Szolnok Megyei Néplap, 1978. május (29. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-27 / 123. szám
1978. május 27. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A díjnyertes kórusműveket bemutató együttesek délelőtti hangversenyével és a kamarakórusok esti gálaműsorával tegnap a Srolnoki Galériában befejeződött a Társadalmi ünnepségek és szertartások V. országos művészeti bemutatóinak ötnapos rendezvénysorozata. Az együttesek közül tizenkettőt — közöttük négy Szolnok megyeit is — aranyoklevéllel, négyet ezüst-, egyet pedig bronzoklevéllel jutalmazott a zsűri. Aranyoklevelet nyertek: a gyöngyösi szervezőiroda kamarakórusa, a pécsi Erkel Ferenc kamarakórus, a zalaegerszegi Városi' Gyászkórus, az egri szervezőiroda kamarakórusa, a budapesti Egressy Béni férfikar, a szolnoki Kassai úti Ének-zenei Általános Ii.kola kórusa, a zalaegerszegi szervezőiroda női kamarakórusa, a tisza- földvári Társadalmi Kórus, a szolnoki Bartók Béla kamarakórus, a nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium leánykara, a salgótarjáni József Attila Művelődési Központ kamarakórusa és a szolnoki szervező- iroda férfikórusa. Felvételünk a tiszaföldvári nagyközségi tanács társadalmi kórusáról készült. T. F. Mezőtúri diákévek Beszélgetés Erdélyi József költővel Erdélyi József, iskoláit Nagyszombaton, Déván és Mező- ron végezte. Népköltészeti ihletésű és tisztaságú versei nagy feltűnést keltettek a húszas évek irodalmi életében. 1928-ban megjelent verseskönyvéről Németh László írta: „Hatalmas költői feszültség, amely a legkisebb kapacitású formákban zsúfolódott föl.” FILM JEGYZET Megtalálták a 7. századot NÉHÁNY ÁLMOS statiszta, egy-két megfáradt nyugdíjas és többnyire gyenge- elméi űnek tűnő közlegények és tisztek alkotják a századot. ök lődörögnek ked,- vertlenül filmről filmre. Hol elveszítik, hol megtalálják őket. Ez változott erősen mértéktartó ötletességgel a Hová tűnt a 7. század? és most is, a folytatásának tekinthető Megtalálták a 7. századot című francia filmekben. Sőt, á három ügye- fogyott katona búcsút int, és újira eltűnik a film végén. így fennáll annak a veszélye, hogy az önbizalmat nem nélkülöző alkotók újabb filmet szánnak a keresésükre. Ebben csak az a biztató, hogy egy harmadik próbálkozás már csak jobb lehet. Válogathatnak az ötletekben, maradt bőven, hiszen eddig takarékosan bántak velük. Csak a három főszereplő (Pierre Mondy, Jean Lefegvre, Henry Guybet) nem kecsegtet sok jóval, ök változatlanok. Az egyik kövér, a másiknak nagy az orra, a harmadik pofákat tud vágni. Ebben aztán ki is merül a tudományuk. Te- hetségtelenségük megmaradt, legfeljebb az említett képességeik fejlődtek valamelyest az idő múlásával. Nem lettek se szebbek, se karcsúbbak, pedig igazán eleget mozognak. Rozoga motoron, vasúti kocsi ütközőjén, véletlenül megszerzett német harckocsin, lopott teherautón menekülnek hol egy kívánós asszonyság, hol az ügyeletes német fenevadak elől. Mindezt persze csak azért, hogy öt percen belül újra és újra fogságba essenek. A túlzott és fölösleges igényesség, a könnyű műfajnak ,dujáró” kötelező fanyalgás szülné kifogásainkat? Elvégre ez a film nem akar semmit mondani (ezt teljesíti), csak egy kicsit szórakoztatni. Csakhogy ezzel a műfajjal szemben is lehetnek szerény követelményeink, s ezeknek nem felelnek meg a mostanában