Szolnok Megyei Néplap, 1978. július (29. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-23 / 172. szám
12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. július 23. HÁZI VIHAR EGÉSZEN PONTOS ELŐREJELZÉS ŐSZINTE PROGNÓZIS Rokonszenves fiatalember Milan Popov megérezte, hogy vaíaki áll az íróasztala előtt. Felemelte a fejét. Látta, hogy egy rokonszenves fiatalember áll előtte. A fiatalember udvariasan köszön, majd így folytatja: — Bocsásson meg, Popov elvtárs, anyám tegnapi látogatásával kapcsolatban jöttem önhöz. — Ügy? Szóval maga Marija Pavlov fia. De én tegnap mindent világosan megmagyaráztam az édesanyjának. Nem szoktam közbenjárással foglalkozni. Ellenzem a protekciót. — Nagyon köszönöm önnek, Popov elvtárs. Tulajdonképpen én is azért jöttem, hogy megmondjam, ne vegye figyelembe anyám kérését. — Nézzenek oda! Szóval maga is ellenzi a protekciót! És csak azért jött, hogy megmondja, ne hallgassak az anyjára. így van? — Pontosan! Éppen ezért jöttem! Ne hallgasson az anyámra. Talán súlyos következményei lesznek, sőt biztosan súlyos következményei lesznek a számomra, ha nem neveznék ki oda, ahova jelentkeztem, de protekcióról szó sem lehet! — Várjon, miért lenne súlyos következménye? Csak nem annyira __ — Rendkívül érzékeny ember vagyok, Popov elvtárs. Nehezen viselem az ilyen csapásokat. Ne féljen, nem leszek öngyilkos, de nagyon valószínű, hogy kezet emelek... i— Csak nem akar kezet emelni saját magára? — Lehetséges, de ez nem olyan fontos. Legfontosabb, hogy ön ne cselekedjék elvei ellenére. — Fiatalember, maga egyre rokonszenvesebb. Feltárcsázok valakit az érdekében. — Lehet, hogy végezni fogok magammal, de őrének nem szabad szólnia az érdekemben. Semmi esetre sem! — Ne oktasson engem! Ha elhatároztam, hogy telefonálok, akkor telefonálok. Ne avatkozzék a dolgomba1 — Jól van, szóljon, de ne felejtse, akaratom ellenére történik. Sőt, ki is megyek innen, ne halljam, mit beszél. A fiatalember valóban elhagyta az irodát. Milan Popov felvette a telefont. 'Nagyon örült, hogy végre találkozott egy rokonszenves fiatalemberrel, a protekció elvi ellenségével. Hát lehet ilyennek nem segíteni? M inden hasonlat sántít, de amikor a nejem étvágya már a tőkés monopóliumoké felé közeledett, tudtam, hogy ebből baj lesz. Mindaddig nem hitte, amíg a tavaszi 570 (!) forintos kétrészes bikinijét nem próbálta fel. A szuper-fürdőruciból mintegy 240 forintnyi a lenagyobb erőfeszítéssel sem ment fel. Én megmondtam, nyugtáztam az igyekezet negatív voltát. A feleségem viszont a tükröt és az állítólag összement méregdrága importcuccot szidta. Szerencsére megkezdődött a kondicionáló torna, ami a szűk fürdőruhák legmegátalkodottabb ellensége. Nejpm az elsők között jelentkezett, hajlongott, szökdellt, dicsérte a mestemő furfangos, sová- nyító gyakorlatait. Sajnos másnap a boldogságot bánat váltotta fel, amely előszava jaj-jal kezdődött, a vége: a hátam, a lábam, a derekam, a nyakam, a vál- lam... A hatodik edzés Fürdőméi után a fürdőruciból már 480 forintnyi fédervajsz nélkül felment, és 11 megérdemelt önkínzás után az 570 forintos bikiniből legfeljebb 70—80 fillérnyi nem pasz- szolt a bázisévhez viszonyítva. Ezt mindketten határtalan örömmel nyugtáztuk, de másnap elkomo- rodtam. — Kimehetnénk astran- ra — így az oldalbordám. — Jó — fűztem továbbá gondolatot. — Mit vegyek fel? — Hát a bikinit... — Megőrültél ? Tavalyi cuccban lubickoljak? (Úszni ugyanis nem tud). Tanácstalanul tártam szét a kezem. Engem már ötödik éve ugyanaz a ruci szolgál — kitűnően. — Tudod mit? — hízel- gett. — Láttam egy remek darabot a Sztárban! Csodálatos! Műszálas! Fényes! — Mennyiért fénylik? — Hétszáztízért. Elhomályosodott előttem a világ. Ezért a nagy strapa, a kéthónapos küzdelem? Egy vígasztalt csupán: az idén az ötszázhetvenesbe, jövőre a hétszáz- tízesbe kell visszasová- nyodnia. Biztosan megteszi. Ha másért nem, hát az anyagi érdekeltség miatt. És már látom előre, hasikerül, jövőre újra a fülembe súgja: szívem, láttam egy remek fürdőrucit, 850 forint és kétrészes... D. Szabó Miklós Be van jelentve." ? ELLENTÉT Blagoj Kalajdzsiev- Azt hiszem egy kissé elhanyagoltuk a hétvégi telkünket D öntöttem. Elmegyek. Jól hallottad, igenis elmegyek. Hogy jó üdülést kívánsz? Nem vagy te észnél öregem. Nem üdülni megyék. Én egyszer s mindenkorra kiszállok a buliból. Engem többé nem látsz. Megyek. Hova, hova? Mit tudom én, de innen el any- nyi szent. Hogy se állásom, se lakásom? Ne légy már ilyen kispolgár?! Száz kémei kapkodnak utánam, érted öregem, száz kézzel, csak füty- tyentenem kell. Ezzel á tehetséggel ... fiatalságom teljében ... Ugyan kérlek! Hát én nem bírom tovább, megőrülök, már kész idegroncs vagyok, ez egyszerűen elviselhetetlen. Elnyomnak, lenyomnak, nem hagynak kiteljesedni, beteljesedni, érvényesülni... Hát lehet így elmélyült, alapos komoly alkotómunkát végezni ? Én azt mondom nem, nem és nem. Döntöttem. Elmegyek. Jól hallottad igenis elmegyek. Egyszer, s mindenkorra. Hogy már tavaly is? Ugyan kérlek, akkor még forrófejű kölyök voltam, de most már lehiggadtam, megértem, beértem és alaposan meggondoltam. Olvastad? Na, mit szólsz, ugye zseniális? Hogy kifogásaid vannak, meg nem értesz egyet? Ja, vagy úgy. te is egy nótát fújsz velük. Gondolhattam volna. Istenem, mit is várhatok másoktól, ha már a legjobb barátom is ilyen rútul, szívtelenül cserbenhagy? Nem találok megértésre. De elmegyek én innen, el ám, úgy elmegyek, hogy hírmondó sem marad utánam. Döntöttem. Hogy már évekkel ezelőtt is? Miért hányod ezt folyton a szememre? Akkor még reménykedtem, úgy gondoltam majd, felvirrad még egyszer az én napom. Különben is nagyon jól tudod, hogy akkor éppen a gyönyörű Eufrozinával gabalyod- tam földöntúli szerelembe. Csak nem hagyom itt a múzsám, az életem, csodálatos verseim ihletőjét? De hol van már a szerelem? Eufrozina a hitvesem, és én most megyek. öregem, csalódtam benned, nem találok szavakat, amelyekkel fájdalmamat ecsetelni tudnám. Te összefogtál ezekkel, s most arra kényszerítetek, hogy óriási tehetségemet aprópénzre váltsam. Igen kényszerítetek. Még azt kérdezed hogyan? Emlékezz csak a lakásügyre! Ki intézte el, hogy kiutalja nekem a tanács azt a két szoba hallt? Na, ugye, hogy te. Kértem én? Jó, jó említettem. (Beláthatod, hogy két apró gyermekemmel nem lakhattam a híd alatt. Mert ismersz — nem magamért tettem — én, amíg toliam és papírom van, egy od.uban, kenyéren és vízen is kibírom!) De most ezzel a lakással megfogtatok, börtönbe zártatok, hogy ne szárnyalhassak szabadon, hogy ne kapjak levegőt, hogy fulladozzak, mi több megfulladjak, vergődjek a kíntől. De én megmutatom, én kitörök innen, az én lánglelkemet nem lehet bilincsbe verni. Megyek! Hát szervusz öregem. Csomagolok és indulok az esti gyorssal. Hogy bocsássák meg neked? Ugyan kérlek, szóra sem érdemes. Húsz évet lehúztunk egymás mellett, ez alatt persze. hogy voltak nézeteltéréseink, előfordultak apróbb összekoccanások. Hogy a gyerekektől el sem búcsúztál? Még megteheted, csak egy hét múlva jön utánam a család. Ne aggódj, minden szükségeset magammal viszek ... kedvenc könyveimet és természetesen saját írásaimat is, meleg sálat, alsót, felsőt, egyszóval mindent, ami egy ilyen öreg farkasnak kell, örülsz, hogy végre sikerült életem nagy álma? Köszönöm öregem, igazán nagyon rendes vagy. Mindig is az voltál hozzám. A te okos, jó tanácsaidnak köszönhetem a biztos egzisztenciámat, azt, hogy ma már megbecsült ember vagyok, lakásom, autóm, protekcióm van. Csak a hála szavaival beszélhetek rólad, most az elválás pillanatában. Elválunk, s megyek. Álmom immár beteljesült. Hát nem csodálatos! Egy hónap üdülés a hegyek között! Török Erzsébet ELMEGYEK
