Szolnok Megyei Néplap, 1978. május (29. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-13 / 111. szám
a SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. május 13. SZOLNOK MEGYEI Hfl—T— Átadás május 30-tól Tornapálya a Tiszaligetben 1978. MÁJUS 13. SZOMBAT SZERVÁC NAPJA A Nap kél 4.10, nyugszik 19.11 órakor. A Hold kél 9.17, nyugszik 23.59 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: Nyugat felől erősen megnövekvő felhőzet, több helyen eső, főként a magasabb helyeken havas eső. Eleinte mérséklődő északnyugati, északi majd délnyugatira forduló és megélénkülő szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet 9. 14 fok között. lendrassik György Nyolcvan évvel ezelőtt. 1898. május 18-án született — és 56 éves korában, 1954-ben halt meg — Jendrassik György gépész- mérnök, feltaláló. Tanulmányait a charlottenbur- bi és a budapesti műegyetemen végezte 1922-ben. A Ganz-gyár tanulmányi osztályára kegelt, s itt alkotta meg első találmányát, a gyorsjáratú, négyütemű, sűrítő nélküli Diesel-motort, amelyet Ganz—Jendrassik-motor néven gyártottak a továbbiakban. Ezekkel indult meg a hazai vasutak (elsőként az 1927-ben üzembe állított sfnautóval) és a Duna-tengerhajózás dieselesltése. Motorjait több országban is gyártották, s ezek nemzetközileg Ismertekké váltak. Másik nagy jelentőségű találmánya, az 1937-ben konstruált kis gázturbinája volt; a száz lóerős turbinát három más gázturbina-találmánya követte. Találmányainak, szabadalmáinak száma megközelítette a nyolcvanat. 1947-ben megvált a Ganz gyártól és Londonba költözött, ahol tovább dolgozott a gázturbina fejlesztésén. Nyílik a tátorján A Balaton északkeleti partvidékén, Balatonkenese és Balatonakarattya között kinyitotta mézillatú, fehér ernyős virágát hazánk egyik legritkább növénye, a tátorján. Mélyen a földbe nyúló gyökereit hajdan csemegeként fogyasztották az ország egyes vidékein. A Kaspi- tenger vidékén honos tátorján — népiesen tatárfű — hazánkban már csak a Balaton partján található, néhány évvel ezelőtt védetté nyilvánított termőhelyét bekerítve őrzik. Befejezték a fű vetését a szolnoki tiszaligeti erdei tornapálya építői. A mintegy 170 ezer forintba kerülő pályát már több ezren várják, köztük számos olyan, munka után mozogni vágyó ember is, aki társadalmi munkával segített a létesítmény létrehozásában. Az erdei tornapályát május 30-án adják át. Új képzőművészeti gyűjtemény Szentendrén A művészeteknek méltó otthont adó Szentendre úíabb értékekkel gazdagodik. Anna Margit, a városban élő és alkotó festőművésznő fer~ ajánlotta, hogy a műveiből és volt férje, az 1944—45 körül munkaszolgálatosként elpusztult Ámos Imre alkotásaiból összeállított képzőművészeti gyűjteményt, valamint a múlt század végén épült kertes házát a magyar államnak ajándékozza A két művész életútját és munkásságát bemutató gyűjtemény mintegy 460 festményből. grafikából és tusrajzból áll. Vadászpuskival a lemezboltban Nem mindennapi incidens történt csütörtökön délután Belgrád központjában, a Te- razián, a legnagyobb jugoszláv hanglemezboltban. Szve- ta Pajkics, az üzlet volt vezetője kétcsöves vadászpuskával és revolverrel felfegyverkezve belépett az ajtón az összes elárusítót és vásárlót kizavarta a boltból, majd két golyót a mennyezetbe eresztett. Pajkics két órán át „megszállva tartotta” az üzletet. Következetesen visszautasította a helyszínre érkezett rendőrosztag felszólítását, hogy tegye le a fegyvert s adja meg magát. A rendőrség végül könnyfakasztó bombával füstölte ki és bírta jobb belátásra a tajtékzó embert aki feltehetően boltigazgatói tisztéből történt leváltása miatt akart ilyen különös módon bosszút állni. Kiskerttula jdonosok! Örömmel tájékoztatjuk a kiskerttulajdonosokat, hogy ez évben ismét van lehetőségünk OLASZ GYÁRTMÁNYÚ MOTOROS KAPAK IMPORTÁLÁSÁRA Május első napjaitól folyamatosan kapható lesz az olasz gyártmányú MPM-2 TÍPUSÚ MOTOROS KAPA A motoros kapa alapgép ára 8150,- Ft Alapgéphez külön vásárolható;- UTÁNFUTÓ PÓTKOCSI- FŰKASZA- PERMETEZŐ SZIVATTYÚ Javasoljuk, hogy igényével keresse fel a helyi szaküzletet, előrendelés alapján folyamatosan szállítjuk. (H. 1348.) F éléves szünet után újra nyitva a Tisza Szálló kádfürdője. A fürdő, amelyben az J926- os megnyitás óta jelentősebb felújítás nem volt, alaposan megérett a rekonstrukcióra. Az 1 millió 200 ezer forint értékű felújítás keretében kicserélték a fűtés, a világítás, a szellőzés rendszerét, és új, szemet nyugtató burkolatot kaptak a falak. Az átépítés során új helyiségeket alakítottak ki az orvosi szoba, az öltözők, a férfi- és női fodrászat és a kozmetika részére. Képünkön részlet a fürdő folyosójáról ■ lőtté nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Magyarnándoron megtartott 19. heti lottósorsolás alkalmával a következő számokat húzták ki: 7, 28. 65, 71, 81 Ajándék a VIT- küldotteknek A XI. havannai VIT-re utazó magyar küldötteknek ajándékul készítik el öltözékük tetszetős kiegészítő darabját, a vállra akasztós táskát — vállalták a rákos- palotai bőr- és műanyagfeldolgozó KISZ-esei. A fiúknak szánt térképtáskák, s a női „kalauztáskák” gyártásához már hozzáláttak. Csatlakozott a fiatalok kezdeményezéséhez a csepeli Papírgyár ifjúsága, s már megküldte táskákba kerülő jegyzettömböket. Az ELZETT Fémlemezipari Művek KISZ- esei a zippzárakkal, a Pamutfonóipari Vállalat pedig az úton nélkülözhetetlen varrókészlettel járul hozzá az akció sikeréhez. I jövő héten tetőzik a Tisza Szolnoknál Belvíz alatt van 6317 hektár A Tisza Szolnok megyei szakaszán az alábbi adatokat mérték tegnap: Tiszafüred: 628 centiméter, Kisköre-alsó: 670 centiméter, Tiszaroff: 700 centiméter, Szolnok: 680 centiméter, Tiszaug: 556 centiméter. A folyó hőmérséklete Szolnoknál: 13 Celsius fok. A jelentős mennyiségű csapadék megduzzasztotta a Tisza mellékfolyóit is, ezáltal tovább emelkedik a folyó vízszintje, a tetőzést a jövő hét közepére várják, akkor 750 centiméter lesz Szolnoknál a vízállás (plusz-mínisz 20 cm eltéréssel). Továbbra is I. fokú árvíz- védelmi készültség van Tiszafüreden és Csongrád között. A Zagyván Újszász és Jászberény között II. fokú a készültség. Terjeszkedik a belvíz is. Tegnap 6 ezer 317 hektárnyi terület volt víz alatt. Főleg Kunhegyes, Karcag, és Kőtelek környékén található nagyobb kiterjedésű belvíz, a Közép-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság munkásai 35 stabil szivattyútelepet működtetnek, de dolgozik a 20 hordozható szivattyú is. Műszaki hiba, személyi mulasztások Lezárult a szakértői vizsgálat a Boráros téri HÉV-baleset ügyében Az igazságügyi, a műszaki és a forgalmiszakértők befejezték a vizsgálatot az április 13-án, a Boráros téri végállomáson történt tragikus kimenetelű HÉV-baleset ügyében. Megállapították, hogy a balesetet a szerelvényen bekövetkezett műszaki hiba és személyi mulasztások okozták. A csepeli végállomásról kiindulás után — a szerelvény elektromos berendezésében keletkezett hiba miatt — a fékezéshez szükséges sűrített levegőt előállító kompresszorok nem léptek működésbe. Menet közben a tartályokban levő sűrített levegő, a fékezések és indulások során fokozatosan felhasználódott, nyomása annyira lecsökkent, hogy a fékezés lehetetlenné vált. A műszaki hiba miatt az egyébként működőképes villamosfék is használhatatlan lett, ezért a Boráros téri végállomáson a szerelvényt megállítani már nem tudták. Mulasztást követett el a szerelvény motorvezetője, s az a motorvezető is, aki a szerelvény vezetését menet közben átvette: a szerelvény levegőrendszereinek nyomását jelző műszerek működését és az általuk jelzett rendellenes, folyamatos levegőcsökkenést figyelmen kívül hagyták, a szerelvény megállításához már korábban szükségessé vált intézkedéseket elmulasztották. Az ügyben Ladó Sándor 21 éves és Vanyorek Károly 36 éves HÉV-motorvezetők ellen — az előzetes letartóztatás fenntartása mellett — a budapesti rendőriőkapitány- ság a büntető eljárást továbo folytatja. Az első lépések ... Fotó; Pusztai Állatorvosi ügyelet Jászberényi járás: dr. Maczkó Sándor Jászalsószentgyörgy (Alattyán. Jásztelek, Jánoshida, Jászalsószentgyörgy, Jászboldog- háza), dr. Czifra György, Jászapáti (Jászapáti, Jászivány), dr. Kovács Pál, Jászárokszá'llás (Jászárokszállás. Jászágó). dr. Kolosy Béla, Jászfény szaru (Jászfénysziaru). dr. Vincze Tibor, Jászdózsa (Jász.iákóhalma. Jászdózsa). dr. Szűcs Antal Jász- kisér (Jászkisér), dr. Kökényesi Albert Jászladány (Jsázladánv). dr. Kiss Béla Jászszentandrás (Jászszentandrás), Jászberény, Jászfelsőszentgyörgy, Pusztamonostor dr. Dunay Miklós. Jászberény, Vörösmarty út 1. Tel.: 624. Karcag: Nagyüzem és tanyai terület: dr. Magyar György Karcag. Hajnal út 22. Városi körzet: dr. Jenei László Karcag. Löwy S. út 3. Kunszentmártoni járás: dr. Szepessy Antal Nagyrév, Kossuth út 37. Mezőtúr, Kétpó község: dr. Fodor Sándor Mezőtúr. Kossuth 40. Szolnok város és környéke: dr, Gulyás László Szolnok. Achim út 26. Tel.: 13-843. (Szolnok, Rá- kóczifalva), dr. Gulyás Pál Sza- jod, Fő út 1. (Szajol) dr. Csimás István Tószeg, orvosi rendelő (Tószeg, Tiszavárkony, Tisza- jenő. Vezseny). Kisújszállás: dr. Szűcs Aladár Kisújszállás. Nagy I. út 27. Szajoli járás: dr. Szol- lősi István Nagykörű, Május 1. út 6. (Besenyszög, Nagykörű. Kőtelek. Tiszasüly), dr. László Domonkos Zagyvarékas, Sza* badság tér 8. (CTjszász, Zagyvarékas) dr. Rucz István Kengyel, Kossuth út 91. (Kengyel, Tisza- tenyő). dr. Harka Ödön Kuncsorba. Dózsa Gy. út 34. (Fegyvernek. Kuncsorba, örményes. Tiszabő). dr. Horváth