egyre másra látható francia fi lm vígjátékok. (A stadion őrültjei, Tojásrántotta, Vadember stb.) Egymást ismételgetik, hiányzik belőlük a váratlan, a kiszámíthatatlan. Pedig a humor sem viseli el a „jól bevált fogásokat”, egy viccet is csak egyszer hallgat szívesen az ember. Az pedig a közönség lebecsülése, hogy nevetniük kell embereken csak azért, mert ütődöttnek látszanak. Ezek azok a filmvígjátékok, melyekben sem a helyzetek, sem a párbeszédnek nem hordoznak komikumot. És ezt próbálják ellensúlyozni a tehetségtelenség kínjai közt születő szándékosan suta mozdulatok és torz grimaszok. Igazságtalanok lennénk, ha az utóbbi időben látott összes francia filmvígjáték gyötrelmeit a 7. századon bosszulnánk meg. Végül is volt már rosszabb is. Sőt, kifejezetten mulatságosak voltak azok a percek, amikor a rendező (Robert La- moureux) egy tántoríthatatlan hídrobbantó szerepében — Alfonzé kitűnő szinkronjával — megjelent a vásznon. Sajnos ritkán, igaz, így se maradt ép híd a közelben. 1 ÖK BIZONYÁRA nem örökre intettek búcsút elpöfögő masinájukról. Visz- szatémek még, hogy melyik filmben, egyre megy. A háborús filmvígjátékokban többnyire ugyanaz a bizonyos szerencsétlen 7. század szerepel. Ez a század, pedig nem veszhet el végleg. Jobb, ha beletörődünk, hogy újra és újra megtalálják őket. Bérezés László Szakszervezeti aktivistáknak Kézikiiny a munkához Üj kiadványokkal bővült a Szakszervezeti aktivisták kézikönyve sorozat. A Táncsics Könyvkiadó népszerű sorozatának egyik legújabban megjelentetett segédanyaga a vállalati szakszervezeti vezető testületek tagjainak ad gyakorlati tájékoztatást. A szerzők — Lakatos Józsefné és Sevella József — főként a nagy létszámú vállalatok szakszervezeti funkcionáriusainak javasolják a kézikönyv forgatását. A könyvet részletes tárgymutató teszi teljessé. Déri Ernőné a szakszervezeti bizottságok nőfelelőseinek és nőbizottságainak tevékenységéhez ad elméleti és gyakorlati útmutatást, Pándurovics József pedig az alapszervezeti és intézményi számvizsgáló bizottságok feladatait összegzi kézikönyvében. Az érdekvédelmi munkát segítő kézikönyvek Szolnokon a Táncsics Könyvkiadó kirendeltségén kaphatók. A költő életében — versek is tanúsítják ezt — jelentős korszak volt az 1912- től Mezőtúron töltött három év. Az idős alkotóval — aki részt vett tegnap az ünnepi könyvhét Mezőtúron tartott megnyitóján — ezekről az esztendőkről beszélgettünk. — Mikor, s hogyan került Mezőtúrra? — Az alsóbb iskolát színjelesen végeztem el Nagyszalontán. Utána apár beadott a tanítóképzőbe Dévára. De ez nekem nem tetszett. Hegyvidékre kerültem, és nekem, aki addig sose jártam hegyvidéken, ez börtön volt. Meg azután rengeteg semmirevaló marhaságot kellett tanulni. Az első évet sem fejeztem be, karácsonykor otthon maradtam, s a következő évtől jöttem aztán Mezőtúrra, az akkori református főgimnáziumba. Szegény voltam nagyon, soványan éltem, apám nem tudott támogatni. De a mezőtúri tanárok látták, hogy jól tanulok, így aztán fölvettek ingyenesnek, később tanítványt is kaptam, megéltem valahogy. így kezdődött. — Es hogyan folytatódott? —4 Sokat tanultam, és 'még többet olvastam, mert költő akartam lenni. A mennyiségtant nem szerettem, fontosabb volt nekem, hogy a Berettyó-gáton az Ember tragédiáját, vagy a ‘Hamletét olvassam. Akkoriban kezdtem el