Szolnok Megyei Néplap, 1978. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-13 / 190. szám

1978. augusztus 13.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

3

T

Kór

A;

egy

beruházásról

A látszat az, mintha senkit nem izgatna, mikor készül el. A látszat A valóság viszont: sokan szeretnék már hallani a szalagot átvágó olló nyisszanását. Az a gyerek, aki akkor született amikor elhatározták ennek a létesítménynek azépíMit jelent, hogy „A” típusú? — kérdezem a bonyolítókat, a KPM Vasúti főosztálya szolnoki beruházási felügyelőségének szakembereit. Egy pillanat, megkérdezik telefonon a leendő üzemeltetőtől. Csodálkozom hiszen majd egy évtizede foglalkoznak a létesítménnyel. Később kiderül, a gárda alaposan kicserélődött itt a téma felelőse éppen beteg — ezért a rövid zavar. Megtudjuk: vasúti kocsikat javítanak majd. részleges felújítást és úgynevezett futójavítást végeznek el rajtuk, hogy üzemképességüket biztosítsák. Egyszerre hatvan kocsit tudnak repa- rálni — ezt jelenti az „A” — s százan dolgoznak majd a nagy csarnokban. (Bár a száz lehet, hogy csak negyven, de erre még visszatérünk ...)

A kocsijavító része a MÁV szolnoki, óriási rekonstrukciójának. —■ Az 1,4 milliárd forintos második ütem egyik eleme. Eredetileg költségét az 1972-es árakon számítva 68 millió forintra tervezték. Árvái Pál, a beruházási felügyelőség vezetője elmondja, elkészültével költsége várhatóan túllépi a 95 millió forintot. Miért? Többszöri áremelkedések. többszöri tervmódosítások, az építők magas reAz olajfűtésű kazánok helyett gáztüzelésűeket kellett beépíteni, s kiderült, teherkocsik mellett személykocsikat is javítanak itt, a vagonok súlya duplája a régebbi típusúnknak ... Mindezekért kétszer is át kellett dolgozni a tervezett technológiát. Szóval, volt min változtatni. De, hogy visszatérjünk az építkezésre: az ÁÉV munkásai az eltelt évek alatt felvonultak, levonultak. Időközben doígozgaitott egy-két ember, aztán akadtak hajrák is, de több esetben úgyszólván teljesen leállt az építkezés. Egyik szerződés- módosítás követte a rnási- ktt. Cseuz Imre szerint az ilyen vállalkozás rendkívül ráfizetéses az ÁÉV-nek. Nem

tését, már kilenc éves. Egy ilyen beruházást megvalósítani ennyi idő alatt egy szakértő szerint: bűn. De hát miről is van szó? A szolnoki vasútállomás és a rendező pályaudvar szomszédságában épülő „A” típusú kocsijavítóról.

zsije ... Ahogy ez már lenni szokott az elhúzódó beruházásoknál. A létesítmény még a szerencsétlenebbek közé is tartozik, hiszen alig indult meg a munka, amikor a beruházási stop álljt parancsolt — legalábbis lassúbb ütemet az építkezésnek. Később kiderült, nincs elég pénz. Árvái Pál hangsúlyozza, dönteni kellett, hogy a meglevő anyagiakból többet építsenek lassan vagy egyet gyorsan. Az utóbbi mellett határoztak, így áramlottak a forintok a szolnoki vasútállomás építéséhez.

Persze volt itt még korábban, 1972 táján más bpj is. Cseuz Imre, a kivitelező, a Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat főépítésve- zetője mondja, rossz volt a beruházás előkészítése, ök már javában dolgoztak, amikor a létesítmény pontos funkciójáról még alig tudtak valamit. Nem könnyítette ez meg a tervezők munkáját sem, a folyamatos tervszállításból — ez alatt szép sorban érkező dokumentációszolgáltatást értsünk — szakaszos, akadozó ellátás lett. Még csak szemrehányás sem érheti a MÁVTI tervezőit, akik terveztek, aztán átterveztek, s újra módosították az eredeti elképzeléseket.

csoda, hiszen a felvonulási költségek, vagy például az elfekvő állványok, a különféle gépek, berendezések, amelyek még ráadásul árbevételt sem hoznak, az általános rezsit növelik. Érdemes végigvizsgálni ezt a számsort: a kivitelezőknek kifizettek 1972-ben tíz, ’73- ban három és fél, ’74-ben ti- zienhét. ’75-ben négy. ”76- ban nyolc, tavaly 15 millió forintot. Négymillió forintnyi munkát elvégezni egy év alatt, úgyszólván semmiség — az építőknek ráfizetés.

