Szolnok Megyei Néplap, 1978. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-20 / 196. szám
12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. augusztus 20. a meleg már délelőtt LX 9 órakor jóval meghaladja az elviselhe- tőség határát. A tiszaligeti strand pénztára előtt hosz- szú sorban tolonganak a felüdülésre áhítozó emberek. Türelmetlenek, idegesek, mert hétfő óta készülnek rá, hogy a vasárnapot lubickolással töltik, és bosszankodva látják, hogy mindenki erre készült. A hangulat egyre rosz- szabb. — Mit tolakszik?! Ne tapossa a sarkam, mert nem tudom, mit csinálok! Hogy piszmog ez a pénztárosnő! Persze neki nem sürgős, ö munkaidőben van! Egyébként békés természetű férfiak csaknem ölre mennek, idős hölgyek gúnyos megjegyzéseket tesznek a náluk is idősebbek alakjára, valahol megszólal egy zsebrádió, többen a rádió tulajdonosának meglincselésére szervezkednek ... Megjelenik két loboncos hajú fiatalember. Széles vállukon sportszatyor. A járásuk hanyag, ruganyos. Lehetnek vagy tizenhét évesek. Mitsem törődve a hosszú sorral, egyenesen a pénztárhoz lejtenek. Többet ésszel.. — Két diákjegyet...! — csámcsogja az egyik, közben a rágógumit gyakorlott pukkantással léggömb nagyságúra fújja. A várakozók felháborodnak. Halló, fiúk! ^Miért nem állnak sorba? Hogy képzelik ezt? Mi is kivárjuk türelmesen a sorunkat! Nahát, ezek a huligánok . ..! A gumirágó művész ösz- szehúzott szemmel végigméri a hozzá legközelebb állókat, és egy kopasz férfihoz intézve szavait fenyegetően sziszegi: — Mi van, tata ...? Nem tetszik valami?! — Nem! de ezt nem a megszeppent kopasz úr mondja, hanem valahonnan a sor közepe felöl hallatszik. A két erős fiú egymásra néz, és lassú mozdulatokkal elindul. Mindenkiben megfagy a vér a kánikula ellenére. — Ki volt az? — kiáltja az egyik nagyhajú. — Én! — lép ki a sorból egy vézna legényke, az orrán sokdioptriás szemüveg, a haja rövidre vágott. — Ja, te... Jó, jó, nagyon melegünk van, tudod. és ... Nekünk is. Szóval álljatok csak sorba! A lezser loboncosok meghunyászkodva kullognak a sor végére. A figyelem a szemüvegesre terelődik. Nagy lett a tekintélye. — ön talán dzsúdóbaj- nok, fiatalember? — kérdezi tisztelettudóan egy idős férfi. — A, dehogy. Tetszik tudni, a fiúk osztálytársaim, és megbuktak év végén matekból. Én készítem fel őket a pótvizsgára. — bendó — A legjobb ember a világon Strandon Nemrég találkoztam valakivel, aki a legjobb ember a világon. Százszázalékos gentleman és emberbarát, s elevenemre tapintott, mivel eddig a napig mélységes meggyőződésem volt, hogy a legtökéletesebb gentleman jómagam vagyok. Roppantul drámai körülmények! között találkoztam vele. Amikor menet közben leugrottam a villamosról, olyan erővel ütköztem neki, hogy teljesen lehetetlen volt bármivel mentegetőzni, az élet rohanó tempójára, a mindennapi hajszájára hivatkozni . .. Még ha ki is tudtam volna nyitni a számat, akkor sem hallotta volna szavaimat, mert az összeütközéstől valahogy furcsán felrántotta a karját, váratlanul felszökött és néhány métert repült. Amikor végül sikerült megállnunk, én'így szóltam: — Bocsánatot kérek ... Remélem, nem sérült meg ... — Á, szóra sem érdemes, semmiség —i felelte az illető, miközben feltápászkodott a földről és lerázta a ruháját. — Hogyhogy szóra sem érdemes?! — kiáltottam fel izgatottan. — Hiszen én esetleg bugris voltam ... — Ne nyugtalankodjon, hiszen semmi bajom sem történt. — Hogyhogy semmi? Fel- karcolta a homlokát. Meg a ruháját is bepiszkította... — Semmiség — legyintett a