Szolnok Megyei Néplap, 1978. szeptember (29. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-23 / 225. szám
1978. szeptember 23. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A képzőművészeti világhét budapesti eseményeként a Józsefvárosban a Vas utca 15/a. számú ház udvarán megnyilt a főváros első szabadtéri galériája. Az elhanyagolt udvaron kertet alakítottak ki, amelyet szobrok és térplasztikák díszítenek, ezeket időnként cserélik majd FILMJEGYZET TISZAFOLDVARON Óvónők kerestetnek a gyakorló óvodába Pokoli alighanem^ szák majd mindvégig a mozikban John Guillermin Pokoli torony című kétrészes katasztrófa filmjét, amelynek reklámozása már jóval a bemutató előtt megkezdődött. Ügy tűnik azonban, fölösleges volt súlyos forintokat a reklámra fordítani, hiszen a film jelmondata „135 emelet lángokban” már eleve vonzza a kíváncsi nézőt, azaz az utca emberét, aki bár bor- zong, de nem mozdulna egy- egy baleset mellől, máskor ésszerűtlen tanácsokat ad az égő házban rekedt embereknek, akadályozva a tűzoltók életmentő munkáját. Guillermin katasztrófafilmet forgatott, a hazai mozivásznakra először vetítenek ilyenfajta alkotást, legalábbis főműsorként, hiszen számtalan dokumentumfilm, eredeti háborús filmfelvétel gondol- koztathatta már el a nézőket a különböző, többnyire megelőzhető, de mégis bekövetkezett tragédiákról. A „pokoli tornyot”, a 138 emeletes felhőkarcolót San Franciscóban „építették fel”. A világ legmagasabb épületében a 83. emeletig irodák, feljebb lakások, majd már szinte az égben, a tetőn káprázatos étterem kapott helyet, amelynek szomszédságában helikopter leszállóhelyet építettek kij. Miközben megismerkedtünk az épülettel, sorra előkerülnek a szereplők, a torony megvalósítói, a tervező, a vállalkozó, és a társa, aki egyben a veje. Mindenki a nyitóünnepségre készül, látszólag minden rendben van. Egyelőre mégcsak az elektromos vezérlőpultnál álló ügyeletes észlel gyanús jeleket. A legfelső emeleten javában folyik a party, amikor tűzoltókat kell hívni, a hibás vezetékektől kigyulladt az épület egyik raktárhelyisége. Az ok a vállalkozó veje — éppen az apósa zsarolására — megspórolt az építkezésen kétmillió dollárt; nem a terveknek megfelelő vezetékeket használtatott fel. Mindenki őt okolja a tüzért, bár közben kiderült, hogy nemcsak ő „spórolt” az épület rovására. Miközben a torony tetején mit sem sejtve szórakoznak; a tűzoltók, s a tervező ember- feletti küzdelmet folytat a megállíthatatlan lángokkal. A katasztrófa elkerülhetetlen, ártatlanok pusztulnak el, elégnek, vagy a biztos, de rö- videbb ideig tartó halált, az torony emeletről való leugrást választják. A tengernyi borzalomból végül nem maradnak ki a nyitóünnepség részvevői sem, az étteremben kitör a pánik, mikor kiderül, hogy jóformán semmi remény a megmenekülésre. Ráadásul minden a hősies mentők ellenére van, az építők ,ott felejtették” a betont a malte- ros vödörrel, lapáttal együtt az ajtó előtt, a helikopter nem tud leszállni az erős szélben. Fokozódik az izgalom a filmen, s a nézőtéren egyaránt. Az illúzió tökéletes, az ember elhiszi mindazt, amit a vásznon lát, legalábbis a játékidő nagyobb részében. Azon már persze elcsodálkozik, hogyan maradt a hatalmas füsttengerben átkelt tűzoltó szeme körül fehér a bőre, hogyan sodorhat el a szél egy ilyen nagyszerű helikoptert, s egyáltalán végrehajtható-e egy ekkora „hadművelet” olyan pokoli magasságban. A szereplők jó részének alakítása sem tűnik elég meggyőzőnek. A leghitelesebb a tűzoltásvezető, (Steve McQueen) alakítása, s a polgármesterné őszinte félelme, há- ziasszonyos, aggodalma. A többi szereplő Paul