Szolnok Megyei Néplap, 1978. október (29. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-25 / 252. szám
1978. október 23, SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A BEKE FORRADALMA Előzmények: háború és összeomlás Rokkant katonák az utcán Aggódom és bosszankodom. Mert ha igaz, amiit gyakorta hallunk a televízió felelős vezetőitől, hogy tudniillik a műsorok megválasztásában, a programok műsorba illesztésében mindig á néző igénye, érdeke a legfőbb szempont, továbbá hogy az I. csatorna főműsorideje az „össznépi” programok sugárzósának kiváltságos helye, akkor a múlt hét vége elkeserítő tapasztalatai alapján azt mondom: jól fel vagyunk mi becsülve — „össznépi” alapon. Ugyanis a kérdéses napokon, szombat és vasárnap este — ugyanarra a kaptafára — egy krimi, egy nóta, ez utóbbin értsd köny- nyűzene, volt a televíziós menü. Az előbbiek értelmében ez azt jelenti, hogy a krimi a televízióban az „össznépi” szórakozás rangjára került. És ez még nem is volna baj, de az a fajta bűn- ügvi film, amely véres jelenetektől hemzseg brutalitásban gyönyörűséget lelő vájkálással, olyan részletekkel, amelyek láttán nem egy tizenévesnek, de még egy felnőtt embernek is köny- nyen felfordulhat a gyomra. Krími Hol vannak már azok a régi szép idők, amikor ugyanebben a műfajban Maigret- nék tapsolhattunk, amikor nem a gyilkolás és a kegyetlenség részletezése, hatásvadászó ábrázolása szolgáltatta a szórakozást, hanem a bölcs nyugalmú rendőr-felügyelő nyomozásának kellemesen szellemes játéka. És Angyal bravúrjai, amikor a bunyóban a legnagyobb verekedésben is mindig volt valami báj, amikor a bűnüldözésnek ez a páratlan Graál-lovagja nem a szörnyűségek útján, hanem fordulatos, játékos módon derített fényt egy-egy sötét banda, vagy elvetemült gazfickó üzelmeire, gaztettére. Anélkül, hogy a szörnyűségek látványa álmainkban visszakísértett volna. Ügy látszik a „szalonképes” krimik ideje lejárt! A mostanában bemutatott bűnügyi filmekben — hadd ne részletezzem Az élethez túl sok című szombat este sugárzott olasz—francia koprodukcióé szörnyűséget — túlsúlyban vannak a durva erőszakot, az állatias ösztönök tobzódását felvonultató részletek. Nem a krimikkel van tehát bajom, hanem a krimik tartalmával nem tudok megbarátkozni. Nem a műfaj, a minőségük ingerel. De — és bosszainkodásom még mélyebb oka ez — ugyanazon az estén, azaz szombaton, éjszakába nyúlóan, annyira, hogy idő előrehaladtával még meg is kellett rövidíteni, „dugigprog- ramként” Chaplin-revűt kínált a televízió, parádés válogatást kacagtató filmbur- leszkekből. Hogy van ez? Főműsoridőben szadista gyilkosok, éjfél körül, holt időben pedig a világhírű nevettető, aki a gyerekek s a felnőttek egyaránt áhított kedvence — a filimhumör klasszikusa. Ha valaki kivárta az éjszakai vetítést — végig mulathatta egy csetlő-botló közkatona kalandjaiban a háború oktalanságait. Hát ha valami lehet „össznépi I” szórakozás, A KMP megalakulásának jubileuma tiszteletére megyénkben Szolnokon. Jászberényben és Mezőtúron politikai filmhetet rendeznek, melynek keretében a Ménesgazda, a Tankcsata, a Tüzes gyermekkor és a Csavargó akkor a Chaplin-revűre rätf- lik ez a megkülönböztető elismerés! Tartalmánál, jellegénél fogva, esztétikai mi. nőségeit tekintve. Bizony helyet kellett volna cserélniük a szombat este programjában; a gyermekes családok külön örömére is. Hisz családon belül szombat este elképzelhetetlen az afféle szórakozási- „munkamegosztás”, hogy a felnőttek a képernyő előtt egy lélekborzoló krimit fogyasztgassanak, s ugyanakkor a gyermeket ágyba parancsolják, esetleg épületes olvasmányt nyomnak a kezébe, hogy figyelmét lekössék. Chaplin filmjeinek vetítésekor ilyen „erőszakra” nincs szükség. Nem részletezem, röviden: a műsorszerkesztés azon téves, az „össznépit” félreértelmező szerkesztési szemlélete miatt bosszankodom, amely adott esetben nem képes józanul mérlegelni, amely túlságosan is kommerciális