Szolnok Megyei Néplap, 1978. július (29. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-11 / 161. szám
1978. július 11. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Nagy vállalkozás A magyar nép történelmé- ,nek kiemelkedő korszaka a reformkor és az azt követő szabadságiharc, amely politikai jelentősége mellett a művészet területén az európai színvonalhoz való felzárkózás időszaka. A Magyar Rádió óriási vállalkozásba kezdett, amikor elhatározta, hogy feldolgozza e korszak irodalmát, bemutatja a hallgatóknak legjelentősebb alkotóit, a modern irodalmi élet megalapozóit, azokat a fő irodalmi vonulatokat, amelyek művészi értékeik mellett a kor hű társadalomrajzát is adják. A sorozat az elmúlt héten jelentkezett hét műsorral, a kiválasztott alkotók, Kölcsey, Kisfaludy Károly és Vörösmarty voltak. S bár még csak a közel kéthónaposra tervezett sorozat elején vagyunk, már most is megállapíthatjuk, hogy a készítők nem valamiféle kronológiai sorrendre vagy éppen didaktikus magyarázkodásra törekszenek, nem kívánnak a teljesség látszatában tetszelegni. Megoldható feladatot vállaltak azzal, hogy az egészre figyelve igyekeznek ízelítőt, kedvcsinálót adni. E szándék eredményeként hallhattuk pl. pénteken Kisfaludy Károly Három egyszerre című víg játékát, vagy kedden Biró Ferenc, Tóth Dezső és Fenyő István A klasszicizmustól a romantikáig című beszélgetését. Kíváncsian várjuk a sorozat folytatását és remélhető -kiteljesedését. Vitray játéka Vannak úgynevezett rádiós vagy tévés személyiségek, akik olyan felszabadultan tudják akár a legkomolyabb programokat is vezetni, mintha baráti társaságban csevegnének, mégis magukra és a műsorra vonják a hallgatók, nézők érdeklődő figyelmét. S ha egy-egy köny- nyebbnek tűnő, tehát „vidám” feladatot kapnak, kedvükre mókáznak, játszanak, de úgy, hogy e könnyedséget nagyon is komolyan veszik. Ilyen egyéniség Vitray Tamás. Péntek este játszani hívott bennünket Mit játsz- szunk? című műsorával. Sok zenét ígért az 1945—75-ös esztendők színpadi és filmzenei terméséből, s ami különösen felkeltette figyelmünket: Országos klubest alcímmel illette műsorát. Nem csalódtunk. Hallhattunk végre egy olyan vetélkedő jellegű műsort, amelynek nemhogy játékosai vagy hallgatói lehettünk, hanem kedvünk és ambíciónktól függően aktív vagy csendesebben meghúzódó résztvevői. Nem különleges és ' fondorlatos módon beválogatott szereplők szólaltak meg a stúdióban, nem manipuláltén előkészített telefonos partnerek színesítették az adást, s a nagy- közönséghez szóló kérdések sem voltak egy mereven rögzített forgatókönyv által előírt hézagpótló pótcselekvések. Mintha egy hatalmas teremben ültünk volna valamennyien, / s az előre kiválasztott zeneszámokon kívül mindent ott határozott volna el klubvezetőnk. Tulajdonképpen ezt a természetességet erősítették azok a kellemetlen percek is, amiket egy-egy közreműködő okozott akarva (bosszantó telefonos akciójával) vagy akaratlan (döcögő játéktanításával). Az est fénypontja az a spontán beszélgetés volt, amelyet Vitray egyik telefonos játékosával folytatott, s a műsor természetességéhez illő köny- nyedséggel. — sk — Tucatnyi kritikus azon ta- nakodék, mit is látott a Gyulai Várszínházban Sárospataki István Kőmíves Kelemenné című drámája címén? Tanmesét, új módi passiót, oratóriumot, diavetítővel a vár mélyére vetített színes állóképeiket? — amelyek mozdulatlanságából olykor. kitört a címadó főhős, s ilyenkor reng szavától a várudvar, mintha a hang- technikus ijedten nagyot tekerne a nem létező erősítőberendezés csavarján. A szándék érthető és tiszteletre méltó: az idei gyulai nyarat a Duna-menti népek közötti barátság szolgálatába állítani. Az író kolozsvári