Szolnok Megyei Néplap, 1978. október (29. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-31 / 257. szám

1978. október 31. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Ünnepségek a polgári demokratikus forradalom 60. évfordulója alkalmából Tegnap Budapesten a Kossuth Lajos téren koszorúzási ünnep­ség vök az 1918-as polgári demokratikus forradalom győzel­mének 60. évfordulója alkalmából. A képen: Losonczi Pál és Katona Imre koszorúz (Telefotó - KS) Tegnap — a Parliament előtti Kossuth Lajos téren — koszorúzási ünnepséget tar­tottak az 1918-as polgári de­mokratikus forradalom győ­zelmének 60. évfordulója al­kalmából az első magyar köztársaság elnöke, Károlyi Mihály szobránál. A vörös és nemzetiszínű zászlókkal éke­sített téren díszőrség sorako­zott fel. A Himnusz hangjai után a Népköztársaság Elnöki Taná­csa nevében Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke s Ka­tona Imre, az Elnöki Tanács titkára; az MSZMP Központi Bizottsága képviseletében Óvári Miklós, a Politikai Bi­zottság tagja, a Központi Bi­zottság titkára és Vass Hen­rik, a Központi Bizottság tag­ja, a Párttörténeti Intézet igazgatója; a Minisztertanács részéről Lázár György, a Mi­nisztertanács elnöke és Aczél György, a Minisztertanács el­nökhelyettese koszorúzott. Károlyi Mihály szobrának talapzatán koszorút helyezett el a Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsa nevében Kál­lai Gyula, a HNF OT elnöke és Szentistványi Gyulámé, a HNF OT titkára; a Szakszer­vezetek Országos Tanácsa ré­széről Földvári Aladár, a SZOT elnöke és Reszegi Fe­renc, a SZOT tagja, az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dol­gozók szakszervezetének elnö­ke; a Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsá­ga képviseletében Kovács Jenő, a KISZ KB titkára és Spill er Teréz, a KISZ KB tagja. Az évforduló alkalmából a hozzátartozók nevében Káro­lyi Mihályné helyezte el a megemlékezés virágait. Virá­gokkal borították a szolbor talapzatát a régi munkásmoz­galmi harcosok, valamint a fővárosi dolgozók, fiatalok képviselői. Az ünnepség az Imtemacio- nálé hangjaival ént véget. Az 1918-as őszirózsás for­radalom győzelmének 60. év­fordulója alkalmából ugyan­csak koszorúzási ünnepség volt Károlyi Mihálynak a Mező Imre úti temetőben lé­vő sírboltjánál. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa nevében Losonczi Pál és Katona Imre, az MSZMP Központi Bizottsága részéről Óvári Miklós és Vass Henrik; a Minisztertanács nevében Lázár György és Aczél Györev helyezte él a hála és a kegyelet koszorú­ját. A győztes 1918-as polgári demokratikus forradalomra & az első magyar köztársa­ság elnökére emlékezve a Ha­zafias Népfront Országos Ta­nácsa részéről Kállai Gyula és Szentistványi Gyuláné; a Szakszervezetek Országos Tanácsa képviseletében Föld­vári Aladár és Reszegi Fe­renc; a Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsá­ga nevében Kovács Jenő és Spiller Teréz koszorúzott. Koszorút helyezett el Károlyi Mihályné, virágokkal borítot­ták a sírboltot a régi mun­kásmozgalmi harcosok, to­vábbá a fővárosi dolgozók, a fiatalok képviselői. Az újszászi tsz-ben Új utak és árkok határidő előtt Az újszászi Szabadság Ter­melőszövetkezetben jó ütem­ben halad a több évre üte­mezett komplex meliorációs program megvalósítása. En­nek első szakaszaként a tsz- beliek tavaly áprilisban hoz­záfogtak 4500 hektár terüle­ten a belvízrendszer re­konstrukciójához, az üzemi úthálózat korszerűsítéséhez. A tervezett harminchat hó­nap helyett