Szolnok Megyei Néplap, 1978. szeptember (29. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-02 / 207. szám
1978. szeptember 2. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Gyakorlat - ha netán baj történne... Tudomány a kutatás szolgálatában Az iszap itt kellék Kocsis néni újításai A jászberényi Hűtőgépgyárban két éve „nevezték ki" a márciust a nők újítási hónapjának, amikor az értékelhető újítást benyújtó nőket külön jutalomban is részesítik. 1976-ban harminc, az idén hatvankét újítást adtak be a gyár nődolgozói. A legtöbbet — szám. szerint ötöt — Kocsis József- nétöl vették át az újítási osztály munkatársai. Az ötből kettőt már el is fogadtak. Kocsis néni — így ismerik a gyárban — jövőre megy nyugdíjba. A II. üzem minibüféjét ás raktárát vezeti. — Nem tagadom, meglep, hogy egy büfévezetői a hűtő- gépgyártással kapcsolatos újításokat ad be. — Pedig nincs ezen mit csodálkozni. Évekig dolgoztam betanított munkásként az aggregátszereldében, mind a tizsnegyféle munkafolyamatot végigpróbáltam. A 'saját bőrömön éreztem a fárasztó kalapálást. Az egyik újításom, hogy a szifonpatronokat ne kalapáccsal ütö- getve tömítsék el. hanem sajtológéppel. Könnyebb is, gyorsabb is. — És erre csak most, az újítálsi hónap alkalmával jött rá? I — Dehogyis! Eddig azt hittem, úgyse figyelnek rám, merthogy nő vagyok. Amikor meghirdették az újítási hónapot, mondtam az üzemben: asszonyok, hát keve- sebett érünk mi, mint a férfiak? Újítsunk! Addig jár- tam-keltem az üzemben, míg eszembe jutott egy pár ötlet. Kérdezgettem az üzemvezetőt, nem lehetne ezt vagy azt másképp csinálni? Például láttam, a hűtőpultok elpárologtatójának négy csatlakozócsövét ezüsttel forrasztják. Évek óta ez az előírás. Mondtam, próbálják meg a rezet — merthogy rézcsövekről van szó — saját anyagával forrasztani. Sikerült. Persze ezüstre így is szükség van. De nem hét és fél grammra, mint eddig hanem csak hatra. Ki lehet számítani, darabonként mennyivel olcsóbb ez az eljárás. Egy kiló ezüst 3600 forint. Pirospozsgás arcán tanár- nénis mosollyal igyekszik megértetni velem újításai lényegét. Nincs könnyű dolga. — Nem kell ehhez különösebb szakmai felkészültség. Nevetni fog, az eredeti szakmám szerint szakács vagyok. 1969-ben kerültem a gyárba. Addig nemigen járhattam el dolgozni, három gyereket neveltem fel. A fiam meg az egyik vejem itt dolgozik a hűtőben. — Mennyi jutalmat kapott Kocsis néni áz újításaiért? — Három értékes kerámiát adtak. Az újítási díjat csak akkor fizethetik, ha bevezetik az újítást. De nem a különpénzért csinálom éri ezt. Szeretek mindig ott lenni, ahol segítségre van szükség. Szívesen végzek társadalmi munkát is, az üzemben nőfelelős vagyok, tagja vagyok a kettes párt- alapszervezet vezetőségének. Akármit rámbízhatnak. Kilenc hónapom van még hátra a nyugdíjig. Ha akarják, hog|y maradjak, hát maradok. B. J. Kezdő lépések Olajbányász Tisztelet és megbecsülés a bányászoknak (Folytatás az 1. oldalról) szönti az ország, akik az emberiség egyik legősibb foglalkozásának maí művelőiként becsületes, kemény munkával felszínre hozzák a föld mélyének kincseit. Népünk figyelme azzal a tisztelettel és megbecsüléssel fordul ma a szén és az érc, az olaj és a bauxit, s a többi hasznos ásvány szorgos bányászai felé, amelyet ez a szakma évszázadok során vívott ki magának, s megérdemelten birtokol ma is. — Széntermelésünk — hangoztatta —a meglevő és a továbbműködő bányák korszerűsítésével, valamint új bányák telepítésével az évezred végéig kétszeresére, szükség esetén pedig még ezt is meghaladó szintre növelhető. Szénhidrogén-termelésünk bővítésére — bármilyen kedvezőek is ebben a vonatkozásban a gazdasági eredmények — gyakorlatilag nincs lehetőség. Bauxitbányászatunk központi fejlesztési programja mintegy 14 százalékos termelés-növekedést és további új bányanyitásokat irányoz elő. Az egyéb fémek ásványforrásai közül jelentős fejlesztésre adnak lehetőséget a Recsk közelében talált rézelőfordulások. Ezekhez csatlakozóan