Newman, Richard Chamberlain a vő, William Holden, a vállalkozó játéka nem igen üti meg ebben a filmben a maguk állította mércét. Alighanem a rendező sem kívánt tőlük nagyöbb színészi teljesítményt, hiszen óriási lehetőségeket hagyott ki a bajba jutott emberek jellemábrázolásában. Csupán egy-két viselkedési formát mutatott be a teljesség igénye nélkül. A színészek tudták, hogy megmenekülnek, de érezte a néző is. Ezért nincs elég súlya a film végén a tűzoltóparancsnok s a tervező rövid párbeszédének, amely a tanulság gyermekded megfogalmazása. „Én meg fogom kérdezni, hogyan kell tűzbiztos épületet tervezni” mondja a tűzoltónak a tervező. Csakhogy éppen ő a kevésbé felelős a katasztrófáért, hiszen duplán szigetelt vezetékeket írt elő a kivitelezőknek. S mi a biztosíték arra, hogy legközelebb a vállalkozók nem spórolják ki az épületből? A fő bűnös életben maradt, veje, aki végrehajtotta az utasítást, elpusztult. Bár jellembeli gyengeségei miatt szükségszerű a halála — mégis értelmetlen pontosan akkor, amikor már szembefordul a zsarnokkal. — tg — Branydiplomások RUSVAY LAJOS, aki 1925-ben vette át oklevelét a budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen, gimnazista korában kezdett érdeklődni szülőfaluja múltja iránt. — Egyetemi éveim után szívesen faggattam volna reggeltől estig a padláson talált szerszámokat, cserépdarabokat, a régi épületeket, az idős embereket, szerettem volna papírra vetni a település történetét. Nem tehettem, mert a munkakeresés volt az állandó gondom. Dolgoztam segédmunkásként gyárban, voltam írnok, statisztikus, jegyző, a feliszabadulás után néhány évig Jászalsószentgyörgyön a Petőfi, később a jászberényi Vörös Csillag Tsz-ben főkönyvelő. Tizenöt évvel ezelőtt ment nyugdíjba, azóta kedve szerint hódol régi szenvedélyének. Megírta először Jászapáti majd Jásztelek, végül Jászalsószentgyörgy monográfiáját. Töretlen munkakedvvel dolgozik, és 78 évesen elkezdte a Jászságban ismert népdalok összegyűjtését. Rusvay Lajos a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen rendezett ünnepségen a napokban vette át az aranydiplomát abból az alkalomból, hogy ötven évvel ezlőtt szerezte meg az egyetemi végzettséget igazoló oklevelet. öreg ház, de a rendezett porta, a gondozott kert arról árulkodik, hogy gazdája, a 72 esztendős FRANTSIK JÓZSEF „jól tartja” magát. A nyugdíjas pedagógus 1928- ban kapta meg tanítói oklevelét az esztergomi tanítóképző intézetben. Pályafutása Tarnaőrsön kezdődött, 8 évig oktatott a Heves megyei községben. Egy pályázati felhívásra válaszolva került Jászalsó- szentgyörgyre, ahol két év után kinevezték igazgatónak és 24 évig — nyugdíjba vonulásáig — állt az intézmény élén. — Küzdelmes évek voltak, mégis életem szebbik része az a 24 esztendő. Legszebb emlékeim? Nehéz kiválasztani, mert minden emlékem szép. Boldogságomat tetézi, öreg éveimet bearanyozza, a tudat, hogy gyermekeim folytatják azt. amit én elkezdtem — fiam és lányom is pedagógus —, a „nagycsaládban” pedig akad egyetemi docens, külügyi tisztviselő, orvos és mérnök, és-ki tudja hány ezer becsületes szorgalmas munkásember. Az idén a jászberényi Tanítóképző Főiskola dísztermében rendezett ünnepségen Frantsik József nyugdíjas pedagógusnak abból az alkalomból, hogy 50 évvel ezelőtt szerezte meg tanítói képesítését, átadják az aranydiplomát. Új gyermekintézményt avattak az idén Tiszaföld- váron; a Hajnóczi József Gimnázium és Szakközépiskola gyakorló óvodáját. Az új intézmény megoldotta a hat éve újra beindult középfokú óvónőképzés régi gondját, amit a „gyakorló” hiánya jelentett, de sokat segít a nagyközség 3—6 éves korú