Szolnok Megyei Néplap, 1978. június (29. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-11 / 136. szám
s SZOLNOK MEGYEI NÉPLAF 1978. június 11. tizennyolc évesen T kerültem Kecskemétre, és lakóként először városba. Korábban csak bejártam Kiskunhalasra, a tanyavilágból, és legelőször azt mondanám el. hogy micsoda különbség van a kettő között. Amíg bejársz valahová, reggel iskolába, vasárnap vagy szombat este moziba, kultúrba, addig ott látogató vagy. Még csak nem is vendég. Pontosan jó az a szó, hogy bejáró. Semmi sem a tiéd. Érzelmileg értve. Nem hasonlítod ösz- sze az épületeket, eldöntendő, hogy melyik a szebb, nem kritizálhatsz semmit, elfogadod az egészet úgy, ahogy van. Aláveted magad a hatásoknak. mindnek, rossznak és jónak, mert csodálod a várost, te az isten háta mögött lakó. Csodálod, ámde nem szereted: nem a tiéd, hanem a benne lakóké, örüljenek neki azok, vagy bosszankodjanak hibái miatt. Ahogy csodáltam Kiskunhalast, és kritikátlanul fogadtam el tőle mindent, úgy tekintettem föl a városi lányokra is. Szépnek, okosnak, jónak és izgalmasnak hittem mindet — vagyis elérhetetlennek. Próbálom megmagyarázni. Odakint a tanyán a lányok igencsak vastag lábik- rájúak, tömzsid,erekúak. vállasaik, keménymellűek, de ha nem, akkor legalábbis iz- moskarúak, bamabőrűek, pirospozsgásak. Ez többnyire az életformájukból következik. Pici koruktól kint szaladgálnak, kora ifjúságuktól dolgoznak a mezőn, ahol tető alá még akkor se nagyon jutnak, ha elered az eső. S mikor Halasra kezdtem járni, középiskolába, a város csodáival együtt az egészen más körülmények között növő és élő lányokat is elfogadtam csodálatosnak. így lett szememben előkelő a sápadtság horpádtmellű- ség, a vékony derék, a pipaszár láb... ha legalább arra jutottam volna, hogy ez egyfajta szépség, amaz pedig egy másikfajta! De én nem: ha valamelyik városi lány nem felelt meg a,.szabványoknak”, akkor nem fogadtam él igazinak! Csodáltam őket, ámde nem szerettem. Nem mertem szeretni. Harmadikos koromban egy városszéli lánynak kezdtem udvarolni; aki, ugye, már majdnem tanyai, de a körülményeit tekintve legfeljebb falusi — és szóval oda akarok visszatérni, hogy mennyivel más érzés volt, amikor kollégiumi lakóként Kecskemétre kerültem. A változás az alatt a pár hét alatt játszódhatott le bennem, ami a főiskolai felvételi, és az évkezdet között eltelt: nem vagyok alábbva- ló! Minden ősöm pásztorko- dott vagy földet túrt, én pedig most mérnöknek készülök! összesen tizennyolc éves voltam, mikor az anyám készítette általvetővel leszálltam a kecskeméti nagyállomáson. Fiatalság és kíváncsiság — azt hiszem, ez a két szó nagyon összeillik. Emlékszem, a délutáni vonattal érkeztem, és éppen csak ledobtam a cuccot a kollégiumban, és máris be a városba! __ Az Izsáki úton i ndultam, de nem mindjárt a közepének, hanem előbb becsavarogtam a Máriaváros zeg-zugos, néhol hirtelen kiszélesedő utcáit, elcsudálkoz- tam azon, hogy a Leninvá- ros szép házait miért a ZIM- gyár kéményeinek torkába rakták, körbekerültem a Műkertbe vezető sétányhoz, aztán átvágtam a vasúton, megcsudáltam a Hunyadiváros kertes villáit, átjöttem a Ceglédi úton, bekeveredtem az épülő Széchenyi-vá- ros féligkész rendjébe, a Hitel. Világ Stádium utcákba, és végig nem féltem, hogy eltévedek, mert a városközép