Szolnok Megyei Néplap, 1978. július (29. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-01 / 153. szám

Ára: 80 fillér SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! xxix. évf. 153. sióm, 1978. július 1., szombat A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA • r ULEST TARTOTT AZ ELNÖKI TANÁCS Kádár János fogadta Le Thanh Nghi-t Megkezdődtek a gazdasági tárgyalások Kádár János, az MSZMP KB első titkára június 30-án fogadta Le Thanh Nghit, a Vietnami Kommunista Párt PB tagját, miniszterelnökhelyettest, aki a magyar-vietnami gazdasági mű­szaki-tudományos együttműködési kormánybizottság 7. ülésszakán résztvevő vietnami kül­döttség vezetője (Telefotó - KS) Párt­megbízatás A törökszentmiklósi ba­romfifeldolgozóban, az egyik taggyűlésen sok szó esett arról, milyen fontos, hogy gazdasági jellegű pártmeg­bízatást is kapjanak az alap­szervezetek kommunistái, hogy egy-egy gazdasági fel­adat végrehajtásáért, mint kommunisták is felelősséget vállaljanak. A jászberényi Kossuth Tsz-ben egyszer ar­ról beszélgettünk az üzemi pártvezetőség titkárával, hogy közösségükből többen segítik az idős kommunistá­kat: nemcsak a bizalmi ke­resi fel őket, amikor a tag­sági bélyeget viszi, a párt­csoport tagjai segítenek a téli tűzrevaló beszerzésében, . a ház tatarozásában, elviszik hozzájuk az újságokat. A közelmúltban zajlott le a megyében a KlSZ-szervéze- tek, szervek beszámoló tag­gyűlései, küldöttgyűlései, ki­derült: több mint nyolcszáz ifjú párttag a KISZ-ben tel­jesít megbízatást — többen KISZ-titkárok vagy vezetősé­gi tagok. Sok párttag mun­kásőr vagy propagandista, vagy valamilyen társadalmi tisztséget visel. A pártmegbízatások — mint a feladatok megoldá­sának és a kommunisták ne­velésének legfőbb eszközei, s amelyekkel vagy az alap­szervezet vezetősége, a párt­csoport vagy a taggyűlés bíz­za meg a tagokat — kiter­jednek az élet csaknem min­den területére, A kommu­nisták cselekvő részvétele a társadalmi életben, aktív közéleti tevékenységük is, elsősorban a személyre szóló pártmegbízatásokon nyug­szik. Figyelemre méltó szám: Szolnok megyében a kommu­nisták több mint nyolcvan százaléka rendelkezik állan­dó megbízatással. Ez vala­mennyiük számára többlet­feladatot, szigorúbb erkölcsi normákat, szolgálatot jelent, amelynek legméltóbb elis­merése a dolgozók részéről megnyilvánuló bizalom, az, hogy a társadalom rétegei elfogadják pártunk politiká­ját, azonosulnak céljaink­kal és cselekvőén részt vesz­nek a végrehajtásban. Mert a kommunisták a párttól ka­pott megbízatásokat önzetle­nül, önként, a közösségért érzett felelősség tudatában vállalják, és a munkaidőn túl eltöltött órákért — hisz a munkásőrnek gyakorlatra kell mennie, a propagandis­tának előadásra kell készül­nie —, nem várnak előnyö­ket. Beszéltem munkásokkal, akik kifejtették: párttag kol­légáikat azért is becsülik, tisztelik jobban mint a töb­bieket, mert látják, hogy nem egyszer a napi munkán túl, amikor ők már hazafelé készülődnek, azok még tag­gyűlésre mennek vagy tanfo­lyamra vagy éppen társadal­mi munkára. Ezzel kapcso­latban felötlik a gondolat: fontos, hogy minden kom­munista olyan megbízatást kapjon, ami felkészültségé­nek, képességének megfelel, hogy abban örömét is lelje. Mert jó pártfeladat az, hogy törődjön valaki az idős kom­munistákkal, de ha az il­letőnek nincs elég türelme, rátermettsége ehhez és érzi, hogy képtelen megfelelni a követelményeknek, csak te­hernek érzi e kötelezettségét. És még egy: nem elég meg­bízatást adni. Segíteni is kell, hogy ki-ki eleget tud­jon tenni annak, és ez a/ se­ll gítés szintén sokféle