származású, a rendező Rakovszki Tibor, szlovák színház tagja, — a befalazott asszony története csaknem minden Duna-menti nép balladavilágában megtalálható. A mához is szóló gyönyörű gondolat: építeni kell a jövőt, de nem az emberek lelke, élete árán. Az író fel- emelően szép, veretes nyelvezettel tiltakozik az emberáldozat ellen. Himnikus magasságban ível a Sárospataki emelte kondolatív, — szavait szívesen hallgatnánk hanglemezről, akkor nem zavarna a tudat, hogy drámát, színpadi játékot ígért a szerző, a rendező. Mert drámát nem láthatunk. Nincs. Sárospataki rosszabbul építkezik a dramaturgia alkotó tégláival, mint Kőmíves Kelemen a maga mesterségében. Gyönyörű gondolatfolyamok ölelik körül a cselekmény parányi szigetét, amely olyan mik- ronnyi az előadás felduzzasztott méreteihez képest, mintha egyetlen téglácska lenne magas Déva vára kellős közepén. S ez a képletes tégla maga a gondolatok mögé falazott dráma. Várjuk, várjuk, hogy hátha csak hosszúra nyúló az expozíció, de nem ... Egyetlen, fel- emelően szép mondókát kapunk tragédiaváró óráinkban. A rendező talán egy képzeletbeli hatalmas mikrofon elé komponálta az előadást, a vox . humana erejével el is ér mindent, amit azzal lehet, dehát más A befalazott dráma A dráma főszereplői: Ronyecz Mária és Sinka Károly a rádió-oratórium, más a színpad ... Az író dramaturgiai sutaságait így tovább élezi a rendező. Olykor csupán egy jobb önképzőkör nívós irodalmi színpadi előadását véljük. Csupán Ronyecz Mária szép, de néhol erőltetettnek ható dikciói éreztetik, hogy színházban vagyunk, ahol könnyen felejthetetlen színházi élmény részesei lehettünk volna, ha ... Ha — a dramaturgiai útvesztőkön most már túllépve — Bo- nyecz Máriának több lehetőséget — vagy instrukciót — adott volna a rendező meleg asszonyisága kiteljesítésére, s nem a mozgó, gyönyörűen beszélő szobor igézetével igyekezett volna beteljesíteni a színpadi varázslatot. Mert Ronyeczet elvitte ebből a játékból saját hangja szépsége, s mellette az öregasszony — Labancz Borbála — egyszerűsége szürkeségnek hatott — nem volt az —, de még Sinka Károly Kömíves Kelemenje is erőtlennek tűnt, pedig a szerep megfelelőbb előtérbe állításával Sinka — adottságai meg vannak hozzá — az előadás sokkal jelentősebb erőssége lehetett volna. Mindezek után se tűnjön úgy, hogy az idei, első gyulai bemutató érdemtelenül került a közönség elé. Hiányérzetünket a kihasználatlan lehetőségekhez viszonyítottuk. Mindez nem mond ellent annak a ténynek, hogy érdekes, szép közönségsiker született. Még így, torzón is. Tiszai Lajos fl Budapest Táncegyüttes Szolnokon Hűvös este—forró siker Ki tudja mi, a hűvös idő, vagy a televízióban újra felbukkanó Angyal, vagy valami más vcflt. az oka, hogy szombaton este meglehetősen kis létszámú közönség előtt mutatta be műsorát a szolnoki szabadtéri színpadon a Budapest Táncegyüttes. Egy bizonyos: a világ bármelyik színpadán szívesen látott együttes nagyobb figyelmet érdemelt volna a szolnokiaktól. Nagyszerű élményben volt része a közönségnek a kétórás Magyar képeskönyv című előadáson. Jeles koreográfusok, zeneszerzők kompozícióit élvezhette kitűnő táncosok és zenészek előadásában, többek között a Bácskai táncokat, a cigánybotolót, a Rábaközi táncokat. Az együttes a „foghíjas” nézőtér előtt tudása legjavát nyújtotta, ismételniük is kellett. A Budapest Táncegyüttes színpompás, fergeteges előadása a nyár derekán szokatlanul hűvös időben — végül is forró sikert aratott. fl Jászságból indultak Kékfestő kiállítás Ózdon A jászdózsai születésű Bo- lyós András a kékfestés mesterségét nagybátyja. Jakkel Sándor jászapáti műhelyében tanulta meg. A szép, ősi szakmára megtanította feleségét is. 