Szolnok Megyei Néplap, 1978. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-19 / 195. szám
1978. augusztus 19. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Mennyi mindent — még jobban Közművelődési szakmai körökben gyakorta szóba kerül a mezőtúri. városi művelődési központ. Rendszerint jó példaként, követendő mintaként emlegetik. Arról, hogy a művelődési központ meglehetősen rossz létesítmény-feltételek mellett végzi példaszerű, jó munkáját, ritkábban esik szó. Pedig ez á tény egyértelműen a művelődési központ munkatársainak szakmai felkészültségére, ügyszeretetére utal, s arra is, hogy jó kezekben van az intézmény „kormánykereke”. Női kezek forgatják ezt a képzeletbeli „kereket”. Molnár Sándorné 1969 óta igazgatója a mezőtúri művelődési központnak. Feleség és anya, s olyan munkát végez, amelynek gondjait, nyűgeit sosem lehet letenni. Munkát? Hivatásnak nevezi. — Rangja van a közművelődésnek és intézményeinek ebben a városban — mondja. Nemcsak a fenntartó, irányító szervek ismerik ei tevékenységünket, hanem — és ez a lényeges — a városi vállalatok, üzemek, szövetkezetek dolgozói is. A személyes, emberi kapcsolatokon nagyon sok múlik a közművelődésben. Erről fogalmazni. másképpen nem lehet: Molnár Sándor, nét szeretik a mezőtúriak. A túriakhoz fűződő jó kapcsolatot nem kapta ingyen: éveken át végzett szívós, hasznos munka eredménye ez. A munkások számára szervezett komplex közművelődési programok, ebédlőkben, folyosókon rendezett kiállítások nyomán alakultak ki ezek a kapcsolatok. Néhány nappal a túri vásár előtt Debrecenben, a „Szolnok megye népművészete” című kiállítás megnyitóján találkoztunk a mezőtúri igazgatónővel. • Fellépett a túri kórus is a még-' nyitón, Molnárné izgatott volt, egyik cigarettát szívta a másik után. A kiállításrendezők az utolsó pillanatokig is lótottak-futottak, s egyszer csak elhangzott a közelben egy arrogáns megjegyzés a „népművelő-beteg- ‘ ségről”, az utolsó pillanatig való buzgólkodásröl. Molnárné hallotta, felnézett egy pillanatra, úgy tűnt, szólni akar, védeni a debreceni rendezőket, de aztán lemondóan legyintett: azzal, aki •nem ezt az állandóan meglepetésekké!, buktatókkal járó munkát végzi, nem érdemes vitatkozni, hisz úgysem értené. Belefáradni, belefásulni ebbe a munkába? — Nem, nem lehet — mondjál. — Olyan nincs, hogy az ember ne tudná, hogy mennyi mindent lehet még jobban csinálni. Molnár Sándornét Kiváló Népművelő címmel tüntették ki. Sz. j. A népi kultúra vonzásában B néprajz iránti rajongást szülőhelyéről, a Tiszahátról hozta. Minden mesénél jobban érdekelték a népszokások, a fehérgyarmati idős emberek történetei. A számos gyerekkori élmény azóta is kísért munkáiban a húsvéti népszokásokról írt tanulmányában például benne vannak a locsolkodáskor szerzett tapasztalatok, emlékek. A debreceni középiskolás az egyetemi évek elején irodalmárnak készült, mindaddig, míg meg nem hallgatott néhányat az Európa-szerte ismert neves professzorok, Szabó István és Gunda Béla előadásaiból. Egycsapásra ismét a néprajz vonzásába került, s abban él most is. AZ egyetem elvégzése után a szolnoki Damjanich János Múzeumban kezdett el dolgozni a magyar—történelemnéprajz diplomás Szabó László. Tizenöt év telt el azóta. Nevét megismerték a Kunságban, a Jászságban, a -Tiszazugban. A községek idősebb emberei, ha megtudják, hogy a településen dolgozik, érte üzennek, látogatná meg őket, ha ideje engedi. Eszükbe jutott még valami a múltkori találkozás óta, vagy a pincéből, padlásról előkerült egy múltszázadi cseréptányér, halászháló, de