Szolnok Megyei Néplap, 1978. július (29. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-21 / 170. szám
1978. július 21. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 kerülne létrehozni a központi műhelyt. Libor János szerelő is mint a határozat helyi megvalósításának egyik legfontosabb zálogát, a központi javító bázist és géptárolót említi: — Három tsz-ből alakult ki 1975-ben ez a gazdaság. Ebből adódik, hogy három helyen van, javítóműhely, alkatrészraktár. Elforgácso- lódik így az anyag és az erő. Egy helyre kellene összpontosítani mindent. Tervezte is a tsz vezetősége egy központi javítóműhely és géptároló építését, de mint hallottuk, a beruházáshoz nem kezdhetünk hozzá, mert nincs elég pénzünk. Kellene legalább 6—8 millió forint. — Ez az egyik feltétele a termelés további növelésének? — Igen. Erre kényszerít bennünket az élet. Aztán a fiatalok is csak akkor jönnek ide, vagy maradnak itt, ha megfelelő munkakörülményeket teremtünk nekik, ha jó a szociális ellátás. — Rossz volt tehát a terv? — Dehogy. Nem tudtunk annyi jövedelemhez jutni, hogy meglegyen a szükséges fejlesztési alap. Hiszen ezer hektár búzánk került tavaly is víz alá. Ért minket elég természeti csapás: belvíz, árvíz. És emelkedtek az építési árak is közben. Vagyis nagyon ügyesen és jól kell gazdálkodnunk, ha további fejlődést akarunk elérni. Csemány Béla, a Tiszatáj Tsz elnöke. Gondban van most: nehéz az idei nyár a gazdaságban. Kérdem tőle: ott volt-e a taggyűlésen, amelyen a Központi Bizottság határozatáról tárgyaltak, és ha igen, mint kommunista vezető, miben látja a végrehajtás tennivalóit. — A taggyűlésünkön ha; tároztunk, a mi szövetkezetünkben is sort kell keríteni a termékszerkezet korszerűsítésére. Ez azt jelenti, hogy például kukoricából nemcsak a vetésterületet, de a hozamot is növelni kell. Ésszerűbben kell hasznosítanunk szálastakarmány-termő területeinket. Hasznosítani az ősgyepeket, áttérni az intenzív termelésre. Nem utolsó sorban javítani a munka szervezettségén, jobban ki kell használnunk a munkaidőt. — Ebben párttagnak és pártonkívülinek egyaránt van tennivalója. De mi az, amit még ezen kívül a gazdaság kommunistáinak tenniük kell? — Mondják el, ha rossz és ha jó dolgokat tapasztalnak a gazdaságban. Rendszeresen számoltassanak be bennünket szakvezetőket, figyeljenek a munkánkra, de figyeljenek az egész munkahelyi közösségük tevékenységére, hogy jól lássák el feladataikat. Motorjai legyenek a gazdaságunknak. Varga íViktória Fotó: Temesközy Ferenc — Ezek szerint tárgyaltak a párttagokkal e határozatról. — Renkívüli taggyűléseken, mind a három alapszervezetünkben. Abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy előzőleg már feldolgoztuk a Központi Bizottság áprilisi határozatát, és értékeltük, hogy mi hol tartunk az V. ötéves tervünk végrehajtásában. így azután, amikor a mezőgazdaságra vonatkozó határozatról váltottunk szót, konkrétan meg tudtuk mondani, hogy annak nyomán milyen újabb követelményeket, feladatokat szabhatunk magunknak. — Mondana erre néhány példát? — Az bizonyos, hogy nekünk ötéves tervben kell gondolkodnunk, vagyis egy jó vagy rossz év nem változtathat a terveken. Annyit azonban már látunk, hogy az 1980-ra előirányzott, hektáronkénti 40 mázsa búza, 400 mázsa cukorrépa kevés, ezt már az idén meg kell termelnünk. Még ilyen rossz időjárás mellett is. És a tehenészetünk számára meghatározott háromezer literes fejési átlagot is már az idén túl kell lépnünk. Vagyis, módosítani kell a tervet, és ezzel párttagjaink egyetértenek. Vagy: tsz-ünkben külön háztáji ágazat foglalkozik a kisgazdaságokkal. Eredményes is a sertés-, a csirke-, a kacsahízlalás, a burgonya-, a zöldségtermelés. Csakhogy az idén gondok vannak a süldőellátással. Most állategészségügyi szempontból megvizsgáltatjuk a telepünMurányi István vagyonvédelmi előadó a tsz-ben és az I-es számú pártalapszerve- zet titkára. E közösséghez a műszaki-szolgáltatási területen dolgozó kommunisták tartoznak. — így igaz — mondja kérdésemre — taggyűlésen dolgoztuk fel a KB márciusi határozatából adódó további tennivalóinkat. Megbeszéltük, távlatban hogyan alakul majd a szolgáltatási főágazat helyzete. De az elképzelések máris módosultak: a rendkívüli, esős időjárás miatt nem három, hanem öt kombájnt vett szövetkezetünk néhány nappal ezelőtt. Ugyanis csak 14-én tudtunk az aratáshoz kezdeni, és ilyenkor minden óra számít. Vagyis ezzel azt hangsúlyozom, hogy nekünk módosítani kell a terveket, úgy ahogyan azt az élet követeli. Persze az ilyen fejlesztéshez pénz kell, nem is kevés, és az csak akkor van, ha jól gazdálkodunk. A taggyűlésen is sokat beszéltünk arról, hogy még mindig sok a gépek üresjárata, főként a gyors gépátcsoportosítások miatt. Ezen kell nekünk sürgősen változtatnunk. Mert az üresjárat emeli a termelési költségeket, a költségek pedig az árakat, így tovább. — Mi a megoldás? — Sokat segítene, ha siSüpped a talaj a lábunk alatt. Csoda, hogy a fölázott földön nem süllyed el a nehéz gép, amivel pillanatok alatt „leszüretelhetik” egy meggyfa termését. — A konzervgyáré a rázógép — mondja Szilágyi András, a pártvezetőség titkára. — Tizenhat óra alatt 140 mázsa meggyet szed le. Naponta 20 ezer forint munkabért takarít meg nekünk. Dicsérem a termést, a titkár szerénykedik: jö közepes csak. De kell is, hogy legalább a gyümölcsösből több pénzt „vasaljanak ki”, mint tervezték, mert az idei időjárás... öröm is, átok is, hogy területüket 23 kilométeren át öleli a Tisza. Öröm, mert könnyebb öntözni, de átok is, mert csak az idén kétszer öntött el jó földeket. Aztán a sok eső. Húzódik az aratás... Kár ez, nagy kár... Szilágyi Andrással, a törökszentmiklósi Tiszatáj Tsz határát járjuk, hogy párt- szervezetük néhány kommunistájával arról a határozatról beszélgessünk, amelyet méltán neveznek maguk között határkőnek a szövetkezeti mozgalom történetében. — Jólestek a megállapítások, amelyek a Központi Bizottság március 15-i ülésén elhangzottak, hogy a párt agrár- és szövetkezetpolitikáját követve eredményesen tettünk és teszünk eleget a követelményeknek. Ügy igaz, ahogyan ott elhangzott: a munka vált az emberi érték mércéjévé a termelőszövetkezetekben is. És nagy elismeréssel szóltak kommunistáink arról a sok — sokféle gondoskodásról — a nyugdíjkorhatár megváltoztatáséról, a garantált munkadíjról, a családi pótlékról, a gyesről, amit a tsz-ekben dolgozó nők is igénybe vehetnek —, amiben az évek során részesültünk. két, és ha megfelel, a mi szövetkezetünk helyez ki vemhes kocasüldőket a háztáji gazdaságokba. Boda Pál nehézgépkezelőről azt mondják, hogy a szövetkezet „fia”. — Mint családtag kezdtem itt a munkát 1959-ben, aztán leszolgáltam az időt a karhatalomnál, és visszajöttem ide a tsz-be. Ez se ma volt már, 196€-ban. — Azóta tizenkét év telt el. Sokat változott a helyzet? — Óriásit. Akkoriban nagyon kevés volt a gép. Gyakran előfordult, hogy naponta 12 órát dolgoztam. Akkoriban 350—400 óra után kerestem 3—4 ezer forintot. Most ez a pénz megvan 200— 220 órai munkával. Nagy gazdaság lett ez a szövetkezet, műveltebbek, hozzáértőbbek a vezetők. Csak az a hiba, hogy az emberek gondolkodása nehezen változik. Vannak örökös elégedetlenkedők. — Miért? ön mindennel elégedett? — A helyzetemmel igen. Az más lapra tartozik, hogy itt a gazdaságban a munka- szervezéssel nem vagyok mindig megelégedve. Én a szállítókhoz tartozom. Hát ezért mondom, jobban oda kellene figyelni arra, különösen most, ilyen időjárás mellett, hogy legyen összhang a kombájnok és a szállítógépek elosztása között, hogy egyáltalán ne legyen állásidő. Ha ezen változtatunk, azt hiszem nagyot lépünk előre a Központi Bizottság határozatának megvalósításában. Kommunisták között a törökszentmiklósi Tiszatáj Tsz-ben Naponta 1700 pár posztócipő - népszerűbb nevén „tutyi” készül a Tisza Cipőgyár kun- szentmártoni üzemében. A spárgabevdtfá-géppel a (árafoglalást készíti elő Gál Sándorné Az enyém és a mienk gy tetszik, nincs olyan honpolgár széles e hazában, aki ne lepődne meg, ne háborodna föl, ha este lakását feldúlva találná. A felhasogatott fotelek, a kettétört állólámpák, a szőnyegbe beletaposott üvegcserepek láttán feltehetően elvesztené egy kissé a fejét, s rendőr után futkosna azonmód. Nem kizárt ugyanakkor, hogy ugyanez az ember közönyösen, egyetlen vállrándítás nélkül konstatálja a tényt: már megint megrongálták utcájában az ostomyeles lámpákat, ismét eltűnt egy szerszám az üzemből — és a sor tetszés szerint folytatható. Az „enyém” és a „mienk” közötti feltételezett csatában egyelőre az előbbi van kedr vezőbb helyzetben. Az okot, vagy inkább okokat, igencsak nehéz meghatározni. Annyi bizonyos csupán, hogy ez esetben is folyamatról van szó. A szemlélet, a gondolkodásmód változásáról vagy torzulásáról. A „mienk”-et hivatalosan társadalmi tulajdonnak nevezik. És meglehetősen gyakran elhangzó kívánság, hogy óvjuk, védjük a közöset — ne legyünk passzív szemlélői megkárosításának. Mert sikkasztásról, apróbb lopásokról meglehetősen gyakran hallunk ismerőseinktől, barátainktól. Megvonjuk a vállunkat, széttárjuk a kezünket — mint mindig, ha olyat hallunk, ami tulajdonképpen nem meglepő számunkra. A témát elemző statisztikai adatok csak megtámogathatják az előbbieket. Esztendőről esztendőre a vagyon elleni bűncselekmények vezetik az elkövetett büntetőjogi törvénysértések listáját, s bennük igencsak magas a százaléka a társadalomét károsító tetteknek. Változatlanul. A dolog érdekessége nem több, s nem kevesebb: szinte alig található megfelelő módszer a kialakult helyzet megváltoztatására. Beszélünk a szemléletről, átalakításának szükségességéről és tulajdonképpen igazunk van. Nélkülözhetetlen a gondolkodásmód hozzáigazítása az itt és most, a hetvenes évek végén, Magyarországon honos társadalmi-gazdasági viszonyokhoz. Csak az a bökkenő az egészben, hogy nehéz rálelni az alkalmas módszerre, amellyel befolyásolható a szemlélet Például a társadalmi tulajdonról alkotott meggyőződés. Csak kisegítő, kiegészítő intézkedéseket javasolhatsz, aki megpróbálja féken tartani a társadalomét rongáló ösztönöket. Javasolhatja például az ellenőrzés szigorítását, következetessé tételét. Jogosan. Az időszakonként visszatérő kontroll manapság, amikor a tudat még nem tart ott, ahol tartania kellene, eredményre vezető megoldás lehet. Meggyőződésem ugyanis, hogy azon a munkahelyen, ahol például figyelnek rá, mit tesznek táskájukba a dolgozók hazafelé indulva (nem kifejezetten a portai ellenőrzésekre gondolok e helyütt), bizonyos idő elteltével senkinek sem jut eszébe, hogy elvigyen akármit is a szerszámok, a munkaeszközök közül. Szándékosan említettem kisebb értékű tételt, mert van abban valami igazság, hogy mindenki, aki „megkívánja” a társadalomét, filléres apróságokkal kezdi. És ha visszatérően „sima” az ügy, nekibátorodik. Aztán eljut odáig, hogy tíz-húszezer forintos „zsákmánnyal” sem elégszik meg. Ahol következetes az ellenőrzés, ott nem érheti el az előbbi végállomást a közére utazó állampolgár. Egyszerűen megszokja azt. hogy csak kára lehet belőle, ha kizárólagosan a sajátjának tekinti a társadalomét. Nem nyúl a közöshöz, függetlenül attól, hogy mi a véleménye az „enyémről” és a „mienk”- röl — a kettő viszonyáról. Az ideális természetesen az lenne, ha mindenki tudatosan, meggyőződésből ügyelne rá, ami közös. Am amíg messze ez a megálmodott helyzet, csupán az ellenőrzés, a szigorú kontroll kínálkozik eszközül a társadalmi tulajdon védelmére. Ha ez megvalósul, mindig és mindenütt valóságosabb alapról indítható meg a harc a szemlélet átalakításáért. A gondolkodásmód formálásában a különféle előadások, a követelmények ismertetése azonban csak az első lépés lehet. Ügy is mondhatnám, itt nem annyira felvilágosító, minit inkább pedagógiai munkára van szükség. ehát létezik az ellenőrzés és a nevelés, mint egymásból következő, egymást kiegészítő eszközök arra, hogy a társadalmi tulajdon valóban a társadalomé legyen. Az állampolgároké, akik legalább annyira a sajátjuknak érzik a közös javakat, mint a személyi tulajdonuk tárgyait- Az ideális megoldás nem lehet más: a két eszköznek — az ellenőrzésnek és a nevelésnek — együtt és egyszerre kell hatnia. Folyamatosan és mindenhol. M. P. IFlOHOMMUmSTáH Segítenek a betakarításban A törökszentmiklósi városi KISZ-bizottság felhívására a Béke és a Tiszatáj Termelő- szövetkezetben és az állami gazdaságban dolgozó ifjúkommunisták túlórákat és kommunista műszakokat vállaltak a betakarítási munkák mielőbbi befej ezéséért- Többek között sokat segítenék a fiatalok az állami gazdaság kukoricatábláin a cí- merezésben, a Tiszatáj Tsz gyümölcsösében pedig szüretelnek. Mivel jelenleg legfontosabb az aratás, sok fiatal szerelő ül kombájnra a gazdaságokban a napi munka után. Eddig három hétvégén dolgozták a fiatalok kommunista műszakon a földeken. Az időjárástól függően ezen a szombaton és vasárnap is segítenek a munkákban. Szellemi importtal Gyártmányfejlesztés a Könnyűiparban A minisztérium 200 millió forintos pályadíjat tűzött ki, ebből mindazok a köny- nyűipari vállalatok, szövetkezetek és alkotócsoportok kaphatnak, amelyek korszerű, import szellemi termékek — licencek, know how- ok — átvételével már a közeli jövőben növelni képesek gazdasági hatékonyságukat, piacképessebbé tud,- ják tenni gyártmányszerkezetüket. A Könnyűipari Minisztériumban elmondották: a gazdasági vezetők körében megkezdte térhódítását az a nézet, hogy amit másutt már feltaláltak, azt szükségtelen külön szellemi és anyagi erőfeszítéssel idehaza kigondolni. Az ágazatban jelenleg mégis csupán 40-re tehető a termékben is mérhető licencek száma. A minisztérium mozgósította a kutatóintézeteket, hogy nyújtsanak segítséget elsősorban azoknak a közép- és kisvállalatoknak, amelyek megfelelő szakemberek és kellő gyakorlat híján egyedül nem lennének képesek az átvett tapasztalatok hatékony meghonosítására. Felkérte a különféle külkereskedelmi szerveket — így a találmányokat értékesítő Licencia Vállalatot is; támogassa a könnyűipari vállalatokat szellemi import igénybevételére irányuló törekvéseikben. A gazdaságossági számításokkal is alátámasztott pályázatokat 1979. július 30-ig lehet eljuttatni a Könnyűipari Minisztérium Ipari Politikai Főosztályához. Módosítják a tervet
