Szolnok Megyei Néplap, 1978. június (29. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-27 / 149. szám

1970. június 27. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Falusi dolgozók XXVII. spartakiádja Négyszáz versenyző a megyei döntőn Kunszentmártoni sikerek a pontversenyben Csapatjátékokban a szolnoki járás tarolt A szám önmagáért beszél: a falusi dolgozók spartakiád- jának most lezárult verseny- sorozata — becslések szerint — tizennégyezer fiatalt moz­gósított a megyében. Vasár­nap a négy járás, valamint a városkörnyéki községek csa­patai Szolnokon, a tiszaligeti stadionban rendezett megyei döntőn versengtek a bajnoki címért. A tét nagyságát ez­úttal növelte, hogy az OSN évében az atlétikai számok győztesei az országos döntő­ben indulhatnak, a labdajá­tékok nyertesei pedig a terü­leti döntő után juthatnak az ország legjobbjai közé. Ünnepélyes megnyitóval kezdődött a döntő, majd a lövészek az MHSZ—MÁV lő­térre vonultak, a többiek a stadion kispályáit és salakos játéktereit, illetve az atléti­kai pályát vették birtokukba. Az illetékes szakszövetségek aktíváinak közreműködésével zavarmentesen peregtek a számok. Az atlétáktól gyor­san érkezett a hír: a férfi és a női síkfutást egészen jó idő­vel nyerték. Palotás Pál, a megyei kézilabda szakszövet­ség elnöke a férfiakat dicsér­te: — Magas színvonalú, jó mérkőzéseket vívnak a férfi kézilabdázók. Sajnos, a nők­ről ugyanez már nem mond­ható el. A labdarúgó szakszövetség részéről Kálmán László irá­nyította a kispályás focistá­kat: Á spartakiád doyenje Móczár Ferenc, a Jász­árokszállási Egyesült Vas- és Faipari Szövetkezet asz­talosa súlylökésben hu­szonkét éve indul a spar­takiád versenyein. Mint mondotta, mindig a dobo­gón végzett, tizennyolcad­szor nyert aranyérmet. A legjobb eredménye 12,80 méter volt. Vasárnap bronzérmet nyújtottak át neki. A negyvenéves férfi még nem hagyja abba a versenyzést, szeretné bizo­nyítani, hogy a sportolás nincs korhoz kötve, öt­venéves korában is részt kíván venni a spartakiá- don. Móczár Ferenc a Kossuth Szocialista Brigád vezetője csak egy dolog miatt ke­sergett: személyes példa- mutatása ellenére sem si­került megnyerni a brigád­tagok közül senkit, 1; agy részt vegyen a spariakiád versenyein. Azért elképzelhető, hogy jövőre már nemcsak a bri­gádvezető indul majd a spartakiádon . . . — Martfű, Tiszafüred, és Jászalsószentgyörgy között .nagyon szoros a küzdelem. Rendkívül lelkesen játsza­nak, heves iramú összecsapá­sokat látni. Ezen nem is csodálkoztunk, hiszen mindkét sportágban hajdani NB Il-es és megyei bajnokságban játszók erősí­tették a csapatokat. — Nagy Imre, a szolnoki járás sportfelügyelője széles mosollyal nyugtázta: — Minden csapatjáték a szolnoki járás győzelmét hoz­ta. Remélem Gyöngyösön, a területi döntőben is helyt ál­lunk majd. Kiszel Sándor, a kunhegye- si Nagyközségi Tanács vb-tit- kára viszont azon kesergett, hogy jó néhány ügyes ver­senyzőjük érthetetlenül tá­volmaradt. Ha indulnak, az összesített pontversenyben előbb végezhettek volna. Pálinkás