1973-ban mindketten megkapták a Népművészet ifjú mestere címet. A fiatal kékfestő-házaspár alkotásaiból — és Bodrogi Sándor népművész-mester lószőrből font ékszereiből — az ózdi kisgalériában nyílik kiállítás csütörtökön 17 órakor. ‘ m Csak akkor magá- zódtak, ha éppen veszekedtek, ha éppen nagyon szerették, vagy ha éppen nagyon gyűlölték egymást. S minthogy tegeződni nemigen hallotta őket senki, elképzelhető, hogy együttlétük meglehetősen változatosan zajlott. Ettől eltekintve vagy éppen ezért, ez a vegyesházasság igen sikerültnek mondható. Mint általában a vegyesházasságok. Tudniillik, amikor két színészember nem egymást veszi el, hanem a színész „privát” nőt vezet ol- ár vagy anyaikönyvvezető elé, a színésznő „privát” férfihoz megy hozzá. — Ez egy alvilági tempó! — kiabált fölháborodottan a harminc év körüli, törékeny, szőke nő, doktor Vahalla Anna, Szórády Béláné. — Erre nincs enyhébb kifejezés. Mi ott a gyárban idegfrászban élünk egy hete, tűvé tesszük a laboratóriumi helyiségeket, egymást gyanúsítjuk, rendőrségi följelentést fogalmazunk, tudományos kémek után sziKürti András: Csodák a színházban matolunk, és akkor a művész úr!... — Mi van a művész úrral? — érdeklődött szelíden, halkan Szórády. — Akkor a művész úr ide áll, és csak úgy mellékesen kér tőlem még egy új doboz mestabint, mivel fogyóban van az a mennyiség, amit ellopott. Mint egy besurranó tolvaj! Egy gengszter! — Álljon meg a menet! — emelte föl mutatóujját a színész. — Vigyázni a jelzőkkel és a hasonlatokkal! Vannak dolgok, amiket még magától sem tűrök el! Különösen akkor, amikor dicséret illet, nem bírálat. És hála! Hajához kapott a doktornő. — Micsoda?! Még én legyek hálás magának?! — Kellene, hogy az legyen, de én nem ragaszkodom hozzá. Tekintse úgy az egészet, mintha a maga karrierjét nem is viseltem volna szívemen, hanem csak általában a tudomány, az emberiség érdekében vállaltam volna az egészet. Hogy magamon próbálom ki annak a szernek a hatását, amelyről maga évek óta duruzsol a fülembe. Hogy milyen lassan haladnak a kísérletek, hogy mennyi a ve- sződség, a zsákutca, milyen felemások még a tapasztalatok. Hogy mennyire áttekinthetetlenek, mennyire nem szabályozhatók az élettani hatások még az állatoknál sem, jaj istenkém. mikor kerülhet sor humán próbákra, ha egyáltalán sor kerülhet és így tovább. Tessék, folya- matbafi van egy emberen végzett kísérlet! „Per esperanto por ía mondpaco” Nemzetközi eszperantó tábor Mezőtúron Lengyelország, Csehszlovákia, Románia, Bulgária, az Észt SZSZK és Magyarország zsázlaját lengeti a szél a tábor bejáratánál. Hat zászló, hat nemzet, s hat nyelv... a’ táborlakók mégis jól megértik egymást: közös nyelvet, az eszperantót beszé^k. Negyvenöt, zömmel fiatal eszperantista érkezett két héttel ezelőtt a kétpói általános iskolai diákotthonban megnyílt táborba, amelyet a mezőtúri művelődési központ eszperantó klubja szervezett számukra. — „Per esperanto por la mondpaco” azaz „Eszperantóval a világbékéért”, ezt a gondolatot választottuk klubunk jelmondatául, — mondja Deák Sándorné táborvezető — s ennek jegyében hívtuk életre a nemzetközi tábort 'is. Szeretnénk, ha ez a három hét is hozzájárulna ez eszperantó nyelv népszerűsítéséhez, tudásunk elmélyítéséhez és erősítené a nemzetek közötti barátságot. A táborlakók „önellátásra” rendezkedtek be. Két hetet a helyi Dózsa Termelőszövetkezetben dolgoztak. Napraforgót és paprikát kapáltak, gyümölcsöt szedtek, cukorrépát gaztalanítottak. Nem volt könnyű munka, mint mondják, de megérte, hiszen több mint 50 ezer forintot kerestek, amelyből egyhetes országjáró túrára indultak tegnap. Miroszlava Polakovának nem volt ismeretlen a mező- gazdasági munka, hiszen