Szolnok Megyei Néplap, 1978. április (29. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-30 / 101. szám
1978. április 30. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Munkásábrázolás a mai képzőművészetben A KOMPLEX KUTATÁSOKÉ I fáma és a probléma iránt " >Cllla ma nagyobb a közönség érdeklődése, mint az ötvenes évek eleje óta bármikor, de mások az indítékok, az okok. Az ötvenes évek elején új lehetőséget nyitott az az elementáris erővel feltörő igény, hogy új hősként ábrázolják a társadalmat meghatározó, megváltoztató munkásnak és a mezőgazdasági munkásnak az alakját, és megteremtsék a változásokat sűrítő új típust. A művész világosan láthatta vállalt feladatát, a közönség reagálása pedig többnyire viszonylag gyorsan igazolta szándékát és eredményét. Az azóta eltelt negyedszázad folyamán változott a típus, az eszmény, mint ahogyan más lett a munkás, a mezőgazdasági munkás élete és társadalmi tartalma is. És ami a képzőművészeti alkotás szempontjából különösen fontos: változott az üzemi, a mezőgazdasági munka környezete és maga a munkafolyamat. Az ötvenes évek elején a martinász-hős, a kaszás paraszt egyértelmű társadalmi-történelmi jelentés hordozója lehetett; a szerszám- attributum, a munkamozdulat világosan utalt a társadalmi osztály, réteg szerinti hovatartozásra. A nagyipari, nagyüzemi termelés legáltalánosabb és tipikusnak mondható mai viszonyai között azonban a művész sem tájékozódhat, alakíthat a régi módon. A korábbi attribútumok, a társadalmi helyzetre, sőt, osztályra utaló mozdulatok többsége érvényét vesztette, sokszor félrevezető. A kalapács vagy a fogó, a kasza, vagy a sarló, az azzal történt mozdulat, a régebbi munkás, paraszt ismérve, — a mai dolgozónak mások a munkakörülményei, _más az életformája: a művésznek egyszeri képben kell megragadnia, általánqsütjania azokat a folytonosan változó jellemzőket, amelyek nyomán mai embert ábrázol. A munkásábrázolás iránti mai érdeklődés; amely néha tnár-már számonkérésként hat és hangzik el, természetesnek tartható, habár figyelmen kívül hagyja a tényt, hogy a társadalmi-történeti változás és annak művészi visszatükrözése nincs egymással szükségképpen időbeli szinkronban. A hajdani martinász-ideál egy kialakulóban lévő munkáshatalom visszfénye és előrejelzése volt. Akkor még társadalmilag is, külső vonásaikban is különböztek egymástól a munkások, parasztok, értelmiségiek. Mára már eltűntek a külső ismérvek (öltözködés, mozgás), a munkahelyi jellemzők sem vonnak éles határt például a munkás és a mérnök alakja közé. A korábban szimbolikus töltetű építőmunkás alakja sem lehet ma már realitás, mert a tégla, a vakolókanál helyét elfoglalta a nem attribútum jellegű házgyár és előregyártott elem. A képzőművész viszont vizulális-érzéki közléssel szolgál, nem pedig fogalmakkal. Hosszú tapasztalat alakíthatja csak ki a megváltozott munkás-fogalomnak és osztály-fogalomnak új^ és érvényes képi megfelelőjét. A mai munkásábrázolás variánsait talán két fontosabb tartalmi-tematikai törekvésekkel jellemezhetjük a leginkább: egy „össznépi” típuskeresése és kialakítása, továbbá az ember és az általa formált anyag, világ új viszonyának megfogalmazása. Az alábbiakban néhány jellemző példájukat említjük. Vígh Tamás debreceni Magvetőjének kődombormű- vén, az Üvegfúvó vagy a Tudomány allegóriájának bronzalakjaiban formailag rokon módon és hangulatilag is hasonlóan általánosul új eszménnyé a munkásnak, a mezőgazdasági munkásnak, az értelmiségnek az alakja. Elbeszélő elemeinél fogva ta- * Ián még szembeszökőbb ez a tematikai változás Szuncsik János Földosztás című, 1972- es, nyíregyházi faliszőnyegén, Gyurcsek Ferenc Szerelő (1975.) volt ahhoz, hogy emberi sorsról, osztályról szóljon. Űj élményként hagyott nyomot az ötvenes évek közepétől az ipari táj, a megváltozott mezőgazdasági táj, de a hatvanas években a művészeket már leginkább a valóság megismerésének, birtokbavételének korszakos súlyú és általánossági kérdései foglalkoztatták. Prométheuszok, Ikaruszok feszegették a nagy kérdéseket, amit a világ megismerésének megnőtt lehetősége és felelőssége jelent; Segesdi György, Raszler Károly, Kiss István, Varga Imre stb. munkáiból áradt az erőnek, örömnek, vagy a szorongásnak a tudata. Az utóbbi években inkább az anyag megmunkálásának technikai és tematikai racionalitása látszik új kutatási terepnek, és ez itt-ott már közvetlenül hat a munkásábrázolásra. Akár úgy, mint Rózsa Péter papírgyári munkásokat ábrázoló kétfigurás lábatlani kompozícióján (1972), ahol az absztrahált alakok szinte összeforrnak az általuk formált anyaggal és mintegy abból teremtődtek. Akár úgy, ahol a cölöpöt verő munkás és a vörös zászlót tartó parasztasszony típusa között tulajdonképpen már nincs osztály szerinti megkülönböztetés. Igaz, ez esetben már maga a téma, a földosztás, történelmi téma, a parasztság életének-sorsának állomásait a szőnyeg szegélyének jelenetei vonultatják fel, és a földosztás mozzanatát monumentálisán megragadó képmező már a mai ember történelmi tudatát és ítéletét tartalmazza. Ügy látszik, a mezőgazda- sági munkás életét közvetlenebbül ismerő művészeket foglalkoztatja leginkább a múlt és jelen egymásrautaltsága. Ez ragadja meg a nézőt többek között Szalay Ferenc tsz-tárgyú képein, így a Történelem című, több önálló képből összeállított kompozíción! aholl egymást értelmezik a Tsz-közgyűlés című nagyobb kompozíció és a különféle mozzanatokat, típusokat felvonultató kis képek sora. Vígh Tamás: A Tudomány szimbóluma (1964.) mint Gyurcsek Ferenc szo- bor-munkajelenetein (1975— 1977), ahol az állványzat vagy a nehézáram porcelánja új, értelmező funkciójú posztamens szerepét tölti be, szakítva a százados gyakorlattal, hogy a szobor talapzata tartalmilag semleges formaelem. Arra viszonylag ritkán van lehetőség, hogy állandó nyilvánosságnak szánt, tartalmában monumentális faldíszítő munka szülessék; több az igény az építészeti dekorációra, díszítőművészeti alkotásokra. Az utóbbi évtized ritka ellenpéldái közül való Kádár György hatalmas méretű, Olajbányászok című szegedi .pannója, (1971) ahol triptichon-jellegű kompozíció fogja össze a munkáshősöket és a táji, környezeti elemeket, és expresszionisztikus erő hatja át nemcsak az alakokat, hanem a színnel—formával—térrel teremtett dinamikát. Korábban a művész sok mindent kifejezhetett a tárgyi környezet jelzésével. Egy hídfeljáró, egy vaskályha, egy nadrágszíjparcellákkal borított dűlő, egy üres tányér, egy szelet kenyér elég H»1»1«* erSSJ!b; napi élet problémáit sem kerüli meg. Bálványos Huba Állásidő című grafikája, több festő vissza-visszatérő témája a magukra maradó öreg parasztokról reális gondokat feszegetnek. Ez is hozzátartozik a típusok és helyzetek differenciáltabb feltárásával jellemezhető összképhez. A nagy távlatú művészi kutatómunkát azonban inkább az az alkotói gond hatja át, hogyan lehet valóban hitelesen és mai érvénnyel megfogalmazni azt a munkást, aki kül- sőleg-belsőleg különbözik elődjétől, mint ahogyan megváltozott magának a munkás- osztálynak a fogalma is, és állandóan változik a környezet — munkahely és otthon —, amit a munkás megteremt és amelyben él. Aradi Nóra Beszélgetés dr. Kurucz Gyulával, a DA TE rektorhelyettesével — Azon a vidéken születtem, ahol Ady, s kedyes városában, Váradon érettségiztem. Különben a versekre, a szépirodalomra — azt hiszem — nem vagyok eléggé érzékeny. Színházban is főképp azokat a darabokat kedvelem, amelyeknek mondanivalója közvetlenül köthető a való világhoz; Németh László drámáit például. Egyszóval: nem sok romantikus hajlandóság van bennem. Számomra a Hortobágy is egy olyan hatalmas, szikes területet jelent, amelyen átgondolt beavatkozással intenzív mezőgazdasági termelést lehetne folytatni. Ez persze nem azt jelenti, hogy tiltakozom a táj képének megőrzése, a Nemzeti Park Igazgatóságának koncepciója ellen. Csak éppen a megőrzés és a korszerűsítés jó összhangját kell megtalálni — Egyik dolgozatában éppen a hortobágyi talajok javítási lehetőségeiről írt. — A negyvenes évek végén, másodéves debreceni egyetemista koromban írtam ezt a dolgozatot, pályázatot nyertem vele. Ezután nem sokkal később az egyetemi tudományos diákbizottság elnöke lettem. — Az egyetem, után? — Erdei Ferenc, aki akkor földművelésügyi miniszter volt, maga mellé vett szakmai referensnek. Egy évig dolgoztam a minisztériumban, közvetlen munkatársaként Erdei Ferencnek, akinek óriási munkabírása, emberi, vezetői tulajdonságai, széles alapokon nyugvó szaktudása — máig “felejthetetlen példa számomra. 1953-ban, tulajdonképpen nagyon fiatalon, a hajd.úszo- boszlói tangazdaság igazgatójának neveztek ki. Közel nyolc évig vezettem a gazdaságot, s gyakorló mezőgazdászként is gyakran publikáltam különféle lapokban, a legváltozatosabb témákról. Hosszú ideig nem alakult ki bennem határozott vonzalom a mezőgazdaság valamelyik területe iránt. Termelésben szerzett tapasztalatainkat, bevált módszereinket, eredményeink hátterét igyekeztem akkoriban írott cikkeimben, dolgozataimban közreadni. Első nagyobb lélegzetű munkám a silókukorica négyzetes fészkes termesztéséről szólt, ezzel doktoráltam — 1958-ban. Két évvel később, amikor felvettek aspirantúrára, a gabonabetakarítás ökonómiáját választottam disszertációm témájául. Ekkor folyt a KGST égisze alatt egy nemzetközi gabonabetakarítási, vizsgálat. Ennek az eredményét összegeztem; 1964-ben lettem kandidátus. — Közben Karcagra került, a kutatóintézet élére. — Igen, éppen 15 éve, 1963-ban. A teljesség kedvéért: előtte két évig a gödöllői egyetemen voltam docens és — az aspiranitúra kötelezettségeinek megfelelően — több publikációm jelent meg a gabonabetakarítás gazdaságossági kérdéseiről. — Az igazgatói kinevezés nem ment a. tu- dományos tevékenység rovására? — Igazgatóként a kutatások ésszerű megszervezését, „menedzselését” tartom elsőrendű feladatomnak Amellett, hogy ennek igyekeztem megfelelni, nem hanyagolhattam el saját kutatásaimat sem. 1968-ig folytattam a kutatásokat a gabonatermesztésének — betakarításának ökonómiája területén, könyvem és sok cikkem jelent meg a téma néhány kérdéséből. 1968-ban meg- törént a magyar mezőgazdasági kutatóintézetek „profilrendezése”, a mi intézetünket a talajműveléssel és talajjavítással kapcsolatos kutatások országos központjának jelölték ki. Az intézetben dolgozóknak tehát más területre kellett átállniuk. Nekem is. Ekkor kezdtem el foglalkozni a talajjavítás közgazdasági kérdéseivel. Hogy miért éppen erre a területre esett a választásom? Magyarországon világviszonylatban is jelentős hagyományai vannak a talajjavításnak, de erre vonatkozó gazdaságossági kutatásokat nem végeztek korábban. A karcagi intézet feltételei nagyon jónak "bizonyultak ehhez a munkához, néhány nemzetközi viszonylatban is számottevő eredményt sikerült elérni. A karcagi intézetet a közelmúltban a Debreceni Agrártudományi Egyetem kutatóintézeté - vé minősítették át. ön tavaly augusztus óta i— a karcagi intézményvezetése mellett — az egyetem rektorhelyettesi te- endőit is ellátja. Mit je- lent ez a „státuszváltozás?” — A karcagi kutatóintézet, mindent összevetve: kis intézet. Amikor létesítették, fölösleges részletezni, más volt a mezőgazdasági tudományok állása. Ma és a jövőben csak a szellemi erők koncentrálásával lehet jelentős tudományos eredményeket elérni. Ennék tudatában — a párt tudománypolitikai irányelveinek alapján — jött létre az intézet és az egyetem kapcsolata. A feladat egyértelmű: olyan kutatási rendej kialakítani, amely az anyagi és a szellemi erők koncentrációján alapszik. Az együttműködés látható eredményeiről nen igen lehet egyelőre számol adni, az viszont máris érezhető, hogy a kapcsolódás megélénkítette a szellemi kapcsolatokat. A mezőgazda- sági kutatásokat talán sohasem kísérte olyan felcsigázott érdeklődés, mint napjainkban. Az eredmények az üzemeknek adnak nagy segítséget. Éppen ezért az egyetem vezetésének az az elképzelése, hogy a következő években a Tiszántúl mezőgazdasági lehetőségeinek komplex kutatására, kell ráállni. Ami személyes szerepemet illeti: ebben a munkában érvényesíthetem a kutatóintézetben szerzett tapasztalataimat. Szabó János ági vizsgálatok A Budapesti Műszaki Egyetem acélszerkezetek tanszékén laboratóriumi vizsgálatokat végeznek a könnyűszerkezetes építési kormányprogram jegyében. Tizennégy, különböző típusú csarnok egy-egy acél keretszerkezetét különleges berendezésekkel „valatják". Az országban egyedülálló mérőberendezés a hé- és szélnyomás hatásán kivül a csarnok többi tartóelemének a merevségre gyakorolt befolyását is vizsgálja és értékelt. A nagyszabású méréssorozat célja, olyan méretezési eljárás kidolgozása, amelynek alkalmazásával a könnyűszerkezetes csarnokok kevesebb acél felhasználósával építhetők fel.
