Szolnok Megyei Néplap, 1978. június (29. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-17 / 141. szám
1978. június 17. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Kétszáz köbméteres víztornyokat készít exportra a Vízgépészeti Vállalat kunhegyesi gyára. Képünk az óriás szerkezet egy részét ábrázolja festés közben Új bevásárlóközpont Szegeden Háromszáznyolcvan, egyenként tizennégy méter hosszú és ötven centi átmérőjű betoncölöpöt vertek le a laza talajba a szegedi bevásárló- központ alapozásánál. Ezeken a cölöpökön nyugszik majd a négyszintes épülettömb. A tízezer négyzetméter alapterületű bevásárlóközpontban ABC-áruház, vegyes iparcikk- és ruházati áruház, teraszos étterem, presszó, népművészeti bolt, mosószalon, fodrászat és több más üzlet kap helyet. A Kárász utca felől részben fedett, kirakatokkal szegélyezett Sétálóutcán jut el a vásárló az áruházba. A több kereskedelmi vállalat összefogásával épülő bevásárlóközpont létrehozására mintegy kétszáz millió forintot fordítanak. A Tisza cipőgyáriak félidejéről Versenyképesen, gazdaságosan Mezőgazdasági szakcsoportok és kistermelők kitüntetése Kitüntették az áfész-ek keretében legeredményesebben tevékenykedő mezőgazdasági szakcsoportokat és tagokat pénteken a SZÖVOSZ kultúrtermében. Most a kertészeti termelésben, az állattenyésztésben és a méhészetben élenjárók közül termelési eredményük és közösségi munkájuk társadalmi elismeréseként a SZÖVOSZ és a MÉM közösen alapított emlékplakettjeit és emlékjelvények arany fokozatát adták át. Patay János, a SZÖVOSZ elnökhelyettese 17 szakcsoport képviselőjének nyújtotta át a Bereczki Máté, Báldy Bálint és Sőtér Kálmán emlékplakettet. Ugyanezekről a szakemberekről elnevezett emlék jelvények arany fokozatát 27-en kapták meg. é hőszigetelő Egymilliárd tégla évenként A téglaipar hosszútávú rekonstrukciós programja szerint 1990-ig mintegy 3 milliárd forint értékű fejlesztési beruházást valósít meg a Tégla- és Cserépipari Tröszt. A nagyarányú fejlesztés évi 1 milliárd korszerű tégla termelését teszi lehetővé. A korszerű üreges tégla mindinkább valódi értékének megfelelő elismerést arat az építtetők körében. Különösen előnyös a 8 tömör téglának megfelelő üreges kézi falazó elem. Felhasználásával gyorsabb a falazás, ugyanakkor kötőanyagból negyedannyi is elegendő, mintha kisméretű tömör téglát használnának. Az üregekkel könnyített falazó elem szállítása is olcsóbb, mert a könnyítés arányának megfelelően a felére csökken a fuvarköltség. Az üreges falazó elem előnyei közé tartozik a jó hőszigetelés. Ez lehetővé teszi, hogy egy családi ház esetében évente ezer kiló olajat takarítsanak meg a lakók, a fűtési hőveszteség csökkenésével. Ezért a távlati tervekben előirányozták a hőszigetelést javító téglaüregek térfogatának növelését is. A számítások szerint 1990-ig a tömött tégla arányát az 1960 évi 72-ről 20 százalékra csökkentik. Az üreges tégla termelésének csaknem 40 százaléka olyan termék lesz, amelyben nagy üregek vannak, s így térfogatuknak egy negyedét — felét levegő, tehát üreg foglalja el. Gyakran mondják a martfűiek: „az ország legnagyobb cipőgyára a miénk!” Az idén már 2 milliárd 47 millió forint értékkel ez a gyár adja az állami cipőipar termelésének 33, a tőkés export 62, a szocialista export 17,5 százalékát. Vagyis az idén 12 millió 80 ezer pár lábbelit — ebből 9,5 millió bőr-, mintegy 2,6 millió tornacipő —, és 35,7 millió pár műtalpat állítanak elő. „Természetes, hogy ilyen körülmények között nekünk fokozottan kell segítenünk a gazdasági célkitűzések végrehajtását” — mondta Komáromi Béla, az üzemi pártbizottság titkára. Eddig még sikerült Az üzemi pártbizottság cselekvési programjában fontos feladatként határozta meg a termelés hatékonyságának fokozását, a termékszerkezet korszerűsítését, a külföldi piacokon is versenyképes termékek arányának növelését, a hazai kereslet divatos, gazdaságosan gyártható — főként olcsó — cipőkkel való kielégítését, az export fokozását, a dollárbevétel növelését, az ésszerű anyagtakarékosságot, a munkaerő-gazdálkodás javítását. Most, a munka értékelésekor megállapíthatták:-nem volt hiábavaló mindaz a következetes ellenőrző, szervező, gazdaságpolitikai agitációs munka, amelyet a pártalapszervezetek, a pártbizottságok és különböző bizottságai együtt a gyár gazdasági, szakmai vezetőivel kifejtettek. Ha némileg változtatni is kellett az üzem vezetőinek az eredeti terveken — a termékszerkezetben bekövetkezett változás miatt — a martfűiek időarányosan eleget tettek kötelezettségeiknek. Olyan tények bizonyítják ezt, mint például a cipőgyártás 7,2 százalékos növelése két esztendő alatt, a sportcipőgyártási program végrehajtása. Amellett, hogy kooperációs szerződést kötöttek az ADIDAS céggel, kifejlesztették a saját márkajellel ellátott sportcipőiket. A vásárlók körében máris kedvelik a Tiszában gyártott labdarúgó-, tréning-, szabadidő-, kosárlabda- és teniszcipőket. A hazai üzleteken kívül egyre több NDK- vagy szovjetunióbeli áruházban keresik a nők a textil és műbőr felsőrészű szandálokat, amelyek divatosak és aránylag olcsók. Hozzákezdtek — a Bata céggel kooperálva — egy modern típusú, szög- és ütésálló munkásbakancs gyártásához, közös értékesítéséhez. A gyár eredményes export- tevékenységét két év alatt 3,2 millió dollár és több mint egymillió rubel bevétele mutatja. Anyagtakarékossági célkitűzéseiknek is eleget tesznek: 1976-ban és 1977-ben 15 millióval kevesebb tőkés importból származó anyagot, egyéb anyagokból pedig csaknem 30 millió forint értékűvel kevesebbet használtak fel. Ugyancsak ezidő alatt az egy munkásra jutó termelési érték alapján tíz százalékkal növekedett a gyárban a termelékenység. Sajátos eszközökkel A pártmunka milyen sajátos eszközeit használták fel Martfűn a gazdaságpolitikai feladatok segítésére? Az éves terv készítése előtt a pártbizottság egy kérdőíves „közvéleménykutatást” tart: a gyár munkásai válaszolnak arra, hogyan látják ők a munkájukat, miként lehetne azt még eredményesebbé tenni, hogyan lehetne korszerűsíteni a munkafolyamatokat, milyen tényezők akadályozzák őket napi feladataik végrehajtásában, stb. A válaszokat feldolgozza a pártbizottság gazdaságpolitikai bizottsága és az elemzést, a javaslatokat megkapják a vállalat gazdasági vezetői. Ugyancsak ez a bizottság készítette el a Tények és érvek a termelésösszetétel, a termékszerkezetváltozás hatásának számításához címet viselő elemzést is. Ennek alapján ez évtől kezdve a féléves és az éves értékesítési ajánlások előtt kiválaszthatják a vállalat gazdálkodásának legkedvezőbb termékösszetételt, és az eladásokat így tudatosan irányíthatják. — Rendszeresen beszámoltatjuk a vállalat vezetőit — mondta Komáromi Béla. — A vezérigazgató például évenként három alkalommal ad számot a gazdasági munka helyzetéről, ebben két esetben a pártbizottság kibővített ülésén, amelyen részt vesznek a vállalati szakszervezeti tanács és a KISZ-bi- zottság tagjai is. Az új esztendőre szóló tervet már az előző év decemberében megvitatjuk, tehát január elsején már mindenki ismeri az újabb feladatokat. Rendszeres az alaps.zervezetekben ís a munkahelyi vezetők beszámoltatása és a gazdálkodással összefüggő pártmegbízatások teljesítését is következetesen számon kérjük. Ide tartozik, hogy felhasználják a gyárban a gazdaság- politikai agitáció különféle eszközeit is: az üzemi lapot, a vállalati kiadványokat, amelyekben érvanyagot adnak a párttagok számára, a faliújságokat, s a politikai vitaköröket. Az üzem életében rendkívül jelentősek az export-import kapcsolatok. — Pártbizottságunk is nagy figyelmet fordít ezekre és ösztönözzük a vezetést, hogy fejlesszük is, természetesen az ésszerűség határain belül. Különösen most, hogy termékszerkezet-váltásra van szükség nálunk. Mondok erre egy példát. Államközi megállapodás van már arra, hogy a tornacipő gyártását átadjuk a