Szolnok Megyei Néplap, 1978. április (29. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-09 / 83. szám

IO SZOLNOK MfcGYEI NÉPLAP 1978. április 9. G „Vendégmunkások” a gyárban Aligha lehetne tévedéssel vádolni azért, mert azt állí­tom, hogy a vállalati belső problémák közül ma a mun­kaerőhelyzet foglalkoztatja leginkább a gazdasági vezető­ket. S talán azért sem, ha megemlítem, hogy a munka­erővel való gazdálkodás, — vagy ahogy ismertebb — a „munkaerő hatékony felhasz­nálása” már koránt sem okoz ennyi fejtörést. Pedig úgy vé­lem, hogy ez utóbbi a fon­tosabb. Nem újkeletű dolog, hogy az átmenetileg feleslegessé váló, vagy hasznosan nem foglalkoztatható dolgozókat egyik üzem a másiknak át­engedi. Ez helyesnek, logi­kusnak is látszik, a gyakor­lata azonban mind máig nem alakult ki. Tapasztalataim szerint — leggyakrabban az átadó és az átvevő üzem anyagi és szociális juttatásainak eltérő szintje okozza a problémát. Nyilvánvalóan felesleges munkaerőmozgást idéz elő,— például termelőszövetkezet és ipari üzem között —, ha az átmenetileg átengedett dol­gozók a vállalatnál nagyobb juttatásban részesülnek, jobb munka- és szociális körülmé­nyek közé kerülnek. A dolgozók ideiglenes áten­gedésére kötött szerződések aligha tudták a fluktuációt megszüntetni. így a partner inkább a saját üzemében igyekszik foglalkoztatni az átmenetileg „feleslegessé” vá­ló” dolgozókat, sok esetben a hatékonysági követelmények fiigyeimen kívül hagyásával is. (Erre a szabályozók is le­hetőséget adtak.) A másik ok, ami miatt a munkaerő ideiglenes átenge­dése csak „elv” maradt in­kább az „átvevő” munka- szervezetében okozott prob­lémákat. Az, hogy válogatás nélkül alkalmaztak embere­Eddig miért nem ment? Tervszerű együttműködés Azonos bérezés, jobb eredmény két oda vezetett, hogy az iparban megkövetelt munka­fegyelmet nem lehetett bizto­sítani, s ez rossz hatással volt az állandó munkásgár­dára is. Sokszor az derült ki, hogy az átmeneti létszám­többlet nem hozta meg a kí­vánt hatást, sőt a várakozás­sal ellentétes volt az ered­mény. Emiatt az ilyesfajta létszámpótiláshoz egyre rit­kábban folyamodtak a mun­kaerőhiánnyal küzdő válla­latok. Űjabban azonban jelei vannak az előzőeknél átgon­doltabb próbálkozásoknak. A Beton- és Vasbetonipari Művek szolnoki gyára a hoz­zá például földrajzilag közel eső olyan termelőszövetkeze­tekkel épített ki kapcsolato­kat, melyek idényjellegű ipari tevékenységet is foly­tatnak. Ennek ugyanis az az előnye, hogy a vállalathoz átengedett dolgozók már né­mi ipari gyakorlattal ren­delkeznek, tehát kevesebb nehézségbe ütközött a mi ter­melési szervezetünkbe való beilleszkedésük. o Az 1977-ben kötött szerző­dés szerint nem is a termelő­szövetkezetnék fizetjük a munkabért, hanem közvetle­nül a dolgozóknak és pedig ugyan olyan normatétel sze­rint, mint amit a gyárban al­kalmazunk. Az első, lényegében kísér­letnek számító átcsoportosítás a kezdeti tapasztalatok sze­rint már eredményesnek bi­zonyult. Az üzem termelése 20 százalékkal nagyobb, mint az előző év eddig eltelt idő­szakában, s ez alig több, mint 4 százalékos létszámnöveke­dés mellett következett be. Ez a módszer a korábbi gyakorlathoz viszonyítva új elemeket tartalmaz. Ilyen új elem, hogy nem általában az átmenetileg felesleges embe­rek átcsoportosítására vonat­kozik, hanem csak azokéra, akiknek a munkafeltételeit is képesek vagyunk úgy meg­teremteni, hogy a nálunk ki­alakított anyagi érdekeltsé­gi rendszert ne sértsük meg. o Bebizonyosodott, hogy az átcsoportosítás hatékonysága akkor biztosított, ha ipari, üzemi gyakorlattal rendel­kező dolgozók kerülnek az ipari termelési rendszerbe. Ennek a hatékonysága még fokozható, ha az átcsoporto­sítást hosszú távú szerződés szabályozza, mert a rendel­kezésre álló időalapot tervez­ni lehet s ismert az a termi­nus is, amikor rendelkezésre állnak, a „vendégmunká­sok”. A munkaerő-gazdálkodás rendszere értékelése, elemzé­se birtokában a külső és bel­ső munkaerő-átcsoportosítás is tervezhetővé válik, ami egvben a hatékonyság tuda­tos növelésének is a feltéte­le. Eredményt inkább ettől lehet várni, mint a külső se­gítségtől. Jámbor Ferenc a BVM szolnoki gyárának főkönyvelője A tisztességtelen haszon nyomában Árkedvezmény a megkárosítottaknak A megyei tanács végrehajtó bizottságának ipari osz­tálya huszonkét gazdálkodó egységnél tartott általános ár­vizsgálatot. Az ellenőrzés célja a termelői árak stabilitásá­nak biztosítása volt, ami egyben a fogyasztói árszinvonal védelmét szolgálja. A következőkben az ellenőrzések ta­pasztalatairól számolunk be. Az ellenőrzések egyötödét ä tanácsi helyi ipari válla­latoknál, a többit ipari és szolgáltató szövetkezeteknél tartottuk. A vizsgálat tapasz­talatai szerint a korábbi évekhez viszonyítva számot­tevően javult az „ármunka” tartalma, színvonala, s ennek következtében az árfegyelem is. Ezen belül a gépiparban, textilruházati iparban és a háziiparban magas színvo­nalúnak, a szolgáltató ága­zatban — a vizsgált egységek átlagához képest — alacsony­nak minősítjük az ármunkát. Kedvezőbb a kép a vegyes­ipari üzemekben. Az ellenőrzések során fel­tárt legjellemzőbb hibákat a következőkben lehet össze-' foglalni: Főleg a szolgáltató és ve­gyesipari termelő üzemeknél még mindig előfordul, hogy nem tesznek eleget árvetés­készítési kötelezettségüknek. Gyakran megsértik a bizony­lati fegyelmet. Például nem megnyugtató az anyagelszá­molás rendje, módszere; a normák nem kellően megala­pozottak. Sok helyen vitat­ható az árvetésben elszámolt anyagköltség: nem csökken­tették a felhasznált anyag ér­tékét az értékesített vagy fel­használt hulladék értékével, az árvetés során elmulasztot­ták az alkalmazott egység­árak „keverését”. A bérkölt­séget néhány szolgáltató vál­lalatnál és szövetkezetnél a műszakilag indokolt időszük­séglet meghatározása nélkül, a ténylegesen ráfordított órák bizonylatainak hiányában számították be az árakba. Felfigyeltünk az úgyneve­zett közvetett költségek hely­telen felszámítására is. Ti­pikus hiba, hogy nem a „dik­tált”. hanem a tényleges, az előző időszakokban kalkulált pótlék-kulcsokat vették fi­gyelembe. A vállalatok és szövetkeze­tek nagyobb hányada rendel­kezik már árpolitikai irányel­vekkel, illetve éves árterv­vel. Ezek azonban kezdetle­gesek. ma még nem iránytűi az árképzésnek, nem adnak elegendő biztosítékot arra, hogy az árváltozások terv­szerű, tudatos keretek kö- zötí maradjanak. így az árak — árváltozások esetén — a közvetlen piaci hatások­ra reagálva emelkednek. A gépipari és vegyesipari gaz­dálkodó egységek gyakran jogszabályellenesen az árak útján a vevőre hárítják a költségnövekedéseket, úgy, hogy az ismétlődő termékek árvetését évenként „aktuali­zálják.” Az árvizsgálatokat intéz­kedések követték. Ennek so­rán — a társadalmi elvá­rásokon túl — messzemenő­en figyelembe vettük az adott évben a termelőegység ármunkájának átlagos szín­vonalát és sajátosságait. Ez­zel együtt két esetben került sor a tisztességtelen haszon miatt kártérítés megfizette­tésére. A jogtalan bevételt az egyik esetben a vevő koc­kázati alapja javára utaltat­tuk át, a másik esetben a jogtalan haszon nagyság­rendjében árkedvezményre köteleztük a gazdálkodószer­vet. (... aminek a lakosság látta hasznát, tekintve, hogy ő volt a károsult is!) Hét személyt kellett fele­lőssé tennünk a helytelen ár­alakítás miatt, s velük szem­ben szabálysértési eljárást kezdeményeztünk. Két gaz­dálkodó egységnél négy ve­zető beosztású dolgozó ju­talmazásának csökkentését írtuk elő, további két veze­tőt pedig a felügyeleti szerv jogán figyelmeztetésben ré­szesítettünk. L. Nagy-Kórsa Márta a megyei tanács vb ipari osztályának főelőadója Pultok, hűtűk Ferihegyre A Ferihegyi repülő­tér ételbárjába ké­szítenek pultokat, olajsütőket, meleg­vizes ételtárolókat, különféle salátahű­tőket a Fémfeldol­gozó Ipari Szövet­kezet mezőtúri üzemében. Képün­kön a rozsdamen­tes acéllemezeket kézi ponthegesztő berendezéssel állít­ja össze Erdélyi Mi­hály és Székely István Változatok Még nem szupermarketek fl kis boltokra is gondolni kell Jelenleg a kereskede­lemben minden 100 fo­rint beruházásból 20-25 forintot gépekre fordita- nak. Ez nem túl sok, de azért mégis jelzi az új üzletek korszerűségét, nö­vekvő technikai színvona­lát. .. .Az új üzletekét! Ám bár­milyen gyorsan terjednek is az ABC kiszolgálási formák, megyénkben is jellemző még a kis bolt. S ezekre — akis alapterületű üzletekre — a berendezések tervezői nem gondolnak. Nem megoldott bennük hűtés, illetve a hű­tővitrinek egyes rekeszeinek szagmentes elkülönítése. Ugyancsak a nagy üzletek­re tervezték a szeletelő-, őrlő- és darálógépeket is, ha egyáltalán elfogadják erre a megrendelést valahol. Mérlegekre például több minit egy évet kell várni, fondantgéphez pedig csak nagy szerencsével lehet hoz­zájutni. Ám, ha esetleg si­került is megszerezni a leg­szükségesebb gépeket,- ezzel még koránt sem szűnnek meg a gondok. Sőt! Általá­nos tapasztalat megyénk ke­reskedelmében, hogy a be­rendezések az „elméletinél” is gyorsabban kopnak, rom­lanak. Különösen jellemző ez a hűtőkre és a mérlegekre. A korszerű optikai mérlegek pl. igen érzékenyek, javítá­suk legalább olyan „felad­vány” a boltvezetőnek, mint az új készülék beszerzése. Az alkatrészellátás rendkívül gyenge. Legtöbb helyen úgy oldják meg a hibás gépek javítását, hogy egy másik gépből átszerelik az alkat­részt. Ez természetesen pa­zarlás, de kényszer. Ugyancsak megoldatlan — még a korszerű üzleteikben is — a függőleges árumoz­gatás. Ez épp úgy történik, mint 50 vagy 100 évvel ez­előtt. A korszerű üzlethálózat kialakítása több, jobb gépet igényelne, megkövetelné a javító szakipari hálózat dol­gozóinak továbbképzését. A forgalomba hozott áru évről évre növekszik. 1977 utolsó negyedévében a me­gyei kereskedelem 16 száza­lékkal szerzett be több árut, mint egy évvel korábban. S erre az évre még a tavalyi­nál is 10 százalékkal na­gyobb forgalomnövekedést irányoztak elő a vállalatok és szövetkezetek. A több áru, a jobb kiszol­gálás megköveteli a keres­kedelmi hálózat technikai színvonalának növelését. Bóka János fl vállalati sokféle probléma létezik. Hogy csak a leggya­koribbakat említsem, van számottevő, jelentős, figye­lemreméltó, nagy, súlyos, komoly- sőt égető probléma is. Persze, nem azért soro­lom fel most ezeket, hogy valami ízelítőt adjak azok­ból a zsargonokból, amiket többnyire redőzött homlokú, gondoktól gyötört vállalati emberektől szoktunk hallani. Csupán azért említettem a fokozatokat, hogy érzékel­tessem, napi gondjaink kö­zött, milyen rangos helyre tört fel a munkaerőhelyzet, amit ugyanis újabban csak „égető” kérdésként emleget­nek. Szándékosan nevezem munkaerőhelyzetnek és nem úgy, ahogy gyakoribb, mun­kaerőhiánynak. Sokan ugyanis előszeretettel emle­getik e téma kapcsán — sőt ugyan erre célozva — a munkanélküliséget is. Csak persze hozzáteszik, hogy ka­pun belüli munkanélküliség­ről vagy munkakönyves mun­kanélküliségről van szó. Ugyan az a téma két vál­tozatban? Talán nem szorul különösebb bizonyításra, hogy a vélekedők mindkét táborának igaza van. Való­ban égető gond, hogy példá­ul élelmiszerboltok, patikák, kislétszámú szolgáltató he­lyek tartanak tartósan zár­va munkaerőhiány miatt és egyre több ilyen egység jut hasonló sorsra. Munkáskezek hiánya miatt nem tudja meg­felelő hatásfokkal kihasznál­ni új beruházásait több or­szágos jelentőségű nagyüzem. Millió dolláros konvertibilis valutától esünk el, mert nem sikerül néhánv száz embert átcsoportosítani kulcsfon­tosságú vállalatokhoz. A me­gyei üzemek egyre nagyobb hányadának arra sincs re­ménye, hogy a technológiai­lag szükséges létszámot elő tudja teremteni. Szóval így néz ki a prob­léma, amit égetőnek szoktak nevezni. És még az égetőnél is égetőbb, hogy a demográ­fiai prognózis szerint a lét­számnövekedés mérséklődé­se folyamatszerű. A legutób­bi megyei tanácsülésen elfo­gadott hosszútávú fejlesztési program szerint: „15 év alatt várhatóan, mintegy 3—4 ezer lélekszámmal gyarapodik a megye lakónépessége”. Ez azt jelenti, hogy az 1980-tól — 1985-ig terjedő időszakban csak mintegy ezerrel, ezt kö­vetően pedig lényegében se­mennyivel sem gyarapodhat az iparban foglalkoztatottak száma. Ezek után talán kissé kü­lönösnek tűnik, hogy mégis ..munkanélküliségről” beszé­lünk, sőt túlfoglalkoztatott­ságról s felesleges emberek­ről is... Azért, mert ugye­bár az volna a logikus, ha kevés az ember, mindenki jobban „ráhúz” és persze oda igyekszik, ahol elkel a segít­ség. A dolog nem ilyen egysze­rű. Az ember ugyan társa­dalmi lény, és tetteit alapve­tően a társadalmi célok ha­tározzák meg, ám cselekede­teit mindig motiválják egyé­ni érdekek, családi elhatá­rozások. így hát bizonyos injekciók­ra — vagy ahogy mostaná­ban említik — adminisztra­tív eszközökre is szükség van, hogy az imént említett logi­kus folyamat bekövetkezzék. Ebben a sorban első intéz­kedés volt az adminisztratív létszámzárlat. (3—4 százalék­kal csökkent a nem fizikai munkát végzők száma). Ezt később egy másfajta fékező rendszer váltotta fel. Felül­vizsgálták több menetben a másodállásokat s többször is ellenőrizték, hogy a rendel­kezéseket végrehajthatják-e? És az eredmény? Tömören: vitatható. Legalábbis abból a szempontból, hogy ezáltal több lenne a munkáskéz. Volt olyan intézkedés is, hogy minden ágazatban téte­lesen mérlegelik a létszám- igényt és „kimutatják” a fe­lesleget, meghatározzák a ve­zetők és vezetettek optimális arányát stb. Feltehetően ke­vesebb azóta a 2—3 beosztot­tal, csakis presztízs okokból kinevezett „kis” vezető. Volt rendelkezés arra is, hogy 20— 30 százalékkal növeljék a tel­jesítménybérben — ismer­tebb néven — a normában dolgozók arányát. Ugyanis a tapasztalatok szerint a fix béresek közül kerülnek ki leginkább — tisztelet a kivé­telnek — a jelenléti díjasok. Azok tehát, akik úgy vélik, hogy napi 6 vagy 7 órai „je­lenléttel” meg is szolgálták fizetésüket. Nos, ezek az „adminisztra­tív” intézkedések már intéz­ményes eszközei voltak a munkaerő hatékony foglal­koztatásának. S az előjelzé­sek szerint az élmúlt évben meg is hozták az eredményt. Legalábbis a vállalaton belül. több munkás- Máshova kéz persze nem jutott. Mert az igazat megvallva ritka eset az, hogy valaki — egyéb­ként jó munkás — felesle­gessé válik. S ha az történik,. mégis hogy a dolgozó veszi a cók-mókját, hogy más mun­kahelyet keressen — aligha fűti a nemes gondolat, hogy a munkaerőhiánnyal küzdő, népgazdaságilag fontos vál­lalatokat segítse. így a 'tá­vozások inkább a ..fluktuá­ció” címszó alá könyvelhetők el, mintsem a tudatos át­csoportosításhoz. Ezért a serkentő „injek­ciók” mellett a vállalatoknak is többet kellene tenniük a hatékony foglalkoztatás érde­kében. P. I. Összeállította: Palatínus István

Next

/
Thumbnails
Contents