Szolnok Megyei Néplap, 1978. április (29. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-14 / 87. szám
ms. április 14. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP T DIÁK. PORT Utravaló a sport szeretete Szeged a tavaszi szünetben immár hagyományosan a szépség és a báj fesztiváljának színhelye. A nagyszerű sportcsarnokban ilyenkor adnak randevút egymásnak a legjobb közép- iskolás tornászok, és mindig nagy érdeklődés kíséri versenyüket. A kíváncsiság indokolt, hiszen a torna hovatovább a tizenévesek sportága lett: középiskolás korban akár sokszoros olimpiai és viiágbaj- nok is lehet valaki, ezt bizonyította az elmúlt években Olga Korbut, Nadia Comaneci. Magas tehát a középfokú tanintézetek versenyének színvonala. Szegeden az „A" kategóriás mezőnyökben szinte természetesnek számított, hogy válogatott kerettagok is indultak, de a „B” kategóriások között is akadt szép számmal országos hírű tornászreménység. Valamennyi kiemelkedően eredményes iskola egy-egy sportegyesület jól szervezett szakosztályára építi csapatát. Nem könnyű hát megvonni a határvonalat, a >,vegy- tiszta amatőrizmus” és a versenysport között. A „B” kategóriás leányversenyen még óvásra is sor került, mivel egyesek szerint az ezüstérmes csapatban túlságosan magasan kvalifikált, aranyjelvényes versenyzők indultak. Pedig a „B” kategóriás verseny elsősorban a testnevelők munkájának a minősítése lenne és nem az egyesületi edzőké. A Szolnok megyei iskoláknak egyesületi háttér nélkül nehéz ellenfelekkel kell felvenni a küzdelmet évről évre — és nem sikertelenül. A karcagiak korábban kétszer is hatodikok lettek a lányok mezőnyében, ezúttal az ország tizennégy legjobb csapata közé a szolnoki Varga Katalin Gimnázium mellett ők jutottak. Mikola Miklósné lányai nem tudták megismételni a korábbi évek sikereit, tizedik helyük azonban így is dicséretes. A „vargások” viszont kitettek magukért: negyedik helyezésük >,új megyei csúcs”. Ennél szebb szereplést a sportág krónikája még nem jegyezhetett fel. Tulajdonképpen a sors igazságszolgáltatása ez a siker. Éveken keresztül voltak résztvevői ők is az országos döntőnek, de egy-egy banánhéjon mindig elcsúsztak. Pedig azok a kislányok, akik az idén érettségiznek, kiérdemelték a sikert. mert a négy évük szinte a torna jegyében telt el. Sokan találgatták, Szegeden, hogy miből nőtt ki a megye tornasportja az iskolákban — és ha már adott a számtalan tehetség, miért nem tart igényt rá egyetlen égésűiét sem? Nos, ez a kérdés évek óta megválaszolatlan. Pedig nem egy klub tesz kétségbeesett erőfeszítést szinte reménytelen sportág talpraállítására, fecsérli energiáját utánpótlás-bázis kiépítésére — sokszor eredménytelenül. A torna szinte kézenfekvőén kínálja a versenyporondon való előrelépés lehetőségeit — hiába. De a lényeg tán nem is ez. Az országos közép- iskolás tornászbajnokság közönsége megbizonyosodhatott arról, hogy a sporttal eltöltött esztendők széppé, bátorrá, ügyessé formálták a fiatalokat. Közülük nem egy éppen a tornával eltöltött évek hatására választja a testnevelői hivatást. És a középiskola végén útravalónak — ez bőségesen elég. p. b. Népes mezőnyök sakkban Vasárnap Szolnokon, a Koltói úti iskolában rendezte meg a megyei sakk szak- szövetség a megyei ifjúsági bajnokságot. Különösen népes mezőny indult a fiúk versenyében. A színvonalas küzdelemben elsősorban a Lehel SC és a Szolnoki MTE OB II-es ifjúsági versenyzői vetélkedtek. Eredmények, fiúk: 1. Kovács István (MTE) 9,5, 2. Purkald (Martfű) 8, 3. Horgosi 8, 4. Serester (mindkettő Lehel) 6,5 pont (26 induló); leányok: 1. Szilágyi Mária (Szolnoki ÁFOR SE), 2. Gazdag, 3. Székely (6 induló). Csapatban megyei bajnok: Lehel SC 20,5 (Horgosi, Serester, Vas J.), 2. SZMTE 20, 3. Martfű 17, 4. Túrkeve 16 pont (8 csapat). Leányok: megyei bajnok: Kunmadaras SE 4,5 pont (Gazdag J., Gazdag E., Gyarmati). Budapesten a középfokú intézetek országos csapat- bajnokságán a jászberényi Lehel vezér Gimnázium leányai 18 csapat küzdelmében az 5. helyet szerezték meg (csapattagok: Bakó Tünde, Papp Erzsébet, Nyíkos Zsuzsa, Aczima Judit, Varga Ildikó. Edző: Kasnya Sándor). Sporthírek A magyar labdarúgó-válogatott keret tagjai csütörtökön délelőtt megbeszélésen vettek részt Tatán, délután edzésre került sor. Pénteken délelőtt lesz a Csehszlovákia elleni mérkőzés előtt az utolsó gyakorlás, utána Baráti Lajos szövetségi kapitány kihirdeti a Népstadionban szombaton pályára lépő együttest. * * * Az OTSH elnöke Juni Györgyöt bízta meg a Magyar Röplabda Szövetség főtitkári teendődnek ellátásával. * * * A Magyar Ökölvívó Szövetség elnöksége megtartotta alakuló ülését, amelyen részt vett dr. Beckl Sándor államtitkár, az OTSH elnöke is. A szövetség elnöke Kara- kas László, főtitkára Takács Béla, az elnökség taeiai: Havlik Béla, dr. Jákó Péter. Kincses Ferenc, Sermer György és Szumega Rudolf. SZÍNHÁZ A szolnoki Szigligeti Színházban este 7 órakor: Bugrisok. MOZI Szolnok Vörös Csillag: Filmregény I—n. (14. egységes legmagasabb helyiáron), Tisza: Csendes otthon. Rézhegyek királynője (ált. isk. mozibérlet műsora), Tallinn: Hollywood, Hollywood (50%-os felemelt helyáron), Vegyiművek: szünnap, Reptér : szünnap, Szandaszölős Terv: szünnap. Abádszalók Petőfi: Túl a félelmen (18, 50%-os felemelt helyáron). Jászapáti Táncsics: Volt egyszer egy vadnyugat 1—H. (14, 20%-os felemelt dupla lelyáron). Jászberény Lehel: K. O., Léggömb (ált. isk. mozibérlet műsora). Középiskolás filmklub, Karcag Déryné: Spartacus. Kisújszállás Adv: Fehér agyar visszatér (14. 50%- os felemelt helyáron). Kunhegyes Szabadság: Budapesti mesék (14), Kunszentmárton Körös: Cirkusz a cirkuszban, A csillagszemű (ált. isk. mozibérlet műsora). Mezőtúr Béke: szünnap, Dózsa: Ezüst tó kincse, A kis teve és a csacsi (ált. isk. és ovimozibérlet műsora), Szabadság: Ilyenek voltunk (14). ^.Tiszafüred Tisza: A néma dosszié, Törökszentmiklős Dózsa: Gyilkosság az Orient expresszen (14. 50%-os felemelt helváron). Hunyadi: Az óceán, Túrkeve Vörös Csillag: A sólymok vezetője. RÁDIÓ SZOLNOKI STŰDIO: 17.00: Hírek — A munkásmozgalom dalaiból — Arak — árváltozások. Interjú űr. Huszti Ernő kandidátussal, az MNB főosztályvezető-helyettesével — Pár perc dzsessz — A számítógép alkalmazásának úi módszerei a Szolnok megyei Víz- és Csatomaműveknél. Riporter: Dalocsa István — Kamaramuzsi- ka. Farkas Ferenc szerenádját a szolnoki fúvósötös adja elő — Tudomány a termelésben. Zöldségkutatók. Riporter: Pál- réti Ágoston — Filmslágerek. — 18.00—18.30: Alföldi krónika — Nótakedvelöknek — Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. KOSSUTH: 8.27: Űrhajósnak alkalmas, hallgatóink kérdéseire válaszol dr. Hideg János orvos—ezredes. — 8.37: Rossini: A selyemlétra. Egyfelvonásos opera. — 9.34: Kácsafürösztő. — 10.05: Gyermekeknek. — 10.29: Erik a fény. József Attila versei. — 10.34: Bach: I. brandenburgi verseny. — 11.00: Atokföld. Georgi Ka- raszlavov regényének rádióváltozata. — 12.35: Tánczenei koktél. — 14.03: Kóruspódium. — 14.25: Antológia Arany János műveiből. — 15.10: Medea. Részletek Cherubini operájából. — 16.05: Nagyfai barátaim. —17.10: Mihály András: Fantázia fúvósötösre és vonószenekarra. — 17.35: A gyorsuló idő nyomában. — 17.55: Kincses Veronika operettdalokat énekel. Közreműködik az MRT énekkara és szimfonikus zenekara. — 19.15: Vi- lágszínház. Don Juan. Moliére komédiájának rádióváltozata. — 20.35: Szerelemdal. Csokonai Vitéz Mihály versei. — 20.40: trj lemezeinkből. — 21.34: Láttuk, hallottuk. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Bemutatjuk úi felvételeinket. — 23.12: Madrigálok. — 23.25: Nóták. — 0.10: A Magyar Néphadsereg rézfúvós együttese játszik. PETŐFI: 8.05: Az izraelita felekezet negyedórája. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.33; Filmzene. — 9.00: A félreértett rendelet. Á Válaszolunk hallgatóinknak különkiadása. — 9.20: Magyar tájak dalaiból. — 10.00: A zene hullámhosszán. — 12.00: Tamássy Zdenkó szerzeményeiből — 12.33: Eberhard Wächter énekel. — 12.54: Nőkről — nőknek. — 13.24: Concertino Praga ’77. Részletek a nemzetközi ifjúsági zenei verseny magyar résztvevőinek műsorából. — 14.00: Kettőtől hatig... — 14.00: Jó utat! A Csúcsforgalom magazinja, telefon: 33-11-71, — Közben: 14.30— 14.35: Hírek. Körzeti időjárás.— 14.45: A beat kedvelőinek. — 15.30: Hírek. — 15.33: Műsorismertetés. — 15.36: Könyvről könyvért, irodalmi rejtvénymü- sor tiz percben az Állami Könyvterjesztő Vállalat budapesti 71. sz. zenei antikváriumából (V.. Múzeum kert 17.). — 15.46: Dallamról dallamra. — 15.46: Connie Francis negyedórája. — 16.01: Korda György külföldi slágereket énekel. — 16.22: Peter Loland zenekara örökzöld melódiákat játszik. — 16.33: Verdi: Az álarcosbál — Amélia áriája. II. felv. — Közben: 16.30—16.33: Hírek. — 16.43: Claudio Arrau zongorázik. — 17.00: ötödik sebesség, ifjúság— politika — kultúra, telefon: 130-020. hívható az adás ideje alatt. — 18.00: Mindenki iskolája. — 18.33: Nótamuzsika. — 19.35: Slágermúzeum. — 20.33: Ez is. az is . . . — 22.33: Az Európai Rádió Unió bigband hangversenye — I. rész. — 23.25: Gershwin: F-dúr zongoraverseny. TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR: 8.39: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.). (színes). — 8.45: Iskolatévé. Francig nyelv Úttörő-olimpia Befejeződtek a