Szolnok Megyei Néplap, 1978. április (29. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-15 / 88. szám
1978. április 15. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Megmozdultak az üzemek Felújítják a Vágó Pál házat Tavaly februárban cikket közöltünk a siralmas állapotban levő jászapáti Vágó Pál ház sorsáról. A riportban szerepelt az építészeti szak- . értők véleménye is, mely szerint az épület felújításához egymillió forintra lenne szükség. A nagyközségi tanács egyéves felújítási alapja' pedig meg sem közelíti ezt az összeget. Ráadásul a közoktatási és közművelődési intézményekre is ráférne egy alapos felújítás. A hagyományokat tisztelő jászapátiak azonban megtalálták a Vágó Pál ház megmentésének módját. Ugyancsak tavaly februárban tanácsülésen tárgyalták meg, hogy kétszázezer forintot fordítanak a legfontosabb munkálatok elvégzésére. A nagyközség üzemi, szövetkezetei — a Váci Kötöttárugyár jászapáti részlege, a helyi Áfész, a Velemi Endre Termelőszövetkezet, a JÁSZTEJ jászapáti üzeme — szocialista brigádjai, szakmunkástanulók, s még az általános iskolás diákok is felajánlották segítségüket. A szorgos kezek Emlékszoba és „múzeum” munkája nyomán egyre szépül, fiatalodik a régi épület. A villanyszerelést a JÁSZTEJ Villám szocialista brigádja végezte el. A húsz dolgozóból álló brigád vezetője Csőke János elismerően szól. munkatársairól: — Ha társadalmi munkáról van szó, mindenkire számíthatunk. A brigádunk patronálja az 1-es számú óvodát, játékokat „gyártunk” a kicsiknek, megjavítjuk az elromlott olajkályhákat, berendezéseket. Amikor a Vágó Pál ház sorsának ügyében megkerestek bennünket, felajánlottuk a hétvégeket. Az eddigi munkánk értéke öt- hatezer forint. Szeretnénk megsokszorozni. Lesz rá lehetőség, hisz akad még tennivaló a házban elég. „Bevezetésre” vár az üzem „Március 8.” szocialista brigádja is. — Sokat jelent nekünk ez a „régi épület” — mondja Tóth Istvánná, a brigád vezetője. — Jászapátin nem sok látnivaló akad az idegeneknek. Ami viszont van, vigyáznunk kell rá. Ezért is ajánlottuk fel segítségünket.-T- Mi lesz a munkájuk? — Mivel a brigád lányokból, asszonyokból áll, a takarítást, a könnyebb, az aprólékos munkákat vállaltuk el. Reméljük, hamarosan sor kerülhet rá, s ez egyben azt is jelenti, hogy kész a felújítás. A felavatás után közösen megnézzük újra a mi múzeumunkat. A megszépülő házban ismét kiállítják Vágó Pál néhány alkotását, festőállvány át, kiszáradt palettáját, ecseteit, s néhány személyes használati tárgyát. Az emlékszoba mellett egy paraszti konyhát rendeznek be, állandó kiállítás nyílik jász szűrhímzésekből, s a kenderfeldolgozás eszközeiből. A megújuló épületben lehetőség nyílik a diák honismereti szakkörök foglalkozásainak megtartására is. T. G. FILM JEGYZET VADEMBER JEAN-PAUL Roppeneau filmrendező és stábja néhány hét vakációra indul. Talán unják már a francia Riviéra előkelő nyüzsgését, egy bre- tange-i olajfürdőre se különösebben vágynak, így aztán ráböknek a térképre: irány Dél-Amerika! Kiválasztanak egv csendes kis szigetet, ahol kék az ég, forrón tűz a nap és hajladoznak a pálmafák. Sütkéreznek hát a homokban, megmártóznak a hűs habokban. .. és mellesleg csinálnak egy filmet. Véletlenül, vagy — kockáztassuk meg a feltevést — szándékosan magukkal viszik a kamerákat, lámpákat, néhány tekercs filmet. Hívnak két népszerű színészt: Catherine Deneuvet és Yves Montand-t. Elégedetten és várakozással dörzsölhetjük kezünket: van rendező (a „Filmszem” kategorikus és talán elhamarkodott megállapítása szerint „a legkiválóbb filmvígjáték-rendező Franciaországban”), sztárok, napfény, homok, tenger... Mi kell még?! De a néző fenemód igényes. És miközben feszengve és türelmetlenül végigüli heti kimért másfél órás büntetését, óvatosan, csak így zárójelben, halkan megjegyzi: egy történet kellene még... egy történetecske... legalább néhány ötlet... esetleg egyetlen gondolat.. Az alkotók azért próbálkoznak. Birkóznak nemes céljukkal: a semmiből teremtsenek egy pergő ritmusú kacagtató filmvígjátékot. Esküvőt látunk. Mediterrán csivitelés, latin hangzavar bombázza a menyasszony idegeit, akinek türelme jóindulattal is csak végesnek mondható. Már a nászi ágyból kibújik és otthagyja bol- dogságbap. szuszogó férjét. Nagy sárga táskájával cset- lik-botlik a városban, gondosan irányított véletlenek újra és újra egy furcsa, álmos idegen szobájába sodorják. Az idegen pedig készségesen segít a bosszút lihegő ifjú férj elől menekülő hölgynek, márcsak azért is, hogy viszszanyerje éjszakai nyugodalmát. Reményeiben azonban csatlakozik. Hiába rakja fel a párizsi gépre Nellyt, hiába vitorlázik vissza megköny- nyebbülten szigetére. A lány már a parton várja. Robinsonunknak nincsen szüksége Péntekre, mégha az egy vonzó nő képében akar is ráakaszkodni. Tudja, hogy az elkerülhetetlen happy-endig még van egy teljes óra. A hátralevő percekben tehát ez a felesleges csetepaté és ötlet- telen civódás ölti az imént követelt történet látszatát. A módfelett igényes néző mégis elégedetlenkedik. Pedig láthat egy jobb sorsra érdemes nagyszerű színészt — Yves Montand —, aki mint „vadember” néhány napos szőrzettel dologtalanul lődörög a szigeten. Láthat egy gyönyörű színésznőt — Catherine Deneuve —, aki maradéktalanul eleget tesz feladatának és mindannyiunk elvárásainak: szép. Ezt a legkülönbözőbb beállításokban, változatos ruhaneműben és anélkül is bizonyítja. A „Vadember” a „sok hűhó semmiért” — típusú filmek közé tartozik. Édestestvére a Piedone-sorozatnak és egyéb kalandfilmeknek. Úgynevezett habkönnyű szórakoztatás, sok galibával, mulatságos helyzetekkel. Csak azért bonyolódnak, kaszálódnak össze a szálak, hogy legyen mit kibogozni. Tudjuk ezt és nem is várjuk, hogy é filmeket mindenáron „mondanivalóval” körítsék. Sikerüket, egyben értéküket is äz alkotók találékonysága dönti el. Van-e egy másfél órás filmhfez elegendő ötletük? Nos, Rappeneaunak, a „Vadember” rendezőjének nem volt. Még egy rövidfilmhez sem. A MINDIG okvetelenkedő néző már csak egyet nem ért: miért kellett ezt nekünk megnézni? Igaz, senkinek nem árt. De Yves Montand és á francia film hírének nem is használ. Bérezés László Zenélő órák a Galériában A közgazdasági szakközép- iskola énekkara ad hangversenyt Vájná Katalin vezényletével vasárnáp a Szolnoki Galériában. A zenélő órák hangversenysorozat keresőben az ezt követő vasárríhp'ökön az Abonyi úti általános iskola énekkara, a szolnoki Áfész Kodály kórusa, s a Ságvári körúti általános iskola énekkara lép pódiumra. A zene barátai a műsorok meghallgatásán túl megcsodálhatják a Galériában a Kaukázusi szőnyegek című kiállítást is. Ű/könyvek vN 1 ^ 1 JohnBrov* balladája wm A Kossuth Könyvkiadó a Maixizmus-leninizmus klasz- szikusainak kiskönyvtára új köteteiként megjelentette Engels Ludwig Feuerbach és a klasszikus német filozófia vége című művét, továbbá Lenin A nacionalizmus elleni harcról, valamint A párt vezető szerepe a szocialista építésben című műveiből készített összeállítást. W. E. Burghardt du Bois, a neves amerikai tudós John Brown balladája című könyvében hitefes dokumentációk alapján örökíti meg a hivatalos Amerika által mindmáig „eszelős” fantasztának” tartott John Brown — a magyar fordításban nálunk is jól ismert, népszerű néger dal „János bácsija” — alakját. A szerző meggyőzően bizonyítja, hogy Brown fanatizmusa következetesen a faji megkülönböztetések ellen, a négerek felszabadítása érdekében érvényesült, s ezért áldozta fel életét is. Ugyancsak a faji megkülönböztetés problematikájával foglalkozik E. R. Braithaite „Tiszteletbeli fehér” című riportkönyve. A Brit Guayana-i születésű néger író azokat az élményeit írja meg, amelyeket mint a Dél-Afrikai Köztársaság kormányának meghívott vendége