Szolnok Megyei Néplap, 1978. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-02 / 180. szám

1978. augusztus 2. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP T így látta a tudósító 15* Jászkisér 34 10 4 20 57-82 24 Álló sor balról jobbra: Szirze, Tóth i., Hajdú G., Litkei Péter edző, Szabó I., Tóth F., Vajkó, Bozsó, Szabó F. Guggolnak balról jobbra: Gondos, Vágó, Csillik, Körítés F., Gócza, Korsós I. Játszott még: Kovács és Bajzóth A felnőtt csapat nem érte el azt a célt, amit a szakve­zetés kitűzött, és amit az 1976/77. évi eredmény alap­ján 'a szurkolók elvártak. (A cél ugyanis az volt, hogy az első tíz között végezzenek.) A sportkör elnöksége ez év januárjában a felnőtt csapat edzői teendőinek ellátásával Litkei Pétert bízta meg, aki korábban az ifjúságiak ed­zője volt, az ifjúsági együt­tesnél pedig Serester Lajos lett az edjZŐ. Néhány számadat az el­múlt időszak eredményeiről: 1976/77: 32 15 6 11 57-50 36 4. hely 1977/78: 34 10 4 20 57-82 24 15. hely őszi szerepl.: 17 4 1 12 34-48 9 17. hely Tavaszi szerepl.: 17 6 3 8 23-34 15 15. hely (A tavaszi szereplésnél a Í5. hely már az egész bajnoki évre vonatkozik.) A fentiekből is megálla­pítható, hogy az őszi fordu­lóban szerepelt nagyon gyen­gén a csapat, de a védelem egész évben könnyen sebez­hető volt, amit bizonyít a 82 kapott gól. Érdekes a csa­tárok teljesítménye: azonos a lőtt gólok száma (57) az előző bajnoki évivel, meg kell azonban jegyezni, hogy a támadósorral sem voltunk elégedettek, hiszen tagjai rengeteg helyzetet kihagy­tak. Nagy változás történt a játékosállományban. Az őszi forduló végén Menyhárt a Szolnoki MÁV-hoz, Barna, Silye a Budapesti Vasas tar­talékcsapatához került. Kor­sós A. eltiltás miatt az egész tavaszi szezonban nem ját­szott, Korsós I. pedig ápp- lisban bevonult katonának, így a tavaszi fordulóban részben visszavonult, részben ifjúsági játékosok kerültek a felnőtt csapatba. Az átszer­vezett együttes javuló ered­ményt tudott elérni, amit bi­zonyít, hogy az őszi forduló után a 17. helyről a 15.-re került. összességében a felnőtt csapat gyengébb szereplésé­nek (egész évi teljesítmény alapján 37 százalék) okát az alábbiakban látom: a játé­kosállományban jelentős vál­tozások történtek; sebezhető volt a védelem; egyes játé­kosok rendszertelenül jártak edzésre, s a csapat nem tar­totta be mindig a taktikai utasításokat; hiányzott az irányító, a vezéregyéniség. A sportszerűség terén a tavaszi fordulóban javulás következett be. Kiállítás nem volt, a mérkőzések dön­tő többsége rendkívül kor­rekt körülmények között zaj­lott le. Az ifjúsági csapat megfe- ellt a várokozásnak, a 7. he­lyen végzett. A labdarúgó szakosztály kapcsolata a bázisszervvel (Lenin Tsz), valamint a sportkörrel jó. Nyugodtan el­mondhatjuk, hogy anyagi, szállítási és egyéb gondok nem voltak. A felsoroltakon kívül jók a kapcsolatok egyéb üzemek­kel, intézményekkel, ezek közül is kiemelkedik a nagy­községi tanács