a magyar nyelv elmélyültebb tanulmányozását is. Járt a gimnázium olvasókörének három nyelv- tudományi folyóirat, az azokban olvasott szófejtések kapták meg a figyelmemet. — Németh László írta önről: „Alapos ismerője annak a szótárnak, mely csak költők kezében nyílik ki, s a szavak értelme mellé a szavak hangulatát, színértékét, költői jellemrajzát jegyzi oda.” A mezőtúri olvasókörben szerzett ismeretek tehát döntően befolyásolták későbbi érdeklődését. — Igen. Később is foglalkoztam nyelvészettel, foglalkozom ma is. Visszatérve az olvasókörre, emlékszem, milyen sok könyvet kölcsönöztem én onnan. Mezőtúron olvastam először Eötvös- regényeket, s ott kerültek először a kezembe szociális kérdésekkel foglalkozó munkák. Főleg francia szerzőktől. De itt olvastam először a Nyugatot, felfedezve benne Ady Endrét. — A városra, s a túri emlékekre hogyan emlékszik vissza? — Nem volt szép város. Ami élénken él bennem, az a Berettyó, a gát, a pant, a nagy áradások, amikor a gát tetejét csapkodta a .víz. Nagyon szerettem a református ‘ nagytemplomot nézni, megmozgatta a képzeletem. Az egyik versemben így írtam róla: „Mezőtúri torony, te, református nagy mecset.” A túri emberek? Mint nagy lokálpatrióták maradtak meg bennem. Az irodalomtanáromtól például csak azért nem kaptam soha jelest, mert nem mezőtúri voltam. Csodálattal gondolok vissza Badár Balázsra, a híres fazekasra, akivel meg is ismerkedtem. Nagy, egyéni stílusú művész, bámulatos mester volt. — Első irodalmi próbálkozásainak ez a város volt a színhelye. — Első könyvemben néhány Mezőtúron írt versem is szerepel. A később megjelent gyűjteményes köteteim élére mindig itt íródott verset tettem. Szívesen emlékszem vissza a túri időkre, hiszen a világgal ismerkedő, kamaszgyerekkorom éveit éltem itt, utána kemény évek jöttek, előbb a világháború, s azután az irodalmi élet háborúi. — Néhány évvel ezelőtt jelent meg utoljára verseskötete, mikor jelenik meg új könyve? — A kiadóval kötött szerződés szerint jövőre jelenik meg egy gyűjteményes kötetem. Az a könyv iis Mezőtúron írt verssel kezdődik majd. Sz. J. Nemzetköziszobrásztábor Siklós közelében a Szársomlyó hegyen május közepén nyílt meg a Nemzetközi Szobrász Szimpó- zion. Az Európa- szerte ismert alkotótelep immár tizenegyedik alkalommal fogadja a hazai és külföldi művészeket. Az idei szintpózion során érdekes kísérlet kezdődik, amely a betonprogram nevet kapta. A készülő szobrokat Pécs új lakótelepén állítják majd fel. A képen: Gaubek Péter magyarországi szobrászművész már elkezdte a munkát. Temesi Ferenc Pont Pál m búcsúlevelei ANYU, APU! Bizonyisten nem akartam, ami történt. De ti ezt nem akartátok tudni. Elmegyek most világgá és vissza se jövök többet. Kérlek benneteket, hogy a Gusztinak adjátok vissza a csákót, mert csak kölcsönbe volt, és naponta háromszor ne felejtsetek el enni adni a Pajtinak, mert ő nem jöhet velem. A katonáimat meg a nagyceruzát a Lacikának adom. Szépséged vágyva Te drága kincs, Eldoblak élet, cifra bilincs. Pali EMBEREK! Mindenkit csókolok: Palkó ANNANAK Számomra Te voltál az első és most már az Egyetlen maradsz. Mert most meghalok. Itt küldöm hozzád írott verseimet, hogy tudd, kit dobtál Te el. Kegyetlen voltál hozzám, de most megbocsátok Néked és mindenkinek. Kívánom, hogy bánat sohasem felhőzze a tekintetedet, légy boldog