Szolnok Megyei Néplap, 1978. október (29. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-08 / 238. szám
1978. október 8. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 15 Események Atifalifenisi NB I Színvonalas mérkőzésen nyert a Kilián Honvéd Kilián FSE—Ceglédi VSE 14:11. A HKFSE tornacsarnokában nagy érdeklődés mellett, három és fél órás küzdelemben, Kreisz és Molnár kimagasló teljesítményével, megérdemelten győzött a Honvéd csapata. A kiegyenlített erőviszonyokat jól érzékelteti, hogy 10:10-ig felváltva vezettek a csapatok, az utolsó forduló öt mérkőzéséből azonban 4:1 arányban jobb volt a HKFSE. A drámainak nevezhető mérkőzések eredményei: Horváth— Kudelich 2:1, Karsai—Horváth 2:1, Németh—Kovács 2:1 (a döntő játszmában 27:25), Kovács—Péter 2:1 (a harmadik játszmában 25:23). A mai tiszaligeti kettős mérkőzésen a Szolnoki MTE 14 órakor a jó képességű Honvéd Papp J. SE csapatát fogadja. A miskolciak csupán egy ponttal szereztek kevesebbet, mint a piros-feketék, s idegenben kitűnően szerepelnek: öt mérkőzésből kettőt megnyertek, háromszor pedig döntetlent értek el. Nem lesz tehát sétamérkőzés! Az MTE mellett szól, hogy hazai pályán eddig százszázalékosan szerepelt. A MÁV gárda a Tiszaliget- ben 12 órakor a Debreceni MTE együttesét fogadja. A kék-fehérek nehéz 90 perc előtt állnak, mivel a DMTE idegenbeli mérlege kedvező képet mutat: négy mérkőzésből kétszer győztesen, kétszer pedig egy ponttal a tarsolyában hagyta el a pályát. Szombaton újabb fordulóra került sor a vízilabda OB I-ben. Szolnoki VSE—BVSC 8:7 (2:3, 2:2, 2:0, 2:2). Ezzel a győzelemmel már dogobós helyen végzett a Kilián, amely az asztalitenisz szakosztály közel tízéves munkájának legkiemelkedőbb állomása. A mérkőzés után Juhos József szakfelügyelő így nyilatkozott: — Az év egyik legszínvonalasabb NB I-es találkozója volt. Igazi bajnoki hangulatban, a lelkes közönség biztatása mellett a Kilián jó tel-' jesítménye reális győzelmet eredményezett. Győz: Kreisz (5), Molnár (4), Horváth (2), Pótári (2), Kovács L. (1), ill. Beleznay (4), Németh (2), Péter (2), Karsai (2), Kudelich (1). A MÁV játéka az utóbbi hetekben némileg javult s ha ez tartós marad, akkor nem érheti kellemetlen meglepetés. Mezőtúrra ma a Gyulai SE látogat el. Bencsik Gyula vezető edző gondjait Vágó eltiltása tetézte. Ennek ellenére a két csapat játék-1 erejét és a hazai környezetet figyelembe véve mezőtúri győzelem várható. Gyula az utóbbi időben sok gólt kapott, mérsékelt teljesítményt nyújtott, s csupán a sportberkekben elterjedt hír okozhat meglepetést: a mendemonda szerint ugyanis a válogatott Kocsis és Kiss T. Gyulán tartózkodik, s rövidesen játékengedélyt kap. A Nyíregyházára utazó Lehel SC a tisztes eredmény elérésében bizakodhat. Röplabda NB I. férfi; Szolnoki Vegyiművek—Kőbányai Lombik 3:1 (8, —8, 7, 5). Tiszaligeti sportcsarnok, 300 néző. Asztalitenisz. NB I. férfi: Honvéd Kilián FSE—BVSC. Szolnok, Kilián sportcsarnok 9.30. Kézilabda. NB II, férfi: Tisza- földvár—H. Hunyadi SE, Tisza- földvár 10.30. Megyei bajnokság, férfi (zárójelben az ifjúsági csapatok kezdési ideje): Mezőtúri AFC—Jászárokszállás 9 (10.15), Jászszentandrás—Honvéd Gyulai SE ll (10). Túrkevei A FIT—Sz. Olajbányász