magas házai, tornyai mindenhová kitekintettek rám. A Budai kapunál leültem egy kőre, néztem a torlódó forgalmat az cikkor még rendezetlen csomóponton, aztán megvacsounszabó Ferenc: Az Éj városlakó ráztam a Kisbugaci csárdában — és csak utána mentem be a főtérre. Leültem egy padra,. pihenni. Arra rezzentem föl, hogy egy karcsú, szőke lány sétál el előttem, s valamivel távolabb leül. Ügy éreztem, nekem hangsúlyozza magát! S hogy sokáig ne gyötörjön a kétség, odamentem hozzá, a két kezemet zsebrevág- tam, és azt mondtam: — Csípem az alakod, bébi!... —■ No hát ezen ő is úgy elcsodálkozott, mint most maga, de ketten együtt sem annyira, mint jómagam. Ha valaki akkor délután, akár egy perccel előbb is azt mondja, hogy ezt megteszem, körülröhögtem volna... — És hol tanultad ezt a hülye dumát?! — így vágott vissza. S ezzel egálba is kerültünk, körülbelül. Kölcsönösen nyeltük zavarainkat, majd maga mellé nézett a padra, én pedig leültem, és azt mondtam, hogy Halason, a gimiben. De nem hitte. Igazad van, mondtam a tévében hallottam. Kérdezte, mikor, melyik műsorban? Hallgattam, és már azon voltam, hogy felállók, otthagyom, okoskodjon másnak, de hirtelen úgy belém szúrt, hogy attól ugrottam fel. Azt mondja: — Te tanyasi vagy?... — Honnan a jóistenből veszed? ... — Fölnézett nagy, kerek szemekkel: — Csak nem akarod letagadni?! — Ezt már nem bírtam ki. Otthagytam. Még szerencse, hogy szó nélkül, mert ha odamond,ok valami eredeti hazait, akkor nem csak arról győződhet meg, hogy a magyar préri közepéről jöttem, hanem másnap ráadásul szégyell- hetem magam. A tanévnyitón derült ki, hogy ő is gólya. Ügy tettem, mintha nem ismerném meg, de odajött. — Mi van, mondom, az angyalodat, látod? Még jobban nevetett: — Na látod, erről már elhiszem, hogy otthon tanultad, a tanyán... — Ha nem lány lennél. most betürülnék egyet!... — Miért, ez sértés? — Nem sértés, de te úgy mondod, már másodszor! ... — És akkor nevetett a legjobban, hogy ő nem bántó szándékkal mondja, hanem mert valóban látja rajtam, és ennek örül annyira! Ugyanis, hobbyja a néprajzi gyűjtés!. . . Falfehér lettem az ijedelemtől: Látja rajtam?! Mi a keserves tetűből látja?! Még végig is nézegettem magamon, de hangosan csak ennyit mondtam, hogy: na, hát engem nem szúrsz fel a gombostűdre! Vagy valami ilyesmit. Megfogta a kezem, húzott magával. Kifelé mentünk az Izsáki úton. A nagy házak hamar elmaradtak, aztán a beépített utcák is, és fél óra múlva majdnem otthon éreztem magam: kint jártunk, a várost övező tanyavilágban. Ö mesélt. Hogy kecskeméti, s talán a dédapja, meg annak a nagyapja is itt született, orvosok voltak, meg ügyvédek, meg tisztviselők... Egy őse éppen Katona Józseffel szolgálta együtt a várost... Minden mondatával kisebb lettem. És éreztem, nem dicsekszik, csak meg akarja magát ismertetni. S valóban, mikor a Halasi úton visszafelé jöttünk, kérdezgetni kezdett rólam, de én bizony csak bakkantottam ezt, azt'. A jófenét tudjak magamról, meg a szűkebb pátriámról mesélni? Akkor megint ő beszélt. Már beértünk a városba, és idegenvezetett engem. Minden utcáról tudott valamit, de szinte mindegyik házról. Ez elképesztett: itt minden téglának története van?! S amikor pár hónap múlva megkérdezte, mikor megyünk ki hozzánk, megrémültem. Mit tudjak mutogatni Kökönyösön? ... Sokáig