Szolnok Megyei Néplap, 1978. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-02 / 180. szám

a SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. augusztus 2. VIT-programok Castro beszéde Küldöttek az Ifjúság szigetén 20 éves a Szovjet—Vietnami Baráti Társaság Namíbiái kérdés Döntés a BT rendezési javaslatáról A latin-amerikai népekkel való szolidaritás jegyében kezdődött meg a XI. havan­nai Világifjúsági Találkozó ötödik napja. Szolidaritás azokkal a latin-amerikai fi­atalokkal és diákokkal, akik harcolnak a kolonializmus, az imperializmus és a reak­ció ellen, küzdenek a füg­getlenségért és a nemzeti szuverenitásért, a demokrá­ciáért, természeti forrásaik feletti rendelkezésükért, a politikai és antifasiszta be- börtönzöttek szabadon bo­csátásáért és a szolidaritás mindenek előtt a chilei nép­pel”. Ez a jelszó található a tegnapi fesztiválnapról ki­adott programok címlapján. Ennek a jelszónak a je­gyében tartják meg a meg­különböztetett érdeklődéssel kísért központi szolidaritási nagygyűlést az egyik Havan­na-környéki textilüzemben és a városszerte megrende­zendő kisebb gyűléseken is. A nemzetközi bíróság, amely tegnap Dél-Afrika képviselőjének beterjesztésé­ben a megkülönböztetés kü­lönböző formáiról szóló vá­dat tárgyalta, az imperialis­ta agressziók témáját vizs­gálta. A vádló: Vietnam. A kubai vezetők szinte megszakítás nélkül a VIT küldöttei között vannak, ez­zel is érzékeltetve, mennyire ügyüknek vallják a havan­nai fesztivál sikerét. Fidel Castro állam- és kormányfő, a Kubai KP KB első titká­ra hétfőn több órán át tartó baráti találkozón vett részt a Latin-Amerikából érkezett delegációk képviselőivel. Castro csaknem kétórás kö­tetlen beszédet mondott, ki­emelte: bár ezekben a na­pokban első ízben ünnepük a világifjúsági találkozót Latin-Amerikában, ott is a kontinens első szabad föld­jén, nem ez lesz az utolsó VIT a nyugati féltekén. A jövő nem hozhat mást, mint újabb államok felszabadu­lását — hangoztatta. A7j államfő kijelentette: a Kubai Köztársaságban zajló fesztivál nemcsak Kuba, ha­nem egész Latin-Amerika és a Karib-tengeri térség szá­mára nagy siker, a világ öszes haladó erejének győ­zelme. Elindultak Havannából az első VIT-küldöttek az Ifjú­ság szigetére (a volt Isla de Pinos-ra), ;hogy részt vegye­nek a VIT tiszteletére ren­dezett ünnepségeken. A sok vihart látott szigetecske — ma kiemelt fontosságú okta­tási és mezőgazdasági kör­Pertugáliában Idő előtti általános választások? Mario Soares a lemondott portugál miniszterelnök el­halasztotta a választ Diego Freitas do Amaralnak. a Qg- mokrata Szociális Centrum­párt vezetőjének arra az in­dítványára, hogy kezdjenek azonnali tárgyalásokat a kor­mánykoalíció felújításáról. Mario Soares a köztársasá­gi elnökkel folytatott tárgya­lásai után megbeszélést tar­tott pártjának többi vezetői­vel, köztük a hivatali ügye­ket továbbra is ellátó mi­niszterekkel. Freitas do Ama­ral, a demokrata ' szociális centrum vezetője, időközben ismételten olyan nyilatkoza­tot tett, hogy ha nem sike­rül helyreállítani a két párt kormánykoalícióját, akkor a közvetlen elnöki kormányzás gondolatát részesíti előnyben. Antonio Ramalho Eanes tá­bornok, portugál köztársasági