és a vízgaz­dálkodási társulat. Az utób­bi a szállításokban volt a csapat segítségére, valamint a serdülő csapat patronálá- sában vállalt nagy szerepet. A jövőt illetően a védelem erősítése, az edzések rend­szeres és céltudatos látogatá­sa, a taktikai utasítások szi­gorú 'betartása a cél. Ha ez meglesz — az eredmények nem maradnak el. Ficzek Béla Számvetés Jó termést várnak félidőben a MÁV atléták Hárman az IBY keretben, Paróczai EB-re készül Négy első hely Gyöngyösön A falusi spartakiád terüle­ti döntőjét labdajátékokban vasárnap rendezték meg Gyöngyösön, a Honvéd Zal­ka Máté SE sporttelepén. A területi döntőn Szolnok, Borsod és Heves megye leg­jobbjai mérték össze tudásu­kat az országos döntőbe ju­tásért. A megyénket képvi­selő csapatok nagyszerűen szerepeltek, hiszen a meg­szerezhető öt első helyből négyet elhoztak. Kispályás labdarúgásban a martfűiek, férfi kézilabdában a tisza- földvárialk, nőiben a mart­fűiek, míg férfi és női röp­labdában a kunhegyesiek léptek pályára Szolnok me­gye színeiben. Eredmények. Kispályás labdarúgás: Szolnok—Borsod 3:0, Szolnok—Heves 4:1. Vég­eredmény: 1. Szolnok, 2. Borsod, 3. Heves. Kézilabda, férfi: Szolnok—Heves 19:17, Szolnok—Borsod 14:12. Vég­eredmény: 1. Szolnok, 2. Borsod, 3. Heves. Női: Bor­sod—Szolnok 14:8, Szolnok— Heves 20:8. Végeredmény: 1. Borsod, 2. Szolnok, 3. He­ves. Röplabda, férfi: Szol­nok—Borsod 3:1, Szolnok— Heves 3:2. Végeredmény: 1. Szolnok, 2. Borsod, 3. Heves. Női: Szolnok—Borsod 3:2, Szolnok—Heves 3:0. Vég­eredmény: 1. Szolnok, 2. Borsod, 3. Heves. A győztesek bejutottak az országos döntőbe, amelyet augusztus 19—20-án rendez­nek Szombathelyen. Szolnok megyét kilencven fős csoport képviseli az ország legjobb­jai között. r Úszás Kis létszámú csapattal vett részt a Szolnok Városi Sportiskola Gyulán az orszá­gos úttörő úszóbajnokságon. Jól szerepelt Pintér Zoltán, aki két számban is bronzér­met nyert. Döntőbe került még Molnár Iván és Bucsi Teodóra. Eredmények, 50 m fiú pil­langó: 3. Pintér 32,2. 100 m fiú gyors: 3. Pintér 1.06,5. 100 m fiú hát: 8. Molnár 1.17,6, 50 m fiú mell: 4. Pin­tér 39,2. 50 m fiú'gyors: 4. Pintér 30,4. 50 m leány gyors: 4—8. Bucsi 30,9 azonos idő­vel. Bár még javában „tombol” az atlétikai idény, a Szol­noki MÁV versenyzői máris több szép eredménnyel ruk­koltak elő, mint máskor a szezon végén. Paróczai And­rás országos bajnokságot nyert a 800 méteres síkfu­tásban, és másodikként ért célba 400-on. Az ifjúságiak között Szalai József nagysze­rű eredményekkel bizonyítja tehetségét versenyről ver­senyre. A neheze azonban még hátra van: rövidesen több szolnoki atléta is kilép a nemzetközi porondra. Mi­lyen eredményeket várha­tunk tőlük — kérdeztük Ba- lasi Pétert, a szakosztály ve­zető edzőjét. — Ha valami baj nem jön közbe, az utóbbi esztendők legsikeresebb idényét zárjuk majd, hiszen vegyük csak számba: tavaly Paróczai tag­ja volt az A válogatott ke­retnek, az ifiválogatottban Fazekas