Szolnok Megyei Néplap, 1978. szeptember (29. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-03 / 208. szám

1 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. szeptember 3. Afganisztán a változás útján D em tapsoltak az Af­ganisztánban csak­nem négy hónapja hatalomra került demokratikus rend­szer szomszédai Teheránban, Iszlámábádban és Peking- ben, de Rijadban. Kairóban és a nyugati hatalmak fővá­rosaiban sem. Az okokra a napokban a TASZSZ szov­jet hírügynökség hírmagya­rázata mutatott rá. „Vala­hányszor a világ valamely térségében — hívja fel a fi­gyelmet a hírmagyarázó — olyan fejlemények követ­keznek be, amelyek nem fe­lelnek meg a nyugati im­perialista körök törekvései­nek, e körök megpróbálják fellelni az eseményekben „Moszkva kezét”. Ez történt Afganisztánnal kapcsolatban is...” Az angol Guardian, példá­ul. még mindig úgy véleke­dik, hogy „az oroszok beha- toljtak Afganisztánba?’, mely ország a Szovjetunió számá­ra nem más, mint „tranzit- út az Indiai-óceári felé”. Afganisztán stratégiai hely­zetének fontosságát ugyan senki sem vonja kétségbe, de az országban lezajlott demokratikus forradalom külső beavatkozástól mentes voltát és önálló politikáját még ellenzői közül is egy­re kevesebben tagadják. A változás okait elemez­ve a teheráni Keyhan című lap rámutat a megdöntött Mohammed Daud államfő mély konzervativizmusára, aki — bár a haladó nézetű fiatal tisztek mozgalmát „meglovagolva” 1973-ban megszüntette a monarchiát — adós maradt a beígért re­formokkal s a hagyományos félfeudális rétegre támasz­kodott. Bukása ezért tör­vényszerű volt — vonja le a következtetést az egyéb­ként konzervatív beállított­ságú teheráni lap. Az előbb említett — és Daudban csalódott — tisz­tek vezette hadsereg vállal­kozott arra, hogy ez év áp­rilisának ’só napjaiban elmozdítsa az önkényura­lomra berendezkedett ál­lamfőt s felélessze az álta­la elsorvasztott demokrati­kus forradalmat. Katonai államcsínynek tűnt kezdet­ben ez az akció, amelyben Daud és közvetlen hívei éle­tüket vesztették, de hama­rosan rendhagyónak bizo­nyult. tAz új vezetésben ugyanis a katonák háttérbe vonultak — az akció pa­rancsnoka, Abdul Kader ez­redes megelégedett a hon­védelmi tárcával — s elő­lépett az Afganisztáni Né­pi Demokratikus Párt, mely­nek vezetője. Nur Moham­med Taraki lett az új ál­lam- és kormányfő. Az uralomra került párt egy éve alakult meg két il­legális baloldali szervezet egyesüléséből: a Kalakot (Nép) Taraki vezette, a Par- csam (Zászló) csoport élén pedig Amir Akbar Hajber állt, akit azonban április 17- én megöltek s halála volta felkelés szikrája. A belső változások irányát már az új kormány első intézkedé­sei mutatják: Afganisztáni Demokratikus Köztársaság­ra változtatták meg az or­szág nevét; május elsejét ál­lami ünneppé nyilvánítot­ták; államosították a trón­fosztott Nadir dinasztia jó­kora vagyonát; meghirdet­ték az addig elszabotált földreform és más társadal­mi reformok haladéktalan megkezdését. Gazdasági szempontból a mintegy 18 millió lakosú Af­ganisztán a világ legszegé­nyebb országai közé tarto­zik: az egy főre jutó jöve­delem évi 100 dollár körül mozog. Meglepő módon szi­lárd azonban pénze, az af- gani, ami az aktív fizetési mérleggel magyarázható. Af­ganisztán exportja ugyan jelentéktelen (évi 200 millió dollár), de az importja sem sokkal nagyobb s így keres­kedelmi deficitjét bőven fe­dezik a külföldi segélyek, hitelek, valamint a szomszé­dos Iránban dolgozó több százezer afgán vendégmun­kás hazaáramló pénzutalá­sai. A köztársaság kikiáltá­sakor 40 ezer család a mű­velés alatt álló föld 73 szá­zalékát birtokolta. A lakos­ság egytizede nomád. 90 szá­zaléka pedig írástudatlan. Az európai értelemben vett osztályszerkezet még csak kialakulóban van; to­vábbra is hatalmas az isz­lám vallás befolyása a ha­gyományos törzsi és nemzet­ségi vezérek szerepe. Épp ezért az új vezetés azonnal leszögezte, hogy a társadal­mi fejlődés jelenlegi szint­jén az iszlám megmarad ál­lamvallásnak. Ugyanakkor nem rejti véka alá, hogy szándékában áll megdönteni a törzsi vezetők, a szarda- rok rendszerét és — az or­szág sajátosságainak mesz- szemenő figyelembe vételé­vel ■— a szocialista jellegű fejlődés útjára vezetni az afgán társadalmat. Természetesen a visszahú­zó erők még jelen vannak. Ezek közé tartozik az Afgán Iszlám Párt, amely 10 évvel ezelőtt alakult meg akabuli egyetemen. A szélsőségesen jobboldali párt fegyveres csoportjai — a Muszlin Testvériség szervezete — az utóbbi hetekben vidéken, különösen Nurisztán tarto­mányban, több rajtaütést hajtott végre rendőrőrsök el­len és a lakosságot terrori­zálni próbálja. A kormány azonban erélyesen visszavá­gott, s ellenőrzi a helyze­tet. Az új rendszerrel szem­benálló másik csoport, a nyolc jobboldali pártból alakult ún. Nemzet Meg­mentésének Frontja fegyve­res harcra szólította fel hí­veit, de nem igen talált visszhangra. Időközben öntisztulási fo­lyamat zajlott le a kormá­nyon levő Népi Demokrati­kus Párton belül is. ami kormányátalakításban jutott kifejezésre. Babrak Kar­mait, a Parcsam csoportve­zetőjét, aki miniszterelnök­helyettesi posztot töltött be, prágai nagykövetté nevez­ték ki. Nur Ahmed, Nur ad­digi belügyminiszter pedig Afganisztán washingtoni nagykövete lett. Folytatódik az államigazgatási apparátus tisztogatása is, ahonnan el­távolítják a monarchia és Daud volt államelnök hí­veit. Külpolitikai síkon az új vezetés leszögezte hűségét az el nem kötelezettségi politika elveihez. A világ legtöbb kormánya már elismerte az afgán forradalmi rendszert. A Szovjetunióval, a nagy északi szomszéddal való ba­rátság és együttműködés ápolása nem újkeletű irány­zat Afganisztánban, amely annakidején elsőnek ismerte el a fiatal szovjet államot, s 1931-ben semlegességi és meg nem támadási szerző­dést kötött vele. A Szovjet­unió a múltban sokoldalú segítségben részesítette dé­li szomszédját s már közöl­te az új kormánnyal, hogy ennek fokozására számít­hat. Ö eleti szomszédjával, Pakisztánnal ké­nyes a viszonya Afganisztánnak, mi­után ebben az or­szágban jelentős számú af­gán kisebbség él. Irán a je­lek szerint napirendre tért a számára kétségtelenül kel­lemetlen afgán változás fe­lett. Teheránban bejelentet­ték, hogy ebben az évben 70 millió dollárnyi segélyt jut­tatnák Afganisztánnak. így hát meg vannak a belső és külső feltételek ahhoz, hogy az ország határozottan rá­térjen a társadalmi és gaz­dasági felemelkedés útjára. Pálfi Viktor Az OSZSZSZK nem feke- teföldű övezete (2,8 millió négyzetkilométer) 29 terüle­tet és autonóm köztársasá­got foglal magában olyan hatalmas ipari központok­kal, mint Moszkva, Lenin­grad, Gorkij, Szverdlovszk, Perm, Tula stb. Ezen a te­rületen van a köztársaság összes iparvállalatainak csaknem fele. Ez az övezet adja egy­szersmind a Szovjetunió bruttó mezőgazdasági ter­melésének 16 százalékát. A nem feketeföldű övezet Oroszország területének ke.