Szolnok Megyei Néplap, 1978. május (29. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-31 / 126. szám
1978. május 31. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 aBia K'EP.ER N YiOJ EIEL'OTÍH A szórakozás, illetve a szórakoztatás „örökzöld” témája művelődési politikánknak; rendre felbukkan majd újra eltűnik, s minidig szenvedélyek kísérik, legfeljebb a szenvedélyek hőfoka és megnyilvánulási formája más és más. Mert a szórakozás, az így megjelölt időmúlatás tartalmi kérdései bizony eléggé bonyolultak. S mint az élet más területein, itt sem célszerű a voluntarizmus, parancsszavakkal máról-holnapra szigorú rendet teremteni a kérdéses területen; kimondani, hogy csak az igazán színvonalas kulturális termék juthat el a fogyasztóhoz. Azaz kinyilatkoztatni ki lehet, de azzal még korántsem oldottunk meg semmit. Az igénytelenebb szórakoztatási formák illetve szórakoztató művek, a többnyire tartalmilag üres produkciók visszaszorítása illetve teljes kiszorítása rendkívül összetett társadalmi feladat, olykor még kellő tapintatot is követel azoktól, akik felelősséget éreznek és hivatalból is kötelességet vállalnak a közösség művelődéséért, szórakoztatásáért. A szórakozás ugyanis ízlés dolga, s az ízlés alakítása a tudatformálás alighanem legnehezebb területe. Nézőpont Helyesen tette tehát a televízió művelődéspolitikai folyóirata, hogy szembenézett ezzel a hétfejű sárkánynyal, amelynek ha egyik fejét le is vágjuk, máris kinő egy újabb helyette. A bóvli, a giccs, az álérzelmes dalok, a szirupos magakellető színpadi bohóságok — sajnos mindig megtalálják a megfelelő rést művelődéspolitikánk falain. Lelkiismeretébresztő módon világított erre rá a Nézőpont egyik riportja, amelyben egy alkalmi szín- társulat — nem az egyetlen az országban, az ősz direktor tudomása szerint, aki nyilatkozott, legalább nyolc hasonló járja engedéllyel az országot (s ki tudja, hány teszi ugyanezt „jogosítvány” nélkül) — önmagát leplezte le, s ami még ennél is lehangolóbb, a jelenlévő és megszólaltatott közönség színvallásából az is kiderült, hogy igenis vannak hívei A kalandor szerelme című és a hozzá hasonló olcsó fogásokra épülő, színpadi mutatványoknak. A riport készítői kellő tárgyilagossággal igyekeztek helyzetképet adni, indulatok nélkül, egyáltalán nem akarták pellengérre állítani sem a vándorló komédiásokat, sem pedig a nézőtéren ülő, őket vastapssal köszöntő publikumot). Tényszerű riportot láttunk, de olyan jó érzékkel megragadott részletekkel, amelyekből jól rajzolódott ki a vállalkozás tartalmi silánysága. Például a pianinón árván muzsikáló öreg zenész látványa — munka közben, amint adott pillanatban oda- ütögeti a kottatartót a hangszer falához, hogy ezzel teremtse meg a szükséges ef- fektet — ez a kiragadott részlet is akár a szellemi szegénység jelképe is lehetett volna. Amit láttunk egyszerre volt tragikus és komikus; ami megelevenedett szemünk előtt a képernyőn, abban szomorúan ismerhettünk rá meglévő kereslet és meglévő kínálat összefüggéseire, egymást feltételező hatására. S míg Szántó Erikáék riportja a szórakoztatás inkább vidéki, falusi aspektusát érintette, addig a fővárosi disco-klub életével foglalkozó riport ugyanannak az éremnek egy másik oldalát villantotta fel, a könnyűzenét tétlenül, órákig elhallgató fiatalok tartalmatlan időtöltésére hívta fel a figyelmünket. S bár az érem két különböző oldaláról van szó, a lényeg közös: a reflektor- fénybe vont szórakozás a szellemi restség melegágya. Jól tette a Nézőpont, hogy egyetlen téma körébe csoportosította anyagát, hisz így egyéb következtetések levonására is alkalom nyílott. Például az említett riportok után szinte kézzel foghatóvá vált az a válság, amelybe fiatal, tehetséges muzsikusaink kerülnek •— pódium híján. Ugyanis sokan épp azért kényszerülnek külföldre, hallhattuk, hogy szóhpz juthassanak. így üt tehát visz- sza, pontosabban így is, sugalmazta a Nézőpont, ha negatív hatások következtében nem oly mértékben bővül a tartalmas szórakozás híveinek köre, mint