Szolnok Megyei Néplap, 1978. április (29. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-28 / 99. szám

Éljen a béke! Hz ENSZ-kőzgyülés namíbiai ülésszakán Fenntartásokkal fogadták a nyugati rendezési tervet KÖZLEMÉNY Franz Mulm budapesti látogatásáról Kommentárunk II kairói szappanbuborék Egy nem egészen ártatlan indítékú politikai szappan- buborék szétpukkadását volt kénytelen bejelenteni Ibra­him El-Kajubi egyiptomi fő­ügyész. A múlt héten őrizet­be vett négy nyugati állam­polgár és 20 palesztin arab állítólagos összeesküvéséről nyilatkozva közölte: nem igazolód,ott be az a gyanú, hogy ezek a személyek Egyiptomban végrehajtandó szabotázsakciók elkövetésé­re kapcsolatot létesítettek volna egy palesztin szélső­séges szervezet és az Aldo Morót fogságban tartó „Vö­rös Brigádok” nevű olasz terrorista csoport között. (Mindez azzal a céllal tör­tént volna, hogy a két szer­vezet együttműködve me­rényleteket hajtson végre az egyiptomi—izraeli különalku színhelyéül szolgáló épületek ellen.) A főügyész elmond­ta, hogy sem a vallomások, sem a tárgyi bizonyítékok nem támasztják alá a vádat. Az ügy felfújása két szem­pontból volt érdekes Kairó számára: egyrészt a külön- utas politikáját elvető pa­lesztin ellenállási mozgalom lejáratására, másrészt pedig arra, hogy még szorosabb el­lenőrzés alá vonja az Egyip­tomban élő palesztin mene­külteket. Damaszkuszban ugyanakkor Hafez Asszad Szíriái államfő fogadta Jász- szer Arafatot, a Palesztin Félszabadítási Szervezet el­nökét s a Szíriái —palesztin kapcsolatoknak az 1969-es kairói és az 1977-es sturai egyezmény keretében történő újjászervezéséről tanácsko­zott vele. (Mindkét megálla­podás a palesztinok libanoni státuszával foglalkozik.) Szí­ria ezzel is politikai támoga­tást nyújt a PFSZ-nek, amelyre Egyiptom és a li­banoni reakció nyilvánvaló­an egyeztetett mérgezett nyilakat lődöz. A palesztin felet, amely nélkül pedig semmiféle tar­tós rendezés nem képzelhető el a térségben, Izrael, az Egyesült Államok és' az arab reakció egyaránt a ki­bontakozás fő akadályának próbálja feltüntetni. A PFSZ azonban helyesen felismerte az amerikai politika célját, hogy megakadályozzák az arabok egységes álláspontjá­nak a kialakulását s az egyiptomi—izraeli tárgyalá­sokhoz való csatlakozásra bírják a „mérsékeltnek” mondott arab államokat. Fi­gyelemre méltó ezzel össze­függésben a PFSZ „árnyék­külügyminiszterének”, Faruk Kadduminak a minap ql- h angzott megállapítása: „Szadat egyiptomi elnök el­játszotta mind.en aduját, anélkül, hogy bármit is nyert volna. Ügy véljük, a tavaly ősszel született szovjet— amerikai munkaokmány tar­talmazza azokat a minimális elemeket, amelyek a közel- keleti probléma megoldásá­nak alapját képezhetik.” Az ENSZ-közgyűlés rend­kívüli namíbiai ülésszakának szerdai munkanapján a kor­mányaik állásfoglalását ki­fejtő felszólalók egyebek kö­zött az öt nyugati ország na­míbiai Rendezési javaslatát elemezték, figyelembe véve azt a tényt is. hogy Pretoria kedden a maga részéről el­fogadta az „ötödik” indít­ványt. Mint hírügynökségi jelen­tésekből kiderül, a szónokok többsége erős fenntartások­kal fogadta az Egyesült Ál­lamok, az NSZK, Franciaor­szág, Nagy-Britannia és Ka­nada rendezési elképzeléseit. Fenntartásait hangoztatta a zambiai külügyminiszter is, rámutatva, hogy a nyugati javaslat lehetővé teszi a Vorster-kormánynak, hogy ő diktálja a Namíbiából való dél-aírjkai kivonulás feltéte­leit. Csatlakozott hozzá Omar Bongo, Gabon kormányfője, Nincs döntés Nem közeledett az ameri- k|ai és az izraeli álláspont a két külügyminiszter két­napos tárgyalásain — tűnt ki az érdekeltek tegnapi megnyilatkozásaiból. Meg­beszélés-sorozatuk befejezté­vel Cyrus Vance „hasznos­nak” minősítette a véle­ménycserét és azt mondotta, hogy mindkét fél tanulmá­nyozza majd a helyzetet. Semmiféle döntés nem szü­letett. Mose Dajan ugyan­csak szűkszavú nyilatkoza­tából is az tűnt ki, hogy a nézetek változatlanul eltér­nek bizonyos kérdéseikben: „amerikai döntéseket vá­runk” — utalt Dajan arra, hogy Izrael (úgy látszik) ki­tart nézetei mellett, és Wa­shingtontól várja álláspont­jának) módosítását. A kér­désre, felújítják-e Izrael és Egyiptom különbesizélgeté- seit, a külügyminiszter az­zal válaszolt, hogy az — Egyiptomon múlik. Torinói merónylet Tegnap reggel újabb ter­rorista akció színhelye volt Torino. Két férfi és egy nő lakásából kijövet az utcán közrefogta a 41 éves Sergio Palmierit, a Fiat-művek funkcionáriusát és pisztoly- lyal többször lábon lőtte. Fél órával a merénylet után az ANSA olasz hírügynökség torinói irodája telefonhívást kapott egy ismeretlentől, aki szerint a „vörös brigá­dok” tagjai követték el az akciót. Az olasz rendőrség tegnap hajnalban kiszabadította fog­ságából Giovanna Amatit, Róma legnagyobb mozitulaj­donosának a lányát, akit két hónappal ezelőtt raboltak el. az Afrikai Egységszervezet elnöke is. A legkeményebb bírálatok egyike Kuba kép­viselője, Juan Almeida Bos- qué államelnök-helyettes ré­széről hangzott el. ö külö­nösen azt kifogásolta, hogy az „ötök” javaslata megke­rüli Walvis Bay, Namíbia mélytengeri kikötője hova­tartozásának kérdését, vagy­is lehetővé teszi a Vorster- rezsimnek, hogy továbbra is magáénak tartsa meg ezt a stratégiai szempontból rend­kívül fontos objektumot. Figyelemre méltó javasla­tok hangzottak el Peter Flo- rinnak, az NDK állandó ENSZ-képviselőjének felszó­lalásában; az ENSZ Namíbia tanácsa és a Swapo (a Sam Aujoma vezette délnyugat­afrikai népi szervezet) együt­tesen átmeneti kormányt ala.- kíthatna, amely nyomban nekiláthatna a valóban sza­bad választások megszerve­Plenáris tanácskozással és szekcióülésekkel folytatódott tegnap a Kreml kongresszu­si palotájában a Lenini Komszomol XVIII. kongresz- szusa. A kongresszusi küldöttek és vendégek körében nagy visszhangot váltott ki Leo- nyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának, a Legfel­sőbb Tanács Elnöksége el­nökének a kongresszus első napján, kedden elhangzott egy és egynegyed órás je­lentős bel- és külpolitikai megállapításokat egyaránt Georges Marchais: Tegnap délelőtt folytatta szerdán megkezdett ülését a Francia Kommunista Párt Központi Bizottsága. A pánt Politikai Bizottsá­gának beszámolóját előter­jesztve Georges Marchais hangsúlyozta, hogy a tagság óriási többsége — az FKP által vívott küzdelem egy fontos szakasza után — egyetért a pánt politikájával és vezetőségének tevékeny­ségével. A vita az egész pártban folyt, mélyreható, komoly, érdekes és pozitív volt, csak üdvözölhetjük ezt az eszmecserét — fűzte hozzá. Az FKP főtitkára megis­mételte, hogy a Politikai Bi­zottság értékelése szerint a párt semmiféle felelősséget nem visel a baloldal válasz­tási kudarcáért. „Arra a kérdésre, hogy