módon, azaz a dolgok könnyebb végét fogva próbálja megoldani a szórakoztatás feladatát;. Mert mi sem egyszerűbb: szórakoztatás? Jöjjön a bűnügyi film és a könnyűzene. Bevált műsorképlet. Aztán persze jöhet valami komolyabb is, de már csak az „ínyenceknek”, a „Vájtfülűeknék”, mint például vasárnap este az Intervízió nagydíját elnyerő kettős zenei portré. Az elmúlt hét azért elgondolkodtató, legalábbis nekem, mert ezen belül három este is — szerda, szombat, vasárnap — a bűn, a gyilkolás, a brutalitás került reflektorfénybe, és sajnos, korántsem mindenki azt látja meg egy-egy ilyen filmben, vagy műsorban (még a szociálisan igazságot kereső Kék fényben sem!) amit szeretnénk, vagy amit keltenék, hanem épp az ellenkezőjét, s ezért bizony „össztársadalmi” szinten óhatatlanul is erkölcsi kár származhat a bűnügyi filmek, az „erőszakos” krimik indokolatlan előtérbe ke. r üléséből. Röviden A sorozatoknak megvan az a tulajdonságuk, hogy ad- dig-addig nézzük, amíg megszokj ük őket. A Donna Juanita hét kalandja címet viselő NDK-sorozat ebből a szempontból kivétel: ahogy nőtt a kalandok száma, úgy növekedett bennünk az érdektelenség, és úgy vált egyre ellenszenvesebben idegenné a film férfi-szédítgető Anitája, ez a huszadik századi férficsábász, akit közönségesebben másképpen is nevezhetnénk, aki a párválasztásnak eléggé félremagyarázható módjait választva jut el biztos révbe egy biztonsági felügyelő oldalán. A román-lest szerkesztőit ezúttal is dicséri a választott program sokszínűsége, de ez a változatosság már nemzeti esteken nem is meglepő. Az viszont igen, hogy a Gyilkos szenvedélyben egy rendkívüli színészi teljesítménnyel találkozhattunk. Draga Oiteanu — Mátéi félelmes óriássá növesztette, szinte egy tömbből faragva a pénzhajhász özvegyasszony alakját. Amit tett, a színészi alakítás csodája. V. M. lány című alkotásokat tekinthetik meg az érdeklődők. Az október 26-tól november 1-ig tartó filmhét nyitórendezvényére holnap délután 3 órakor a szolnoki Tallinn filmszínházban kerül sor. Évadnyitó hangverseny AZ ORSZÁGOS Filharmónia bérleti hangversenysorozatának évadnyitó előadására hétfőn este került sor a szolnoki Szigligeti Színházban. A komolyzenét kedvelők az Állami Hangverseny- zenekar koncertjét hallgathatták meg. Az együttest a hazánkban vendégként szereplő Georgij Vetvickij — a Moszkvai Szimfonikus Zenekar karnagya — vezényelte. A hangverseny első részében Mozart A-dúr hegedű- versenye csendült fel, melyet a zeneszerző 1775-ben — olaszországi útja után — komponált. Mozart ebben a zenei korszakában igyekezett fokozottan kihasználni az instrumentális hatásokat. Arra törekedett, hogy a hangszeres virtuozitás ne üres technikai bravúr legyen, hanem hűen tükrözze az életet gondjaival, örömeivel. A zeneszerző elképzelései a zenekar és a Szovjetunióból érkezett Vlagyimir Szpivakov hegedűművész színvonalas előadásában valósággá váltak. Az első tételben a vonósok lágy indítását a kürt háttér-imitációi tették izgalmassá, majd a téma újraindításakor a lendületesebb zenekari formálás készítette elő a szólóhangszer belépését. Az előadó magabiztos,átélt játéka jól formálódott az együttes diszkrét kíséretével. A második tételben a lírai zenekari hangzáshoz kecsesen simultak a szólóhangszer magasabb fekvésű tiszta „üveghangjai”, melyeket az alsó és felső vonósszólamok érzékenyen tömörítettek. Vlagyimir Szpivakov végig káprázatos könnyedséggel. virtuozitással játszatta a nagy hangszertudást igénylő művet. A lendületes zárótételben a téma többszöri új árnyalású visszatérését a gordonka és a bőgő hangsúlyozott szólama támasztotta alá, majd a befejező futamok formálták egésszé a hegedű- versenyt. A KONCERT második részében Rachmanyinov orosz zeneszerző 1907-ben alkotott II. szimfóniáját mutatta be sikerrel az együttes. V. F. S. — Szeptember óta az égvilágon semmit — legyint a jászapáti futballpálya szélén Dávid Sándor. — Annyi a munka a szakmunkásképzőben, hogy