ahogyan kel- lenék. Tévedés ne essék, az Érdi Sándor szerkesztette és vezette Nézőpont nem általában a szórakozás ellen rántott kardot '(ez a sznobság éppolyan veszedelmes volna, mint kritikátlan nyugtázása az igénytelenségnek), hanem csupán a szórakoztatáson belüli igénytelenséggel szállt szembe. Helyesen, nem a művelődési otthonokba látogató kisegyüttesek felett akart pálcát törni, csupán a tisztességtelen haknizás veszedelmeire kívánt újólag figyelmeztetni. Sikerült. Röviden A minden tekintetben országosra méretezett VIT-ve- télkedő — a versengő csapatok épp úgy átfogják az országot, mint a közönség- szavazás módja — bár a második elődöntőjét már megérte, de még mindig valahogy nem az igazi: országos üggyé nem vált abban az értelemben, ahogyan hozzá hasonló, régebbi sikeres vetélkedők esetében történt. A játék, mert bár versenyről van szó, de mégiscsak játék a csapatok versengése, talán mert epvsíkúbb, mint illenék, talán mert nem eléggé fiatalos, ahogy kívántatnék, talán mert nem eléggé ötletes, ahogyan elvárhatnánk — rég bebizonyosodott például, hogy az afféle ötlet, mint a közérdekű kérdések vitája időre szabva és pontokban mérve nem hoz igazi szellemi izgalmakat, legfeljebb számtalan közhelyet —, s talán mert körülményesebb is ez a játék, mint ahogyan megszoktuk (időben nyúlik, mint a rétestészta), ezért nem járt eddig átütő sikerrel. Persze meglehet, a folytatásban kiforrja magát. Kellemes szórakoztatást nyújtott a szombat esti találkozás Karinthy Ferenccel. A Földünk és vidéke címmel láncra fűzött epizódokból az író életének és Szemléletmódjának jellegzetes vonásait ismerhetjük meg, finom iróniába hajló szellemességét, játékos pajkosságát. Külön érdekessége volt a televíziós bemutatkozásnak az a rövid film, — eredeti dokumentum — amelyben Karinthy Frigyest is láthattuk, jó minőségű felvételen. VM. Pop-bázis a moziban A FŐMO budapesti beat- matinéi mintájára közönségművész találkozók szervezésére vállalkozott a megyében a Moziüzemi Vállalat. Kísérletképpen ma a besenyszögi moziban rendezik az első ilyen összejövetelt, ahol fél hatkor a Tolcsvay-trió tagjaival találkozhatnak a fiata- talok. Minikoncert is lesz, majd, a Nem szoktam hazudni című magyar film vetítését kötetlen beszélgetés követi. Munkaköri kötelességek Ki árulja az iskolateje!? Ki árulja a tankönyveket, az iskolatejet, ki táborozzon a diákokkal, ki legyen a csapatvezető? Csak néhány kérdés azokból a vitákból, amelyek a tantestületekben rendszerint lezajlanak. Munkaköri kötelesség-e e feladatok végrehajtása, vagy társadalmi munka? A kérdésre készül a válasz, azaz a pedagógusok munkaköri leírása. Az Oktatási Minisztérium és a Pedagógusok Szakszervezete tervezetet készített a nevelők kötelező feladatairól, amelyet az ország száznegyven iskolájában vitattak meg. A tervezetről, s a vita tapasztalatairól beszélgettünk Sárdi Lajossal, a Pedagógusok Szakszervezete titkárával. Ez lesz az első — Ügy tudom, első alkalommal készítik el .a nevelők ■ munkaköri leírását. — Valóban először, de meg kell jegyezni, hogy nem vadonatúj, eddig soha nem ismert dologról van szó. Több, korábban megjelent jogszabály, s az iskolai rendtartás jórészt tartalmazza mindazt, ami a nevelők munkaköri kötelezettségei közé tartozik. A kidolgozott tervezetben igyekeztünk egységes keretbe megfogalmazni a feladatokat, elhatárolni egymástól a kötelességeket és a vállalható, de nem kötelező megbízatásokat. «, — Milyen elvek szerint készült a tervezet? — A legfőbb szempont: a pedagógus kötelessége az iskolai oktató-nevelő munka, erre „esküdött fel” az egyetem, a főiskola elvégzésekor. A tervezet egyértelműen, határozottan ezt jelöli meg legfontosabb feladatként, de ez természetesen magában foglalja az önképzést. s egész sor olyan tanórán kívül; munkát, mint például az ifjúsági szervezetek segíBeszélgetós Sárdi Lajossal, a pedagógus szakszervezet titkárával tése, irányítása, a gyermek- védelem, amely nem választható el az iskolai nevelőmunkától; Ugyancsak munkaköri kötelezettség — de már csak egy-egy kijelölt pedagógusé — a korrepetálás, az esetenkénti helyettesítés, a felnőttoktatás, az osztályfőnöki munka, a pályaválasztás segítése, a munkaközösségek vezetése, vagy a diákok sport- és kulturális rendezvényeinek felügyelete. irányítása. — Mi az, amire nem kötelezhető a pedagógus, amit megtagadhat? Az iskolai ügyintéző dolga — Nem munkaköri feladat a tankönyvárusítás, az ösztöndíjak kifizetése, a folyóiratok, az iskolatej eladása, a közönségszervezés különböző rendezvényekre, névsorok, egészségügyi törzslapok készítése, kitöltése. Ezeket a feladatokat lehetőleg még „társadalmi munkában” se a pedagógusok végezzék, hanem az iskola ügyintézője. A nevelő önként, de csak szigorúan önként vállalhat olyan munkát, ami nem tartozik a kötelességek közé. — S a társadalmi megbízatások? — Továbbra is elvárják pedagógusainktól a közéleti tevékenységet, amelyet sokan szívesen vállalnak. Ez természetes, de a tervezetben megfogalmaztuk, hogy ne csak egy-két nevelő legyen a község, a település ’, motorja,’’, hanem arányosan osszák szét a feladatokat más értelmiségiek között s a tantestületen belül is. — Melyek a viták legfontosabb tapasztalatai? — A pedagógusok felkészültek a tervezetből, sok jó, hasznos javaslattal segítették a munkákat. Kifogást találtak némelyik feladat megfogalmazásában, ahol nem határolódott el pontosan, mi az, ami megkövetelhető, s mi az, ami elvárható a nevelőtől, vagy ami önként vállalható. Felvetették a nyári táborozás, a szombati vasárnapi iskolai sport- és kulturális rendezvények, s a díjazás kérdéseit. A végső megfogalmazás tartalmazza majd e kérdések „válaszait”, a szabályokat is. Kiegészítésként javasolták a pedagógusok a különböző felelősi — honvédelmi, tűzvédelmi — feladatkör megjelölését. s az elvégzendő munkát. Szeptemberre megjelenik — Mikor lép érvénybe a munkaköri leírás? — Jelenleg a vita utáni átdolgozás folyik, szeptemberre valószínűleg megjelenik a végleges változat. Az új tanévben a rendtartás s a munkaköri leírás együttesen határozza majd meg a pedagógusok kötelezettségeit. — Mi a biztosíték arra, hogy ezáltal csökken a nevelők túlterhelése? — A munkaköri leírást eljuttatjuk valamennyi oktatási intézménybe, a tanácsokhoz, a Hazafias Népfronthoz, minden olyan szervhez, szervezethez, amelyeken a megvalósítás múlik. Ha végrehajtják, akkor mindenképpen csökken a túlterhelés, s ,a pedagógusok valóban arra fordíthatják tudásukat — minél kevesebb idő- és energiavesztességgel — amire készültek: az okta- lásra-nevelésre. Tál Gizella Tömegdalok bemutató hangversenye Hétfő délután ünneplőbe öltözött fiatalok töltötték meg a Városi Tanács dísztermét. A Magyar Rádió ifjúsági osztálya — szolnoki kezdeményezésre — a havannai VIT alkalmából tö- megdalpályázatot hirdetett, s a díjak átadását ünnepélyes formában rádiófelvétellel egybekötött hangverseny keretében rendezték meg. A megnyitó után elsőnek a szolnoki Tiszaparti Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola énekkara lépett dobogóra Bartáné Gó- hér Edit, vezényletévé!!, s már első számuk, Balázs Árpád világos szerkesztésű, könnyen énekelhető kórusműve vastapsra ragadta a közönséget. A szolnoki Varga Katalin Gimnázium énekkara, Vájná Katalin vezetésével Borgulya András, illetve Sárközi István egy-egy kompozícióját énekelte fegyelmezetten, összefogottan. Nagy sikert aratott a jászberényi Lehel Vezér Gimnázium vegyeskara Madarász Iván hálás, jól fokozható művével. A karvezető Bakkj Katalin volt. A szolnoki Verseghy Gimnázium lánykarának szereplése után került sor az eredményhirdetésre. A Szak- szervezetek megyei Tanácsa részéről Árvái István adta át a díjakat. Első lett Balázs Árpád: „Űj dalt röpít a szél”, illetve Bogár István: „Száz nyelven, egy szívvel” című műve. Második díjat kaptak: Sebestyén András („Egy húron penöülünk”) és Madarász Iván („Testvériség”). Harmadik díjat ítélt a zsűri Borgulya Andrásnak („Fiúk, lányok rajta”), valamint Lóránd Istvánnak „Eggyé forrt ifjúság”). A hangverseny befejezéseként