akartuk-e a legkisebb mértékben is a zéséhez Namíbiában. Nemze­ti függetlenségének elnyeré­sét követően pedig a szabad és független Namíbia felvé­telt nyerhetne a világszer­vezetbe. Az NSZK ENSZ-nagykö- vete, mint a nyugati rende­zési javaslat egyik társszer­zője, a többi négy nyugati állam nevében is azzal pró­bálta leszerelni a jogos bí­rálatot és fenntartásokat, hogy a nyugati javaslat rend­kívül gondosan kiegyensúlyo­zott csomagterv „tartalmát egyszerűen már nem lehet semmiféle új feltételekkel megterhelni” — mondta Rüdiger von Wechmar, ami más szavakkal annyit jelent, hogy az öt nyugati hatalom és a tervükhöz beleegyezését adó Pretoria ki akarja zárni a namíbiai rendezés aktív részvevőinek és végrehajtói­nak sorából a namíbiai nép jogos képviselőjét, a Swapo-t. tartalmazó beszéde. A plenáris ülésen egyebek között hét köztársasági Komszomol Szövetség eTső titkára, 23 külföldi, köztük a csehszlovák, a lengyel. ' a laoszi, a mongol, a román, a Palesztinái küldöttség veze­tője szólalt fel. A délutáni plenáris üléssel párhuzamo­san nyolc szekcióban tanács­koztak a kongresszusi kül­döttek. A Szovjet Kommunista If­júsági Szövetség XVIII. kong­resszusa ma befejezi mun­káját. vereséget, hogy tettünk-e bármit is a győzelem és az ország számára szükséges változás megakadályozásáért, hogy hűtlenek lettünk-e bár­miben is a közös program­hoz, és ántottunk-e az egy­ségnek, mi nemmel, határo­zott nemmel válaszolunk — mondotta Marchais. A párt etekintetben semmiféle fele­lősséget nem visel, ezt az ál­láspontot fejtette ki március 20-án a Politikai Bizottság, s ezt továbbra is fenntartja a párton belüli vita pedig megerősíti. Marchais azt hangsúlyoz­ta, hogy a „fizessenek a gazdagok” jelszó nem a múlt század maradványa, hanem a mai kor elengedhetetlen követelményét tükröző cél­kitűzés. Ez az álláspont nem áll ellentétben a francia nép uniója címén meghirdetett irányvonallal, hanem töké­letesen beleilleszkedik. A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsá­gának meghívására április 26—27-én látogatást tett Budapesten Franz Muhri, Ausztria Kommunista Párt­jának elnöke és Erwin Scharf, a Politikai Bizott­ság tagja, a Központi Bi­zottság titkára. Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára fogadta az osztrák testvérpárt vezetőit. A ta­lálkozó során megbeszélése­ket folytattak a két párt tevékenységéről, a nemzet­közi helyzet és a nemzet­közi kommunista mozgalom időszerű kérdéseiről, vala­mint a két ország és a két párt kapcsolatairól. A meg­beszélések során hangsú­lyozták az enyhülési folya­mat megszilárdításának és további kiterjesztésének fon­tosságát. Kifejezésre juttat­ták álláspontjukat, hogy széles körű és hatékony erőT feszítések szükségesek az emberiség békéjét és biz­tonságát fenyegető fegyver­kezési hajsza beszüntetése, az új tömegpusztító fegyve­rek, közöttük a neutronbom­ba gyártásának megakadá­lyozása érdekében. Tevéke­nyen támogatják mindazo­kat a kezdeményezéseket, amelyek a katonai feszültség csökkentését, a leszerelés 'ügyét szolgálják. A két párt Képviselői tel­jes egyetértéssel állapították meg, hogy folyamatosan nö­vekszik a nemzetközi kom­munista mozgalom ereje és Nagygyűlés Havannában A kubai és etióp zászlók­kal, transzparensekkel és feliratokkal díszített havan­nai Forradalom terén csak­nem egymilliós lelkes tö­meg üdvözölte a kubai láto­gatáson tartózkodó etióp ál­lamfőt és Fidel Castrót, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkárát, a Kubai Államta­nács elnökét, miniszterelnö­köt. A nagygyűlés első szónoka Fidel Castro volt, majd Mengisztu Hailé Mariam emelkedett szólásra. A kabuli rádió tegnap es­te azt jelentette, hogy az af­gán fegyveres erők megdön­tötték Mohammed Daud kor­mányát és a hatalmat Abdul Kader tábornok vezetésével a „fegyveres erők forradal­mi tanácsa” vette át. A tá­bornok rádióüzenetében hangsúlyozta, hogy „Afga­nisztán történelmében most első ízben felszámolják a feudális zsarnokság és ön­kényuralom maradványait”. A kabuli rádió Islamabad­befolyása. A kommunista és munkáspártok önállóan ha­tározzák meg a saját orszá­guk konkrét adottságainak, s a szocialista forradalom ál­talános törvényszerűségeinek megfelelő politikájukat. A nemzetközi osztályharc kö­zös és nemzeti érdekei ugyanakkor egyaránt szüksé­gessé teszik a testvérpártok közötti kapcsolatok, a haté­kony együttműködés inter­nacionalista szolidaritás to­vábbi erősítését. Ehhez jó alapot nyújt az európai kom­munista és munkáspártok berlini értekezletének közös politikai állásfoglalása és cselekvési programja. A tárgyalások során Auszt­ria Kommunista Pártjának vezetői méltatták a gazda­sági, a kulturális és az ál­lamiközi kapcsolatok kedvező fejlődését a Magyar Nép- köztársaság és Ausztria kö­zött. Az MSZMP és az AKP képviselői hangsúlyozták, hogy a két szomszédos or­szág kapcsolatainak fejlődé­se, beleértve az utasforga­lomban bevezetett könnyíté­seket, jól szolgálja a két nép érdekeit, és a két párt — miként eddig — a jövő­ben is következetesen fellép e kapcsolatok további elő­mozdításáért. A szívélyes baráti légkör­ben és az internacionalista szolidaritás szellemében folytatott megbeszélésen részt vett Gyenes András, a Központi Bizottság titkára. (MTI) Az etióp nép soha nem fe­lejti el azt az internacionalista segítséget,! amelyet Kuba, a Szovjetunió, más szocialista országok és a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság nyújtott neki a külföldi ag­resszió elleni harcához. Ez a segítség hozzájárult ahhoz, hogy Etiópia visszaverje a Szomáliái támadást — jelen­tette ki Mengisztu JTailé Mariam, az Etiópiái Ideigle­nes Katonai Kormányzó Ta­nács elnöke ban és Üj Delhiben lehall­gatott adásában bejelentette, hogy a kormány tagjait őri­zetbe vették. Daud elnökről a közlemény nem tett em­lítést. Az AFP késő délután azt jelentette: teljes határozott­sággal még nem erősíthető meg az államcsínykísérlet si­kere, bár a rádió, a belügy­minisztérium épülete és a re­pülőtér a kormány ellen fel­lázadt katonai egységek ke­zén van. Ma befejezi munkáját a Komszomol kongresszusa Az FKP nem visel felelősséget a baloldal választási kudarcáért Felszólalt Castro és Mengisztu Katonai államcsíny Afganisztánban 77 AZ APARTHEID HÉTKÖZNAPJAI Mikor láthatom a fiamat?” — Mikor láthatom az iste­nért, mikor láthatom végre a fiamat? — Nem láthatja a fiát. Jól elbújtattuk. — Nincs miért elbújtatni. Otthon sohasem vertük őt. — Elég baj az. Ezért kel­lett nekünk pótolnunk, amit maguk otthon elmulasztot­tak. Ezit a párbeszédet Jan van der Vat, a londoni Times fokvárosi tudósítója jelen­tette lapjának, közismerten Anglia és a világ egyik leg­tekintélyesebb újságjának. Azzal a hírrel együtt, hogy a harmincéves indiai szár­mazású tanító (több mint egymilliós indiai származású etnikai blokk él Dél-Afri- kában, egy ideig Mahatma Gandhi is ott dolgozott), Ahmed Timol — nincs töb­bé. „A fiatalembert — írja a Times — a dél-afrikai biz­tonsági rendőrség, a BOSS tárgyalás nélkül tartotta fog­va. Édesanyja nagynehezen jutott el az illetékes BOSS- tisztig, akivel a fenti meg­rendítő párbeszédet folytat­ta. Fia huszonnégy órával később már halott volt.” „A hivatalos indoklás szerint — folytatja a Times — Ah­med Timol úgy halt meg, hogy kiugrott a rendőrség Vorster-téri épülétének ab­lakából, a tizedik emeletről. A Rand Daily Mail nevű lap válaszul egy fényképet közöl erről az épületről. Ki­derül belőle, hogy minden ablak) előtt sűrű acélrács fe­szül ...” „Tudósítónknak némi, nem éppen veszélytelen utánajá­rással sikerült megtudnia, mi volt a baj a fiatal in­diaival: egy rutinrazzia so­rán a BOSS emberei betil­tott könyvet találtak nála. És ez csak egyetlen csepp a dél-afrikai hétköznapok tengeréből” — fejeződik be a Times tudósítása. Nem sakkal a Timol-ügy után letartóztatták és öt év­re ítélték Dr. Gonville French-Beytagot, Johannes­burg — természetesen fe­hérbőrű — érsekét. A vád az volt ellene, hogy pénzt gyűjtött a jogtalanul, politi­kai okokból bebörtönzöttek nélkülöző családtagjai szá­mára. Az ítélet hangsúlyoz­ta: a bíróság csak „a vád­lott magas korára, egyhá­zi méltóságára és megren­dült egészségi állapotára te­kintettel szabott ki ilyen enyhe büntetést...” Színesbőrűek ritkán kap­nak ilyen „enyhe bünte­tést”. A betiltott Afrikai Nemzeti Kongresszus egyik vezetőjét, Nelson Mandelát már első lebukásakor élel- fogytiglanra ítélték. A föld­kerekség egyik legszörnyűbb poklában, Robben börtönszi­geten azonban az életfogy­tiglan ritkán tart sokáig. A feleség, Winnie Mandela — bár más módon — szintén a poklok bugyrait járja. Amikor férjét letartóztatták, ellene is vizsgálat indult. A BOSS igazán mindent meg­tett, hogy találjon ellene va­lami bizonyítékot, de Win­nie asszony akkor még nem politizált. Mjivel semmiféle „bűne” nem volt, a rezsim beérte a száműzetéssel. Fokváros­ból Johannesburg azóta vi­lághírűvé vált elővárosába, Sowetoba kellett mennie. A fiatalasszony hamarosan be­kapcsolódott a helyi diák- mozgalomba, és amikor ki­törtek a zavargások, az el­sők között tartóztatták le. Bizonyíték ezúttal Sem volt ellene, ezért tizenkilenc hónapos „vizsgálati fogság­ba” került. Szabadulása után kislányával együtt az oran- gei Brandfort város néger gettójának 802. számú kuny­hójába osztották be. „Ott­honát” csak a nap megha­tározott óráiban és megha­tározott távolságra hegyhát­tá el, látogatókat nem fogad­hatott. Négy sowetoi fiatalasz- szony, négy harcostársa da­colva a tilalommal mégis meglátogatta. Valamennyien egy-egy év börtönbüntetést kaptak — a BOSS-nak még a nyomorúságos kalyibák körül is van szeme és fü­le... Apartheid-ország törvényei szerint természetesen nem­csak a látogatók bűnösök, a meglátogatott is. Winnie Mandelát ismét bíróság elé hurcolták — ezúttal Bloe- menfonsteinben — és most már volt „bizonyíték” elle­ne: megsértette a száműzöt- tek számára szigorú „gyüle­kezési tilalmat”. Ez pedig'a hírhedt felforgatás elleni törvény hatálya alá eshet. Ha pedig valakit ennek alapján ítélnek1 el, ritkán ússza meg tíz éven alul... Harmat Endre (Következik: Két esküvő következményei)

Next

/
Thumbnails
Contents