lehet: a számonkéréstől, a körülmé­nyek megteremtéséig. Nem szólva arról, hogy a pártta­gok számára ez a legnagyobb elismerés, ha érzi, hogy szükség van munkájára. — V — A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa tegnap ülést tartott. Az Elnöki Tanács meghallgatta és jóváhagyólag tudomásul vette Losonczi Pál tájékoztató jelentését Samo- ra Moises Machel, a Mozam­biki Felszabadítási Front és a Mozambiki Népi Köztársa­ság elnöke vezette mozambiki párt- és állami küldöttség magyarországi hivatalos, ba­ráti látogatásáról. Az Elnöki Tanács megelégedéssel álla­pította meg, hogy a magyar— mozambiki kapcsolatok jól fejlődnek, a két párt és ál­lam alapvető céljai és törek-. vései azonosak, azokat az im­perializmus és a neokolonia- lizmus elleni harc és a mar­xizmus—leninizmus eszméi vezérlik. A látogatás és a le­folytatott tárgyalások tovább erősítik a két párt és állam sokoldalú, eredményes együtt­működését. Szentesi László elnökleté­vel tegnap küldöttközgyűlést tartott a Fogyasztási Szövet­kezetek Szolnok megyei Szö­vetsége. A küldöttközgyűlés előtt a szövetség választmá­nyai is ülést tartottak, s ’egyetértéssel elfogadták a na­pirendi javaslatokat. A résztvevők először a Fo­gyasztási Szövetkezetek Or­szágos Tanácsa irányelveiről tárgyaltak, amelyek a szövet­kezetek feladatait ismertetik a párt Központi Bizottsága határozata alapján. Radócz Mátyás előterjesztésében az MSZMP Központi Bizottságá­nak 1978. március 15-i hatá­rozatából adódó megyei fel­adatokat elemezték. A hatá­rozat — amely a mezőgazda­ULÉST TARTOTT A KNEB A Központi Népi Ellenőr­zési Bizottság tegnap ülést tartott. Szirmai Jenő, az OTP vezérigazgatója a KNEB felkérésére tájékoztatta a bi­zottságot a lakosság hitelel­látásáról. A KNEB a hely­zetet részletesen elemző tá­jékoztatást, javaslataival ki­egészítve, tudomásul vette. Dobos István, az Országos Tervhivatal főosztályvezető­je, a KNEB tagja előterjesz­tése alapján megtárgyalták a tejtermelés, feldolgozás és fogyasztás helyzetének vizsgálatáról készült jelen­tést. A KNEB megtárgyalta és elfogadta a Kulturális Mi­nisztérium irányítása alá nem tartozó filmgyártás, il­letve filmstúdiók tevékenysé­gének ellenőrzésére készült programot. KITÜNTETÉSEK Dr. Pálmai Lászlót, a me­gyei pártbizottság munkatár­sát —, aki most más fontos beosztásba kerül — közel egy évtizedes eredményes pártmunkás tevékenységének elismeréséül a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsa Ezután Muammar Al-Kad- hafi, a Líbiai Arab Szocia­lista Népi Dzsamahirija Ál­talános Népi Kongresszus Fő­titkárságának főtitkára ma­gyarországi hivatalos, baráti látogatásáról tájékoztatta az Elnöki Tanácsot Lonosczi Pál. Az Elnöki Tanács meg­állapította, hogy a líbiai ál­lamfő látogatása és a magas szintű, őszinte, baráti légkö­rű eszmecserék új távlatokat adtak a két állam sokoldalú együttműködésének tovább­fejlesztéséhez, a politikai, a gazdasági és a kulturális kap­csolatok szélesítéséhez, meg­erősítették népeink antiimpe- rialista szolidaritását. Az El­nöki Tanács a beszámolót jó­váhagyólag tudomásul vette. Az Elnöki Tanács bírákat választott meg és mentett fel, végül egyéni kegyelmi ügy­ben döntött. (MTI) ság és az. élelmiszeripar hely­zetéről, fejlesztésének felada­tairól szól — sok tennivalót kíván a fogyasztási szövetke­zetekben is. Ezért készített irányelveket az országos ta­nács és készült megyei intéz­kedési program a MESZÖV- nél. . A párthatározat kimondja, hogy a mezőgazdasági nagy­üzemek mellett a háztáji és a kisegítő gazdaságok is je­lentős mértékben hozzájárul­nak az ellátáshoz. A kister­melők jelentős hányada — mintegy kétszázezer ember — a mezőgazdasági szakcsopor­tokban folytat termelő tevé­kenységet. A termelés mel­a Munka Érdemrend ezüst fokozatával tüntette ki. A kitüntetést tegnap adta át Andrikó Miklós, a megyei pártbizottság első titkára. * * * Vincze Kálmánná dr., a Szolnok megyei Tanács tit­kársága szervezési és jogi osztályának főelőadója nyug­díjba vonulása alkalmából több évtizedes államigazga­tási és társadalmi munkája elismeréseként tegnap meg­kapta a Munka Érdemrend ezüst fokozatát. A kitünte­tést az Elnöki Tanács nevé­ben Szolnokon dr. Kuti György, a megyei tanács vb- titkára adta át. A KGST-ORSZÁGOK SZAKÉRTŐINEK LÁTOGATÁSA Tegnap ért véget Magyar- országon az a négynapos lá­togatási program, amely sze­rint az Albertirsa és Viny- nyica között épülő 750 kilo­voltos távvezeték közös be­ruházásában résztvevő hat Kádár János, -az MSZMP Központi Bizottságának el­ső titkára tegnap a Közpon­ti Bizottság székházában fo­gadta Le Thanh Nghi-t, a Vietnami Kommunista Párt Politikai Bizottságának tag­ját, miniszterelnök-helyet­test, a magyar—vietnami gazdasági, műszaki-tudomá­nyos együttműködési kor­mánybizottság VII. üléssza­kán részt vevő vietnami kül­döttség vezetőjét. A szívé­A leninvárosi Tiszai Hő­erőműben a napokban üzem­be helyezték a harmadik 215 megawatt teljesítményű ára­mot termelő egységet. Áz üzemi próbák június elejétől folytak. így a több mint 7,5 milliárd forintos költséggel épülő új erőmű teljesítménye 650 megawattra növekszik. (Az első két blokkot már a múlt évben átadták.) A be­ruházás kivitelezésében részt­vevő 30 vállalat szakemberei a negyedik, utolsó blokk elő­készítő munkáit is megkezd­ték. Július közepére az elő­készítő munkákat befejezik, ekkor gázzal begyújtják a ka­zánt. Augusztusban a blokk turbinájának, illetve generá­torának próbaforgatására és párhuzamos kapcsolására is sor kerül. A Borsodi Vegyi Kombinát több mint 11 milliárd forin­tos költséggel épülő kazinc­barcikai PVC III. gyárában is folynak az üzemi próbák. szocialista ország szakértői delegációja megtekintette a szovjet és a magyar terüle­ten végzett munkálatokat. A magyar küldöttséget Szili Géza nehézipari miniszter- helyettes vezette.' Két napot töltöttek a szovjet és ugyan­csak két napot az építés ma­gyar szakaszán. A látogatás befejeztével a küldöttségek vezetői elismeréssel szóltak mind a szovjet, mind a ma­gyar területen látott építé­si munkálatokról. ÉLELMISZERIPARI TUDOMÁNYOS TANÁCSKOZÁS Laboratóriumi kísérletek­kel megoldották a szója fe­hér jtetartalmának 1 élelmi- szeripari felhasználását —, jelentették be tegnap a Ma­gyar Tudományos Akadémi­án megrendezett élelmiszer- ipari tudományos tanácsko­záson. A Központi Élelmi- szeripari Kutató Intézet — az Országos Műszaki Fej­lyes, baráti hangulatú talál­kozón jelen volt Gyenes András, az MSZMP Közpon­ti Bizottságának titkára. Ott volt Nguyen Phu Soai, a Vietnami Szocialista Köztár­saság budapesti nagyköve­te is. Tegnap plenáris üléssel megkezdődött Budapesten a magyar—vietnami gazdasági, műszaki tudományos együtt­működési kormánybizottság VII. ülésszaka. A tanácsko­Számítógépes folyamatvezér­lést alakítottak ki, a beren­dezések nagy részét olasz, an­gol és japán cégek szállítot­ták. A beruházásban több mint 100 hazai és külföldi vállalat vett részt. A gyár nagyságára jellemző, hogy kiszolgálásához óránként 12 ezer köbméter vizet kell cir­kuláltatni, 130 köbméter ion­mentes vizet előállítani, villa­mosenergia felhasználása megközelíti a 100 megawat­tot, gőzenergiából óránként 100 tonnát igényel. A gyár­ban a termelőberendezéseket fokozatosan állítják üzembe, a legtöbb gépsort a polimer üzemben adták át, ahol az év első felében már ötezer ton­na kifogástalan minőségű pvc-port termeltek. A Tiszai. Vegyi Kombinát 4,2 milliárd forintos beruhá­zással épülő polipropilén gyárában beszerelték a ter­melőberendezéseket, és az el­ső félév utolsó napjaiban a lesztési Bizottság megbízásá­ból — több éve foglalkozik új, magas tápanyagtartalmú és egyes diétálcat is kielégí­tő élelmiszerek előállításá­val. A közismerten magas fehérjetartalmú szóját az in­tézetben kidolgozott eljárás­sal nagy nyomással „keze­lik” és így hozzájutnak azokhoz a fehérjékhez, ame­lyek az emberi táplálkozás­ban például tésztafélék Icé- szítésénél jól felhasználha­tók. FELMENTÉS - KINEVEZÉS A Minisztertanács Herk- ner Ottót külkereskedelmi miniszterhelyettessé nevezte ki. Budapest Főváros Tanácsa tegnapi ülésén Giltner An­dort, a Fővárosi Tanács el­nökhelyettesét érdemei el­ismerése mellett tisztségéből felmentette. A Minisztertanács Giltner Andort, az Országos Kör- , nyezetvédelmi és Természet- védelmi Hivatal elnökhe­lyettesévé kinevezte. EGY MONDATBAN — Tegnap Pécsett meg­nyílt az első magyar bőr- és cipőipari kiállítás. záson a két delegációt a bi­zottság magyar és vietnami tagozatának elnöke Borbán- di János és Le Than Nghi miniszterelnök-helyettes ve­zeti. Borbándi János megnyitó beszédében hazánk és a Vietnami Szocialista Köztár­saság kapcsolatairól szólva hangsúlyozta, hogy az élet minden területén gyümölcsö­kiegészítő, valamint a poli­mer üzemben megkezdték ki­próbálásukat. A gyár építé­sének teljes befejezéséig to­vábbi négy hónapra van szükség, főképp szakipari munkákat kell elvégezni. Ad­dig is a technológiai beren­dezések mellett már 300 szak­ember „járatja” a gépeket. A tervek szerint a nyár végén megkezdik a műanyaggyár­tást. A Bakonyi Bauxitbánya Vállalat deáki bányájában felgyorsult a beruházás ki­vitelezése. Ez annak köszön­hető, hogy az építési mun­kák 1972-es kezdete óta, a műszaki fejlesztés eredmé­nyeként, egyszerűbb műszaki megoldásokra törekedtek. Ilymódon a beruházási terv­ben már félévvel előbbre tartanak, ennek megfelelően az eredeti befejezési határ­időt is módosították 1980. de­cember 31-ről 1980. július vé­gére. A beruházás során ösz- szesen 19 úgynevezett bau- xitlencsét tesznek alkalmas­sá bányászatra. A Dunai Kőolajipari Vál­lalat 3,3 milliárd forint ér­tékű beruházásánál • gondok vannak az egyes részhatár­idők teljesítésével. Jelenleg a három technológiai üzem kö­zül az elsőn, az úgynevezett benzin-izomerizáló kivitele­zésén dolgoznak. Ennek, az év végéig kell elkészülnie. Egves szocialista importból származó gépek azonban kés­nek, ami nehezíti a munká­kat. A vállalat vezetői a ha­táridőket mégis teljesíthető­nek tartják, és nem számol­nak a költségelőirányzat túl­lépésével sem. A másik két technológiai üzem előrelátha­tóan a jövő évben készül él, néhány csúszással. Az Adria-vezeték két szi­vattyúállomásának építése Csurgón és Százhalombattán ebben a hónapban kezdődött meg. Ugyanakkor a 85 kilo­méter hosszú hazai csőveze­tékszakasz elkészült. A beru­házók és a kivitelezők sze­rint az év végére a vezeték magyarországi szakasza ké­szen áll majd az olaj szállí­tására. A teljes beruházás persze ezzel még nem fejező­dik be véglegesen, marad munka bőven a következő évekre is. (MTI) Megyei program készül Küldöttközgyűlés a MESZÖV-nél (Folytatás a 3. oldalon) Közös munkával Gromiko—Vance találkozó (KÜLPOLITIKAI TUDÓSÍTÁSAINK A 2. OLDALON) (Folytatás a 2. oldalon) Félévi körkép hat nagyberuházás kivitelezéséről

Next

/
Thumbnails
Contents