Szolnok Megyei Néplap, 1978. július (29. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-12 / 162. szám
1978. július 12. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 lovunkra szolgálna a közös felkészülés Beszélgetés a Lodz KS edzőjével Csaknem egy hétig tartózkodott Szolnokon — az Alföldi Olajbányász SE vendégeként — a Lodz KS elsőligás férfi kosárlabda-csapata. A lengyel kosarasok az I. Bányász Kupában valamennyi magyar NB Il-es ellenfelüket legyőzték, miközben többször is megcsillogtatták kiváló adottságaikat. Az együttes edzője, Kviatkowski Boleslaw három év alatt kovácsolt ütőképes gárdát Lódzban. A 36 éves edző másfél évtizedig játszott az első osztályban. Az AZS Varsó kosarasaként került a válogatottba, amellyel a mexikói olimpián a hatodik helyet szerezték meg, de tagja volt az 1969-es, Helsinkiben rendezett Európa-bajnokság bronzérmes együttesének is. Felesége — aki Smolenska néven' öltötte fel magára 96- szor a válogatott mezét, s a négyszeres lódzi bajnokcsapat tagja volt — „csábította” el az ország fővárosából Lódzba. — Edzői szakképesítéssel a zsebemben vettem át három eve a Lódz, KS második vonalbeli férfi csapatát — mondja Kviatkowski Boleslaw. — Az együttest alaposan megfiatalítottam, s egy év múltával már felkerültünk az első osztályba. Akkor a nyolcadik, újabb esztendő elteltével a hetedik, az idén pedig már a harmadik helyen végeztünk a bajnokságban. Jelenleg 15 sajátnevelésű játékosunk van, közülük hárman már válogatott kerettagok. Valamennyi csapattag főiskolás vagy egyetemista. A legmagasabb a 21 éves Rozva- dowski. 210 centiméterre nőtt, négy éve kosarazik. Vidéki együttesből került hozzánk, s éppen itt Szolnokon lépett pályára először az elsőligás gárdával. A Szolnokon szerepelt együttesből a 9-es számú Zalewski volt a legponterősebb. — Hogyan vélekedik a Bányász Kupán szerepelt magyar csapatokról? — A legjobban az Olajbányász tetszett. Taktikailag igen jól felkészített csapat, tudja mikor, mit kell játszani, fizikailag azonban játékosai még gyengék. — Járt már Magyarországon? — Mint játékos többször is, mint edző először. Szolnokot is csak most ismertem meg. Nem nagy város, de annál szimpatikusabb, hosszabb időt is szívesen el- töltenék itt. Egyébként közülünk mindenkinek tetszett a város, a vendéglátás, csak az időjárás nem kedvezett sem nekünk, sem az ittla- kóknak. — Ügy tudom ön is meghívást kapott Spanyolország, b a ... — Valóban. Július 17—28- ig az európai kosárlabda edzők részére Madridban rendeznek kongresszust, amelyen amerikai szakemberek tartanak előadásokat. Lengyelországból ketten veszünk részt a tanácskozáson. — Mi a csapat további programja? — A lengyel bajnokság csak december 3-án kezdődik, mivel a válogatott amerikai. turnéra indul. A Lódz KS csapatának addig sok mérkőzést kell játszania, ugyanis feltétlenül meg akarjuk tartani harmadik helyünket. A tervek szerint Finnországban. a Szovjetunióban és Csehszlovákiában is pályára lépünk, valamint részt veszünk — az elsőligás bajnokság bronzérmese jogán — a nagy jugoszláv kosárlabdázó emlékére kiírt Korac Kupán. — Viszontlátjuk-e Önöket Szolnokon? — Bizonyos, hogy az Alföldi Olajbányász sportegyesületével tovább erősödnek a baráti kapcsolatok. Jövő áprilisban szeretettel várjuk Lódzban a klub kosárlabdázóit, majd júliusban mi tartunk kéthetes edzőtáborozást Szolnokon. Meggyőződésem, hogy javunkra szolgálna a közös felkészülés. C. L. A labdarúgó NB II. csoportbeosztása Együtt a négy megyei csapat