Lajos Kunhegyes, Rákóczi út 55. (Kenderes, Kunhegyes), dr. Soós Pál. Tiszaiöldvár. Kossuth L. út 139. (Martfű. Rákócziújfalu. Ti- szaföldvár). Tiszafüredi járás: dr. Zsombokos András Kunmadaras. Lenin út 49. (Tiszafüred. Tiszaigar, Tiszaörs, Nagyiván, Kunmadaras, Tiszaszőlős). dr. Baranyi Gábor Tiszaroff. Dózsa Gy. út 2/c. (Abádszalók. Tisza- derzs, Tiszabura, Tiszaroff, Ti- szagyenda. Tiszaszentimre. Torna j monostora). Törökszentmikr lós város és Tiszapüspöki község : dr. Palkovics László Tö- rökszentmiklós. Ady E. út l/a, Túrkeve: dr. Rada Illés Túrkeve, Kenyérmezei út 2, H „kályha” mellül Didergünk az őszi májusban. A nagykabátos járókelők szaporázzák lépteiket, a fagylaltosoknak és a jég- krémárusoknak gyér a forgalmuk. Csütörtökön még nem került le a meleg kardigán, a zakó a távfűtéses lakásokban, munkahelyeken. Csatasorba álltak a hősugárzók — már ahol vannak — sebesen pörgetve a villanyóra mérőjét. Tegnap aztán „begyújtott” az Ingatlankezelő Vállalat. A meleg radiátor mellől — az ablakon kitekintve — mintha nagyobb bizalommal hinnénk: lesz még tavasz... © A KISIPAROSOK Országos Szövetsége megalakulásának 30. évfordulója alkalmából a megyei vezetőség az őszi hónapokban jubileumi dokumentációs kiállítást rendez Jászberényben, Tiszafüreden, Karcagon, Mezőtúron, Kunszentmártonban és Szolnokon. ■ TATAROZZAK a karcagi Gábor Áron Gimnázium és Szakközépiskola épületének homlokzatát. A tanév végén kezdődő munkálatokra 350 ezer forintot költenek. A felújítást a Nagykunsági Építőipari Szövetkezet szakemberei végzik. 0 A RÁKÓCZIFALVI Rákóczi Termelőszövetkezet II. Rákóczi Ferenc Szocialista Brigádja és a Volán 1. számú Vállalat hasonló nevű kollektívája jó barátságot kötött. A budapesti brigád — családtagokkal együtt — az elmúlt héten járt a szövetkezetben, a rákóczifalviak a jövő héten viszonozzák a látogatást. P VASÁRNAP Cibakházán és Jászjákóhalmán, kedden Jászárokszálláson országos állat- és kirakodóvásárt rendeznek. © A ZENÉLŐ órák hangversenyei sorozatban holnap délelőtt 11 órakor a szolnoki Achim úti általános iskola énekkara ad hangversenyt a Galériában. ■MA ESTE pol-beat énékesek adnak műsort a szolnoki fiataloknak. A Ságvári Endre megyei Művelődési Központ nagytermében 17 órától Réz Tamás és Kálló Sándor lép fel. A kertvárosi klubkönyvtár Ragó Antal if júsági klubjában 19 órától Réz Tamás ad elő politikai dalokat. © PÉCS lesz a házigazdája a képzőművészeti nyári egyetemnek, az első „Art Universitas” július 14-én nyilik. Elsősorban a tanácsok, művelődési házak, oktatási intézmények és a sajtó képzőművészeti területen dolgozó munkatársainak részvételére számítanak. zoi A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-!; elyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093. 12-320. 12-069. 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Ff.: 105 Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díia egy hónapra 20.— forint Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: minden postahivatalnál és a kézbesítőknél Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, vörös Csillag út 28. Felelős vezető: Gombkötő Béla