Szolnok Megyei Néplap, 1978. március (29. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-08 / 57. szám

e SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. március 8. Gyászhír — Köszönetnyilvánítások LJély fájdalommal tudatjuk, hogy drága férjem és édes­apánk ÖLTI GYÖRGY tanár 78. márc. 3-án súlyos be­tegségben elhunyt. Temetése 78. márc. 9-én 13.30 órakor lesz a szolnoki Munkásőr úti temető­ben. A gyászoló felesége és kisleánya. Szolnok. Köszönetét mondok a roko­noknak, ismerősöknek, szom­szédoknak, mindazoknak, akik BARANYÖ ROZALIA temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély gyászunkban osztoztak. Kereszt­lánya, Szolnok. Köszönetét mondunk mind­azoknak a testvéreknek, roko­noknak. szomszédoknak. akik felejthetetlen, drága, jó felesé­gem JUHASZ ANDRASNÉ sz. Busi Eszter temetésén meg­jelentek, koszorúikkal, virágaik­kal, megjelenésükkel fájdal­munkban osztoztak. A gyászoló férje, gyerrúekei, unokái, déd­unokái, Tiszaföldvár. Köszönetét mondunk a roko- nolcnak, ismerősöknek, vala­mint a Járműjavító, az Egyesí­tett Egészségügyi Intézmény dolgozóinak, óvónéniknek, akik szeretett kisfiúnk SZÉNASI GYUSZIKA temetésén részt vettek, sírjára koszorút. virágot helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Szolnok. INGATLAN kétszobás, össz­komfortos, családi ház 160 négyszögöl telekkel eladó. Kar­cag, Soós István u. 4/c. SZ. (718.) MEZŐTÚRON most épülő négylakásos társaslázban egy lakrész kilépés mi­att eladó. Érdeklőd­ni: délután 5 órától. Mezőtúr. Mező Im­re út 25. sz. alatt. (778.) GARÁZS eladó a November 7. felül­járónál. Érdeklőd­ni minden nap 16 órától. Liget u. 3.1. em. 1. (H. 695.) HAROMSZOBAS, komfortos. családi ház eladó. Kisúj­szállás. Táncsics u. 23. Két család ré­szére is alkalmas. (H. 667.) SZOBA konyhás kis családi ház azonnal beköltözhetően el­adó. Szolnok. Ka­zán u. 8. (764.) KÉTSZOBÁS. szö­vetkezeti lakás el­adó. Szolnok. Kas­sal út 54. Itt. em. 9. (H. 690.) TÓSZEGEN, 400 négyszögöl kert, családi házzal áron alul eladó. levele­ket „Sürgős” jel­igére a kiadóba ké­rem. (769.) HAROMSZOBAS, fürdőszobás, családi ház eladó. Szolnok, Tulipán u. 14. (É— deklődni este). (H. 657.) TÖRÖKSZENT- MIKLÖSON. Jegenye u. 3. alatt három­szobás, családi ház melléképülettel be­költözhetően eladó. Érdeklődni: Hock János út 34. alatt. (H.- 629.) PARADÖHUTAN 400 négyszögöl telek sürgősen eladó. „Pa­noráma" jeligére a Néplap jászberényi szerkesztőségébe. (738.) MAS FÉLSZOBÁS, szövetkezeti, gar.i- zsos lakásom el­adom. Szolnok, Gor­kij u. 56. C. ép. Ö. e. 18. (H. 669.) GARÁZS eladó a Kolozsvári úton. Ér­deklődni : Kolozs­vári u. 26. n. e. 11. (H. 682.) KÉTSZOBÁS ker­tes. családi ház e adó. Mézőhék. Le­nin. u. 10. sz. H. 683.) SZOLNOK központ­jában háromszobás, földszintes örökla­kás eladó .készpén­zért. Érdeklődni: naponta 18 órától Szolnok, 11-786-os telefonon. (887.) ELADÖ kétszobás, összkomfortos ház, 1200 négyszögöl prí­ma szőlő, gyümöl­csös, gazdasági fel­szereléssel. Azon­nal beköltözhetően. Homok, Bátor sző'* H. út 70 Pernyész. (850.) GÉPJÁRMŰ 200 D Mercedes el­adó. (1973-as kiadás.) Érdeklődni: Monori erdő. Monori ország­út 5. Autószerelőnél. (H. 630.) TRABANT Speciál másféléves eladó. Szolnok. Avar út 14. (délután). (800.) 