Szolnok Megyei Néplap, 1978. október (29. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-27 / 254. szám
1978. október 27. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP A Népköztársaság Óvodai napok Törökszentmiklóson Magyarországon az első óvodát 1828-ban Brunszvik Teréz alapította meg Budán Angyalként néven. A 150. évforduló alkalmával Törökszentmiklóson szerdán emlékülés nyitotta meg az óvodai napok rendezvénysorozatát. Az ünnepségen, amelyen a város párt- és társadalmi szervezeteinek képviselői és valamennyi óvodai dolgozó részt vett, Sántha Lajosné óvónő mondott emlékbeszédet. Brunszvik Teréz érdemei mellett szólt a felszabadulás óta elért eredményeikről, majd az óvodák jelentőségéről, felelősségteljes szerepéről beszélt, amelyet a 3— 6 éves korú gyerekek nevelésében betöltenek. E tevékenység illusztrációi aként ezen a héten látható az óvodák vezetői és nevelői által a gyermekek munkáiból rendezett tematikus kiállítás a Vasas művelődési házban. Gyorsított eljárás Segítség a családi ház építtetőknek Jelen pillanatban 17 alapterv negyvenhárom féle változata nyújt segítséget a lakosságnak a családi házak építéséhez, de — mint arról lapunkból is szó esett már — még ez év végéig további 26 terv kerül forgalomba, amelyek szerint már kilencvenhat változatban építhető lakóház. Megyénkben is, minden tanácsnál megtekinthető az ajánlott tervek katalógusa. Az Építésügyi Tájékoztatási Központ megbízásából a városi tanácsok és a járási hivatalok műszaki osztályán, a nagyközségi tanácsok szak- igazgatási szervénél egy-egy építési előadó díjtalanul szakmai segítséget nyújt a megfelelő terv kiválasztásához az érdeklődőknek, és meg is rendeli a megfelelőt az építtető részére. Az építkezési telekre — magántervező által készített helyszínrajzzal együtt — beadott építési engedélykérelmet az ajánlott tervek felhasználása esetén gyorsított eljárásban bírálják el az építésügyi hatóságok. Az ÉTK információs irodáiban (1075 Budapest, Majakovszkij u. 7., 4025 Debrecen, Vörös Hadsereg u. 75.) közvetlenül is beszerezhető a tervcsomag, amely az engedélyezési terveken kívül kiviteli részletterveket is tartalmaz. Az ajánlott tervek növekvő választéka sok építtető gondjának gyorsabb megoldását biztosítja. Szóljatok Árpinak... Jászberényben „Kivitelezők”: a brigádok, a szülők és a nevelők Szükség volt az új tanteremre, a nevelői szobára, sürgősen fel kellett újítani a tetőszerkezetet, a külső falakat. Nagy munka, amihez jóval több pénz kellett volna, mint amennyi az iskolának volt. Egyhamar nem is került volna sor sem a bővítésre, sem a felújításra, ha a munkahelyt, kollektívák, a szülők és a nevelők nem segítenek. Mint annyiszor az elmúlt években, most is segítettek, összefogtak és ennek az eredménye, hogy a jászberényi Székely Mihály Általános Iskola kisegítő tagozata az idén egy újabb tanteremmel és nevelői szobával gyarapodott, felújították az épület tetőszerkezetét, megerősítették a külső falakat. Építőanyaggal és szállítási munkával segítettek a jászberényi Kossuth Tsz dolgozói, az Aprítógépgyár Makarenko Szocialista Brigádjának tagjai. A pincegazdaság kőműveseinek munkáját dicséri az új tanterem és a régóta hiányolt nevelői szoba. Több ezer forint értékű társadalmi munkával járultak hozzá a kisegítő iskola felújításához, bővítéséhez a szülők. Szombat délutáni és vasárnapi szabad idők feláldozásával segítettek a felújításnál az iskola nevelői is. A műszaki fotócsoport épületében az óriás csarnokok között is könnyen odatalál az ember. Nehéz feladatra vállalkozik az, aki a csoport vezetőjét akarja megkeresni. Folyton úton van, mert sok helyen várják, elmaradhatatlan „társával”, a japán gyártmányú fényképezőgéppel. Nincs a vállalatnak olyan terméke, tervdokumentációja, alkatrésze — nyers- és készáru formában — elavult vagy legkorszerűbb gépe, régi és új épülete, amely fotókon ne szerepelne, krono- lógikus sorrendben a műszaki fotócsoport archívumában. Fekete-fehér és színes fotók őrzik a gyár politikai, kulturális és sportéletének eseményeit, alapító tagjait és kitüntetett kollektíváit. Nemes Árpád nem sokkal a vállalat megalakulása után került a Hűtőgépgyárba, a műszaki fotócsoport élén 1966 óta dolgozik, s nem tudná megmondani, hogy a napi munkaideje mettől-meddig tart. Sok a tennivalója, mégis mindig jut ideje a városért végzett társadalmi munkára. Tudják ezt sokan, ezért vált szállóigévé a városi tanácsnál, a Jász Múzeumban, a ahol