Gergely, a kun­szentmártoni járás sportfelü­gyelője annak örült, hogy si­került előbbre lépniök: — Az előző években mind­össze három-négy községből tudtak csak mozgósítani fia­talokat, most viszont hat helyről vettek részt a megyei döntőn. Sokat jelent, hogy Kunszentmártonban elkészült az atlétikai pálya, így lehető­ség nyílt edzések tartására. Néhány fiatalt sikerült meg­nyerni az atlétikának, a két számban győztes Farkasné például megismételte tavalyi bravúrját. A pontversenyben előny, hogy a nagy létszámú Kunszentmártonból indultak a legtöbben a járás területé­ről. Délután fél háromkor szó­lították eredményhirdetéshez a falusi fiatalokat. Szabó Jó­zsef, a megyei snorthivatal elnöke adta át a díjakat. Ki­hirdették a pontverseny ered­ményeit is. Szolnok megye Tanácsának elnöke két díjat ajánlott fel a két legtöbb ver­senyzőt mozgósító és a leg­eredményesebben szereplő községnek. A 15 ezer forintos díjat Kunszentmárton, a 10 ezresei Jászapáti nyerte. A megyei TSH 20, 15 és 10 ezer forintos eredményességi díját sorrendben Kunszentmárton, Jászapáti és Kunhegyes nyer­te. Eredmények: atlétika, nők 100 m: 1. Faragó Aranka (Zagyva- rékas) 13,1, 2. Burkáné (Jász­apáti) 13.3. 3. Siklódi (Kunhe­gyes) 13.5 mp. 400 m: 1. Rus- vai Mária (Jászapáti) 67.4. 2. Gál (Kunhegyes) 69.8. 3. Földes (Törökszentmiklós) 70,2 mp. Magasugrás: 1. Farkas Jánosné (Kunszentmárton) 143. 2. Kar­kus (Jászladány) 130. 3. Gacsal- né (Tiszafüred) 125 cm. Távol­A leggyorsabb kislány Szombaton még a Zagyva gátján tartott futóedzést, vasárnap pedig a tiszali­geti stadion salakján a 100 méteres síkfutásban utasí­totta maga mögé ellenfe­leit. Faragó Aranka álta­lános iskolás korában Zagyvarékason kedvelte meg a futást. — Szeretek futni, de csak rövid távon — vallotta ön­magáról. —' Szolnokon, a Tiszaparti Gimnázium első osztályába járok. Testne­velőm, Szabó Zoltánná se­gíti a felkészülést. S ter­mészetesen, ha jobb fu­tókkal kerülök össze, jobb eredményekre sarkallnak. Aranka most a szombat- helyi döntőre készül, táv­lati terve pedig a Testne­velési Főiskola. Vasárnap Szolnokon már befutott. . . ugrás: 1. Farkas Jánosné 466. 2. Burkáné 465, 3. Herczeg (Csépa) 440 cm. Súlylökés: 1. Mengyi Ilona (Jászapáti) 10,41, 2. Báli (Tiszajenő) 9,28. 3. Sza- bóné (Jásztelek) 9,04 m. Grá­nátdobás: 1. Molnár Sánd.orné (Fegyvernek) 49,83, 2. Gacsalné 44,26, 3. Mengyi 43,54 m. Spar­takiád váltó: 1. Kunhegyes (Gál Erzsébet. Kácsor Erzsébet, Major Ilona, Siklódi Edit) 3:21,6, 2. Kunszentmárton 3:26,8. Férfiak. 100 m: 1. Drávucz Ferenc (Jászladány) 11,4, 2. t Száraz (Martfű) 11,8, 3. Pole- csák (Kunszentmárton) 12.0 mp. 400 m: 1. Polecsák Mihály 55,2, 2. Tukarcs (Fegyvernek) 55,7, 3, Kazinczi (Törökszentmiklós) 56,0 mp. 800 m: 1. Németh Ist­ván (Tiszaföldvár) 2:17,8, 2. Bállá (Kunszentmárton) 2:18.0, 3. Holló (Jászladány) 4:37,6, 2. Batka (Kunszentmárton) 4:52,2, 3. Somogyi (Kunmadaras) 4:57,2 p. Magasugrás: 1. Szudi Antal (Kunhegyes) 170, 2. Szemes (Ti­szaföldvár) 165. 