tizennyolc hó­nap alatt befejezték 40,3 ki­lométer belvízelvezető árok­rendszer, 31,5 kilométernyi üzemi út és a hozzátartozó kilencvennyolc áteresz, át­járó — építését. A munká­latok során — amelyekre 8,3 millió forintot költöttek — nyolcvanezer köbméter földet mozgattak meg a tsz és a jászkiséri víztársulat brigádjai, erőgépei. A határidő előtt elvég­zett rekonstrukciós munka révén az újszászi közös gaz­daság nagyot lépett előre a mintegy 2000 hektárnyi bel­vizes terület felszámolásá­ban, az új üzemi utaknak A Karcag és Vidéke Áfész segítségével a nagyközség­ben jelenleg négy szakcso­port tevékenykedik, amelyek közül három 1978-ban szá­mottevő fejlődést ért el. Az élre kívánkozik a 253 fős sertéstenyésztő és hizlaló szakcsoport tevékenysége, amelyek tagjai ebben az év­ben 950 hízóra szerződtek. A 118 fős kisállattenyész­tő szakcsoport tagjai között elsősorban a galamb- és nyúltenyésztők jeleskedtek pedig a munka- és erőgépek, szállító járművek állagának megóvásában van nagy je­lentőségük. Az utóbbit szol­gálja az a mintegy 14 ezer négyzetméter szilárd burko­latú út is, amelynek az épí­tését — 6,5 milliós költség­gel — ugyancsak ebben az évben fejezték be. A belvíz- rendszer felújításával na­gyobb területet tudnak be­vonni az öntözéses gazdál­kodásba, többek között hoz­záfoghatnak újabb 120 hek­tár intenzív gyep telepítésé­hez. Az új utak és árkok meg­építésével kialakultak a tsz-ben az optimális tábla­arányok, ezzel megteremlő- dött a feltétele a racionáli­sabb földhasználatot elősegí­tő talajjavítási munkáknak. Ezer hektáron meg is kez­dik az altalajlazítást és a kémiai talajjavítást, ezeket a munkákat 8—1Ö millió fo­rint értékben a karcagi Ta­lajjavító Vállalatnál rendel­te meg az újszászi Szabad,- ság Tsz. az idén. A mostoha időjárás ellenére hasonlóan eredmé­nyes a méhész szakcsoport szorgoskodása is. A szakcsoportok közül ez évben egyedül az 57 tagú zöldség- és gyümölcstermelő szakcsoport tevékenysége nem érte el a kívánt szin­tet. Ennek elsősorban az az oka, hogy a csoport tagjai nem kaptak megfelelő se­gítséget a helybeli gazdasá­gi szervektől. Szovjet vendég Kőtelken Az őszi szolidaritási hetek programjában tegnap Kőte­lek vendége volt Luth Lem- bit, a Szovjet Kultúra és Tu­domány Házának munkatár­sa. Délelőtt a nagyközségi közös tanács székházában Boros Imre, a Hazafias Nép - front községi bizottságának elnöke a település életéről tájékoztatta a vendéget, majd Luth Lembit a helyi Ady Termelőszövetkezetbe látogatott. Délután az álta­lános iskolában az úttörők ünnepélyes csapatgyűlésén, a varrodában pedig üzemláto­gatáson vett részt. Este a művelődési házban megren­dezett magyar—szovjet ba­rátsági nagygyűlésen a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom jelentőségéről tartott előadást. A lenini Komszomol köszöntése Szovjet mozgalmi dalok hangjai mellett gyülekeztek tegnap a Kilián György Re­pülő Műszaki Főiskola KISZ- esei a Komszomol 60. évfor­dulóját köszöntő ifjúsági nagygyűlésre. Az elnökség­ben a KISZ-bizottság tagjai és a főiskola vezető beosztá­sú tisztjei foglaltak helyet. Szabó János hadnagy, a KISZ-bizottság titkára, mél­tatta a többszörösen kitünte­tett lenini Komszomol érde­meit, az ifjúsági szerveze­teink közötti igazi, elvtársi kapcsolatok eredményeit, je­lentőségét. A nagygyűlés a DlVSZ-induló eléneklésével fejeződött be. Fejlődő szakcsoportok Kunmadarason Földből kinőtt öntödében Négy évvel ezelőtt új, a környéken csak hírből ismert szakmák mesterei kezdtek dolgozni