Szolnok Megyei Néplap, 1978. július (29. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-26 / 174. szám

1978. július 26. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A Gyulai Húskombinátban Sikeres próbaüzemelés flz ember csak irányít A sertéseket szállítósza­lag hozza. Megkapják az elektromos sokkot, és egy villanás után már a kés alatt vannak. Forró víz, perzselés, darabolás, és máris töltik belőle a kol­bászt... A Gyulai Húskombinátban úgy megy minden, mint a karikacsapás: a gyár egyik végén belép a sertés és a -szarvasmarha, a másik vé­gén a szállítójárművek sora­koznak a kész áruért. A csupa csempe, patyolat tisz­ta épületben a legtöbb mű­veletet okos gépek, prakti­kus szerkezetek segítik, az emberek dolga többnyire csak az irányítás. A próba­üzem alatt lévő kombinát 1800 dolgozójából csak töre­dék a régi szakmunkás, a többségüket úgy kellett fel­venni szinte az utcáról. S ennek még nincs vége, mert augusztusra, amikor már tel­jes kapacitással dolgozik a gyár, és elindul a - második műszak is, kétezer ember­nek kell lennie a kombinát­ban. Miért éppen Gyulára ke­rült ez az egymilliárd 340 millió forint értékű beruhá­zás? Azért, mert az ország sertésállományának 14 száza­léka Békés megyében van, és az ott meghizlalt körül­belül egymillió sertést még így se tudják teljes egészé­ben saját megyéjükben le­vágni, feldolgozni. A kombi­nát építése mellett szólt a tradíció is: a gyulai és a csabai kolbász szinte az egész világon keresett áru­cikk, s a korábbi 320—340 vagon terméknek csaknem a duplájára van kereslet. Az 1974-es minisztertanácsi döntés után egy évre kezdő­dött a tervezés, s tulajdon­képpen ugyanabban az idő­ben hozzáláttak az építke­zéshez is. A beruházást az idén év elején adták át, így a próbaüzemet is beleszá­Versenytárgyalást nyert a Transelektro Külkereskedel­mi Vállalat Abu Dhabiban. Az olajsejkség elektromos műve városi transzformátor­án omásoknoz szükséges 400 voltos kapcsolóberendezések komplett szállítására írt ki versenytárgyalást. A pályá­zaton 27 cég vett részt, köz­tük az EAG, a Siemens és a Generáli Electric. A Trans­elektro, a magyar erősáramú iparvállalatokkal együtt ösz- szesen 4 millió dollár értékű ajánlatot tett. A versenybizottság a ma­gyar vállalat árajánlatát tar­mítva 1978-ban várhatóan 400—420 vagon termék hagy­ja el a gyárat. Most még csak 1300 darab sertést és 60 darab szarvasmarhát dol­goznak fel naponta, de a két műszak bevezetése után 2500 sertés és 200—250 marha lesz a napi teljesítmény. A kombinát tervezett ár­bevétele 1979-től 3,2, a ter­melési értéke 1,8 milliárd fo­rint körül alakul. A „klasz- szikus” termék változatla­nul a gyulai és a csabai kol­bász lesz. mellettük viszont még vagy negyvenféle áru hagyja el a gyárat. A kom­binát főként Békés megye és Budapest jobb ellátásáért dolgozik, de a mennyiségi nö­vekedés mellett a minőségi változást az ország többi ré­szén is érezni lehet majd. A gyulai hentesmesterek nyom­dokain haladva a bőven pap­rikázott és fűszerezett kol­bászfélék mellett 1979-től újabb termékek jelennek meg a piacon. Figyelembe veszik a külföldi vevők ízlését is: három, nemrégiben bemuta­tott készítményüket, ame­lyeket főleg a bors különböző fajtáival, illetve a vásárló által javasolt fűszerekkel ízesítenek, már nyugaton is elfogadták. Az se mellékes viszont, hogy mi mire számíthatunk. Nos, erre a kérdésre ifj. Klaukó Mátyás, a húskom­binát kereskedelmi igazgató­ja azt válaszolta, hogy az idén egyelőre a mennyiségi felfutásra törekednek, jövőre azonban már a magyar vá­sárlókat is új ízekkel kí­vánják megörvendeztetni. S ebben része lesz Szolnok me­gyének is, hiszen a nagy súlyú, 160—180 kilós serté­sek egy részét innen szállít­ják Gyulára. Ennek azért van különös jelentősége, mert ezeknek az állatoknak van a legjobb minőségű hú­sa — felhasználásukkal ké­szülhet a legfinomabb ter­mék. B. Á. tóttá a legkedvezőbbnek, s most kétmillió dollár értékű megrendelést adott fel. A többi, körülbelül ugyanilyen értékű megrendelést megosz­totta több külföldi vállalat között. A megrendelés alapján több mint 2000 kapcsolóbe­rendezés-készletet szállít a külkereskedelmi vállalat Abu Dhabiba a következő egy év alatt. A vállalatnak ez az ed­digi legnagyobb megrendelé­se e távoli országból. A be­rendezéseket a VBKM kapos­vári gyárában állítják elő. Nélkülük sincs aratás Hogy mi minden kell ma a gyors és sikeres gabonabe­takarításhoz, nehéz lenne felsorolni. Elsősorban jó kombájnos, száraz idő, mű­szakilag rendben tartott gé­pek — és strapabíró gumik. Az utóbbiak legismertebb „doktorai” Tiszafüreden Kul­csár Zsigmond és Takács Gyula, a Hámán Kató Ter­melőszövetkezet gumijavító műhelyének szakemberei. A helyiség előtt mindig áll két-három, orvoslásra váró teherautó, vontató, kombájn. — Jó külső és belső gumi nélkül nincs aratás, hiszen a betakarító és szállító gé­pek manapság már gumike­rekeken gördülnek. — A forgalom... — Nyáridőben óriási. Reg­gel 6-tól este 6-ig vagyunk nyitva. A várakozó jármű­vek 90 százaléka defektes, de mi végezzük a pótkocsik, rakodóterek nyílásainak a szivacsragasztását is, így nincs szemveszteség. — Mennyi id,ő kell egy defektes gumi rendbehoza­talához? — Ha csak sima ragasztás szükséges, húsz perc múlva már roboghat a jármű. Egy kombájnkereket 9 perc alatt ki- és beszerelünk. — A pénzük... — Teljesítménybéresek va­gyunk, ezért iparkodunk. Nem siettetjük, de az inter­jú nem számít bele... D. Szabó Októbertől termel Üj propaklór üzem építé­sét kezdték meg a fűzfői Nitrokémiánál a vállalat és a Nehézvegyipari Kutató In­tézet technológiája alapján. Az évi 1200 tonna kapacitá­sú gyár várhatóan október­től termel majd és termé­kéből, az értékes hatóanyag­ból, kiváló hatású gyomirtó­szert készítenek. A kísérleti terméket egyéb­ként már jó eredménnyel vizsgáztatták a kukorica­termesztő rendszerek. A szakmai vélemények szerint nagy hatékonysággal irtja azokat a gyamokat is, ame­lyek az utóbbi években nagyüzemi táblákon elter­jedtek, mert a közismert szerek hatástalanaknak bizo­nyultak. Velük szemben mentesíti a kukoricatáblá­kat többek közöt az ama- rantus (disznóparéj)-tól is. Ugyanakkor a vegyszer egy év alatt teli es egészében el­bomlik, nem marad sem a talajban, sem a növényzet­ben. A tervek szerint a követ­kező évben a Nitrokémiánál már mintegy negyedmillió hektárnyi terület gyomirtá­sára elegendő popaklór ha­tóanyagú gyomirtószert gyár­tanak. Ebből a hatóanyagból kizárólag a Nitrokémia ké­szít növényvédő szert, ezért a jövőben jelentős exportra is számítanak. II Transelektro sikere Mindössze tizenegy asszonyt leány dolgozik Kunm adarason a tiszafüredi Kosárfonó HSZ tizemében. Jelenleg patkászéket készítenek - külföldi gyermekeknek - mivel a székek többsége exportra kerül Előregyártott, hatméteres betonlapokból készítik a villamos­sínek aljzatát a fővárosi útépítéseken: ezzel lerövidül az út­felbontások ideje. A sinszálak befogására szolgáló acél- vályúkat a kőtelki Ady Tsz csataszögi nfelléküzemében gyárt­ják, ebben az évben közel 12 kilométernyit Paksi atomerőmű 1979-ben 7 milliárdos program A paksi atomerőmű épít­kezésén megkezdték az I-es reaktorboxot körülzáró, fal­cellák összeállítását. Ezek alkotják majd az üzemi fő­épület legkényesebb része, a hermetikus térség oldalait. 