férfi —, szóra sem érdemes ... Magam tehetek az egészről, nem kellett volna a villamosvágány mellett mennem. — Maga tehet róla?! — üvöltöttem. — Hát ki ugrott le a menő villamosról? Én vagy maga? — Hát rendben van — mondtam —, de legalább azt engedje meg, hogy kifizessem a ruhája javításának és V egy tisztításának a költségeit. — Badarság — mondta vesrenytársam —, hiszen az egészről én tehetek. — Te? — sziszegtem, s két kézzel megragadtam a zakója ujját, és teljes erőből megrántottam; a kabát ujja félig leszakadt. — És erről, erről ki tehet? — A túláradó gyűlölettől a lélegzetem is elakadt. — Megint csak te..., te piszok! — Én —j mondta az illető konokul, s úgy fordult, hogy kényelmesebben a tövéig letéphessem a zakója ujját. — Az egészet magam provokáltam ki. Letéptem egy pad támláját, és fejbe vágtam vele. A férfi a földre rogyott de közben szüntelenül mosolj-- gott. — Hát most?! — üvöltöttem torkom szakadtából. — Most ki tehet róla? — Én suttogta ő. — Ha nem születtem volna erre a világra . . . Sírva fakadtam. Hát mégis legyőzött ez a gazember, legyőzött ! És bármennyire szomorú, de most már tudom, hogy nem én vagyok a legelső gentleman a világon. A második vagyok — ez igaz, de nem az első... Stefan Bitman Fordította: Gellért György Ezen nevet... — Drágám, nemcsak azért akarsz engem elvenni, mert Dóra nénitől öröklöm d villát és az autót? — Nem, szerelmem, mi jut eszedbe?! Akkor is elvennélek, ha valaki mástól örökölnél! — Ma biztosan nem mondod, hogy nem ízlik az ebé ■ dem — mondja a feleség. — Ebben ne legyél olyan biztos — mosolyog a férj. — De biztos vagyok benne! Ma ugyanis egyáltalán nem főztem. * — Miért olyan feldúlt az az ember a szomszéd asztalnál? — Mert elvesztette a pénztárcáját. — Hönnön tudod? — Mert nálam van. — Nem csenget az ébresztőórám, mit csináljak vele? — Amikor csengetnie kellene, előtte pár perccel mindig tessék jól megrázni. — Miért közlekedik éjszaka az országúton kivilágítat- lan szekérrel? — Miért kellene kivilágítanom, amikor a lovam úgy se látja, hisz vak! * A bank pénztárablakához egy férfi lép. A pénztáros megkérdezi: — Pénzt akar kivenni? — Igen, de azt hiszem, otthon felejtettem a revolveremet! * — De hiszen azt mondta nekem kisasszony, hogy én vagyok az ön első szerelme ... És most kiderül, hogy négy törvénytelen gyereke van! — Ó, az semmi! Az csak ártatlan flört volt. * — Valóban azt mondta neked a jósnő, hogy elhagy a feleséged? — Nem így fejezte ki magát. Csak annyit mondott, hogy az életem jóra fordul. — Ha mindenáron meg akarsz nősülni, fiam, akkor szép nőt vegyél el. — Miért? — Mert akkor reménykedhetsz abban, hogy gyorsan elveszíted. TERMELŐSZÖVETKEZETBEN - Hót ti mit csináltok? Várunk a második műszakra ...-feer/ft/P Kép szöveg nélkül- Hová rohansz öregem? - „Szerzői est”-em lesz ... NYAKLANCDIVAT Egy tsz reklámja ... Saját nyaraló Naivy Ottó, a Balhé Művek raktárnoka sok-sok évvel megelőzve korát telket vásárolt Balatonzörgén. Naivynak ugyanis az volt a rögeszméje, hogy saját nyaralót épít. Eleinte társat keresett tervéhez, de miután rokonai, barátai és ismerősei kinevették, feleségével, első osztályos lányával és óvodás fiával maga látott munkához. Kora tavasztól késő őszig minden víken- det s minden szabadságukat ott töltötték a telken. Naivy maga talicskázta a bontásból vásárolt téglát a szomszéd községből, a gyerekek bányászták a homokot a parton, és hordták kis vödreikben az építkezéshez, Naivyné pedig egyik kezével a rántást, a másikkal a maltert keverte. Telt-múlt az idő, s