egyetlen perc időm sem jut a faragásra. Gyakran még vasárnap sem érek rá. Testnevelést tanítok, és hát a hét végére esnek a sportversenyek, azokon pedig részt kell venni. Vonzódása a fához nem a véletlen műve. Az ötvenes évek végén tanulta ki az asztalos mesterséget Jászszent- andráson, ahol ma is él. Vá- radi Józseftől, azóta már eltemetett kedves mesterétől A századfordulóra — az iskolai tananyagból is ismerjük — kialakult az egymással szemben álló imperialista hatalmak két tömbje: az antant (Anglia és Franciaország) és a központi hatalmak (Németország, Ausztria—Magyarország). A világ fel- és újrafelosztására, a „gazdátlan területek” megkaparintására, piacok vagy nyersanyagellátó övezetek megszerzésére szövétkeztek egymással és egymás ellen, s csak az alkalomra vártak, mikor tehetik a másik torkára a kést. Ez az alkalom 1914-ben jött el. A kiindulópont a forrongó Balkán volt. Európa régóta „beteg emberé”-nek, a korszerűsödni nem tudó török birodalomnak fokozatos kivonulásával az osztrák—magyar külpolitika gazdátlan területének és saját érdekszférájának tekintette a térséget. Törekvéseiben nemcsak a hasonló dinasztikus hatalmi érdekpolitikát folytató, meleg tengerekre és Konstantinápolyra vágyó Oroszországgal', hanem a térség újonnan alakuló és fokozatosan konszolidálódó nemzeti államaival is ellentétbe került. Ráadásul ez utóbbiak egyre határozottabban kacsingattak a Monarchia területén élő saját etnikumukra is, s mondanunk sem kell, hogy a rokonszenv kölcsönös volt. A dualista kormányzat nem volt hajlandó tudomásul venni az átrendeződő nemzeti realitásait, a térségben való jelenlétéből — valószínűleg joggal — élet-halál kérdést csinált. A vérzivataros világégés több mint négy éve alatt elő- tűnt a Monarchia minden szerkezeti gyengesége, nemhogy hosszú, de rövid háborút vívni is teljes képtelensége. A birodalom nemzetközi státusza (elsőrendű nagyhatalom) és funkciója (keleteurópai ütközőállam) csakúgy, mint belső erőviszonyai, gyökeresen S megváltoztak. Így a háborús vereség a felbomlás régtől érlelődő tendenciája előtt nyitott utat. Az elhúzódó háborúban a népesség teljesen kimerült. A kezdet mesterséges harci szelleme teljesen tovatűnt, a hátország forrongott. A férfilakosság hatalmas tömegei élték át a gyengén ellátott, és rosszul felszerelt frontkatonák sorsát, estek el, rokkantak meg vagy kerültek fogságba a szövetséges német hadsereghez viszonyítva a szerszámok tiszteletét. a fa szeretetét tanulta meg, Csúr István asztalosmestertől meg a szakma fortélyait leste el. — Az inasévek után, úgy a hatvanas évek elején Hevesen dolgoztam. Eljárogat- tam a faipari technikumba, ahol technikusi oklevelet szereztem, de hogy az idő jobban teljen, a kádár szakmába is beletanultam. A hevesi Népművészeti Háziipari Szövetkezet akkoriban keresett asztalosüzemébe technikust, gondoltam, megpróbálom. Éveken át terveztem a ’ népi bútorokat, szerettem is csinálni, de valahogy messze kerültem a fától, én magam nem faraghattam. Így támadt az az ötletem, hogy eljövök ide Jászapátiba a szakmunkásképzőbe, az asztalostanulók szakoktatójának. Azt reméltem, több lesz ae időm. Most mondjam, hogy tévedtem? De nemcsak az idővel van baj! Nincs egyetlen asztalostanulónk sem. Így lett belőlem testnevelő. Az első „igazi” munkát magának csinálta volna, mert hogy bútorra kevés volt a pénzük, meg aztán a saját kezemunkáját viselő széken csak jobban esik az ülés. Hahatalmas arányokban. Nem különben megváltozott a hátországban élők sorsa is. Nőtt a munkaidő, általánossá vált a női és gyermek- munka, a megélhetési költségek pedig ugrásszerűen emelkedtek. Egyben súlyos áruhiány lépett fél. Hatalmas volt a tömegek békevágya — erősödött felháborodása. A háború utolsó évére mind a harctereken, mind pedig az országban elviselhetetlenné vált a helyzet. Az oroszországi forradalmak példája egyre inkább a kiutat jelentette Európa meggyötört lakosságának. A