szerzett. A Közgazdasági ismeretek sorozatban látott napvilágot Hegedűs Miklós A népgazdaság termélési szerkezetének fejlesztése című tanulmány- kötete, amely, sorra veszi gazdaságpolitika és struktú? ra-politika, gazdasági fejlettség és gazdasági struktúra fontosabb összefüggéseit, majd vázolja a magyar népgazdaságot jellemző szerkezeti változásokat az 1950— 1970-es időszakban. Könyve második részében a negyedik ötéves terv strukturális céljairól és a megvalósításában érvényesülő főbb ■ tendenciákról ír, s végül megjelöli a szerkezetváltozás módosult feltételeit főbb területeit és irányait. A szocialista magyar társadalom születése Az értelmiség Kelet- és Közép-Európa egész modern fejlődésében és így a szocialista építés időszakában is mindig fontos társadalmi-politikai kérdésként jelentkezett az értelmiség helyzete. Európa ezen térségében sokkal erősebb volt az értelmiség társadalmi integráltsága és politikára való orientáltsága, mint Nyugat-Európában. Az 1945-től meginduló népi demokratikus fejlődés az értelmiség társadalmi-politikai orientációja fő irányának megváltozását eredményezte: a nemesi-úri társadalomvezetéssel kapcsolatos állás- foglalás helyett a szocialista fejlődéssel kapcsolatos állásfoglalás vált vízválasztóvá. A fordulat évét követően ez az alapvető orientációs pont még egyértelműbbé vált, és így 1945-től folyamatosan erősödött — és ebben értelmiségi . politikánk torzulásai is szerepet játszottak — az a. tendencia, amely az értelmiség számára — az emigrációtól és az értelmiségi pálya elhagyásától, vagy az arról való le- kényszerüléstől eltekintve — Régi és új értelmiség A másik lényeges tényező, amelyik ebben az időszakban az értelmiség át- struktúrálódását elősegítette, az új értelmiség kiképzése, és így az új és régi értelmiség kettőssége volt. A népi kollégiumok rendszere — a háború előtti kezdeményezésekre támaszkodva — rendkívül erőteljesen járult hozziá ahhoz, hogy egy új, munkás-paraszt származású értelmiség jöjjön létre, amely annak alapján, hogy a társadalmi-politikai változások h'ívták életre, igen erőteljesen társadalmi-politikai elkötelezettségű volt. Nem arról van szó, hogy a régi és az új értelmiség különbsége egyszerűen nemzedéki különbségek alapján leírható. A régi és az új értelmiség nem azonos egyszerűen az 1945 előtt és az az után értelmiségiekké váltak csoportjával, hanem ezt legalább ilyen erősen motiválta a kétféle' orientáció különbsége. A régi értelmiségre a szakmai orientáció jellemző, és a politika is csak mint szakembereket fogadja el őket, az új értelmiségnél pedig igen erős a társadalmi-politikai orientáció. Mindez pedig az értelmiségi szakmákat is erőteljesen differenciálta. Míg ösz- szességében — 1973-as országos adat szerint — az érA szakmai struktúra kiegyensúlyozása a következő alapvető alternatívát nyújtotta; vagy a szocializmus ügyével való teljes politikai azonosulás, vagy pedig a szakember mivolt előtérbe állítása, a szakszerűség útján való érvényesülés és így a közszférától a „privátszféra” felé fordulás. Ennek eredményeképpen két magatartástípus alakult ki: az egyik a szocializmus ügyéért váló társadalmi-politikai orientációban kereste a megvalósulást, a másik a szakszerűség védelmében fellépve politikailag abban fejeződött ki, hogy a szakszerűséget féltette a politikától, a forradalomtól, a szocializmustól. A félreértések elkerülése végett nem azt mondjuk, hogy a szocializmussal azonosuló értelmiségiek nem voltak jó szakemberek, és azt sem állítjuk, hogy a jó szakemberek között teljesen hiányzott a szocializmus igenlése. Nem lehet a szakszerűséget és a politikát radikálisan szembeállítani. Itt csupán a fő orientációs tendenciákról van szó. telmiség 62 százaléka fizikai dolgozó gyermeke volt. addig ez az arány a különböző értelmiségi területeken már igen eltérő. A politikai vezetők 90, a tanácsi értelmiségi