megyei döntők Labdajátékokban befejeződtek az úttörő-olimpia megyei döntői. Az idén az új kiírás értelmében. A és B kategóriában rendezik a versenyeket. Az iskolák részéről örvendetesen nagy volt az érdeklődés a labdarúgás I. és II. korcsoportjában, valamint leány és fiú kézilabdában. Eredmények. Kézilabda. A kategória, fiúk: 1. Jászszent- andrás (tn.: Jámbor Lajos). Lányok: 1. Jászapáti Petőfi úti isk. (tan.: Borics Oszkár). B kategória, fiúk: 1. Túrkeve Kossuth úti isk. (tan.: Nagy Ferenc), 2. Kunmadaras, 3. Jászberény, Gyetvai Ál. Lányok: 1. Besenyszög (tn.: Fazekas Sándor), 2. Törökszentmiklős Rózsa téri Ál, 3. Jászfényszaru. Kosárlabda. A kategória, fiúk: 1. Mezőtúr, 1. sz. Ál. Lányok: 1. Szolnok, Délibáb u. Ál. (tn.: Menkó Ilona). B kát. fiúk: 1. Tiszafüred, Zrínyi I. Ál, 2. Tiszafüred, Kossuth téri Ál, 3. Kisújszállás, Arany J. Ál. Lányok: 1. Tiszafüred, Zrínyi I. Ál (tn.: Mizsei Attila), 2. Tiszafüred, Kis Pál Ál, 3. Jászberény, Székely Ál. Röplabda. A kát. fiúk: 1. Szolnok, Áchim A. Ál (tn.: Vida Vilmos). Lányok: 1. Jászberény, Gyetvai Ál (tn.: Dózsa Erzsébet). B kát. fiúk: 1. Kunhegyes, Kossuth u. Ál (tn.: Füleki Sándor). Lányok: 1. Kunhegyes, Kossuth u. Ál (tn.: Füleki Sándorné). Labdarúgás. I. korcsoport, nagypályás, A kát. 1. Jászberény, Gyetvai Ál (tn.: Kalla Tibor), 2. Mezőtúri Kossuth téri Ál, 3. Kunhegyes, Kossuth úti Ál. B. kát.: 1. Pusztamonostor (tn.: Juhász Gyula), 2. Tiszakürt. Il.kcs. kispályás, A kát.: 1. Kunhegyes, Kossuth u. Ál (tn.: Füleki Sándorné), 2. Szolnok Mátyás ki. úti, 3. Mezőtúr,. 4. sz. Ál. B kát.: 1. T.-mik- lós, Rózsa téri Ál (tn.: Réf vy Imre), 2. Jászalsószentgyörgy, Birkózás Ai FTC nyerte a Tisza Kupát A Szolnok megyei Birkózó Szakszövetség a Szolnoki MÁV tornacsarnokában rendezte meg 11. alkalommal a Tisza Kupa serdülő kötöttfogású országos tiszteletdíjas versenyt. Valamennyi súlycsoportban népes mezőnyök indultak. Legnagyobb létszámmal az egriek jöttek. 23 birkózójuk • lépett szőnyegre. Szolnok megyét a Lehel SC, Karcag és Jászszentandrás fiataljai képviselték. Színvonalas döntőkben sok tehetséges fiatal hívta fel magára a figyelmet. Eredmények. 42 kg (6 ind.): 1. Kun (Eger), 2. Tarkó (Cegléd), 3. Kiss (Dunaújváros), 45 kg (7): 1. Godó (FTC). 2. Gombár (Cegléd). 3. Fehér (Kecskeméti SC). 49 kg (7): 1. Tekes (FTC), 2. Czinege (Debrecen), 3. Molnár (Eger), 53 kg (6): 1_ Szabó (KSC) „ 2. Varró (Dunaújváros), 3. Almási (Kaba). 57 kg (16): 1. Szilvás! (Vasas). 2. Madarasi A. (ÉVIG). 3 Mada- rasi S. (Karcag), 62 kg: (16): 1. Mészáros (ff. Dózsa), 2 Virág (FTC), 3. Molnár (Eger). 67 kg (11): 1. Spáczai (FTC). 2. Kecskés (Ü. Dózsa). 3. Gyöngy (Eger), 72 kg (9): l. siezák (U. Dózsa), 2. Szívós (Lehel SC), 3. Tóhelyi (KSC). 78 kg (5): 1. Kovács (Dunaújv.), 2. Fehér (Ü. Dózsa). 3. Király (Szeged). Nehézsúly (7): l. Király (Dunaújv.), 2. Luharik (CT. Dózsa), 3. Nagy (FTC). Pontversenyben: 1. FTC 19 (három első helyezés), 2. O. Dózsa 19 (két első helyezés), 3. Dunaújvárosi Kohász 14 ponttal. * A Szolnoki MAÍV birkózói Debrecenben a magyar bajnokság első Lépcsőjét jelentő területi versenyen szerepeltek, és várakozáson felüli eredménnyel tértek haza. Nyolc ifjúsági és junior. valamint egy felnőtt versenyző képviselte a kék-fehéreket, s közülük heten dobogós helyezést értek el, így valamennyien továbbjutottak a következő fordulóba. Eredmények, 48 kg: 1. Kiss. 52 kg: 1. Mihalik, 57 kg: 3. Tiger. 