Szolnok Megyei Néplap, 1978. június (29. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-20 / 143. szám

1978. június 20. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Idegek orr a labdarúgó világ. Fenn a csúcson, a sportág Olimposzán istenek, félistenek keres­tetnek. Zeusz — azaz az ezerfejű Cézár, a közönség — osztja a halhatatlanságot a leg­nagyobbaknak a Mundialon. De itthon is tétre játszott szinte valamennyi NB-s csapat az el­múlt fordulókban. Volt, amelyik az NB I-et célozta meg, mások az NB II-höz szükséges pontokat igye­keztek összekuporgatni, az alsóbázban pedig legalább az osztályozó lehetőségébe próbáltak belekapaszkodni az NB III sereghajtói. Ha valamikor, hát ebben a néhány fordulóban hihe­tetlen nagy szerepe volt annak, ki mit tud még rá­tenni az utolsó 90 percekre. És úgy látszik, a készlet elsősorban higgadtságból, a józan körültekintésből, egyszóval az idegi tartalékokból fogyott el. Nem min­den csapat bírta „cérnával” végig a bajnokságot. Már az utolsó előtti mérkőzésen „kivágta a biztosítékot” az NB I egyik várományosa: a Debreceni VSC a Ka­zincbarcikával a pályán kívül is mérkőzött. Az ered­mény: Kendi Ferenc megropogtatott két bordája, jó pár kiállított, majd eltiltott vagy megsérült barcikai játékos. A botrány miatt aztán az utolsó mérkőzésre nem kevesebb, mint öt játékosát nélkülözte a Vegyész, így az Izzó valójában nyitott kapun át jutott az NB I-be. A Debrecen tehát öngólt lőtt azzal, hogy meg­könnyítette nagy riválisa számára a helyzetet. Ráadá­sul Teleki Gyula fiai felett sem múlt el nyomtalanul az utolsó hazai mérkőzés kavarta vihar, a váci 0:0-ba minden bizonnyal ez is belejátszott. Ugyanígy vesztette el fejét vasárnap a Jászberényi Lehel. Nem kis feladat előtt állt: az első helyre pá­lyázó Ózdot kellett volna kétvállra fektetni, hogy esé­lye legyen a tíz közé jutásra. A helyzet még az első félidő végén sem látszott reménytelennek. A bajnok- aspiráns óvatosan bekkelgetett, a Lehel puhatolódzva támadott, és látszott, a döntés a második félidőre ma­rad. Ügy is lett: két berényi védő hibájából a vendé­gek szerezték vezetést, de ezt Kelemen kiegyenlítette. Aztán ismét szerencsés gólt ért el az Ózd — és látni kellett, mint vesztik el fejüket a hazaiak. László, a Lehel kapusa annyit hibázott, mint amennyit az egész bajnokságban nem. Lukácsi büntetőt rúghatott, de még csak esélye sem volt, hogy a kapuba találjon: toronymagasan lőtte el a labdát a léc fölött. Egy szo­ros mérkőzésen, egyik pillanatról a másikra támadt több osztálynyi szakadék a csapatok között. Mert az idegek felmondták a szolgálatot. Kanyarodjunk vissza még egy mondatra a Mun- dialhoz: vajon Törőcsik és Nyilasi gyászos szereplése nem a gyenge idegállapot számlájára írható? sportpályán a siker reményében a harcot A csak magabiztossággal, önbizalommal, kellő önuralommal felvértezett versenyző veheti fel. Olykor évek munkája válik semmissé, mert egy-egy játékos vagy csapat elveszti uralmát idegei fölött. Gondolnak-e erre az edzők ak­kor, amikor felkészítik játékosaikat sorsdöntő össze­csapásokra? — pb — Táblázatok Áz NB II végeredménye 1. STC 2. Izzó 3. DVSC 4. K. Vegy. 3. Eger 6. SZMTE_ 7. Volán 8. Budafok 9. Kanizsa 10. Vác 11. BTASK 12. Dorog 13. Komló 14. BVSC 15. Fűzfő 1G. BKV E. 17. KKFSE 18. Szekszárd 19. Várpalota 20. MÁV DAC 38 23 10 5 75-33 56 38 22 10' G 63-26 54 38 23 7 8 51-36 53 38 20 9 9 66-35 49 38 16 14 8 55-39 46 38 17 9 12 59-41 43 38 12 16 10 55-50 40 38 14 11 13 64-48 39 38 14 9 15 49-48 37 38 14 9 15 39-42 37 38 12 12 14 38-42 36 38 13 10 15 37-44 36 38 13 8 17 39-46 34 38 10 13 15 50-57 33 38 11 11 16 46-68 33 38 9 13 16 34-48 31 38 6 18 14 50-67 30 38 9 9 20 38-73 27 38 7 10 21 44-73 24 38 7 8 23 41-77 22 Megjegyzés: A Várpalota és a MÁV DAC együttese osztályozót játszik majd az új NB II-be ju­tásért. Eredmények: Volán—Békéscsa­bai TASK 2:2, BVSC—BKV Elő­re 2:2, Kossuth KFSE—Dorog 1:1, Salgótarján—Fűzfő 1:0. Va­sas Izzó—Kazincbarcika 2:0. Vác —Debreceni VSC 0:0, Várpalota —Eger l:l. Nagykanizsa—MÁV DAC 2:1. Komló—Budafok 3:3. NB III Keleti csoport Végeredmény 1. Ózd 38 20 13 5 73-31 53 2. MVSC 38 23 6 9 87-44 52 3. Szarvas 38 23 6 9 84-45 52 4. Papp SE 38 16 14 8 71 42 46 5. Sz. Dózsa 38 16 14 8 67-49 46 6. Szabó SE 38 18 8 12 61-44 44 7. Nyíregyh. 38 14 15 9 48-33 43 8. HMSE 38 15 13 10 66-52 43 9. DMTE 38 17 8 13 64-46 42 10. Gyula 38 16 9 13 56-57 41 11. Bors. B. 38 17 6 15 60-71 40 12. Lehel SC 38 14 11 13 53-61 39 13. Leninv. 38 15 8 15 61-51 38 14. Szó. MÁV 38 9 15 14 63-78 33 15. Kisvárda 38 10 13 15 47-62 33 16. Recsk 38 10 10 18 45-68 30 17. S.-újhely 38 7 10 21 42-84 24 18. H.-szob. 38 5 13 20 36-65 23 19. SZVSE 38 5 12 21 36-75 22 20. Salg. Síkü. 38 4 6 26 32-94 16 Megjegyzés. Az első vonal fe­letti csapatok az NB n-be ju­tottak. Az első és második vo­nal közöttiek osztályozót ját­szanak az NB II-be futásért. A második vonal alattiak kiestek a megyei bajnokságba. Eredmények: Gyula—Borsodi Bányász 3:0. Debreceni MTE— Szegedi Dózsa 4:2. Szegedi VSE —Sátoraljaújhely 4:2. Szarvas— Leninváros 1:0. Miskolci VSC— Recsk 5:2, Honvéd Papp J. SE —Salgótarjáni Síküveggyár 4:1, Hódmezővásárhely—Nyíregyháza 4:0. Labdarúgó NB II Evadzárás győzelemmel Szolnoki MTE— Szekszárdi Dózsa 3:0 (1:0) Szolnok, 1000 n., v.: Győri. SZMTE: Szendrei — Kántor, Simon, Porhanda, Kábák — Baran, Lódi (Kupeczki a szünetben), Zielbauer — Szatmári, Dákay, Varga (Za- kar a 70. percben). Edző: Friedmanszky Zoltán. Sz. Dózsa: Lipovszky (Pólyák a szünetben) — Szlovák, Kor­ner, Somodi, Bonnyai — Tóth, Laki, Szőcs — Glava- tity, Boros (Pölöskei a 70. \ percben), Házi. Edző: Ma­gasházi József. Hazai támadásokkal kezdő­dött a mérkőzés. Az első percben Varga 15 méteres, léc alá tartó nagy lövését öklözte ki Lipovszky. majd az előretörő Kántor 25 mé­teres kellemetlen, lapos lö­vését védte biztosan. A 16. percben Boros labdájával Házi tört kapura középen, de 10 méteres lövését a jól he­lyezkedő Szendrei kiütötte. A 22. percben Zielbauer fu­tott fel a balszélen, maga­san kapu elé lőtt labdáját a szekszárdi kapus látványos öklözéssel hárította. Négy perccel később Baran vezette fel a labdát, mintegy 35 mé­terről váratlanul kapura lőtt és a labda hatalmas erővel, védhetetlenül vágódott a jobb felső sarokba, 1:0. A 30. percben Lódi kapu elé ívelt labdáját Szatmári a kapu­nak háttal állva emelte ka­pura, ám a labda a bal ka­pufa tövéről kiperdült. A 32. percben Varga bal oldali be­adásából Dákay a felső lécre, majd egy jobb oldali beadás után Varga a jobb kapu­fára fejelt. Az 51. percben Tóth jobb oldali beadásából Boros jó helyzetben a bal kapufa mel­lé fejelt. Három perccel ké­sőbb Tóth küldött távolról erős lövést a kapura, Szend­rei először kiejtette a labdát, másodszorra azonban sike­rült megkaparintania. A 64. percben Boros került gól­helyzetbe, de a labdát a ki­futó Szendreibe lőtte. Négy perc múlva Zielbauer ívelt pontosan Szatmári fejére, és a jobbszélső éles fejese alig csúszott a léc fölé. A 75. percben Házi távoli lövését tolta kaj?u fölé Szendrei. A mérkőzés hajrájában csere- játékosai révén növelte elő­nyét az MTE. A 78. percben Kupeczki labdáját Zakar egy csel után, mintegy 14 mé­terről a kapujából kint álló Pólyák fölött a léc alá lőtte, 2:0. A 83. percben Kupeczki bombázott mintegy 20 mé­'t,erről a szekszárdi kapu jobb sarkába, 3:0. Négy perc­cel később szépíthettek volna a vendégek, Porhanda rossz hazaadását ugyanis Pölöskei elcsípte, de a kapu mellé helyezett. A végső helyezés szem­pontjából egyik csapat szá­mára sem volt tétje a talál­kozónak. Ennek megfelelően sem az iram, sem pedig a színvonal nem haladta meg a közepest. Általában az MTE irányította a játékot, több gólhelyzetet dolgozott ki. A piros-fekete csatárok a gólokon kívül három kapufát is lőttek, s végeredményben ilyen arányban is megérde­melten győztek. Jó: Kántor, Simon, Porhanda, Baran, Szatmári, ill. Korner, Tóth, Szőcs. Verbók Holnapra maradt a döntés Vasárnap lejátszották a lab­darúgó VB középdöntőiének má­sodik fordulóját, mely több meg­lepetéssel szolgált, Buenos Aires­ben Olaszország a vártnál nehe­zebben, mindössze 1:0-ra nyert az osztrákok ellen, míg Cordo- bában 2:2-re végződött az NSZK —Hollandia mérkőzés. A világ- bajnoki cím védői kétszer sze­rezték meg a vezetést, noha a hollandok támadtak többet. Az ezüstérmes csapat azonban hiá­ba tette többször is próbára Maiért, csak egyenlíteni tudott. Mendozában Lengyelország VB. bronzérmes együttese végig fö­lényben játszott, ám gólhelyze­tei közül csak egyet sikerült ér­tékesítenie. s végül Szarmach gyönyörű fejesgóljával nyert 1:0-ra a csalódást okozó Peru ellen. Ezzel a lengyelek tovább­ra is versenyben maradtak az éremszerzésért folyó küzdelem­ben. Rosarióban a magyar Pa­lotai Károly dirigálta az Argen­tina—Brazília összecsapást, amely jó. heves iramú mérkőzést ho­zott. Egyik: csapat sem tudott a másik fölé kerekedni, és a ta: lálkozó 0:0-ás döntetlennel ért véget. VB-menetrend Június 20. Tévé: 17.40, összefoglalók. Június 21. A-csoport: Hollandia—Olaszország (tévé: 17.35), NSZK— Ausztria. B-csoport: Brazília—Lengyelor­szág,, Argentína—Peru. (Tévé: 23.00-tól 01.00-ig részletek mindkét mérkő­zésről.) Végeredményben vasárnap egyik csoportban sem dőlt el semmi, a kedvezőbb pozícióban levő együttesek nem bírtak előnyt szerezni az utolsó fordulóra, amely a végső helyezéseket hi­vatott eldönteni. Annyi azonban bizonyos, hogy minden eddigi­nél nagyobb csata várható va­lamennyi hátralevő mérkőzésen. Függetlenül az utolsó fordulótól. Ausztria és Peru már kiesett a versenyből. Szerdán dől el. hogy a két csoport 3—3 esélyes csa­pata közül melyik négy játszhat még szombaton vagy vasárnap egy mérkőzést. A második forduló után így festenek a táblázatok. A-csoport: 1. Hollandia a 1 1 — 7-3 3 2. Olaszország 2 1 1 — 1-0 3 3. NSZK 2 — 2 — 2-2 2 4. Ausztria 2 — — 2 1-6 — B-csoport: 1. Brazília 2 1 1 —• 3-0 3 2. Argentína 2 1 1 — 2-0 3 3. Lengyelország 2 1’ r__ 1 1-2 2 4. Peru 2 — — 2 0-4 — * Ismét szó esett a magyarok­ról ... A holland Dirk Nanninga kiállítása kapcsán minden hír- ügynökség megjegyzi: ez a Mun. diái harmadik piros kártyája Tö­rőcsik és Nyilasi után. Az NSZK—Hollandia mérkőzés utáni sajtóértekezleten Nanninga volt az egyik főszereplő. A so­kak előtt érthetetlen kiállítás okairól kérdezték. — Teljesen ártatlan eset volt — mondotta. — Ügy érzem, az uruguayi Barreto játékvezető túl­játszottá a szerepét. Egy sza­badrúgás után Hölzenbein meg­fogta az orromat, és azt kér­dezte: „Na, mi van?” Erre én a mellemmel taszítottam rajta és ugyanazt kérdeztem: „Na, mi van?” Ezzel a dolognak vége is lett volna, tömegével adódtak a mérkőzéseken ilyen jelenetek. Ekkor azonban Barreto hozzám MUNDIAL O I K rontott, sárga lapot vett elő és felírta a nevemet. Hibát követ­tem el, mert ekkor elnevettem magam, miűtán érthetetlen volt számomra az egész. Barreto még- inkább feldühödött, elkezdett or­dítani, s mivel még mindig mo­solyogtam, elővette a pirosat is. Fogalmam sincs arról, mi a rossz abban, ha valaki moso­lyog. Továbbra sem komorodtam el és nem igen akartam lemenni a pályáról. Erre azt ordította, hogy rendőröket hív, erre le­mentem. Hivatalnok, elektromérnök, bankigazgató, földművelő is ta­lálható a VB 32 játékvezetője között. Valamennyien sportol­tak, a legtöbben természetesen a kerek bőrlabdának hódoltak, viszont korábbi ökölvívó és at­léta is fellelhető soraikban. Egyértelműen Palotai Károly labdarúgó pályafutása volt a legsikeresebb. Az 1964-es olim­pián aranyérmet nyert magyar csapat kapitánya volt. Ki lesz közülük a VB-döntő bírója — még senki nem tudja. Csütörtökön eldől. Labdarúgó NB III Kiesett a Lehel és a MÁV Mezőtúri Honvéd—Hajdúszo­boszló Bocskai 3:1 (1:1). Mezőtúr, 600 n. v.: Csányi. M. Honvéd: Balázs — Takács P., Sólyom, Dávid, Takács B., Vágó (Szlávik), Batári, Ko­vács, Vozár (Bobcsek), Kup- csok, Czanka. Edző: Bencsik Gyula. H. Bocskai: Szőllősi — Kuki, Király, Jenei (Ács), Farkas, Mezei A., Mezei J., Nagy, Bodonyf, Siket, Kál­mán. Edző: Sóvárgó Lajos. A széltől támogatott hazai­ak lendültek támadásba, ha­marosan mezőnyfölényt har­coltak ki, s a 29. percben megszerezték a vezetést is. A vendégek kapuja előtt patto­gó labda Czanka elé került, és a szélső habozás nélkül a, bal alsó sarokba küldte, 1:0. Ezután megélénkült a játék, a vendégek is ügyesen ado­gattak a mezőnyben, a félidő végén pedig egyenlítettek. Ekkor a 16-os tájékán szaba­don maradt Bodonyi kapta a labdát és élesen lőtt a bal al­só sarokba, 1:1. A 47. percben Batári szer­zett labdát a felező vonalnál, két ügyes csel után kitűnően -indította Czankát, s a csatár most sem hibázott, 2:1. To­vábbra is magabiztosan, tu­datosan játszott a hazai gár­da, több helyzetet is terem­tett a vendégek kapuja előtt. A 69. percben Takács P. hú­zott el a jobb oldalon, és beadását Kovács látványos fejessel védhetetlenül küldte a jobb felső sarokba, 3:1. A kitűnően vezetett mér­kőzésen nagyobb arányban is nyerhetett volna a hazai csa­pat, amely már korábban biztosította helyét az NB li­es mezőnyben. Jó: Czanka, Kovács, Takács P^_. ill. Szől­lősi, Bodonyi, Király. — Sindel' — Kisvárdai SE—Szolnoki MÁV 2:2 (1:0). Kisvárda, 600 n. v.: Makó. Kisvárda: Nagy Cs. —Weigl, Kulcsár, Szűcs, Tóth J., Ko­vács, Kormos (Boros), Ko­máromi, Gólyán (Szeregnyi), Tóth B., Bori. Edző: Baksa Gyula. Sz. MÁV: Donka — Juhász,. Árvái, Debreczeni, Takács (Nagy), Menyhárt, Er­dei, Ábel, Szántai, Rózsavöl­gyi (Szilágyi), Németh. Mb. edző: Földesi János. A latyakos, vizes pálya már az első percekben megtréfál­ta a játékosokat. A harma­dik percben Németh egyedül húzott kapura, de lapos lö­vése a gólvonal előtt elakadt egy tócsában. Két perccel ké­sőbb egy rövidre sikerült felszabadítás után Gólyán éles szögből bombázott a ki­mozduló Donka mellett a bal sarokba, 1:0. A félidő vé­géig nem alakult ki folya­matos játék, egyik oldalon sem tudtak kellőképpen al­kalmazkodni. a mély talajhoz, így csak küzdelmes taktikai harcot vívtak a csapatok, a kapuk ritkán forogtak ve­szélyben. Szünet után élénkült az iram, a MÁV átvette az irá­nyítást, s a levegőben lógott az egyenlítés. A 62. percben Takács élesen kapu elé lőtt labdáját Németh, majd Er­dei vétettél el a gólvonal előtt. Három perccel később Szántai remek ütemben lé­pett ki a védők közül, és a kimozduló kapus fölött a jobb sarokba emelt, 1:1. A 73. percben Szilágyi saját térfe­léről indulva átjátszotta a ha­zai védelmet, s a kifutó Nagy fölött a kapuba lőtte a lab­dát, 1:2. A hajrában a kék­fehérek a játék lassítására, az eredmény tartására töre­kedtek, s ez a 86. percben megbosszulta magát. Komá­romi átesett a menteni akaró Ábel lábán, a játékvezető 11-est ítélt, amellyel a sértett kiegyenlített. A végig nagy iramú, küz­delmes találkozón a MÁV helyzetei és második félidei játéka alapján közelebb állt a győzelemhez. Jó: Szűcs, Tóth J., Bori, ill. Debreczeni, Er­dei, Menyhárt. — Tamási — Ózdi Kohász—Lehel SC 5:1 (0:0). Jászberény: 1200 n. v.: Tóth L. Ózd: Szabó — Pri­bék, Biró, Túrái, Fükő II. Fükő I. (Murányi), Bácskái I., Varga, Csuhány (Munkácsi) Konyha, Tóth. Edző: Frenkó László. Lehel SC: László — Hajdú, Sárközi, Kirchner, Kátai, Lukácsi, Lakatos, Pos­tás, Bacher, Kelemen, Szabó. Edző: Bukhár László. Félelmetesen kezdtek a vendégek, a harmadik perc­ben Csuhány fejesét Kátai a gólvonalról fejelte ki, aztán László előbb Csuhány, majd Konyha közeli lövését védte óriási bravúrral. Ezután az ózdiak átengedték a teret és a kezdeményezést a Lehel­nek, amelynek csatárai azon­ban nem bírtak a tömörülő védelemmel, így meddő ha­zai fölénnyel telt el az első félidő. A 47. percben Bácskái ve­zette fel a labdát, húsz mé­terről kapura lőtt és a labda a jobb alsó sarokban kötött ki, 1:Q. Az 55. percben Pos­tás szögletét Kelemen előre vetődve fejelte az ózdi kapu­ba, 1:1. A 71. percben Varga vezette át a labdát a fél pá­lyán, Bácskáit szöktette jobb szélen, aki elhúzott Kátai mellett, és a kimozduló Lász­ló mellett a kapu közepébe lőtt, 2:1. Egy perccel később Sárközi, László és Hajdú ösz- szefütött a 16-os előtt, Bács­kái lecsapott a labdára és az üres kapuba gurította, 3:1. A 80. percben Bacher 6 méterről lőtt kapura, a labda felpat­tant, Szabó a gólvonalnál el­érte, de azonnal szerelték — mégpedig szabálytalanul. A 11-est Lukácsi csúnyán fölé vágta. Két perccel később Munkácsi szabadrúgása a jobb oldali kapufán csattant, Tóth ismételt, de ő is a kapu­fát találta el, harmadszorra azonban Munkácsi már nem hibázott, 4:1. A 90. percben Bácskái állította be a vég­eredményt, 5:1. Az első játékrészben az óz­diak szemmel láthatóan a védelem biztonságára töre­kedtek, minden áron pontot akartak szerezni. A második 45 percben beindult a gól­gyártás, elsősorban a Mező­túri Honvéd egykori játéko­sa, Bácskái szemfülessége ré­vén jutott jelentős előnyhöz az Ózd. ám az igazsághoz tar­tozik, "hogy a Lehel játéko­sok valósággal összeroppan­tak a hajrára, s hibát hibára halmoztak. Jó: Bácskái (a mezőny legjobbja), Fükő II., Konyha, ill. Kelemen. — Erdős —' A második gól után „kifeküdt” a szekszárdiak védelme Fotó: Kőhidi

Next

/
Thumbnails
Contents