szívesen vendégül látnák csupán egy pohár italra, beszélgetésre, mert olyan jó hallgatni a nagy tudású, hozzáértő muzeológust. Rajongással beszélnek Szabó Lászlóról a fiatalok is. Sok-sok középiskolás diák keresi fel, kéri segítségét egy-egy dolgozat írása közben. „Tanítványai” sorra nyerik meg az első díjakat a különböző honismereti, néprajzi pályázatokon. Néhányon közülük élethivatásul is választják a néprajzot, s a debreceni egyetemen ismét találkozhatnak Szabó Lászlóval. No nem személyesen, hanem műveivel, a kötelezően elolvasandó szákirodalomban. Olyan felfogást honosított meg a néprajzban, ami addig ismeretlen volt. A néprajzot társadalomtörténeti nézőpontból vizsgálja, az egyes jelenségeket, szokásokat nem önmagunkban, elszigetelten magyarázza. Munkáiban a tárgyi és szellemi néprajz határai elmosódnák, a népi kultúra minden egyes jelenségét, .társadalmi jelenségként fogja fel, s az emberi tevékenységet állítja a vizsgálat középpontjába. Elméletét az 1970-ben megjelent „A társadalom néprajzi alapjairól”- című művében fejtette ki. Ez volt egyben a kandidátusi értekezés, s ennek az elméletnek az alapján dolgozta fel a Jászság néprajzát. Emellett számos tudományos értekezése, tanulmánya látott napvilágot, Dr. Szabó László kandidátus, a Damjanich Múzeum tudományos főmunkatársa munkájának elismeréseként a Móra Ferenc Emlékérmet vehette át tegnap Budapesten. T. G. A dűiőutakpiktora Éveken keresztül visszavisszatérő kérdéseinkkel kerestük a „titkot”, miért fog kezébe ecsetet az idős parasztember, hogy emlékeit idézze. A Törökszentmiklóson élő naiv festő, Kada István azonban eloszlatta bennünk a misztikumot, nagyon is érthetővé tett mindent. Az állami elemi népi iskolában kezdődött, tanyán, valahol a mezőtúri határban. Az akkori mezítlábas kisdiák lemázolta a tankönyv belső borítólapjára a tanterem falán függő festményt: Petőfi a segesvári csatamezőn. A tanító' észre yette, nem győzött csodálkozni a fiú tehetségén. Biztatta, rajzoljon, fessen. Mégis abbamaradt... Az élet mást diktált. Évtizedekkel később egy budai villa viceházmestere lett a hajdan Petőfit rajzoló fiúcska. Színes ceruzákat talált a szemétben. Üjra rajzolni kezdett. Fát, virágot, embereket, állatokat, mindent, ami eszébe jutott. Megint abbamaradt. .. „Fegyverek közt hallgatnak a múzsák” — így igaz. Hazakerült Török szén tmik- lósra, eldörgött mézeskalács házikója fölött a front, valahonnan festék került az udvarába, — munka meg nem volt — festeni kezdett. Fát, virágot, .embereket, állatokat. Az első- kritikusai ukrán, kozák parasztkatonák voltak. Bólogattak, tetszett nekik. Híre ment, s egyszer- csalk csupa aranyvállapos tábornok toppant be hozzá. Nézte a festményeket, gratulált és azt mondta: találkozom én még a te festményeiddel a múzeumban. Így lett-e? Nem tudjuk, de az biztos, hogy harminc év múltán a Magyar Naiv Művészek Múzeumában kiállították Kada István huszonhét festményét. Búcsúhellyé vált kiállítása, több mint két hónapra. Láttuk élete — egyetlen reprezentatív tárlatát. Fák, virágok, emberek, állatok ezeken a vásznakon is. De festményei világában nemcsak a zsákot emelő, a küszködő ember ereje feszül, hanem az ekét húzó négy ökör lomha, de nagy erejű lépésein túl a két világháború közötti mezőgazdasági gépek is megjelennek a vásznán. Nem hűvös kívülállóként idealizálja a föld hajdani népének életét, hanem saját életformája részeként örökíti meg. Festészetének teljes színpompája bontakozik ki, amikor együtt örül a zsellérházak, az uradalmak, a falvak népével. Képei néprajzilag is