és szerethess — r'° •' y mint én. Korcs állatok vagytok, beszennyezitek a Föld testét! Itt kellett élnem, és látnom a mocskot, amit ti életnek hívtok. Elég volt!!! Ha valaki, én megmutathattam volna az Utat számotokra, de ti félrefordultak, és kicsinyes ügyeitekbe temetkeztek. Hát maradjatok is ott! Vakok vagytok és bénák, nem láthatjátok meg sosem a világ arcát, nem .lehettek szabadok! Én megalkottam a Harmóniát, de elviszem magammal. Közü- letek való voltam, de nem közétek való — majd egyszer megtudjátok. Egy Ember ELNÖK ÜR! Mikor e sorokat olvassa, én már messze járok. Szégyelltem volna az ön szeme elé kerülni szegényes tudásommal. Tudom, nem a tehetségem, a szorgalmam volt kevés, és azt is, hogy ez nem mentség. Mindegy, ez már a múlt. Most új életet kezdek, valahol máshol. Bocsánatot kell kérnem öntől és az egész érettségi bizottságtól. Kérem, adja át szerencsekívánataimgt osztálytársaimnak, szüleimnek pedig üzenem: ne keressenek. Tisztelettel: Pont Pál IV. a. Ui.: Most már azt is bevallhatom, hogy puskáztam a matek írásbelin. PROFESSZOR ÜR! Mikor e soraimat olvassa, én már nem leszek az élők között. Ha azt hiszi, hogy a kétszeri utóvizsga hívságos ténye miatt tettem, akkor csak részben van igaza, mint elhamarkodott ítéleteiben is. Harmadszor már nem lesz módjában határozni. Professzor úr, ön sohasem látta meg személyemben az alkotó embert, akinek egyéb dolga is van, mint neveket és évszámokat magolni. (Utólag ajánlom szíves figyelmébe a „Déli Verselgés”, „Űj Sírásó” és a „Kis fröccs Népe” című irodalmi, ill. köznapi sajtó- orgánumokat, melyekben volt szerencsém publikálni.) Ez a vereség nem az enyém, hanem az öné, az utókor ítélni fog felettünk! Nevem az ön korlátoltsága nem törölheti ki az irodalomtörténetből. Pont Pál A JÁRÁSI TANÁCS OKTATÁSI OSZTÁLYA Tisztelt Oktatási Osztály! Ez az utolsó folyamodványom önökhöz, melyre már nem is várok választ. Végzek magammal, öt éve helyeztek ide, ált. iskolai tanárnak, egyetemi diplomával ! Én nem bírom ezt a hajszát és a sötétséget, ami itt uralkodik. Többször folyamodtam Önökhöz, hogy tehetségemhez méltóbb helyen, valamelyik nagyvárosban biztosítsanak számomra katedrát. De látom, méltatlan kezekbe tettem ügyemet. Én kérem családos ember vagyok, és a történtekért Önöket teszem felelőssé. Kartársak! Egy szebbreményű jövőt törtek itt ketté! Pont Pál középiskolai tanár GYERMEKEIM .MOSTOHAANYJÁNAK Teréz! Sokáig halogattam, de most a szemedbe vágom: nem vagy és soha nem is voltál méltó hozzám. Meg sem kísérelted, hogy megérts, folyton csak a kártyát meg a kocsmázást hánytad a szememre. Hát elég volt. Ne próbálj visszatartani, úgyis hiába. Viseld gondját az én gyerekeimnek is, akiktől most megkeményítve apai szívemet, el kell válnom. A többit majd ügyvédem útján: Pál FŐORVOS ÜR! ön az utolsó ember, akihez fordulok ezen a földön. Ügy érzem, be kell fejeznem, mielőtt a kór végez velem. ön ezt nem értheti, hisz ön orvos, mestersége az életmentés, ön mindent megtett, hogy megmentsen egy magányos, fáradt öregembert. Tudom, egyébként se lenne sok hátra. Én művelt ember vagyok kérem, nehogy azt higgye, hogy ha nem mutatják meg a vizsgálati eredményeket, és csak latinul sugdolóznak az ágyamnál, én nem gyanítok semmit. Ez a bizalmatlanság bántott legjobban. De most már mindent meg tudok bocsátani. Pont Pál