II 10 (9). Tiszapüs- pöki—Kunhegyesi ESE 9 (10.15), Tisza Cipő SE—Lehel SC 9.30 (8.30), Törökszentmiklós—Kun- szentmárton 10 (9). Női: Kisújszállás—Kunszentmárton 9 (10), AFOR SE—Szolnoki MTE 9. Lehel SC—Jászköt SE 10 (9). Ifi: Tisza Cipő SE—Szolnoki MTE 11. Kosárlabda. NB II. Női: Szolnoki MTE—DVSC, Szolnok, köz- gazdasági szakközépiskola 10.30. Teke. NB H. Női: Szolnoki MÁV—Makó. Szolnok. MÁV automata tekecsarnok 10. Vívás. Megyei ifjúsági és serdülő bajnokság négy fegyvernemben. Szolnok, MÁV sportcsarnok, 8. Vízilabda. OB I: Szolnoki Vízügy SE—Bp. Vasas Izzó. Szolnok, Damjanich uszoda 16.30. Labdarúgás. NB II: Szolnoki MÁV—Debreceni MTE. Szolnok, Tiszaliget 12; Szolnoki MTE— Honvéd Papp J. SE. Tiszaliget 14; Mezőtúri Honvéd—Gyulai SE, Mezőtúr 14. Megyei bajnokság: Jászberényi Vasas—Középtiszai MEDOSZ 14, Grámán; Jászjákó- halma—Tószeg 14. Horváth; Abádszalók—Túrkeve 14. Tere- nyei; Tiszaföldvár—Törökszentmiklós 14 (Békés megyéből); Kunszentmárton—Karcag 14, Trencsényi: Tisza Cipő SE—Jász- kisér 14. Hagyó; Jászárokszállás Üjszász 14 (Heves megyéből); Szolnoki Vegyiművek—Kunhegyes 10 (Hajdú meg véből): Szolnoki Cukorgyár—Rákóczifalva 10 (Csongrád megyéből). Súlyemelő VB Baczakó ezüstérmes A világbajnokság most már túljutott a félidőn. Pénteken a magyarok közül Baczakó kitűnően szerepelt és a szovjet Vardanyan mögött második lett. Óriási meglepetés a kubaiak kiváló szereplése. A nemrég mégcsak szerény helyezésekkel büszkélkedő szigetország a 82,5 kilos súlycsoport befejezése után élen áll az országok pontversenyében. Második a Szovjetunió, ötödik Magyarország. SÍPSZÓ előtt Két győzelem CSAK ÁTMENETILEG? Boldogházán megszűnt a kézilabda Tavaly még lelkesen, örömmel, készültek az NB ll-be jutást jelentő osztályozóra. Megnyerték a megyei bajnokságot - immár harmadszor - tele voltak bizakodással, reményekkel, s titokban arra gondoltak: talán most sikerül. A jó közösségi szellem jellemezte mindig a jászbol- dogházi női kézilabda-csapatot, a baráti szálak, a sportolásból adódó sok szép élmény összetartotta a játékosokat. Szívesen jártak Boldogházára játszani Jászalsó- szentgyörgyről, sőt még Szolnokról is. Nemcsak a játék miatt, hanem mert jól érezték magukat a lányok a csapatban. Az osztályozón azonban tavaly sem sikerült túljutni, s folytatták tovább a játékot a megyei bajnokságban. — Egészen júliusig, amikor a sportkör elnöksége úgy határozott, hogy megszünteti a kézilabda-szakosztályt. Először azt hittük, tévedésről van szó. Hiszen addig csupa jót hallottunk a boldogházi kézilabdázókról, s nem tudtuk elhinni ezt a váratlan s nem éppen szerencsés fordulatot. De aztán kiderült, hogy igaz a hír. Mi pedig nyomozásba kezdtünk: kényszerhelyzet vagy kényelmesség szülte, hogy a létszámban és játéktudásban amúgy is szerény megyei bajnokságból kiválik az egyik legjobbnak tartott női csapat? Az Aranykalász Tsz-ben Nagy István, a sportkör gazdaságvezetője szomorkásán sorolta a tényeket: — Férjhez mentek. ..kiöregedtek”, leálltak a lányok, az általános iskolákban pedig nincs utánpótlás. Sok minden közrejátszott abban, hogy az elnökség így döntött. Varga József tizenhét éve elnöke a sportkörnek, ö patronálta a kézilabdázókat, legjobban