Szolnok Megyei Néplap, 1978. július (29. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-01 / 153. szám

1978. július 1. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 FILMJEGYZET Ahová lépek, ott fű nem terem Claude Zidi filmjének ma­gyar címe az eredetihez ké­pest a fantázia szülötte, sű­rűn használt szólásmondá­sunk változata. Az eredeti cím: Orromba szállt a mus­tár. Mármint áz erős, csípős, pikáns ízű javakorabeli, vagy jól érett dijoni mustár. Eb­ből, ha egy szolid késhegy­nyit rákenünk a bifsztekünk- re, bizony az orrunkba száll, de egyáltalában nem neve­tünk tőle, legfeljebb csettin- tünk egyet — amikor levegőt kapunk — ez igen. Claude Zidi filmbohózatá­nak viszont csupán annyi kö­ze van a dijoni mustárhoz, hogy a film végén nem cset- tintünk, hogy ez igen, de Pi­erre Durois, a főhős nyakig­láb csetléseit, botlásait végig­nevetjük — amire a dijoni mustár élvezete közben alig­ha lennénk képesek. Egy francia kisváros éle­tét... így kezdhetnénk a film tartalmának ismerteté­sét, ha feladatunk lenne, s ha volna érdemi tartalom. De nem is ez a lényeg ebben az esetben, hiszen a három for­gatókönyvíró — az egyik a rendező, a' másik Pierre Ri­chard, a film nyakigláb fő­szereplője, a harmadik pedig Michel Fahre — érezhetően csupán összefércelt, egy szok­vány francia történetecskét amelyben a „magas szőke férfi” — Fierre Richard — kedvére botladozhat — de most nem „felemás cipőben”, hanem Zidi boszorkányosán ügyes szakmai trükkjei köze­pette. Igazi nyári csacskaságok sorozata ez a film; ha él­mény tváróan ülünk' be a né­zőtérre, csalódunk, de ha nin­csenek különösebb igényeink az egyébként világhírű Zidi- vel szemben, akkor jól szó­rakozunk. Ebben nagy része van régi ismerősünknek Pi­erre Riohardnak,1 aki nem­csak hogy mesterségbeli tu­dással „szervezi a balhékat”, de olykor jellemszínészi ki­válóságát is megcsillantatja. Patrnere Jane Birkin, híré­hez méltóan, Zidi filmjében is ellenállhatatlanul bűbájos. — ti — „Turistaeröd” a Dunánál Befejeződött a dunaföld- vári vár és közvetlen kör_ nyéke helyreállításának má­sodig üteme. A két évvel ez­előtt átadott és helytörténeti múzeumnak berendezett „öregtorony” szomszédságá­ban, mállott régi ház he­lyén, korhű stílusú, emeletes várvendéglő épült az Orszá­gos Műemléki Felügyelőség tervezése alapján. Ezzel szin­te az ország szívében, pi­hentető és megtekintésre ér­demes új állomással bővült a napjainkban is forgalmas dunai átkelőhely. A Duna jobb partján emel­kedő meredek löszdombon római őrtorony állott hajda­nában a krónikások szerint. Ennek helyén jóval később — feltehetőleg az 1510-es években — kulcsfontosságú várat építettek a dunai át­kelőhely védelmére. Ezt a török hódoltság idején ala­posan megerősítették. Mint Evlia- Cselebi, a neves török világutazó leírta: a folyó partján, igen magas hegyen fekvő, nagyon szép és erős vár, aminél nagyobb pa- lánka nincs a Duna men­tén. Benn a várban egy desz- kazsindelyes ház és egy templomból átalakított Szu- lejmán khán dzsámi van. Ezzel ösazefüggőleg az ég csúcsáig emelkedő négyszög­letes, erős építkezésű, szép torony van, ahonnan az ösz­szes síkságok és víztócsák partjai három napi járó- földnyire meglátszanak — közölte a némileg túlzó stí­lusú, ennek ellenére kitűnő török krónikás. Ma a pihenés és a műve­lődés szolgálatában áll a kétemeletes, mintegy húsz méter magas vártorony. Kü­lönleges régészeti leleteivel, a régi magyar és török had­viselés tárgyi és képes em­lékeivel, korabeli fegyver- gyűjteményével sok látniva­lót kínál a világ megannyi tójáról látogatóba érkező tu­ristáknak. Európában párat­lan ritkaságnak számítanak a várbörtön freskói. A pri­mitívségében is szuggesztív, színes falfestmény-kompozí­ciót egy hajdani rab festet­te unalmában. Ez