apróságainak óvodáztatásában is. Az örömbe azonban üröm vegyült; az óvodában nincs elég óvónő ... A tágas, világos ötven négyzetméteres foglalkoztató termeket száztizenhét kisgyermek vette birtokába szeptember elején. Az új óvoda minden szempontból megfejel az előírásoknak. A hatvan négyzetméteres tornaterem, az udvaron pedig a medence a testi nevelést szolgálja, a jól felszerelt foglalkoztató termek pillanatok alatt átalakíthatok „hálószobává”, ahol a kicsik kipihenhetik a „tanulás”, a játék fáradalmait. Gyermekintézményeink magas kihasználtságát ismerve szinte idillinek számít a tiszaföldvári óvodában dolgozni. S hogy miért nincs mégis minden státusz betöltve? — . a kérdésre Tálas László, a gimnázium és szakközépiskola igazgatója így válaszol: — A tavasszal meghirdettük a kilenc óvónői állást. Hét pályázat érkezett be, volt, aki a lakás miatt visz- szalépett — a tantestületben is van kielégítetlen lakásigény — s volt olyan is, akinek mi nem fogadtuk el a pályázatát. Jelenleg a négy gyermekcsoporttal öt óvónő foglalkozik, közülük négy a tanítványunk volt. — Milyen végzettségük van? — Hárman felsőfokú képzettséggel rendelkeznek, ketten pedig most végzik a szarvasi óvónőképzőt. Egyébként nem akartuk minden áron betölteni az összes állást. A gyakorló óvoda a ■„tanműhely” szerepét tölti be az oktató-nevelő munkában; rátermett, kiválóan dolgozó óvónőket szeretnénk Több százan ültek a mezőtúri Béke mozi nézőterén a „Dóra jelenti” című magyar film szerdai bemutatóján. Nemcsak az volt a vonzerő, hogy a filmből megismerhető a II. világháború idején Svájcban működő hírszerző csoport tevékenysége, — hisz Radó Sándor izgalmas memoárjából ezt tökéletesebben megtehetik az érdeklődők — a film végén nagy élménynek ígérkező találkozás is várt a nézőkre. Dóra „lelépve a filmvászonról” személyesen állt a közönség elé. A hetvennyolc éves földrajztudós, Radó Sándor készséggel válaszolt a záporozó kérdésekre, melyek közül néhányat mi is lejegyeztünk. — A film nagyon sok elmarasztaló kritikát kapott, önnek mi a véleménye: hitelesen tükrözi-e a Dóracsoport tevékenységét? — kérdezte a professzortól egy hallgató. — Én kezdettől fogva úgy gondoltam, hogy egy másfél órás játékfilmben nem lehet a hírszerző csoport működésének minden mozzanatát visszaadni. Éppen ezért a film csak a legkritikusabb időszak, 1943 eseményeit eleveníti fel. Talán szerencsésebb lett volna egy tévésorozatot készíteni, de ez sem lett volna kevésbé kockázatos vállalkozás. — A filmből nem derül ki, hogy mi lett a Dóra csoport többi tagjának a sorsa. Erre szeretnék választ kapni a professzor úrtól — hangzott a következő kérdés. — A háború végén ideiglenesen szabadságra engedalkalmazni. Ennek reményében jövőre meghirdetjük mind a négy üres állást. — S addig? — A délutáni foglalkozásokat heti váltásban — természetesen felügyelettel — a negyedikes diákjaink vezetik, s „besegít” a szakközépiskola hat szakoktatója is. A tanulók azon a héten, amikor a délutánt az óvodában töltik, felmentést kapnak a szakmai tárgyakból. A gyakorlat nem sokkal haladja meg a tantervben előírt kötelező óraszámot. A diákok örömmel vállalták a délutáni munkát, s remélhetőleg nem megy majd a tanulmányi eredményük rovására, sőt a több gyakorlat csak előnyükre válik. Az ideális persze mégis az lenne, ha képzett, tíztizenöt éves gyakorlattal rendelkező óvónők dolgoznának az új óvodában. S mi szerepel majd a pályázati kiírásban ? Az alapfizetés mellett 400 forint gyakorló óvodai pótlék, kedvező munkakörülmények, csökkentett ték őket a börtönből. Ezt az alkalmat használták fel arra, hogy elhagyják Svájcot. A csoport tagjai