18—20 tonnás, előregyártott szerkezetekből óriás „acél­doboz,, alakul ki, amelybe a reaktor és a reaktort köz­vetlenül kiszolgáló segédbe­rendezések kerülnek. Az esemény kapcsán Nagy Zoltán, a paksi atomerőmű beruházás létesítményi fő­mérnöke adott tájékoztatást az MTI munkatársának az építkezés helyzetéről. El­mondta: az eddigi eredmé­nyek alapján teljesítik az idei 3,8 milliárdos progra­mot, jóllehet bizonyos mű­szaki problémák adódtak el­sősorban azoknak a teljesen új technológiáknak a töme­ges jelentkezéséből, ame­lyekkel a magyar kivitele­zők eddig még nem találkoz­tak. A hagyományos technoló­giával készülő létesítmé­nyek műszaki kivitelezése a tervnek megfelelő. Ez év vé­gén minden valószínűség sze­rint megkezdődhet a vízlá­gyító részleges üzembehelye­zése. Túrkevén ismét parlamentre készülnek Fiatalok között a Vörös Csillag Tsz-ben Ai ifjúsági törvény szerint kétévenként ifjúsági parla­mentet kell összehívni, ősszel a túrkevei Vörös Csillag Termelőszövetkezet fiataljai is összegyűlnek, hogy szám­vetést készítsenek az előző parlament határozatainak vég­rehajtásáról, és választ, orvoslást kapjanak a tsz vezetői­től a felmerülő újabb kérdésekre. — Nem sokkal a három túrkevei tsz egyesülése után, 1976-ban tartottuk az ifjúsá­gi parlamentet. Ezt a fóru­mot azzal zártuk le, hogy a határozatai nyomán intézke­dési tervet kell készítenünk, és megvalósítani a javaslato­kat, kijavítani a hibákat — mondta Szabó Lajos, a tsz KISZ-bizottságának titkára. — Miről esett a legtöbb szó 1976 őszén? — Először néhány adatot mondok. Az ifjúsági parla­menten a szövetkezet akkori, mintegy négyszázhúsz, har­minc éven aluli tagjából mindössze százhárom jelent meg, holott mindenki hivata­los volt. összesen tizenketten kértek szót, és ezek a felszó­lalások is három nagy téma­köri érintettek: a dolgozók képzettségi szintjének eme­lésével, a bérezéssel és a szo­ciális ellátással kapcsolatos kérdéseket. — Milyen intézkedéseket tettek a feladatok megoldá­sára? — Az intézkedési terv alapján folyamatosan pró­báltuk orvosolni a gondokat. Igyekszünk segíteni abban, hogy minden fiatalunk be­fejezze az általános iskolát. Évről évre itt a téeszben in­dítjuk a 7—8. osztály kihe­lyezett tagozatait, sőt külön előadó foglalkozik a „házi is­kolával ” A fiatalok között már csak tizenhármán nem fejezték be az általános is­kolát. — Ez mind nagyon szép lenne — szól közbe Kádas Antal, a juhászati és halásza­ti ágazat vezetője —. de a dolgozók iskolájának ezt a módját többen is kifogásol­juk. Bár tudjuk, hogy mi a cél, önmagában nagyon szép, de ne akarjuk a statisztikát mindenáron javítani. Eddig egy évben csak egy tanév anyagát lehetett elvégezni, negyedévi beszámolókkal, félévi, évvégi vizsgával. Most egy kétszer tizenhat hetes pe­riódusban elvégzik a 7—8. osztályt, és még csak vizsgáz- niok sem kell a hallgatóknak. Dolgozóinknak ingyen adjuk a tankönyveket, munkaidő- és egyéb kedvezményben ré­szesülnek. Ügy gondoljuk, jó lenne, ha