Szolnok Megyei Néplap, 1978. július (29. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-22 / 171. szám

1978. július 22.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

3

A Közmű- és Mélyépítő Vállalat szakemberei két elő- és négy utóülepítő medencét, valamint két levegőztető medencét építenek a Fővárosi Csatornázási Művek dél-pesti szennytisztító telepén. A mintegy százhetvenmillió forint értékű bővítő munka befejezése után a telep tisztító kapacitása a jelenlegi napi negyvenezer köbméterről százhúsz-százötven- ezer köbméterre fog növekedni. Az ülepítő medencékből négy darab még az idén elkészül. A képen: szerelik az első ülepitőmedence betonacéfvázát

Sokan apánk ntáu jöttünk

Napsütéses időben zötykö- lődiink a Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság terepjárójában. Törökszentmiklós alatt, az állami gazdaság területén araszolunk előre. Az út, amin haladunk, gépek - vágta gödrökkel szabdalt. Jobbra a 2-es főcsatorna gátja magasodik.

Ezen a szakaszon dolgozik a Kim Béla kubikos brigád. A távolban mintha valaki átmenne az úton. Hamarosan kiderül, jól láttam. Búcsús Mihállyal, a brigád vezetőjével szorítok kezet, aki társaival a vizeskannáért indult a fák alá.

— Meleg van, inni kell az embernek — mondja — iz— Bizony régebben rosz- szabb volt — kapcsolódik be a beszélgetésbe a széles vál- lú Berta János, mert lakókocsiban telt a hét, csak szombat, vasárnap jutottunk haza családnézőbe. Nyáron meleg, télen meg hideg volt. A kályha csak fölfelé, meg a közelében melegített. Ha nagyon bedurrantottunk, akkor a felsőágyas kiszáradt, ha meg a kedvéért nem raktuk meg a tüzet, az alsóágyas fagyott jéggé.

— Meg az asszony mellett csak szívesebben fekszel, mint mellettem — villantja ki fogait egy mosollyal Holy- ba András.

— Csak mi vagyunk komolytalanok, de nem az a munkánk, az pontos és megbízható. Nem dicsérem magunkat. Tíz éve, 1967-ben, szocialista brigád címet nyertünk — folytatja Búcsús Mihály. — Igaz, akkor mégnem így nézett ki a brigád, azóta jöttek is, mentek is.

Tömérdek

— Pár éve könnyebbé vált a munkán — veszi át aszót ismét Búcsús Mihály. — Vagy mondhatnám úgyis: könnyűvé. Tömérdek gép segít, de az okos gépek sem szorítják ki az embert. A mi dolgunk a finomabb feladatok elvégzése. Ez a huszonkét kilométeres szakasz, amit tavasz óta igazítunk, azért ad elég munkát. Feljáró rámpákat csinálunk, hogy erről a gazdasági útról, amin maga is jött, föl lehessen hajtani a gátra. A főcsatorna mellett az a kisebb — mutat az út túloldalára — amolyan vízgyűjtő, ha a nagyobbik átengedné a vizet. E fölé épül a feljáró. A kis- csatomába méter vastag csöveket kell fektetni, az áteresz elejét-végét betonlapokkal kirakni, azokat betonnal összekötni — így együtt a műtárgv —, aztán meg jön a rampa földmunkája, Eddig nyolc ilyet kézadt homlokát törölgetve. A kanna körbejár, mindenki a fedőből iszik, majd letelepszünk egy kis időre az árnyékba.

— 1962-ben alakultunk — kezdi a brigádvezető. —1970 óta dolgozunk nyolcán együtt, de most csak heten vagyunk itt, mert Bense Jóska megvágta a kezét, meg a szíve is rendetlenkedik. A legidősebb közülünk Faragó Pista bácsi, 55 éves, a legfiatalabb meg Lakatos Mihály, huszonnyolc múlt.

— Mindannyian Cibakhá» zán élünk, s most már otthon is alszunk esténként. Az a kocsi fuvaroz minket, amivel mag jött.

