Szolnok Megyei Néplap, 1978. október (29. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-08 / 238. szám
12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. október 8. A mi igazgatónk rendkívüli ember. Bátorsága, elvhűsége minden dicséretet megérdemel. Ha igaz ügyért kell kiállni valahol — nyugodtak lehetnek! —, nem csalatkoznak benne. Egyszer valamelyik boltból reklamáció érkezett, hogy az általunk szállított ingekről azonmód lepattannak a gombok. — Lepattannak a gombok?! — csikorgatta a fogát az igazgatónk, és a szeme villámokat szórt. — Majd adok én nekik gombokat! Írja, fiam. Amikor haragszik, nem képes egyedül írni, ilyenkor diktálni szokott. Én meg írom: „Hivatkozással ilyenésilyen számú levelükre közöljük, hogy csodálkozunk, sőt mi több, fel vagyunk háborodva az önök rágalmain. Hogy a jövőben ez meg ne ismétlődhessék, felhívjuk figyelmüket a következőkre: 1. A gombok, amelyeket kifogásolnak, kifogástalan minőségűek, és önöknek is is tetszettek, amikor az ingektől függetlenül látták. 2. A cérnáról nincs mit mondanunk, mivel olyan jó minőségű, hogy akóir operációnál is alkalmazható. 3. A kifogásolt gombokat az ingekre a legmodernebb gépekkel varrtuk fel, amelyeket Európa, Ázsia, Amerika, Afrika, Ausztrália és a földgolyó más nagy kontinenseinek 74 országában használnak eredményesen”. Végezetül vállalatunk vezetője rámutatott, hogy az ilyen aljas rágalmak ellen panaszt emelhetünk felsőbb hatóságainknál, tiltakozhatunk a központi és a megyei lapok, a folyóiratom hasábVictor Pitigoi: Harcos kiállás jain, a rádióban, a tv-ben, a KNEB-nél, nem beszélve a szakszervezetekről és a bíróságokról. — Most aztán reklamál-, hatnak! — mondta elégedetten, amikor továbbítottuk a választ. Néhány nap múlva azonban újabb levelet kaptunk — ez alkalommal egy másik boltból, egy másik városból. — Már megint a gombok?! — üvöltött fel az igazgató, mintha áramütés érte volna. — Nyilván az előbbiek hergelték fel őket ellenünk. Kéthetes alapos nyomozás után — amit maga Sherlock Holmes vagy Maigret felügyelő is megirigyelhetett volna — kiderítette, hogy az első boltvezető unokahúga sógorának a testvéröccse a másik boltvezető szomszédja nagybátyjának a veje. — Napnál világosabb, hogy klikkel van dolgunk! — nyilatkozott igazgatónk. — De semmi vész, majd én elveszem a kedvüket a klikke- zéstől! Ezúttal a választ már ügyvédi közreműködéssel szerkesztettük meg. A levél célzásokat tett az egyéni és a közmorálra, továbbá tartalmazta a BTK megfelelő cikkelyeit. Pár napig csend volt, ám hamarosan megint levelek érkeztek: két újabb bolt tett panaszt, hogy szakadnak a gombok. — Gyalázatos összeesküvés! — mint aki eszét vesztette, bődült el az igazgató. — Egyik a másikat hecceli ellenünk. De rendben van: ha hadakozni akarnak, hát legyen háború! Mikor legközelebb egyszerre három reklamáció is befutott, külön státust nyitottunk egy új gépírónő részére, akinek az volt az egyetlen feladata, hogy lebonyolítsa gombügyben a levelezést a boltokkal. Még ennél is fontosabb lépés volt a vállalatnál a genealógiai osztály megszervezése. Hiszen fel kellett deríteni az összes ingbolt valamennyi dolgozójának rokonsági viszonyait — heted- íziglen! Egyszer, amikor már mindnyájan alig álltunk a lábunkon a kimerültségtől, váratlan ötletem támadt. — Nem lehetne végül is egy kicsit erősebben felvarr- ni azokat a gombokat? — kérdeztem. Az igazgatónk hidegen mért végig: — Ügy látom, belőled sohasem lesz jó vezető — a tömegek uszályába kerültél. Románból fordította: Zahemszky László HAGYMASZÜRET Tájékoztatom mindazokat, akiket érdekel, hogy barátom a Halászcsárdában két sör között istenbizonnyal erősítette meg, miszerint ö egyedül szedte, nyeste és csomagolta ezerhatszáz négyszögöl hagymatermését, s tette mindezt két hét alatt. A dolog még tavaly őszszel történt. Az esküvésen, no meg a nagy pénz ígéretén lelkem felbuzdult, és már februárban ott tolongtam a tsz kapujában, hogy nekem is jusson, ha nem is ezerhatszáz, de legalább nyolcszáz négyszögöl hagyma, művelésre. Jutott! így gondolkodtam: ha egy ember két hét alatt felszed és zsákba rak egy holdnyi hagymát, akkor én nejemmel — ki társam minden rosszban — ugyanezt megcsinálom egy hét alatt. De! Mivel csak a felét írattam, hát kimondottan üdülés lesz. Így hát hagytam öt teljes nap szabadságot, s az ő nyolc napja már ráadásnak számított. A kétszeri kapálás, kölcsön tolikapával, meg