Szolnok Megyei Néplap, 1978. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-23 / 198. szám

8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. augusztus 23. SZOLNOK MEGYEI Néplap Gyümölcs- rakodási verseny 1978. AUGUSZTUS 23., SZERDA FÜLÖP NAPJA A Nap kél: 4.50 —, nyugszik: 18.43 órakor. A Hold kél: 21.25 —, nyugszik: 10.39 órakor. VARHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: általában ke­vés felhő, ; száraz idő. Gyenge, napközben kis­sé élénkebb, változó irá­nyú szél. Hajnalban és reggel több helyen pá­rásság, egy-két helyen köd. Várható legmaga­sabb nappali hőmérsék­let (ma: 23—28 fok kö­zött. Tóth Imre ötven évvel ezelőtt. 1928. augusztus 23-án halt meg — 71 éves korában — Tóth Imre szí­nész, rendező, a budapesti Nem­zeti Színház igazgatója. Pesten született 1857. novem­berében, a szentesi származású Tóth József színész fiaként. 1876-ban elvégezte a Színészeti Tanodát és ezt követően a Nemzeti Színház ügyelőnek szer­ződtette. 1884-ben alrendező, 1893-ban rendező, két évvel ké­sőbb főrendező lett; 1907-ben megválasztották a Nemzeti Szín­ház örökös tagjának, a követ­kező esztendőben pedig a szín­ház igazgatója lett. Nyolc éven át igazgatta az ország legrangosabb színtársu­latát. 1916-ban lemondott igaz­gatói tisztségéről és ekkor a Szí­niakadémia igazgatójának ne­vezték ki. Mint rendező a mo­dern, realisztikus, közvetlen beszédű színjátszó stílus kép­viselője volt. Nevéhez fűződik a Nemzeti Színházban az első Shakespeare-ciklus bemutatá­sa, s ugyancsak ő vitt színre először a Nemzetiben darabot Móricz Zsigmondtól, Molnár Fe- renctől. Szomory Dezsőtől. Olyan kiváló színészeket szer­ződtetett a Nemzetihez, mint Bajor Gizi, Aczél Ilona, Pethes Imre, ódry Árpád, Rózsahegyi Kálmán stb. Kétnapos országos gyü­mölcsrakodási versenyt és bemutatót rendeztek a Sza- mosmenti Állami Tangazda­ság mátészalkai központjában és almáskertjében. Tegnap — az első napon — az ország legnagyobb gyümölcstermelő gazdaságainak traktorosai versenyeztek egymással: ki tud meghatározott idő alatt több almát szállítani a gyü­mölcsösből a kijelölt gyűjtő­helyre az emelővillás, a hid­raulikus és az önjáró rako­dógépekkel. Ma működés közben mu­tatják be a legújabb típusúj még nem, vagy alig ismert kerti rakodóeszközöket. Új köntös a jubileumra Augusztus 21-től folyamatosan zajlik a 300. évfordulóra -telje­sen felújított kőszegi Jurlsics Gimnázium műszaki átadása. Az intézet új nyelvi laboratóriumot, tornatermi öltözőket, zuhanyo­zókat, villamoshálózatot kapott. fiszi utszásos Krúdy-tárlat A hagyománytól eltérő iro­dalmi kiállítás készül a Pe­tőfi Irodalmi Múzeumban: ■NKrúdy Gyula világát, művei­nek sajátos hangulatát idé­zik fel — zömmel tárgyi esz­közökkel. Az őszi utazások című tár­lat a XX. századi magyar széppróza egyik kiemelkedő alakjának korát és életmű­vét mutatja be, a Millenne- umtól az 1930-as évekig ve­zeti el a látogatókat. A Krúdy-novellák elevenednek meg a centenáriumi kiállítá­son, ahol lesz vörös postako­csi és gázlámpa, millenneumi ízléssel berendezett szálloda­terasz és szoba. A nagyszabású tárlat, ok­tóber 20-án nyílik meg és a következő év áprilisáig lát­ható majd. KI minek mestere? A martfűi Tisza Cipőgyár KISZ-bizottsága ebben az évben is megszervezi a fia­taloknak a Ki minek mestere szakmai versenyt. A gyárban a napokban