— Ez a cím kötelezi a tagokat — vetem közbe.

— Így van. Tavaly az igazgatóság kiváló brigádja lettünk és négyszer nyertünk aranyérmet a munkaversenyben, — így a brigádvezető.

— Mit csinál ma, 1978- ban egy kubikus brigád? — kérdezem.

— Hát nem azt, amit régen, az bizonyos — szólal meg mellettem Templom László. — Sokkal kevesebb földet mozgatunk meg kézzel, mint azelőtt. Ugyanazokkal a szerszámokkal dolgozunk, csak a talicskát felejtettük el szerencsére.

— Itt van ez a kettes főcsatorna — mutat a magasodó töltésre Holyba András. — Mire egy ilyen elkészült a régiek kezétől, azt az iszonyú sok földet négyszer - ötször is lapátra kellett venni, hogy a csatorna fenekét megtalálják. Most a földmunka java a gépeké.

gép segít

szítettünk, még hét van hátra.

— Ez a jelen — fűzi tovább Berta János —, de ez a brigád épített nyolc év alatt Kunszentmártonban, Tisza- püspökiben öntözőtelepet. Kerekdombon, Kungyalun és itt Törökszentmiklóson AC- telepet, meg ott voltunk a Nagykunsági Főcsatorna hídjainak, bujtatóinak betonozásánál is.

Kiss István most szólal meg először:

A terep megtisztítása is a mi dolgunk. Fát, bokrot irtunk, pedig sajnáljuk, amikor kidőlnek a fűrészgép alatt. Még két tanyát is lebontottunk, mert útban voltak.

— Nézzük csak — kezdem sorolni — földmunka, betonozás, favágás, tanyabontás. Nem sok ez egy kicsit?

— Csinálunk mi mindent. A munkának haladni kell — mondja Faragó Pista bácsi.

— Azért is vagyunk jóba, a vízügy meg mi, mert nem ál- mélkodunk semmin, hanem ott fogunk neki, ahol kell. Tudjuk mi a föladat és elvégezzük — summázza Búcsús Mihály.

— Mi tartja össze magukat már nyolc éve? — teszem föl a kérdést.

Hallatára mindenki feszengeni kezd. Értik a kérdést, persze, hogy értik, csakhát nem olyan egyszerű dolog erről beszélni.

— A közös munka — kezdi nehezen Búcsús Mihály.

— Megszoktuk már egymást — mondja Berta János. — Ismeri a mondást? Mindenki egyért, egy mindenkiért. Nálunk ez így van.

— Egymásra vagyunk utalva. Ha valamelyikünk holnap nem jönne, a többi munkája nőne azzal. Ide nem nagyon jön ipari tanuló, itt rögtön mesternek kell lenni — teszi hozzá Templom László.

— Ha nehéz munka is, azért lehet ezt szeretni — nyomkodja meg a derekát Kiss István. — Utánpótlás nincs, magunk szerzünk embereket. Lakatos Miska is csak erre tévedt, aztán itt ragadt. Előbb vízhordó lett, de a lapát is kezére állt. Sokan az apánk után jöttünk még gyerekfővel. Hordtuk a- vizet szakadásig, ezek voltak az inasévek, aztán egyszer- csak azt mondták: no, most már elbírod a nehezebbet is, csináld.

H kereset nem sok, nem kevés

Rágyújtunk. Nem fogy a körbekínált füstszűrös Symp- honia, Kossuth és Munkás végére lobban a láng.

— Mennyi a keresetük?

— Nyáron több, télen kevesebb. A brigádátlag 3500 forint körül van — válaszol Búcsús. — Nem sok, nem kevés.

— Mire költik? — nézek körbe.

Kezdik sorolni, hogy házra, meg ruhára, meg bútorra, aztán enni is csak kell.

— Én utazásra — veti közbe Lakatos. — Tavaly az NDK-ban voltam, most meg a román tengerpartra megyek a KISZ-esekkel.

— Azután nem akarunk ám mi sem örökké gyalog járni — mondja valaki.

— Van aki autóra gyűjt — világosítanak föl, miközben hátra-hátra néznek a készülő rampa felé.

Megértem, vége a pihenőnek, elköszönök. A terepjáró kerekei ismét tapogatni kezdik az utat.

Hortobágyi Zoltán

Régen a lakókocsiban teli a hét

Áll a gyár

ÁH a gyár, a Május 1. Ruhagyár összes üzeme Szolnokon. Már hétfő, azaz július 17-e óta. A munkásasszonyok, lányok mind otthon, a varrógépek tetején székek, itt-ott szövethulladékok. A káosz ellenére az igazgatónő s a többi vezető nyugodt, rendben haladnak a dolgok — s a káosz sem zűrzavar. A nagyjavítással a tervezett ütemnek megfelelően haladnak a karbantartók, ezért a nyugalom. Közülük Major József műszerész elmondja:

— Minden esztendőben leállnak a varrógépek, a gom- bozók, a vasalók, hogy a befejezőket ki ne hagyjam. A két hét alatt — a termelés általában ennyi ideig szünetel — a tmk dolgozói, lakatosok, műszerészek és asztalosok veszik birtokukba a gépeket. A legapróbb alkatrészig szétszedjük őket, kicseréljük a kopott darabokat még akkor is, ha egyébként megy vele a gép. Ugyancsak kicseréljük a rosszakat, megtörténik az olajcsere mindegyiknél, és elvégezzük a zsírozást is.

— Van-e elegendő alkatrész?

A kérdésre Nagy György művezető válaszol:

— Is, is... A munkával meghatározott program szerint haladunk, hiszen a műszerészek után jönnek a festők, a takarítók. A programnak megfelelően a budapesti központtal már másfél hónappal ezelőtt közöltük, nagyjából, milyen alkatrészekre lenne szükség. Amit tudott, elküldött. Sajnos, nem mindent. Van olyan gép — érdekesség, hogy hazai —, amihez egyszerűen nem készítenek pót- alkatrészeket. A gyártók közölték is ezt velünk. Ilyen okok miatt év közben állt egyszerre hét gépünk is. Csak azt tudná az ember, ennek ismeretében miért vették meg? Vannak olyan alkatrészek, amelyeket mi is meg tudnánk csinálni, de nincs hozzá megfelelő szerszámgéppark.

— A központi tmk nem segít?

— Bizonyos dolgokban igen, de nem bírja kapacitással.

— Melyek a leggyakrabban előforduló hibák?

— Azonos géptípusoknál visszatérnek a problémák. Elkopnak például a Csepel gombozógépek alkatrészei, kotyognak a tűrudak. Sok függ attól, hogy ki a gép kezelője. Van, aki érzi annak minden rezdülését, s találkoztam már olyannal is, amire bevésték, mint a fába: Kiss Attila. Szóval függ a hibák nagysága attól, ki a varró, a vasalónő, de a gyártmányféleség is befolyásolja, mennyire strapásak a gépek. A vastag műirha például igen-igen próbára teszi

állóképességüket.

Ignácz György' műszerész az előbbi gondolathoz fűzi hozzá:

— Ismertem én olyan asz- szonyt. aki sírt, amikor kicseréltük a gépét. Mondta, nem tud ő mással — noha a gép azonos típusú volt — dolgozni. Az ilyenek meg is becsülik. Idejében szólnak, h? valami baj van, mi aztán megjavítjuk.

— Gyártás közben általában sürgetik a karbantartót.

— Itt a szalag együtt kapja a bérét, de azért nógatnak bennünket, és mi is igyekszünk.

— Most milyen a munkatempó? Vannak-e elegendően?

— Több mint harmincán dolgozunk tmk-sok. Ez a létszám körülbelül elegendő. A tempó? Hát igyekezni kell, hogy két hét alatt minden gépet átvizsgáljunk, kitisztítsunk.

Július 31-én ugyanis — labdarúgó-kifejezéssel élve — indul az 1978-as második félidő.

H. J.

Fotó: Pusztai

Nagy György Minerva típusú gépet javít

Kicserélik a kopott alkatrészeket

Lada autóbusz, alkatrészekért

A Szovjetunió útjait járó Ikarus autóbuszokhoz — normál kötelezettségein felül — az idén 18 millió rubel értékben szállít a Mo- gürt pótalkatrészeket. Erről írt alá szerződést a magyar külkereskedelmi vállalat szovjet partnerével, az Av- toexporttal. A magyar autóbusz-pótalkatrészekért a szovjet partner 8300 személygépkocsit, elsősorban Lada típusokat s ötmillió rubelért különféle haszon- járműveket szállít az év végéig hazánkba.

Túri szőnyegek külföldre

A mezőtúri Fonalnemesítő és Szőnyegszövő Háziipari Szövetkezetben jól zárult az első félév. Erre az évre 45 millió forintos termelési értéket terveztek, amelyből az első hat hónapban több mint 22 millió 800 ezer forint ösz- szegű textilféleségeket állítottak elő. A belföldi vásárlóknak különböző perzsa és túri szőnyegeket, cérnafélét és háztartási textil használati tárgyakat készítettek. A külföldi megrendelőknek csaknem 6 millió forint értékű szőnyeget szállított eddig a szövetkezet.

Az ígéret szép szó

A Néplap május 4-i számában „Üj. élelmiszerbolt és presszó” címmel Jász- felsőszentgyörgy elavult kereskedelmi hálózatáról írtunk. Arról, hogy az élelmiszerboltban nincsenek hűtési és tárolási lehetőségek, nincs presszó,a süteményt, a fagylaltot az italboltban árusítják, a Tüzép-telepen hiányzik a hídmérleg, a vásárló maga méri mázsánként a szenet, egy kis mérlegen.

A lakosok, a község vezetői néhány hónappal ezelőtt vitafórumon tették szóvá — ki tudja hányadszor — a tarthatatlan állapotot, és akkor az Egyesült Jászsági Áfész vezetői megígérték, hogy a boltok átalakításával, korszerűsítésével enyhítenek a gondokon. Kijelentették, hogy a kereskedelmi hálózat korszerűsítését szolgáló munkát az áfész építőrészlege május elején elkezdi. Mi történt azóta?

Az élelmiszerboltban semmi változás, pedig a havi félmillió forintot forgalmazó üzlet valóban átalakításra szorulna. Az alig 30 négyzetméter alap- területű eladótérban a zsúfoltság, a földön „lábat- lankodó” fagyasztott csirkével megrakott alumíniumládák nehezítik a kiszolgálást. Nem könnyebb a munka a raktárban sem, ahol az árutól mozogni sem lehet, és a helyszűke miatt sok olyan áru kimarad a hűtőkamrából vagy a hűtőszekrényből, amit egyébként hűteni kellene. Kimarad és a raktárban is csak „ömlesztve” fér el, hiszen az élelmiszerbolt árukészletének értéke meghaladja a 200 ezer forintot.

Semmi nyoma az átalakítási munkának az italboltban. Igaz, az élelmiszerbolt, amely időközben kapott egy hűtővitrint, „átvállalta” a sütemény árusítását. Egy adag fagylaltért azonban a gyerekeknek a kocsmába kell menniük.

A Tüzép-telep az egyetlen hely, ahol történt valami. Kiszállították a hídmérleget, de még nem szerelték fel, így minden jel arra mutat, hogy a téli tüzelőt a vásárlók továbbra is úgy kapják meg, hogy a Tüzép-telepen is megdolgoznak érte.

Ez történt azóta. Nem sok — mondják a boltosok. Semmi — jelentik ki elkeseredve a vásárlók, akik becsapva érzik magukat. Az ígéretektől ugyanis nem lesz jobb a település^ áruellátása.