3. Nagy (Kun: szentmárton) 160 cm. Távolug­rás: 1. Kurucz Gyula (Zagyva- rékas) 620, 2. Szudi 576, 3. Kiss (Kunszentmárton) 56i cm. Súly­lökés: 1. Csete Béla (Tiszafü­red) 13.07. 2. Kurucz (Zagyva- rékas) 12.57, 3. Móczár (Jász- árokszállás) 11.52 m. Spartakiád váltó: l. Kunszentmárton (Tom­pa Imre, Somogyi László. Nagy Ferenc, Salánki György) 3:50,4, 2. Kunmadaras 4:08,2. 3. Jász­apáti 4:10,8 p. Lövészet. Kispuska. 50 m női egyéni: 1. Farkas Jánosné (Nagykörű) 88, 2. Tukoráné (Jászboldogháza) 74. 3. Csőkéné (Tiszafüred) 69 kör. Férfi egyé­ni : Mátyus . Ferenc (Tiszaföld­vár) 92, 2. Nagy (Besenyszög) 87, 3. Kontér (Tiszapüspöki) 85 kör. Csapat, férfi: 1. Szolnoki járás (Mátyus Ferenc. Nagy Mi­hály) 179, 2. Kunszentmártoni járás 165, 3. Jászberényi járás 154 kör. Női: 1. Szolnoki járás (Farkas Jánosné. György De­zsőnél 157. 2. Tiszafüredi járás 124 kör. Kézilabda, férfi: 1. Tiszaföld­vár, 2. Kunszentmárton. 3. Jász­apáti, 4. Kunmadaras. Női: 1. Martfű. 2. Jászapáti, 3. Tisza- szentimre, 4. Tiszapüspöki. Röp­labda. férfi: 1. Kunhegyes. 2. Tiszafüred, 3. Kunszentmárton, 4. Jászapáti. Női: 1. Kunhegyes. 2. Tiszaroff, 3. Kunszentmárton, 4. Jászárokszállás. Kispályás labdarúgás: 1. Martfű. 2. Tisza­füred, 3. Jászalsószentgyörgy, 4. Kunszentmárton. ARGENTINA A VILÁGBAJNOK Argentína—Hollandia 3:1 (1:0, 1:1, 2:1) Óriási üdvrivalgás fogadta az argentinokat Valóságos papír­felhő lepte el a River Plate- stadiont. A két ország himnu­szának elhangzása után azon­ban váratlan dolog történt: R Van de Kerkhof begipszelt ke­ze miatt vita támadt. Bár ko­rábban négy mérkőzést így ját­szott végig. Nyolcperces huza­vona után végre megengedték, hogy mégis szerepeljen. Az olasz Gonella sípszavára (segítői az osztrák Linemayr és az uruguayi Barreto) végre elkezdődött a játék 78 000 néző előtt. Argentína: Fillol — Olguin, L. Galvan, Passarella. Taranti- ni — Ardiles, Gallego, Kem- pes — Bertoni, Luque, Ortiz. Hollandia: Jongbloed — Jan­sen, Krol, Brandts, Poortvliet — R. Van de Kerkhof, W. Van de Kerkhof. Neeskens, Haan Az első percek kemény belé­pőiből nem volt nehéz arra kö­vetkeztetni. milyen küzdelmes kilencven percre lesz kilátás a VB trófeájáért. A holland vé­delemben Brandts ismét veszé­lyes csatárt kapott őrzésre, Luquera felügyelt, míg az ola­szok ellen szünet után beállós- ként is kitűnően bemutatkozó Jansen jobbhátvédet játszott. Az argentinok a megszokott szerep- osztásban kezdték a küzdelmet, visszakerült a sérüléséből fel­épült Ardiles is a középpályára. A kezdeti ideges hangulatból az argentin játékosok oldódtak fel előbb, folyamatosabb csa­patjátékukkal kialakított lendü­letesebb támadásaik több ve­szélyt rejtettek. Mégis az első f ólhelyzet Fillol kapuja előtt adódott, de szerencséjükre Rep rosszul irányította fejesét. A holland támadásokban kevesebb volt a tervszerűség ebben az időszakban, többször is csak a középpályáról hosszan előre vá­gott labdákkal próbálták meg­játszani Repet és Rensenbrin- ket, akik a szilárd védőfalat nem tudták áttörni, s csák egy lepattanó labdából adódott hely­zetük a félidő derekán. Az ar­gentinok gyorsabban átjátszottak a középpályát, s jól kihasznál­ták a széleket is, így több ve­szélyes akciót vezettek. A na­rancssárgák kapujának előterébe azonban nehéz volt betörni, mert a védők jól tömörültek, a lab­dával érkezőket sok esetben ketten is támadták, bedobálták magukat a csatárok elé. kemé­nyek, lelkesek voltak, s jól rom­boltak. Egészen a 39 percig. Ekkor egy pillanatnyi figyelmet­lenség. s Kempes máris kibújt és nyakán két védővel a háló­ba talált. Szünet után, akárcsak az ola­szok ellen, újra sebességet vál­tott a holland csapat. Gyorsabb, energikusabb, játékkal átvette az irányítást, s védekező já­tékra kényszerítette az argen­tinokat. A házigazdák beszorul­tak térfelükre, már koránt sem volt olyan sokmozgásos, lendü­letes a támadójátékuk, mint az első negyvenöt percben. Most inkább ellentámadásokkal kísér­letezte^ A kapujuk előterében megszerzett labdákkal néhány húzásból fejlődtek feH s a gyors rohamok bizony nem egyszer okoztak meleg pillanatokat Jongbloed kapuja előtt. De hiá- ába birtokolta többet a labdát a holland együttes, hiába táma­dott többet a második félidő nagyobb részében az óriási becsvággyal s kellő határozott­sággal és szigorral romboló ar­gentin védelemmel nem tudtak megbirkózni. A csatársor ütő­erejét úgy próbálta növelni Happel mester, hogy pályára küldte Nanningát, de így sem nőtt túlságosan a holland ak­ciók ütőereje. A széleken nem tudták megbontani a hazai vé­delmet, ritkán tudtak a védő­fal mögé kerülni. így marad­tak a kapu elé ívelgetett magas beadások, a holland középpályá­sok fejpárbajban próbálták ki­csikarni az egyenlítést. Kísérle­teik. hosszú ideig nem jártak eredménnyel a hazai védők uralták a légteret, míg a 82. percben erőfeszítéseiket végre siker koronázta, s Poortvliet nagyszerű fejesgóllal egyenlített. A háralévő percek, ha lehet, még hevesebb küzdelmet hoz­tak, a hollandoknak még egy kapufára is tellett, de maradt az eredmény s hosszabbítás kö­vetkezett. A hosszabbítás első félideje szikrázó harccal kezdődött, sok kíméletlen belépő követte egy­mást, folyamatos játék nehezen alakulhatott ki. Ebben az idő­szakban is a hollandok kezdemé­nyeztek többet, mégis a 105. perc­ben Kempes nagyszerű egyéni akció után. holland védői segéd­lettel. kiharcolta a vezető gól. A második játékrészben nagy erőfeszítéseket tettek a narancs- sárgák az egyenlítésért, ám míg ők mindent egy lapra feltéve s a biztonságot is feladva támadtak, addig az argentinok ellentáma­dásokból nem egy helyzetet hoz­tak össze, s végül Bertóni bebiz­tosította a győzelmet. Úttörő-olimpia Jókedv, bizakodó hangulat jellemzi Szolnok megye ifjú -olimpikonjait, akik Tatán, a XIV. Nyári Űttörő-olimpián versenyeznek. Jókedv, mert a házigazdák messzemenően gondoskodnak a résztvevők­ről, s a kitűnően rendezett versenyeken már nem egy érmet sikerült szerezniük. Akik viszont még nem lép­tek pályára, azok bizakodva tekintenek a küzdelmek elé. Szolnok megye pajtásai kö­zül eddig a jászkiséri tor­nász fiúk bronzérmet, a szolnoki Ságvári körúti általános iskola fiú úszóváltója ezüst-, míg a leány iskolatársaik arany­érmet nyertek. A négytusa versenyben a tiszaföldvári Nagy Zoli élete első úttörő-olimpiáján a kislabdahajításban ara­nyat, a magasugrásban pedig ezüstöt szerzett, az egyéni összetettben pedig szintén ő állhatott fel a dobogó legfelső fokára. A kunmadarasi Márkus Bandi a 100 méteren futott be elsőnek a célba, de távolugrásban is esélyes. Egyébként a bajnokok és társaik holnap érkeznek haza. Ezúttal képriportban számolunk be vasárnapi látogatá­sunkról a tatai úttörő-olimpián. Tatán A tó partján, a KISZ-tóborban laknak az ifjú olimpikonok, s ugyanitt tréningezhetnek is. Megyénk atléta lányai a ma- gasugró-állványnál A Fényes-fürdőhöz fűződik az első szolnoki siker. Az ötös rajtkőről indultak útnak a ságváris fiúk az ezüstéremért. A képen Kiss Zoltán, a váltó első tagja ugrik a vízbe A négytusa 800 méterén (jobb- Szurkolnak a kunhegyesi röplabdás lányok. Mindenkit legyőztek ról) kiválóan szerepelt Nagy - ők is aranyérmesek Zoli Fotó: T. Katona Romániába utazik a megyei asztalitenisz válogatott Holnap Romániába utazik Szolnok megye asztalitenisz válogatottja. A válogatott a Honvéd Kilián FSE NB I-es és a Szolnoki Vízügy SE NB Il-es csapatára épül. Az előb­biből Kreisz, Molnár, Hor­Törökszentmiklós, 300 n., v.: Mészáros, M. Honvéd: Balázs — Szlávik, Hódi. Vá­gó, Sólyom, Vékony, Cserháti (Nagy;, Dudás, Kupcsok (Vozár), Bobcsek, Czankal TSE: Mayer — Hoppál, Cson­tos (Arany), Bata, Boda, Nagy, Sebők, Kállai, Kocsis, Stummer (Molnár), Vasas. A labdarúgó nyári Totó váth, Pótári és Juhász, az utóbbiból pedig Báli, Győri, Farkas, Kovács és Varga in­dul útnak. A megyei váloga­tott és vezetőik a craiovai CS Universitatea és a CS Scolar vendégei lesznek jú­lius 3-ig. Kupában lejátszót találkozón a 29. percben Bobcsek szerez­te meg a vezetést a vendé­geknek, nem sokkal később Sebők egyenlített, majd Vo­zár és Szlávik talált a ka­puba. A végig egyenleteseb­ben, jobban játszó mezőtú­riak megérdemelten győzték le a szétesően futballozó ha­zaiakat. Jó: Balázs, Kupcsok, ill. Sebők, Kállai. A totó 25. heti eredménye 1. Vác—Budafok 2-3 2 2. MÁV-DAC—KKFSE 2-2 x 3. Alumínium—Várpalota 1-2 2 4. Schönh. SE—Répcelak 8-1 1 5. Csöng. Ép.—Hmv.-hely 2-0 1 6. T-szentm.—Szabó L. 1-3 2 7. Tiszalök—Miskolc 0-2 2 8. B. Volán—Papp J. SE 0-3 2 9. Sülysáp—ÉRDÉRT 2-0 1 10. Törekvés—L. Fonó 3-1 1 11. Szeghalom—Hajdú V. 3-0 1 12. P.-ladány—Balmazújv. 2-1 1 13. Almásf.—Komárom 1-3 2 +1 B.-boglár—B.-földvár 7-4 1 Öttusa Kettős hazai sikerrel zárult a minszki nemzetközi öttusaver­seny, de a magyarok mérlege is .iól sikerült: Maracskó Tibor a 3. helyen végzett, a válogatott pedig a Belorusz együttes mö­gött 2. lett. Maracskó előbb is végezhetett volna, ha a futás­ban a 10. helynél többre viszi. — Eredmények: egyéni: 1. Sze- lincev (szovjet) 5446. 2. Togo­beckij (szovjet) 5335, 3. Maracs­kó Tibor 5375 pont. Csapatban: l. Belorusz vál. 15 534, 2. Ma­gyarország 15 268, 3. OSZSZK vál. 15105 pont. Szabó Lajos SE—Törökszentmiklós 3:1 (2:1)

Next

/
Thumbnails
Contents