ismeri a szakosztály minden gondját. Nyár óta tsz-nyugdíjas, de az elnöki funkciót továbbra is betölti. — Talán tizenkét évvel ezelőtt alakítottuk a szakosztályit. Háromszor nyertünk megyei bajnokságot, játszottunk a kísérleti NB Ill-ban, de már abban az időben is nagy erőfeszítéseket igényelt a csapat fenntartása. A bajok tavaly az osztályozón kezdődtek. Állandó kapusunk kivált, s ezzel megcsappant a játékerő. Fél évvel később a tartalékkapusunk is eltávozott. Korábban Mészáros- nét leigazolta a Szolnoki MTE, az osztályozok után pedig Pályát elvitte a Tisza Cipő. Fajka Jánosné pedagógus, akire az utánpótlás nevelése hárult volna, beteg lett, és be kellett fejeznie a sportolást. Akik régen játszottak. abbahagyták, edzőnk, Szöllősi Mátyás Jászberénybe szerződött. Ifjúsági csapatunkat indítottuk a tavasszal a megyei bajnokságban, s azt terveztük, hogy Hajducsek Miklós az általános iskola testnevelő tanára a hét-nyolcadik osztályos tanulókból nevel majd utánpótlást. , — Aztán folytatódott a baj azzal, hogy Hajducsek Miklós Jászberénybe ment tanítani, eltávozott a képesített testnevelő. A középiskolába járó és kollégiumban lakó tanulókat nem engedik el úgy, mint korábban. Három ilyen játékosunk van, és állandóan a kikérőkkel bajlódtunk, eredménytelenül. S az is igaz, hogy a fiatalok már nem sportolnak olyan lelkesedéssel, mint korábban. Anyagi gondjaink nincsenek, s a vezetéssel sem volt baj. Kész tények elé kerültünk, más megoldást nem találtunk, megszüntettük a szakosztályt. Bazsó Miklósné tanácselnök sem örült a döntésnek, de belátták a község vezetői is, hogy egyelőre nem volt más megoldás. — Kis község a miénk, az általános iskolát befejező tanulók valamennyien elmennek középiskolába. Tavaly nyolcvanan végeztek, s mindannyian továbbtanulnak. Tavaly előtt mindössze egy fiatal maradt itthon. S négy év után nem tudjuk, hogy visz- szajönnek-e, akik elmentek. A kollégiumban lakók már nem járhatnak haza. Szakos testnevelőnk jelenleg nincs, Fajkáné készül a Testnevelési Főiskolára, ebben segíteni fogjuk, és számítunk a munkájára. Bízunk abban, hogy a mostani csak átmeneti állapot. A község mellett kihalt a világítással felszerelt, lelátóval épített kézilabda-pálya. Hétvégeken nem járnak már a sportszerető boidogháziak győzelemre biztatni a lányokat. Az általános iskola udvarán vidáman kézilabdázó fiatalok láttán azonban azzal a gondolattal fejeztük be a nyomozást: talán igaza lesz az elnökasszonynak, s csak átmeneti a mostani állapot ... (pataki) Egy fehér folt eltűnik ? Az első lépés Csépa sportjában Dr. Botka János nevét labdarúgó-játékvezetőként irtuk le először. Aztán a martfűi cipőipari szakközépiskolából sporttémájú orosz fordításai érkeztek a szerkesztőségbe. Később Csépáról szóló tanulmánykötetét küldte el munkahelye, a megyei levéltár. Majd újabb vargabetűt irt le pályája: jelenleg a csépai községi tanács elnöki tisztét látja el. A sport iránti vonzalmat le sem tudná tagadni, hiszen ma is fújja a sípot NB Il-es mérkőzéseken, de tagja a magyar játékvezetők labdarúgó válogatottjának is. Mire viheti egy tanácselnök, a falujában, ha sportszerető? — ez a kíváncsi kérdés vezérelt a csépai községi tanács elnöki szobájába. — Hogy