Szolnok Megyei Néplap, 1978. július (29. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-23 / 172. szám
1978. július 23. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 9 Otto Fernández: A megosztott idő Ami volt: a tökéletes homály, a halál rettegett szakadéka, a röhej roncsolt cipősarkai; a vizsla éhség a rémült emberszemekben. Most az életünk fénylő, fenséges paripa, mely habzón, vadul vágtat a virradatba: Veríték fröccsen a kőre, puska dobban a kőre, szerelem omlik a kőre, kalászok a gyermekeknek, tiszta útjukra értek. És majdan eljön az ember; virág a hajnal szemérmes arcán, érinthetetlen csodája az utaknak, ki az idők magva felett üt vigyázva, és óvó, örök pásztora immár a Földön a mosolynak és a szeretetnek. Csuday Csaba fordítása Adigio Benitez; Munka a kertben A mikor fidel Castro ÉS KIS CSAPATA HUSZONÖT ÉVE, 1953. JÚLIUS 26-ÁN , MEGTÁMADTA a SANTIAGO DE CUBA-BELI MONCADA LAKTANYÁT, TALÁN SENKI SEM HITTE VOLNA, HOGY E TRAGIKUS KIMENETELŰ ESEMÉNY NEMCSAK Az „AN- : TILLÁK GYÖNGYÉNEK” NEVEZETT SZIGETORSZÁG . : SORSARA, HANEM AZ EGÉSZ LATIN-AMERIKAI KONTINENS TÁRSADALMI ÉS KULTURÁLIS FEJLŐDÉSÉRE ILYEN ÓRIÁSI HATASSAL LESZ. a hősi Lettnek a nyomán bontakozott ki az a forradalmi harc, melynek eredményeképp 1958-ban a győztes gerillahadsereg szétzúzta Batista diktátor imperialistabarát rendszerét, Kuba népe pedig — az amerikai földrészen elsőként — hozzákezdhetett a szocialista társadalom alapjainak lerakásához. Á kubai nép végre megkapta a történelmi lehetőséget, hogy szabad "országban szabadon bontakoztathassa ki legjobb képességeit. Hogy e képességek milyen sokrétűen gazdagok, arra bőséges bizonyítékkal szolgált az ország kultúrája, már a gyarmati időktől fogva. E kultúra legszembetűnőbb sajátossága talán épp a sokar- cúság, az európai, lényegében spanyol gyarmatosítók és az Afrikából behurcolt négerek civilizációs, kulturális örökségének egybeolvadásából adódik. A létrejött ötvözetet, új minőséget nevezik a kubaiak criollo, vagyis kreol kultúrának. E kultúrtörténet első lapján mindjárt egy nagylélegzetű epikus művet találunk, Silvestre Balboa alkotását, A türelem tükrét (1608), Témája a kalóztámadásoknak kitett sziget viszontagságos élete. A rákövetkező, mintegy kétszáz év nem sok említésre méltó eredményt hozott. A rabszolgák betelepítése nyomán fellendülő cukor- és dohánytermesztés ugrásszerű gazdasági fejlődést eredményezett, és lassan megteremtette a kulturális élet feltételeit is. A XVIII. század elején megalapítják a havannai egyetemet, 1790-ben pedig megindul az első újság is. A gyarmati függés ellen szegülő nemzeti gondolat a század végén már megizmosodott, de egyetemes érvénnyel csak a XIX. század 70-es, 80-as éveiben fejeződött ki a talán mindmáig legnagyobb kubai költő, Jósé Marti műveiben. MONCADA OSTROMÁNAK ÉVFORDULÓJÁN Kuba és a kreol kultúra Marti, az Apostol — ahogy a nép még ma is nevezi —,. politikusnak, költőnek egyaránt zseniális volt. ő alapította 1892-ben a Kubai Forradalmi Pártot, amely egyesítette a függetlenséget követelő erőket. Ez a párt adott parancsot a spanyolok elleni . felkelésre 1895-ben, s irányítása alatt a Felszabadító Hadsereg egymás után aratta győzelmeit az óriási túlerőben levő spanyol hadsereg felett. A függetlenséget végül is csak az Egyesült Államok csapatainak beavatkozásával sikerűit kivívni 1898-ban. Marti lángeszét bizonyítja, hogy még jóval e fordulat előtt felismerte az amerikai gyámkodásban rejlő roppant veszélyeket, s a latin-amerikai népek összefogását