Szolnok Megyei Néplap, 1978. június (29. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-13 / 137. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. június 13. Szabadságunk történelmének kezdetei NÉ A magyar népi 1- demokráci | története » \m m2 2 A felszabadulás óta legalább egy nemzedék nőtt fel hazánkban, amelynek a sorsdöntő időszak — majd két évtized — imár történelem, elsajátítandó tananyag. Az idősebb nemzedékeknek személyes élményei, kialakult véleménye van negyvenöt utáni fejlődésünkről. A dolog természete folytán azonban vélekedéseik egyik része szubjektív benyomásokból, hallomásokból tevődik össze, esetleg a megszépítő messzeség, az „akkor voltunk fiatalok", a hőskor tevékenység- és feladatözöne akadályozza kissé a rálátást. Egy szó, mint száz, régóta tudjuk, érezzük, hogy nagy az igény a 40-es, 50-es évek korszerű marxista történeti feldolgozására. Népszerű formában, közérthetően, informálva és eligazítva. A könyvhétre megjelent, valóban hézagpótló kötet szerzői és szerkesztői természeteseit nem teljesen járatlan útra kényszerültek. Komoly, szolid részfeldolgozások — monográfiák, tanulmányok, cikkek, visszaemlékezés- és dokumentumgyűjtemények, — eddig is megjelentek. A kutatás intenzíven folyt és folyik a tudományos intézetekben, egyetemi tanszékeken és oktatási igazgatóságokon. Különösen az 1944—18 és az 1956—62 közötti periódusokra találhattak kellő publikált ismeret- anyagot. (Már nehezebb munkát jelentett népi demokráciánk ^.közbülső”. 1948—1956-ig terjedő korszakának feldolgozása és értékelése.) * * * Utaltam rá: jól átgondolt politikai érdekünk is közelmúltunk történeti és tudományos ismerete, a helyes arányok betartása. Ezt a célt szolgálhatta az a látszólag külsődleges és formális tény, hogy a szerzők, a szerkesztők, de még a lektorok között 's fele-fele arányban találunk tudósokat és politikusokat, vagy másként fogalmazva: oktatókat és pártmunkásokat. (A két szerkesztő: Balogh Sándor egyetemi tanár és Jakab Sándor, az MSZMP KB osztályvezetője.) összehangolt munkájuk biztosította ezt az ajándék- és meglepetésszámba menő kötetet. Ez eredményezte az őszinte, nem szépítő és nem lakkozó kiadványt, amelynek mértéktartó, szellemében és nem szavakban pártos történetírói módszere a hitelesség bizonyságát adja az olvasónak. Üssük is fel a könyvet. Az első figyelemreméltó érdekességre már az indításnál rábukkanunk: a szerzők alapos vizsgálatokra támaszkodó megállapítása szerint nem Battonya, hanem Üj- nagylak volt az első (véglegesen) felszabadult magyar- országi helység. Ez a beidegződést szüntető indítás megadja azt az alaphangot, amely a kötetet végig jellemzi. Történeti igazságra törekszik akkor is, ha kisebb vagy nagyobb kérdésekben esetleg illúziókat is rombol. Ebből a szempontból is jelentős, hogy a kiinduló korszakhatár kérdésében is világosan állást foglal: az Ideiglenes Nemzetgyűlés és az Ideiglenes Nemzeti Kormány megalakulása (1944. december 21—22.) egyben a népi demokratikus Magyarország születésének a napja is volt, nemzeti történelmünk valóságos sorsfordulója, korszak- határa”. Ekkor teremtődtek meg a fasiszta szövetséggel és a háborúval való következetes, antifasiszta, demokrtikus és népi szakítás és a további fejlődés feltételei. * * * Az 1948—56-ig terjedő időszak eredményeit és a súlyos torzulásokat is őszintén bemutatva és magyarázva értékeli a tanulmány. Az időszak alapvető problémáját a szerzők a szövetségi politika jelentőségének tragikus alá- becsülésében látják: „A Magyar Dolgozók Pártja, miközben megnyerte a csatát a nyílt reakció utolsó maradványaival szemben, továbbá ..rákényszerítette” az egyházakat az együttműködésre, fokozatosan elvesztette harci szövetségeseit