mire a Naivy fiú leszerelt a katonaságtól, a Naivy kislány pedig elvált asszonnyá serdült, elkészült a kétszobás nyaraló. Körülötte bő termést adtak az egykor ültetett gyümölcsfák, s a pincében saját termésű bor feszítette a. hordókat. Így az idén tavasszal végre nem dolgozni utaztak Naivyék Balatonzörgére, hanem pihenni. Május volt és szabad szombat, ők kint ültek a megérdemelt házuk megérdemelt teraszán, és megérdemelt reggelijüket fogyasztották. Egyszer csak autó fékezett a kapujuk előtt, és Naivy félrenyelt a meghatottságtól, mert Bőszics főosztályvezető közeledett felé. — Itt vagyok, ragyogok — mondta a tisztességben megőszült Bőszics, és egyéni humorral hozzátette: — de ön az oka, kedves kolléga, mivel azt mondta, ha erre járok, nézzek be. A főosztályvezető ezután bemutatta a társaságában levő unokahúgát, Cuncilit, majd nem akarta megsérteni Naivynét és leült reggelizni, aztán ebédelni, s végül hosszas rábeszélésre ott maradt éjszakára és másnap is. Közben szintén arra járt és benézett Zsudekné, a varrónő a férjével és a fiával. Szerencsére Bőszics megértő volt, unokahúgával meghúzódott az egyik szobában. A másikban a varrónőék aludtak, míg a Naivy család a szerszámkamrában töltötte az éjszakát. Hétfőn a Naivy család összetörtén és fáradtan indult munkába, de büszkék voltak vendégeikre, és alig várták a következő hét végét, hogy kipihenjék magukat a saját nyaralójukban. Ámde ekkor arra járt és benézett a körzeti orvosuk és a fiuk két katonatar- sa, akik mindannyian engedtek a szíves marasztalásnak, és a Naivy család ismét a szerszámoskamrában tért nyugovóra. Es teltek a hétköznapok, és lön újra víkend, és a feledés homályából előkerültek a rokonok, a barátok és az ismerősök, és mind-mind arra jártak Balatonzörgére és benéztek Naivyékhoz, sőt egy Kanadába szakadt hetedunokatestvér nyolctagú családjával is meglátogatta őket. Hoztak ajándékba egy felfújható madárijesztöt, és ott maradtak egy hétig. Azután jött a borbély, a fodrász, a cipész, a cukrász, a búr a búr a búrkalappal, a Málcsi néni a gyerekével és . . . ... és akkor éjszaka a szerszámoskam- rából előmászott Naivy Ottó, és kirohant az éjszakába, s meg sem állt a Csuhaj csárdáig. Leroskadt egy asztalhoz, rendelt egy üveg sört, odahívta a cigányt, és azt húzatta, hogy Nincs cserepes tanyám ... Ekkor átjött a szomszéd asztaltól egy zilált férfi, a szeme közé nézett és több atmoszféra nyomással így szólt: — Maga beszél? Kis családommal karöltve a legsajátkezűle-le-le-gebb húsz kemény évig építettünk egy nyaralót, s miután készre csináltuk, mindenki nyaral benne, csak én és a ki-ki-kis család- kám nem, mert... — Álljon meg a menet! — pattant föl Naivy. — ön gúnyol engem, hiszen köztudomású, hogy az én nyaralómból túrtak ki engem és a családkámat. Szó szót követett, nóta nótát, sóhaj sóhajt, átok átkot, majd hajnal felé, amikor a csárda előtt ülteL, s a porba rajzolták a nyaralójukat, egyszer csak felüvöltött Naivy, de olyan heurékával, mint a jó öreg Archimedes óta még senki a világ- történelemben. A másik férfi, név szerint Rezeg Jenő, csak nehezen tudta megérteni lávaként előtörő szavait Végül azonban megértette. Akkor viszont megölelte, megcsókolta, majd derékon kapta, s végigkeringőztek az alvó Balatonzörgén. A következő víkendkor pedig és azóta is mindig, azokat, akik „arra jártak és benéztek” a Naivy-nyaralóba, Rezeg Jenő fogadta, és sajnálkozva közölte, hogy ő a ház új tulajdonosa. Hasonló szöveggel fogadta Naivy a Re- zeg-nyaralóba betérőket. Sólyom László