Beáta kapott helyet, Gyöngy Ibolya és Juhász Er­zsébet az utánpótlás legjobb­jai között versenyzett. Az idén Paróczai Európai-baj­nokságra készül — ezért jú­lius 31-től két héten át igen keményen edz a Mátrában — az ifik válogatottjában Szalai József, Törőcsi'k And­rás, Tarsoly Imre és Szűk A megyei sporthivatal teg­nap délután Törökszentmik- lóson, a városi tanács vb- termében tartotta értekezle­tét. Jelentés hangzott el a sportegyesületek tevékenysé­géről az Edzett ifjúságért mozgalomban, tájékoztatót adtak a Szolnoki Vízügy SE káderhelyzetéről, az edzők szakmai, nevelő munkájáról és aiA ebből adódó további feladatokról. Szabó József, a sporthivatal elnöke több té­mát felölelő bejelentést tett, majd délután négy órakor ünnepséget tartottak, ame­lyen elbúcsúztatták Lesán Jánost, a törökszentmiklósi városi sportfelügyelőt. Nyu­galomba vonulása alkalmá­ból a Magyar Népköztársa­ság Minisztertanácsa a test- nevelési és sportmozgalom­ban szerzett kiemelkedő ér­Beáta kapott helyet. Kocsis István kollégáimnál csütör­tökön Szűk, Szalai és Törő- csik társaságában a buka­resti IBV-re repülünk. Ta­valy az IBV-keretbe tőlünl senkinek sem sikerült beke­rülni. — Milyen esélyekkel lép­nek pályára a szolnoki fiata­lok a román fővárosban? — Szalai a 4x400-as váltó tagjaként aranyérmet is nyerhet, hiszen legutóbb azt az NDK-váltót győzték le, amelyik állandó favoritja az IBV-nek. Egyéniben is dön­tős lehet, hiszen váltóban mértek már neki 47,5-ös időt is. Mindenesetre 48 má­sodpercen belüli időt várok tőle az egyéni számban. Tö- rőcsik András a 110 méteres gátfutásban 14,9-es egyéni rekordjával ugyancsak a leg­jobbak közé juthat. Szűk Beáta a 4x100-as váltónak lesz a második futója. — Itthon milyen erőpró­bák vannak még hátra? — Augusztus 11—12—13- án az országos ifjúsági baj­nokság. A Székács atlétáival megerősödve, úgy érzem, szá­mos dobogós helyezést szer­zünk. Az IBV-seken kívül Ecseki, Tarsoly, Ladányi, Márton, Terjéki, Nagy La­jos, a 4x100-as és a 4x400­demei elismeréséül a Ma_ gyár Népköztársasági Sport Érdemérem arany fokozatát adományozta a sportfelügye­lőnek. A kitüntetést Sípos Károly, a megyei tanács el­nökhelyettese adta át. Az ünnepségen részt vett Zso- vák László, a megyei párt- bizottság osztályvezetője, ott voltak az OTSH, valamint a városi pártbizottság és ta­nács képviselői is. Török- szentmiklós új sportfelügye­lőjének Hajik Istvánt nevez­ték ki. Túrkevén augusztus else­jétől Soós Lajos helyett — aki társadalmi munkában, majd részfoglalkozásként töl­tötte he a sportfelügyelői tisztet — Márföldi Andrásné kapott főfoglalkozású sport- felügyelői megbízást. as váltó juthat éremhez, Saj - nos Kozák Ildikó lábát teg- hap műtötte a sportkórház­ban- Eilpen doktor, így a te­hetséges versenyző számára ez az év elveszett. A gerely­hajító Budavári is könyök- műtéten esett át. Túrkevéről viszont hozzánk igazol az 53 méteres eredményre ké­pes d.iszkoszvető. Vasas