és lojális útitársait. Elveszítette, mert önmagán kívül nem is tartott igényt semmilyen más erő közreműködésére a politikai küzdőtéren”. Ez a politika nemcsak a volt koalíciós partnereket zárta karanténba, és nemcsak a fő szövetséges, a parasztság érdekeit sértette, amikor a mezőgazdaság szocialista átszervezését tulajdonképpen „antikapitalista” küzdelemnek és nem a fejlett nagyüzemi mezőgazdaság megteremtése objektív szükségletekből fakadó követelményének tekintette. Ez a politika egyben egy sajátos munkáskérdést is teremtett: a termelésben maradt (munkásokat Ikívül jre- kesztette a politika-alakítás sáncain és a bürokrácia alá rendelte őket. Ugyanakkor a munkásság életszínvonalában túlzott hadigazdálkodási orientációjával — bár ezt a hidegháború sokban magyarázta — visszaesést, egyes esetekben a régi rendszerben elértnél alacsonyabb színvonalat eredményezett. Így állhatott elő az a helyzet, hogy „ténylegesen eme sajátos munkáskérdés vált az ország legfontosabb társadalmi problémájává, anélkül, hogy az agrárkérdés megoldása mint feladat lekerült volna a napirendről”. ,S ez az antidemokratikus és szubjektív politika volt egyik fő okozója az ellenforradalomnak is, a tragikus 1956-os zavaroknak kint az utcán és bent a fejekben. * * * Az 1956 után újjáalakuló pártnak, az MSZMP-nek tehát nem csekély örökséget — dicsőségest és súlyosat egyaránt — kellett átvennie. Következetes, politikailag egyértelmű és helyes irányvonalával 1962-re azonban nemcsak konszolidálta az országot, begyógyította a sebeket», hanem irányításával a szocializmus alapjait is sikerült leraknunk. Az MSZMP politikája abban az időben és ma is azt bizonyítja, hogy akkor töretlen fejlődésünk, akkor haladunk előre, ha a párt és a munkásosztály, a párt és az egész dolgozó nép között megvan a bizalom. D. M. A népművészet remekei a Galériában Megnyitó wasörnop A szolnoki Galériában június 18-án a megye népművészetét bemutató kiállítás nyílik. A kiállításról Gulyás Cva muzeológus, a bemutató rendezője a következőket mondta el. — A kiállítás Szolnok megye népművészeteiét, történeti fejlődésében mutatja be. A hagyományos XVIII. —XIX. századi népművészeti alkotások mellett napjaink virágzó iparművészetének termésével is megismerkedhetnek a látogatók. Bemutatjuk pásztorművészetünk, a szűcs- és szűrmesterség hímzéshagyományait és a XVIII. századig visszanyúló Karcagon honos kunhímzés motívumvilágáról is képet kapnak az érdeklődők. A nagy múltra visszatekintő fazekasság alkotásai szintén helyet kapnak a kiállításon, többek között mezőtúri korsók. kanták és tiszafüredi fazekastermékek. Tematikus tagolásban vonulnak fel megyénk más népművészeti műfajai is: a Tisza mentén népszerű vessző- és gyékényfonás termékei, vászon szőttesek, faragott díszű fatárgyak, a népi építészet és más népi mesterségek művészi értékű alkotásai. A látogatók megtekinthetnek egy karcagi parasztszobát, hagyományos múltszázadi berendezéssel. Napjaink népi iparművészeiét többek között Kántor Sándor Kossuth-díjas fazekas népművész és id. Szabó Mihály kerámiái. Örsi Imre és Kupái Sándor fafaragásai és Csíkos Sándorné szűrhímzései reprezentálják. Boltívek alatt Fotó: Kőhidi Imre Természetvédelem V édetté nyilvánítom a természetemet. Az intézkedésre azért került sor, mert a számomra oly felbecsülhetetlen értékű kincset — egyetlen példány van belőle az egész világon! — az utóbbi negyvenöt évben rengeteg káros hatás érte, s további állagmegóvását csak szigorúbb szabályok betartásával biztosíthatom. Takarékossági okok miatt (nincs pénzem szendvicsre, konyakra, hűsítőre!) a határozat életbelépését nem óhajtom különő e célra rendezett sajtóértekezleten bejelenteni, csupán arra szorítkozom, hogy