akasztott betyárt ábrázol, két oldalán hosszú farkú, fekete ördö­gökkel. Ezenkívül tüzelő ágyúkat és lovas honvéde­ket is megörökített, falevél- és virágdíszítéssel. A szom­szédos cellában két, tölgy- fagatyás paraszt falba kar­colt figurája látható. A ki'látóerkélyes vártorony tetején panoráma esszpresz- szós pezsgőbárt is berendez­tek. S ha elfárad és meg­éhezik a turista, a csigalép­csőn az elmúlt évszázadok hangulatát idéző várvendég­lőbe is leballaghat. B. L. Amerikas magyar hagyatéka szülővárosának Az Amerikai Egyesült Ál­lamokban élő magyarok tör­ténetére vonatkozó értékes dokumentumokkal gazdago­dott a szegedi Somogyi Könyvtár. Az USA-ban nemrég elhunyt Vasvári Ödön református lelkész ugyanis szülővárosára. Sze­gedre, illetve a Somogyi Könyvtárra hagyományozta a tengeren túli országban járt vagy ott élő magyarokra vo­natkozó — újságcikkeket, le­velezéseket, fényképeket, fo­tómásolatokat, könyveket tartalmazó — gyűjteményét. A sokmázsányi súlyú „ajándék” megérkezett Sze­gedre, ahol a Somogyi Könyv­tárban megkezdték a doku­mentumok rendszerezését, Péter László, az intézmény tudományos főmunkatársa ezzel kapcsolatban elmondta: Vasvári 1914-ben mint- re­formátus segédlelkész került ki Pittsburgh-ba, ahol szen­vedélyes kutatója lett Kos­suth Amerikában tett útjai­nak, majd az ott járt. illet­ve ott élő magyarok törté­netének. Sok-sok ezer do­kumentumot gyűjtött össze. Emellett az ottani magyar nyelvű lapokban közzétett írásaival gondos ápolójává vált a magyar nyelvi és irodalmi kultúrának. Szülő­városával, Szegeddel kapcso­latos írásaiban méltatta töb­bek között Juhász Gyula életét és költészetét is. A Somogyi Könyvtárban jelenleg a kapott Vasvári­gyűjtemény tartalmi felméré­sén dolgoznak. A négyszáz­hatvanhárom irattartó mind­egyikében mintegy hafvan- hetven dokumentum talál­ható. Lengyel filmhetek Minden bizonnyal sok örömet szerez a filmbarátok­nak a július 9-től a hónap végéig tartó „Lengyel film­hetek” rendezvénysorozat, amelynek keretében több Szolnok megyei városban és községben a lengyel filmmű­vészet kiváló alkotásait ve­títik. Többek között láthat­ják majd a nézők a Jaros- law Dabrowsky című kétré­szes történelmi filmet, a Barna férfi estidőben című filmvígjátékot és a világhírű rendező, Andrzej Wajda Az ígéret földje című alkotását, amelynek főszerepét a ma­gyar nézők által is kedvelt Daniel Olbrychski alakítja. A fiatalok és a gyerekek is találnak kedvükre valót a műsorra tűzött lengyel fil­mek között. Az elefánt és a strucc című összeállításban például hét rajzfilmet vetí­tenek, a Háborúm, szerel­mem című ifjúságii film pe­dig egy kamasz felnőttéválá- sát meséli el. Sikeres negyedszázad Népművészet Hímzések, szőttesek, gobe­linek, fafaragások és cserép­edények, kézműves remekek — megannyi csodálni való alkotás, mellyel a háziipari és népművészeti szövetkeze­tek dolgozói tették szebbé, gazdagabbá környezetünket az eltelt évtizedek alatt. Negyedszázaddal ezelőtt 'je­lent meg a Minisztertanács határozata a Népi Iparművé­szeti Tanács, valamint a Há­ziipari és Népi Iparművésze­ti Szövetkezetek Országos Szö­vetségének megalakulásáról. Ezzel lehetőség nyílt arra. hogy egységes szervezet vé­gezze ezeknek a szövetkeze­teknek az irányítását, ápolja és továbbfejlessze a népmű­vészet tisztaságát, s előmoz­dítsa a tárgyi díszítőművé­szet fejlődését. A jubileumi évforduló al­kalmából rendezvénysorozat­ra került sor. Ennek kere­tében nyitotta meg a napok­ban Budapesten, a TIT Kos­suth Klubjában Nagy László, a NIT elnöke azt a kétnapos szakmai tanácskozást, melyen a művészeti ág legjelesebb képviselni tartottak előadá­sokat a fazekasság, a fafara­gás, a hímzés és szőttesszövés hagyományairól, új irányai­ról és feladatairól. A szakmai tanácskozáson