elnök tegnap este rádió- és tévébeszédében jelentette be: ha a politikai pártok a hét végéig nem tudnak megálla­podni a kormányválság meg­oldásában, akkor idő előtti általános választásokat fog­nak kiírni. Figyelmeztetett, ha a po­litikai pártoknak nem sike­rül megállapodásra jutniok, akkor vállalniuk kell a fele­lősséget az idő előtti válasz­tások megtartására „kény­szerítő” helyzet kialakulásá­ért. Kijelentette, szívesebben venné, ha a pártok egymás között találnának megoldást a válságra. Egyidejűleg utalt a másik megoldásnak, az idő előtti választások kiírásának hátrányaira. Kommentárunk Kötélhúzás a rózsaszínű házban Érdekes hírt röpítettek világgá a hírügynökségek: Jorge Videla tábornok, Argentina „erős embere” lemondott két egymással összefüggő fontos funkciójá­ról, a hadsereg-főparancsnokságról és — ami ebből au­tomatikusan következik — junta-tagságáról. A döntés kétségtelen kompromisszum eredménye. A köztársaság elnökének funkcióit Videla ez év május eleje óta gyakorolja hivatalosan is, tehát a Casa Rosada, az államfői rezidencia, a rózsaszínű ház lakója­ként. Gyakorlatilag persze már azelőtt is olyan hatalom összpontosult a kezében, amelyet kizárólag két junta­társával, Emilio Massera tengernaggyal, a flotta veze­tőjével és Orlando Agosti tábornokkal, a légierő irá­nyítójával kellett megosztania. Velük viszont alaposan. Buenos Airesben nyílt titok volt már akkor is, hogy a triumvirátuson belül személyi-hatalmi harc folyik és ezt motiválja a fegyvernemek közötti. Argen­tínában hagyományos villongás. Ez a kötélhúzás kapott afféle „ideológiai körítést” a juntán belül már régen folyó vitához, amelynek az a lényege, visszatérjenek-e és mikor, milyen mértékben a polgári kormányzás va­lamilyen formájához, vagy maradjon változatlan a tisz­tán katonai jelleg. Mindig is Videla tábornok képviselte azt az állás­pontot, amely szerint „lazítani kellene a tisztán kato­nai kereteken”. Ellenfelei szerint ezt azért tette, mert neki volt a legnagyobb esélye arra, hogy megszerezze a köztársasági elnök tisztségét. Junta-társai tavaszig ellenálltak. Akkor azonban nehéz volt megcáfolni Vide- lának azt az érvét, hogy a labdarúgó világbajnokság idején Argentina a nemzetközi érdeklődés reflektorfé­nyébe kerül, és már csak azért is ajánlatos lenne lega­lább valami látszat-lépés a polgári kormányzat felé. így és ezért nevezte ki a junta májusban elnökké Videlát — de már akkor azzal a feltétellel, hogy „majd” — nyilván a labdarúgó vb után — a tábornok cserébe lemond katonai tisztségeiről. Ez most megtör­tént. Maga az a tény, hogy megtörtént, azt bizonyítja, hogy 1. a két junta-társ kényszeríteni tudta ígérete be­tartására Videlát, 2. a juntán belüli törésvonal immár protokollárisán is jól látható és 3. komoly esély van arra, hogy miközben Videla helyzete közjogilag meg- jerősödött, gyakorlatilag sebezhetőbbé vált. Harmat Endre zet — végleges elnevezését nemrég iktatta be az alkot­mányba a .