Mi­hály. i— Nem ünneprontás, de mintha a legfiatalobb évjá­rat tehetségben nem érne fel elődeihez... — Valóban így van, a hát­országunk nincs olyan erős, mint 4—5 évvel ezelőtt. Vé­leményem szerint az az oka, hogy a jelenlegi tehetséges ifjúsági és felnőtt verseny­zők teljesen lekötik az ed­zők energiáját, így a sport­iskolával kevesebbet tudnak törődni. — Milyen távol áll jelen­leg a MÁV szakosztálya az A kategóriás szinttől? — Meglehetősen messze: edzőkre, versenyzőkre lenne szükség, azonkívül önálló at­létikai pálya kellene, futó­folyosóval, no és olyan szer­vezeti felépítés, amit ma nem tudunk megoldani. Legalább­is — saját erőnkből nem. Nagy az érdeklődés Mint ismeretes, az átszer­vezett labdarúgó NB II-ben egy csoportba került a Szol­noki MÁV és a Szolnoki MTE csapata. A sorsolás sze­szélye folytán már az első fordulóban összekerülnek, a pályaválasztó a MÁV. A két csapat mérkőzését mindig fokozott érdeklődés kísérte, s ez tapasztalható most is. Vasárnap népes közönséget várnak, s a torlódás elkerü­lése érdekében a pártbizott­ság székháza mellett levő új­ságárusnál és a Jólét ABC presszójában elővételben megkezdték a jegyek árusí­tását. Előmérkőzést 14.30-kor az SZMÁV II. és Tápió- györgye csapata játszik. Események Labdarúgás. Előkészület! mérkőzések: Szölnoki MTE —SZMTE ifi Tiszaliget 16, Szolnoki MÁV—Ceglédi VSE, Szolnok, MÁV-sporttelep 15.30, Jászberényi Vasas- Sülysáp, Jászberény 16. — Pb — Felmentés, kinevezés Új sportfelügyelő Törökszentmiklóson és Túrkevén Országos vasutas atlétikai bajnokság Egy első, nyolc második hely A Szombathelyi Haladás VSE Rohonczi úti sporttelepén, tizenöt egyesület több mint háromszáz atlétájának a részvételével az elmúlt hét végén rendezték meg az idei országos vasutas atlétikai bajnokságot. A minden igényt kielégítő, nagyszerű sporttelepen, kitűnő időben, színvonalas versenyeken dőlt ei a bajnokságok sorsa. A válogatott viadalokon szerep­lő atlétái nélkül kiálló Szolnoki MÁV 76 ponttal a csapatversenyben a negyedik helyet szerezte meg. A Szolnoki MÁV atlétái­nak eredményei. Férfiak, 400 m: 2. Sípos 52,0 mp, magasugrás: 2. Halász 198 crn^ rúdugrás: 2. Tóth-380, 3. Márton 360 cm, súlylökés: 3. Tarsoly 14,56 m, gerelyha­jítás: 2. Terjéki 63,36 m. Nők, 100 m: 2. Gyöngy 12,2 mp, 200 m: 3. Gyöngy 25,4 mp, 800 m: 2. Fedorné Pász­tor Zsuzsa 2:14,2 mp, 1500 m: 2. Fedőmé 4:36,6 mp, tá­volugrás: 1. Molnár 556i cm, diszikoszvetés: 2. Dorogi 40,08 m. Függő a hetedik játszma Baguiobam, a sakkvilágbaj- noki párosmérkőzés színhe­lyén tegnap a hetedik játsz­mát kezdte meg Karpov és Korcsnoj. A mérkőzés a 42. lépésben függőben maradt A találkozó előtt ismét „za­var” keletkezett, ugyanis Korcsnoj a verseny főbírójá­nál tiltakozást jelentett be. Ezt azért tette, — amint az AFP közli — mert vélemé­nye szerint a Kairpov kísére­téhez tartozó dr. Vlagyimir Zuhar parapszichológus, hip­notikus erővel bír. A hírügynökségek egybe­hangzó jelentése