magasabb követel­ményeket állítanának velük szemben. — A másik feladatunk a szakmunkásképzés biztosítá­sa volt, — veszi át a szót Szabó Lajos. — Nagyon örü­lünk, hogy a szövetkezetünk­be jövő fiatalok szakmunkás- bizonyítvánnyal, szakközépis­kolai érettségivel rendelkez­nek. Különösen jó a helyzet a gépműhelyben. A mai kor­szerű technika megköveteli a magas fokú ismereteket. Ősz­től megoldódik a „fűzüzem” problémája is. Sajnos az or­szágban csak két iskola képez kosárfonó szakmunkásokat, ígv ebben az üzemünkben sok a betanított munkás. Ősszel osztályt indítunk a szakemberek pótlására. A beszélgetés során az is kiderült, hogy a szövetkezet vezetői szociális kedvezmé­nyekkel is igyekeznek meg­tartani a gazdaságban a fia­talokat. Az elmúlt időszak­ban hat szakember kapott tanácsi értékesítése. a szö­vetkezet által vásárolt lakást. Mindenkinek ad a téesz la­kásépítéshez, vásárláshoz ti­zenötezer Torint kamatmentes hitelt. Az ifjúsági alapból különböző kedvezményeket kapnak a fiatalok. Jelenleg is kilenc saját ösztöndíjasa van a téesznek a különböző intézetekben. o — Az előző parlamenten többen kifogásolták a bére­zést. — Valóban, néhány jogos bírálatot kapott emiatt a gazdaság vezetése. Ezt a gép­műhelyben dolgozók tették szóvá. Igyekszünk orvosolni ezt a problémát is. Az a cé­lunk, hogy egyforma munká­ért egyforma bért kapjon mindenki. A fiatalok mosta­ni órabére megközelíti vagy eléri az iparban dolgozókét. A törzsgárdatagság elismeré­sére is megvannak a megfe­lelő módok. Ügy érezzük, hogy fiataljaink többsége elé­gedett a helyével, amit mi sem bizonyít jobban, mint az hogy a harminc éven aluliak kilencven százaléka több mint hat éve dolgozik ná­lunk. — Többen panaszolták 1976-ban, hogy nincs üzemi étkeztetés a szövetkezetben. — Nagy örömünkre ez a helyzet megváltozón- —• mondta Pabar Mária admi­nisztrátor. — A három téesz egyesülése után egy ezerada­gos konyhát alakítottunk ki, így most már minden dolgo­zónk kaphat 10 forintos áron ebédet. o — Hogyan látják a fiata­lok érdekképviseletét a szö­vetkezetben? — Ezen a területen nem állunk rosszul, hisz a hu­szonegy választott vezetőből kettő és a száztizenhat kine­vezett vezetőből harmincöt (29 százalék!) harminc éven aluli. Mindennél többet mond az a tény, hogy mindhárom kerületi vezetőnk ebből a korosztályból kerül ki. Ettől az évtől kezdve a küldött- gyűlés hivatott a dolgozók érdekképviseletére. Segít az is, hogy egyre gyakrabban hívjuk meg a téesz vezetőit a KISZ-taggyűlésekre — mondta Nagy Jánosné, a IV. alapszervezet KISZ-titkára. — Vizsgálták annak okát is, hogy a négyszázhúsz fia­talból miért csak százhárom jelent meg a legutóbbi par­lamenten ? — Sajnos ezek a fórumok nem az igaziak — jegyezte meg Kádas Antal. — Néhány kérdés, rövid válaszok, mint­ha mindenki sietne haza ... Nem vagyok benne biztos, hogy ebben a téeszben, ahol a dolgozók egyharmada har­minc éven aluli, csak ennyi lenne a gond. Az igaziak el is sikkadhatnak. Talán az az érzés, hogy mindenünk meg­van már, egyfajta közönyös­séget von- maga után. A szö­vetkezet pedig igyekszik min­dent megadni, hogy elégedett legyen az ifjúság. Mehetnénk kirándulni, mert saját bu­szunk van, de a negyven helynek fele szinte mindig ünes. Túrkevén ismét parlament­re készülnek. Reméljük ez­úttal a fiatalok is érzik fele­lősségüket, és nem maradnák üresen a parlamenti székso­rok. Sánta Zoltán

Next

/
Thumbnails
Contents