Szolnok Megyei Néplap, 1978. július (29. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-23 / 172. szám
1978. július 23. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Új út a Balatonhoz Veszprém határában a 8-as számú fő közlekedési út 42-es kilométerénél felüljáró épül. A várost megkerülő észak-déli körúton az autósok gyorsabban közelíthetik meg a Balatont. A képen: a Hídépítő Vállalat szakemberei készítik, a felül, járót A boldogító mégsem HOGYAN ÉLÜNK — HOGYAN ÉLJÜNK Lakás és életmód-Nehéz lenne kideríteni, hogy miért olyan sok Magyarországon a válóper, de azt hiszem, nem járunk messze az igazságtól, ha az okok között az első helyek valamelyikére soroljuk a rövid, felületes ismeretségeket. Volt idő, amikor nem kellett más a házassághoz, mint a személyi igazolvány és két tanú. Aztán jöhetett az „ásó, kapa. nagyharang .. Az elhamarkodott házasságok számának csökkentése érdekében született három és fél évvel ezelőtt a rendelet, amely az esküvő előtt harmincegy napos várakozási idő letöltésére kötelezi az ifjú párokat. Ha közben bármelyikük meggondolja magát, mindenféle hátrányos következmény nélkül visszaléphet szándékától. Az anyakönyvi hivataloknak emiatt nagyon megnőtt az adminisztrációjuk, a válások száma azonban csökkent. A rendelet tehát kiállta ja próbát. A szolnoki Városi Tanács anyakönyvvezetője természetesen nem mondhatott neveket. — Évről évre nő a „ví- szakozt” fújok száma. — Önök persze nem firtatják az okokat. — Semmi közünk hozzá. Egyszerűen sztornírozunk. — Egyszerűen bejön a nő vagy a férfi, és kijelenti, hogy nem kell virág, nem kell pezsgő, nem lesz esküvő...? — Ha bejön. Nemrégiben például vártunk fél egyre egy egyetemista párt. a kórus már hangolt, a pezsgő bontásra készen állt, vállamon a szalag... Az ifjú házasulandók azonban sehol. Mit tehettünk? Bezártuk a házasságkötő termet, a kórus visszament skálázni, a pezsgőt újra betettük a hűtőbe. És dühöngtünk. o Gy. CS-né harmadikos gimnazista volt, amikor úgy döntött, hogy férjhez megy. — A fiú miatt otthagytam az iskolát, nem láttam a szerelemtől. A házasságban Véltem felfedezni az egyetlen kivezető utat. amelyen elindulhatok, minél mesz- szebb a szülői háztól. Úgy óvtak otthon, mint a hímes tojást. Pali —I nem ez az igazi neve — büntetett előéletű, iszákos, munkakerülő ember volt. Bíztam magamban, hogy nekem sikierül megváltoztatnom. Nagyon szerettem, ő volt az első férfi az életemben... Három napig jártunk együtt. Egyik este közölte, hogy feleségül vesz. Másnap bejelentkeztünk. — Mikor jött rá a tévedésre? — Alig egy héttel a bejelentkezésünk után névnapom volt. amit családi környezetben ünnepeltünk a szüleimmel. Pali nem is tudta, mikor van a névnapom ... Feljött hozzánk két ismerős fiú, virágot hoztak, fel- köszöntöttek. Palinak ezt elmondtam. Üvöltözni kezdett, három napig részeg volt, szidott, hogy ha a félesége akarok lenni, ne álljak szóba más fiúkkal. — És még aznap bement a tanácshoz visszamondani az esküvőt. — Csak pár nap múlva. Az unokabátyámmal beszélgettünk. mondta, hogy nem lesz nekem jó az a házasság... — Hagyta magát lebeszélni? — Akkor már ép is tudtam, milyen hülyeség lenne olyan emberhez kötni az életem, aki részeges, vere- kedős, és nem feleségnek kellek neki, hanem cselédnek, rabszolgának. — Aztán férjhez ment Gy. Cs.-hez. — Cs.-t alig egy héttel a Palival történt szakításom után ismertem meg. Félévig jártunk együtt, és úgy érzem. sikerült elfelejtenem ezt a „majdnem ballépést”. o — „Majdnem” ballépés. Tehát ha nem lett volna a rendelet, amely szerint az esküvő előtt harmincegy napig várniuk kell, most elvált asszonynak számítana. — Ez biztos. Jól jött ez az egy hónap gondolkodási idő. — Én a rutinos házasodok közé tartozom — nevetett teleszájjal B. F., amikor elmondtam. miről szeretnék t vele beszélgetni. — Harminckilenc éves vagyok, jelenlegi feleségem a harmadik. Eredetileg azonban nem vele jelentkeztem be a tanácsnál. A harmincegy napos várakozási idő negyedik napján ismertem meg mostani oldalbordámat. Bementünk az anyakönyvi hivatalba, és bejelentkeztünk. Nagyot néztek, hogy milyen gyorsan meggondoltam magam. Mondtam, az előző bejelentkezés érvénytelen, javítsák át a hölgy nevét. Képzelje el, ha nincs ez a türelemre intő rendelet, most nem azzal élnék, akit az igazinak tekintek. — Ö már a harmadik „igazi”... — Az utolsó. Látja, kopaszodom, ideje megkomolyodni. Különben is egy csomó pénzem ráment a válóperekre, elég volt. Minden esetre a korombéliek érdekében szóvá teszem, hogy a harmincöt éven felülieket felmenthetnék az egyhónapos várakozási kötelezettség alól... Ha nem is mind- annyiunknak. de legtöbbünknek igencsak benőtt már a fejelágya. — Csak nagyon indokolt esetben tekintünk el a bejelentés és esküvő közötti harmincegy nap kivárásától — mondta az anyakönyvvezető. — Ilyen felmentő ok, ha például a feleségj elölt nyolc- hónapos terhes. Vagy ha külföldre utaznak, ha szak- szervezeti beutalójuk van ... Egyébként ez utóbbival sokan ravaszkodnak. Nem értik meg, hogy maguk látják kárát az elkapkodott házasságnak. — A rendelet életbe lépése óta alaposan felduzzadt az adminisztrációjuk. — Nem lenne az olyan sok. Mostanában viszont egy érthetetlen szokás dívik: mindenki a megyeszékhelyen akar esküdni. Nem tudom, miért lesz jobb az a házasság, amit Szolnokon kötnek... o Ebben az évben Szolnokon tízen mondták ki a „boldogító mégsem”-et. A logika szerint ennyivel kevesebb lesz a rossz házasság. Bendó János A lakást azért tartják oly fontosnak az életmóddal foglalkozó szociológusok, mivel a lakás az emberek életvitelének közvetlen környezete, amely elsőrendű szerepet játszik éppen az elemi létfeltételek megteremtésében és kialakításában. Elmondhatjuk, hogy a lakásmód szerves része az életstílusnak, amelynek konkrét formái országonként, társadalmi rétegenként és nemzedékenként is különböznek egymástól. Imponáló adatok, ám... Kezdjük a dolgot az ellátottság mennyiségi oldalával. Vitathatatlan tény a lakásépítés nagyarányú növekedése. Az 1945 utáni első évtizedben éves átlagban 28 ezer lakás épült; a hatvanas években 60 ezer, a IV. ötéves tervidőszakban pedig 87 ezer. Ha már a számoknál tartunk, azt is megemlítjük, hogy a mennyiségi növekedés mellett lakásállományunk minősége is javult. 1960-ban a lakások 13 százaléka volt teljes komfortos, jelenleg valamivel több mint 35 százaléka. Sőt a felsorolást tovább folytathatjuk azzal, hogy a lakások átlagos szobaszáma is emelkedett: a száz lakásra jutó népesség az 1960-as 361 főről 1975-re 302-re és a száz szobára jutó népesség 250-ről 162-re csökkent. Amennyiben a lakásállomány fejlődési ütemét a számok tükrében vizsgáljuk, tagadhatatlanul imponáló képet kapunk. Ez tehát lakáshelyzetünk realitásának egyik tényszerű oldala. Még mindig a dolog mennyiségi oldalánál maradva, nem szabad azonban egy pillanatra sem megfeledkezni arról, hogy nagyon sok embernek jelenleg nem megfelelő vagy nincs lakása. Hiszen napjainkban is közel 300 ezer család igénylését tartják nyilván a tanácsoknál, és ezek közül több mint 180 ezernek egyáltalán nincs saját otthona, 20 ezernek pedig életveszélyes, vagy egészségtelen a lakása. Ha ehhez még azt is hozzávesz- szük, hogy sokan — elsősorban az egyedül élők — még nem is jelentkeztek lakáskérelemmel az illetékes szerveknél, a lakáshiány még szélesebb. Az összképet bonyolítja az önálló otthonnal “nem inendeíkező ágyr&jlárók és albérlők elég magas száma, mely a nyilvántartás szerint több mint 130 ezer, valamint a munkásszállások lakói, akiknek száma csak a fővárosban meghaladja az 55 ezer főt. A felsorolt számokból is annyit megállapíthatunk, hogy az elmúlt 15 évben egy millió lakás épült és ennek következtében 3 millió ember költözött új otthonba, ami az esetek többségében az előzőhöz képest minőségileg is magasabb szintű, és az érintett népesség életmódjában is változást jelentett. Az is világos azonban, hogy az önálló lakással nem rendelkezőknek, az albérlőknek és az ágyrajáróknak, a munkás- szállások lakóinak helyzete — akik együttvéve még mindig elég jelentős része lakosságunknak — nemcsak szociális feszültségek forrása, hanem életmód befolyásoló tényező is. Nem lehet kétséges ugyanis, hogy magasabb szintű, gazdagabb tartalmú, kulturáltabb életvitelt elvárni azoktól, akik az egyik legelemibb alapszükséglettel, vagyis az önálló otthonnal sem rendelkeznek — aligha reális. Éppen a szegényes lakásviszonyok következtében ezekben a rétegekben nagyobb igényű ambíciók nehezen bontakoznak ki, vagy ha jelentkeznek is, az esetek többségében nem tudnak megvalósulni. Térjünk vissza azokhoz, akiknek van ugyan önálló otthonuk, ám ez az otthon nem teszi lehetővé korszerűbb, magasabb értékű életmód kialakulását. A negatívan ható tényezők közül elsőnek kell említeni a lakások komfort fokozatát. Még ma is az a helyzet, hogy a lakások több mint az 50 százaléka komfort nélküli. Kezdjük talán a komfortszint egyik alapvető mutatójával, a folyóvíz ellátással. Jelentősége abból is kitűnik, hogy ott fejlődtek ki magas kultúrák, ahol vízkultúra volt, csatornázás és vízvezeték-rendszer. Helyesen állapítja meg Lo- sonczi Ágnes — a kiváló hazai életmódkutató —: úgy tűnik, hogy a mai Magyarország kulturális szintkülönbségeinek jellemzőbb mutatója lehet a folyóvíz, mint a könyvtárak, színházak vagy az olvasók száma. Vízvezetékhálózatba az ország összes lakásának 44 százaléka van bekapcsolva, ezen belül azonban egyes megyék még a 20 százalékot sem érik el, nem is beszélve a települési szintek további aránytalanságairól, a falusi viszonyokról. Ezek után már nem meglepő, ha eláruljuk: átlagosan a lakások kb. 36 százalékában van fürdőszoba és WC. Sajnos elég magas azoknak a rétegeknek a száma, akik nem rendelkeznek fürdőszobával és WC-vei. Ugyanakkor vitathatatlan tény, hogy a kulturális szint egyik lényeges mutatója a testi higiénia, aminek elterjedtségi fokát a fürdőszoba és a WC jelzi. Lakáskomfort, lakásnagyság Témánk szempontjából nem lehet eltekinteni a lakások nagyságától sem. Hiszen a lakás nagysága is erősen befolyásolja a benne élők tevékenységének körét és minőségét is, azaz bizonyos differenciáltabb igények kialakulását ez előmozdítja, vagy ellenkező esetben akadályozhatja. Általában igaz az, hogy a nagyobb, tágasabb lakás többirányú tevékenységnek kedvez, vagyis nő a benne élők választási lehetősége. Míg a kis térfogatú és alapterületű lakások csupán az elemi igények kielégítésére szolgálnak. A lakások nagysága, az egy szobára jutó személyek száma nagymértékben befolyásolja az emberek művelődési, tanulási, szórakozási, pihenési lehetőségeit. Nem is beszélve a társasági élet igényeinek kielégítéséről, amelynek csökkenő tendenciája napjainkban valószínűleg kapcsolatban van a szűkre zsugorodott lakótérrel. A lakások nagyságáról szólva szembetűnő, hogy a magyar lakásállomány zöme eleve kis, 1 és 2 szobás lakás, a 3 szobás, vagy annál nagyobb lakások aránya alacsony, mindössze 19 százalék. Ebből az következik, hogy bár 1960-as évről 1975- re a száz szobára jutó népesség 250-ről 162-re csökkent, ez még mindig túl magasnak mondható. Nem is beszélve arról, hogy a szobák alapterülete — mint a lakások átlagos alapterületéből kitűnik — nagyon alacsony, a különböző társadalmi rétegeknél az egy szobára jutó sűrűség meglehetősen eltérő, amit leginkább a segédmunkások lakásainak túlzsúfoltsága jelez. De menjünk tovább. Az előzőekben azt állítottuk, hogy minél jobbak a lakás- körülmények, annál alkalmasabbak arra, hogy az emberek különböző igényeit és funkcióit differenciált módon elégítsék ki. A lakás által kínált funkciók differenciálása szempontjából talán az egyik legérdekesebb mutató a konyha. Ugyanis figyelemre méltó összefüggésekre bukkanunk, ha arra keressük a választ, hogy hol, milyen társadalmi közegben, milyen és hányféle funkciót lát el ez a helyiség, valamint, hogy miképpen változnak, alakulnak ezek a funkciók, hogyan tömörül egy térre a család. R konyha szerepe Tény az, hogy a családok számottevő részében manapság is kiemelkedő szerepe van a konyhának, ahol mindazok mellett, hogy főznek, esznek, mosnak, mosaksza- nak, társalognak, esetleg alszanak is, a gyerek tanul is. összefoglalásként elmondhatjuk, hogy a lakás az élet- lehetőségnek nemcsak skáláját szabja meg, hanem megszabja az együttélés minőségét, a mindennapi életvitel menetét, szintjét, tartalmát, sőt hangulatát is. Minél kisebb a lakás, vagy egy helyiségre szűkül le a lakás több irányú funkciója, azaz minél szűkebb az élettér és egysíkúbb a belső berendezés, annál kevésbé differenciálhat a mindennapi életvi- vitel és ennek következtében szegényebb lesz az élettevékenység tere, az ott élő emberek fejlődési lehetősége. Ez egyben azt is jelenti, hogy minél szűkebb a mindennapi élet belső környezetének kerete, annál nagyobb az együttélőknél a konfliktus kialakulásának lehetősége, és számos más negatív hatás, amelyeket a szociológia és a pszichológia már tényszerűen bizonyított. Módra László Miskolcról, a 34-es számú általános iskolából érkeztek Tiszafüredre ezek az iskolások. Tizenhét, egyenként négyszemélyes sátruk azonban péntektől német vendégeket fogad; az NDK-ból csereüdülésre érkező általános iskolásokat