az érdekelt feleket a megtett intézkedésekről tájékoztatom. Elsősorban hozzátartozóim, barátaim, ismerőseim és főleg főnökeim figyelmébe ajánlom a most hozott állásfoglalás alapos tanulmányozását, hiszen magatartásukkal, jó szándékú megértésükkel további súlyos konfliktusoktól óvhatják meg természetemet. Ugyanis a döntés előtti sokoldalú vizsgálódások bebizonyították: a természetes kopás, elhasználódás mellett mindenekelőtt az embertársaimtól elszenvedett megaláztatások, testi, lelki megpróbáltatások idézték elő legtöbb esetben a romlást, károsodást. Kérem, engem soha nem az Élet, a Keserű Sors leckéztetett, büntetett; a pofonokat, övön aluli ütéseket mindig embertársaimtól kaptam, miközben a dörzsöltebbje a pofonokhoz fűzött magyarázatokban megpróbálta az Életre, a Keserű Sorsra kenni az egészet. Szerencsére ennek a trükknek én nem dőltem be, továbbra is végtelenül tisztelem és szeretem az Életet. Az ökölvívóktól kölcsönzött kifejezéssel élve: bár sokszor voltam padlón, többször rám számoltak, az öltözőben mindig magamhoz tértem, de a szorítóban küzdő legényektől én abban különböztem, hogy soha nem akartam kiütni a küzdőtársakat. Békés és gyorsan regenerálódó természetemre jellemző, ma már arra sem emlékszem, kitől kaiptam az első nagy pofont. Az elmúlt négy és fél évtized során kapott pofonokról nem vezettem nyilvántartást, de többségük ennek ellenére maradandó nyomot hagyott bennem. Tulajdonképpen mindegyik képletes pofon volt, mivel egy-két gyermekkori bunyót leszámítva, ököllel soha nem kellett megvédenem magam, de nem is támadtam senkire. Utcai, kocsmai tömegverekedéstől, késtől, garázdaságtól, szirénától, az erőszak minden formájától irtózom. Pofozkodó legények parázs jeleneteit vagy western- vagy burleszkfilmeken nézem végig, de azt is csak azért, mert élőre tudom, hogy mindig az igazság győz. Az Életben egy-egy ilyen pofozkodó jelenet jóval komplikáltabb: előfordul, hogy az Igazság hever a padlón, és durván rátaposnak. Megtanultam azt is> hogy az erőszak képviselője ma már nem talpig páncélba öltözött, fegyveres kényúr, akinek egyetlen intésére fejek hullanak a porba, annál inkább hivatali, munkahelyi kiskirály, akinek — úgy, mint nekem — villamosbérlet van a zsebében, esetleg alkalmanként nem maszek rendszámú gépkocsin közlekedik. Fegyvertárában már nincs méregpohár, gyilkos tőr, szégyenpad, kaloda, megelégszik azzal, hogy belém fojtja a szót, vagy meg se hallgat, visszadobja jogos kérvényemet, fizetésemelés, prémium, mozgóbér helyett írásbeli figyelmeztetést ad, áthelyez, kirúg, egyszóval pofoz. Az évek során azt is tudomásul vettem — ismét ökölvívó kifejezéssel élve —, pofozóim fordított alapállású fenegyerekek. Én ugyanis a költőtől azt tanultam, értük haragudjam, nem ellenük, s ne fogjam be pörös számat, ők viszont nem szeretik, ha visszaszól vagy esetleg önálló véleményt mond az ember. Ütésváltás közben rájöttem: ezek az emberek egyáltalán nem ismerik nagy költőnk verseit. És ez mit bizonyít? Azt, hogy az irodalomtanításban is sok még a tennivaló, ismét átírhatjuk a tankönyveket, mert a költészet rossz tippeket ad az Élethez. Persze könnyebb lenne befogni a pörös szájakat, azonban ez az intézkedés hosszú távon nem célszerű. Többször megpróbálták már, de nem ment. A kiskirályok, fenegyerekek fékentartása viszont még nem elég eredményes, létszámuk állandóan újratermelődik, ennek eredményeként az idegösszeroppanások, gyomorvérzések, szín- infarktusok száma sem csökken. Éppen ezért további gyomorvérzések, idegösszeroppanások és főleg a szívinfarktus elkerüléséért nyilvánítottam védetté a természetemet. A tapasztalatok alapján természetem védettségét szolgálná, ha a fejem mozgatását csak