Az első szerződés szerinti határidő 1976-ra szólt, ezt módosították 1977-re. A Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat nemrégiben küldött el egy szerződésmódosítási javaslatot, amelyben jövő év július 30-i befejezési határidőt ígér. Persze a csarnokban már megkezdhetnék most is a technológiai szerelést, a gépek beállítását. (Más beruházásoknál ez már bevett szokás.) Itt még azon morfondíroznak, hova mi kerüljön. Kiderült, a i-endező pályaudvari sűrített levegőből nem kaphat a javítóüzem, már nem jut onnan ide, tehát egy új kompresszorházat kell építeni. Erre még megrendelés nem is érkezett az ÁÉV-hez. A főnyomóvezetékről a gázt be kell kötni a kazánokhoz — ehhez a munkához például nincs kivitelező. Azt mondtuk, az ÁÉV átadja jövőre a csarnokot de daru ekkor még nem lesz benne. 1981-re ígérték a szállítást a gyártók.

(Panaszkodnak a beruházók, kiszolgáltatottak az építőknek, a gyártó cégeknek. Ilyen esetben ez már-már természetesnek hat. A vágányépítés mi aitt az ÁÉV nem tudott dolgozni például. Mire készen lettek a sínek, munkásait fontosabb tennivalók miatt átirányította Albertirsára és Budapestre...)

Szabadban, ég alatt

Nem a legkényelmesebb küszködni ezzel a beruházással a tervezőknek, a lebonyolítóknak s az építőknek, mégis nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy a leendő üzemelők, a vontatási főnökség dolgozói várják legjobban az átadást. Fehérvári József, a főnökség vezetője mondja, jelenleg szinte a szabad ég alatt javítják! a kocsikat télen-nyáron. Öltöző, mosdó a százéves fűtőházban. Érthető, nem nagyon maradnak itt az emberek. A javítási munkákat valamikor hatvanan végezték, ma már csak negyvenen. Ezért nem biztos, hogy a százas létszám tényleg száz lesz.

Márpedig a vagonok javítása mindennapos elengedhetetlen dolog. A vasútnál az üzembiztonság élet, s nem mindegy az sem, hogy az| apróbb hibák miatt, hiszen itt főleg ilyeneket javítanak!, hány ezer tonna árut nem tudnak elszállítani. Mindezt feltehetően a beruházásban részt vevők is tudják. A tanulságok levonásához volt éppen elég idő — most a minél hamarabbi átadáson a hangsúlyt — később jut valószínűleg a felelősök felkutátására is.

Hajnal József

Tervezés, áttervezés

Leállt az építkezés

Túl a nyár nehezén

Reggel van, de máris nagy a hőség. Mi lesz délben, amikor „ezerágra” süt majd a nap? „Szerencsére túl vannak már az aratáson” — mondom, de megkontrázza szavaimat Szilágyi Lajos, a pártvezetőség titkára. „Túl, a közös földjein, de a kom- bájnosok most az egyénieknek segítenek.” Szilágyi Lajost irodájában nagy munkában találom: tervezi az újabb híradókat a tsz négy üzemrészébe. Egy híradón csaknem harminc kép, alattuk szöveg:

— Mire végigolvassák az emberek, tudiák hányadán állunk a nagy nyári munkákkal, megismerik közelebbről is a gondokat, a helytállásukat, de görbe tükröt is tartunk azok elé, akiknek a munkáján van javítani való.

Miről szól a kisújszállási Nagykun Tsz nyári híradója? Képek a jó kezdetről: tavasszal egy talpalatnyi vetetten föld sem maradt, idejében elvégezték a növényápolási munkákat, a munkaversenyben mintegy kétszázan kapcsolódtak be, az ötszázötven dolgozó tagból.

— Felkészültünk a nyári betakarításra. A kampánytervet megbeszéltük a kettes pártalapszervezet taggyűlésén (oda tartoznak a növény- termesztők). Mindenki tudta mi lesz a dolga — magyarázza a képek mellé a pártvezetőség titkára. — Júniusban azonban már láttuk, hogy megdől a gabona.