hitelesek, a Leánykérés, a Menyasszonytánc a magyar naiv festészet remekei. Hitvallása amilyen egyszerű, annyira becsületes: azért festek, mondja, hogy érzelmeimet, elgondolásaimat feltárjam a fiatalok számára, hogy nagyobb megbecsüléssel legyenek az elődeik iránt. Kada István tegnaptól a Népművészet Mestere cím tulajdonosa. A „könyvtáros K anyargós út vezet a jászberényi járási-városi könyvtárig. Nem az utas számára, hanem dr. Arató Antal életútját nézve. Megküszködött az érettségit tett fiatalok minden gondjával, majdnem „portástanuló” lett, de aztán csak „drogistának” tanult. Tisztelet a hygiene, a szépség szakmájának, de ez bizony még elég messzi van a könyvtári tudományos -munkától. De nem a könyvtártól, hiszen a fiatal szakmunkásjelöltet hamarosan a soroksári könyvtári klub vezetőségi tagjává választották. A klub vezetője gyorsan felismerte a fiatalember könyvek iránti vonzalmát, és „beajánlotta” a Szabó Ervin könyvtár, ba hatórás munkára. Véglegesítették. Nem sokkal később önálló könyvtáros Budapesten. majd pályázat útján Merült 1970-ben a jászberényi könyvtár élére. Köz-' ben persze egyetem, tudományos munka. A jászberényi évei már közismertek. A legszélesebb közvélemény előtt végzi munkáját, hiszen publikációi szinte naponta jelennek meg a napilapokban, folyóiratokban, szaklapokban. A háromszoros Kiváló Könyvtár vezetője igen szerencsé- sen egyezteti szakmai munkáját, közéleti tevékenységét : tudományos szervezői szinten. Szenvedélyesen ellene van a látszatmunkának, csak az értelmes cselekvést tudja dlfogadni, támogatni és alkotóan tovább alakítani. Néhány hónapja annak „drukkolunk”, hogy nagy térivé sikerüljön. Egyszerű felismerésből indult ki: kü- lön-különi mindegyik könyvtáros arról panaszkodik, hogy igen kevés az új szerzeményekre fordítható ösz- szeg. Kiszámította viszont, hogy milyen hatalmas pénzt fordítanak — öszesen a különböző jászberényi könyvtárak új könyvekre. Ha a könyvtárak közötti együttműködés szakmailag legelfogadhatóbb lehetőségeil megtalálja, akkor meglelte a közművelődés jelenleg bizony még szétguruló forintjait. Számottevő összeget lehet ugyanis további könyv- vásárlásokra fordítani, ha a könyvbeszerzésnél sikerül kiküszöbölni a felesleges párhuzamosságokat. CsaK Jászberényben tizenegy, függetlenített szakemberrel működő könyvtár van. Az észszerű szervezés és gazdálkodás megteremti majd a városon belüli teljesebb állományt, hiszen a rendelkezésre álló pénz erre lehetőséget ad arra. A könyvtárost valaha — talán van, ahol most is? — amolyan „könyvmolynak” képzelték. Nemcsak illő persze, de nélkülözhetetlen is, hogy a könyvtáros sokat olvasson, de nem csupán önmagának. A modern — tehát célszerű — szemlélet a könyvtárostól naprakész tudást követel, az olvasók javára. Arató dr. ennek a követelményrendszernek a tudományosan szervezett könyvtárhálózat kereteinek folyamatos ésszerűsítésével, fejlesztésével — igazi népművelőként — tesz eleget. Dr. Arató Antal munkásságát Szabó Ervin emlékéremmel jutalmazták. — ti — Brüsszeltől napjainkig Kántor Sándor Kossuth-díjas fazekas kiállítása Karcagon A karcagi Déryné Művelődési Központban tegnap délután igen sok érdeklődő jelenlétében nyitották meg Kántor Sándor Kossuth-díjas fazekas kiállítását. A második emeleti nagyteremben több mint kétszáz Kántor-remekművet zsúfoltság nélkül sikerült bemutatni, még arra is lehetőséget biztosítva, hogy a közönség színes diafilmekről megnézze a mester ezúttal ki nem állított műveit. A kiállított cserepek — köztük figuratív kompozíciók is — jórészt alkotójuk és a