Szolnok Megyei Néplap, 1978. október (29. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-25 / 252. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. október 25. SZOLNOK MEGYEI Néplap Ismerd meg városodat! Á Pedagógusok Szakszervezetének megyei és városi klubja, a városi tanács vb művelődési osztálya a Szolnokra került pályakezdő és a pályájukat itt folytató pedagógusok részére autóbuszos városnézést szervez. Á várost Kaposvári Gyula nyugalmazott múzeumigazgató mutatja be. Az autóbusz október 28-án, szombaton délután 2 órakor indul a szolnoki pedagógusklub elől (Kossuth tér 4. sz.). Női buszvezetők Naponta több órát gyakorolnak a budapesti utcákon az első női buszvezetők, szóló Ikarus-ükkal már majd mindegyik belső útvonalon végigmentek — természetesen utasok nélkül. A BKV házi iskolájában tanuló 22 lány és asszony — valamennyi egykori troli- buszvezető — a gyakorlattal párhuzamosan sajátítja él az elméleti ismereteket. A Mező Imre út 40-ben audiovizuális eszközökkel felszerelt teremben a műszaki tudnivalókat rögzítik, a kreszt is felfrissítve. A következő napokban a külső területeket járják be a női autóbuszvezetők. Munkájukban gyakorlott, nagy tapasztalatú kollégák segítik, látják el őket hasznos vezetéstechnikai tudnivalókkal. A lányok és asszonyok Budapest határán túlra is elmennek; a szakemberek arra is „kíváncsiak”, hogy meg tudnak-e birkózni hosszabb útvonallal, a feladat megoldása'mennyire veszi igénybe a női buszvezetőket. Valamennyien bíznák benne, hogy hosszú távon is „helyt- ülnek” a volán mögött. Az amatőr rovarászok első kiállítását rendezte meg a Nemzeti Múzeumban a Magyar Rovartani Társaság és a Természet- tudományi Múzeum. A többezer kiállított rovar között az egy- milliméteres cickány ormányostól a tizenöt centiméteres cin- cérekig, tarka trópusi lepkéig mindent megtalál az érdeklődő a rovarászati napok október 20-án nyílt kiállításán. Jó ember 1978. OKTÓBER 25. SZERDA BLANKA NAPJA A Nap kél: 6.17 —, nyugszik: 16.39 órakor. A Hold kél:-------, n yugszik: 13.44 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: változóan felhős idő, valószínűleg még eső nélkül. Gyenge, változó irányú, napközben időnként megélénkülő nyugati, délnyugati szél. A hajnali és a reggeli órákban párás levegő, helyenként köd, éjjel néhány helyen gyenge fagy. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 13, 18 fok között. Szász Károly Százhuszonöt évvel ezelőtt, 1853. október 25-én halt meg Marosvásárhelyen id. Szász Károly akadémikus, neves polihisztor, Szász Károly költő. író és műfordító apja. A nagyenyedi református kollégiumban végezte tanulmányait, 1805-től 1813-ig. A következő esztendőktől Kolozsvárott jogot tanult és 1817-ben ügyvédi oklevelet szerzett. Néhány évig — fiatal arisztokraták nevelőiéként — Bécsben élt, majd 1821-ben kinevezték a nagyenyedi főiskola jogi professzorává. Vezető szerepet vitt az erdélyi reform- mozgalmakban ; a kormány emiatt perbe is fogta. 