Csépáért és a hozzá tartozó két községért minél többet tegyek, erre nemcsak sportbeli indítékok motiválnak — kezdi vallomását. — Az egyetemi, pedagógusi, levéltári évek után gyermekkorom színhelyére érkeztem vissza. — Vissza? Hiszen el sem távolodtam. Mintegy tízéves kutatómunkám témája volt a Tiszazug és ennek csak egy része a Csépáról megjelent tanulmánykötet. Nem tudom, mindent kifejez-e vonzalmamból a táj iránt, ha azt mondom: tökéletesen azonosulni tudok az itt élőkkel. Az ő gondjaik az én gondjaim is ... Lassan, megfontoltan fogalmaz. Alighanem ilyen körültekintő precizitás kell a levéltári munkához. De én a dolgozatot javító pedagógust is látni vélem benne. — Természetesen hiába a jó szándék, ha az ember segítőkre nem. talál. Én azt hiszem, nem érkeztem rossz széllel Csépára. És most már csak a sportról beszéljünk: a kunszentmártoni járási pártbizottság és a Járási Hivatal éppen tenni készült valamit, hogy a csépai, valamint a hozzánk tartozó ti- szaugi és tiszasasi sportéletet elmozdítsa a holtpontról. Elmondom, mi fogadott Csépán: évente alig több mint ötezer forintot fordítottak a sportra. Ez arra sem volt elég, hogy a leglelkesebb sportbarátokban a reményt éltesse. A sportéletünk lassan elsorvadt. Nem rendeztek neki látványos temetést, csak éppen a labdarúgócsapatunk a járásban az utolsó helyre esett vissza, Ti- szaugon és Tiszasason pedig mi mást tehettek volna, mint követték a szánalmas csépai példát. Ismétlem, az új időszámítást nem az én idejöt'tömmel kell kezdeni, hiszen már a járás vezetői is elvesztették a türelmüket, így a segítőkészségük és az én érkezésem egybeesett. Szünetet tart. A leltár elkészült és minden bizonnyal azon gondolkodik, előálljon-e azokkal a kézzelfogható eredményekkel, amit az utóbbi néhány hónapban elértek. — Kezdjük az ötezer forintnál ... — Igen. Először is növelni kellett a sportra szánt támogatást. Hogy ki jöhet számba mecénásként? A termelőszövetkezet. az áfész, aztán a szocialista brigádok, a pártoló tagok, A sport- szerető embereket nem volt nehéz megtalálni, az első biztató jelre jöttek maguktól. Sok mindent elölről kell kezdeni. Tiszaugon például a sportegyesület megalakításánál. Aztán el kell dönteni, hol, -milyen sportágnak vannak gyökerei. Tiszaugon úgy látszik, hogy az asztali- tenisz és a sakk teremthet magának tábort. Tiszasason a labdarúgás, Csépán szintén a futball és az atlétika lehet életképes. Az ötezer forint többszörösére nőtt, és a vállalások teljesítésére szerződést kötöttünk a támogatókkal. Hogy eddig mi történt? A spartakiádra már nem volt nehéz mozgósítani, és a járási döntőn igen szépen helytálltak a fiaink. A labdarúgó területi bajnokságban hat mérkőzésből négyszer győztünk, és ezért nem kell már szégyenkezniük a csé- paiaknak. A sporttal való foglalkozást az elnökhelyettesre osztottam, de csak azért, hogy eggyel többen legyünk, akiknek valamilyen formában érdeke a testedzés segítése. Én úgysem adom ki a kezemből a karmesteri páL cát, de ő is tegye a dolgát: azt, ami a sport állami irányításából rátartozik. Rám néz, várok-e még valamit. Tulajdonképpen most már olyan jósolgátás következnék, ami dr. Botka Jánostól idegen. Így hát még egyszer számba vesszük