megtanultam: a közügyekért mindenkinek tenni kell valamit. A város, a szülőhely, amit szeretek, ragaszkodom hozzá, büszke vagyok fejlődésére, és amihez egy fotós játékos eszközeivel szerényen, magam is hozzájárulhatok. Igaz, ez nem azt jelenti, _ hogy ennyi meg ennyi árkot ástam ki. blokkot vertem — bár ilyesmit is megpróbáltam többször és jólesett a mozgás — jelenti viszont azt, hogy fotóim archívumban vagy a különböző kiadványokban, hogy milyen volt a legeldugottabb utca a csatornázás előtt és utána, milyen volt egy-egy köztér, régi épület vagy emlékmű. — Ami az elfoglaltságot illeti, soha nem számoltam, mennyi szabad időm megy rá. Jóleső érzés tudni, hogy az egyszerű fényképész egy szál géppel, néhány tekercs filmmel és a laboratóriumban eltöltött hajnali vagy éjszakai órákkal olyan nagyszerű munkában vehet részt, mint a kórház gásztroente- rológiai osztályán folyó kutatások. a Jász Múzeumban a település múltját feltáró gyűjtések vagy a város közművesítését segítő felmérések. I. A. Munkanélküli nők felvonulása a Várban osztálynak gesztusokat nyújtó politikai parttalanság, a döntésképtelen határozatlanság. Maga Károlyi írta, hogy „amit ez a kormány csinált^ amolyan 50 százalékos egyezkedés volt a régi és az új rend között”. Dehát a hatalom polgári volt, s a kétfrontos harc nem egyforma eréllyel folyt, a csapások nem egyenlően oszlottak meg. Találóan jegyzi meg Hajdú Tibor, a korszak történésze: „Ebben a törtév'olna. A „forradalmi” kormányzatnak választási lehetősége volt az országra telepedett régi állami bürokrácia és a tömegmozgalmakban kifejlődött radikális népi szervek között. A választást lehetőleg és nyíltan elodázni igyekezett, de ténylegesen a régi mellett tette le a vok- sát. Ezzel egyben az új rezsim végső sikertelenségét is bebiztosította: belülről a kielégítetlen nép és a kifelé gra- vitáló nemzetiségek, kívülről ban egészen november 16-ig húzta-halasztotta az ügyet, amikor is végül tragikomikus, kisszerű alkotmányosdis játék és nagyszerű, hatalmas, önfeledt Országház téri tömeggyűlés keretében kikiáltották a Magyar Népköztársaságot. Az igazi problémákat, a szociális és a nemzeti kérdést azonban ez az egyszeri aktus alig érintette. Dérer Miklós KÖVETKEZIK: 5. A társadalmi probléma Fegyverneken a felszabadulási emlékművet övező parkot a helyi úttörők gondozzák. A kis kertészek kezemunkája nyomán mindig tiszta, rendezett az emlékmű környéke Persze, a hatalmon levők azért tudták, hogy mit akarnak. Helyesebben, hogy mit nem. Már közvetlenül a győzelem utáni órákban ezer tanújelét adta a mi 1918-as demokratikus forradalmunk annak, hogy mennyire a polgári talajon , áll. A városban tízezrével, az országban százezrével található fegyverek öszeszedése, a pacifikálás, a foradalom befejezésének hirdetése, a megállj t-kiáltás, az kíméletlen rendcsinálás, a áldozatok százait követelő népi öntevékenység lecsende- sítése-leszerelése, egyszóval az addigi eredmények legalizálása azonnal megindult. Bár ezek az eredmények egyelőre még a jövő ígéretei voltak. A kormányban részt vevő valamennyi erő egyetértett a magántulajdon fenntartásában, a feudális akadályok többé-kevésbé következetes lebontásában, a formájában még tisztázatlan függetlenségben és a történelmi Magyarország területi integritása fenntartásának szándékában. Ügy vélték, hogy ezeket a célokat csak valamilyenfajta nemzeti egység összekovácsolásával érhetik el, s ezt a nemzeti egységet demokratikus-polgári alapon látták — kül. s belpolitikai okok miatt — leginkább megvalósíthatónak. Ezért vált jellemzővé a kormány tevékenységére a kétfrontos harc és a kétirányú kegy osztogatás; az ellenforradalom és a forradalmasodó néptömegek elleni küzdelem ugyanúgy, mint a mindkét félnek, valamennyi nelmi pillanatban a polgári demokrácia fő funkciója nem az volt, hogy megvédje a demokráciát az önkényuralom ellen, hanem hogy megőrizze a polgárit a népivel szemben, a fennálló határokat az új nemzeti törekvésekkel szembén.” A kormányzat egyensúlyozó és lavírozó politikája csak addig lehetett eredményes, amíg a szociális és nemzeti célok megoldásában a siker reményével kecsegpedig a farkasétvágyú antant és a születő utódállamok harapófogójába kerülve 1919. március 21-én rövid úton összeomlott. Átadva helyét az abban a történelmi pillanatban lehetséges egyetlen alternatívának, a munkáshatalomnak ... De addig még hosszú volt az út. Mindenesetre leszögezhetjük, hogy a „kormány visszariadt az állam gyökeres átformálásától, ami csak valóban forradalmi úton, a művelődési központban, az iskolákban, vagy a tanácsi kórházban, amikor fotósra van szükség, hogy ... szóljatok Árpinak.. A kérdésre, hogy mit jelent számára a gyár és a város, a „hivatalosan” és a társadalmi munkában végzett fotózás, a következőket mondta: — Jászberényben születtem, itt nőttem fel, itt élek és dolgozom, ezért a kettőt nem tudom különválasztani. A gyár az a munkahely, ahol azt csinálhatom, amihez leginkább kedvet érzek és IV. Károly fején „félrecsúszott” a korona tethette az őt támogató tömegeket. Így is csak állandó kormányzati válságokon keresztül sikerült a forradalom kényszercsinálta vezetőinek felszínen maradniok. Ám az év végére kiderült, hogy a Nemzeti Tanácsban megtestesülő nemzeti demokratikus egységfrontot még ez a .politika^ még Károlyi Mihály mindenkitől elfogadott és tisztelt személyisége sem tarthatja sokáig felszínen eredeti formájában. Egyre erősebb támadások érték a rendszert mindkét oldalról, egyre inkább fokozódott a változtatást követelők hangereje és befolyása. A Közép- Európában csak Magyarországra jellemző politikai-hatalmi patthelyzet, a "gyakorlatilag kettős hatalomnak te- 'kinitheitő régi közigazgatáshelyi tanácsok egymással párhuzamosan létező és harcoló hatalmi szimbiózisa eredményezte aztán, hogy a bel- és külpolitikai széljárás változásainak hatására előre, a proletárdiktatúra irányába, de hátra, az ellenforradalom felé is lehetséges volt a kibontakozás. Mint ahogy ténylegesen történt is. Magának az egyesúlyozó tétovázásnak, a tényleges hatalom nélküli kormányzásnak pedig egyértelműen az volt a legfőbb oka, hogy Magyarországon nem alakult ki öntudatos, politikailag érett és aktív demokratikus polgárság, amely egy gyökeresen új demokratikus állam- gépezet hordozója lehetett szakszervezetek, a tanácsok és más demokratikus szervezetek részvételével volt végrehajtható, s az egész burzsoázia heves ellenállását váltotta volna ki. A kormány nem léphetett túl polgári korlátain ...” (Hajdú Tibor) Az államforma problémája — helyesebben az államforma megváltoztatásának ügye — az őszirózsás forradalom egyik alapkérdése volt. Nem felesleges kitérő tehát, ha ezt a problémát kissé alaposabban is megnézzük. A tömegek túlcsorduló köztársasági érzelmei ellenére a legalitás köpönyegével takarózó kormány jó két hétig eltotojázott az üggyel. Holott még az új népvezetők körében is általános volt az a hangulat, hogy ha záros határidőn belül nem történik valami, „akkor napok alatt bennünket elsöpör a nép viharzó akarata”. (Garami Ernő) Már november elején hatalmas munkásgyűlés tiltakozott a Tisza Kálmán (ma Köztársaság) téren „az ellen, hogy a Nemzeti Tanács kebeléből megalakuló kormány a királynak tett esküje alapján kezdje meg működését. A Nemzeti Tanács szuverén hatalmát Magyar- ország dolgozó népe, a munkások és katonák adják meg, ennek megerősítéséhez semmiféle királyi hozzájárulásra szükség nincs”. A gyűlés és más tömegmegmozdulások, petíciók is követelték a köztársaság azonnali kikiáltását. Károlyiék, bár tisztában voltak a közhangulattal és egyre inkább befolyása alá kerültek, a „törvényesség” s nem a forradalom útját járták végig ebben az ügyben is. Az uralkodót ugyan egyelőre nem tudták rávenni a lemondásra (detronizálni eszükbe sem jutott, helyesebben nem merték), de IV. Károly a kormánynak végül is szabad kezet adott. Az azonA BÉKE FORRADALMA __________________________________________________________________________ a Október 31-én a város utcáin hömpölygő, a békét és a békés foradalmat ünneplő tömeg mindenesetre úgy gondolta, hogy valami végleges és új kezdődik Magyarországon. S talán alig páran voltak közülük annak tudatában, hogy milyen súllyal nehezedik a fiatal magyar demokráciára a „hogyan tovább” kérdése. A régi lerombolását milyen új építése követi? A rendszer romjai a kezdetet vagy a véget jelképezik? A tanácstalanságot, az elképzelések különbözőségét jól jellemzik Babits Mihály szavai: „Micsoda forradalom ez? Polgári forradalom? Negyvennyolcas szabadságforradalom? Nacionalista? Vagy antinacionalis- ta forradalom, vörös forradalom, szocialista, társadalmi? Magyar vagy emberi? Vagy éppen a bolseviki anarchia szellemének első és még álcázott kirobbanása a Rend palackjából? Máshogyan látja minden párt, máshogyan minden osztály, igazán mint egy varázstüneményt: mindenki a maga szíve szerint látja! És mindegyik mást is vár tőle...”