szerint Korcsnoj a 7. játszmában elég sok hibát követett el és a vé­gén időzavarba került. .Miha­il Tál exvilágbajnok szerint Kanpovmak minimálisan is döntetlenre van esélye, de többen biztos győzelmét tip­pelik. Najdorf argentin nagy­mester, aki ugyancsak a pá- rosmérközés megfigyelője, (határozottan kijelentette: „Korcsnojnak nincs esélye, hogy megmentse magának a játszmát”. Raymond Keene, Korcsnoj szekundása ezt mondta: — Korcsnoj rosszul játszott, megérdemli, hogy veszítsen. A folytatásra ma kerül sor. MOZI Szolnok Vörös Csillag: Abba (5o%-os felemelt helyáron), Kert: Katharina Blume elvesztett tisz­tessége (16), Tisza: Erjedő bor, Elveszett paradicsom (16), Tál-. Hirn: Police Python (50%-os fel­emelt helyáron). Vegyiművek: szünnap. Reptér: szünnap. Szan- daszőlős Terv: szünnap. Abád- szalók Petőfi: szünnap. Jászapáti Táncsics: szünnap, Jászberény Lehel: Blokád I—n. (másfélsze­res helyáron). Kert: Csárdáski­rálynő, Mopresszó: szünnap, Karcag Déryné: szünnap, Kisúj­szállás Ady: szünnap. Kunhe­gyes Szabadság: szünnap. Kun- szentmárton Körös: szünnar>, Mezőtúr Béke: szünnap. Dózsa: Keserű csokoládé (14), Szabad­ság: Farkas nyomában. Tiszafü­red Tisza: szünnap. Törökszent- miklós Dózsa: Etűdök gépzon- gorára (filmbarátok műsora). Hunyadi: szünnap, Túrkeve Vö­rös Csillag: szünnap. RÁDIÓ SZOLNOKI STÜDIÖ: 17.00: Hírek. — 17.05: Farmer és nyakkendő. Szerkesztő: Gu­lyás Ferenc. (A tartalomból: Hajrá fiúk-lányok. Zalából jöt­tek. Expressz vakáció. Az Abba filmen.) — 18.00—18.30: Alföldi krónika — örökzöld melódiák — Hírösszefoglaló, lap- és mű­sorelőzetes. KOSSUTH: 8.25: Labirintus. — 8.40: Be­szélni nehéz. — 8.52; Ifjúsági dalok. — 9.02: A Lengyel Rádió Szimfonikus Zenekarának hang­versenye. — 10.05: Ballagó idő. Fekete István regénye folytatá­sokban, — 10-25: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.40: Nagy mesterek kamarazenéjéből. — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.20: Csurka István: Amerikai ciga­retta. Könyvszemle. — 13.30: Színes népi muzsika. — 14.01: A reformkor és a szabadság- harc irodalmának hetei. — 15.10: Jean-Pierre Rámpái fu­volázik. — 15.40: Vakáció az Egyenlítő mentén. — 16.05: Himnusz minden időben. — 17.07: Járjuk a világot... — 17.32: Zenekari muzsika. —19.15: Gondolat. — 20.00: Geszty Szil­via énekel. — 20.13: Bizet: Car­men. Négyfelvonásos opera. — 21.09: Kis magyar néprajz. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.34: Az Állami Orosz Énekkar orosz népdalokat énekel. —0.10: Virágénekek. PETŐFI: 8.05: Magyar szerzők zenés 1á- tékaiból. — 8.20: Tíz perc kül­politika. (Ism.). — 9.00: Egy óra dzsessz. — 10.00: Zenés műsor üdülőknek. — 11.33: A Szabó család. — 12.00: Miskolci Várad! András népi zenekara játszik, — 12.33: Trubadúr. Részletek Verdi operájából. — 13.33: Né­met gyerekek énekelnek. — 14.00: Kettőtől hatig... — 14.00: Zentai Anna és Külkey László operettdalokat énekel. — 14.25: Néhány perc