Győrffy István Nagykun Múzeum tulajdonában vannak, ebben az összetételben — reprezentatív kiállítás keretében — most kerültek először közönség elé. A tárlat nem teljes életművet mutat be, „csupán” az elmúlt két évtized legjelentősebb alkotásait tárja elénk: az 1958- as brüsszeli világkiállítás nagydíjas műveit, a közbeeső időszak és napjaink legsikerültebb darabjait. Kétségtelen, hogy a mester korszakai között ez az időszak a legjelentősebbek egyike, így a tárlat az eddigi legérdemesebb Kántor-kiállítások közé tartozik. A világ csodálta figuratív alkotásokon kívül elsősorban azokat a hallatlan színgazdagságú és motívumkincsű tálakat és edényeket emeljük ki, amelyek a kiállítási terem főfalán függenek. — ti — Dalosok randevúja Mezőtúron Mezőtúr lesz a házigazdája ma a népdalkörök második országos minősítő versenyének, amelyen hót együttes: a cibakházi művelődési ház bátorszőlői, a mesterszállási, a szajoli, a ti- szakürti, a tiszasasi Tisza- menti Termelőszövetkezet, a tiszafüredi Hámán Kató Tsz és a vendéglátó, a Magyar— Mongol Barátság Termelő- szövetkezet pávaköre lép a pódiumra. Heten a huszonhétből — a többi húsz népdalkor ugyanis Törökszentmiklóson októberben áll majd a szakemberekből álló zsűri elé, hogy megszerezze a különböző országós minősítéseket. A megye pávaköri mozgalma sokat fejlődött, s énekeseink országosan is elismerést vívtak ki az utóbbi években. 1970-ben még mindössze három népdalkor volt a megyében, az idén pontosan a kilencszerese. A pávakörök kétévenként országos, a közbeeső években pedig megyei minősítő versenyen vesznek részt. A tavalyi megyei versenyen a megjelent csoportokból hat „kiváló”, nyolc „jói minősült”, s ugyancsak hat „megfelelt” fokozatot ért el. Az országos „kiváló” minősítést eddig három népdalkörT a jászszentandrási, a mezőtúri és a tiszasasi szerezte meg. Az éneklő körök többsége az országosan „jól minősült” fokozatot érte el. Ezzel az aránnyal megyénk előkelő helyet vívott ki magának az országos pávaköri mozgalomban. Az eredmény elérésében részé van annak is, hogy évről évre egyre több találkozót szerveznek a csoportoknak, lehetőséget teremtve a szereplésre. tapasztalatcserére. A találkozók, versenyek utáni vitákon mindig sok szó esik a műsorválasztásról. A csoportok nagyobb hányada — bár javulás mutatkozik az utóbbi években ezen a területen is —> műsorra tűz a tiszta népdalok mellett magyar nótákat, műdalokat, új stílusú népdalokat. Ez részben a karvezetők felkészültségbeli hiányosságaira vezethető vissza. A karvezetők minősítése'változó. Akad Olyan, akinek B kategóriájú minősítése van, de vezet pávakört olyan is, akinek semmilyen képesítése sincs. A lelkesedés — bármennyire is dicséretes — nem pótolhatja a szaktudást. A karvezetők felkészültségének javítása érdekében a megyei művelődési központ jövőre tanfolyamot indít, amelyen a résztvevők megszerezhetik a működési engedélyt. A műsorválasztásban előforduló hibák másik okaként a megye szegényes népzenei anyagát emlegetik gyakran a szakemberek, amiben van némi igazság: a Jászkunság nem bővelkedik eredeti népdalkincsben. Éppen ezért szinte érthetetlen. hogy idestova tíz éve vár kiadásra a 88 Szolnok megyei népdalt tartalmazó gyűjtemény. Ahelyett, hogy ott lenne minden énekes — de lagalábbis a pávakor vezetője kezébep, szájhagyomány útján terjednek a kötetben szereplő népdalok, ugyanúgy, mint keletkezésük idején. A ma sorra kerülő országos minősítő verseny — a még meglevő hiányosságok ellenére is — újabb, jelentős állomás a megye páva- köri mozgalmának fejlődésében. — tg —