- vesebb mint egyhatod ré­szét foglalja el. Itt terme­lik a köztársaság gabonater­mésének 20 százalékát, a burgonyának több mint fe­lét, a zöldségfélék 43 száza­lékát, csaknem az egész len­termést, a tej és a tojás 40 százalékát, a hús több mint 30 százalékát. Ezek az ada­tok meggyőzően beszélnek e terület mezőgazdasági ter­melésének hatékonyságáról. És a tartalékok még távol­ról sincsenek teljesen ki­használva. A tizedik ötéves tervben hatalmas összeget, 37,3 milliárd rubelt fordíta­nak a nem feketeföldű öve­zet rékonstrukciójára. Mint ismeretes, a Szov- ' jetunió szárítóinak három­negyed része olyan terüle­ten fekszik, ahol állandóan fenyeget az aszály veszélye. A nem feketeföldű vidéken viszonylag kedvező az ég­hajlat, megfelelő a csapa­dék mennyisége. És bár itt gyengébb a talaj, a termés jóval biztosabb lehet, mint más körzetekben. Az övezet lehetőségei kihasználásának kulcsa a megfelelő talajja­vítási és agrokémiai mun­kálatok elvégzése. Ezek után ugyanis a legfontosabb me­zőgazdasági kultúrák termé­se gyakorlatilag függetlenít­hető az időjárás szeszélyei­től. A tudósok számításai szerint évente 70 millió ton­na gabonát lehet majd, arat­ni itt, s a termés sokkal sta­bilabb lesz, mint a Szov­jetunió déli és keleti ha­gyományos gabonatermelő vidékein. A tervek szerint 1980 vé­gére a nem feketeföldű öve­zetben az alapvető mező- gazdasági ágazatokban a termelés a jelenleginek har­madával, 1990-re pedig 2— 2,5-szörösére fog emelkedni. A mezőgazdasági termelés fejlődésével párhuzamosan épülnek és bővülnek a me­zőgazdasági termékeket fel­dolgozó vállalatok is. Jelentős mértékben folyik a nem feketeföldű övezet mezőgazdasági lakosságá­nak koncentrációja is. Je­lenleg ebben a körzetben mintegy 138 ezer falu és apróbb település van. Ezek­nek csaknem fele alig két­száz lakosú, s a települések területileg meglehetősen szétszórtan helyezkednek el. Ez a szétdaraboltság egy­aránt sok nehézséget okoz a települések korszerűsítésé­ben és a munka gépesítésé­ben. A szakemberek kije­lölték azokat a települése­ket, amelyeket a jövőben to­vábbfejlesztenek. Többsé­gükben közművesített kol­hoz- és szovhozközpontok ezek. A fejlesztésre alkal­matlan településekről — megfelelő anyagi segítség­gel — ide fognak költözni a parasztok. Képünkön: Talajjavítás klepikovszki körzetében. Kétszáztíz energetikai objektum harminc országba A Szovjetunióban az össz- Szövetségi „Technoprom- export” Egyesülés fő fel­adata a külföldön épülő energetikai objektumok mű­szaki segítése. Az egyesülés közreműkö­désével Európa, Ázsia és Latin-Amerika 30 országá­ban több mint 210—38 mil­lió kilowatt összteljesítmé­nyű — energetikai objektum épült fel vagy épül jelen­leg is. Dolgozz többet és jobban! Vasúti komp a tengerszoroson A Szahalin és a kontinens közötti teher- és személy- forgalom évről évre nő. Az Ohotszki-tengerben csaknem ezer kilométeren át északról — délre húzódó sziget po­tenciális lehetőségei nagyok. Sokfelé indulnak innen ha­jók, amelyek halat, papírt, cellulózt, és más terméke­ket szállítanak. A szigeten kirakodó hajók hozzák a népgazdaság fejlesztéséhez szükséges bányászati beren­dezéseket, gépeket, építő­anyagokat, a különféle köz­szükségleti cikkeket — kezd­ve a személykocsiktól a gye­rekjátékokig. A kontinenst Szahalintól elválasztó Tatár-szorosban már öt éve Diesel-elektro­mos jégtörő komp mind­egyikének fedélzetén sínek vannak a vagonok számára. Az átkelőhajók néhány óra alatt leküzdík a báziskikö­tőül szolgáló Vanyino és a szahalini Holmszk közötti Vasúti kocsik gurulnak a tengeri komp fedélzetére) távolságot. Mivel a rako­mányt nem kell átrakni, a szállítás sokkal olcsóbb — a rakodás kiküszöbölése külö­nösen gyorsan romló áruk esetében fontos. A felszaba­duló mólókat így más ha­jók foglalhatják el. A komphajók nagyszámú utast is szállítanak. A kö­zeljövőben a hajók számát nyolcra növelik, ami előse­gíti e szolgáltatás további javítását, „Dolgozz többet és job­ban!” — ez ma az egyik legnépszerűbb jelszó Viet­namban. De nemcsak jelszó. Ez az élet programja, a kambodzsai—kínai provo­kációkkal szemben felsora­kozó dolgozók millióinak közös, békés kiállása. Már az 1976-os évben a vállala­tok ezreiben több mint 40 000 ésszerűsítési javasla­tot fogadtak el és alkalmaz­tak, s ezáltal mintegy 40 millió dongot takarítottak meg az államnak. Az újí­tások és ésszerűsítések gaz­dasági eredményessége ta­valy és az idén tovább fo­kozódott, kifejezésre juttat­va a vietnami munkásosz­tály öntudatát, érdekeltségét a munkatermelékenység nö­velésében, láttatva tevékeny hozzájárulását a szocializ­mus építéséhez. A Vietnami Hazafias Front (amelyben részt vesznek az ország északi és déli részé­nek politikai pártjai és ha­ladó társadalmi szervezetei) egyik központi feladata, hogy mozgósítsa az egész népet a gazdaság újjáépíté­sére és fejlesztésére, a szo­cialista iparosításért, a nyo­mor és az elmaradottság fel­számolásáért vívott harcra. Le Duan-nak, a Vietnami Kommunista Párt Központi Bizottsága első titkárának szavai szerint „ez jelenti a jelenlegi szakaszban az osz­tályharc egyik lényeges ele­mét". Ily módon a Dél gaz­daságában szaporódnak a szocialista elemek, Északon pedig elmélyülnek a szocia­lista termelési viszonyok, megszilárdul a proletárdik­tatúra államának alapja. Észak-Vietnamban még á sokéves pusztító háború fel­tételei között is nagy gaz­dasági sikereket értek el: 1975-ben az anyagi termelés szférájában az állóalapok 1960-hoz viszonyítva 5,1-sze- resére növekedtek, az ipar- vállalatok száma pedig 16,5- szöröse volt az 1966. évinek. Véget vetettek a munkanél­küliségnek és az éhínség­nek, a tömeges írástudatlan­ságnak és a szociális igaz­ságtalanságoknak. Dél-Vietnamban a felsza­bad,ulás, az újraegyesítés tör­ténelmi napjaira az ipar, az imperialisták és a velük összejátszó, őket kiszolgáló hazai tőkések rablógazdál­kodása következtében telje­sen deformálódott, eltorzult, a mezőgazdaság pedig lé­nyegében megbénult. A tör­ténelem — mintha csak be­tetőzni akarta volna a sze­rencsétlenséget és a bajt — egy és ugyanazon országban szembeállította egymással a két rendszert, az élet két formáját... A munkásosztály, az egész dolgozó nép a vietnami kommunisták másfél milli­ós pártjának vezetésével hozzálátott a szocializmus anyagi-műszaki bázisának kiépítéséhez, a testvéri or­szágok történelmi tapaszta­latára és sokoldalú segítsé­gére támaszkodva. Ez a se­gítség még közvetlenebb le­het a jövőben, miután Viet­nam a közelmúltban teljes jogú tagjává lett a Kölcsö­nös Gazdasági Segítség Ta­nácsának, Ami Vietnamban történik: a szocialista inter­nacionalizmus példája. A vietnamiakkal együtt meg­feszítetten dolgoznak itt a szovjet mérnökök és a len­gyel bányászok, a bolgár szállítómunkások és a kubai állattenyésztők. Gigászi munkával kell megteremte­ni Délen az új gazdasági övezeteket, a túlságosan fel­duzzasztott dél-vietnami va­rosokból át kell telepíteni a lakosság nagy tömegeit, visszaszoktatni őket a me­zőgazdasági munkára. Fel­adat tehát van elég! De a munkás hétköznapokat be­ragyogja a szocializmusért vívott harc romantikája, új szellemi világ keletkezik és erősödik — az alkotó ember, az új társadalom cselekvő építőjének világa. Az éssze­rűsítési javaslatok ezrei lát­nak napvilágot, az iparvál­lalatokban és a mezőgazda- sági termelőszövetkezetek­ben az élmunkás brigádok százai jönnek létre, új gyá­rak épülnek, új Utak kelet­keznek. S Vietnam, amint azt Ho Si Minh megmon­dotta: „tízszerte szebb lesz, mint volt”. Összeállította: Majnár József \

Next

/
Thumbnails
Contents