az egyetértő bólogatásokra korlátoznám, vagy a gerincemet gyakrabban meghajlítanám, ennek azonban elvi és fizkai nehézsége van: az életfelfogásomat már nem tudom átprogra- mozni, az egyre gyakrabban kiújuló reumás fájdalmak pedig akadályoznak a fejbólintásban, gerincem haj- lítgatásában. Ezért nem veszek részt a munkahelyi testnevelésben sem, mert ott valaki mindig előre bemondja a kötelező figurákat, s nehezményezik, ha az ember törzs- hajlítás helyett a szabadon választott gyakorlataival kilóg a sorból. Az objektív és szubjektív körülmények számbavétele alapján csak egy megoldás kínálkozik: természetem védetté nyilvánítása. B ízom abban, hogy a természetem védelmében hozott döntés az érdekelteknél meghallgatásra talál, és akkor e határozat kimondásának tíz, tizenöt, húsz, illetve huszonöt éves jubileumán szép eredményekről számolhatunk be. Köszönöm a türelmüket, csak ennyit akartam mondani! Kiss György Mihály (liulÉcunbóósmvi Kabarészinház Az elmúlt hétfőn évadzáró adásával jelentkezett a Rádió Kabarészínháza. A szerkesztők — Marton Frigyes Farkasházy Tivadar és Sin- kó Péter — ismét stúdión kívüli helyszínt választottak. Hegyeshalomra látogatott a stáb, ahol Mindennek van határa című műsorukkal éppen azt bizonyították, hogy a humornak nincs határa. Legalább is akkor, ha a tréfa nem üres, felszínes viccelődés, hanem felelős gondolkodáson alapuló szatíra és önirónia. Az évadzáró adást kitűnően sikerült vizsgának is tekinthetjük, mert a havonta jelentkező műsor egész éves munkája betetőzésének bizonyult. A Marton Frigyes vezérelte írói gárda — amelyben egyaránt dolgoznak régi, kipróbált és új, nemrég feltűnt szerzők — olyan műsorokat készítettek, amelyek fontos dolgainkat vették célba, s legtöbbször telitalálatok sorozatával nevettették meg a hallgatót. A Mindennek van határa remek hangulatú számai, beszélgetései, monológjai az alcím szerint határőrök és vámőrök vizsgálatának indult. A sorozat hagyományai szerint persze legalább olyan mélyen szondázott mindany- nyiunk viselkedése, cselekedetei között. Hétköznapi, emberközeli hangon szólt a műsor azokról a fonákságokról, valóban „kabaréba illő” módszerekről, amelyekkel a vámőrök találkoznak. Derűs eseményekkel illusztrálta a határon szolgálatot teljesítők életét, nem egyszer úgy, hogy éppen az érintetteket szólaltatta meg. S ha volt is egy-két szürkébbre sikerült rész, nem unatkoztunk egy percig sem, hiszen már az első pillanatoktól beavatottként hallgattuk a műsort. Nem utolsó sorban a szóvivő, Bodrogi Gyula jó ösz- szekötő szövegét hallva. Röviden A Pop-műhely az ifjúsági műsorok közül azt a feladatot vállalta magára, hogy beszámoljon azokról a köny- nyűzenei eseményekről, amelyek a Rádió 8-as stúdiójában zajlanak. Nemcsak a legjobb pop^'elvétet! ékről szól, hanem figyel a dzsessz- re és a sanzonokra is. Csak azon bosszankodhatunk, hogy a műsorvezető B. Tóth László — talán elfeledve a nagy nyilvánossággal járó rádiós követelményeket — összetéveszti a közvetlenséggel a fecsegést, amit pedig már kezdő- discósoktól sem fogad el a közönség. Színtelen Szivárvány A Szivárvány vasárnapi adása — Boros János szerkesztette — a kulcsról szólt. Pontosabban mindenféle olyan dolgokról, amit a köznyelvben e szóval illetünk. Valóságos zárakat nyitócsukó, vagy jelképes, fantáziánkban lévőkről. Kellemes vasárnapi délelőttnek ígérke-' zett a műsor, végül különálló beszélgetések, riportok halmazává lett, egyetlen ösz- szekötő kapocs közöttük az így elszürkült, korábban varázsszónak hitt kulcs szó. Idegenül követték egymást az egyediségükkel magukat elkülönítő fejezetek. A két órányira szabott adás talán még egy órányira rövidítve is terhesen hosszadalmas lett volna. (zsák)