megállapították, hogy a XIX. századi népművészeti hagyo­mányokon alapuló népi ipar­művészet a mai követelmé­nyeknek, a mai igényeknek megfelelően alakítja a ha­gyományos formákat. Ennek is köszönhető, hogv jelentő­sen megnőtt az igény a hasz­nálati funkciót betöltő népi iparművészeti alkotások iránt. Közismert, hogy világszer­te reneszánszát éli a népmű­vészet. így van ez hazánk­ban is. Erről tanúskodik az utóbbi esztendők sok belföldi és külföldi kiállításának si­kere. Számos kiállításon arat­tak nemzetközi elismerést a magyar termékek. Például 1956-ban a Varsói VIT mű­vészeti nagydíját Nagy Fe­renc tabi fafaragó kapta, 1958-ban a Brüsszeli Világki­állításon a karcagi Kántor Sándor Grand Prix-t nyert fazekas munkáiért, a Párizsi Világkiállításon 1963-ban Tóthfalussy Géza csikóbőrös kulacsáért Oscar-díjat ka­pott, s 1965-ben Frankfurtban ugyancsak Oscar-díjjal jutal­mazták a magyar gobelinter­mékeket. Mindez az elismerés — an­nak ellenére, hogy személyre szól — még is az egész szö­vetkezeti tagság munkáját di­cséri. A népművészeti értékek megszépítik lakásunkat, szí­nesítik az öltözködést, for­málják az ízlést. E termékek iránt megnőtt a kereslet vi­lágszerte. A kétnapos szakmai konfe­renciával vette kezdetét a ju­bileumi emléksorozat. Ennek keretében június közepén a Néprajzi Múzeumban kiállí­tás nyílt, mely a magyar népi iparművészet fejlődésének 25 évét mutatja be. Ugyancsak a program keretében, Buda­pesten tartotta ülését a szo­cialista országok szövetkeze­teinek Népművészeti Munka- csoportja. Az Őszi Budapesti Nemzetközi Vásáron rende­zendő kiállításon pedig a há­ziipari termékeket mutatják be. A jubileumi rendezvénye­ket szeptember 23-án emlék­üléssel zárják. — szente — GYERMEKRflJZ-PflLYflZIIT De jó volt játszani! Játékaink leg­szebbje — a lucázás, pásztorplás, betlehemezés, regölés, újévi korbá­csolás, háromkirályozás — hol van­nak már? Nemcsak mert kinőttünk belőlük, a szép csillag örökre leal- konyodott. Az a verekedésnek tet­sző szilveszteri korbácsolás, amikor a lányokat megcsapkodtuk a temp­lom előtti dombon. A királyok, ki­rálynék, főpapok, urak pompájában alig tekinthetett a nép, hát valami ősi játékszenvedéllyel örökítette ránk életkedvét. Karácsony táján a fácánpecsenyés. őzcombos, vaddisz- nótarjás, tárkonyillatos, cinkupás palotatermektől távol kívánt a sze­génység bő termést, elviselhetőbb életet magának: „Bort, búzát, bé­kességet!” Boldog vagyok, hogy üzenetüknek nem lettem híjával. Szilveszter után készülődtünk a háromkirály ozásra. Magunk is ki­csi királyok. Vízkeresztre papírsü­vegeket ragasztottunk, férceltünk, nem királyi koronákat, inkább a püspökök fejfedőjéhez hasonlatosat, sztaniol- és krepp-papír díszűt. Menyhárd királynak faugrató csillag Részlet Afth István: Üres bölcsőnk já­rása című készülő könyvéből volt a kezében. Szerkezete nagy kézügyessége vallott, én sohasem tudtam megcsinálni. Az egymásra szerkesztett összehúzható és kiug­ratható lécecskék végén a csengős betlehemi csillag. S amikor ráke­rült a sor a „Szép jel és szép csillag, szép napunk támad, szép napunk támad” dallamára, a csil­lag csöngölőzve kilökődött. Boldizsár király nem mázolta be magát ko­rommal, mégis ilyent beszélt: „Én Boldizsár királ vagyok. Messzi föld­ről jöttem. De azt meg ne csodál­ják, hogy így megfeketedtem, mert én Krisztus urunk füzében szület­tem, kívül is, belül is feketére ég­tem.” Mindig kívántunk valami jót a ház gazdájának, asszonyának. És bolondoztunk. Bolondozásaink csú­csa a lucázás és a pásztorolás volt. Luca napján telehintettük az utcát, az udvart, folyosót, konyhát szalmá­val. „Luca, Luca, kitty-kotty, tojja­nak a tiktyok százat, ezret, minden napra eleget.” Ősi babonasággal ol­vastuk rá a háziakra jókívánsága­inkat. A