— Vagyis nehezebb lesz a betakarítás. Ekkor mit csináltak?

— Soron kívül kijavítottunk három rizskombájnt, és felvettük a kapcsolatot a ti- szakarádi téesszel. Náluk később érik a gabona, tehát jöjjenek segíteni, mi meg visszaadjuk a támogatást, ha befejeztük az aratást. Át is jöttek két kombájnnal, de a tervezett J.20 vagon szem helyett csak 50—60 vagonnal tudtak aratni. Így is segítség volt, mert két nappal lerövidült a munka.

Szóval július elején úgy tűnt, minden rendben van. Bő termés lesz az idén Kisújszálláson is. Ám július 18- án nagy vihar zúdult a városra és környékére. Negyven perc alatt 25—30 milliméter csapadék hullott, aztán még a következő éjszakán 80—100 milliméter eső esett. Most már tudják, mennyi a káruk: tönkre ment 57 vagon búza, csaknem 60 vagon borsó ... kis híján 10 millió forint érték. Kisújszálláson emberfeletti küzdelem kezdődött ekkor minden szemért.

Úgy mondják, hogy „megmozdult a szövetkezet”. Vihar után minden vezető kint volt a földeken, szemlét tartottak és intézkedtek: legyen újra villany, víz az állattenyésztő-telepeken, mert a jószágnak enni, inni kell. Rendkívüli munkabrigádok alakultak: fél nap alatt 130 ember kézzel forgatta meg a 80 hektár renden levő borsót, amit a vihar előtt vágtak le, és ami hektáronként 47 mázsás termést ígért. A vízben már rothadni kezdett az alja, szíwel-lélekkel dolgozott a százharminc ember. A borsóvágógépen olyan körülmények között dolgoztak az emberek — Demeter Lajos, Mészárovics Imre, Kerekes Sándor, Kása Endre, Varró Sándor —, hogy a gumicsizma még beleragadt a földbe.

©

____________________

M

agasan jár már a nap. A két kombájn újabb táblára fordul. Ott még búza lenne?

— Hát nagyobb a gaz, miijt a gabona, de segíteni kell, menteni, amit lehet — mondja a pártvezetőség titkára — látja azt az idős embert? Ha mi nem segítenénk neki, nem tudná beta- Karítani a földje termését.

— Még mos is süllyed a /öld, csak a lánctalpas bírja? — kérdem a gépek „paran- csolójától” Soltész Endrétől.

— Süllyed, mert szombaton megint esőt kaptunk. A kombájnnak ide kell jönni az útra, hogy a pótkocsira ürítse a szemet.

— Sok egyéni gazda van még itt?

— Húsz, huszonöt. Most a búzaterület négyzetméterén

12 fillérért vágjuk le a termést.

Soltész Endre mezőőr. Hogy most mégis kombájncsoportot irányít, érthető! Szilágyi Lajos szerint:

— Vannak téeszek, amelyekben ilyenkor, nyáron a gépek mellé diákgyerekeket szerződtetnek igazlátónak. Nálunk nincs ilyen. Soltész Endre traktoros volt, és hogy betegeskedett, így lett mezőőr, de ilyenkor irányítja itt a három kombájnt, ő írja a teljesítményeket. Egyszóval ő az igazlátó, mert ő ért hozzá.

— Hány órát dolgozik egy nap? — kérdem a mezőőrt.

— Tízet, tizenkettőt. Ahogy a helyzet kívánja. Most az elmúlt hetekben ennél is többet. Nehéz volt az idei aratás. De mindenki megértette, hogy valamennyiünk érdeke a gyors betakarítás. Amikor megtartottuk a rendkívüli pártcsoportülést, azt mondtuk: nekünk kell példát mutatni. Nem veszíthetjük el a fejünket, szervezetten, nyugodtan, de nagy kitartással kell dolgoznunk.

o

_________

J

ó lenne beszélni Nagy Gy. Lajossal, gondolom. Fáradhatatlan anyagbeszerző, brigádvezető. Bárcsak minden gondolatom így teljesük ne. Kocsijával berobog a szövetkezet udvarára.

— Volt-e sok gond az alkatrész-ellátással?

— Hát ilyen kegyetlen, komisz munkát már régen kellett csinálnunk. Máskor csak mutatóba adunk a kombájnoknak gazemelőt. Az idén kétszázat használtak el, mert minden gabonaföldön volt. Alkatrész is volt elég.

— Mennyit dolgozott egy nap?

— Hát. tizenkét órát írtam, hogy ne híguljon fel nagyon az órabér...

— 'Valójában 14—16 órát volt talpon, és ha kellett, szódavizet, ebédet szállított az aratóknak. Kérdem, hogy náluk milyen volt a hangulat a vihar utáni pártcso- portülésen?

— Szorongva néztük, mi lesz, mert tudja megsütötte már a szánkat a kása, már mint a rizskása. Két év óta nem úgy terem, ahogy terveztük. Most meg itt ez a rendkívüli időjárás... Azt mondtuk, főleg nekünk kell a felelősséget vállalnunk.

Azt már Szilágyi Lajostól tudom: amikor eltört az egyik Colos kombájn csigája — 10 ezer forintot ér — az egyik technikus azt mondta neki: Lajos bátyám, ezt ki lehet még javítani. Megcsináljuk. És két lakatos, egv villanyszerelő, meg a technikus, „Lajos bátyám” közreműködésével, munka után, 16 óra alatt megcsinálta. És még ők szabadkoztak: „nem a szakma fitog- tatásáért tettük, csak úgy gondoltuk, az a helyes, ha megmutatjuk, hogy meg lehet őrizni minden darab alkatrészt ..

9

____________________

S

ok nagyszerű emberrel találkozom ezen a napon: Szabó László és Majoros Károly szerelők, most kombájnon dolgoznak. Az árokpartra ülnek egy kicsit, míg elszívnak egy cigarettát.

— Túl vagyunk az aratáson — mondja Szabó László.

— Ne higgye, hogy a mi hangulatunkat rontotta, hogy a szokottnál is nehezebbek voltak a körülmények.

Majoros Károly hozzáteszi:

— Amikor napokat kellett állnunk az eső miatt, a vezetők javítottak a keresetünkön, hogy legyen pénz. De aztán se tudtunk annyit teljesíteni, mint a korábbi években, mert nagyon gazos volt a búza.

— Látjuk, hogy az ősz se lesz könnyebb — szól újra Szabó László. — Most négyen Baranyai Mátyás gépészmérnökkel, Szilágyi Lajos műhelyvezetővel, meg Majoros elvtárssal egy újításon dolgozunk. Két E 512- es gépe van a téesznek. Féllánctalpat újítunk hozzá, meg az új Claas Dominátor- hoz, hogy gyorsítsuk majd a rizs betakarítását. Vagyis

nemcsak a nyári, hanem <z őszi munkáknál is dolgoznak majd. így jobb lesz a gépkihasználás, lerövidítjük a betakarítási időt.

Odajön hozzánk a fiatal agrármérnök, Fekete János, és néhány perc múlva odaér a vontatóval a téesz másik „fia” Csípő Imre traktoros. Mindkettőjük apja a téesz-ben dolgozik, János a gazdaság ösztöndíjasa volt, Imre a közösben szerzett szakmát.

— — A fiatalok itt most megtanulhatták, hogy mi a munkafegyelem. Mi KISZ- esek még azt is, hogy mit jelent, ha valaki kommunista szívvel dolgozik — szól János.

— Akkor van rend egy szövetkezetben — nyugtázza a gazdaság központja felé menet a párttitkár —, ha az apa azt akarja, hogy a fia is itt dolgozzon.

Mondom, hogy nehéz ősz elé néznek.

— Ez igaz, de igyekszünk felkészülni rá. Taggyűlésen már megbeszéltük a második félévi munkaprogramot. Nyolcszázhúsz hektár kukoricát, 1030 hektár rizs termését kell biztonságba helyeznünk. A rizsért izgulunk. A terv hektáronként 27 mázsa és ha 10 mázsa kiesésünk lesz hektáronként, az nekünk tízmilliós veszteséget jelent. Ezért mondtuk a taggyűlésen: tudja minden ember, hogy az ő keze munkája, esze meg szíve jeleht a közösségben, hogy rajta is múlik, hogyan alakul a további sorsunk.

Varga Viktória