tudomány. — 14.30: Hírek. Körzeti időjárás. — 14.35: Slágermúzeum. — 15.30: Hírek. — 15.33: Műsorismertetés. — 15.36: A Budapesti Koncert Fúvósze­nekar látszik. — 15.50: Zenekari operarészletek. — 16.10: Egész­ségünkért! — 16.15: Dévai Nagy Kamilla népdalokat énekel. — 16.30: Hírek. — 16.33: Teli to­rokból. — 17.00: ötödik sebesség Havannából és Budapestről, te­lefon: 130-020, hívható az adás ideje alatt. — 18.00: Egy kis figyelmet kérek! Darvas! István jegyzete. — 18.10: Híres énekesek könnyűzenei felvéte­leiből. — 18.52: Harminc perc rock. — 19.30: Zenei szerkesztők és rendezők műhelyében. — 20.33: Diákkönyvtár hangszala­gon. — 21.31: Nótacsokor. — 22.33: Kellemes pihenést! 3. MOSOK: 14.05: Szenthelyi Miklós he­gedűestje. — 15.08: Zenekari-aj izsyi v :»rII — 'Biftsznui renc Zeneművészeti Főiskola Kamarakórusának hangversenye. — 17.55: Meditáció. —. 18.10: Mo­zart: C-dúr vonósötös. — 18.42: Bemutatjuk űj lemezünket. — 19.33: Hangfelvételek felsőfokon. — 20.30: Versek világa. —20.47: Magnóról — magnóra. — 21.32: A reformkor és a szabadság- harc irodalmának Thetei. — 22.00: Hangverseny Honegger és Brit­ten műveiből. TELEVÍZIÓ 8.59: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.), (színes). — 9.05: Érdekes állatkertek. NSZK filmsorozat. I. rész: A Cordodai Állatkert (ism.). — 9.30: Idesüss! Ajánlóműsor gyerekeknek (ism.). — 9.55: Gazdag ember, szegény ember. Magyarul beszélő, amerikai tévé­filmsorozat xn/5. rész (ism.), (színes). — 10.40: Delta. Tudományos híradó (ism.), (színes). — 11.20: Most mutasd megl Társasjáték (ism.). — 15.53: Hírek. — 16.00: Művészek a porondon. A Művészek Szövetségének 51. Gálaestje (színes). — 17.30: Dél-alföldi krónika. A Szegedi Körzeti Stúdió műsora. — 18.00: VIT—KUBA (színes). — 18.30: Reklámműsor. — 18.35: A távoli Szogdiana földje. Szovjet is­meretterjesztő film (szines). — 18.45: Szépen, jól magyarul. — 18.55: A Közönségszolgálat tájékoztatója. — 19.00: Reklámműsor. — 19.10: Esti mese. — 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (színes). — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Boldogság. Tévéjáték. Mihail Bulgakov színmüvéből (színes). — 21.00: Suzy Quatro Budapesten. Részletek a Kisstadionban rendezett koncertből, felvételről (színes). — 21.35: VIT—KUBA (szines). — 22.35: Tv-híradő 3. — 22.45: A Veszprémi TévétalálkozA díjnyertes filmjei: Segítsetek, segítsetek. Tévéfilm (ism.). 2. MŰSOR 20.00: Gyilkosság leírása. Magyarul beszélő, lengyel bűnügyi film. (színes). — 21.30: Tv-híradó 2. — 21.50: Mire jó az irodalom? Ri- portmüsor. BUKAREST: 15.05: Iskola-tv. — 16.00: A szocialista országokból. — 17.00: A román építészetről. — 17.20: Operettrészletek. — 18.00: Népi énekek és játékok. — 18.20: A legkisebbeknek. — 18.30: Tv-híradó. — 18.50: Máramarosi műsor. — 19.10: Lányok, asszonyok. — 19.15: Dalok. — 19.50: Bragelone vicomtja. Film Dumas regénye alapján. — 21.20; Tv-híradó.

Next

/
Thumbnails
Contents