zárult a jelent­kezés, amely szerint hét szakmában 150, pályája ele­jén járó munkás vesz részt a gyakorlatból és szellemi for­dulókból álló házi versenyen. A tervek szerint két kategó­riában indulnak a fiatalok, külön vetélkednek a szak­munkások és külön a beta­nított és segédmunkások. A jövő hónapban a gyár gaz­dasági vezetői konzultációkat tartanak, a vizsgára novem- > berben kerül sor. Az ered­ményt decemberben hirdetik ki. Ocsödi pajtások Zakopánéban Sátorbonlás Négy úttörőcsapat vállalko­zott a megyéből az idei nyá­ron külföldi táborozásra. El­sőként negyven túrkevei paj­tás kerekedett fel július else­jén, és majdnem három he­tet töltött Poznan környékén. Őket követték Lengyelország­ba a kőtelki úttörők, akik harmincán Rozsnyón nyaral­tak egy hétig, július második felébert. A jászapáti Petőfi Sándor csapat csaknem száz­húsz tagja Csehszlovákiát választotta uticélul, július 21- től augusztus 9-ig Fülek mel­lett táboroztak. Harmincnégy öcsödi pajtás egy hetet töl­tött a Lengyel-Tátrában, ők éppen ma szedik a „sátorfá­jukat” és indulnak haza Za­kopanéból. Bálna az Adrián Tíz méteres bálna úszkál Az Adria trieszti partjai mentén. A hatalmas víziem­lőst halászok fényképezték le, amikor az komótosan megközelítette hajójukat, megkerülte őket, majd távo­zott. Sórkányrepitö srácok M occant a bot, forgott az orsó, kitettek maguk­ért a kukacok, úgy haraptak rájuk a halak, mint még soha. Olyan ka­pás volt azon a kései tava­szi napon, amelyet ha fel­kap a szárnyaló képzelet, és megtold egy-két méterrel, lenyűgöző horgásztörténet kerekedik. De ezúttal lom­ha volt a horgászfantázia, nem mozgatta meg a dézsá- nyt ficánkoló zsákmány. A hajnali horgászat után vagy két hónappal kezdett csapongani a horgászbotok megszállottjának képzelete. Olyasmiről, amire általában nem az a jellemző, hogy felgyújtja a fantáziát. Ügy vélem, ha idézést kap egy földi halandó a tanács sza­bálysértési előadójától, leg­feljebb cifrát gondol, főleg ha tudja, mikor és mit tett, ami nem nyerte el a ható­ság tetszését. De ha már ki­derült, isten uccse fölvállal­ja, és jöjjön, aminek jönnie kell. Jött is. Azaz ezúttal előbb ment. A feljelentés a csépai tanácshoz, amelyben illetékesek tudtára adták, hogy szenvedélyes horgá­szunknak azon a kései ta­vaszi hajnalon három bot­járól lógott a zsinór a Holt- Tisza vizébe. Plusz egy bot, szabálytalan, sőt mi több ti­Kilencvenkettes csapdája los. Szabály az szabály, megsértése szabálysértés. Mese nincs, ki tilosban jár, ráfizet. Pénzbírságot fizet. Határozat íródott, szabá­lyos és hivatalos: „Neve ... Született... Anyja neve ... Foglalkozása ................alatti l akost a községi tanács sza­bálysértési bizottsága 600 forintra bírságolja.” És most jön a lényeg. A szabálysér­tési bizottság indokol, nyo­matékül, hogy jogszerű és törvényes az eljárás, parag­rafusra hivatkozik. A 92-es paragrafus első bekezdésé­re, az 11968. :évi I-es tör­vényből. Nem idézi, de én igen: „Aki a közösülést vagy a fajtalanságot üzlet­szerűen folytatja, feltéve, hogy az eset összes körül­ményeire tekintettel a cse­lekmény kisebb jelentőségű, elzárással vagy ötezer fo­rintig terjedő pénzbírsággal sújtható.” Ez igen. Nincs az a lom­ha fantázia, ami ettől szár­nyakat ne kapna. Hogy há­rom bottal mi mindent le­het művelni! Mi kell még vajon hozzá? Meztelen