Szolnok Megyei Néplap, 1978. június (29. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-28 / 150. szám

1978. június 28. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Véget ért az argentínai lab­darúgó világbajnokság. A szakemberek megvonják majd a látottak mérlegét, elemzik a legjobbak stílusát, s a nézők még sokáig vitat­koznak, lesen állt-e a harma­dik gól előtt Bertoni, vagy sem. A Magyar Televízió ilyen részletességgel, ekkora adás­időben — összesen 45 órát — nem közvetített még futball vb-t. A labdarúgás szerelme­sei — nem kevesen vannak — remekül szórakozhattak több, mint három héten át. (Kivéve a magyar csapat mérkőzéseit.) Láttuk az egyes fordulók legizgalmasabb mérkőzéseinek egyenes köz­vetítésén kívül minden ösz- szecsapás „sűrítményét”: gól­jait, helyzeteit. A magyar té­vé munkatársai mindent ösz- szevetve nagyon jól „szere­peltek” a vb-n, leszámítva a mérkőzéseket közvetítő ripor­terek szokatlanul gyakori té­vesztéseit és olykor bosszan­tóan langyos kommentálga- tásait. Nézőpont Kedden este — miután a szimpatikus Trenck báró gya­nútlanul besétált a kelepcébe — izgalmas témákat feszege­tő műsorral jelentkezett a „Nézőpont”, a televízió kul­turális folyóirata. Különösen, a plakátművészetünk helyze­téről és az operaénekesek ideálisnak nem mondható munkakörülményeiről szóló riportok vágtak elevenbe. Mindkét témát alaposan kö­rüljárták a szerzők, megfon­toltan szembesítve az ellen­tétes véleményeket, érveket. A jó riport mondanivalója túlmutat azon a szűk terüle­ten, amelyet feltérképez. A „Nézőpont” e két részlete is általános érvénnyel figyel­meztetett — számítva a néző „továbbgondolására” — kul­turális, művészeti életünk szervezeti hiányosságaira. A „Nézőpont” harmadik riport­ja az idei cannesi filmfesz­tivál színeit igyekezett fel­villantani, eléggé esetlenül, de így is érdekesen. A canne­si beszámoló értéke elsősor­ban a közölt információban s nem a megformálásban je­lentkezett. Kunszent­mártoniak a döntőben Manapság nincs hiány ve­télkedőben, Van a televízió­ban is néhány. Péntek estére például kettő is jutott. Előbb a „Malom” című utazási ve­télkedőt, majd a főműsorban a „Köszöntünk VIT, köszön­tünk Havanna” döntőjét lát­hattuk. Utóbbi volt az izgal­masabb, hiszen egy Szolnok megyei csapat is küzdött a pontokért. Örömünkre a kun­szentmártoni Beton- és Vas­betonipari Művek munkás­klubjának csapata a havan­nai kiküldetést jelentő har­madik helyen végzett. A ve­télkedősorozat befejező adá­sát kitűnően „pörgette” a műsorvezető Horváth János, valamint a két riporter, Déri János és Feledy Péter, s kel­lemes perceket szerzett Diny- nyés József és a Kormorán együttes éneke, zenéje. Maga a látott vetélkedő — mint közművelődési forma — sok kívánnivalót hagyott maga után, s erre nem lehet ment­ségül elfogadni, hogy a ver­senyzők, kívánságait vették figyelembe az egyes fordulók összeállításában. A vetélkedő sikere így is kétségbevonha­tatlan, mert az ország több tízezer fiatalját mozgósította és foglalkoztatta hónapokon át. „Rémes hétvége” Szombaton este biztosra mehettünk,. hiszen az Ingrid Bergman sorozatban vetített film, a „Szereti ön Brahms- ot” évtizedes mozisiker. Vá­ratlan és furcsa meglepetést tartogatott viszont a vasárnap este, amikor az „És hamaro­san a sötétség” című angol filmet pergették. A külsőd­leges eszközökkel — zene, zörejek — rafinált ritmussal rémfilmmé fokozott krimi hatásosan agitált: „ifjú ke­rékpáros lányok vigyázzatok, ha francia erdőkben csellen­gő csendőrökkel találkoztok!” Erre már csak ráadás volt, hogy a film után következő osztrák show-műsor első koc­káiról is rémek néztek ránk. Sz. J. űz országos közművelődési alapbél Olvasóterem, zenei részlegek, új berendezések Az országos közművelődési alapból megyénk művelődési intézményei a közelmúltban több mint 300 ezer forintot kaptak. A jászberényi járási könyvtár olvasótermet és ze­neszobát rendez be a 100 ezer forintból. Jászszentandráson és Jászladányban ötvenezer forint értékű zenei részleget vehetnek birtokukba hama­rosan a könyvtár látogatói. Mezőtúron a cigány lakosság körében végzett közművelő­dési munkára az idén 40 ezer forinttal fordíthat többet a művelődési központ és a vá­rosi könyvtár. Többek között rendhagyó irodalomórákat rendeznek a felnőttoktatás­ban részt vevők számára, elő­adássorozatot indítanak az életmódról, s szeptembertől az iskolákkal közösen meg­szervezik a cigány szülők akadémiáját is. Ugyancsak a cigány lakosság körében vég­zett kulturális, ismeretter­jesztő tevékenységre költi a kapott 30 ezer forintot a ti- szaburai klubkönyvtár is. A jászteleki termelőszövetkezeti klub szakmai, módszertani, munkájához, új berendezések vásárlásához kapott támoga­tást az országos közművelő­dési alapból. Szolnokon Ornsztanárnk tanfolyama Szolnok ad otthont a két megye — Szabolcs-Szatmár és Szolnok — általános isko­láiban orosz nyelvet tanító pedagógusok tanfolyamának. A száz orosz szakos nevelő tizenkét szovjet pedagógus — a moszkvai és a minszki egyetemek tanárai, profesz- szorai — irányításával, sze­mináriumokon bővíti szókin­csét, fejleszti beszédkészsé­gét. A kéthetes tanfolyam a jövő hét végén zárul. flz fllföldön többen táncolnak „Műhelytitkok” a Savaria versenyek után Hazánkban 1961-ben ren­deztek először nemzetközi szabályok szerint versenytán­cot, őszintén szólva gyenge mezőnnyel. A szakemberek évekig vitatták, hogy tulaj­donképpen mi is ez: sport, művészet, vagy valami más? Azután 1971-től hivatalosan a műkedvelő művészeti ága­zat része lett a sok gyakor­lással, áldozattal elsajátított szép mozgás, a versenytánc. Vagyis: a helyére került, s ebben nagy szerepe van a Szombathelyen 1966-tól éven­te, tavasszal megrendezett nemzetközi versenynek. A te­hetséges fiatalok itt járhatják végig a nemzetközi mezőnybe vezető lépcsőfokokat. Előbb az úgynevezett „E” (előkészí­tő), azután a „D—1”, „D—-2”, „C”, „B” és az „A” kategóri­ájú szinten kell megfelelni­ük, ilyen versenyeket végig- táncolniok, hogy eljuthassa­nak a legmagasabb, a Son­derklasse kategóriába. Jelen­leg 30 táncklubban mintegy kétezren hódolnak hazánk­ban a versenytánc művésze­tének. Érdekes módon, az Al- földön sokkal többen, mint a Dunántúlon. Az Alföldön 12 klub működik — ebből öt Bé­kés megyében —, a többi jó­részt a fővárosban, s csak alig néhány a Dunántúlon. Szombathely a legjobb eu­rópai és hazai táncosok, tánc­pedagógusok évi seregszemlé­jével nagy szakmai fellendü­lést indított el. Az itt szerep­lő világnagyságok táncait filmszalagra rögzítik, s a tánciskolákban, tanfolyamo­kon, klubokban aprólékosan feldolgozzák a látottakat, az új elemeket, irányzatokat. Békéscsabán, Szentesen, Jász­berényben, Szegeden, Oros­házán, Debrecenben, Buda­pesten és Szombathelyen va­lóságos táncműhelyek alakul­tak ki. Legjobb fiataljaikból az idén minden eddiginél több, összesen 10 Sonderklas­se pár léphetett parkettre a világ 16 országából — köz­tük a tánc „őshazájából”, Angliából — érkezett tánco­sokkal a Savaria versenyen. A társastáncban egyébként meglehetősen ritkák az avantgárd törekvések. Ez kü­lönösen a standard táncokra — az angol és a bécsi kerin- gőre, a tangóra, a slowfoxra és a quickstepre vonatkozik. Valamicskével érzékenyebb az újra a latin-amerikai tánc­csoport — a rumba, a szam­ba, a cha-cha-cha, a passo- doble. Ide az elmúlt években „betört” az erősen rockos, jive nevű tánc. A versenye­ken általában — Bőként a nem szakemberek számára — sok az azonosság. Legfeljebb egyes táncelemekben, a zene ritmusában, a pazar ruhák díszítésében hoz újat egy-egy „berobbanó” ifjú pár. Termé­szetesen minden táncos, min­den pár külön egyéniség, így saját adottsága, tehetsége, temperamentuma szerint fo­galmazza meg táncának ko­reográfiáját. Mindezek ellenére világ­szerte hódít egy új társas­tánc, az úgynevezett formá- ciós tánc. Ez külföldön már versenyszám, idehaza még csak bemutató jelleggel lát­hattuk a szombathelyi verse­nyeken is. Ezt egy nagyobb csoport járja azonos koreog­ráfia alapján, hol úgy, hogy tagjai valamennyien együtt lépnek, hol párokra, esetleg kisebb „alcsoportok”-ra tago­zódva mozdul a lábuk. Mindezzel együtt az is hoz­zátartozik a kén teljességé­hez, hogy Szombathely nem rendezhet hivatalos Európa- vagy netán világbajnokságot. Hiába a szakma elismerése, az impozáns terem, az elekt­romos pontozási lehetőség, a kitűnő zenekar, a szervezési rutin. Hazánk — több szocia­lista országgal ellentétben — nem tagja az ICAD-nák, a Nemzetközi Táncszövetség­nek. Szelei Teréz Galacban és Constantában B nap gyermekeivel A Szigligeti Színház vendég­játékáról A galaci Duna-parton ötkilométeres szoborparksétány húzódik a város alatt. A nyári művésztelep alkotásait itt helyezik el. Képünkün a szolnokiak Glass Inco Septenarius 1976 cimű kom­pozíciója előtt Tatár Endre: „Ennek a túrnénak is nagyon örülök, Galac gyö­nyörű város" Vasárnap délután a MA­LÉV különrepülőgépével ha­zaérkezett a Román Szocia­lista Köztársaságból a szol­noki Szigligeti Színház tár­sulata. Az együttes — a ga­laci drámai színház magyar- országi vendégjátékának vi­szonzásaként — két előadást tartott: Galacban, illetve Constancában. Meglepetés a gyors ütem­ben fejlődő Duna-parti város, Galac: másfél évtizede alig 150 ezer lakosa volt, ma már több mint 350 ezer. Csu­pán egyetlen gyárban — a fémkombinátban — 45 ezren dolgoznak. De a várossal tör­tént ismerkedés előtt egy színházi élmény: Mitica Iian- cu játéka. A galaci társulat a szolnoki színészeket meg­hívta a Puntila úr és szol­gája Matti csütörtök esti elő­adására. Domnul Puntila úr szerepében, Mitica láncú sze­mélyében zseniális színésszel ismerkedhettünk meg. Miti­ca láncú 1963-ban végezte el a főiskolát, néhány évig va­rietében működött, majd a galaci színházhoz szerződött. Igazi, nagy bohóc, a szó leg­nemesebb és legtöbbet mon­dó értelmében. Mindent tud, amit színésznek egy akkora szerephez, mint Puntila. tud­nia kell. A negyvennégy éves művész elképesztő önerővel lubickol a fergeteges népi komédiában — bár eddigi Puntila-képünkkel nem egye­zik varázslata, játéka felejt­hetetlen marad. A galaci drámai színház nézőtere — lényegesen ki­sebb a szolnokinál — zsú­folásig megtelt A nap gyer­mekei előadására. Pedig — a krónikás bevallja — szoron­gással vártuk a galaci bemu- tatiót. Hogyan fogadja az egészen más játékstílushoz szokott közönség a szolnoki előadást? Ráadásul: nagy a „tolmácsgép” kockázata is. Felesleges volt az aggoda­lom, Horváth Jenő rendező két nap alatt háromszor pró­bált a szűk galaci színpadon — s egészen parádés előadás született, a közönség helyé­ről felállva ünnepelte a Gorkij-remekművet bemutató szolnoki társulatot. Az érdekesség kedvéért je­gyeztük fel: a Constantában még a gáláéinál is jobb elő­adást kapott a közönség, a siker itt sem maradt el, ám mégis „hűvösebb” volt a színészeinknek szóló elisme­rés, mint a Duna partján. — ti — Séta a tengerparton. Középen Schwajda György, a színház igazgatója, nyakában „alkalmi isme­rősével" Csomós Mari: „Itt is gyönyörű a tenger..."

Next

/
Thumbnails
Contents