a gyomtalanítás nem is vett igénybe három-négy szabad szombatnál és vasárnapnál többet. Azután már itt is volt a felszólítás a szedésre. SZOMBAT. Szabad szombat. Mivel a fenti okok miatt kirándulás lesz, összeszedtük a rokonokat, s némi pálinkával, sörrel és szalonnával megerősítve irány a természet. Hagyma, nyárs a „birtokon”. Ebédszünet két óra, lobogó tűz, madárfütty, nótaszó, kacagás. Teljesítmény az semmi, mert ez csak ismerkedés, és majd holnap az igazi munkanap. VASÁRNAP. A létszám kissé csökkent. A hangulat változatlan volt délig. Teljesítmény: 14 zsák, alkonyaiig. Estére sajgó izmok, fölégett hát. HÉTFŐ. A létszám három. Egy óra hosszat röhögés, hogy milyen keveset csináltunk tegnap. Ebédszünet rövid, mivel csupán 17,5 lépést haladtunk, s a porta hossza 694 lépés, szélessége 28 sor. KEDD. A létszám változatlan. Hangulat: düh és félhangos káromkodás, mert a fenébe is ez aztán egy cseppet sem halad, ugyan mások hogyan csinálják? Tapasztalatcsere a szomszédnál. Eredmény: ezt lehet csinálni is, meg csinálgatni is. Ebéd 10 perc. Este nem bírom fogni a leveses kanalat, pedig csak huzigáltam a hagymát kifelé. A TV-ben műsor az volt, mivel úgy emlékszem, a híradóban valaki éppen megérkezett, a készüléket reggel kikapcsoltam, mert az óra csörgött. SZERDA. A létszám három, mivel az apósomnak nem volt szíve otthagyni bennünket. Az idő: nem tudom. Hang nincs, csak hagyma, hagyma, hagyma! Reggel hagyma, délben hagyma, este még az ágyban is hagyma. Pedig a dolog igen egyszerű: a hagymát ki kell huzigálni és száradni hagyni. Aztán, mondjuk három sorra összehúzzuk, és egyenként levágjuk a szárát. Azután amelyik nem esik át a mér- celukon, azt zsákba rakjuk. A zsákokat tízes kupacokba hordjuk, s aztán ha kész, elszállítják. CSÜTÖRTÖK. Már tudtuk, hogy valaki tévedett, és vasárnap este összhangban lelkesedtünk, hogy a felén túl vagyunk. A baj csak, az volt, hogy a hét, meg a szabadság letelt. Este végigvánszorogtunk a földön és megállapítottuk, hogy a feléig még 121 lépés hiányzik. Este: munkástoborzás, ígérgetéssel rávettünk néhány ráérő családtagot, hogy legalább egy napig jöjjön, kaphat még hagymát. A buszkalauz „hagymások öthúszat készítsenek” kiáltással fogadott bennünket reggel, s „kérjük a hagyma- szagot kívül hagyni” kiáltással fogadott este. Éjszaka óriási hagymahegyekkel álmodom. A hagymasor nem fogy, mert minden kihúzott hagyma után kettő bújik elő a földből. Hagymdszagú izzadság ver ki. Nem részletezem tovább. Termett 558 zsákkal. A felszedés ideje három hét. A gyufát sem tudom megfogni, mert a kezem nem engedelmeskedik. Húst nem eszünk, csak tésztát, mert abba nem kell hagyma. A hagyma látásától sikíthatnékom van. De! Fölszedtük, lenyestük, zsákba raktuk, illetve nem akarok dicsekedni, elkelt az a kis segítség, de azért többnyire én csináltam ... Szóval kész. És ha élünk, jövőre is vállalunk, ha nem hagymát, hát almát, mert a hagymát gubbasztva szedtük, az almáért meg fölfelé kell nyújtózkodni. Az elmúlt napokban találkoztam az ezerhatszázas barátommal. Rettentő kaján képet vágott. Őszinte sajnálattal közölte, hogy őt is éppen így vették rá egy kis kikapcsolódásra. — dián — — Ide figyelj, Joe, vedd meg a tehenemet’. — No és sok tejet ad? — Azt nem mondhatnám, de nagyon jószívű, öreg állat, és ha éppen teje is van, akkor szívesen odaadja néJ ked! * * * Klarksonnál két hétig vendégeskedett az anyósa. Amikor eljött az ideje, hogy hazautazzék, a vő gondosan taxiba ültette, és így szólt a sofőrhöz: — Remélem, a kedves anyósom nem kési le a vonatát. — Ne aggódjék, uram — bólintott a sofőr, — úgy elfuvarozom én az anyósát, mintha a magamé volna! Importhumor — Beismeri, kisasszony, hogy egy éjszakát töltött az alperessel ebben a szállodában? — Igen, de ő becsapott! — Hogyan? — Hát azt mondta a szálloda portásának, hogy a felesége vagyok! * * * Kománk úr boldogtalan arccal panaszkodik barátjának: — A feleségem elvette az összes pénzt és elment! • — Az semmi — vigasztalja a barátja — az enyém szintén minden pénzt elveti, de nem ment el! * * * Róbert úr egy szép virágcsokrot visz haza feleségének. Amikor látja, hogy az szemrehányást akar tenni a kidobott pénzért, így nyugtatja meg: — Ne idegeskedj, valaki otthagyta a villamoson ... * * * Kórházban. — Hogy van, fiatalember? — kérdi az orvos. — Köszönöm, jobban. — Evett valamit? — Igen, egy kis sajtot. — Étvággyal? — Nem, újhagymával!