ku­kacok a horog végén? De gondolom kisebb jelentősé­gű lehetett (az eset összes körülményeire tekintettel), legalábbis a 600 forint bír­ságból erre következtetek. Azt is, hogy hogyan kerül­hetett május 12-i dátum er­re a hivatalos határozatra, amikor a három bottal min­den . képzeletet felülmúló attrakcióra képes horgász barátunk július 14-én állt a szabálysértési bizottság előtt. K. K. Rekord mennyiségeit, 38-40 ezer palack Márka üdítő italt palackoznak naponta a Délalföldi Pincegazdaság palacko­kozó üzemében Szolnokon Mit üzen a meteorológia? Előrejelzés a mezőgazdaságnak Az elmúlt héten a Dunától keletre eső területeken a kö­zéphőmérséklet 17—19 fok között volt, mely egy-két fokkal alacsonyabb a sokévi átlagnál. Meglehetősen száraz volt az elmúlt hét időjárása. Az ország keleti részében a le­hullott csapadék mennyisége az északi megyék kivételével az öt mm-et sem érte el. Leg­szárazabb volt Békés megye, ahol a megye túlnyomó ré­szén nem volt eső, de Bács- Kiskun, Csongrád és Hajdú- Bihar megyékben sem érte Megye Pest Nógrád Heves Borsod-Abaúj-Zemplcn Szabolcs-Szatmár Szolnok Hajdú-Bihar Bács-Kiskun Csongrád Békés flutósorszámok A Merkur Autószalon jelenté- se a gépkocsisorszámokról: Trabant Hycomat 7 317 Trabant Limousine 14 675 Trabant Lim. Special 21008 Trabant Kombi 3 381 Wartburg de Luxe 11407 Wartburg de Luxe tt. 4 021 Wartburg Limousine 10 771 Wartburg Limousine tt. 2 546 Wartburg Tourist 3 B39 Skoda 105 S 94 794 Skoda 120—L — Budapest 1 608 Skoda 120—L — Debrecen 981 Lada 1200 — Budapest 95 786 Lada 1200 — Debrecen 47133 Lada 1300 — Budapest 10 179 Lada 1300 — Debrecen 6 137 Lada 1500 15 915 Lada Kombi 12 210 Polski Fiat 126 13 248 Polski Fiat 1500 (125) 13 768 Dácia 10 727 Zaporozsec 26 659 Moszkvics 2140 3 257 Szerencsés horgásznak mond­hatja magát Pintér Géza szol­noki zenész. Nemrégiben 12,5 kilós pontyot zsákmányolt, teg­nap hajnalban pedig egy újabb 12,5 kilós amúrt fogott a Holt- Tiszán. A rekordhal alig fél­órás fárasztás után került partra. el a nyolc mm-t a heti csapa­dékmennyiség. A nyár első felének hűvö­sebb időjárása következtében a zöldségfélék és a gyümöl­csök érése még mindig késés­ben van, az érés üteme el­maradt az elmúlt évihez ké­pest. A hét második felének szá­razabb és a jövő hét elejének hűvösebb csapadékosabb, de szeles időjárása következté­ben a talaj nedvességtartal­ma számottevően nem válto­zik. Talajnedvesség % 0—50 cm 50—100 ci 25—30 30—35 30—35 35—40 35—40 45—50 45—50 50—55 40—45 55—60 30—35 35—40 30—35 40—45 25—30 25—30 30—35 35—40 30—35 35—40 Az Expréss együttes Szolnokon „Halló, itt Balaton ’78” címmel ad hangversenyt az Express együttes augusztus 25-én (rossz idő esetén 28-án) este 8 órakor a szolnoki sza­badtéri színpadon. A koncer­ten fellép Koós János, Cser­háti Zsuzsa, Késmárky Mari­ka, Aradszky László és Sze­gedi Molnár Géza. Növényvédelem Szövőlepke ellen közterületeken A megyei Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás ma meg­kezdi az amerikai fehér szövő­lepke második nemzedéke elle­ni állami védekezést. Az állo­más gépei a munkát először Szolnok és Törökszentmiklós közterületein végzik el. A keze­lésre a Satox 20 WSC 0,5 szá­zalékos töménységű permetle- vét használják, melynek mun­kaegészségügyi várakozási ide­je 3, élelmezésegészségügyi vá­rakozási ideje pedig 10. illetve friss zöldség esetén 14 nap. Az élelmezésegészségügyi várako­zási idő letelte előtt tilos, a közterületeken kezelt fákról a lombszedés és a fák alatti te­rületek füvének felhasználása (legeltetés, stb.) A szövőlepke elleni védekezés a házikertekben és a szórvány- gyümölcsösökben is fontos fel­adat. Kezdetben jól alkalmazha­tó a mechanikai, később a ké­miai védekezés. Ez utóbbira fel­használható a Fiiból E, a Safi- don 40 WP. az Unitron 40 EC, az Ekalux 25 EC 0,2 százalékos, valamint a Satox 20 WSC 0,5 százalékos töménységű permet- leve. A bagolylepkék rajzása az el­múlt évekhez képest igen erős. folyamatos a tojásrakás és már a lárvák is kelnek. E kártevők főként a zöldségkultúrákat (ká­poszta. paprika, gyökérzöldsé­gek. stb) veszélyeztetik. A fia­tal lárvák elleni védekezést á rövid élelmezésegészségügyi vá­rakozási idejű (7 nap) Unifosz 50 EC-vel végezhetjük el jó ha­tással. Véradónap Az idén már a negyedik al­kalommal szervezett véradó­napot a közelmúltban a szol­noki MÁV Járműjavító Üzem vöröskeresztes szervezete. Ézúttal százöten jelentek meg a Hetényi Géza kórházban, a megyei vérellátó szolgálat­nál. Ezzel az ez évi véradók száma 368-ra nőtt a vállalat­nál. A Volán 7. számú Vállalat­nál a Vöröskereszt a KISZ- szervezettel közösen készítet­te elő a véradónapot augusz­tus 18-án. A vállalat tiszali- geti üdülőjében hetvenhárom donor jelent meg és térítés- mentesen adott vért. Mind a két üzemből több szocialista brigád tagjai je­lentkeztek sürgősségi vér­adásra is. ■ FELÚJÍTÁS szocialista brigádok segítségével. A kar­cagi városi zeneiskola elek­tromos hálózatának felújítá­sát — több mint 25 ezer fo­rint értékben — társadalmi munkában végezték el a tej­üzem és at városgazdálkodási vállalat szocialista közössé­gei. © SERTÉSVELÜR exportra. Ebben a hónapban elkészítik a Május 1. Ruhagyár szol­noki üzemében azt a négy­ezer velúrkabátot, amelyet nyugati exportra szállítanak. ■ A GÉPJÁRMŰVEZETÉS egészségügyi problémáiról beszélget az érdeklődőkkel — péntek délután 5 órakor Szolnokon, a Tejipari Válla­lat központjában — dr. Há­mori Ferenc üzemorvos, a TIT egészségügyi szakosztá­lyának tagja, O A SZÜLŐI munkaközös­ségeket irányító tevékenysé­gét értékeli augusztus 25-i ülésén ' többek között! Run- szentmártonban a Hazafias Népfront nagyközségi elnök­sége. | HOLNAP ér véget Bala­tonszepezden — Szolnok út­törőtáborában — a tíznapos orosz—matematikai szaktá­bor, amelyben a megyeszék­hely százhúsz általános isko­lai tanulója gyakorolta ked­venc tantárgyát. 0 JÖVÖRE már nem okoz gondot a turista gázpalackok töltése a megyében. Az új tu­ristaidény kezdetétől nem­csak Szajolban, hanem a me­gye más, jelentős idegenfor­galmú településein — Cser- keszőlőn és Tiszafüreden — is megoldja a TIGÁZ a kis- palackok töltését. SZ0LMOK MÍGVtl A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága is a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093, 12-320. 12-069. 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf.: 105 Igazgató: Virágú Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 20,— forint Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: minden postahivatalnál és a kézbesítőknél Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, vörös Csillag út 28 Felelős vezető: Gombkötő Béla Fotó: Köhidi

Next

/
Thumbnails
Contents