ólom- és cinkércbányászat is indítható. Végül számottevő gazdaságos termelésnövelésre van mód az úgynevezett nemesfémásványok bányászatánál. Kedvező gazdasági eredménnyel fokozható többek között üveghomok-, bento- nit-, dolomit-, perlit- és kaolinbányászatunk. E fejlesztési elképzelések valóra váltása, mint azt Havasi Ferenc a továbbiakban hangsúlyozta, az évezred végéig kétszeresére növelheti ásványi nyersanyag-termelésünket, mégpedig a jelenlegi létszám 20 százalékos csökkenése mellett. — A hazai bányászkodás lehetőségeinek maradéktalan kihasználása mellett is tovább nő az ágazat szocialista integrációs kapcsolatainak szerepe. Ezek az együttműködések, a hagyományos áruszállításokon túlmenően, közös fejlesztési programokra is kiterjednek. Ilyen például a Mecseki Ércbányáknak és a Magyar Alumíniumipari Trösztnek a Szovjetunióval kiépített vertikális kapcsolata. A korszerű bányák telepítése, s ezek felszerelése a legmodernebb gépekkel, berendezésekkel — hangsúlyozta végül Havasi Ferenc — csak a feltételeit teremti meg a termelés megkétszerezésének. A feladat megoldása a bányászra marad, akinek fel kell készülnie az új gépek kezelésére, a korszerű termelési eljárások hatékony alkalmazására. A 28. magyar bányásznap alkalmából bányásztársadalmunk minden dolgozójának azt kívánjuk, jó erőben és egészségben teljesítse feladatát. Kívánjuk, legyenek továbbra is szocializmust építő hazánk megbecsült dolgozói, ügyünk rendíthetetlen harcosai, boldogulásunk elő- segítői. Kívánunk valameny- nyiőjüknek sok-sok „jó szerencsét !” A Központi Bizottság titkárának beszéde után Simon Pál kitüntetéseket adott át a Mecseki Szén- és Ércbányák élen járó dolgozóinak. Havasi Ferenc — tegnapi pécsi tartózkodása során Nagy József, a Baranya megyei pártbizottság első titkára és Kapoly László nehézipari miniszterhelyettes társaságában ellátogatott a Mecseki Ércbányászati Vállalathoz. JÓ SZERENCSÉT! S ár, hideg, mele&, eső, fagy - a fúrófej dolgozik. Helyén áll a kulcsos, a motoros, az összes fúrómunkás, a főfúrómester irányit. Omlik az iszap, s öröm, ha olajra, gázra bukkannak a rétegekben. A fúrást, így mondják: lyukbefejezés követi. Piszkos, koszos művelet, ami nem jár haszonnal, de meg kell csinálni, hogy termelhessen a kút. Igényeinket s reményeinket szolgálja, táplálja az Alföld mélyében rejlő kincs, a fekete arany, az olaj és a földgáz. Bányásznapon azokat köszöntjük, akik felszínre hozzák. Fotó: Kékesi László Középpontban az ember FIATALOK, SZAKEMBEREK Van itt egy titokzatos jelenség. Széltében-hosszában panaszkodunk és joggal, hogy a fiatalok nem’akarnak mezőgazdasági pályát választani. Ugyaniakkor pedig a mezőgazdasági üzemek többségében az átlagéletkor folyamatosan csökken. Tehát fiatalodik a gárda. A jelenséget akkor értjük meg, ha a munkában lévők egészét szétosztjuk a mező- gazdasági és ipari jellegű foglalkoztatásra. Az összlét- szám 20 százaléka a kiegészítő üzemágakban dolgozik, tehát eleve nem mezőgazdasági szakmában foglalkoztatják. De az alaptevékenységben foglalkoztatottak 30 százaléka is ipari jellegű tevékenységet végez: szerelő, villanyszerelő, 'karbantartó. Kiderül tehát, hogy a mező- gazdaságban dolgozó összlét- szám fele ipari jellegű munkát végez. Erre pedig van jelentkező. Széles körű gyakorlat, hogy az általános iskola elvégzése után a falusi fiatalok a legközelebbi városban ipari szakmát tanulnak, ezt egy ideig ipari üzemben végzik. Azután megunják az ingázást, és inkább otthon a szövetkezetben vagy állami gazdaságban vállalnak ugyanannyi pénzért szakmunkát. Ez ma a fiatalodás legfőbb forrása. Nyugtalanító tény azonban, hogy eleve mezőgazdasági szakmára valóban nagyon kevesen jelentkeznek. Pedig ma már úgyszólván mindenki egyetért abban, hogy ehhez is kell annyit tanulni, ez is van annyira szakma, mint bármely ipari elfoglaltság. Hogy azonban a dolog még komplikáltabb legyen, sok üzemben arról panaszkodnak: minél több a szakmunkás, annál nehezebb a munkaszervezés. Mert mondjuk a végzett növényvédő gépész hallani se akar arról, hogy másutt dolgozzon. Ha pedig • —mondjuk a gazdaság felhagy a baromfitenyésztéssel, hihetetlenül nehéz más munkakörbe helyezni a baromfitenyésztő szakmunkásokat. A minisztérium elismeri, hogy ilyen gond létezik. Egyik oldalról már neki is rugaszkodtak a csomó kibogozásának. Folyamatban van egy univerzális gépész szakma kimunkálása. A fiatalok olyan képzést kapnának1, hogy például ne csak a növényvédő gépek kezeléséhez értsenek, hanem másfajta gépek üzemeltetéséhez, sőt javításához is. Így a szakmai önérzet megsértése nélkül tudnák a gépészeket egyik munkakörből a másikba helyezni, illetve télen is foglalkoztatni. A megoldás rövidesen várható. Sokkal nagyobb a gond az állattenyésztőkkel. Mert azoknak nem a technológiákhoz és gépekhez kell érteni- ök, hanem állatokhoz. Roppantul sok lesz a hibalehetőség, ha egy baromfitenyésztő csak azt tudja, hogy mikor kell enni adni az álla- toknák, de nem tudja, hogy milyen takarmányra hogyan reagál a csirke vagy a tyúk, nem ismeri fel a betegségeket. Ez a fokú szakmai igény azonban állatfajonként is rengeteg ismeretet kíván. A minisztériumban nem tudnak olyan képzést, amely „több szakmás’’, tehát ugyanaz a dolgozó megállja a helyét a baromfiak, a szarvasmarhák, a sertések mellett is. A mai mezőgazdasági termelés nélkülözhetetlen csapatát alkotják a diplomások. Tízezrével találhatók a mezőgazdaságban, és minél bonyolultabbá válnak a viszonyok, annál többféle diplomásra van szükség. Rég elmúlt az idő, amikor elegendő volt az agronómus, ma már az sem elég, ha ezen kívül közgazdász, jogász, gépészmérnök szerepel a névsorban. A számokat talán hagyjuk. Megbízható becslés szerint ma diplomásokból a szükséges létszám 75—80 százaléka található meg a mező- gazdasági üzemekben. Ez nem lenne kevés, ha egyenletesen oszlana el. Csakhogy mint a mezőgazdaságban általában, itt is nagyok a végletek. A fővárosban és Budapest környékén találni olyan gazdaságot, ahol kertészmérnökök metszik a rózsát, és gépészmérnökök vezetik a traktort. A nagyváros vonzása őket is érinti. És most ne tegyük hozzá, hogy „pedig falun nőttek fel”, mert minden ellenkező híreszteléssel szemben még az agronómusok között is sok ízig-vérjg városi születésűt találunk. Azután ott vannak a diplomás nők, akik a férjükhöz igazodnak. Ha a férj városban dolgozik, nehéz azt kívánni, hogy a feleség menjen falura. Ám a mezőgazdasági termelés kiterjed a zalai dombokra, a Vas megyei őrségre, a bihari szikes tájra, a borsodi karsztokra is, ahol vékonyabban csörög a forint, és ahol néha három falut kell bejárni, mire egy diplomással találkozik az ember. A szakember ott kellene a legjobban, ahol mostoha viszonyok között gazdálkodik a mezőgazdasági üzem. Oda azonban nem jelentkezik senki,, gyakran még az sem, akinek ott ringott a bölcsője. Mit lehet itt tenni? Van már két értelmiségi pálya, ahol hasonló gondok láttán kényszerintézkedésre szánta magát a kormány. Az orvosok és a jogászok az egyetem elvégzése után csak kötelező pályázat útján vállalhatnak állást. Elvileg kérni lehetne, hogy a kormány vezesse be azt a módszert az agráregyetémeken is. Mindenki tudja, hogy ez lehetséges, mégsem akad senki, aki szívesen szánná magát ilyen javaslat kidolgozására. Inkább azt hangoztatják, hogy a meggyőzés eszközeit még korántsem merítettük ki teljesen. Igen, ez a jobb út, a meggyőzés. Mégpedig nemcsak a végzett szakemberek területileg jobb, ésszerűbb elhelyezésére, de a pályaválasztó fiatalok döntésének befolyásolására is. Mert nem a kombájn, hanem az ember arat. Emberközpontú a mező- gazdasági termelés és azok akik ezt választották hivatásuknak, évről-évre szebb eredményeket érnek el, miközben maguk sem élnek rosszul. Bizonyára eredményes lenne, ha szélesebben propagálnák meggyőződésüket, tapasztalataikat, és így szélesebb körből nőhetne azok tábora, akik ezt a mesterséget majd 10—20 év múlva gyakorolják. Földeák Béla (VÉGE) EZÜST HEL TETT RÉZZEL...