dolgozók 75, a gazdasági vezetők, agronómu- sok, mérnökök 65—70 százaléka fizikai származású, míg ugyanaz az arány a középiskolai tanároknál 57, az orvosoknál 43 százalék. (A nem budapesti értelmiségre vonatkozó 1971-es adatok.': 1956 után — mint erről már szóltunk — az új társadalmi, társadalompolitikai szituáció és ezen belül, az értelmiség-politika megváltozásának hatására' az értelmiség helyzetében is jelentős változások következtek be. Képletesen azt is mondhatnánk, hogy míg a 40-es évek második felében a vezetésben a szakmai és politikai vezető külön és egymás mellett volt jelen, és az 50;es évek elején a politikai vezető maga alá rendelte és zárójelbe tette a szakmai vezetőt, addig az ötvenes évek végétől a szakmai vezető részint emancipálódott, részint pedig a szakmai és politikai elem együttese egy személyben is a vezetés kritériuma lett. Így az értelmiségiek egy része vezetővé vált, illetve a vezetők értelmiségiek lettek. Ezzel új elem lép be az értelmiség meghatározottságába, amely most már nem elsősorban orientációs, hanem elsődlegesen pozicioná- lis jellegű. Ez a pozicioná- lis különbség nem egyszerűen a vezető és nem vezető .értelmiségek között van, hanem a vezetéssel és az irányítással kapcsolatos közvetítésekre is kiterjed — a közvetlen rendelkezéstől a közvetítéses irányításon át a presztízsig és a személyes kapcsolatok jelentőségéig. Mindezek a folyamatok azt eredményezték, hogy az értelmiség a szocialista fejlődés során a társadalmi struktúra általános kereteibe tagolódott be és egyre erőteljesebben szakértelme révén kívánja és tudja megvalósítani önmagát. Az értelmiségnek a társadalmi munkaszervezethez elsődlegesen -szakemberként való beépülése parancsoló szükségletként követelte meg egyfelől az értelmiség rend- kívü' dinamikus létszámnövekedését, másrészt a két világháború közötti szakmai struktúrának átalakítását. 1949-ben a egyetemi és főiskolai diplomával rendelkezők aránya az aktív keresők 2 százalékát sem érte el. 1975-ben pedig a közel 3,5- szörös növekedés eredményeként az aktív keresők 7 százalékát is meghaladta. (Zárójelben jegyezzük meg, hogy alapvetően ez a dinamikus növekedés tette lehetővé az értelmiség társadalmi összetételének már jelzett radikális megváltoztatását is.) A felszabadulást megelőzően a magyar értelmiségen belül a jogászság túlsúlya volt jellemző, amit elsősorban a nemesi-úri társada- lomvezetés igényei indokoltak. A felszabadulást követően a.z értelmiség szakemberként való konstituálódá- sa következtében éppen ezért az átlagos növekedési ütemet is meghaladóan a műszaki (több mint hatszorosára), a pedagógusi és közgazdasági (közel ötszörösére) értelmiség fejlődött és jött létre az értelmiség kiegyensúlyozott szakmai szerkezete. Társadalmi szerep Természetesen — mint erre Huszár Tibor az értelmiség fejlődéstendenciáinak elemzése során rámutatott — „az uralmi-hatalmi viszonyok és a szaktevékenységek elválasztása a szocialista társadalomban csak feltételes, s csak bizonyos határok között igazolható funkcionálisan”. Ebből adódóan az értelmiségnek a társadalmi szerkezetbe elsősorban szakemberként való betagozódása nem az egyes értelmiségi pályák depolitizá- lódását jelenti, hanem az értelmiség strukturális elkülönülésének csökkenését. Éppen ezért hangsúlyozhatta pártunk XI. kongresszusa az értelmiség társadalmi helyzetéről szólva egyfelől az értelmiség társadalmi szerepének növekedését, másfelől pedig ‘ezzel szoros összefüggésben, hogy „értelmiségünk a nép részeként alkotó tevékenységében eggyé forr, céljaiban azonosul a munkásosztállyal”. Kolosi Tamás (Következik: 7. AZ OSZTÁLYKÜLÖNBSÉGEK KIKÜSZÖBÖLÉSE FELÉ) A Néprajzi Múzeumban április 7-én megnyílt Rév Miklós fotóművész „Vietnam - ember, táj, művészet” cimü kiállítása. A kiállítást Máté György, a Népszabadság főmurr- katársa nyitotta meg. Képeink a tárlaton készültek.