1839-ben a nagyenyedi kollégium természettudományi tanszékére helyezték át. A három jól szituált férfi a Keletinél szállt fel a vonatra, és telepedett le a mellettem levő ülésekre. így tehát akaratlanul is fültanúja voltam beszélgetésüknek. A szóvivő kellemes bariton hangja pillanatok alatt betöltötte a fülkét. ~ — Ismertek, milyen finom ember vagyok, de úgy vágtam szájon azt a taknyost, hogy nekiesett a falnak — mondta, bizonyára egy régebben megkezdett történetet folytatva. Szavait élénk kézmozdulatok kísérték. Társai udvarias figyelemmel hattgatták, amiből arra következtettem, hogy a bariton tulajdonosa a főnökük lehet. — Még. hogy ő már nagykorú! Hát amíg az én kenyeremet eszi, én parancsolok neki. Megmondtam világosan, mikor leérettségizett, hogy nem érdekel, hány éves, nyolcra otthon a helye. A feleségem persze elkezdett pityeregni, mire őis kapott egy fülest. Nem akkorát, mint szokott, de azért belepirosodott. Mit véded te is, mondtam szelíden, de ő csak sírdogált. Tudjátok, jó ember vagyok, mindenkit meghallgatok, nem állok bosszút az ellenvélemények miatt. De ha tudom, hogy nekem van igazam, nem tűrök vitatkozást! Emlékszel, Jenőkém — fordult egyik hallgatójához —, o múltkor téged is milyen szépen meggyőztelek, ne béreljük ki azt a raktárt, legalábbis ne ott... Ekkor belépett egy öregember. A hóna alatt mankó, a nyakában kopott tangóharmonika. És játszani kezdett. A tüdőbajosan sípoló hangszerből a likőrillatú tükrös cukrászdák korából származó slágerek bukdácsoltak elő. Az öregember abbahagyta a muzsikálást, és egyhangú mormolással hálálkodott a zsebébe dugott aprópénzért. A bariton hangú felmutatott egy kétforintost, és a harmonikás zsebébe csúsztatta, aztán büszkén körbenézett: — Na, ugye, hogy milyen jó ember vagyok! — dó Seregélyek őszi vonulása Fotó: Belánszky György Kulturált együttélés Levélben kérik a lakókat A szombathelyi szépítő egyesület kezdeményezésére a héten a megyeszékhely minden lakásába 'bekopog a postás az egyesület, a városi népfrontbizottság, a vörös- kereszit városi vezetősége és az Ingatlankezelő Vállalat írásos kérésével. A kultúrált együttélés érdekében arra kérik a megye- székhely minden lakóját, hogy legyen a város további szépítésének, környezete védelmének szószólója, résztvevője. Többek között arra hívják fel a figyelmet, hogy zavaró az együttélésre a harsogó magnó, rádió, televízió, a lakást a kocsmával összetévesztő duhaj mulatozás, saz ablakban, vagy az erkélyen végzett szőnyegporolás, por- rongyrázás. Kérik a lakókat telepítsenek növényeket a lépcsőházakba, közösen gondozzák őket, vigyázzanak rájuk, s ugyanígy a házak közé ültetett fákra, dísznövényekre is. A szülőkhöz azzal a kéréssel fordulnak: szoktassák hozzá gyermekeiket, hogy a város jól felszerelt játszóterein játsszanak, ne a kocsiúton, a járdákon és parkolókban, ahol magukban és környezetükben is kárt okozhatnak. Könyv az infarktusról Jelentős állomásához érkezett a kardiológia és a magyar orvosi könyvkiadás: nagy érdeklődésre számot tartó könyv jelent meg a napokban Myocardialis infarc- tus címmel. Majdnem ötszáz oldalnyi, a szívbetegség minden részletét feldolgozó kötet megírására csak szerzői kollektíva vállalkozhatott — így szüleMozdony nyugdíjban Közlekedés- és ipartörténeti emlék, muzeális tárgy lett az az 1892-ben épített kis gőzmozdony, amely 8 évtizeden át „szolgálta” a vasutat. Kis teljesítménye miatt néhány éve nyugdíjazták, s a zalaegerszegi fűtőházhoz került. A zalaegerszegi vontatási főnökség dolgozói szabadidejükben kijavították, újrafestették, s a személy- pályaudvar területén emelvényre állították a 86 éve gyártott, ma is üzemképes gőzmozdonyt. tett meg 25 szerző munkájaképpen a könyv. A szerzők valamennyien szűkebb szakterületük kiváló művelői. A most megjelent szakkönyv tárgyalja a szívmegbetegedései; diagnosztikáját, terápiáját;, szövődményeit egyaránt szólva a gyakorló orvoshoz és a modem számítástechnikai ismeretekkel is íelvérlteziett klinikusokhoz, kutatókhoz. Szolnoki fodrásznö sikere Moszkvában Az idén tizenhatodik alkalommal, a Moszkvában megrendezett Barátság Kupa elnevezésű fodrászversenyen, amelyen a szocialista országok legjobb szakemberei vettek részt, Nagy Dorottya, a Szolnok megyei Fodrász Szövetkezet dolgozója nappali frizura „kompozíciójával” második helyen végzett. A MEZŐGAZDASÁGNAK Mit üzen a meteorológia? A mi sulink Szolnok — Békéscsaba Szolnoki és békéscsabai közgazdasági szakközépiskolások vetélkednek vasárnap — október 29-én — délelőtt 9 óra 55-től a televízió kamerái előtt. A két oktatási intézmény között régi keletű a barátság, találkozók, vetélkedők sora bizonyítja ezt. Az idei, alaposan előkészített verseny fő témája az a közgazda- sági feladvány, amely a két város — Szolnok és Békéscsaba — VI. ötéves tervfeladatait foglalja magában. A diákoknak a lehető legcélszerűbben fel kell osztani a beruházásra szánt összeget. A szakmai feladaton kívül kulturális, sport-, várospolitikai kérdésekre is válaszolniok kell a diákoknak. Gépkocsisorszámok A Merkúr Autószalon ielen- tése a gépkocsisorszámokról: Trabant Hycomat 7 460 Trabant Limousine 15 050 Trabant Limousine Special 22 273 Trabant Kombi 3 622 Wartburg de Luxe tt. 4 021 Wartburg de Luxe 12 104 Wartburg Limousine 10 894 Wartburg Limousine tt. 2 546 Wartburg Tourist 3 839 Skoda 105 S — Budapest 561 — Debrecen 140 Skoda 120 L — Budaoest 3 677 — Debrecen l 442 Lada 1200 — Budapest 96 911 — Debrecen 47 718 Lada 1300 — Budapest 10 661 — Debrecen 6 253 Lada 1500 18 787 Lada Kombi 12 477 Polski Fiat 126 13 248 Polski Fiat 1500 (125) 13 768 Dácia . 10 778 Zaporozsec 27126 Moszkvics 2140 3 257 Fontosabb gazdasági növényeink közül jó néhánynak 2—3 héttel is megkésett az érése, ezért a betakarítás és az ezt követő talaj előkészítő munkák sok helyen nagyon elhúzódnak. Az elmúlt hét időjárása sehol sem hátráltatta jelentősen a mezőgazdasági munkákat. Csupán az Alföld, keleti, délkeleti és északnyugati részén volt jelentéktelen (5 mm-nél kisebb) meny- nyiségű csapadék. A hét végén sokfelé mértek fagyokat. Az Északi-középhegység területén voltak a legerősebb lehűlések, itt sok Megye Pest Nógrád Heves Borsod-Abaúj-Zemplén Szabolcs-Szatmár Szolnok Hajdú-Bihar Bács-Kiskun Csongrád Békés helyen —1, —5 fokig süly- lyedt a hőmérséklet hajnalban, a talaj mentén pedig helyenként, pl. Borsodnádas- don —8 fokig is lehűlt a levegő. A napi középhőmérsékletek már általában 10 fok alatt voltak, és várhatóan nem is emelkednek tartósan a 10 fokos érték fölé. Ezen a héten változékony időjárásra számíthatunk, a mezőgazdasági munkákat hátráltató hosszú esőzés vagy nagy csapadék nem várható, fagyokra azonban a hét folyamán már többfelé kell számítani. Talajnedvesség % 0—50 cm 50—100 cm 25—30 25—30 20—25 20—25 20—25 25—30 30—35 25—30 30—35 30—35 20—25 25—30 25—30 30—35 20—25 20—25 30—35 30—35 30—35 30—35 NÖVÉNYVÉDELEM Védőfelszerelés kötelező! A növényvédőszereket úgy tároljuk. hogy azok avatatlan felnőttek. gyermekek, haszonállatok számára ne legyenek hozzáférhetőek. Ezért zárható szekrényben vagy ládában — kizárólag eredeti csomagolásban — tűz- és robbanásveszélyt kizáró körülmények között kell tartanunk ezeket a vegyszereket. A felhasználónak mindenkor be kell tartania a