Szolnok Megyei Néplap, 1978. április (29. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-09 / 83. szám

12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. április 9. ■ ■ Összecsukható ernyő- Végre, sikerült kinyitnom I Nyugodjon meg csapos úr. Hamis volt a bejelentés, hogy On vizezi a bort A KESZTYŰ Apámnak kesztyűt vet­tünk. Két százasba került. Mihelyt hazaértünk, azon­nal kicsomagoltuk. Nagyon szép volt. Az egyik azonban nagyobb volt, a másik ki­sebb. — Nem vagyok kicsinyes — mondta apám —, de vala­hogy jobban szeretem, ha a két kesztyűm egyforma. — Egyszerű — mondtam —, visszamegyünk az üzlet­be és megkérjük, hogy cse­réljék ki az egyiket. Késedelem nélkül elindul­tunk. Ugyanaz az eladónő volt ott, de valahogy nem akart ránk emlékezni. — Biztos, hogy ezt nálunk vették? — kérdezte gyana­kodva. Apám a szívére szorította a kezét. — Becsületszavamra — mondta. S Láttuk, hogy az eladónő vizsgálja a kesztyűt. — Mindegyik más — kiál­tott fel hirtelen örömteli meglepetéssel. — Ez azt je­lenti, hogy maguk két párat vettek! Egy nagyot és egy kicsit. Csak összekeverték őket. Apám energikusan tiltako­zott. — Nem, nem! — mondta. — Nem engedhetem meg magamnak, hogy így szór­jam a pénzt. A kisasszony mintha el­szomorodott volna. Hogy jobb kedvre hangoljuk, megmutattuk neki a blok­kot. Ez hatott. — Valóban csak egy pá­rért fizettek — állapította meg örömmel. — De kettőt vettek. Ezért most ki kell fizetniük a másik párat is. Eltartott egy ideig, amíg felfogtuk, hogy mit mond. — Esküszöm, hogy csak ezt az egy párat vettük — mondta apám, és ismét a szívére szorította a kezét. — Jó, jó — mondta az el­adónő. — Fizetnek, vagy hívjam a vezetőt?! Apám pánikba esett. — Fizetek — mondta tisz­telettudóan. — Minek rög­tön idegeskedni. Hosszasan forgattuk zsebe­inket. Tartalmuk semmi jót nem ígért. — Esetleg nem fogadna el pénz helyett árut? — áll­tam elő az ötlettel. Az eladónő szórakozottan nézegette a falat. Világos volt, hogy vár valamire. — Nagyon hálásak leszünk — ígérte apám. — Tudjuk értékelni a nagylelkűséget. A kisasszony kesztyűnket a polcra tette. — Kivételesen teszem — közölte fensőbbségesen. Csaknem megöleltük. Apám némi virágért szaladt. Barátságos fogadtatásra ta­lált. Azóta minden olyan kriti­kai észrevételt, amely a ke­reskedelemre vonatkozik, rágalomnak minősítünk. A kereskedelem tud keres­kedni. E gyik reggel, amikor felöltöztettek, hogy szokás szerint bölcső­débe vigyenek, én ordítani és toporzékolni kezdtem. Beszélni még nem tudtam, de torkomszakadtából ordí­tottam, és teljes erővel to- porzékoltam. Anyám megér­tette, hogy nem akarok böl- csibe menni. Telefonált a munkahelyére és egész nap otthon maradt velem. Aztán egyszercsak megint ordítani kezdtem, és nem mentem óvodába.- Nagy­anyám feljött faluról, sür­gősen nyugdíjállományba vonult, hogy gondjaiba ve­hessen. Következő alkalom­mal ismét ordítottam, to- porzékoltam és nem mentem a jelmezbálra. Gyönyörű doktor-jelmezemet odaadták a szomszéd fiúnak. Aztán — jól emlékszem! — később már nem toporzékoltam, hanem kérdéseket tettem fel. Ilyeneket: vagy hulla­dékvasat gyűjtök, vagy érettségire készülök. Szüleim úgy határoztak, az érettségi fontosabb. Aztán persze az ablakból észrevettem, hogy teljes gőzzel gyűjtik helyet­tem a vasat. Ezen kívül még azt is észrevettem, hogy Ljuszka Cselkina arca elpi­rul, szeme fároszként ég. N em akarok panaszkod­ni — mondta Lucul- lusné a barátnőjének —, a férjem szépen keres, a fizetését az utolsó fillérig hazaadja... Mégse jutunk semmire... Csodálkozol? Pe­dig így van... Tudod, az a baj, hogy sokat, túlságosan sokat költünk kosztra... Azok az örökös lakomák! Es min lehet a legjobban spórolni? A koszton... De nem nálunk... Nálunk nem lehet. Ha megemlítem a fér­jemnek, Lucius Licinius Lu- cullusnak, hogy rengeteg pénz megy el nálunk