nem vittem ki, csak eljegyzés előtt. Mert azt úgy illik mifelénk, de az itteni őspolgári családoknál is. — Kivittem, és nagyon élvezte az egészet, az egyik tehenünk épp akkor ellett, hát a kisborjúba egészen beleszeretett. Mindenért lelkesedett, a szénapadláson ócskaságok után kutatott — de a harmadik napon már láttam rajta, hogy igen fáradt. Kérdeztem is tőlevisz- szaútban. Elismerte. Azt mondta, nem tudott aludni. De mitől? Elgondolkozott: Talán éppen a szokatlan csendtől. Nodéhát. ez elég sovány vigasz. Hát akkor a sok új benyomástól. De ezt sem fogadtam el, mert Sopronban például együtt voltunk először, és prímán aludtunk. Mondott még ilyet is, olyat is, de mind el is vetettük. A végén abban állapodtunk meg, hogy kideríthetetlen, de a tény attól még tény marad. Azóta persze megszokta, és talán valami otthonos érzése is kialakult. De a gyerekeinknek már föltétlenül. Azok egész évben ott lennének, szívesen... de hogy mondjam : én már nem. Hazamegyek, nem mondom, és jókat beszélgetünk a szomszédokkal. hülyéskedünk a testvéreimmel, meg mindenfélét segítek az öregemnek, úgy mint régen — de egész évben ott lakni ?! Már elképzelhetetlennek tartom. ha ma ismeretlent S kalauzolok Kecskeméten, rengeteg történetet tudok az utcákról, az épületekről, s néha lo- kálpatriótább vagyok, mint az apósom. Biztosan benne van ebben az újonnan jött túlbuzgalma is, mert meg akarom hálálni neki —mármint a városnak —, hogy nem csak befogadott, hanem meg is szerettette magát: a saját érzelmeimből következően egycsapásra, és a feleségem révén tartósan. Talán már örökre. Középpontban: a szépirodalom Sajátos profilú feladatnak tesznek eleget a Kozmosz Könyvek sorozatai és egyedi kiadványai: a fiatalok érdeklődését elégítik ki elsősorban, a legváltozatosabb műfajokban. A legnagyobb népszerűségre alighanem a Kozmosz Fantasztikus Könyvek sorozata tett szert: az itt meglevő sci-fik pillanatok alatt tűnnek el a könyvesboltokból. A Kozmosz Könyvek listáját áttekintve kitűnik: 1977-ben is tudatos terv szerint' történt a magyar és külföldi szépirodalom publikálása. Tovább gazdagodott a „Gyöngyszem-sorozat”: a magyar irodalom és a világirodalom maradandó remekei közül — többek között — Sinka István és Federico García Lorca válogatott verseit vehettük kézbe. A két költő műveihez még antikváriumokban sem lehetett hozzájutni a legutóbbi esztendőkben — hiányt pótlóak tehát e gyűjtemények. Épült, gyarapodott a Fiatalok Könyvtára is: ez a sorozat, amelynek árát igazán a kiskeresetű ifjak, takarékoskodó diákok zsebéhez méreteztek, 1977-ben például a Svejket és Szerafimovies Vasárad,atát kínálta. A külföldi szépirodalom rangos képviselője volt ebben az esztendőben Csingiz Ajtma- tov is, kisregényeivel. Antológiák Gyűjteményes kötetet szerkeszteni, közreadni mindenkor hálás, ám ugyanakkor nehéz és kockázatos feladat is; bizonyos azonban, hogy az antológiák az olvasók toborzásának kiváló eszközei. S a Kozmosz Könyvek évről évre él is ezzel a lehetőséggel. A Fénykerék című antológia például — Király Zoltán szerkesztésében — a nálunk még viszonylag kevésbé ismert mai bolgár költészetet, pontosabban annak új hullámát mutatja be. A baráti országok jelenkori irodalmában való tájékozódás: szép kötelesség; akkor várhatjuk jogosan a hazai fiatal írók, költők nemzetközi térhódítását, ha magunk is szeretettel, érdeklődéssel fogadjuk a külföldön születő új törekvéseket. A Tengerlátó, nyugodtan mondhatjuk, testvérantológiája az iméntinek. Vasy Géza szerkesztő' a mai magyar költsézet legfiatalabb generációinak verseit sorakoztatta föl: huszonöt-harmincöt év körüliek költeményeit. Az idősebbek, a már ismertek és a bemutatkozók, egy kötetben szólalhatnak meg — a gyűjtemény ezzel irodalmunk folytonosságát, összefüggéseit is hangsúlyozni tudja. A fiatal, a mai lírával most ismerkedő olvasó színes, lüktető világban tájékozódhat; a tapasztalt irodalombarát pedig seregszemlét tarthat, hatásokra, kísérletekre figyelhet. Fiatalok könyvei A Kozmosz Könyvek évről évre két fiatal poétának biztosít bemutatkozási lehetőséget — önálló kötetben. Kegyelettel kell megemlékeznünk arról, hogy a nemrég váratlanul kitűnő költő, Kormos István volt —szűnni nem akaró lobogásával, jókedvű baráti tanácsaival — életrehívója és éltetője ennek a vállalkozásnak. Bizonyára lesz — kell legyen! —, aki helyébe lép, s ápolja tovább a nemes kezdeményezést. A tavalyi esztendőben Nyi- lasy Balázs és Pinczési Judit kapót teret: érett költészetükkel mindketten rászolgáltak az önálló bemutatkozásra. Nyilasy kötete, A fiatalember mindennapjai, sokak számára ismerős, örömeivel és vívódásaival együtt vonzó világot tár föl az értelem fényénél; Pinczési fölfokozott gondolatiságú. általában tömör, szűkszavú versei pedig — paradix módon — főleg az érzelmeket mozgósítják. Kettejükkel rangos sor folytatódik: korábban itt jelent meg Veress Miklós. Nagy Gáspár, Pintér Lajos első kötete is. Nem „mostohagyerek” a próza sem. Béres Attila korábban csupán költői babérokra pályázott — szép versekkel van jelen a Tengerlátóban is — most első prózai kísérletei: katonatörténetei láttak napvilágot. Újhelyi János már nemegyszer bizonyította a tehetségét — Vágyódás című regénye viszont kevesebb örömet szerez: nem egyéb érzelmes „Lőve Story”-nál. Gulay István bemutatkozása sem sikerült egyértelműen Somdy álma című. nehezen meghatározható műfajú kötetével. Ezt nem lehet ' szó nélkül hagyni — de ostorozni sem szükséges: egy kiadó fiatalok tollából nem tehet közzé csupa remekművet. Elismerés a kísérletező kedvet illetheti: az értékkereső, bizalmat előlegező tájékozódást. Fiatalokra I- fiataloknak Remélhetőleg nem bántó- d.ik meg senki — se szerző, se kiadó —. ha megemlítjük: találkozni olyan véleménnyel mely szerint „befutott”, érett írónak rangon aluli dolog, puszta kényszerűség Kozmosz-kiadásban megjelenni. Hamis ítélkezés ez! Molnár Zoltánnak például 1977-ben két könyve is napvilágot látott —, s mindkettőt jellege, karaktere utalta ide „Sohasem írtam az ifjúságnak. Egyáltalán semmilyen korosztálynak. De amikor a Kozmosz szerkesztősége lehetőséget nyújtott, hogy immár negyedszázadnyi novellatermésből gyűjt- sünk össze egy kötetnyit a felnőtt ifjúság, vagyis az olvasók ifjabb korosztályai számára, nagyon megörültem” — vallja az író Eszme- ralda csókja című novellás- kötetéről, megintesak jelezve: az esetek többségében nem leszűkítetten értelmezett ifjúsági igényből keletkezett könyv. (Ugyanez vonatkozik Molnár Egy vöröskatona emlékei című könyvecskéjére is.) A sor folytatható. Fábián Zoltán elbeszéléseket és kisregényt tett közzé egy