használati utasítást. az előírt várakozási időket. Fontos megjegyezni, hogy kötelező a védőfelszerelés használata: a vegyszeres munkák előtt és után szeszes ital fogyasztása tilos: nem szabad erős szélben növényvédőszerrel permetezni! A felhasználás alkalmával figyelmesen olvassuk el a csQma- golóburkolaton található cimkét, és maradéktalanul tartsuk be az abban foglaltakat. A növényvédőszeres munkához használt eszközeinket feltűnően jelöljük meg. és azokat más célra ne használjuk! A munka végeztével étkezni. dohányozni csak alapos tisztálkodás és ivóvizes szájöblítés után szabad. Folyó vizet, szappant, körömkefét, törülközőt használjunk a tisztálkodáshoz. A fel nem használt vegyszereket a már említett módon zárjuk el, a már fel nem használhatókat meg kell semmisíteni, nehogv élelmiszerbe, takarmányba, álló. folyó- vagy ivóvízbe kerüljenek. Vegyszeres növényvédelmi munka csak az engedélyezett készítményekkel, az engedélyben előírt utasítások maradéktalan betartása mellett végezhető, Terülj, asztalkám A Csongrád megyei Vendéglátóipari Vállalat szakácsok és felszolgálók részére terítési versenyt rendezett a hét végén. Hat megye — Szolnok, Békés, Hajdú, Bács-Kiskun, Szabolcs és Csongrád — vendéglátóipari csapata mutatta be terítés- művészetét. Szolnok megyét a Pelikán Szálló csapata — Kocsis Irén szakács, Boros Tibor teremfőnök és Szentpéteri Péter felszolgáló — képviselte. Kitűnően szerepeltek, csak minimális pontkülönbséggel kerültek a második helyre a szegedi csapat mögött. B A DOLGOZÓK lakásépítésének támogatására használják fel a Ganz Villamos- sági Művek szolnoki gyárában az október 21-én, szombaton megtartott kommunista műszak bérét. A gyár munkásainak ttöbb mint nyolcvan százaléka dolgozott szabad szombatján. © MA DÉLUTÁN 5 órától a szolnoki MÁV csomóponti művelődési házban tart előadást ifj. Gazda István, a Budapesti Műszaki Egyetem tanára „A csillagászat története” címmel. ■ TAKARÉKOSSÁGI témájú rajzpályázafcot hirdetett az általános iskolákban —a világtakarékossági nap alkalmából — az OTP kunmada- rasi, jászberényi és szolnoki fiókja. ® A RÁKÓCZIFALVI Tisza ifjúsági klub vendége lesz ma este a szolnoki vasutas fiatalok „Sín” irodalmi színpada. ■ AZ „ÚJJÁVARÁZSOLT” kenderesi Pipacs étterem november 5-én, vasárnap nyílik. Az ötszázadagos étterem felújítására több mint 2 millió forintot költött a Szövetség Áfész. ® VASÁRNAP — október 29-én — Jászkiséren országos állat- és kirakodó-, Kisújszálláson autóvásárt rendeznek. ■ Mi a VÍZUGRÁS? Erről a különös hidrofizikai jelenségről, amelynek fontos szerepe volt a kiskörei vízlépcső biztonságos megvalósításában is, az Élet és Tudomány e hetd számában olvashatunk. ® TEGNAP délután, Török- szentmiklós felszabadulásának 34. évfordulóján, a művelődési központban a város MSZBT tagcsoportjai ünnepi megemlékezést tartottak. Vi- rágh Béla tanár méltatta a történelmi esemény jelentőségét. Az évforduló alkalmából MSZBT fotó-dokumentum- és könyvkiállítás is nyílt a művelődési központban. SZOLNOK MEGYEI A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093, 12-320, 12-069. 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Szolnok, Pf.: 105 5001 Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 20,— forint Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: a hírlapkézbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag út 28. Felelős vezető: Gombkötő Bél?