azt, ami van. Nem túl sok, de máris egy lépés előre. Palágyi Béla A természet még erősebb Sokoldalú hőlégballon A sportpályán a község apraja-nagyja leste az előkészületeket - mintha Verne Rejtelmes sziget című könyvét várta volna megelevenedni. A képzeletet a füvön óriássá dagadó légballon gyújtotta fel. Kora reggel a fővárosból indultak el Kenderesre, a felszállás vágyával. Hiába kémlelték azonban az eget, a felhőket űző szél szétfosz- latta az ő reményeiket is. Mégis vártak. Azzal az elszántsággal, amely a megszállott emberek sajátja. Végre — estefelé — mind halkabban zizegtek a fák levelei. — Felszállunk — határozta el Gulyás Géza, a MÉM repülőgépes növényvédő szolgálat hőlégballon szakosztályának helyettes vezetője. A 45 éves férfi három évtizedet tett fel életéből a , repülésre. A szakosztály két esztendeje alakult, s ma már húsz tagja van. Egyedülálló az országban — akárcsak a hőlégballon. — Magunk terveztük, magunk készítettük — pillantott a múltba Gulyás Géza. — Segítséget kaptunk persze a vállalattól is. A hőlégballon értéke 250 ezer forint, orkánszerű anyagból szabtuk, amelynek magassága az úgynevezett kupolától a gondoláig 26 méter. Négy háztartási gázpalackkal üzemel, ezzel átlagban 80 fokra melegítjük fel a levegőt. így körülbelül két és fél órát repülhetünk mintegy 500 méteres magasságban. A kis utánfutóról segítőkész kezek emelték le az ösz- szecsomagolt szerkezetet, majd a két másik alapító tag, Vona István és Sör Károly szakavatott vezényletével kibontották a hatalmas, 2200 köbméteres sötétzöld ballont. Hamarosan készen állt a háromszemélyes sárga gondola is. Innen melegítik gázzal a nyitott aljú ballonban a levegőt, s természetesen innen is irányítják. — A kupola csak kötelekkel van rögzítve a ballonhoz — magyarázta Vona István, — mégpedig úgy, hogy fél méterre belelóg abba. Ha levegőt nyomunk a belsejébe, az nekifeszíti a kupola illeszkedő peremét a ballon testéhez. A kupolát zsinegek kötik össze a gondolával, s ha meghúzzuk valamelyiket, ott a kupola elválik a ballontól. Az így támadt résen kiszökik a levegő... Ezzel a módszerrel változtatható a repülési irány. A gondolába egyébként műszerfalat is beépítettek, amely jelzi a magasságot, a süly- lyedést, a levegő hőmérsékletét és a gázfogyasztást. Előkerült a kis propelleres motor, amely a levegőt hajta a ballonba, s lassan kiterebélyesedett a hatalmas ballon. Mire azonban sor kerülhetett volna a melegítésre, újult erővel támadt fel a szél. Ez és a gyorsan leereszkedő sötétség ítélte kudarcra a felszállást. Nem tudom, kik keseredtek el jobban: a csalódott nézők, akiket csak a kíváncsiság hajtott ki a sportpályára, vagy a „léghajósok”, akik bizonyítaná akarták eddig elért szép sikereiket. — Tavaly a lengyelországi Lódzban tizenhét induló között az 5. helyet szereztük meg, — mesélték a hőlégbal- lonosok. — Ez volt a legelső versenyünk... A hőlégballonnak a versenyzésen túl nagy jövőt jósolnak: légifelvételek készítésére, geodéziai megfigyelésekre és mérésekre, vadszámlálásra valamint reklámcélokra egyaránt felhasználható. Csak az időjárással kell barátságot kötniük. Mert az elemeknek az emeletes ház nagyságú monstrum is — csak könnyed játékszer. — constantin —