Szolnok Megyei Néplap, 1978. szeptember (29. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-30 / 231. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. szeptember 30, Hz általános vitával folytatódott az ENSZ-közgyűlés ülésszaka Vance felszólalása — Púja Frigyes Waldheimnél Kommentárunk Helycsere Pretóriában Voltak, akik jóval az új miniszterelnök meg­választása előtt kijelen­tették: a Dél-afrikai Köztársaságban semmi nem változik Vorster le­köszönése és utódjának kijelölése után. Csak­ugyan így történt: Pie­ter Willem Botha ed­digi hadügyminiszter személyében az aparthe­id kemény vonalának frakciója juttatta jelölt­jét a kormányfői poszt­ra, s egyben a hatalmon levő nemzeti párt veze­tői tisztségébe. Botha ugyan valamivel fiata­labb, mint elődje, de po­litikai nézeteit tekintve éppoly makacs és kon­zervatív. Namíbiáról éppen most, csütörtök este dol­gozott ki határozatterve­zetet az ENSZ Biztonsá­gi Tanácsa. A tervezet megállapítja: a cél az, hogy Namíbiában meg­szüntessék a törvényel­lenes dél-afrikai ural­mat és az ENSZ segít­ségével átadják a hatal­mat a namibiai népnek. Megfigyelők szerint a péntek késő esti szava­záson — amelyre lap­zártánk után kerül sor — a Biztonsági Tanács előreláthatóan elfogadta a tervezetet. Ilyen körülmények kö­zött Botha^ az újl dél­afrikai miniszterelnök — aki a hadügyi tárcát is megtartotta — rövide­sen nehéz helyzetbe ke­rül. Annál is inkább, mert a fajüldöző rend­szer egyre népszerűtle­nebb a vezető tőkésor- szágok, vagyis legfonto­sabb szövetségesei kö­rében is. Így aligha ta­lál nyílt támogatókra legfeljebb saját pártjá­nak berkeiben, ahol vi­szont éppen elvakult jobboldalisága miatt nem csekély ellenlábas­sal kell számolnia. Jel­lemző erre, hogy a sza­vazáson a párt parla­menti képviselői közül 98-an adták rá a voksu- kat, 74-en pedig Műi­dért, az afrikai ügyek miniszterét támogatták. Brit körök úgy vélik: Botha csak nehezíti a kibontakozást Namíbiá­val kapcsolatban, de a BT öt nyugati tagálla­mának közvetítői javas­latai is zátonyra futhat­nak Vorster utódjának konoksága miatt. Mit sem változtat ezen a '«éieményen az új dél­afrikai kormányfő első nyilatkozata, amelyben homályosan célzott a szomszédos országokkal fenntartandó baráti kap­csolatokra. Vorster távozása tehát — mint az várható volt —< nem egyengeti a meg­oldást Dél-Afrika ősla­kossága és a fehértele­pes rendszer-között. El­lenkezőleg, az új minisz­terelnök megválasztása azokat igazolja, akik a pretoriai fajüldözők és az afrikaiak ellentéteit eddig is kibékíthetetlen- nek minősítették. Vorstert választották államfővé A dél-afrikai parlament két háza pénteken Johannes Vorster volt miniszterelnö­köt választotta meg az or­szág negyedik államfőjévé. Vorster 173 szavazatot ka­pott, az ellenzék két jelöltje együttesen mindössze 31-et. Tegnap az általános poli­tikai vitával folytatódott az ENSZ-közgyűlés ülésszaka. Az első felszólaló Oskar Fi­scher, az NDK külügyminisz­tere a többi között kijelen­tette: a békés egymás mel­lett élés elleni mind heve­sebb támadások láttán a né­pek aggódnak amiatt, vajon tartóssá lehet-e tenni az eny­hülés folyamatát, vagy pedig visszatér-e a hidegháború korszaka. Az NDK a maga részéről —• a helsinki aján­lások alapján — mindent megtesz az európai enyhülés elősegítésére — ugyanakkor visszautasítja mindazokat a veszélyes kísérleteket, ame­lyek a kialakult európai rea­litások megváltoztatására irányulnak — mondotta Ős- kar Fischer, majd sürgette, hogy a világ országai kös­senek mielőbb szerződést az erőszak alkalmazásáról való lemondásról és hívjanak ösz- sze leszerelési világkonfe­renciát. Cyrus Vance amerikai-kül­ügyminiszter beszédének túl­nyomó részét gazdasági kér­déseknek, a fejlett tőkés és a fejlődő országok viszonyá­nak szentelte. Növekvő ame­rikai támogatást ígért a har­madik világ országainak és azt, hogy „amennyiben le­hetséges” kedvezőbb kereske­delmi feltételeket biztosíta­nak számukra. Az Egyesült Államok kül­ügyminisztere a Közel-Kelet­ről szólva „történelmi lehe­tőségnek” minősítette a Camp Davidben indult folyamatot és felszólította a palesztino­kat, hogy „ragadják meg az alkalmat”. A külügyminiszter beszéde és vezető munkatársainak ki­Egy éve a Születésnapját ünnepli a Szaljut 6. űrállomás: ponto­san egy évvel ezelőtt, 1977. szeptember 22-én indult út­jára. A 365 napból több mint 200 napon át dolgoztak, il­letve dolgoznak űrhajósok a Szaljuton — eddig két ál­landó személyzetnek adott otthont és négy alkalommal fogadott látogató együttest. Az űrállomás lett a bázisa az interkozmosz program megvalósítása során a szo­cialista országok első nem­zetközi űrexpedícióinak: csehszlovák, lengyel és NDK- beli űrhajós is járt és dol­gozott fedélzetén. A Szaljuton végzett meg­figyelések, kísérletek párat­lan értékűek. Gyakorlatilag a Föld közelében elvégezhető munkák minden területére kiterjedtek. Felszerelése le­hetővé teszi asztronómiai megfigyelések végzését — a többi között a BSZT 1. rá­dióteleszkóppal — technoló­giai kísérletek folytatását — így a Szplay és a Krisztall James Carter amerikai el­nök csütörtöki sajtóértekez­letén ismét kifejezte remé­nyét, hogy még az idén meg­születik az új SALT-egyez- mény. Az elnök ugyanakkor olyan látszatot igyekezett kelteni, mintha a Szovjet­unió további „engedményei­től”, a megegyezési készsé­gétől függene a megállapo­dás. Carter szerint a SALT kérdéseiben a két fél közötti különbség állandóan csökken s immár „egészen kevés kér­dés” vár megoldásra. A fennmaradt, de távolról sem jelentéktelen kérdésekről tár­gyal Carter szombaton Wa­shingtonban Gromiko szov­jet külügyminiszterrel. Az. elnök azt mondta, hogy az izraeli parlamentnek a Camp David-i határozatokat megerősítő döntése után — „remélhetőleg” két héten be­jelentései sem adtak világos képet arról: mik Washing­ton legújabb szándékai Liba­nonnal kapcsolatban. Púja Frigyes külügyminisz­ter, az ENSZ közgyűlés 33. ülésszakán résztvevő magyar küldöttség vezetője csütörtö­kön megbeszélést tartott In- dalenco Lievano Aguirre ko­lumbiai külügyminiszterrel, a közgyűlés elnökével, majd felkereste hivatalában dr. Kurt Waldheimet, az ENSZ főtitkárát. Mindkét találko­zón az ENSZ-közgyűlés na­pirendjén szereplő főbb kér­désekről volt szó. Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter szerdán New Yorkban több külföldi poli­tikussal tárgyalt. Fodata Szadam Hammadi iraki kül­ügyminisztert, akivel a szov­jet—iraki kapcsolatokról és kölcsönös érdeklődésre szá­mot tartó nemzetközi kérdé­világűrben olvasztókemencékkel, a Föld különleges fényképezését — az MKF 6M berendezéssel — orvosi és biológiai kísérle­tek elvégzését. Ugyanakkor a körülmé­nyekhez képest kényelmes életfeltételeket biztosít az űrhajósoknak, akiknek első ízben még zuhany' is rendel­kezésükre áll. Fel vannak szerelve minden olyan esz­közzel, ami biztosítja az uta­sok számára, hogy a világ­űrben hosszan dolgozhassa­nak, egészségük károsodása nélkül. A Szaljut—6 születésnapját a Földről is köszöntötték pénteken reggel. A jubiláló űrállomás két­tagú személyzete, Vlagyimir Koval jonok és Alekszandr Ivancsenkov egyébként fő­ként tudományos megfigye­lésekkel foglalkozott. Az egyéves űrállomás be­rendezései, műszerei tovább­ra is kifogástalanul működ­nek, az űrhajósok jó egész­ségben végzik munkájukat. lül megkezdődnek a tárgya­lások Izrael és Egyiptom kö­zött, a különbékéről. Miközben az ügy haladá­sát méltatta, Carter elismer­te, hogy közte és Begin kö­zött változatlanul a véle­ménykülönbség, a ciszjordá- niai izraeli települések ügyé­ben. Míg Carter (és Szadat) szerint Izrael a Ciszjordániá- ban tervezett önkormányzat felállításáig”. Tehát öt évig nem alapít­hatna új településeket. Be­gin csák háromhónapos szü­netről kíván tudni. Az amerikai elnök ködö­sen megfogalmazott kijelen­tést tett arról, hogy nemzet­közi tanácskozást tervez „Li­banon helyzetéről”. A kon­ferencián a közel-keleti tér­ség országain kívül az Egye­sült Államok és Franciaor­szág venne részt. sekről tartott megbeszélést. A Camp David-i hármas csúcstalálkozóról a szovjet külügyminiszter elmondta, hogy az újabb kísérlet volt az arab népek egységének megbontására azzal a céllal, hogy az agresszor számára kedvező feltételeket kénysze- rítsen rá az arab országok­ra. Ez a tény fokozza a fe­szültséget a közel-keleti tér­ségben. Gromiko Szpirosz Kipria- nu ciprusi elnökkel a szovjet —ciprusi kapcsolatokról és a ciprusi válság rendezésének kilátásairól tárgyalt. Baráti légkörű megbeszé­lés keretében fogadta a szov­jet külügyminiszter dán kol­legáját. Henning Christopher Sent. A szovjet—dán kapcso­latok megtárgyalása mellett szó volt az ENSZ-közgyűlés napirendjén szereplő nem­zetközi kérdésekről is. Politikai merényletek Itáliában Olaszországban súlyos po­litikai merényletsorozatot kö­vettek ej nyíltan fasiszta, il­letve forradalminak álcázott terrorcsoportok; Csütörtökön este Rómában agyonlőttek egy 24 éves fia­talembert, aki az OKP egyik körzeti helyisége előtt olvas­ta a falra kifüggesztett l’Uni- tát ,a kommunisták sajtóor­gánumát. Ivó Zinit tüdőlövés érte és elvérzett. A társasá­gában levő 28 éves Vincenzo Di Blasiot láblövéssel szál­lították kórházba. Állapota súlyos. Milánóban péntek reggel a „vörös brigádok” követtek el újabb merényletet; Miután előző nap Torinóban kioltob- ták a Lancia egyik részleg- vezetőjének életét, most az Alfa Romeo autógyár egyik vezetőjét szemelték ki áldo­zatul. A 60 éves Ippolito Be- sonzót reggel az utcán közre­fogták, megbilincselték, majd pisztollyal a lábába lőttek. Állapota súlyos. JERUZSÁLEM Kivált a kormányból Jigal Horviz izraeli kereskedelmi és ipari miniszter, mert nem értett egyet a Camp David-i megállapodásokkal, ponto­sabban véleménye szerint Begin „túl nagy területi en­gedményeket” tett Egyip­tomnak. amikor kötelezettsé­get vállalt a Sinai-félsziget megszállt részén levő zsidó­települések felszámolására. PÁRIZS A Szocialista Internacioná- lé irodája csütörtökön két­napos párizsi értekezletének első napján felszólította a közel-keleti konfliktusban érintett feleket, hogy folytas­sák a Camp David-ben meg­indított „békefolyamatot”, amelyben — szerinte — részt kellene vennie Szíriának, Jordániának és a palesztínai- aknak is. BUKAREST A Scinteia pénteki száma közli, hogy az RKP Központi Bizottsága — szeptember 28- án, csütörtökön — munkata­nácskozást tartott. A munka­Az ENSZ-székhelyén tárgyalt Gromiko (szemben) és Vance. A két külügyminiszter a SALT-egyezmény kérdéseiről tanács­kozott II Szaljut—6 születésnapja Carter sajtóértekezlete Elhunyt I. János Pál pápa A váratlanul elhunyt I. János Pál pápát a Vatikánban ra­vatalozták fel (Telefoto - KS) Péntekre virradóan el­hunyt I. János Pál pápa. A hivatalos közlemény szerint az egyházfő halálát szívin­farktus okozta. I. János Pált augusztus 26-án választottak meg pápává. A Vatikánvárosban beje­lentették, hogy a pápavá­lasztó konkláve 15—20 na­pon belül ül össze. * Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Ta­nácsának elnöke Jean Villot bíboros, vatikáni államtit­kárhoz küldött táviratában részvétét fejezte ki I. János Pál pápa elhunyta alkalmá­ból. 0 jobboldal provokálta a bejrúti harcokat Október 10-én kezdődnek az egyiptomi—izraeli tárgyalások „Huszonnégy óra haladé­kot” adott csütörtökön Ca­mille Chamoun, a jobboldali Nemzeti Liberális Párt elnö­ke Szárkisz, libanoni állam­főnek arra, hogy visszavon­ja azt az egy hete hozott döntését, amely szerint to­vábbra is szükség van a ja­varészt Szíriái katonákból ál­ló arabközi békefenntartó erők libanoni állomásoztatá- sára. A békefenntartó erők hathónapos mandátuma, ok­tóber 26-án jár le és a jobboldal, amely szabad ke­zet szeretne kapni a libano­ni baloldal és a Palesztin Felszabadítási Mozgalom erőinek megsemmisítésére, minden eszközzel azon van, hogy a megbízatás meghosz- szabbítását megakadályozza. Arra az esetre, ha Szárkisz elnök nem teljesíti ezt a kö­vetelést, Chamoun „népi fel­kelés” kirobbantásával fe­nyegetőzött. Több libanoni újság is egyértelműen úgy magyaráz­za az utóbbi napokban Bej- rútban lezajlott rendkívül heves összecsapásokat, hogy a jobboldal fegyveres össze­tűzések kiprovokálásával próbálja rákényszeríteni a kormányt a békefenntartó erők eltávolítására. A libanoni sajtó és a po­litikai körök ugyanakkor nagy figyelmet szentelnek Carter amerikai elnök csü­törtöki javaslatának, hogy több arab és két nyugati ál­lam, valamint Izrael bevo­násával, de a Szovjetunió ki­zárásával, tartsanak nemzet­közi- értekezletet a libanoni béke helyreállítására. Jasszer Abad Rabbu, a PFSZ Végrehajtó Bizottságá­nak tagja elutasította a ja­vaslatot. „E konferencia cél­ja — mondotta — a palesz­tin forradalom megsemmisí­tése és Szíria meggyengítése lenne, ezért — ha netán megtartják — a PFSZ nem vesz részt rajta.” A palesz­tin politikus leszögezte, hogy a libanoni kérdést kizárólag maguk az érdekelt felek old­hatják meg. Bej rútban a csütörtökön lezajlott súlyos harcoknak 18 halálos és 80 sebesült ál­dozata volt, 80 ház a tűz martaléka lett. Péntekre a nehéz fegyveresekkel vívott harc alábbhagyott, de kézi- és gépfegyverekkel tovább folytatódott a lövöldözés. Október 10-én kezdődnek az egyiptomi—izraeli kül­ügyminiszteri tárgyalások a két ország különbékéjéről. Pénteken Kairóban bejelen­tették, hogy Carter amerikai elnök csütörtökön telefonon megállapodott Szadat egyip­tomi államfővel abban, hogy a megbeszéléseket az Egye­sült Államok részvételével és — ha az ENSZ hozzájárul — a világszervezet égisze alatt kívánatos lefolytatni. Carter elnök a telefonbeszél­getés során kijelentett, hogy az Egyesült Államok és ő maga személyesen „latbaveti minden erejét”, hogy a tár­gyalások „sikerrel végződje­nek”. Egy egyiptomi szó­vivő kijelentette, hogy az amerikai és az egyiptomi el­nök nézetei „teljesen azono­sak voltak”. A minden valószínűség sze­rint Iszmailiában megtartan­dó tárgyalások előkészítésé­re pénteken izraeli techniku­sok érkeztek Kairóba. Ök állítják ismét helyre — a tárgyalások szüneteiben ed­dig mindig megszakított — telefon-, telex- és távírókap­csolatot Egyiptom és Izrael között. tanácskozáson megvizsgálták az éves terv teljesítésének helyzetét és intézkedéseket fogadtak el annak érdeké­ben, hogy az előirányzott programot teljesítsék. A KB munkatanácskozásán Nicolae Ceausescu, az RKP főtitká­ra, beszédet mondott, ame­lyet később hoznak nyilvá­nosságra. ADDISZ ABEBA Memorandumot írtak alá Addisz Abebában Etiópia és Kuba gazdasági, tudományos és műszaki együttműködésé­ről. Kuba a memorandum alapján segítséget ad Etió­piának a mezőgazdaság, az állattenyséztés, az ipar, a ke­reskedelem, a gazdasági ter­vezés és az egészségvédelem területén. Az együttműködés keretében kubai szakembe­rek érkeznek az afrikai or­szágba, illetve etiópiai diá­kok ösztöndíjjal tanulhatnak majd Kubában. TEHERÁN A szeptember elejei zavar­gások után Iránban az élet visszatért a régi kerékvágás­ba, a politikai kibontakozás azonban még késik: vasárnap tüntetéssel egybekötött álta­lános sztrájkot hirdet aném- zeti front. PÁRIZS Zbigniew Brzezinski, Car­ter amerikai elnök nemzet- biztonsági főtanácsadója jö­vő héten Párizsban tárgyalni fog Giscard d’Estaing fran­cia köztársasági elnökkel — jelentette be pénteken az Elysée palota szóvivője. Köz­lése szerint Brzezinski Pári­zson kívül Londonba és Bonnba is ellátogat.

Next

/
Thumbnails
Contents