350-es Welorexet sürgősen veszek. Üzemben lévő. mű­szaki vizsgázott, megkímélt. eredeti vászonborítókkal. jó motorral. Meg­keresést kérek le­vélben vagy a We- lonex-szel bármi­kor. Útiköltséget megtérítem: Bállá János, 5125 Puszta- monostor, Lenin u. 1. (811.) jö állapotban lévő Wartburg Limousi­ne eladó. Karcag, Füredi u. 56. (812A UD-s Wartburg igé­nyesnek eladó. Szan- daszőlös, Stromfeld A. u. 12. (Volt Dam­janich u.) (701.) 1000-es Wartburg al­katrészenként eladó. Szolnok. Kossuth tér 10. C ép. i, eim. 5. (815.) ADÁSVÉTEL EGYÉVES könnyű sodrott csődörcsi- kó eladó. Rákóczi- újfalu. Táncsics u. 51. (768.) 22« V-os új (Káma) szivattyú eladó. Szolnok. Kossuth tér 7. IV. em. 1. (767.) 14 anyajuh eladó. „Jó vétel” jeligére a szolnoki hirdető­be. (H. 623.) GAZPALACK, új gyermekkerékpár (camping) eladó. Szolnok, Kossuth tér 7. IV. em. 1. (765.) CSEHSZLOVÁK gyártmányú Liberia mély gyermekkocsi eladó. Szolnok. Dr. Csanádi krt. 6. V. e. 13. (H. 675.) ÖRIASGYÜMÖL- CSÜ piros, fehér és fekete ribizketö- vek dlb-onként 10 Ft-ért. Meisteverk évelő szekfűpalán- ta tövenként 3 Ft­ért kap! atók. Toro­nyi kertészet, Bé­késcsaba. Sztraka 27. (802.) NSZK kitűnő szü­lőktől német juhász kutyakölykök és fültetovált 11 hóna­pos szukák eladók. Szajol, MÁV-lakás. Pásztor. (799.) 12 új kútgyürű el­adó, átmérő: 95 cm, magassága: 80 cm, csak egy tételben 360.— Ft/db-ért. Martfű. Petőfi u. 32. sz. alatt. (814.) KÉTTÜAGYAS. kö­tőgép eladó. Jász­berény, Vásártér 7. (739.) KÍNAI slrál.ykák, szatinetták, Bluet- ták eladók. Kiss Sándor 5515 Ecseg- falva. Ady u. 7. (757.) HALÖSZOBABÜ- TOR, ágybetétes és gyermekrekamlé el­adó. Szolnok. Jó­zsef Attila u. 46. fs^6(H68A) EGYÉB ELTŰNT egy két­éves pávakakas ez év február 27-én. Kérem akinél van, tud róla, értesítsen, ha visszahozza ma­gas jutalomban ré­szesül. Amennyi­ben valakinek van eladó .megvenném. Vas János, 5100 Jász­berény, Alsómu­HAZASSAG 38 éves, 160 cm ma­gas önhibáján kívül elvált, barna férfi keresi azt. aki öt megértené, és fele­sége tudna lenni. Egy gyermek nem akadály. Lakás megoldható. Minden kézzel Írott levélre azonnal válaszolok. „Fehér éjszakák” jeligére a kiadóba. (761.) HIRDETÉSI TARIFÁINK: Hétköznap Vasárnap VÁLLALATI: Keretes hasáb inm-enként 13,— 18.— Dolgozókai alkalmazunk (soronként) 42,— 82,— Apró, szavanként 6\— 11,— — vastag betűvel szedve 12.— 22.— LAKOSSÁGI HIRDETÉSEK: Üzleti jellegű apróhirdetések 4,— 7,— Nem üzleti jellegű apróhirdetések 2,— 3,50 Soros közlemény gyászhír, köszönetnyilvánítás 8,— 15,— Szolnok Húsipari osztály. (H. 680.) Azonnali belépéssel felveszünk szakkép­zett húsboltvezetőt Mezőtúr városban üze~- melő szakboltunkba. Jelentkezni lehet: megyei Állatforgalmi és Vállalat, munkaügyi Szolnok, Vágóhíd u. 70. A SZOLNOK MEGYEI SZOL­GÁLTATÓ TERMELŐ IPARI SZÖVETKEZET felvesz elektro­technikust és gépíró dolgozót. Jelentkezni lehet: Szolnok. Vár- konyi tér 20. Borsányl Jánosné személyzeti vezetőnél. (H. 652.) A DÉLALFÖLDI PINCEGAZDA­SÁG azonnali belépéssel felvesz rakodókat. Jelentkezni lehet személyesen: Szolnok, Ostor út 1. alatt. (775.) AZ AMFORA ÜVÉRT felvételre keres olyan nyugdíjas nőt, aki félmunkaidőben elvégzi az eljá­rói teendőket. Jelentkezés: Szol­nok, Vörös Hadsereg u. 32. a gázteleppel szemben. (H. 663.) A SZOLNOKI ÁFÉSZ pályázatot hirdet igazgatási-jogügyi osztály- vezetői munkakör betöltésére. A pályázati feltételek megtekinthe­tők a szolnoki ÁFÉSZ személy­zeti osztáyán. (744.) Lisztkiszereléshez női munka- vállalókat, tárházhoz, keverő- és malomüzemhez rakodókat, éjje­liőröket, tehergépkocsivezetőt, szakmai gyakorlattal rendelkező meóst azonnali belépéssel fel­veszünk. Jelentkezés a szolnoki tárháznál. Mártírok útja. (H. 671.) Az SZMT VASIPARI VÁLLALAT vasipari szakmában jártas kö­zépiskolai végzettségű dolgozót anyaggazdálkodói munkakör be- tötésére felvesz. Jelentkezéseket a személyzeti osztályra kérjük. Cím: 5001. Szolnok. Hunyadi út 4. (H. 664.) A SZOLNOK MEGYEI SZOL­GÁLTATÓ TERMELŐ IPARI SZÖVETKEZET férfi és női be­tanított segédmunkásokat vesz fel csillárszerelő részlegéhez. Jelentkezni lehet: Szolnok, H. sz. Irodaház. Rékasi út. Major László részlegvezetőnél. (H. 651.) HÁZIIPARI SZÖVETKEZET SZTK-ügyintéző munkakör betöl­tésére dolgozót keres. (A szövet­kezet -nem üzemi kifizetőhely.) Gépírni tudók előnyben. Jelent­kezni lehet Tőrökszentmiklós, Kutas B. u. 3. (756.) Vetőméretű Desire burgonya OLCSÓN ELADÓ Dunamenti Tsz, Apostag Telefon: Dunavecse 7. (595.) Hirdetmény AZ IBUSZ AJÁNLATA Különvonat a jugoszláv tengerpartra! Program: üdülés a monte­negrói tengerpart egyik leg­szebb üdülőhelyén Budván. Utazás: különvonattal (ülő- kocsikban) Budapesttől—Bu­dapestig. Időpont: 1978. május 27— június 5-ig (10 nap). Elhelyezés: 2 ágyas zuhany­zós szállodai szobákban. Tel­jes ellátás. Irányár: 3350,— Ft/fő + 400,— Ft útlevélköltség -fc- 710,— Ft-ért költőpénz. Jelentkezés és részletes fel­világosítás az IBUSZ Szolno­ki Irodájában. (Hotel Peli­kán) Telefon: 13-493. Kengyel, Dózsa Termelőszövetkezet Kengyelen 1949-ben alakult az első tsz, 224 holdon, Sallai néven. Az utolsó egyesülés 1975. január 1-én volt, ekkor jött létre a több mint 6 ezer hektáros Dózsa Ter­melőszövetkezet. A gaz­daságnak 780 tagja van, ebből 465 az állandó dolgozó. A tíz szocialista brigádba az állandóan munkába járók több mint fele tömörül. Az üzem dolgozói közül tizenegy­nek