62 kg: 3. Bíró, 68 kg: 3. László. 74 kg: 2. Cza- kó, 100 kg: 3. Tóth VIT-vándorserleg Jászberényben a KISZ városi bizottsága a XI. VIT tiszteletére asztaliteniszben, atlétikában, birkózásban, kispályás labdarúgásban és sakkban vándorserleget alapított. A sakkozók villámtornán már eldöntötték a kupa sorsát. Nőknél a vándorserleget a Lehel vezér Gimnázium Bakó Tünde, Papp Erzsébet, Aczima Mária összetételű csapata nyerte a Lehel SC előtt. Férfiaknál ugyancsak a gimnazisták győztek, a csapat tagjai: Serester Zsolt, Nyitó Tibor, Nyári Zoltán. A további sorrend: Aprítógépgyár, Lehel SC. Egyéniben nőknél: Bakó, Papp, Varga, férfiaknál: Serester, Muhari. Nyitó sorrend alakult ki. nap edzőtáborban Három A Szolnoki MÁV sporttelepének futópályáját ugró- és dobóhelyeit hétfőn, kedden és szerdán huszonegy tehetséges atléta vette birtokába. Azok a fiatalok, akiket a megye különböző általános iskoláiból felmérő versenyeken válogattak ki és akik a művelődésügyi osztály segítségével a nyolcadik osztály befejezése után Szolnok középiskoláiban szeretnék folytatni a tanulást, a városi sportiskolában pedig a versenyzést. — Ez a második edzőtábor a gyerekeknek — mondotta Kővári Lászlóné, a szolnoki Városi Sportiskola igazgatója. — Az elsőt, a karácsonyi szünetben tartottuk, akkor az alapképességeket mértük fel. Most, a tavaszi iskolai szünetben azt néztük meg, hogy ki, milyen versenyszámra alkalmas. (középisk. IV. oszt.) En Fran- eais. Tel valat, telmaitre. — 10.40: Tévéovi. Iskolaelőkészítő tanfolyam. Fut, robog a kicsi kocsi. — 11.05: Kémia (ált. isk. 7. oszt.). Táplálékaink. — 12.05: Világnézet. Az erkölcs. — 14.50: Iskolatévé Tévéovi (ism.). — 15. l5: Kémia (ism.). — 15.40: Világnézet (ism.). — 16.38: Hírek. — 16.45: Lépés a holnap félé. Szovjet rövidfilm. — 16.55: Piacok az Antillákon. NSZK rö- vidfiim (színes). — 17.20: Malom. Utazási vetélkedő. — 17.50: Aranygyűrűsök. A szegedi körzeti stúdió műsora — II. rész. — 18.10: Reklámműsor. — 18.15: Mindenki közlekedik . . . Közlekedési műsor. — 18.30: öt perc meteorológia. Időjárás előrejelzés. — 18.35: Tudomány a termelésért. Légből kapott milll- árdok. Riportfilm. — 19.00: Reklámműsor. — 19.10: Esti mese (színes). — 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (színes). — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Delta. Tudományos híradó. — 20.25: Abigél. Szabó Magda ifjúsági regényének tévéfilmváltozata. I. rész (színes). — 21.40: Olom- betűs vallomások. Máriássy Judit (Kettőspont). Dokumentum- film-sorozat XVIII. — 22.15: Tv- híradó 3. 2. MŰSOR: 20.00: Zenés Tv-színház. Schubert: Házi háború. Vígopera (ism). (színes). — 21.00: öt perc meteorológia; Időjárás előrejelzés (ism.). — 21.05: Tv-hír- adó 2. — 21.15: Pavel Hlava munkássága. Csehszlovák rövidfilm (színes). — 21.45: Reklám- műsor. — 21.50: A halott asz- szony visszatér. Magyarul beszélő francia film (színes). (14 éven felülieknek!) BUKAREST: 15.05: Szünidei matiné. —15.30: Francia nyelvoktatás. — 16.00: Német nyelvű adás. — 18.05: A szív. Gyermekfilmsorozat. 19.00: Jóleső fáradtság. Riportfilm. — 19.20: A háború törvénye. Francia—olasz—jugoszláv játékfilm. — 20.45: Irodalmi-művészeti műhely. — 21.20: Tv-híradó. Németh Éva A sporttelepen Fedor István edző vezette a tábort.^ — Harmadik éve válogatunk, de talán ez a mostani a legszervezettebb — vélekedett. — Az ősszel és januárban tartott felmérésen mintegy kétszáz gyerek közül válogattuk ki a legtehetsége-l sebbeket. A megjelent huszonegy fiatal közül tizenhét lány, négy pedig fiú volt. Érthetetlen, hogy néhányan távolmaradtak. Akik eljöttek, valamennyien szorgalmasak, fegyelmezettek voltak, komolyan végezték az edzéseket. Sok ügyes atlétát találtunk közülük is kiemelném Katona Annát és Németh Évát. Vida Vilmos testnevelő is segített az edzések vezetésében. — A három nap is a gyerekek megismerésére szolgált. Általában tizennégy évesek, különböző felkészültséggel jöttek, s általános képzést kaptak. Érdemes megrendezni ezeket a táborokat, helyes ez a kiválasztási rendszer, az atlétika sokat nyer a fiatalokkal — foglalta össze véleményét. Megkérdeztük a fiatalokat is: hogyan érzik magukat a táborban, milyen terveik vannak a jövőre vonatkozóan, mit várnak maguktól? Katona Anna a törökszentmiklósi Csikós József általános iskola nyolcadikos tanulója, testnevelő tanára Kris- ton Ferenc. — Az őszi tehetségkutatón figyeltek fel rám, a törökszentmiklósi sportegyesület, igazolt versenyzője vagyok. Az idén a megyei mezei futóbajnokságot megnyertem, a területin pedig harmadik lettem. A Varga Katalin Gimnáziumban szeretnék továbbtanulni, s jó lenne kollégiumban lakni. A középtávfutást választom, s terveimben szerepel, hogy testnevelő leszek. Az edzőtáborban erős, komoly edzések voltak. Németh Éva a kisújszállási Kossuth Lajos úti általános iskola nyolcadikosa, testnevelője Varjú Péter. — A Verseghy Gimnáziumba szeretnék járni. A rövidtávú futást választom, s igyekszem minél jobb eredményeket elérni. Az edzőtáborban elégedettek voltunk az ellátással, az étkezéssel és az edzésekkel. Szakái Rozália „hármas életet él.” Abonyban lakik, Cegléden jár az egészségügyi szakiskolába és a szolnoki Városi Sportiskola igazolt versenyzője. De ez nem okoz nehézséget, hiszen Majercsik László, a sportiskola edzője abonyi, otthon tarthatják az edzéseket, Szolnokra csak a táborba jött be. Elégedett volt az edzőtáborral, már csak azért is, mert vasárnap 32,60 métert dobott gerely- lyel, holott a tavalyi legjobb eredménye 30,72 volt. — A jelentkezettek közül azokat, akiket felvesznek középiskolába és nem igazolt versenyzők, leigazoljuk, akik pedig már egyesületben sportolnak, átigazoljuk — mondotta Kőváriné. — A tavaszi szünetben egyébként ötven atlétánk és kajak-kenuzónk két hétig Gottwaldovban tartózkodott edzőtáborban, ahol rendkívül jó körülmények között készültek. Hasznosan telt hát a szün-_ idő. (pi)