Vietnami Szocialista Köztársaságnak. A „tiszások” tanítják be a vietnami munkásokat a gyártási folyamatra, ők szerelik fel Hueban a gépeket, a tornacipő felsőrészének anyagát is Martfűről szállítják és a kész termék érkezik vissza a Tisza-parti nagyüzembe, a tornacipő-ellátásért továbbra is a Tisza Cipőgyár a felelős. Júliusban utazik az első szakemberekből álló csoport Vietnamba, és 1979. január 1- től már csak e távoli szocialista ország gyártja a tornacipőket. — Ezáltal Martfűn 350 ember szabadul fel, olyanok, akiket a bőrcipőgyártásban tudunk foglalkoztatni. A munkásokat már tájékoztattuk erről, megmagyaráztuk, hogy magasabb színvonalú munkát kell végezniük, mert ezt kívánja valamennyiük érdeke. Indiával is van megállapodásunk: a tőlük vásárolt bőrt, felsőrészként feldolgozva szállítják hozzánk. Exportjukról csak egy példát: ha nem jönnek közbe számításba nem vehető tényezők, úgy jövő év végére elérhetik az 1980-ra tervezett dollár árbevételt. Hogy kedvvel dolgozzanak A pártbizottság titkára elmondta: nagyon fontosnak tartják, hogy az emberek kedvvel dolgozzanak, jól érezzék magukat az üzemben. Ezért kerültek cselekvési programjukba olyan pontok, melyek a szociális feladatokat tartalmazzák. — Többségében nőket foglalkoztatunk, első dolgunk tehát a nők munkakörülményein javítani — magyarázta ' Komáromi Béla. — Ezért építünk az A gyárnál egy szociális épületet. Harminchétnegyven millió forintból 1500 nőnek létesítünk öltözőt, fürdőt, mely 1980 végén lesz kész. Most november 7-én viszont átadunk egy újabb 35— 40 személyes üzemi óvodát, amelyet egy felvonulási épületből alakítottunk ki. Fejleszteni akarjuk a balatoni üdülőnket is, már két kommunista szombat bérét gyűjtöttük össze erre a célra. Évente 90 munkáslakás épül fel vállalati támogatással Martfűn és segítjük a csalá- " diház-építőket is. Erőteljesen fejlődő gyár a Tisza, hogy ez továbbra is így legyen, ezen munkálkodik az üzem hatezerkétszáz munkása, köztük több mint hétszáz kommunista. Varga Viktória Intézkedések az üzemi balesetek csökkentésére Sajtótájékoztató a SZOT-ban 1970 óta az üzemi balesetek. a foglalkozási megbetegedések száma folyamatosan csökkent, a balesetek súlyossága, tömeges jellege azonban nőtt, ami határozottabb fellépést igényel a mulasztások megszüntetésére — mondotta Főcze Lajos, a SZOT osztályvezetője tegnapi sajtótájékoztatóján. Igaz ugyan, hogy a vállalati adatok szerint az üzemi baleseteknek csupán 26 százalékát idézték elő-vállalati mulasztások, ezek az adatok azonban nem tekinthetők teljesen valósaknak, a kivizsgálásban részt vevő vezetők egy része ugyanis aá erkölcsi-anyagi felelősségtől tartva nem mindig tárja fel a mulasztást, a balesetért a dolgozóra igyekszik hárítani a felelősséget. Különféle műszaki megoldásokkal sok olyan balesetet is meg lehetne __ előzni, amit a dolgozók felelőtlensége idéz elő. A vállalati mulasztások elkendőzése egyben azt is jelenti, hogy további balesetek megelőzésére sem történik intézkedés. Egy vizsgálat tapasztalatai szerint a vállalatok a baleseteknek 6—10 százalékát be sem jelentették. örvendetes, hogy a dolgozók munkakörülményei folyamatosan javulnak, a beruházási összegeknek most már körülbelül egytizedét fordítják ilyen célokra. Ami a balesetek számszerűségeit illeti: az 1971—75- ös évek átlagában 129 800, 1977-ben 117 835 üzemi baleset fordult elő. Tavaly 440- en szenvedtek halálos sérülést, 84-gyel kevesebben, mint a korábbi esztendők átlagában. A némi csökkenés távolról sem megnyugtató, a balesetek óriási károkat okoznak a dolgozóknak, családjuknak és a népgazdaságnak is. A munka- védelmi felügyelők egyre határozottabban fellépnek a mulasztókkal szemben. Tavaly például 2111 üzemrész vagy gép működését tiltották meg arra az időszakra, amíg a dolgozók testi épségéről, egészségéről nem gondoskodnak. 