-legfelsőbb kubai törvényhozó testület, a nem­zetgyűlés. VIT-küldötteink tegnapra virradóan Havanna Lamar kerületének lakosainál ven­dégeskedtek, délelőtt pedig kis, kötetlen eszmecserére jöttek össze a szocialista or­szágok katonaküldöttei. Ma­gyar delegátus — Németh Ferenc — kapott meghívót a chilei szolidaritási nagygyű­lés elnökségébe, s elindult az első magyar csoport Isla de Pinosra, az ifjúság szige­tére. A magyar nemzeti klubban látta vendégül kül­döttségünk a laoszi delegá­ciót. A találkozó jelentősé­gét növelte — s ezt Maró- thy László, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a KISZ Központi Bizottságá­nak első titkára is hangsú­lyozta köszöntő szavaiban — hogy a két ifjúsági szervezet között ezúttal első ízben ke­rült sor közvetlen kapcsolat- felvételre. Az antiimperialista szoli­daritási központban nagy ér­deklődéssel kísért beszédet mindott Non György, a Kossuth Könyvkiadó igazga­tóhelyettese, a fesztivál dísz­vendége. Nagygyűlésen emlékeztek meg hétfőn Hanoiban a Szov­jet—Vietnami Baráti Társa­ság megalakulásának 20. év­fordulójáról. A rendezvényen részt vett Le Quang Dao, a Vietnami KP KB titkárságá­nak tagja. Ünnepi beszédében Hoang Minh Diám, a külföldi orszá­gok népeivel való barátság bizottsága elnökségének elnö­ke méltatta az SZKP, a szov­jet kormány és a szovjet nép hatalmas, sokoldalú és haté- -kony támogatását, amely nagymértékben hozzájárult a vietnami népnek az amerikai imperialista agresszorok fe­letti győzelméhez. Az évforduló alkalmából magas kitüntetéssel, a Barát­ság Érdemrenddel tüntették ki a Szovjet—Vietnami Ba­ráti Társaságot. Le Duan a Vietnami Kom­munista Párt Központi Bi­zottságának főtitkára az évforduló alkalmából üdvö- zölte a Szovjet—Vietnami Baráti Társaságot. Moszkvában. a Barátság Házában ünnepi ülésen em­lékezett meg a Szovjet—Vi­etnami Baráti Társaság köz­ponti vezetősége a társaság megalapításának 20. évfordu­lójáról. Ünnepi beszédet German Tyitov űrhajós mon­dott. Túszszedési akció Diplomáciai bonyodalmak A francia rendőrség különleges alakulata kiszabadította Irak párizsi nagykövetségének túszul fogvatartott diploma­táit. A képen: Bilincselve vezetik el az egyik támadót Diplomáciai bonyodalmak vannak kibontakozóban az Irak párizsi nagykövetségén hétfőn történt túszszedési akció és az azt követő, mos­tanáig is tisztázatlan körül­mények között kirobbant lö­völdözés körül, amelyben egy francia rendőrfelügyelő és a nagykövetség biztonsági szol­gálatának egyik tagja életét vesztette. A francia rendőrség által őrizetbe vett három iraki ál­lampolgárról, a nagykövet­ség biztonsági szolgálatának embereiről időközben kide­rült, hogy diplomáciai stá­tussal rendelkeznek és így diplomáciai mentességet él­veznek. Ezért a rendőrség­nek minden bizonnyal fel kell hagynia a velük kapcso­latos eljárással, noha a lövöl­dözésnél jelen volt magas rangú francia rendörtisztvi- selők és más francia hatósá­gi személyek változatlanul és egyhangúan állítják, hogy látták a biztonsági szolgálat tagjait, amint pisztollyal lö­véseket adtak le a magát már megadott támadóra. Letar­tóztatásuk pillanatában vi­szont már nem volt kezük­ben fegwer. Az iraki nagykövet saját vizsgálatai alapján arra a kö­vetkeztetésre jutott, hogy a támadót az utcáról érték lö­vések. A támadó változatlanul azt állítja, hogy testvére Szaid Hammaminak, akit január­ban Londonban gyilkoltak meg ismeretlen tettesek. Semmilyen igazoló iratot sem találtak nála, ezért személy- azonosságát nem lehet hitelt érdemlően megállapítani. Mint az AFP jelentette, Londonban sikerült megál­lapítani annak a 19 éves leánynak a személyazonossá­gát, aki merényletet kísérelt meg Irak londoni nagyköve­te ellen. Arab források sze­rint a lány annak a palesztin gerillának a testvére, akinek csoportja márciusban Izrael­ben megtámadott egy autó­buszt. n Pravda a hidegháborús szenátusi döntésről A Pravda tegnapi kom­mentárjában Borisz Orehov a mccarthyzmus maradvá­nyának nevezi az amerikai szenátusnak azt a múlt heti döntését, amely ismét fel­hatalmazza a külügyminisz­tériumot arra, hogy az Egye­sült Államokba beutazni szándékozóktól politikai meggyőződésük miatt megta­gadja a vízumot, A szenátorok határozata újabb visszalépés a hideg­háborús idők felé — álla­pítja meg Orehov. Az Egyesült Államok sze­nátusának ez a dicstelen ha­tározata szöges ellentétben áll a helsinki záróokmány ajánlásaival, és azt is meg­mutatja, hogy mennyit ér a valóságban „az emberi jo­gok védelmében” folytatott amerikai kampány — írja a Pravda. A „szabadságjogokról” folytatott képmutató szó- cséplés dühödt szovjetelle- nességet takar, és ennek az irányzatnak ma több támo­gatója van az amerikai kor­mányzatban, mint volt az elmúlt években — állapítja meg a kommentár. Hatórás ülésén a dél-af­rikai kormány hétfőn úgy döntött, hogy — ha fenn­tartásokkal és álláspontja felülbírálás;ínak jogával is — de eleget tesz a Bizton­sági Tanács által szentesí­tett namíbiai rendezési ja­vaslatoknak. Pretoria dönté­séről Roelof Botha külügy­miniszter levélben tájékoz­tatta Kurt Waldheim ENSZ- főtitkárt. A levél szerint a dél-afri­kai kormány beleegyezett abba, hogy az ENSZ-főtit- kár namíbiai különmegbí- zottja — Martti Ahtisaari finn diplomata — Délnyu- gat-Afrikába látogasson és elkészítse jelentését a BT öt nyugati államának elkép­zelései szerint fogant javas­latok végrehajtásának mód­jairól. Pretoria azonban lát­ni kívánja a jelentést, hogy döntsön arról, vajon a kü­lönmegbízott gyakorlati ja­vaslatai megfelelnek-e az elképzelések szellemének és kitételeinek — végső soron tehát arról határozzon, hogy a jelentés fényében hajlan­dó-e végrehajtani a rende­zési javaslatokat? A dél-afrikai kormány el­utasította a BT-nek a ren­dezési csomagtervhez fűzött határozatát, amely kimond­ja Walvis Bay mélytengeri kikötőnek a független Na­míbiához való tartozását, és a külügyminiszter levélben utalt arra, hogy Pretoria nem tartja magára kötele­zőnek a határozatot. Hírügynökségi jelentések szerint az ENSZ-főtitkár namíbiai különmegbízottja a közeljövőben utazik Dél- nyugat-Afrikába. Libanon Vesztegelnek a kormánycsapatok A libanoni hadsereg egysé­geinek délre küldése „első lépés ahhoz, hogy a fegyve­res erők Libanon területének minden egyes talpalatnyi ré­szén helyreállítsák a nemzeti szuverenitást” — jelentette ki Eliász Szárkisz elnök teg­nap délután Bejrútban. Az elnök a Hadügyminisztérium épületében a hadsereg napja alkalmából rendezett ünnep­ségen mondott beszédet a hadsereg tisztjei és katonái előtt. A libanoni hadsereg teg­nap közzétett jelentése be­számolt arról, hogy a hétfő óta Kaukabanál veszteglő li­banoni reguláris egységet tegnap hajnalban izraeli tü­zérségi támadás érte. A bej­rúti kormány, a jelek szerint, elhatározta, hogy a jobbolda­li milíciák és az izraeli erők egyeztetett ellenakciói ellené­re végrehajtja a határkörzet központi ellenőrzésére kidol­gozott tervet. Erről tanúsko­dik a hadsereg tegnapi köz­leményének az a jelentése, hogy a hétfőn kezdődött ka­tonai felfejlődés következő szakasza a közeljövőben vár­ható. Szadat társadalmi bíróság előtt Az iraki fővárosban tegnap megtartatta első ülését az a társadalmi bíróság, amelyet a Szadat egyiptomi elnök kapi- tuláns politikáját ellenző arab országok hoztak létre Tripoliban a múlt év decem­berében. A bíróság elnöke megnyitójában hangoztatta, hogy a bíróság nem egyetlen ember bűnei felett ítélkezik. A bíróság vizsgálatának tár­gya Szadat elnök kapituláns politikája. Minthogy Szadat elnök nem jelent meg a bíróság előtt, az iraki törvényeknek és az általánosan elfogadott jogi normáknak megfelelően a bíróság védőügyvédet je­lölt ki. A vád képviselője felolvas­ta a vádbeszédet. A társadal­mi bíróság ügyésze az egyip­tomi nép és az egész arab nemzet ellen elkövetett bűn­tettekkel az egyiptomi alkot­mány és az ország törvényei­nek, az Arab Liga és az Af­rikai Egységszervezet határo­zatainak megsértésével, a Pa­lesztinái arab nép ügyének elárulásával és egyéb bűntet­tek elkövetésével vádolta Szadat elnököt. Ezután a tárgyalást elna­polták, hogy a kijelölt védő­ügyvéd tanulmányozhassa a vádiratot. MOSZKVA A szovjet közvélemény képviselői gyűlésen emlékez­tek meg az európai biztonsá­gi és együttműködési érte­kezlet záródokumentuma alá­írásának harmadik évfordu­lójáról. A gyűlésen beszédet mondott Alekszej Sityikov, az európai biztonság és együttműködés szovjet bi­zottságának elnöke, a Leg­felsőbb Tanács Szövetségi Tanácsának elnöke. TOKIÓ öt japán társadalmi szer­vezet rendezésében kétnapos nemzetközi konferencia kez­dődött tegnap Tokióban a nukleáris fegyverzetek betil­tásáról. A tanácskozáson, amelyen tizennégy ország 550 küldötte vesz részt, meg­vitatják a hirosimai és na- gasaki-i atomtámadások ál­dozatainak nyújtandó segít­ség kérdését is. DAMASZKUSZ Fahd Ibn Abdul Aziz sza- úd-arábiai trónörökös teg­nap délután, tárgyalásait be­fejezve, Damaszkuszból to­vább utazott Ammanba. A szaúd-arábiai államférfi, aki ezt megelőzően Egyiptomba Szadat elnökkel tárgyalt, a jelek szerint megpróbálja helyreállítani az Izraellel ha­táros három arab frontállam közti normális kapcsolatokat, amelyek Szadat „Jeruzsále­mé kezdeményezése” követ­keztében romlottak meg ta­valy ősszel. * * * A damaszkuszi vásár ma­gyar pavilonját megtekintet­te Mohammed Ali El-Halabi, Szíria miniszterelnöke, Dzsa- mil Saja miniszterelnök-he- lvettes és Mohammed Imadi gazdasági és külkereskedel­mi miniszter. A miniszterel­nök és kísérete hosszan idő­zött a kiállításon és elisme­réssel nyilatkozott a bemu­tatott árukról, a kiállítás színvonaláról. BRASILIA Hétfőn Izrael is hivatalo­san kérte Brazíliától Gustav Franz Wagner náci háborús bűnös, volt SS-tiszt kiadását. Mint azt már jelentettük, a Német Szövetségi Köztársa­ság, Lengyelország, valamint Ausztria korábban hasonló kéréssel fordult a Brazil kor­mányhoz.

Next

/
Thumbnails
Contents