fronton erősödött a szemben állók ba- rátkozása, az úgynevezett fraternizálás, idehaza sztrájkhullám öntötte el az országot a breszt-litovszki békétárgyalások hírére 1918 januárjában Szovjet—Oroszországot támogató politikai tömegsztárjk robbant ki a Monarchia területén. A júniusi újabb általános sztrájk pedig már az érlelődő szociális forradalom előszele volt. A Monarchia nemzetiségeinek vezetői az összeomlás láttán csatlakoztak azokhoz az antantországokban tevékenykedő emigráns politikusokhoz (ilyen volt például a későbbi csehszlovák köztársasági elnök, Masaryk) akik a közép-kelet-európai nemzeti kérdést a Habsburg-monarchiától való elszakadással, a történelmi képződmény felbomlásával kívánták megoldani. Az egyes nemzeti burzsoáziák erre az időre már úgy vélték, hogy az utódállamok kereteiben nemcsak korlátozott szociális és nemzeti-függetlenségi céljaikat érhetik el teljesebben, de hatásosabban szerelhetik le a nem egy orvos ismerőse az elkészült munka láttán már olvasta is a pénzt a faragott asztal sarkára. El is vitte Szegedre. Ez volt az alaptőke a kis műhelyhez, amit a háza mögé épített Jászszent- andráson. Ennek már hat éve. Azóta szebbnél szebb bútorok kerülnek ki a keze alól. A Népi Iparművészeti Tanács elismerése, hogy minden munkáját zsűrizi, elfogadja. Faluja házasságkötő termét az ő bútorai, fafaragásai díszítik. Mondják, Szentandráson ma szebbek az esküvők. — Nem egyetlen tájegység mintáit faragom. Fölhasználom mindazt, amit eddig láttam, de úgy, ahogy bennem él. Nem zsúfolom össze a motívumokat, inkább próbálom egyszerűsíteni, közelebb hozni a mai életünkhöz. Régi, ma már nem használatos népi bútorokat készít azzal a szándékkal, hogy azokat újra használják, éppúgy, mint azelőtt. Hittel mondja, hogy az életünk így marad közel a művészethez, így nyer funkciót a célszerűség mellett a szépség is. — Szeretnék csak faragni. Ha egyedül lennék, talán vállalnám, de van három belső osztályharcot, az érlelődő szociális forradalmat is. Mindebben felfogásuk találkozott az antant vezető köreinek álláspontjával. A párizsi „antantnagyok” a széteső monarchia újbóli összetákolása helyett Németországgal és Szovjet-Orosz- országgal szemben hatásosabb ellensúlyt éreztek fiatal, dinamikus nemzetállamok kialakításában. A helyzetet Magyarország szempontjából még súlyosbította, hogy a végzetesen vak hazai uralkodócsoportok folytatták az eddigi politikát: semmi engedmény a nemzetiségeknek! S ha 1917 folyamán még lehetőség volt különbékére, tárgyalásokra, 1918-ra az amerikaiak tényleges és tömeges háborús részvételével az antant is a katonai megoldás mellett döntött. A bolgár front 1918 szeptember végi összeomlása és Bulgária kapitulációja után felgyorsultak az események. A vég nyilvánvalóvá lett. Az október 16-i elkésett császári manifesztum már csupán az események után kullogott Ausztriának szóló föderációs ígéreteivel. A magyar ural- kodórótegek azonban még erről sem akartak hallani. Októberben sorra alakultak az egyes nemzeti 'tanácsok — Zágrábban a délszláv, Krakkóban a lengyel — a már korábban működő Csehszlovák és Román egység Nemzeti Tanácsai mellé. Ezeket a nemzeti tanácsokat az antant önálló hadviselő félként ismerte el —, ezzel az Osztrák —Magyar Monarchia megszűnt létezni... Derer Miklós KÖVETKEZIK: őszirózsás katonasapkák Szépen faragott széktámla stilizált virágmotívumokkal szép gyerekünk, övék az elsőbbség. Az idő kevés, a faanyag drága, márpedig egy asztal a hozzávaló székekkel, vagy akár egy kisebb szekrény időből is, fából is sokat felemészt. Dávid Sándor szelíd megszállottsággal dolgozik, hogy megajándékozzon bennünket szép, hagyományőrző bútoraival. Hortobágyi Zoltán Dóra — ezúttal válaszol A népszerű könyv — a Dóra jelenti .— írójával, Radó Sándorral találkozhatnak az érdeklődők október 26-án, csütörtökön délután 6 órakor a szolnoki helyőrségi művelődési ház könyvtárában, Politikai filmhét a megyében Mit farag, tanár űr?