pásztorolók incselegtek, el­mondták álmaikat, hogy a gazda váltsa valóra. A pásztorolás éppen olyan zajos volt, akár a lucázás. Nem kérdeztük, szabad-e? Kará­csony estéjén fölkötöttük kócszakál- lunkat, felvettük kifordított kucs­mánkat, bekecsünket, derekunkra madzagot kötöttünk, akácfa durun- gunkra láncot szögeltünk, kinyitot­Szép csillag tűk az ajtót, és behasaltunk a ka­rácsonyfa alá. Kócszakállunkon át­kiabálva hadartuk a mindenkinek ismerős mondatokat. Nem kellett érthetően, úgy is tudták a háziak. A macskák fölmenekültek az ágyra, a kisgyerekek visítoztak, az öregek mosolyogtak. Még ki is javítottak bennünket, ha eltévesztettük. Há­rompásztorok voltunk, a későbbi há­romkirályok. A legjobb barátok. Amikor az öreg, a harmadik pász­tor fölállított bennünket a „Keljetek föl, pásztorok, pásztorok, nagy örö­met mondok” dallamával, elmesél­tük vágyás álmainkat olyan hosz- szú kolbászról, aminek egyik vége a Tiszába, másik a Dunába ért. Tele volt az az álom hatalmas son­kával, szalonnával, rengeteg borral. Aztán csörgettük a láncos botun­kat, körbe járva: „Hurka, kolbász, szalonna, ha az asszony nyújtana, pásztoroknak jó volna. Egy kulacs bór melléje, ha a gazda töltene, pásztoroknak köllene.” A legendák juhászaiból elevenedtünk meg. A 40-es évek végén nemcsak har­minc évvel volt közelebb a pásztor- világ. 1978 karácsonya száz évet szökött 1948 karácsonyától. A jeleik már akkor is mutatkoztak. Pénzt kaptunk csupán, és összevesztünk néha az osztozkodáson. Nem volt több a kereset tíz-húsz forintnál. Emlékszem, a Természettudományos Kiskönyvtár füzeteit rendeltem meg egyik keresetemből, s megtudtam, az Antarés csillag mennyivel kisebb a Denebnél, de mennyivel nagyobb a Napnál. Szokásaink nemcsak őseink szoká­sairól vallottak, finnem világképünk­ről is. Most tudtam meg, hogy a re­gölés egyik versszaka a csillagok négyezer évvei ezelőtti állását mu­tatja. De még azért is régi, mert István király korára vall. A tudó­sok csak Veszprém, Zala, Vas, Győr- Sopron, Somogy megyében jegyezték föl, s a magyarság keleti végében, Erdélyben. Csak a gyepük népe ma­radt az egyházi parancstól annyira távol, hogy hagyományát őrizhesse megritkultában. A téli napforduló pogánykori ünnepét a kereszténység leplében lehetett megtartani. Szent István szoligái tartották a régi szo­kást. Azt, hogy „szabad megtartani”, nem éppen a ház gazdájához való kérésnek képzelem, hanem ezer­évesnek. Micsoda sejtelmek mozdul­hattak a regölőkben, bennünk, ami­kor énekeltük: „Ahol keletkezik egy ékes nagy út, amellett keletkezik egy halastó­állás. Azt is felfogá az apró sárocs­ka, arra is rászokik csodaíiú- szarvas. Noha kimennél, Uram, Szent István király, vadászni, mada­rászni, de ha nem találnál sem va­dat sem madarat, hanem csak talál­ná csodafiú-szarvast. Ne siess, ne siess, uram, Szent István király,, az én halálomra! Én se vagyok vad­lövő vadad, hanem én is vagyok| az Atyaistentől hozzád követ. Homlo­kodon vagyon fölkelő fényes nap, oldalamon vagyon árdeli szép hold, jobb vesémen vannak az égi csil­lagok. Szavam vagyon, ezer vagyon, szarvam helyin vannak százezer sö­vények, gyullaszlag, gyullaszlag, hol- tatlan alusznak. Haj, regő rejtem, regő rejtem. Ne siess, Szent István király az én halálomra, ne négyelj föl, mini Koppány vezérünket, aki­nek csonkját kitűzted Veszprém fa­lára, esedezünk, a régi szokást hadd tartsuk meg!” A fenti szemelvényekhez készí­tett illusztrációkat július 8-ig küldjétek be a megyei könyvtár címére (Kossuth tér 4.). A pályá­zat részletes kiírását a Szolnok megyei Néplap június 2-án közöl­te, az újságot megtaláljátok a könyvtárakban^ — Az első két forduló nyerteseinek névsorát jú­lius 8-án közöljük lapunkban.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents