Szolnok Megyei Néplap, 1978. szeptember (29. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-22 / 224. szám
1978. szeptember 22. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP T Több mint ezren sportoltak HVDSZ verseny — SZHTE sportnap — SZMT Kupa Megkezdődött az ökölvívó seregszemle A tiszaligeti sportcsarnokban tegnap délután a versenyzők felvonulásával megkezdődött a szakmunkástanulók nemzetközi ökölvívó seregszemléje. Tari Kálmán, a megyei tanács vb művelődés- ügyi osztályának vezetője, a seregszemle egyik védnöke köszöntötte a párt-, a tanácsi és az állami szervek képviselőit, a versenybírókat. vezetőket és a felsorakozott 258 ökölvívót, közöttük az. NDK fiataljait. Hangsúlyozta a testnevelés fontosságát, s ebbe szervesen illeszkedik az ökölvívás is. Az üdvözlő beszéd után — a lelátót zsúfolásig megtöltő fiatalok előtt — a 15—16 éves serdülők harmatsúlyú versenyzői léptek szorítóba. Az első mérkőzésen a végig aktívabb Veress (képünkön, Kisvárda) pontozással győzött Krivi (6. DSK Budapest) ellen. Az est folyamán 41 pár lépett szorítóba. Már az első napon megállapíthattuk. hogy az előző évekhez viszonyítva az idén felkészültebbek, technikásabbak a versenyzők, színvonalasabbak, kiegyensúlyozottabbak a mérkőzések. Lapzártáig a szolnokiak közül Galambos öklözött, de pontozásos vereséget szenvedett a nyíregyházi Juhásztól. A nagy mezőnyre való tekintettel pénteken délelőtt 10 óra helyett 9-kor kezdődnek a mérkőzések. KÉZILABDA Nőknél a Lehel átvette a vezetést Három rendezvény kínált sportolási lehetőséget a hét végén Szolnokon a tiszaligeti sportkombinátban. A tömegsportolók éltek is a lehetőséggel. több mint ezren öltötték magukra a sportmezt a két nap alatt. A HVDSZ szombati, megyei sportnapjának 439 résztvevőjét kitűnően előkészített pályák fogadták, a jól rendezett versenyek bővelkedtek a látnivalókban. A győ- tesek, kispályás labdarúgás (elől a nők): Cipőipari V. (Jászberény), ill. Faipari V. (Kisújszállás), kézilabda: Cipőipari V., ill. VTVB Útfenntartó Üzem (Szolnok), asztalitenisz: Nagy (SZOL- TISZ), ill. Szolnoki (Útfenntartó). Férfi röplabda és sakk: Patyolat V. (Szolnok), ill. Kocsárdi (Vasipari V.). Atlétika, nők, 60 m. 100 m, magas, távol, súly: Sarkadi (SZOLTISZ). Férfiak: 100 m: Mészáros, 200 m, 400 nv Majer, súly: Varga (mind KISZÖV), magas, távol: Szabó (VGV Kisújszállás). Délután a Szolnoki MTE rendezte meg (Mindenki együtt csinálja” jelszóval tömegsport-napját. A mintegy száz résztvevő Müller Katalin „tévétornász” vezényszavára végezte a különféle gyakorlatokat. Végezetül a Híd amatőr színjátszó és a Tisza MOZI Szolnok Vörös Csillag: pokoli torony I—II. (Dupla helyáron), Kert: Vadember (14. 50%-os felemelt 'helyáron). Tisza: Dóra jelenti, A rügy (14), Tallinn: Gyalog-galopp (14). Vegyiművek: szünnap, Reptér: szünnap. Szandaszőlős Terv: szünnap, MÁV: Hüvelyk Matyi. Abádsza- lók Petőfi: Különben dühbe jövünk (50%-os felemelt helyáron). Jászapáti Táncsics: Válás olasz módra (16). Jászberény Lehel: Elvágyódás, Üvegház (18), Kert: Holttest a Temzéből (20%ros felemelt helyáron. 14), Mopresszó: Edith Piaf (16), Karcag Déryné: Eglantine. Kisújszállás Ady: Fuss utánam, hogy elkapjalak, Galiba az állatkertben (Külön ifjúsági előadás). Kunhegyes Szabadság: A keselyű három napja (16). Kunszentmárton Körös: A bosszú (16). Mezőtúr Béke: szünnap. Dózsa: Az előkelő alvilág (16). Szabadság: Félelem a város felett (50%-os felemelt helyáron) Tiszafüred Tisza: Police Python 351 (16. 50%-Os felemelt helyáron). Törökszentmik- lós Dózsa: 80 huszár I—n. (Más- félszeres hely áron), Hunyadi: Cséplő Gyuri (14). Túrkeve Vörös Csillag: Bankrablás. SZOLNOKI STÜDIO: 17.00: Hírek. — Népszerű operarészletek. — Tudomány a termelésben. A karcagi Talajművelési Kutató intézetben. Riporter: Pálréti Ágoston. — Kunsági citeramuzsika. — Az újságíró jegyzetfüzetéből. — Szolnok megye közlekedésének hosz- szútávú programja. H. rész. — 18.00—18.30: Alföldi krónika. — Nótakedvelőknek. — Lap- és műsorelözetes. KOSSUTH: 8.30: Természeti ritkaságok: a vidra. — 8.40: Nagy mesterek ^kamarazenéjéből. — 9.34: Szól a nóta halkan. — 10.05: Hang — játék. — 10.30: East Coker. Részletek Thomas Stearns Eliot verséből. — 10.36: Weiner: Concertino zongorára és zenekarra. — 11.00: Gondolat. — 11.45: Bartók: Hét egynemű kar kiszene- karra. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Népdalcsokor. 14.05: Magyar Táncegyüttes mutatta be műsorát. fCár, hogy az egyesület bázisszerveinek dolgozói közül kevesen látogattak ki a Tiszaligetbe. S, hogy miként jelentkezik a „minőség” a tömegsportban, erre a vasárnapi SZMT Kupa adott választ, amelyen a szakmák győztesei és a közvetlen üzemek legjobb együttesei mérték össze tudásukat, A hagyományos kupaküzdelemre — amely az egész évi tömegsport munkára tette fel most a koronát — ezúttal rekord nevezés érkezett. A nőknél 18, a férfiaknál pedig 28 csapat lépett pályára a labdajátékokban, Az SZMT Kupa végeredménye, nők, atlétika. 100 m: 1. Kanyoné (Jármújav.), 2. Demeter (Fékon, Kisúj.), 3. Nagyné (Jármújav.), 4x100 m váltó: 1. Jármújav., 2. Fékon, távol: 1. Nagyné, 2. Kanyoné, 3. Vági (Fékon), súly: 1. Varga (Mezőtúr), 2. Szabó, 3. Pappné (mindkettő Nyomda V.). Kispályás labdarúgás: 1. Erdőgazdaság, 2 Sütőipar, 3. Május 1. Ruhagyár (mind Szolnok), kézilabda: 1. Május 1. Ruhagyár, 2. Gabona (T.-miklós), 3. Iparcikk Kisker. (Szolnok), röplabda: 1. Jászberényi Kórház, 2. Nyomda V., 3. MEDOSZ. Férfiak, atlétika, kamarazene. — 14.39: Tipegő. — 15.10: A Collegium Aureum Bagh-lemezeiből. — 16.05: Gondolat jeL — 17.10: De Falla: Pedro mester bábszínháza. Egy- felvonásos opera. — 18.05: Külföldről érkezett. — 19.15: Egy pálya vonzásában. Csanádi Pál és Sármai János bányamérnökkel beszélgetnek. — 19.30: Csajkovszkij : Rómeó és Júlia — nyitány-fantázia. — 19.49 : 30 éves a Prix Italia. Miért tettem? Bo- renich Péter dokumentumjátéka. — 20.45: Töltsön egy órát kedvenceivel. — 21.45: Gulyás László: Első szerelem. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Szimfonikus zene. — 0.10: Toronyzene. PETŐFI: 9.00: Aranyaimafa a gyermekklinikán. — 2.05: Egy férfi és egy nő. Részletek Lai filmzenéjéből. — 8.20: Világtörténelem dióhéjban. — 8.33: Szovjet fúvósmuzsika. — 9.00: Mivel foglalkozik a levegőkémia? — 9.15: Suli'van—Gilbert operettjeiből. — 10.00: A zene hullámhosszán. — 12.00: Boross Lajos népi zenekara játszik, Horváth István cigánydalokat énekel. — 12.33: A titkos házasság. Részletek Cl- marosa operájából. — 13.33: Ákom-bákom muzsika. Gyermekversek zenéve L — 14.00: Jó utat! A Csúcsforgalom magazinja. telefon: 343-732. — Közben: 14.30—14.35: Hírek. Körzeti időjárás. 14.45: A beat kedvelőinek, a Rubettes és a T. Connection együttes felvételeiből. — 15.30: Hírek. — 15.33: Műsorismertetés. — 15.36: Könyvről könyvért. Irodalmi rejtvényműsor tíz percben a visontai Gagarin Hőerőmű üzemi könyvesboltjából. — Í5.46: Rivaldafényben. — 15.46: Raffaella Cárrá énekel. — 15.54: Billy Vaughn zenekara örökzöld melódiákat 'játszik. — 16.06: Korda György új nagyemezéből. — 16.18: Az Abba együttes felvételeiből. — 16.33: Kathleen Ferner Schubert Az SZMTE sportnapjának kocogói a tiszaligeti erdei tornapályán 200 m: 1. Tukarcs, 2. Urban (mindkettő Jármújav.), 3. dr. Szemerédi (Karcagi Kórház), 4x100 m váltó: 1. Jármújav., 2. Nyomda V., 3. T.-miklÓ6Í Barnevál, távol: 1. Fábián (KAEV Mezőtúr), 2. Szőke (Pedag. Kisúj.), 3. Urbán (Jármújav.), súly: 1. Varga (HVDSZ). 2. Palotai (MEDOSZ), 3. Katona (Sz. Vegyiművek). Kispályás labdarúgás: 1. Jb. Aprítógépgyár, 2. T.-miklósi Barnevál, 3. Karcagi Kórház, kézilabda: 1. Kőolaj (Szolnok), 2. Pannónia (K.-márton), 3. Karcagi HTV, röplabda: 1.- TITÁSZ (Szolnok), 2. Középtiszai ÁG (Bánhalma), 3. Sz. Vegyiművek. dalokat énekel. — 16.43: Jean- Pierre Rámpái fuvolázik. — Közben: 16.30—16.33: Hírek. — 17.00: ötödik sebesség. — Ifjúság — politika — kultúra. — Telefon: 130-020. Hívható az adás ideje alatt. — 18.05: Rádióvízió. — 18.33: Bemutatjuk új Sehubert-felvételeiruket. — 19.00: Dalok, táncok a magyar zene évszázadaiból. — 19.35: slágermúzeum. — 20.33: Johann Stra- uss-művek — világhírű karmesterek tolmácsolásában. — 20.54: Szinuhe. Mika Waltari finn író regénye rádióra alkalmazva V. (befejező) rész. — 21.35: A Magyar Rádió Sanzonpódiuma. — Területi labdarúgó- bajnokság A területi labdarúgó-bajnokság Tiszai csoportjában vasárnap három mérkőzés végződött döntetlenül. Tisza- bőn a szőlősi fiúk 1:4-ről egyenlítettek, s nincs már pont nélküli csapat. Nagyarányú győzelmével Tisza- bura átvett^ a vezetést. A többi csoportban is szoros az élmezőny, éles harc várható az első helyért. A Kunsági csoportban Cibakháza újabb győzelmet aratott, Csépa jó- játékkal verte Kungyalut, Mezőhék pedig Öcsöd legyőzésével újabb bravúrt hajtott végre. Eredmények. Tiszai csoport : Nagyiván—Középtisza II. 1:1, Tiszaderzs—Tisza- szentimre 0:1, Tiszabura— Tiszaörs 7:0, Tiszaigar—Ti- szaroff 2:0, Tiszagyenda— Tiszafüred 1:1, Tiszabő—Ti- szaszőlős 4:4. Az elmúlt fordulóban a Tiszafüred—Tiszabő eredmény helyesen 3:1. Az élcsoport állása: 1. Tiszabura 8, 2. Kunmadaras 6, 3. Tiszafüred 6, 4. Tiszagyenda 5 ponttal. Jászsági csoport: Jász- szentandrás—Jászágó 10:0, Jásztelek—Jászapáti 1:4, Zagyvarékas—Jászboldoghá- za 0:1, Pusztmonostor—J.- felsőszentgyörgy 4:1, János- hida—Szászberek 0:2, Jászfényszaru—Jászalsószent- györgy 4:0, Jászladé ny—J.- dózsa 1:0. kunsági csoport: Csépa— Kungyalu 3:1, Cibakháza— Mesterszállás 3:0, Mezőhék— Öcsöd 3:1, Szelevény—Cser- keszőlő 1:3, Homok—Tisza- inoka 6:1, Tiszakürt—Tisza- menti 2:2. Az élcsoport állása: 1. Cibakháza 8, 2. Homok 7, 3. Csépa 6 ponttal. Közép-csoport: Szajol— Tiszasüly 5:2, Kisújszállás— Túrkeve 7:1, Kengyel—Martfű II. 2:0. Besenyszög—Fegyvernek 2:1, Mezőtúr—Kétpó 3:1, Törökszentmiklós II.— Kuncsorba 3:4. Az élcsoport állása: 1. Besenyszög 8, 2. Kengyel 8, 3. Kisújszállás 7, 4. Mezőtúr 7 ponttal. Események Kézilabda. Megyei ifjúsági férfi mérkőzés: Lehel SC—Tisza- földvár. Jászberény, 16. ökölvívás. Szakmunkástanulók nemzetközi seregszemléje, Szolnok. tiszaligeti sportcsarnok, középdöntők 10 és 16. 22.33: Oláh Kálmán népi zenekara játszik. Kutasi Katalin és Herr Olivér nótákat énekel. — 23.13: zenés játékokból. 3. MŰSOR: 14.05: Csajkovszkij: Az orlé- ans-i szűz. Négyfelvonásos opera. —: Közben: 15.55: Tóth Árpád versei (ism.). — 16.03: Az operaközvetítés folytatása. — 17.14: Milyen gazdagok vagyunk? — 17.44: A Magyiar Rádió és Televízió énekkara Kodály-kó- rusokat .énekel. — 18.05: Zenkari muzsika. — 19.00: Katedra. — 19.33: A cinkos csillag. Spanyol és dél-amerikai költők versei. — 19.53: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. A Budapesti Nemzetközi Welner-vonósnégyes díjnyerteseinek hangversenye. — Kb. 21.50: Dzsesszfeivételekből. — 22.30: Maurizio Pollini Cho- pin-polonézeket zongorázik. A hét végén kettős fordulót bonyolítottak le a megyei kézilabda-bajnokságban. Az előző fordulóban döntetlenül végződött megyei rangadó csapatai — a listavezető. Lehel SC és a második Kun- hegyesi ESE — mindkét mérkőzésüket megnyerték, így a helyezési sorrend nem változott. A harmadik helyen álló Tisza Cipő az őszi idényben jól szerepel, ezúttal a gyengélkedő Honvéd Gyulai SE otthonában győzött. A jászárokszállási játékosok nem változtatnak sportszerűtlen magatartásukon. — Nőknél hatalmas meglepetés a Mezőtúri AFC győzelme a listavezető és veretlen Szolnoki MTE ellen. Így a vesztett pontok száma azonos lett a Lehel SC csapatával, ami azt is jelentette egyben, hogy a jászberényiek azonos pontszámmal, de jobb gól- különbséggel átvették a vezetést. Eredmények (zárójelben az ifjúsági csapatoké) férfiak: Kunhegyes—Mezőtúri AFC 21:15 (19:14), Jászszéntandrás —Tiszapüspöki 26:20 (33:8), Lehel SC—Kunszentmárton 42:15 (40:11), Kunszentmár- ton—Kunhegyes 21:37 (15:20), A megyei úszó szakszövetség a Damjanich-uszodában versenyt rendezett, amelyen az előzetes ígéretek ellenére csak a Szolnoki Vízügy SE és a Szolnok Városi Sportiskola fiataljai indultak. A versenyen mérsékelt eredmények születtek. Győztesek, leányok, úttörők 100 m gyors: Bucsi 1:14.0, 200 m vegyes: Bucsi 2:58.0,_ békák, 100 m hát: Horváth 1:56.6, 50 m pille: Meleg 54.3. 100 m mell: Csik 1:52.7, delfin 50 m pille: Csajbók 40.8, 100 m gyors: Csajbók 1:19.3, 100 m pille: Csajbók 1:30.0. Fiúk, békák, 50 m pille: Baricza ..43.4, 100 Túrkeve—J ászárokszállás 32:15 (25:16), Jászárokszállás —Lehel SC 14:34 (7:35), Tisza Cipő SE—Jászszentand- rás 35:17 (13:6), Tiszapüspöki—Túrkeve 23:19 (20:20), Sz. Olajbányász II.—Törökszentmiklós 30:28 (30:17), Mezőtúri AFC—Sz. Olajbányász II. 26:17. H. Gyulai SE—Mezőtúri AFC 11:26, Törökszentmiklósi Honvéd—Gyulai SE 26:20, Honvéd Gyulai SE—Tisza Cipő SE 22:27. Nők: Szolnoki MTE—Mezőtúri AFC 11:19 (2:8), Mezőtúri AFC—Lehel SC 8:20 (6:12), Jászköt SE—Szolnoki MTE 12:19 (16:10), Tiszaföld- vár—Kunszentmárton 12:15 (20:2). MNK férfi: Szegedi Volán —Kunhegyes ESE 37:19 (23:5), Kunhegyes, 300 n., v.: Farkas, Simon. Szeged: Farkas — Várhegyi (2), Lukács (2) , Barabás. Lesti (9), Hubai (8), Noel (8), Lele, Dobó (4), Baráth (1), Oláh Z.. Oláh B. (3) . Edző: Kővári Árpád. — Kunhegyes: Tar T. — Lő- rincz (4). Gál (1), Szőlősi (1), Tar Z. (1). Túri (5), Fehér (1), Szekeres (1), Szabó, Antal (5), Kalicz, Fehér. Edző: Cseh Zoltán. m mell: Szulyovszki 1:50.7,. 100 m hát: Szulyovszki 1:36.0, 50 m delfin pille: Kiss 40.8, 100 m delfin pille: Márton 1:35.5, 100 m delfin gyors: Kiss 1:19.9, úttörők, 100 m gyors: Pintér 1:1CÍ!2. 200 m vegyes: Pintér 2:51.9. A sportiskola úszói a szentesi hetek országos versenyén vettek részt, ahol a követképp jobb eredményeket érték el: lányok, 50 m mell: 3. Erdős 40.9, 50 m gyors: 2. Erdős 31.1, 50 m hát: 1. Barsy 35.7, 50 m gyors: 3. Sárosi 32.3. Fiúk, 50 m gyors: 1. András 29.2,. 2. Kripkó 29.5, 50 m hát: 2. Gyurica 32.7 (!) másodperc. TELEVÍZIÓ 8.04: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétoma (ism.). (Színes.) — 8.10: Iskolatev-e. Fizika. (AU. isk. 6. oszt.) A testek kölcsönhatása. — 9-®5= Magyar Irodalom. (Alt. isk. 5. oszt.) A szélkötő Kalamona. 10.05: Matematika. (Alt. isk. 5. oszt.) Számok csoportosítása. Szánuendszerek. — 1205: Világnézet. (Középisk. IV. oszt.) Anyag- fejlödes. — 14.25: Iskolatévé. Fizika (ism.). — 14.55: Magyar irodalom (ism.) — 15.10: Matematika (ism.). — 15.45: Világnézet (ism.). 16.28: Hírek. — 16.35: Az állatbarát. Csehszlovák rajzfilm. (Színes.) — 16.50: Pedagógusok fóruma (ism.). — 17.25: Játék a betűkkel. — 17.50: Pannon krónika. A pécsi körzeti stúdió műsora. — 18.20: Reklám. — 18.25: öt perc meteorológia. _ 18.30: Bűvös körb en. Stúdióvita. — 19.00: Reklám. — 19.10: Esti mese. (Színes.) — 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. (Szfnes.) 19.30: Tv- hiradó. — 20.00: Delta. Tudományos híradó. — 20.25: Megtörtént bűnügyek. „Iskolatársak voltak.” Bűnügyi történet. (14 éven felülieknek!) — 21.35: Csak ülök és mesélek. Vitray Tamás műsora. (Színes.) — 22.40: Moholy Nagy László. Festészet, fotográfia, film. Angol képzőművészeti film. (Színes.) — 23.05: Tv-híradó. 3. 2. MŰSOR 20.00: Az én Szegedem. Bemutatja sok zenével Gregor József. Dokumentumfilm (ism.). — 20.45: öt perc meteorológia (ism.). — 20.50: Vezetők klubja. Riportműsor. — 21.25: Tv-hlradó. 2. — 2Í.45: Sakk-matt. Karpov—Korcsnoj világbajnoki döntő. BUKAREST: 15.05: Röplabda világbajnokság. — 18.05: A román dal fesztiválja. — 18.20: A legkisebbeknek. — 18.30: Tv-híradó. — 19.20: „Az áldozat napja”. — Török film. — 20.50: Irodalmi-művészeti újdonságok. — 21.25: Tv-híradö. Sarkadi Zsuzsa (SZOLTISZ) mindent meg- Sáncol a Középtiszai ÁG együttese. Szemben nyert atlétikában az SZMT Kupa-győztes szolnoki TITÁSZ gárdája Százan a medencében