kötetben, Végh Antal novelláiból válogatott. Prózairodalmunk derékhadának e három — elismert és József Attila-díjjal is megbecsült — képviselője föltétlenül növelte köteteivel a Kozmosz Könyvek népszerűségét. Szőnyi Sándor Hatodik földrész című regénye. Kelemen Sándor Jó utat, Anna című elbeszéléskötete már kevésbé sikerült mű — de fordulatos és erkölcsileg tanulságos mindkettő. Olvasót nevelni Befejezésül két kötetről szólunk még. A centenáriumra jelent meg Az én hadseregem című válogatás Adynak a fiatalokhoz szóló műveiből; Varga József verseken és cikkeken keresztül hozza közel egy érlelődő olvasóközönséghez a költő életművét. Pomogáts Béla a Regénytükörrel azok tájékozódását kívánta megkönnyíteni, akik a felszabadulás utáni magyar prózairodalommal ismerkednek. Könyvének igen sok a vitatható pontja, de célját lényegében eléri: értő olvasók nevelésében segédkezik. S ez a program nem csupán Pomogáts Béláé, hanem — tevékenysége egészében — a Kozmosz Könyvek sorozatáé is. Nem avuló klasszikusokat és aktuális újdonságokat, reprezentatív válogatásokat és bemutatkozó köteteket kap kézbe a . fiatalember — és szinte észrevétlenül nő föl az olvasók új generációja. Tarján Tamás 5- Fekete A tavasz még nincs itt, de már erősen készülődik. Barkák baklóival integetnek elébe a mogyoróbokrok, az orgonasövény meg éppen ragyogó rügyszikrákat sercent a tiszteletére. A föld is fölengedett már. Kissé még szalonnás ugyan, de könnyen hagyja forgatni magát, miközben olyan szeszes, bolondító szagot áraszt, mintha a mélyéből törkölyforrás volna kitörőben. Ásóval forgatom. Virágoknak és dísztököknek Készítek magágyat. Ropog a derekam, pattognak az izmaim, a mozgás azonban annyira kedvemre való, hogy se látok, se hal fok, és valósággal görcs áll belém, amikor egy karcos, évődő hang váratlanul így csördít nyakon: — Megy a paraszti meló? Megy? Csak én vagyok. Én, a Győré szaki. * Ne zavartassa magát, főnök. Mokány, helyre kis ember a karcos, évődő hangok kibocsátója. Csak teljesen ősz kefehaja és deres, kurtára nyesett amorozó bajúsza árulkodik arról, hogy jó ideje átlépte már a bácsikor küszöbét. Egyébként dehogy vagyok a főnöke, csupán alkalmi utas a kocsijában. A valóságos főnök mimárvány niszteriális férfiú, és az egyik közeli állami gazdaságban tart hét végi vizitációt. Régi cimborám, azért is kérhettem meg rá, hogy amíg ő vizsgálódik, én hadd tegyem rendbe füredi kertemet. — Mi az? — fordulok tehát mokány kis pilótájához, vállalva a rám is kiterjesztett főnöki rangot. — Máris -'élbe ütötte az üzletet? Ez aztán hamar ment, hallja. — Hamar. Hamar hát! — így Győré bácsi. — Mert létre se jött. De, majd bolond leszek harminc forintot fizetni per liter a maga kapzsi, feneketlen zsebű parasztajai- nak. — Nem az enyémek. — Jól van, nem azok. De a címüket mégiscsak maga adta meg. Egyik nagyobb rabló, mint a másik. Nemcsak a bort — a szót is pénzért mérnék, ha rajtuk múlna... Eh, ott egye meg őket a fekete fene! Mindig utáltam a kapzsi, pénzéhez palikat ... Amit most ás, abba az ágyásba mi kerül, főnök? —• Ebbe? Virág. Szegélynek őszirózsa, középső csokornak meg zinnia. De nem közönséges ám. Kínai eredetű. Bokros is, magas is, akkora fejekkel, mint az öklöm. Egyenesen Kanton környékéről. — Mag van elég? — Hogyne. — Akkor megkérem valamire. A leg-