a szolnoki Kilián Műszaki Főiskola és a Verseghy Gimnázium kamarakórusa Rigó Éva vezényletével Lóránd István kiemelkedően invenciózus, elsöprő lendületű „Eggyé forrt ifjúság”- áfJ adta elő, majd Bogár István szellemes hangszerelésű „Száz nyelven, egy szívvel” című alkotását, a szolnoki Fúvósötös kíséretével. Nagy Pál TÚL A MEGYEHATÁRON Szabadtéri néprajzi múzeum Szentendrén Szentendrén, a Dunakanyar látnivalókban, törté- nélmi, építészeti, művészeti emlékekben bővelkedő városában négy évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit az ország „legfiatalabb” múzeuma: a szabadtéri néprajzi Gémeskút, A festői szépségű völgyben fekvő, gyalog és járműveken jól megközelíthető múzeum építését több, mint tízéves alapos kutatómunka, előzte meg. Ugyancsak alapos munkát végeztek az építészek, restaurátorok is, akik a kiválasztott és lebontott épületeket itt, Szentendrén, az eredeti technikával újra felépítették, úgy, hogy a lebontott lakóházak, csűrök, ólak, górék minden ép részét felhasználták. A berendezési tárgyak eredetiek. A látvány — ne fukarkodjunk a jelzővel — lenyűgöző. önkéntelenül jön az elismerés: mi mindenhez, s milyen magas fokon értettek a hajdani magyar falu házépítő kismesterei. A legMonumentális A régi magyar falunak volt monumentális építészete is. A szentendrei múzeumban négy olyan épület látható, amelynek összképére, arányaira, részleteinek technikai megoldásaira jellemző a monumentalitás. A múzeum. A múzeum több, mint 300 tervezett épületéből eddig 42 készült él, amelyek a Felső-Tdszavidék sajátosan szép, régi falusi építészetének kersztmetszetét adják. csűr, gúré egyszerűbb anyagokból — föld, fa vessző; szalma — harmonikus, arányos — ma nemes egyszerűséget sugárzó — épületeket, háztartásban, gazdálkodásban használatos eszközöket alkottak. Az első épület, amelyet sétánk során elérünk, Kispaládon állt, szegényparasztok laktak benne. Falát földből rakják — vesszőből font „sablonok” közé —, teteje taposott szalmafedél. Nincs kéménye. Ha a konyhában tüzet raktak, a füst ötletesen szerkesztett huzatrendszeren keresztül távozott a padlástéren át. Az udvaron szépen faragott gémeskút áll, hátrébb góré és egyéb gazdasági épületek. népi építészet mándi református templom 1787-ben épült, a múzeumi ismertető szerint talpgerendás, favázas, sövényfalú. Belső kiképzése rendkívül egyszerű, de a berendezést és a kazettás mennyezetet szép, színes festés díszíti. A Kispaládi lakóház templom mellett álló harangláb Nemesborzováról származik. Fém alkatrésze alig van, a kétszáz évvel ezelőtt élt ácsok csapolással, s egyéb speciális kötésekkel, hatalmas gerendákból alkották meg az építmény vázát, külső borítása is fa, zsindely és deszka. Következik: a Nyugat-Dunántúl és Kisalföld A múzeumban, ha véglegesen kiépül, Magyarország régi falusi építészetének teljes keresztmetszetét láthatjuk majd tájegységi elrendezésben. A látogató ismereteket szerezhet a korabeli életmódról, a hajdani kismesterek berendezett műhelyeinek tárgyairól következtethet a falusi termelés technikai színvonalára. Természetesen nem hiányoznak a népművészeti remekművek sem. — Hol tart most az építkezés? Dr. Kurucz Albert, a szabadtéri néprajzi múzeum igazgatója: — Tíz nagy tájegységünk építészeti jellegzetességeit, kultúráját mutatjuk be, — a tervek szerint. Az itt fölépítésre kerülő épületeket már korábban kiválasztottuk, természetesen sokat tudunk az épületek történetéről, sőt lakéiról is. Előreláthatólag tizenöt év alatt fejeződik be a múzeum teljes kiépítése. A már elkészült Felső-Tiszavidéket bemutató részleg után a Nyu- gat-Dunántúlról és a Kisalföldről idehozott épületeket állítjuk fel, ez a munka már javában folyik. A szentendrei szabadtéri múzeum — a vállalkozás arányát és a kivitelezés minőségét tekintve — egyedülálló lesz Európában. Jelentősége nemcsak a népi kultúra emlékéinek biztonságos megőrzésében, tudományos feldolgozásában áll, hanem felbecsülhetetlen az idegenforgalomban és főképp a közművelődésben betöltött szerepe is. Sz. J.