koszt­ra, rögtön a plafonon van... Pedig nem szemrehányóan mondom, vagy mit tudom én, ingerülten, ó, nem, csak csöndesen, halkan közlöm vele a tényt... Ha te tud­nád, mit kapok én ezért! Hogy sajnálom tőle az en­nivalót, hogy irigylem azt, amit megeszik, hogy éhen akarom veszejteni... En... Én! Hiába mondom neki ked-' vesen: senki sem akar téged éhen veszejteni, Lucius Li­cinius Lucullus. Örülök, hogy jó étvágyad van, ha íz­lik az étel, váljék egészsé­gedre és nagyra nőjj, én csak azt mondom, hogy ren­geteget költünk a hasunkra. A lakomák sok pénzbe ke­rülnek. A pávatojásokat nem ingyen adják, syriai szilva se potyog az égből és a hízott rigók is egyre többe kerülnek. Erre aztán dühösebb lesz. Odavágja magát a mozaik padlóhoz és azt üvölti: meg­keresi rá a pénzt, miért saj­nálom tőle a zábálnivalót. Később már ravaszabb let­tem, és igazolást szereztem arról, hogy nincs kire hagy­nom elöregedett nagyanyá­mat, ezért nem tudok el­menni az egyetemista építő­brigáddal. Egész nyáron át előttem volt, hogyan vonul­tak be a többiek a kupékba, s hogy Ljuszka Cselkina szeme folyton keresett vala­kit. Az újságos bódé mögött álltam, nem vettek észre. Később határozottan érez­tem, -nem bírom ki Ljuszka nélkül. Elfogott a félelem, de aztán beszéltem egyik orvosismerősömmel, aki iga­zolást adott arról, hogy visz- szamenőleg negyedíziglen beszámíthatatlan vagyok, s hogy nem szabad családot alapítanom. Ljuszka kerekre nyílt szemmel bámult rám és férjhez ment máshoz. Amikor meguntam az étter­mi kosztot, én is megnősül­tem. Nejem gyereket szere­tett volna, de én azt mond­tam: majd később. Egyszer miért rajta akarok spórolni? Én sajnálom? Én, aki örü­lök, ha azt tudom főzni ne­ki, amit szeret — legjobban a borsos tojássárgájába búj­Lucullusné tatott fügemadarat szereti, örülök, ha eszik. És én saj­nálom! Amikor megismer­tem, olyan cingár volt. mint egy lándzsa, és nézd meg most... Pedig akkor az anyja főzött rá... Hidd el, drágám, sokszor sírni tud­nék, — pityergett Lucullus­né. — Meg vagyok én áld­va ezzel az emberrel!... Máskülönben jó férj, de a hasa a mindene. A hasa a házi istene. Pedig nem is egészséges ez a sok evés, ivás az ő korában. Szegény­nek magas a vérnyomása, de nem hallgat rám. Azt hi­szi, ellensége vagyok és rosz- szat akarok neki... Látnád, hogy néz rám, amikor meg­említem előtte a lakomá­kat!. .. S ami a legdühítőbb. időn­ként, nagy ritkán, amikor eszébe jut, szememre veti, hogy nem tudok takarékos­kodni, s felelősségre von: hova teszem a pénzt? Hát most mondd, miből spórol­jak? Te is nagyon jól tudod, hogy csak a koszton lehet spórolni... De nálunk min­den sestertius kosztra megy. aztán, amint hazatértem a munkából, látom, a felesé­gem nincs otthon. Soha töb­bé nem találkoztuk. Sokáig ábrándoztam egy kutyáról. Terriert szerettem volna, napfényes reggeleken sétára indulni vele. Egy in­telligens öregúr eladásra kí­nálta csodálatosan bozontos kölyökkutyáját. Szemügyre vettem a kutyát, megnéztem lelógó sörényét, aztán bizal­masan közöltem: a kutyát sajnos, nem vehetem meg, mivel egy évre Afrikába utazom. Amikor elérkezett nyugál­lományba vonulásom ideje, munkatársaim egy kis bú­csúünnepséget akartak ren­dezni tiszteletemre, de én azt mondtam, köszönöm, májgyulladásom van. Egyik alkalommal a tele­vízió előtt ültem, és hirtelen úgy éreztem, halaszthatatla­nul találkoznom kell Ljusz­ka Cselkinával. Rég nem láttuk egymást, kereken öt­Bele kell ebbe bolondulni — szipogta Lucullusné. — Mindig tele vagyunk vendé­gekkel. A rómaiak szeretik a potyát... Amíg egy csöpp falernusi bor van az am- phorában, addig nem men­nek el... S nekem jókedvű­nek, szépnek és szellemes­nek kell lennem... Nem akarok panaszkodni, de na­gyon unom már az egé­szet. .. Meg is mondtam Lucius Licinius Lucullusnak, hogy gyűlölöm a lakomá­kat. .. Istenek, hol tarta­nánk már, mi