felsőfokú, harminchét­nek középfokú Iskolai végzettsége van, százhe- ten rendelkeznek szak­munkást nyolpvanhatan pedig betanított munkási bizonyítvánnyal. A kengyeli Dózsa Tsz­ben a növénytermesztés a meghatározó, hiszen az alaptevékenység árbevéte­lének hetven százalékát ez az ágazat adja. A főbb kultúrák közé a búza, a kukorica, a cukorrépa, a napraforgó, valamint a takarmánynövények tar­toznak, de újabban egy­két zöldségféle is helyet kap a vetésszerkezetben. Tavaly például hatvan hektáron termesztettek ét­kezési hagymát, és 20 hektáron hagymamagot. A Szolnok m/egyei ZÖLD- ÉRT-tel leszerződött hagy­mából nyolcvan vagonnal termett, a hagymamagból mintegy 100 mázsát ta­karítottak be. S ez az utóbbi szám a jelentős, ugyanis ennyi mag kö­rülbelül háromezer hektár bevetéséhez elég. A többi zöldségféléből a tagság önellátásra rendezkedett be: ki-ki megtermelt min­dent a burgonyától a sárgarépáig, a petrezse­lyemig. A szövetkezet ve­zetősége viszont ezzel együtt azt tervez*!, hogy bővíteni fogja a náluk termesztett zöldségfélék sorát; a fűszerpaprikát akarják beilleszteni a ve­tésszerkezetbe. Azon ritka kengyeli ház­tájik egyike, ahol csirkét nevelnek a gazdák A mérlegelés után útnak indul a keverőüzemből a takarmány Az állattenyésztés eredményeit Kengyelen a szarvasmarha, a sertés és a juh hozza. Tavaly a gazdaság ötezerötszáz mázsa ser­tést, és ezeregyszázhú<(z mázsa marhahúst értékesített. A hétezer-hétszáznegyvenöt hek­toliter tej ugyancsak ebből az ágazatból ke­rült kJ, és az évi, főképp exportra küldött 1500 bárány is az itt dolgozók keze munkáját di­cséri. Kengyelen nagyon kiterjedt a háztáji állattartás. Mintegy 110—120 szarvasmarhát nevelnek otthon a tagok, s ez évi 25-30 hí­zórrfarhát és mintegy 200 ezer liter tejet jelent az országnak. Ám még ennél is jelentősebb a háztáji sertéstenyésztés. Tavaly például négyezerötszáz-ötezer hízó és körülbelül két­ezerötszáz—háromezerötszáz süldő származott a kistermelőktől. Nem véletlen tehát, hogy a nagyüzem igyekszik fenntartani a tenyésztői kedvet. Már magában az ágazattal — nevez­hetjük így nyugodtan — három szakember foglalkozik, de a szolgáltatások is szót érde­melnek. Ez a tehén sajátságos módon járul hozzá a la­kosság jobb ellátásához: ikerborjakat ellett Já étvágyú kismalacok Zöld lucernát mindenki kap, a tehéntartók egyéb zöld # takarmányokhoz is hozzájuthatnak. A sertéstenyésztők fel- vásárlási áron vihetik haza a szemesterményeket, de ha ez kevésnek bizonyul, akkor a saját takarmányböltban meg­felelő készlet és jó választék áll rendelkezésükre. A szö­vetkezet egyébként hasonló kedvező ellátást tervez zöld­ségből, gyümölcsből, illetve a hús- és hentesárukból. A gazdaság saját zöldségboltja még az idén megnyílik, s a tiszaföldvári Lenin Tsz-szel majdan közösen működtetendő húsbolt átadása is a közeljövőben várható. (708.)

Next

/
Thumbnails
Contents