Szolnok Megyei Néplap, 1978. április (29. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-23 / 95. szám

1978. április 23. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 15 SÍPSZÓ előtt Hol Ycmnak a fiatalok? A miinap Kunhegyesen jártunk, ahol a nagyközség néhány sportvezetője öröm­mel újságolta, hogy a Szol­noki MTE labdarúgó-kollé­giumának nyolcadikosai nem töltötték hiába a „focisuli­ban” a tanévet. Előrelátha­tólag jó bizonyítvánnyal és komoly labdarúgóismeretek­kel folytatják a középiskolát Szolnokon — és folytatják legalább középfokon a sportot is az MTE-nél. Azok az MTE-szurkol ók, akik árgus szemekkel figye­lik a fiatalabb évjárat ed­zéseit, és résztvevőit a hét­köznapi edzőmérkőzéséknek, serdülő, ifjúsági összecsapá­soknak, csillogó szemmel új­ságolják,. hogy Tassi, Zakar, Sándor, Varga, Kupeczki és még jó néhány gyerek bi­zony nagyon ügyes, és nem véletlenül hívják fel1 ma­gúkra olykor az országos vá­logatottak szakvezetőinek is a figyelmét. Jó hírek ezek, tudatos utánpótlás-nevelésre vallanak. Mindebből azonban a va­sárnapi NB Il-es bajnoki mérkőzéseken szinte semmit nem látunk. Köztudott, hogy Szolnok város, de az egész megye is NB I-es csapatra áhítozik, és erről a jelenle­gi középszerű szereplés so­rán sem mondtak le. A na­gyobb sikerekhez viszont — ez mér bebizonyosodott — ogy új, ütőképesebb csapat kell. Ennek a csapatnak vi­szont a körvonalai sem bon­takoznak. A bajnokság je­lenlegi állása pedig semmi okot nem ad a torokszorító izgalomra — sem a kiesés, sem a feljebbjutás „nem fe­nyegeti” az MTE-t, így soha jobb alkalom nem adódhat a bátor kísérletezésre, fiatalí­tásra. Aligha érthető tehát, miért nem él ezzel a: nagy­szerű lehetőséggel az MTE vezető edzője. Még ak­kor is vállalni kellene az ifjabbak szerepeltetését, ha ebben a pillanatban az idő­sebbek valamivel többet tud­nak. Természetesen nem az egész csapat generális lecse­réléséről van szó, hiszen Se­bőktől, Simontól még hosz- szú időn át leshetik a lab­darúgás tudományát a fia­talabbak. A közönség gyak­ran fejezi ki ingerültségét a látottak miatt — ám a jövő játékosainak zsengéi fö­lött minden bfeonnyai tü­relmesen napirendre térne. A mai, Nagykanizsai Olaj­bányász mérkőzésre Fried- manszky Zoltán edző a Komló elleni csapatnak sza­vazott bizalmat, mondván a vereség ellenére is elégedett volt küzdőképességükkel (?). A kezdő csapat tehát a kö­vetkező lesz: Szén drei — Kántor, Sebők, Simon, Ziel­bauer, Baran, Lódi, Kolláth, Szatmári, Dákay, Melis. Cs.: Boros, Kábák, Tassá. — P. b. — * * * A Szolnoki MÁV NB III- as labdarúgói ma Hajdúszo­boszlón lépnek pályára. A hétközi Ceglédi Bem SE el­leni találkozón időnként biz­tatóan játszott a csapat. A keret a következő: Donkia, Boros, Juhász, Árvái, Tóth Gy., Debreczeni, Nagy A., Szabó Z., Papp, Szabó I., Menyhárt, N. Szabó, Szántai, Rózsavölgyi, Hábensusz. * * * A Mezőtúri Honvéd a listavezető Szarvas együtte­sét fogadja otthonában. A Szabó Lajos SE csapata ép­pen a kritikus 10. helyen áll, s csak jobb gólarányával előzi meg az ugyancsak 30 pontot gyűjtött Gyulát. A hazaiaknak legalább döntet­lent kellene elérniük ahhoz, hogy ne kerüljenek hátrá­nyos helyzetbe. * * * Ugyancsak hazai pályán játszik a Lehel SC együttt- se. Az ellenfél, a Debreceni MTE 35 pontjával az élme­zőnyhöz tartozik, a 28 pontos Lehelnek azonban nagyon jól jönne a győzelem. A siker az erőviszonyok ismeretében nem elérhetetlen. 3á«iladányban hagyományai vonnak az atlétikának Kevés felszerelés — sok ötlet Szombaton már bajnoki pontokért Á vízilabda OB I sorsolása A szolnoki Városi Sportis­kola a tehetséges atléták ne­velésében ideális társra talált a jászladányi Hősök téri Ál­talános Iskolában. Bíró László igazgatóval az élen a peda­gógusok nagy segítséget nyújtanak a tehetséges fia­talok felkutatásában. A nagy­községben hagyományai van­nak az atlétikának: az álta­lános iskola tanulója volt va­lamikor a Szolnoki MÁV szí­neiben versenyző magyar vá­logatott Paróczai András, s itt kezdődött a pályafutása Gulyás Máriának is, aki most a sportiskola kihelyezett ta­gozatának edzéseit vezeti. Gulyás Mária sportpálya- futását kevesen ismerik a megyében. A jászapáti Mé­száros Lőrinc Gimnáziumban tanult, amikor 800 méteren megnyerte az országos közép­iskolai bajnokságot. Aztán a szegedi Tanárképző Főiskolán folytatta tanulmányait, és a SZEAC-ban ötpróbázott. Súlylökésben és 800 méteren első osztályú sportolló volt. Tanári diplomával a zsebé­ben is folytatta a sportolást; öt évig a Budapesti Építők­ben versenyzett, a Központi Sportiskolában edzősködött. Családi gondók miatt tért vissza Jászladányba, s a sportiskola nem véletlenül bízta rá a két éve szervezett kihelyezett tagozat edzései­nek az irányítását. Az atlé­tikával örökre eljegyezte ma­gát. — A felső tagozatosok kö­zül válogatom ki a tehetsége­sebbeket, akiket aztán a sportiskola leigazol — mon­dotta. — Az edzéseket Jász- ladányban tartjuk, a többi sportiskolással általában csak a versenyeken találkozunk. Ha valaki azt hinné, hogy ideális körülmények között dolgoznák, az nagyon téved. A nagyközségben ugyanis nincs salakos futópálya. A futóedzéseket mezőn, réten tartják. Nincs dobóhely és hi­ányzik a megfelelő ugróhely is. Kevés a sportfelszerelé­sük is. A sportiskolától ugyan kaptak már mini ug­ródombot és néhány gumi­diszkoszt, de ezeknél sokkal többre lenne szükség. — Nem szoktam soha kifo­gásokat keresni, sok ötlettel lehet dolgozni. Megfelelnek a saját magunk készítette sport­szerek is a gyakorlásra. A mostoha körülmények el­lenére is értek már el figye­lemre méltó eredményeket a két év alatt- Ecsédi András tavaly aranyjelvényes szintet teljesített, s az ezerméteres futásban bekerült az úttörő­olimpia országos döntőjébe. Kun Mária és Lados Márta már ezüstjelvényes, s az idén még jobb teljesítményt vár­nak mindkettőjüktől. Általá­ban húsznál több fiú és le­ány jár edzésre. Munkájukon sokat lendíthet majd, hogy az iskolában javulnak a sporto­lási, a testnevelési lehetősé­gek. — Az Ütépítő Vállalat egy évvel ezelőtt az iskola udva­rán társadalmi munkában ké­szített egy kézilabdapálya méretű bitumenes játékteret. Most az iskola tornatermét' bővítik — csaknem duplájá­ra, — mondja Gulyás Mária. Persze az lenne a végső megoldás, ha a nagyközség­ben felújítanák a meglévő sa­lakos futópályát s az ugró- és dobószámok gyakorlására is épülne kellő hely. Ezek azonban nem akadályozzák a jászladányi fiatalokat abban, hogy az idén ne folytassák jó eredményeiket, és ne képvi­seljék méltón a sportiskola színeit. (pi) Vízügyi szakközépiskolásoknak Országos sportverseny Szolnokon Egy hét múlva rendezik meg Szolnokon — az OSN és a VIT jegyében — a vízügyi szakközépiskolák! or­szágos sportversenyét, célul tűzve a tanintézetek közötti baráti kapcsolat elmélyítését és a versenymozgalom erő­sítését. Az országos viadalra kétévenként kerül sor, s az idén a szolnoki Vízügyi Szak- középiskolát érte az a meg­tiszteltetés, hogy házigazdája legyen az első ilyen rendez­vénynek. Április 29-én és 30-án a szakközépiskolában és a KÖTIVIZIG milléri sporttelepén asztali teniszben, illetve kispályás labdarúgás­ban és atlétikában mérik össze tudásukat az ország „vizes” diákjai. Az egyéni és a csapatversenyekben a legtöbb pontot szerzett is­kola elnyeri a Vízügyi Ku­pát. Az eliső országos víz­ügyi sportversenyt szombaton 8.30 órakor nyitják meg ün­nepélyesen. Áz Újpesti Dózsa a bajnok Eredmények: Székesfehér­vári MÁV—Csepel 2:1, Bé­késcsaba—Rába ETO 3:0, Ka­posvár—Pécsi MSC 1:0, Vi­deoton—MTK VM 1:1; Szom­bathely—Diósgyőr 2:2, Zala­egerszeg—SZEOL 2:0, Bp. Honvéd—Budapesti Vasas 2:0, Újpesti Dózsa—Ferencváros 1:1. Tóth Csaba (labdával a kezében) második volt korosztályában az elmúlt évi eredmények alapján a megye legjobb sportolói között. Szombaton már a bajnoki pontokért játszanak a vízi­labdázók az OB I-ben. Ami a sorsolást illeti, a törté­nelem ismétli önmagát: a Szolnoki Vízügyi SE csa­pata — akár az elmúlt baj­noki év nyitányán — ez­úttal is a Szentesi Vízmű ellen kezd. Akkor drámai csatában 5:4-re nyert a Szentes, és ennek a várat­lan vereségnek a sokkoló hatását csak hetek múlva sikerült levetkőzni. Egy fia­tal csapat első szárnypró­bálgatása volt ez a találko­zó és a vendégek győzel­müket, elsősorban fizikai fölényüknek köszönhették. Ezúttal más esélyekkel várják az összecsapást a szolnokiak, akik egyébként a nehéz kezdet ellenére is kivívták tavaly a vidék leg­jobbja címet. A téli felké­szülés jól sikerült, holt­idény a szó szoros értelmé­ben nem volt, hiszen a csehszlovákiai edzőtáborozás után a sátortetős uszodá­ban szinte állandóan rangos edzőpartnerekkel szemben köszörülték a fegyvert Bar- talis István fiai. Az egyik főpróba a Damjanichban rendezett Tisza Kupa volt, melyet a házigazdák nyer­tek. méghozzá olyan játék­kal, amely alig hasonlított a tavalyihoz. Erőtől duzza­dó, harcos és mégis szel­lemes pólót játszott a Víz­ügy — kupagyőzelmükhöz még kétség sem fért. Ügy lettek elsők, hogy közben Bartalis István bátran kísér­letezett a fiatalokkal. A döntő összecsapást például a harmadik számú kapus­sal, Bors Lacival kezdte — a másik kapuban a világ legjobb kapuvédője Molnár Endre állt — ám a szolno­ki kollégája így sem vallott szégyent: büntetőt hárított, ezzel hálálta meg az edző bizalmát. Űj színfoltot jelentett — és jelent minden bizonnyal a bajnokságban is — Ve- zsenyi Péter játéka. Nagy szükség van töretlen küzdő- szellemére, a kapu előtti határozottságára, de a ré­giek közül is valamennyi játékos előbbre tart, mint tavaly. A hét közben a főváros­ban egy tornán vett részt az együttes, harmadik lett, legyőzve a Bp. Spartacust, döntetlent játszva a BVSC- vel és az Ü. Dózsával, és az utolsó öt másodpercben balszerencsés vereséget szenvedve az Egertől. Je­lenleg Tatabányán a Dobó Kupán végzik az utolsó si­mításokat a csapat összjáté- kán a szakvezetők — aztán szombaton jön az igazi megméretés. A szentesiek tisztelik a szolnoki csapat eredményeit, és magukat esélytelennek tartják. Reméljük, nem cáfol rá­juk az idénynyitó. 1. forduló, április 29. (12. ford., június 4. — a pályaválasztási jog felcserélésével): Bp. V. íz zó—Tatabányai Bányász, O Dó­zsa—OSC. SZEOL, AK—Bp. Spar­tacus, Szolnok—Szentesi Vízmű. FTC—Eger SE, BVSC—Vasas. 2. forduló, április 30. (13. ford., szeptemberibe.). OSC—Bp. V. Izzó. Bp. Spartacus—Tatabányai B.. Szentesi V.—O. Dózsa, Eger SE—SZEOL AK, Vasas—Szolnok. BVSC—FTC. 3. forduló, május 6. (14. ford., szeptember 17.): V. Izzó—Bp. Spartacus, Tatabányai B.—Eger SE. OSC—Szentesi V.. Ü. Dózsa —Vasas, SZEOL AK—BVSC, Szolnok—FTC. 4. forduló, május 7. (15. ford., szeptember 23.): Szentesi V.— Bp. V. Izzó, Eger SE—Bp. Spar­tacus, Vasas—OSC, BVSC—Ta­tabánya, FTC—Ű. Dózsa. Szol- nok—SZEOL AK. 5. forduló, május 13. (16. ford., szeptember 24.): Bp. V. Izzó— Eger SE, Szentesi V.—Vasas, Bp. Spartacus—BVSC. OSC— FTC, Tatabánya—Szolnok. Ü Dózsa—SZEOL AK. 6. Torduló, május 14. (17. ford., szeptember 30.): Vasas—Bp. V. Izzó. BVSC—Eger SE. FTC— Szentesi V., Szolnok—Bp. Spar­tacus. SZEOL AK—OSC. Tata­bánya O. Dózsa. 7. forduló, május 20. (18. ford., október 1.): Bp. V. Izzó— BVSC. Vasas—FTC, Eger SE— Szolnok. Szentesi V.—SZEOL AK. Bp. Spartacus—O. Dózsa. OSC—Tatabánya. 8. forduló, május 21. (19. ford., október 7.): FTC—Bp. V. Izzó Szolnok—BVSC. SZEOL AK — Vasas, Ü. Dózsa—Eger SE. Ta­tabánya—Szentesi V.. OSC—Bp. Spartacus. 9. forduló, május 27. (20. ford., október 8.): Bp. V. Izzó—Szol­nok, FTC—SZEOL AK. BVSC— Ü. Dózsa. Vasas—Tatabánya, Eger—OSC. Bp. Spartacus— Szentesi V. 10. forduló, május 28. (21. ford., október 14.): SZEOL AK—Bp. V. Izzó, O. Dózsa—Szolnok, Ta­tabányai B.—FTC, OSC—BVSC. Bp. Spartacus—Vasas. Szentesi V.—Eger SE. 11. forduló, június 3. (22. ford., október 15.): ü. Dózsa—Bp. V. Izzó, SZEOL AK—Tatabányai B. Szolnok—OSC, FTC—Bp. Spar­tacus, BVSC—Szentesi V., Eger SE—Vasas. Úttörő-olimpia Szorgos készülődések Események A hónap elején befejeződ­tek a labdajátékokban az úttörőolimpia megyei küz­delmei. A győztesekre azon­ban oda-visszavágó alapon további erőpróbák várnak. Kosárlabdából a „B” kate­góriában a tiszafüredi Zrí­nyi iskola fiú- és leánycsa­patáé a babér. Az edzés vé­gén Mizsei Attila testneve­lő az esélyeket latolgatja. — Mindkét csapatom me­gyei bajnok, bár bevallom, nem mi vagyunk a legjob­bak. De biztosan a leghaj- tósabbak, a leglelkesebbek! A lányok Békés, a fiúk Csongrád megye győztesével kerültek szembe. A területi döntőkön kötelező az em­berfogás, és 160 centis át­lagmagasságú csapattal csak tengernyi mozgással lehet versenyben maradni a to­vábbjutásért. Korosztályuk­hoz viszonyítva a lányok a jobbak, a fiúknál nincs a nyolcadikos, 170 centis Gál Évához hasonló tehetség. Ami a tippeket illeti, még csak nyilatkozni se merek.. Egy „házzal arrébb”, Kun­hegyesen már természetes­nek hat, hogy a Kossuth is­kola röplabdásai sétalépés­ben lettek megyei bajnokok a „B” kategóriában. Füleki Sándor edző reálisan elemzi a sikert. — Az igazi erőpróba ez­után következik: mindkét csapatom szegedi ellenfelet kapott. A gyengébb nem tűnik jóval erősebbnek, tő­lük feltétlen továbbjutást remélek, mélynövésű fiaim­tól pedig a hiányzó centik pótlására a hagyományos, lelkes játékot. Megítélésem szerint esélyesek vagyunk. Ügy tűnik, a kunhegyesi úttörők között a röplabda mellett új sikersportág, a labdarúgás bontogatja szár­nyait. A Kossuth iskola nagypályásai egyetlen gól miatt végeztek a megyében a harmadik helyen, a ki­csik viszont eddig még pon­tot se veszítettek! Imponáló. 27:2-es gólkülönbséggel let­tek járási elsők az „A” ka­tegóriában. s a megyei dön­tőben se kegyelmeztek sen­kinek. Három mérkőzésen kilencszer zörgették meg az ellenfelek hálóját, és csak egyetlen öngólt kaptak. Mivel már az általános is­kolásokat „kinőtték” a ki­csik, a mezőgazdasági szak­iskola udvarán éppen az el­sősök ellen játszanak. A 3:3-as végeredmény csak azok számára meglepetés, akik még nem látták fociz­ni ezt a kollektívát. — Heti öt edzés, regge­lenként kétezer méteres fu­tás a legjobb gyógyszer a Szentes elleni összecsapá­sokra — sorolja Szabó And­rás edző. — A kilenc hato­dikos között akad három, akit bármelyik kispályás úttörőcsapat elfogadna. A tizenötévesek ellen is válta­kozó eredményekkel szere­pelünk, így nagyon bízom a srácokban. Mit tippelek? Nézze, aki legyőzi ezt a gárdát, szerintem az a vég­ső elszámoláskor fenn lesz a dobogón. Titokban abban is reménykedem, hátha az idén nem akad ilyen csa- l pat... Mindenesetre május else­jére kiderül: az öt együttes közül hány lépett egyet az előbb említett magaslat fe­lé .. D. Szabó Asztalitenisz. NB I. férfi: Honvéd Kilián FSE—DÉLÉP. Szolnok, repülőtéri tornacsar­nok 9.30. A Pedagógus, Szak- szervezet megyei döntője: Szol­nok, Vegyipari Szakközépisko­la 9. Birkózás. Országos serdülő Szabadfogású verseny: Túrkeve 10. Országos junior szabadfogá­sú verseny: Törökszentmiklós, Bercsényi Gimnázium 10. Kézilabdái. Megyei bajnokság, férfi: Túrkeve—Honvéd Gyulai SE 9, Tiszapüspöki—Honvéd Kilián FSE 10. Tisza Cipő SE— Kunhegyes 9. Törökszentmiklós —Lehel SC 9. Mezőtúri AFC— Ku nszentmár ton 9, Jászárok- szállás—Jászszentandrás 10. Női: Mezőtúri AFC—Kunszentm ártó n 9.30, Tiszaföldvári Gimnázium— Jászboldogiháza 10, Lehel SC— Tiszafüred 9.30. Kasárlabda. NB II. női: Szol­noki MÁV—Fér. Vasutas. Szol­nok, MÁV-sportcsarnok 11. Me­gyei bajnokság. férfi: Lehel SC—Karcagi MOSZ 10. Női: Jászberényi Tanítóképző—Tö­rökszent máklós 8.30. Röplabda. NB I. női: Lehel SC—Haladás VSE. Jászberény, hűtőgépgyári sportcsarnok 10. Sakk. A Pedagógus Szakszer­vezet megyei döntője: Sjzolnok. Vegyipari Szakiközépiskola 9. Vízilabda. Országos serdülő bajnokság: Szolnoki Vízügy SE —Szentesi Vízmű. Szolnok. Damjanich uszoda 11. Labdarúgás. NB II.: Szolno­ki MTE—Nagykanizsai Olajbá­nyász, Szolnok, Tiszaiiget 16. NB Hl.: Mezőtúri Honvéd­Szarvas. Mezőtúr 16, Makó, Le­hel SC—Debreceni MTE, Jász­berény 16. Geiger. Megyei baj­nokság: Jászárokszállás—Kunhe­gyes 16, Szántó, Tiszafüred— Knniszentmárton 16. Czifra, Ti- szafiöldvár—Jászberényi Vasas 16 (Csongrád megyéből). Szol­noki Vegyiművek—Szolnoki Cu­korgyár. Vegyimű vek-pálya 10 (Békés megyéből), Üjszász— Túrkeve 16 (Heves megyéből!. Fegyvernek—Jászapáti 16, Tájid, Jászkisér—Tisza Cipő SE 16, Asztalos. Törökszentmiklós— Honvéd Kilián FSE 16 (Hajdú megyéből), Rákóczifalva—Kar­cag 16. Pálinkás. Idegenben szerepelnek: a Szol­noki MTE cselgáncsozói Győr­ben, a férfi kézilabda NB II- ben Tiszai öld vár Hódmezővá­sárhelyen, a férfi és a női ko­sárlabda NB n-ben a Szolnoki Olajbányász, illetve a Szolnoki MTE Nyíregyházán a mezőgaz­dasági főiskola csapatai ellen, a női röplabda NB H-ben Kun­hegyes Kisterenyén. az országos ifjúsági vízilabdarbajnokságban a Szolnoki Vízügy SE Hódme­zővásárhelyen. a labdarúgó NB Ill-ban a Szolnoki MÁV Haj­dúszoboszlón, a női telke NB n-ben a Szolnoki MÁV Nyír­egyházán. férfiaknál a Honvéd Gyulai SE Egerben, az asztali- tenisz NB il-ben a Szolnoki Vízügy SE Csepelen, a Lehel SC Diósgyőrben, az NB Hl-ban a Szolnoki Volán Leninv áros­ban, Mezőtúr pedig Budapes­ten, a K. Lombik ellen.

Next

/
Thumbnails
Contents