sürgette. Költőként is forradalmi újító volt; művészetében a romantikus pátosz népi realizmussal és a modem izmusok, főként az impresszionizmus és szimbolizmus felé mutató kifejezési módokkal párosul. Az önmaga lényegét kereső kubai kultúra nagy pillanata volt Marti élete: vele kapcsolódott be először e kultúra az egyetemes művelődés ,vérkeringésébe. A XX. század s vele az úgynevezett „félgyarmati köztársaság” szellemi életének első évtizedei már a sajátosan kubai, ugyanakkor általános • érvényű tartalmak megfogalmazásával, elmélyítésével teltek. A haladó polgárság legjobbjai is megegyeztek abban az illúzióban, mely szerint a társadalmi bajok orvoslására a művelt kisebbség vezetőszerepének kivívása a megoldás. robbant ki a köztársaságot felváltó Maohado- diktatúra elleni forradalmi mozgalom. Ugyanebben az évben jelentkezett az irodalomban az úgynevezett neg- rismo, vagyis a néger néptömegek problematikáját, kulturális értékeit az irodalomba beemelő irányzat. Nicolás Guillén volt a mozgalom legkiemelkedőbb költője, de a modem kubai irodalom másik óriását, Alejo Carpentiert is soraiban találjuk. A csoport legnagyobb tette az úgynevezett afrokubai kulturális örökség feltárása volt; amelyre az ősi afrikai mitológia és a keresztény vallási elemek sajátos keveredése a legjellemzőbb. Termékenyítő hatása óriási volt, s nemcsak az irodalomban: a világhírű Kubai Balett és a mindmáig talán két legnagyobb kubai képzőművész, Vilfredo Lám és René Portocarrero is bőven merített e kultúra gazdag és tiszta forrásából. ebben az időszakban, a 30-as, 40- es években jelentkezik először a munkásosztály helyzetének, sorskérdéseinek témája az irodalomban Nicolás Guillén, Manuel Navarro Luna és mások műveiben. E kérdésekről azonban a társadalomtudományok s az értekező próza művelői mondtak el talán a legtöbbet. Közöttük olyan, később kiemelkedő államférfiakat találunk, mint Raul Roa vagy Carlos Rafael Rodriguez. A forradalmi hagyományok, a győztes gerillahábofú kiteljesítő hatása a kultúrában a 60-as évekbén mutatkozott meg igazán. Az alkotók és műveik felsorolása nagyon hosszú lenne, így csak néhányat emelünk most ki. Mindenekelőtt Alejo Carpentiert, akinek regényeiben a földrész sajátos természeti képe, történelme, emberi tragédiái fogalmazódnak még, de úgy, hogy e barokkosán indázó stílusban megírt, helyi csodákkal, és különösségekkel teli történetekben egyben az egyetemes emberi sors kérdéseire is megkísérel választ adni az író. Főművét, A fény századát, a magyar közönség is nagy tetszéssel fogadta néhány éve. A költők közül ismét Nicolas Guillént kell elsőnek említeni, aki a Kubai Írók és Képzőművészek Szövetségének elnökeként kiemelkedő szerepet vállalt az új kulturális intézmények megszervezésében és irányításában. Alkatóként szatirikus, ironikus, játékos hangjával vitt új színt életművébe és az új kubai irodalomba. Otto Fernandez keveset író, elégikus alkatú költő, a Szövetség lapjának, az Uniónnak a főszerkesztője, aki verseiben a forradalom vívmányait, az illegális mozgalom élményeit és a modern ember szorongásait, magányát egyaránt magas költői szinten fogalmazza meg. A fiatalabb költők közül David Chericián nemcsak rendkívüli vitalitást és bravúros formaművészetet mutató költészete miatt érdemel kiemelést; ő Ady fordítója és a magyar költészet egyik legavatottabb tolmácsolója. Nem hiányozhat e képből az immár klasszikus rangú novellista, Onelio Jorge Cardoso, a népi realizmus talán legtisztább képviselője; Miguel Bamet, aki szociológiai, nép1930-ban Ugyancsak rajzi kutatásokon alapuló dokumentumregényeivel, főként a Fekete sors az Antillák Gyöngyén című művével aratott világsikert; de nem maradhat ki Lisandro Otero sem, aki a mai kubai valóság realista megjelenítésének egyik legnagyobb mestere. A forradalom győzelme utáni kulturális élet megszervezői célul tűzték ki egész Latin-Amerika haladó törekvéseinek a felkarolását. É cél elérésére született meg a Casa de las Américas kiadó és az azonos nevű iro- dalmi-lpolitikai folyóirat, amely a kiváló költő és irodalomtudós, Roberto Fernandez Retamar szerkesztésében a földrész egyik legjelentősebb szellemi fóruma lett. Keveset szóltunk eddig a társművészetekről. Elsőképt a Kubai Nemzeti Balettet kell említeni, hiszen a kubai táncosoknál talán csak a moszkvai Balsoj együttese jobb ma a világon. Primadonnájuknak, Alicia Alonsónak és vezetőjüknek, Fernando Alonsónak a nevét mindenki ismeri. A csoport 1949-ben alakult, és azóta klasszikus és afrokubai tárgyú táncjátékai^ val a sajátos kubai értékek (vitalitás, életöröm, érzéki szépség és finomság) egyik legfőbb hordozója, kifejezője. Színházi élet a forradalom előtt alig volt Kubában. Szinte a semmiből jöttek létre azok a merészen kísérletező, a közösségi játékmód érvényes formáit kereső társulatok, amelyek azóta nemzetközi rangot" vívtak ki maguknak. Ugyanitt a szocialista filmművészet is káprázatos gyorsasággal jutott el a megszületéstől a nemzetközi sikerekig, elsősorban Julio García Espinoza, Tomaso Gutierrez Alea és Humberto Solas nagyszerű filmjei révén. Végül szólni kell még a legfiatalabb kubai nemzedékek kulturális tevékenységéről. Ezt áttekinteni, értékelni még korai lenne, de rendkívül bő irodalmi, művészeti termésük minden kétséget kizáróan bizonyítja, hogy e fiatalok magukévá tették a forradalom eszményeit, magukba szívták az előző nemzedékek eredményeit. Hitük és lendületük a biztosíték rá, hogy talán ők lesznek, akik valóban élnek a forradalom által megteremtett lehetőséggel, és gazdag képességeiket még gyümölcsözőbben bontakoztatják majd ki, mint elődeik. Csuday Csaba Herceg Árpád: Márton legendája Akkor még úgy utaztunk autóstoppal, mint az Afrika-kutatók: ráböktünk a térkép egy darabjára és elindultunk, nem is éppen a legrövidebb és legforgalmasabb úton. Mert nem az vcűt a fontos, hogy oda érünk-e és mikor? — hanem ami útközben történik. Egyszer Bakonysárkánynál ért bennünket az este, félúton Székesfehérvár és Győr között. Az út itt csak elhúz a falu mellett —, a távolban sejthető kocsmához letérni értelmetlen volt. Elindultunk hát gyalog Győr felé, ezzel aztán végképp elvágva magunkat mindenfajta melegedési lehetőségtől; és fagyos, novemberi éjszaka állt előttünk. Hosszan erdőben vitt az út, stoppolni itt reménytelen, integetnünk is fölösleges volt. Az autók fényszórói magabiztosan és nagyképűen suhintottak le ránk, szánalmas kis emberkékre, erdei manókra, sofőrök rossz szellemeire... Már jó három órája kutyagoltunk; fáradtak voltunk és idegesek, teljesen össze voltunk fagyva. — Le kéne ülni — mondtam, és megálltam. — Nem kell! — mondta Márton, és átfogta vállamat. — Csak lépj egyet a bal lábaddal, azután tedd utána a jobbot... és újra a balt. Egyszerű ez. Mindig csak egyetlen lépést kell megtenni —, de azt meg kell tenni. Mondom, megy ez neked ... így valóban jobb volt: le volt egyszerűsítve. Balról, egy domboldalon elszórt fények tűntek föl, meleg-sárga utcai lámpák. Távolabb szabályos négyszögben higanygőz- lámpák ... talán egy