egyébként a legkülönbözőbb társadalmi rétegeket képviselték. Kevés kommunista volt közöttük. A háborúban a fasizmus gyűlölete, az ellene való küzdelem hozott bennünket egy táborba. Amikor „küldetésüket” befejezték, valamennyien visszamentek abba a társadalmi rétegbe, ahonnan jöttek. A svájci rádiókereskedő például ma is az akkori üzletében dolgozik. — Tartják-e a kapcsolatot — érdeklődtek többen a közönség soraiból. — Soha senkivel nem volt a háború után kapcsolatom. — Hol szerzett ismereteket a hírszerző munkához? — tudakolta egy fiatalem-' bér. — Semmilyen kiképzést nem kaptam. Párizsban a háborús évek első felében az antifasiszta sajtóiroda igazgatója voltam. Különböző viszontagságok miatt szerettem volna visszatérni a Szovjetunióba. Ekkor kaptam a megbízatást, hogy vállaljam a svájci hírszerzőcsoport irányítását. Vállaltam, hisz akkor az emberiség nagyrésze úgy érezte: most vagy soha. Mindenképpen meg kellett akadályozni Hitler világuralomra jutását. — Hogyan vette hasznát hírszerző munkájában földrajztudásának? — kérdezte Radó Sándortól egy diáklány. kötelező óraszám. S lakás? — Azt továbbra sem tudunk ígérni — mondja Gulyás László, a nagyközségi tanács vb-titkára. — Egyébként legutóbb májusban vizsgáltuk meg a tanácsi intézmények dolgozóinak élet- és munkakörülményeit. Kilenc- venkét százalékuknak nincs lakásgondja. A negyvenhat szolgálati lakásunkból huszonhatban pedagógusok élnek, de sokan építettek otthont saját erőből, vagy kölcsönnel. Az általános iskolai pedagógusok átlagbére háromezer forint, összegezve: nem rosszabbak a körülmények nálunk sem, mint másutt. — Legalább is a számokat, az arányokat nézve ... — Az intézmények s a szolgálati lakások többségének minősége kritikán aluli. Több évtizedes lemaradást kell behozni; egy minisztériumi felmérés szerint fél milliárd forint kellene a közművesítésre, az intézményeink felújítására, újak építésére. — Tizenhét éves koromtól katona voltam. Földrajzi ismereteim összefonódtak a hadtudományokkal. Ezt nagyon sok esetben hasznosítottam, s kellett is hasznosítanom. E nélkül nem lett volna teljes a munkám. — A film egyik jelenetében látható, hogy táviratban értesül arról, hogy a Szovjetunió Lenin-renddel tüntette ki. Milyen érzés volt ez? — érdeklődtek többen. — Soha nem az érdemrendekért cselekedtem. Számomra a kitűzött céj elérése volt a lényeges, nem az elismerés. Amikor 36 évi távoliét után hazajöttem, sorra kaptam a kitüntetéseket. Ma már 38 van, de nem ezt tartom fontosnak. — Mi ad erőt ahhoz, hogy 78 éves kora ellenére még ma js aktívan dolgozik? Mit tanácsol a fiataloknak? — szólt a következő kérdés. — A kérdés első részére válaszolva; ez alkat dolga is. Van, akinek egészsége, idegi állapota öreg korára megromlik. Engem a „feszült” élet rákényszerített a mérsékletességre. Másrészt a tudományos munkámban mindig örömet leltem, mindig voltak, s ma is vannak céljaim, S itt rögtön rátérhetek a kérdés második felére. A fiataloknak azt tanácsolom, hogy éljenek céltudatosan, állítsanak mindig magasabb és magasabb mércét maguk elé, küzdjenek, s ne alkudjanak meg. T. E. Ebédelnek az óvodában — Ilyen körülmények között nyilvánvalóan sokat jelent az új óvoda. — Tavaly kilencvennyolc kisgyereket nem tudtunk felvenni az óvodáinkba. Az idén kétszáznégy jelentkezőből negyvenötöt utasítottuk el. Az óvodáink kihasználtsága a tantervi követelményeknek megfelelő. Az új gyermekintézmény valóban sokat enyhített az óvodáztatási gondokon. Ha szolgálati lakást nem is tudunk adni a pályázó óvónőknek, mindenképpen keresünk valami megoldást a letelepítésükre. Csak* legyen pályázó! T. G. válaszol