1108 esetben kezdeményeztek fegyelmi eljárást. Egy év alatt összesen több mint 16 000 esetben indítványoztak különféle szankciókat a mulasztókkal szemben. • Csütörtöki ülésén a Minisztertanács ismételten foglalkozott a munkavédelmi helyzet alakulásával, s határozatában valamennyi illetékes vezető fokozott felelősségét hangsúlyozta. A minisztereknek, megyei tanácselnököknek ezentúl fokozottan ellenőrizni kell azokat a munkahelyeket, ahol az átlagosnál több a baleset, meg kell követelniük, hogy a balesetek elhárítására mindenütt teremtsék meg a személyi és tárgyi feltételeket. Gondoskodniok kell arról, hogy a vállalatok vezetői a változó feladatokhoz, termeléshez, technológiákhoz igazodva korszerűsítsék és érvényesítsék munkavédelmi szabályzataikat, s ha baleset fordul elő, ne csak annak felelősét keressék meg és vonják felelősségre, hanem tárják fel és szüntessék meg a baleset okát is. A vezetők jutalmazásakor figyelembe kell venni a vállalat baleseti helyzetét, s adott esetben a vezetőt felelősségre kell vonni. A Minisztertanács határozatának új eleme az is, hogy a munkavédelem kérdéseit a vezetőtovábbképzés anyagai közé sorolja. A vállalatoknál egyébként a jövőben az eddigieknél megbízhatóbb módon, műszeres vizsgálatokkal kell felmérni a munkavédelmi helyzetet, vagyis modern eszközökkel kell megállapítani, hogy megfelelő-e a munkahelyeken a fény erőssége, nem lépi-e túl a megtűrhető határokat a levegő szennyezettsége vagy éppen a zaj. Egyben a kormány megbízta a SZOT-ot, hogy alaposan vizsgálja meg a munkavédelmi előírások egész rendszerét, tegyen javaslatokat a szükséges módosításokra, s a szakszervezetek is fokozottan lépjenek fel a mnkavédelmi rendelkezések megszegői ellen. Hz egészségügyi dolgozók bérrendezése Október 1-től — a Minisztertanács határozata alapján — újabb 85 ezer egészségügyi dolgozó részesült béremelésben, azok, akikre a tavalyi bérpolitikai intézkedés nem vonatkozott. Akkor elsősorban a három műszakban dolgozó ápolónők és a fizikai dolgozók fizetését emelték, és rendezték az ügyeleti, készenléti díjakat is. A mostani béremelés a költségvetésből gazdálkodó szerveknek az egészségügyi bérrendelet alá tartozó egyes dolgozóira vonatkozik, s nem érinti a más — kutatói, felsőoktatási, államigazgatási és egyéb — bérrendelet alá tartozó, egészségügyi munkakörben foglalkoztatottakat. A béremelés évi összege 640 millió forint. Az orvosok és egyéb felsőfokú végzettségűek bérét átlagosan mintegy 20, a tavalyi központi béremelésben nem részesült egészségügyi szakdolgozók bérét átlagosan mintegy 17, a gazdasági és ügyviteli dolgozókét átlagosan mintegy 10 százalékkal emelik. Ezen felül a főfoglalkozású trauma- tológusi valamint iskola- és sportorvosi munkakörökben munkahelyi pótlékot folyósítanak. A szakmai irányításban jelentős feladatot ellátó felügyelő szakfőorvosok és szakfőgyógyszerészek — az eddigi jutalmazási forma helyett — havonta 500—1000 forint közötti megbízási díjban részesülnek. A rendelkezésre álló pénzösszeget az intézetek, az intézmények között differenciáltan kell felosztani. Ennek során ügyelni kell a kereseti arányok javítására, a szakmai és a munkaerő-gazdálkodási célok megvalósításának segítésére, és egyes megyék egészségügyi ellátási színvonalának javítására. A személy szerinti bérek megállapításakor az átlagosnál nagyobb mértékben emelik a kiemelkedően dolgozók valamint a területi és a szociális munkát végzők alapbérét. Az azonos munkakörökön belül kifejezésre kell jutnia a munkakörülmények és munkafeltételek különbségének is. A bér megállapításánál egyebek között figyelembe veszik a munkakör nehézségi fokát, a terhelést, a nagyfokú felelősséget, az ellátandó terület nagyságát, a csatolt községek számát is. Biztosítani kell, hogy a pályakezdő fiatalok az új bértételek alsó határát már most, a bérrendezéskor elérjék. A határozat végrehajtásának részletes szabályait az augusztus 1-i Egészségügyi Közlöny tartalmazza. Á felemelt béreket az érintettek először a november 3-i fizetéskor kapják meg.