gazdaság van ott... Talán már nincs messze Kisbér; ha ott vonatra ülnénk, és a vonatban jó meleg lenne... — Ez még nem Kisbér — mondta Márton. — Hát mi? — kérdeztem összetörtén és megálltam. — Ez Nagybér — mondta Márton. Ez megnyugtatott, és elindultam. Kis idő múlva megkérdeztem: — Nagybértől még messze van Kisbér? — Messze is, meg közel is... Ezt még ej kellene döntenünk. — Északra van vagy délre? — kérdeztem, mintha lenne ennek valami jelentősége. — Valószínűleg északabbra van ... vagy délebbre... Még ezt is el kellene döntenünk. Nagybér ugyanis nincs a térképen. — Olyan kicsi? — Olyan nagy ... Nagybér ugyanis egy elvarázsolt falu. Csak éjszaka látni, és csak a fényeit. Nappal nincs. — Nappal hol van? — El van varázsolva. — Aha ... Értem. — Bólogattam. — Szerintem nappal napraforgótábla. —■ Vagy őszirózsatábla... Inkább őszirózsatábla, jó? — mondta Márton. És hozzátette: — Persze, ha te is beleegyezel... — Persze, csak azt nem tudom, hogy napszállta után miért ilyen kopár ... Miért virágtalan ez a virágföld ? — Mert a kisbériek minden délután kivonulnak az őszirózsa-kombájnokkal, és learatják az egészet. Az őszirózsatarlón aztán minden éjjel kinyílik Nagybér. S ahogy pirkadni kezd. az egész falu embe- restül-házastul egyszeriben őszirózsává válik... A kisbériek korábban dühösek voltak és értetlenek, hogy miért kell őnekik nap mint nap, télen-nyáron teljes apparátussal aratni... — És most, már nem dühösek? — Most már nem bánják. Nagyon jól megférnek együtt: Nagybér nyílik, Kisbér arat. Ez a világ rendje. — Óriási! Itt minden áldott nap megrendezhetnék az „Ifjú Kombájnosok Versenyét” ! — Amikor még dühösek voltak, ez eszükbe sem jutott... — Mert csak az volt a fontos nekik, hogy naprakészen kiirtsák az őszirózsákat! — Ám amikor gondolkodni kezdtek, ráálltak a versenyezésre ... Csakhogy egy idő múltán ez is unalmassá vált, mert mindig ugyanazok lettek az elsők. Ezért aztán megegyeztek, és előre megbeszélték, ki legyen a nyertes. Ki vigye el a babér ... vagyis az őszirózsakoszorút... — És telt, múlt az idő, mindenki többízben volt már' kiválasztott és soros KLK... — Mi az, hogy Káelká? — Kisbér Legjobb Kombájnosa ... Mondom, már nagyon unták, ezért abbahagyták a vetélkedést... — Meg azért is, mert már kezdtek megbarátkozni a nagybériekkel! — Igazán, mi is bemehetnénk hozzájuk ... Mit gondolsz, mi lenne? — Semmi. Szeretettel fogadnának. Enni, inni adnának. Szeretni, táncolni, dalolni tanítanának. — És hazaröpítenének bennünket. — Esetleg. Nagybéren mindenki mindenkiért mindent megtesz. Ott az emberek jók. egyfolytában csak jók... Mesebeli gyorsasággal múlott így az idő. Még Nagybéren jártunk, amikor megérkeztünk Kisbérre. — Itt is vannak ám nagybériek! — mondta Márton. — Hol vannak? — El vannak varázsolva ... — Az utolsó vonat, mint ahogy az lenni szokott, az orrunk előtt húzott el. A kisbéri vasútállomás fűtetlen várótermében vacogva vártuk a hajnali járatot. Éjféltájban dermedt, kínlódó álmunkból fölkeltett bennünket egy vasutas. — Jöjjenek át hozzám, a bakterházba — mondta. — Ott jó meleg van. Összeraknak néhány párnás széket —, nem olyan, mint egy ágy, de ennél a bordás padnál mindenképpen jobb. A vonatra majd ébresztem magukat. — Maga nagybéri ember — mondta Márton, már a bakterházban, miközben kezét valószínűtlenül közel tartotta az át- tüzesedett kokszkályhához. — Kisbéri vagyok — mondta az ember, és mosolygott Márton nyelvbotlásán. — Itt is születtem. Ez az ember nem. volt elvarázsolva. Összeállította: Rékasy Ildikó
