Szolnok Megyei Néplap, 1978. május (29. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-21 / 118. szám
12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. május 21. SPORT, SPORT, SPORT Tollaslabda a jövő században Nagy tétre menő meccs Kispad Az ökölvívó rémálma EZEN NEVET LONDON Az állatvédő egyesület irodájában cseng a telefon: — Jöjjenek ki azonnal hozzánk! — hallatszik egy izgatott női hang. — A postás felmászott a kertünkben az egyik fára és ingerli a kutyánkat! BERLIN — Péter, holnap küldd be az iskolába a nagyapádat! — És miért a nagyapá mat, tanár úr? — Azért, hogy beszéljen a papáddal. Tudod, hogy mindig milyen sok hiba van a házi feladataiban ... PRÁGA — Mióta ilyen pesszimista ez a Kamii? — Amióta kölcsön adott egy optimistának 1000 koronát. BÉCS — Milyen idő van kint? — kérdezi Erika asszony a férjét. — Nem tudom ... — De hiszen most jöttél kintről! — Na igen, de olyan köd van, hogy három lépésnyire sem lehet ellátni... PÁRIZS — Kisasszony — szólítja meg egy ifjú ember az utcán haladó szép fiatal lányt —, szép kutyája van. Hogy hívják? — Megbolondult? — tiltakozik a leány. — Hiszen nekem nincs is kutyám! — Tudom, de valahogy el kellett kezdeni a beszélgetést. BRÜSSZEL Vége van az előadásnak és a közönség fütyülni kezd a színházban. Csak egy úr tapsol. — Miért tapsol? — kérdezi a szomszédja. — Azoknak tapsolok, akik fütyülnek... Vizsgán- Szálljon ki a kocsiból, megbukott - mondja a vizsgáztató a gépkocsivezető-jelöltnek.- Hogy-hogy megbuktam? - védekezik a jelölt. - Hiszen még nem is csináltam semmit, éppen csak hogy leültem. * - Az igaz, de a hátsó ülésre! okos Elek, a jó hírű „Gumirétes Művek” vezérigazgatója Aduász Medárd- dal, sógorával és tanácsadójával együtt ötödször is hiába lapozta végig a „Nemzetközi Családi Almanach” mind a. hat kötetét. Sehol sem találták az antarktiszi Albert Jeges nevét. Pedig óriási szükség lett volna valami információra erről az Albert Jegesről, aki holnap után kereskedelmi tárgyalásra érkezik az üzembe. Az előzményekhez tartozik : Antarktisz évtizedek óta a legjobb külföldi partnere a „Gumirétes Művednek, ám a közelmúltban nagyszabású pingvinlázadás tört ki egy hajórakomány romlott gumirétes miatt. — Nincs más hátra — sóhajtott Tokos — táviratozni kell Mályinkó néném ötöd- unokatestvérének... — Igen — biccentett a sógor és tanácsadó. S a távirat még aznap elment. Fokozta a riadalmat, hogy az antarktiszi küldöttség, megérkezése után, a tárgyalások azonnali megkezdését követelte. Hiába volt Tokos és Aduász minden ajánlata — zsiványparti zsivánype- csenyével, borkóstoló savanyú uborkával és népviseletbe öltözött lányokkal — a Jeges vezette küldöttség csak hideg vizet kért, és azonnal megkezdte a szerződések tanulmányozását. A hivatalos tárgyalásokon néhány nap után kiderült, Es akkor a bálnavadász hogy a „Gumirétes” tizenöt év óta egyetlen szerződést sem teljesített határidőre. Az antarktiszi küldöttség már a hideg vizet is visszautasította, és egymás után bontotta fel a szerződéseket. Katasztrófa fenyegette a „Gumirétest”. Tokos egyre rosz- szabb állapotba került, az asztalra tett sós sütemények helyett több alkalommal papírvágó késeket és golyóstoliakat rágcsált ési nyelt le. Emiatt gyakran csuklott és a tintától teljesen elkékült. Az utolsó szerződés tárgyalására Aduász a gyorsírók helyett mentőorvosokat hívott a terembe, akik élesztő berendezéseiket készenlétben tartva figyelték Tokost. A biztonság kedvéért néhány halottkém is ugrásra készen állt. Ezen a reggelen Jeges szokatlanul derűsen érkezett, mindenkivel kezet fogott majd egy papírlapot húzva elő zsebéből Tokos felé fordult. A mentők és a halottkémek közelebb léptek. — Ugye önnek van egy Gusztáv nevű rokona? — kérdezte Jeges a kék vezér- igazgatót. — Igen — mondta elfúlva Tokos. — Bálnavadász az Önök országában. — Akkor rokonok lettünk — vált fátyolossá Jeges hangja. — Az imént kaptam táviratot, hogy szeretett nagybátyám sógornőjének a lánya férjhez ment egy Tokos Gusztáv nevű férfihoz. Ha megengeded: szervusz. Az aznapi tárgyalások egy közeli borpincében fejeződtek be, mindkét fél számára előnyös szerződések köttettek. Sz. J. Humor-morzsák — Igaz, hogy a főnök magában beszél, amikor egyedül van? — Nem tudom, még soha nem voltam véle, amikor egyedül volt. » * * Ketten beszélgetnek a kocsmában: — Szeretném, ha együtt lenne az összes pénzem, amit itt elittam... — És akkor mit csinálnál vele? — Hát természetesen elinnám! * * * A feleség mondja a férjnek: — Tóni, menj, nézd meg, mit csinálnak a gyerekek az udvaron, és mondd nekik, hogy nem szabad.- Hová tálalhatom a reggelit?- öntse rögtön a tengerbe. Ha nehezen jön föl a sisak Russel Baker: Keserű pirulák A minap bementem egy kórházba és a kapuban a portás megállított: „ön nem engedheti meg, hogy ide bekerüljön!” Ebben nem volt semmi újdonság. Amerikában immáron senki sem engedheti meg magának, hogy kórházba kerüljön. Az orvosi ellátás költségei olyan magasak, hogy az átlagos beteg, aki mandulaműtétre szorul, csődbe jut, mielőtt az orvos kivenné a második manduláját. Ebből adódik, hogy napjainkban az amerikaiak többségének egyik mandulája kint van, a másik bent. Megmondtam a portásnak, hogy nem szorulok orvosi segélyre, csak látogatóba jöttem. A látogató-belépőjegy húsz dollárba került amely öt dollárral olcsóbb, mint egy zenekari ülés Liza Minelli új musicalijéhez. A liftért hét dollárt kellett volna fizetni, ezért inkább lépcsőn mentem, ami csak öt dollárba került. A lépcsömászástól kifulladva mélyeket lélegeztem, mire néhány műtős beterelt egy lélegeztető szobába, ahol a légzéselemző készülék kimutatta, hogy a levegő mellett padlóviasz, éter, jód, vécéfertőtlenítő ajándék gyümölcskosarak és ragtapaszok szagát is beszívtam. Ebből a padlóviasz tíz dollárba került; az éter ötvenbe; a jód huszonötbe; a fertőtlenítő húszba; a gyümölcskosarak szaga tizenötbe; a ragtapaszé pedig megint húszba. Száz dollárt kellett fizetnem a lélegeztető szoba használatáért, a lélegzéselemző használatáért hetvenötöt, és harminc dollárt azért a papírért, amin a számlát kiállították. Csekkel fizettem, s ezek után két őr feltartóztatott a folyosón, miközben egy nővér telefonált a bankba, hogy ellenőrizze nem vagyok-e csekkhamisító. Negyven dollárt szabtak ki rám az őrökért, huszonötöt a folyosósarok használatáért, tíz dollárt a telefonhívásért, és ötven dollárt a jó egészségi állapotomról szóló irat kiállításáért. Továbbmentem a folyosón a barátom szobája felé, aki gazdag vállalkozó volt, s történetesen lenyelt üzleti ebéd közben egy ha-szálkát. A folyosó használatáért ötven dollárt kértekt a folyosó mennyezetvilágításáért húsz dollárt, a radiátorokból áradó hőért pedig harmincat. Mivel százötven dollárba került volna, hogy belépjek a barátom szobájába, inkább megálltam oda- kinn, és benéztem a nyitott ajtón. A nyitott ajtó használata tizenöt dollárba került. A barátom nem volt ott. — Hol az az ember, aki halszálkát nyelt? — kérdeztem egy nővértől. — A felvilágosításért járó tarifa 130 dollár, felelte bocsánatkérö mosollyal. A mosolyért 25 dollárt fizettem, s annak bocsá- natkérő jellegéért külön 40-et. Ezidőre a bankszámlám annyira leapadt, hogy féltem, nem lesz egy fillérem sem a kórházból való kijutásra. Legszívesebben rohantam volna le a lépcsőn, ha abban a pillanatban be nem lép gazdag barátom teljesen felöltözve és zokogva. A történet rövid volt és egyszerű. Teljesen tönkretették, szinte letörölték őt a föld színéről. A halszálkát nehezen találták meg, az orvosoknak először be kellett hatolni a nyelőcsőbe, majd a gyomorba, mielőtt eltávolíthatták volna. Ekkorára azonban a bankszámlája kimerült, a biztosításból járó összeget is felhasználta, a repülőgépét, jachtját és autóit árverésen kellett eladnia, maine-i, delawaere-i és venezuelai birtokai mind odavesztek. Mire a műtőasztalra került, egy fillérje sem maradt, de a kórház azért hajlandónak bizonyult bevarrni a sebeit, és azt is megengedték, hogy megtartsa drága ruháit, amelyekben odaérkezett. Mindez — úgymond a kórház — az orvosi etika szabályai szerint történt, amelynek tarifája 1500 dollár. A barátom mindig érzékeny idegzetű volt, ezért nem csoda, hogy most kitört és zokogni kezdett az irodában, ahol megmondták neki. hogy noha koldúsbotra jutott, a világ legjobb orvosi ellátásában részesítették. A z igazgatói iroda használatáért 100 dollárt kértek, a sírás díja 150 dollár, volt,s az igazgatási tisztviselő hozzátette, hogy az idegösszeomlásért járó 300 dollárt elengedi, a többi számlát pedig elküldi egy végrehajtó ügynökségnek. Miközben az ajtóhoz kísértek bennünket, a kórház nevében ajándékot nyújtottak át a barátomnak: egy bádogpoharat, benne egy tucatnyi ceruzát. Mindezt egy jótanács kísérte: — Legközelebb inkább váljon el — mondta a kórházi tisztviselő humoros hangon. Az olcsóbb, mint halszálkát nyelni. A bádogpohár ára 50 dollár volt, a ceruzáké 30. A jótanácsé 100 dollár, s a humoros hangért, amelyet egy végrehajtó ügynökség által halálba kergetett pácienstől kölcsönöztek, összesen tizenötezer dollár. (Fordította: Zilahi Judit)