mindenünk lehetne, ha kevesebbet költe­nénk za... ennivalóra! No de ma elhatároztam, hogy a sarkamra állok. Majd én megmutatom Lucullus úrnak, hogyan kell takaré­koskodni. Tudod, mit adok ma a vendégeknek? Teát és zsíroskenyeret! Egyszer azt is lehet adni, nem? Teám van otthon, zsírom is van. Aki akar, piritóst is lako- mázhat, fokhagymával, mert fokhagymám is van otthon. Majd én megmutatom! Ma egy fillért sem fogok költe­ni. Lucullus úr bizonyára csodálkozni fog, de nem ér­dekel! Ezt nem lehet to­vább csinálni! Elég volt! Abban a pillanatban, leve­gő után kapkodva, besurrant a szobába egy izgatott, ke­szeg matróna és azt kiáltot­ta: — Rohanjatok! Gyönyörű fenyőmadarakat lehet kapni a piacon! Lucullusné nagyot sikol- tott és kosarat ragadva, jobbjában bukszáját szoron­gatva, futólépésben elhagyta a házat. ven éve. Gyorsan elővettem a kalocsnimat és felkeres­tem. Amikor benyitottam hozzá, kezében cekker ló­gott, benne egy üveg kefir. Észrevett, sokáig bámult rám, majd megkérdezte: „Te vagy az? Már azt hittem, el se jössz”. A sírás környéke­zett, szerettem volna meg­csókolni szikkadt, madárso­vány kis kezét, de e-helyett megemeltem a kalapomat és ezt mondtam: „Bocsánat, valakivel nyilván összeté­veszt. ..” Hazatértem, újra leültem a televízió elé és elgondol­koztam eddigi furcsa élete­men. Miért történt minden így, ahogy történt? Gondo­latban végig követtem eddi­gi életemet, kitartóan keres­tem, hol hibáztam el? És úgy tűnik — megtaláltam. Engem nem értettek meg. Azon a reggelem, amikor tam, anyám szentül azt hit­te, hogy nem akarok böl­csődébe menni. És én nem ordítottam és toporzékol- mondhattam neki semmit, mivelhogy nem tudtam be­szélni. Csakhogy én azért ordítottam és toporzékoltam. mert a saját lábamon sze­rettem volna menni. (Fordította: Baraté Rozália) Tréfák Egy lakodalomban az egyik meghívott megkérdi a közelében álló fiatalembert: — Bocsásson meg, ön a vőlegény? — Nem, én már a negyed­döntőben kiestem. * * * — Mióta Máriával járok, nem dohányzom, nem iszom. — Annyira szereted? — Nem. Annyira kikölte­keztem miatta! * * * Egy járókelő figyelmezteti a részeget: — Ferdén áll a kialap a fején, barátom. — Honnan tudja, hogy nem én állok-e ferdén! * * * A szórakozott professzor az étkezőkocsiból visszatérve keresi fülkéjét. — Nem emlékszik a fül­ke számára? — kérdi a kalauz. — Nem. Csak azt tuaom, hogy fél órával ezelőtt a fülke ablakából egy tavat láttam. * * * — Barátom, mit gondolsz, szeret engem Nata? — Persze, miért éppen te lennél kivétel? * * * Az. orvosnál csörög a te­lefon. Egy kedves női hang megkérdi: — Bocsásson meg doktor úr, ugye ottfelejtettem a harisnyámat? — Nem, itt nincs. — Akkor biztosan a fog­orvosnál hagytam. * * « — Mit keres itt a sötét utcán? — A kulcsomat. — Éppen itt vesztette el? — Nem, egy kicsit arrébb, de ide jobban világít a lámpa! * * * — Tudod már az ábécét, kisunokám? — Tudom. — Milyen betű következik az A után? — Az összes többi. Humoros szófejtő szótár Fehér holló Közönséges holló, amely cementgyár környékén fész­kel. o Nekünk semmi felesleges nem kell Fiatal házaspárok állás­pontja a család tervezett létszámáról. Q Kékül-zöldül Bekapcsolja a színes tele­víziót. © Egyetlen hajaszála sem görbül meg Paróka-reklám. ® „Süpped a padló, hull a va­kolat, a hangulat mégis magasra csap" Házátvételi jegyzőkönyv „bizonyos hibák” feltünteté­sével. e Beadja a kulcsot A munkaidő végeztével le­adja a hivatali szoba kul­csát a portásnak. o Vénasszonyok nyara Az a nyugodt, de rövid időszak a nő életében, ami­kor unokái már felnőttek, de még nem alapítottak csa­ládot. O „Nálunk akkor jár, amikor akar” Óraüzlet reklámja. 0 Sötétlátás A lakók kényszerű reagá­lása az áramszünetre. 0 Kardos menyecske A női vívócsapat kiváló­sága. (A Krokogyilból) Mikes György Rimma Mazitova: A 1 Hl IBA

Next

/
Thumbnails
Contents