Jászberényben: az Aprítógépgyár acélöntödéjé­nek munkásai. Igaz, a Jász­ságba már korábban betört az ipar, azonban a vasas munkák „atyja”, a kohászat nem volt honos a vidéken. A vállalat vezetőinek nemcsak a öntödéhez szükséges pénzt, a korszerű berendezéseket kel­lett hát előteremteni. Talán' nagyobb feladat volt a mes­terek felkutatása, Jászbe­rénybe hívása. Aztán az első csapolásra a lakás reményé­ben jövőkből, az új üzem­től mindig többet várókból, no meg az évekkel koráb­ban toborzott, éppen felsza­baduló tanulókból össze is állt a gárda. Éppen a sok felől érkező ember összekovácsolása volt a legnehezebb. Eleinte nem ismerték egymást. Nem ér­tették meg a félszavakait az olvasztó brigádban, a Ganz MÁVAG-ból vagy a diósgyő­ri LKM-ből jött rutinos for- mázókhoz gyakran mentek tanácsért a kezdők. Azóta azonban négy év telt el. — Ideje volt már belerá­zódni a szakmát nemrégen ismerőknek is a munkába — mondja Mudra József acél­gyártó. az ívkemence mellett serénykedő olvasztárok irá­nyítója. — Még úgy is ezt mondom, hogy tudom: az acélkészítés még a rengeteg rutinra épülő esztergályos munkánál is több gyakorlati tapasztalatot kíván. Szemmel látott meleg Hiába a teljesen automati­zált kemence, a jó minőségű fém előállításához nélkülöz­hetetlen laboratórium. Ezek csak könnyítik a munkát. Szinte ennek bizonyítására szólal meg a kemence vezér­lőasztalán a telefon is. A nemrég vett próba összetéte­lét adják meg a laborató­riumból, Mudra József a munkájáról beszél: — Nincs két egyforma adag. Mindig számolni kell: „ha 1300 kilogrammba ennyi nyers vasat tesznek, akkor lesz meg az előírt széntarta­lom”. Azonban figyelni kell a hőmérsékletre, az áram­erősségre. a feszültségre is. Nem elég fejből tudni a kü­lönböző ötvözetek összetéte­lét. A jó acélgyártónak renge­teget kell tanulnia. Az isko­lában és a munkában is. Hogy megmondhassuk, meg­érthessük mivel ismertet meg a sokéves tapasztalat — Mudra József például segéd­olvasztárként kezdve huszon­három éve van a szakmában —, ahhoz nekünk is acél­gyártónak kellene lenni. Lai­kusként legfeljebb meglepőd­hetünk: az olvasztár súlyos, hosszú nyelű „kanálban” fo­lyékony acélt vesz ki a ke­mencéből ... Főnöke lila üvegen át szemlélgeti a kós­tolót. A dolog néhányszor még megismétlődik, azután kezdődik a csapolás. Mert látták a fém hőmérsékletét. Éppen megfelelő volt. Négy év nagy idő egy új üzem életében. Legalább a tanulásra többé-kevésbé ele­gendő. Ám ahogyan egyre ja­vul a munka, úgy nőnek az igények is. A kihűlve válto­zatos formákba merevedő fo­lyékony acél homokágyát ké­szítő formázok például né- hányhete teljesítménybérben dolgoznak. Nehezen szokják az új rendszert? — Nem az a baj, hogy annyi pénzt kapunk, ameny- nyiért megdolgoztunk — ke­resi a panaszok gyökerét Bodács Béla. — Nyolc évig a Ganz MÁVAG öntödéjében is így kerestem meg a ke­nyeremet. A normák kidol­gozása óta szinte egyikőnk- nek sem csökkent a keresete. Csakhát a teljesítmény sze­rint fizetett munkához jobb feltételeket kellene teremte­ni, hogy ne panaszkodjunk. Az előbb például az egész üzemet bejártam, a formát tartó homokkapcsokra va­dászva. Jó sok idő eltelt, amíg találtam, azonban már olyan is előfordult, hogy ma­gamnak kellett néhányat hajlítani. Pedig ez nem az én dolgom v. Máskor a kész formát nem tudjuk elvitetni, késve kezdjük az új munkát. Vagy daru nincs, vagy hely, ahová a kész munkadarabot leraknák. Ahol a múlt hiányzik A munkások még akkor is bosszankodnak, ha tudják, a normában is