Elkészítette az MLSZ az NB II. csoportbeosztását. Az 1978/79. idényben három csoportban folyik majd a küzdelem, az alábbi beosztás szerint: Keleti csoport: Debreceni VSC, Kazincbarcika, Eger SE, Szolnoki MTE, Békéscsabai TASK, Ózdi Kohász SE, MVSC, Szarvas, Papp J. SE, Gyöngyös, Szabó L. SE (Mezőtúr), Nyíregyháza, Hódmezővásárhelyi MSE, Debreceni MTE, Gyula, Le-, ninvárosi MTK, Edéiényi Bányász, Kisvárda, Szolnoki MÁV, Lehel SC. Közép csoport: SZEOL AK, Volán SC, Budafoki MTE, Vác, BVSC, BKV Előre, Kossuth KFSE, Ganz Mávag, Bp. Építők, Kecskeméti SC, Balassagyarmat, Pénzügyőr, 22. Volán, Bp. Spartacus, Szegedi Dózsa, Perbál, Bem SE, Dunakeszi, Dunaújvárosi Építők, Vasas Ikarus. Nyugati csoport: Kaposvári Rákóczi SE, Nagykanizsai Olajbányász, Nike FÁK (Fűzfő), Szekszárdi Dózsa, Pécsi VSK, Ajkai Aluminium SK, Bauxitbányász, Oroszlány, MÁV Nagy- kanizsai TE, Tatai Rákóczi, Bábolna, Péti MTE, KOMÉP, Répcelak, Bakony Vegyész, MÁV DAC, Soproni SE, Komlói Bányász SK, Sabaria, Dorog. Lehel Kupa Tegnap a következő mérkőzésekkel folytatódott a Lehel Kupa röplabdatorna. Lengyelország—Románia 3:1 (9, —14, 9, 4), v.: Bíró I. A lengyel csapat mór majdnem csoportelső. NDK—Lehel SC 3:0 (13, 0, 10), v.: Calseanu (román). Az első játszma végig nagyon szoros küzdelmet hozott. A Lehel már 8^-rávezetett, de onnan elveszítette a játszmát. A második szett mindössze kilenc percig tartott, a harmadikban újra megpróbált erősíteni a Lehel, de ekkor már a németeket nem lehetett megállítani. Csehszlovákia—NSZK 3:0 (11, 2, 3), v.: Vach (magyar). Az NSZK csapata nem tudott meglepetést okozni, erejükből csak egy első nagyon szoros játszmára tellett. A Magyarország—Jugoszlávia mérkőzés lapzártakor még tartott. Lehel Kupa röplabdatorna Jászberényből Koreába A Jászberényi Hűtőgépgyár sportcsarnokában kereplők, dobok hangkulisszái előtt játsszák mérkőzéseiket a Lehel Kupa női röplabdatorna részvevői. Románia, Lengyelország, az NDK, NSZK, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Franciaország, Magyarország, Bulgária és a házigazda Lehel SC csapatai szinte valamennyien főpróbát tartanak. A baráti országok fiataljai Koreába, az IBV-re készülnek, a házigazdák az NB I sikeresebb folytatására készítik fel a csapatot, Franciaország és az NSZK versenyzői pedig azt szeretnék lemérni, fejlődték-e valamit az elmúlt év óta. A mezőny fiatalabb lett es kiegyensúlyozottabb, a színvonal viszont nem éri el az előző évekéét, ez a szakemberek egybehangzó véleménye. Hétfőn az első versenynapon Csehszlovákia 3:1 arány ban győzött a Lehel SC ellen. A mérkőzés színvonala meglehetősen magas volt, a házigazdák nagy ellenállást tanúsítottak, amiben közrejátszott az is, hogy több vendégjátékossal erősítették meg a csapatot. Ezután Lengyel- ország 3:2-re nyert a magyar ifik ellen, ám szakvezetőinknek nincs oka az elkeseredésre : együttesünk kiegyensúlyozott. vereségük a tavalyi győztestől nem számít kudarcnak. A döntő szettben lányaink már ll:8-ra vezettek és győztesnek látszottak — az „i-re” a pontot azonban nem sikerült feltenni. Két közel azonos tudású csapat találkozott a Románia—Jugoszlávia összecsapáson és az eredmény: Románia—Jugoszlávia 3:1 (14, 7, —14, 12). Az NDK—Bulgária mérkőzés „villámháborúnak'' ígérkezett. Az NDK-sok már 2:0-re vezettek, amikor a bolgár csapat magára talált, 2 lire szépített, majd a negyedik szettben 14:10-nél játszmalabdájuk volt. Elsősorban rutintalanságuk miatt veszítettek a bolgárok, a jövőben azonban még megkeseríthetik néhány együttes életét. Az első nap befejezéseként a magyar csapat biztos győzelmet aratott a franciák ellen. Wichmann Tamás (balról) az MTK-VM versenyzője Szolnokon nem talált legyőzőre. Szeretnénk, ha így lenne a világbajnokságon is Néhány csapásnyira a starttól - a kenusok előtt kevés híján tízezer méteres táv áll... Pillantás Beigrádra Augusztus 9—13-án Belgrádban rendezik a kajak-kenu világbajnokságot és, képletesen szólva, a várható érmeket Szolnokon is kovácsolták. A válogatóversenyek során ugyanis a holt-tiszai pályán adtak számot jelkészültségükről a kerettagok, s miközben a nézők jól szórakoztak a színvonalas összecsapásokon, a szövetség vezetői a látottak alapján összeállították a VB-keretet. Miután a kajak-kenu egyik sikersportágunk, s minden bizonnyal lesz beleszólásunk az érmek sorsába a VB-n is — a hétvégi válogatókat akár belgrádi kitekintésnek is nevezhetjük. Egy kis kikapcsolódás a néző számára is kell MOZI Szolnok Vörös Csillag: A dal ugyanaz marad (20%-os felemelt helyáron), Kert: De hová tűnt a 7. század? Tisza: Egy szerelem három éjszakája. Tallinn: Hét tonna dollár (16). Vegyiművek: Szünnap, Reptér: Szünnap. Szandaszölős Terv: Szünnap. Abádszalók Petőfi: Szünnap. Jászapáti Táncsics: Szünnap. Jászberény Lehel: Etűdök gépzongorára (Filmbarátok műsora). Kert: Bombasiker, Nfopresszó: Rendőrnő (16, 20%-os felemelt helyáron). Karcag Déryné : Szünnap. Kisújszállás Ady: Szünnap. Kunhegyes Szabadság: Szünnap. Kun- szentmárton Körös: Szünnap. Mezőtúr Béke: Szünnap, Dózsa: Az Ezüst-tó kincse. Szabadság: Hajtóvadászat (18). Tiszafüred Tisza: Szünnap. Török - szentmiklós Dózsa: Iszony (16). Az inkák kincse. Hunyadi: Szünnap. Túrkeve Vörös Csillag : Szünnap. RÁDIÓ SZOLNOKI STÜDIÓ: 17.00: Hírek. — Rock percek. Richard Hewson együttese látszik. — Interjú az űrkutatásról. Riporter: László Márta. — Köny- nyűzene szintetizátorra. — Régiségek a lakásban. Riporter: Szabó Márta. — 3/< ütemben. — 17.30: Zenés autóstop. Közlekedési magazin. Szerkesztő: Vágási Kálmán. (A műsorból: Aratók, szállítók, a közutakon. Kombájnnal, traktorral, teherautóval a földeken. Mit tanácsol a közlekedésrendészet?) — 18.00—18.30: Alföldi krónika. — Táncmelódiák. — Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. KOSSUTH: 8-.2Í5: Régi híres énekesek műsorából. — 8.52: Az utolsó magyar király nyomában. Pölöskei Ferenc és Takács Ferenc dokumentumműsora. II. rész. — 9.44: Zenés képeskönyv. — 10.05: Gyermekeknek. — 10.33: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.48: Szimfonikus zene. — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.20: Üj falusi krónika. — 13.40: Mezők, falvak éneke. — 14.00: Hidas Frigyes— Raics István: Az utak énekelnek. — 14.07: „Ügy szóljatok •mindig, aho«*v lelkem érez”. Benjamin László beszélget tanárjelöltekkel. — 15.10: Harsan a kürtszó! — 15.44: Vakáció az Egyenlítő mentén. — 16.10: Magyar szerzők műveiből. — 16.35: A denevér. Részietek Johann Strauss operettjéből. — 17.07: Mozgásterek. Riport. — 17.32: Zenekari muzsika. — 18.15: Szé- csi Margit: Mit viszel folyó. Könyvszemle. — 18.25: Mai könyvajánlatunk. 19.15: A reformkor és a szabadságharc irodalmának hetei. — 19.58: sár- dy József nótafelvételeiből — 20.14: Debussy: Pelléas és Méli- sande. ötfelvonásos opera. — Közben: 20.49: Kis magyar néprajz. — 20.54: Az operaközvetítés folytatása. — 22.20: Tíz perc külpolitika. -- 22.30: Az opera- közvetítés folytatása. — 23.37: Németalföldi szerzők madrigáljaiból. PETŐFI: 8.05: Monyók Ildikó és Payer András énekel. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.33: Egy óra dzsessz. — 9.33: Népdalok. — 10.00: Zenés műsor üdülőknek. — 11.33: A Szabó család. — 12.00: Dunajevszkij és Miljutyin operettjeiből. — 12.33: Hangszerszólók. — 13.33: Dal az úttörőtáborról. — 14.00: Kettőtől ötig. — 14.00: Elisabesth Schwarzkopf és Kónya Sándor Lehár- operettdalokat énekel. — 14.25: Néhány perc tudomány. — 14.30: Hírek, körzeti időjárás.— 14.35: Slágermúzeum. — 15.30: Hírek. — 15.33: Műsorismertetés. — 15.36: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. Rosner Melánia Brahms dalokat énekel. — 15.51: Trombitaparádé. — 16.10: Egészségünkért. — 16.15: Kecskés ^ Sándor klarinétozik. — 16.30: Hírek. — 16.33: Teli torokból, politikai daltanítás. —17.00: ötö.dik: sebesség. Ifjúság — politika — kultúra. Telefon: 130-020. — Hívható az adás ideje alatt. — 18.00: Fedezet? Riport. — 18.10: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. — 18.33: A Belügyminisztérium Duna Művész- együttesének népi zenekara játszik. — 19.30: Annie, a puskás amazon. Részletek Berlin zenés játékából. — 20.00: A-tól Z-ig a popzene világában. — 20.33: Egy nap Hamburgban. A Magyar Rádió és a Norddeutscher Rundfunk közös szórakoztató műsora. — 22.33: Verbunkosok, nóták. — 23.20: A tatai dixielandtalálkozó felvételeiből. 3. MŰSOR: 14.05: Kamarazene. — 15.00: Ady Endre pályája. IV. rész. — 15.20: Hangverseny a VIII. debreceni Bartók Béla nemzetközi kórusverseny alkalmából. — 16.03: Twist Olivér. Charles Dickens regénye rádióra, alkalmazva. I. rész. — 16.49: két Viva ldi-concer to. — 17.17: Üj operalemezeinkből. — 18.00: A világgazdaság hírei. — 18.05: Fekete Afrika zenéjéből. — 18.20: -Kamarazene. — 19.33: Beethoven-művek. — 21.18: Meditáció — az alkotói szabadságról. — 21.28: Tip-top parádé. — 22.00: A VIII. debreceni Bartók Béla nemzetközi kórusversenyről jelentjük. — 22.30: Magyar zeneszerzők. TELEVÍZIÓ 8.59: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.)} (színes). — 9.05: Gazdag ember, szegény ember. Magyarul beszélő, amerikai tévéfilmsorozat XII 2. rész (ism.), (színes). — 9.50: Delta. Tudományos híradó (ism.). — 10.15: Zenei paletta. Szórakoztató műsor. — 11.10: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőmüsor (ism.). — 16.28: Hírek. — 16.35: National Gallery. Angol filmsorozat. XII/ll. rész: Angol művészet (ism.), (színes). — 17.00: Pincelabirintus — I—II. rész. A pécsi körzeti stúdió műsora (ism.) — 18.00: Reklámműsor. — 18.05: Megérett a búzakalász. Helyszíni közvetítés. — 18.45: Szépen, jól magyarul... — 18.55: A Közönségszolgálat tájékoztatója. — 19.00: Reklámműsor. — 19.10: Esti mese. — 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (színes). — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Külpolitikai Fórum. — 21.30: Nyitott könyv. Gyárfás Miklós: A képmutatás szépségei. — 22.35: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 20.00: Közvetítés a Szegedi Nemzeti Színházból. Donizetti: Don Pasquale. Vigopera három felvonásban. — A második szünetben: 21.00: Tv-híradó 2. BUKAREST: 15.05: Iskolatévé. — 15.35: Német nyelvoktatás. — 16.40: A zene képekben. — 17,20: Pioníroknak. — 17.50: Fórum. — 18.20: A legkisebbeknek. — 18.30: Tv-híradó. — 18.50: Lányok-asszonyok. — 19.20: Szólista műsor. — 19.30: Marie Curie. Amerikai—francia film. . — 21.20: Tv-híradó. Egy kajak plusz két fő - motollaként járnak a lapátok, melyek a győzteseket a VBkeretbe repítik