Csehszlovákia egyik kisvárosának mezőgazdasági szakiskolájában tanul. — A legnagyobb élményt a nyelv gyakorlása, a beszéd jelentette — mondja — hiszen otthon erre kevés alkalmam van. Csak a szüleimmel tudok beszélgetni, akik szintén eszperantisták. Larev Jordanov már járt Magyarországon. Az elmúlt évben részt vett a túrkevei eszperantó tábor munkájában is. Egyébként Bulgáriából érkezett. — Negyedszer utaztam Magyarországra az idén. Először 1960-ban a Budapesten megrendezett eszperantó világ- kongresszus küldötteként jártam itt, amire ma is szívesen gondolok vissza, hiszen az eszperantisták nagy jelentőségű seregszemléje volt. Az eszperantó táborokról is jók a benyomásaim. Elsősorban az új ismeretségeknek, új barátoknak örülök, s annak, hogy a táborban lehetőség nyílik a nyelvtudás tökéletesítésére. A nyelvórákon túl, főleg az egymással való beszélgetések segítik ezt elő. Tanár vagyok, otthon az iskolában néhány tanítványommal — a mezőtúrihoz hasonlóan — mi is eszperantó klubot alakítottunk. Ha lehe-r tőség lett volna rá, mindany- nyian eljöttünk volna Magyarországra. Stefan Alexandru egyedül képviseli a romániai eszpe- rantistákat. — Elektrotechnikus vagyok egy bukaresti televíziógyárban. Bár még Magyarországon nem jártam, sokat hallottam róla, a Videoton gyár termékeit például nagyon jól ismerem. Jómagam kezdő eszperantista vagyok. Az eszperantónak nagy jelentősége van a nemzetközi békemozgalomban, összeköt népeket, országokat. Az eszperantisták a világ bármely tájára utaznak is, találnak barátokat. Ezért is lenne jó, ha minél többen csatlakoznának az eszperantisták táborához. T. E. A 28. vasutasnap alkalmából a vasutas képzőművészeti iskola idén is megrendezte hagyományos kiállítását. Számos jólsikerült festmény, grafika és szobor bizonyítja, hogy a kör tagjai munkájuk mellet! hasznosan, alkotó módon töltik szabadidejüket. A müveket kiváló szakemberekből álló zsűri döntése alapján állították ki Egész villámnyaláb cikázott elő Vahalla Anna zöldesszürke szeméből. — Tehát maga a tudomány mártírja?! Egy önzetlen hős? 1 Egy félelmet nem ismerő emberbarát?! Egy Madame Curie, egy Albert Schweitzer, egy... egy... Szórády hangot, hangnemet változtatott. — Nem értem magát, szivecském. Mit vacakol az előz" ményekkel? Miért az én karakteremet jellemzi, a tettemet értékeli? Ahelyett, hogy a ragyogó tényt venné tudomásul? Ahelyett, hogy örülne, tapsolna, amiért sikerült egy meglehetősen hatékony dilibogyót előállítania. Az asszony lerogyott egy székre, sírva fakadt. — Szórády, maga egy őrült! — hüppogte. — Egy kötözni való bolond!... Mondja, hogyan vetemedhetett ilyesmire?. .. Hány szemet vett be a mestabinból ?... És mióta szedi orvosi felügyelet nélkül?. .. Most mit érez?... Vannak fájdalmai?... Milyen a közérzete? A színész lehajolt, gyöngéden megsimogatta a felesége aranyszőke haját. —• Nem kérdez maga egyszerre túl sokat, kedves? De nem bánom, vegyük sorra. Először is, ami a közérzetemet illeti, biztosíthatom róla, hogy kitűnő. De azért valami szokatlant, valami rendkívülit mégis érzek. — Mit, az isten szerelmére? Fájdalmat? Szorongást? — Nem, nem. Azt érzem Anna, hogy sokkal jobban imádom magát, mint bármikor. Disznó imádat ez. Aljas önzés táplálja. Pontosabban — mélységes hála. Hála azért, hogy a maga csoda-piruláival életem egy nagy válságán jutottam túl. És fényes bosz- szút álltam barátaimon és ellenségeimen. Mert nem hogy nem ment el az eszem, mint ahogyan maga föltételezi, hanem százszor jobban fogaz agyam, mint valaha. Elmondjam bizonyságul az egész Julius Ceasart? Vagy Ri- chardot, a oúpost? Egyszeri olvasásra tanultam meg őket és még vagy féltucat nagy szerepet az elmúlt pár nap alatt. (Folytatjuk)