figyelembevet­ték a hibákat. Hiszik, „foko­zatosan kiforrja magát a dolog”. Ma azonban még gyakran felkavarja őket, ha az egyik formát, amelyikre egy hete még 120 percük volt, most 90 perc alatt kell elkészíteni. A ' gyakorlatla­nabbak attól félnek, hogy valamikor bonyolultabb mun­kát kapva, elúszik a pénz. Valamennyire talán még ért­hető is a kissé ideges lég­kör, legalább az egyik leg­jobb formázóként bemuta­tott Bodács Béla szavai után: — Itt néha csak a bizal­munk nyugtat meg. A Ganz MÁVAG-ban persze simáb­ban, kiszámíthatóbban ment a munka, hiszen egy sok év­tizedes öntödében tapasztalt vezetők és munkások dol­goztak. A hagyományok természe­tesen sokat számítanak. Nem­csak a munkaszervezés más. A Ganz MÁVAG-ból jött szakmunkás szerint az Aprí- tóban csak a vezetők ismerik eléggé az öntők fontosságát. „Az itt új szakmának a töb­bi munkás között alig van becsülete.” Egy érzékenyebb ember véleménye szerint: — Szinte trógermunkát lát­nak benne. Pedig mi szelí­dítjük használható alakra a vörösen izzó acélt, és ez gyö­nyörű feladat. Meg az üzleti hasznunk se kicsiny. I A kohászati központokban nem is csak az elődökért és a hagyományok miatt becsü­lik az öntőket. A homokfor­ma elkészítését hiába segítik minták. Az acélt mindenho­va elvezető csatornarendszer megtervezése, a robbanástól óvó, az öntvény jó minőségét garantáló gázelvezetők elhe­lyezése, a formázóra, a ho­mokágyat összeállítóra vár. Aki az öntöde életét nem ismeri, biztosan az acél­gyártással vagy formázással kezdené az öntvény születé­sét elmesélni. Eszébe sem jutna, hogy egy-egy óriási fogaskeréken vagy a gépko­csik hátsó hídján először egy gyalupad mellett bábáskod­nak. Faminta készül, aminek segítségével a homokfonmá- kat kialakítják „No és? Csak könnyebb a fát farigcsálni, mint a vasat?” — kérdezhet­né bárki. És igaza is lenne a gyanakvónak, ha a mintaké­szítő csak a rajzon látott al­katrészt faragná ki a fából. Mérnök is, asztalos is — A rajz- a terv csak mankó nekünk — vezet be a szakma rejtelmeibe Lőrinc Sándor. — Miután megismer­tük, akkor kezdünk ei mi ter­vezni, szerkeszteni. Az a leg­kevesebb, hogy 1 milliméte­res tűréssel dolgozunk. Rá­nézünk a rajzra és rögtön az alkatrészt látjuk. Aztán ön­tővé vedlünk át, azon tör­jük a fejünket, milyen for­mában merevedik a kívánt alakra az acél. A formázás korlátái, a homok tulajdon­ságai aztán gyakran olyan megoldásokra kényszerítenek minket, hogy a mintán csak a gyakorlott öntő ismeri fel: melyik öntvényhez is ké­szült? Aztán mikor ki-ki a maga módján kigondolta (mert mindenki agya más­ként jár) a legmegfelelőbb összeépítést, akkor asztalo­sokká változunk ... Gondol­kodunk, milyen fából és hány darabból állítsuk össze a mintát, hogy erős legyen, és ne vetemedjen... A töb­bi már „csak” azon múlik, mennyire tudunk bánni a gyaluval, a vésővel, a fűré­szekkel. Nagyon bonyo­lult szakma a min­takészítőké, és az egyedi berendezé­seket gyártó Ap- rítógépgyárban sok jó kezű, jó fe­jű mesterre van szükség. A válla­lat szinte 'minden termékéhez új formájú öntvé­nyek kellenek. — Törhetik hát a fe­jüket a munkások agyalupadok mel­lett- Aztán a for­mázókon a sor, és utána ömölhet az izzó acél a „ho­mokvájatokba”. A valóságban tehát fordított a sor­rend, mint az írásban. Vagy ta­lán nem is lehet láncra fűzni e különböző munká­kat? Csupán az a lényeg, hogy mind együtt legyenek. V. Szász József Az öntés nem éppen veszélytelen njiiveiet Fotó: Nagy Zsolti

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents