Szolnok Megyei Néplap, 1978. július (29. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-15 / 165. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. július 15. Befejeződött a Béke-világtanács Elnökségének ülésszaka Felhívás az enyhülés vívmányainak megvédésére Az enyhülés vívmányainak megvédésére, a hidegháború visszatérésének megakadá­lyozására felszólító felhívás elfogadásával ért véget teg­nap Moszkvában a Béke-vi­lágtanács Elnökségének négynapos ülésszaka. A Bé­ke-világtanács évente ülése­ző 130 tagú vezető szerve a leszerelés témakörét és a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseit vitatta meg, meg­határozta a nemzeti béke­mozgalmak és a béke-világ- mozgalom tevékenységének aktivizálását célzó intézkedé. seket. Az ülésszak zárónapján el­fogadott felhívásában az el­nökség tagjai aggodalmu­kat fejezik ki az enyhülés jövőjét illetően, rámutatva, hogy az agresszív erők a hidegháború irányába pró­bálják visszatéríteni a nem­Szuverenitasaval élve bár­milyen afrikai országnak joga van arra, hogy segítség­ért forduljon a világ bár­mely államához, amennyiben biztonsága és függetlensége veszélyben forog — szögez­ték le csütörtökön Kharto- umban az Afrikai Egység- szervezet miniszteri taná­csa ülésszakán résztvevő küldöttségek. A kontinentá­lis szervezet tagállamainak külügyminiszterei csütörtö­kön a külföldi hatalmaik af­rikai ténykedésének megíté­léséről, egy afrikai „bizton­sági haderő” létrehozására zetközi kapcsolatokat. A Bé­ke-világtanács Elnöksége ép­pen ezért minden haladó bé­keszerető erőt felhív az eny­hülés vívmányainak megvé­désére. A BVT Elnöksége felszólítja a nemzeti béke­mozgalmakat, hogy tevékeny­ségük aktivizálásával akadá­lyozzák meg a hidegháború­hoz történő visszatérést. — A leszerelés elengedhetetlen feltétele a nukleáris világ­háború elkerülésének —, mutat rá a felhívás, kiemel­ve, hogy a fegyverkezés be­szüntetése nem utolsó sor­ban a népek társadalmi és gazdasági problémái nagy részének megoldását ered­ményezhetné. Sebestyén Nándorné, az Országos Béketanács főtit­kára a következőkben foglal­ta össze véleményét az ülés­szak után az MTI moszkvai tudósítójának: tett javaslatokról és az ezzel kapcsolatos aggodalmakról folytattak a vártnál végül is kevésbé indulatos vitát. Vé­gül is — a megfigyelők nem kis meglepetésére — a kül­döttségek közös határozati javaslattervezetet fogalmaz­tak meg. Ebben a külföldi országoktól való katonai tá­mogatás kérésének jogossá­gát elvileg leszögező megál­lapításnak némileg ellent­mond a tervezet egy másik pontja, amely szerint „Afri­ka védelme, békéje és biz­tonsága kizárólag az afri­kaiak felelőssége.” — A BVT Elnöksége moszkvai ülésszakának je­lentőségét fokozta az a tény, hogy arra az ENSZ-közgyű- lés rendkívüli leszerelési ülésszaka és a NATO ta­nácsülése után került sor. Az elnökség ülésszakán kidol­goztuk a béke-világmozgalom további programját, a béke védelmére felszólító felhí­vást és átfogó leszerelési programot tettünk közzé. Az Országos Béketanács küldött­sége a magyar békemozga­lom jó hírnevéhez méltóan rendkívül aktívan vett részt a BVT Elnökségének moszk­vai ülésszakán. A most vé­gétért tanácskozás eredmé­nyei jelentősen segítenek bennünket az év hátralévő részében a ránk váró hazai és nemzetközi feladataink végrehajtásában, — mondot­ta Sebestyén Nándorné. Orvosi vizsgálat az űrben Alapos orvosi vizsgálaton esett át tegnap az űrtartóz­kodás negyedik hetének vé­géhez érkezett Vlagyimir Koval jonok és Alekszandr Ivancsenkov. Mivel a legkö­zelebbi poliklinika is elér­hetetlen távolságban van az űrállomástól, az űrhajósok maguk végzik el a vizsgála­tokat az automatikus diag­nosztikai berendezések és természetesen a földi irá­nyító központban jelenlevő orvosok közreműködésével. Mivel az űrhajósok alapos felkészítést kaptak, fél nap alatt végeztek az orvosi el­lenőrzéssel. A nap hátralevő részében folytatják a csoma­golást, mert akadt még át­szállítani való a teherűrhajó­ban. Kémeket ítéltek el A Szovjetunió Legfelsőbb Bíróságának katonai kollé­giuma tegnap golyó általi halálra ítélte Filatovot, akit kémkedés útján elkövetett hazaárulásban és csempé­szésben találtak bűnösnek. Az oroszországi föderáció Legfelsőbb Bíróságának bün­tető kollégiuma tegnap be­fejezte Alekszandr Scsa- ranszkij bűnügyének tárgya­lását. A bíróság Scsaransz- kijt kémkedés útján elköve­tett hazaárulásban, a Szov­jetunió elleni külföldi el­lenséges tevékenység segíté­sében, valamint szovjetelle­nes agitáció és propaganda kifejtésében találta bűnös­nek, ezért büntetlen előéle­tére való tekintettel 13 évi szabadságvesztésre ítélte. A z ember azt gon­dolná, mi sem egy­szerűbb : fogja a szappant, a szivacsot, meg­ereszti a vizet, s ahogy már gyermekkorában a mama megtanította rá, jól letusol. Ez egészséges, de örömet is okoz. A higiénia egyáltalán nem utolsó dolog a Földön, de a kozmoszban különösen fontos. A higiénikus orvosok ar­ra a megállapításra jutottak, hogy a rövid ideig tartó űr­repülések alkalmával az űr­hajósok számára elegendő bizonyos mennyiségű nedves és száraz kendő a tisztálko­dáshoz, de hosszabb orbitá- lis repülések alatt nélkülöz­hetetlen a vizes lemosás. A súlytalanság állapotában azonban nem lehetséges vi­zet engedni a kádba, de a ví^ még akkor sem marad meg egy nyitott palackban, ha annak torka a lehető legszűkebb. Elegendő csupán megmozgatni az edényt és a víz szétárad az űrhajó bel­ső helyiségeiben. A légáram­lat „ide-oda sétáltatja” a vi­zet gömbök, gömböcskék, ap­ró „porszemecskék” formájá­ban ... Kommentárunk Kétértelmű döntés Khartoumban Bár az Afrikai Egységszervezet csúcstalálkozója csak a jövő héten kezdődik, a külügyminiszterek Khartoumban zajló előkészítő jellegű tanácskozása sem nélkülözi az érdeklődést. Peter Onu, az AESZ főtitkár- helyettese szerint negyven kérdést tűznek majd napi­rendre, de közülük is kiemelkedő fontosságú a kon­tinensen tapasztalható újgyarmatosító törekvések elleni közös fellépés módszereinek, összehangolt ak­cióinak a megvitatása. Nem kis meglepetést keltett, hogy a külügymi­niszterek — a várakozás ellenére — közös határozati javaslattervben állapodtak meg. Benin és sok más állam nyújtotta be a tervezetet, amelyet részletes vita és módosítások után végül is elfogadtak. Tervezetük lényege: bármely afrikai államnak jogában áll — szuverenitásával élve — a világ bármely államától segítséget kérni, ha megítélése szerint függetlenségét és biztonságát veszély fenyegeti. Igaz, a javaslattervezet meglehetősen kétértelmű, mert nem tisztázza, hogy vajon Khartoumban miként vélekednek a népelnyomó és fajüldöző rendszerek védelmében netán bevetendő, nyugatbarát afrikai re- zsimek katonáiból álló Afrika-közi haderőről, ha annak egységei történetesen az AESZ többsége által támo­gatott hazafias erőkkel szemben bocsátkoznak harcba. Mindenesetre a határozati javaslattervezet a várako­záshoz képest kiegyensúlyozottabb. Figyelemre méltó, hogy az AESZ is fontolóra veszi egy önálló biztonsági erő létesítését. Az égisze alatt ténykedő erők létrehozásának témáját további vitára a szervezet úgynevezett védelmi bizottsága hatáskörébe utalták. Khartoumi megfigyelők annak is fontosságot tulaj­donítanak, hogy a külügyminiszterek a külföldi hatal­mak afrikai ténykedését a vártnál tárgyilagosabb hangnemben tárgyalták. Nem annyira az indulatok, mint irtkább az érvek csatáztak a tanácskozás eddigi szakaszában. Kérdés, mennyiben változik a légkör, amikor az új gyarmatosító törekvések meghiúsítására teendő lépések kerülnek előtérbe. Mindenesetre bizonyára befolyásolja a khartoumi értekezletet a namíbiai kérdésben Angola fővárosában létrejött megállapodás, amelynek értelmében a Dél­nyugat-afrikai Népi Szervezet (SWAPO) elfogadta a Biztonsági Tanács öt nyugati tagjának javaslatait a többségi uralom fokozatos megteremtéséről. Ezt a tervet Dél-Afrika — amely megszállva tartja Namí­biát — már korábban helyeselte. A közösen kidolgozott és együttesen vállalt hatá­rozattervezet megkönnyíti a jövőheti csúcstalálkozó munkáját. Az állam- és kormányfők vitája így az újgyarmatosítás meghiúsítására és a fajvédő rezsimek elleni közös lépések meghatározására összpontosulhat. Gyapay Dénes AESZ miniszleri tanácsülés Közös határozati javaslattervezet Carter bonni A politikai egység han­goztatása és a gazdaságpoli­tikai nézetkülönbségek fel­színre kerülése jellemezte James Carter amerikai el­nök hivatalos NSZK-beli lá­togatásának első napját. Cartert, aki csütörtökön késő este érkezett Bonnba, tegnap reggel katonai tisz­teletadással fogadták. A ven­dég udvariassági látogatást tett Walter Scheel köztár­sasági elnöknél, majd meg­kezdte tárgyalásait Helmut Schmidt kancellárral. A két államférfi egy és háromne­gyedórás négyszemközti meg­beszélést tartott, majd csat­lakozott hozzájuk a két kül­ügyminiszter — Genscher és Vance — a két külpolitikai tanácsadó, Ruhfuss és Brze- zinski — valamint az NSZK washingtoni és az Egyesült Államok bonni nagykövete. A Bölling bonni kormány- szóvivő által „különösen ba­rátságos, minden rossz fel­hangtól mentesnek” minősí­tett légkörben a kérdések rendkívül széles körét tekin­tették át. Külpolitikai téren megerő­sítették, hogy folytatni kell az erőfeszítéseket az enyhü­lési folyamat biztosítására. Jelentős szerepet kapott az afrikai kontinens problémái­nak megvitatása. Schmidt kancellár, afrikai útjának tapasztalatai alapján hang­súlyozta: a nyugatnak szo­rosabb kapcsolatokat kell kiépíteni a „frontállamok­kal” és megfelelő gazdasági segélyben kell részesíteni egyes fejlődő országokat. „Találkozunk Alexandriá­ban” — köszönt el Ezer Weizman izraeli hadügymi­niszter az újságíróktól Szá­dat egyiptomi elnökkel és Al-Gamazi hadügyminisz­terrel két ízben is folytatott csütörtöki tárgyalásai után az ausztriai Fuschlban. We­izman ezzel megerősítette, hogy rövidesen sor kerül az tárgyalásai A tárgyalásokon a leg­több vita a hét végén Bonni­ban megrendezésre kerülő nyugati világgazdasági csúcs­találkozóval kapcsolatos kér­désekről folyt. Már a tár­gyalóteremből kilépő Car­ter sem titkolta az újság­írók előtt, hogy ezen a té­ren csak néhány pontban egyeznek a vélemények, a legtöbb kérdésben — a nemzeti érdekek különböző­sége miatt — „csupán a cé­lok azonosságában sikerült megállapodni.” A tárgyalások után Schmidt kancellár ebédet adott Car­ter elnök tiszteletére, majd az amerikai elnök beírta ne­vét Bonn város aranyköny­vébe és rövid sétát tett a piactéren. Este Walter Scheel elnök az augustusburgi kas­télyban vacsorát adott az amerikai elnök tiszteletére. A kétoldalú gazdasági né­zetkülönbségek visszhangot kaptak Schéel esti pohárkö­szöntőjében is. A nyugatné­met államfő udvarias for­mában vendégének értésére adta: az NSZK rossz szem­mel nézi, hogy a Carter-kor- mány nem tesz eleget az energiapazarlás megfékezé­sére az Egyesült Államok­ban és hogy túlságosan tét­len volt a dollár árfolyamá­nak zuhanásakor. Scheel ar­ról is beszélt, hogy a nyuga­ti világ előtt számos súlyos gazdasági és szociális prob­léma tornyosul, amelynek megoldásában a szövetsége­sek egymásra vannak utalva. egyiptomi—izraeli tárgyalá­sok felújítására. Az izraeli politikus igen derűlátóan nyilatkozott Szadat elnökkel való megbeszéléseiről, de a felek csak annyit hoztak nyilvánosságra, hogy megvi­tatták a közel-keleti helyze­tet. A tárgyalások hasznosak voltak — mondotta Weiz­man. BAGDAD A magyar párt- és kor­mánydelegáció, amely részt vesz Irak nemzeti ünnepé­nek eseménysorozatán, meg­érkezett Bagdadba. A kül­döttséget Rácz Pál, az MSZMP KB tagja, külügyi államtitkár vezeti. A ma­gyar vendégek tegnap reg­gel az ünnepségeken részt vevő más küldöttségekkel együtt megkoszorúzták Bag­dadban az ismeretlen kato­na emlékművét, majd láto­gatást tettek múzeumokban. Este Bagdadtól délre, a Tig­ris mentén Ktesziphon ősi maradványai mellett folklór előadást tekintette^ meg. VARSÓ Varsóban tegnap befejező­dött a lengyel—szovjet gaz­dasági és műszaki-tudomá­nyos együttműködési kor­mányközi vegyesbizottság 20. ülésszaka, amelyen értéked ték a Leonyid Brezsnyev és Edward Gierek Krim-félszi- geti találkozója óta elért elő­rehaladást, és megvizsgálták a két ország miniszterelnö­kének legutóbbi, moszkvai tanácskozásán elfogadott megállapodások végrehajtá­sának helyzetét. NEW YORK A nyugati sajtó össztűz alá vette Andrew Youngot, az Egyesült Államok állandó ENSZ-nagykövetét, aki a Le Matin című francia lapnak adott interjújában megje­gyezte: az amerikai börtö­nökben több száz, de lehet, hogy több ezer politikai fo­goly van. A botrány elsimí­tására Carter elnök utasítot­ta munkatársait, hogy a to­vábbiakban ne foglaljanak állást Young ügyében. ACCRA Ghánában kormányrende­lettel a Legfelső Katonai Ta­nácsra ruházták a végrehaj­tó hatalmat, amelyet eddig kizárólag a tanács elnöke gyakorolt. A múlt héten vér- telén puccsal elmozdított Acheampong elnököt jelen­leg egy Accrától 80 kilomé­terre fekvő szigeten szigorú háziőrizetben tartják. HELSINKI Kalevi Sorsa finn mi­niszterelnök tegnap Hel­sinkiben fogadta Dmitrij Usztyinov marsallt, az SZKP Politikai Bizottságának tag­ját, a Szovjetunió honvédel­mi miniszterét, aki hivata­los látogatáson tartózkodott a finn fővárosban. Délután a finn hadügy­miniszter fogadást adott a szovjet vendég tiszteletére, majd Usztyinov hazautazott a Szovjetunióba. Felújítják az egyiptomi—izraeli tárgyalásokat Urfürdő Zuhany alatt a kozmoszban És megszületett az elkép­zelés: űrfürdőt kell csinál­ni... A Moszkva melletti Csil­lagvárosban megtanítják az űrhajósokat arra, hogy hasz­nálják az űrfürdőt. Az, ami itt a Földön könnyű, az a világűrben bonyolult feladat. Ennek a fürdőnek a vezér­léséhez 136 mindenféle gomb, kar és egyéb hasonló szükségeltetik. A fürdő tu­lajdonképpen egy közönséges műanyagzsák. Hogyan is fürdenek az űr­hajósok? Vlagyimir Koval- jonok odaáll a berendezés vezérlőpultjához, kollegája, Alekszandr Ivancsenkov egy könnyű, alumíniumpoharat erősít a padlóra. „A vízmelegítőt bekapcsol­tam” — közli Vlagyimir Ko- valjonok. Alekszandr levetkőzik, ki­nyitja a zsák hosszú cipzá­rét és belép az űrfürdőbe, kezében törülköző és egy szappanemuzióval átitatott szivacs. Ebben a pillanatban Ko- valjonok bekapcsolja a me­leg levegő adagolóját, s a meleg levegő megtölti a mű­anyagzsákot. Mfalatt Ivan­csenkov légfürdőt vesz, a víz megmelegszik. Alekszandr felveszi a védőszemüveget, hogy a szappanos Víz ne menjen a szemébe, speciális csíptetőt helyez az orrára, és olyan légcserélő készü­léket vesz a szájába, amilyet a könnyűbúvárok használ­nak. A szappanos víz ugyan­is a kozmoszban is csípi a szemet, ingerli a nyálképző­szerveket. Az űrhajó parancsnokának jelére Alekszandr Ivancsen­kov megereszti a tust. Ebben a pillanatban a ve­zérlőpultnál felbrummog egy porszívó. Érdekes látni, ho­gyan hullanak alá, szinte egymással párhuzamosan a zuhany rózsájából a tűvé­konyságú vízsugarak. Alek­szandr egy pillanatra a víz­sugár alá' tartja a szivacsot és máris elborítja a szap­panhab. — Mik a tapasztalataid ? — érdeklődik Vlagyimir Ko- valjonok. — Normálisak, csak a víz nagyon meleg — válaszolja Alekszandr. — Valóban. Féltem, hogy megfázol. A nyomás elég nagy, körülbelül fél atmosz­féra. De legközelebb ezt is figyelembe kell venni — mondja Kovaljonok. — Most rajtam a sor — teszi hozzá. — Egyébként mennyi vizet fogyasztottunk? — Pontosan az utasítás szerint — válaszolja a pult­ra pillantva Ivancsenkov — 5 litert. — Mennyi ideig fürödtél? — 18 percig ... Ezután Alekszandr foglal­ja el helyét a vezérlőpultnál és minden kezdődik elölről... (A Zemedelszko Znameból) Baszkföldön folytatódnak az összecsapások a tüntetők és a karhatalmi erők között. Képünkön: Renteria iparváros­ban a rendőrség rohamra indul

Next

/
Thumbnails
Contents