Szolnok Megyei Néplap, 1978. március (29. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-24 / 71. szám
XXIX. évf. 71. szám, 1978. március 24. péntek A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA MEGNYÍLTA PARLAMENT TAVASZI ÜLÉSSZAKA Az országgyűlés elfogadta a belkereskedelmi törvényt Tegnap délelőtt 11 órakor összeült az országgyűlés. A tavaszi ülésszakon részt vett Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Aczél György, Apró Antal, Biszku Béla, Gáspár Sándor, Huszár István, Németh Károly és Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, ott voltak a Központi Bizottság titkárai és a kormány tagjai. Az emeleti páholyokban helyet foglalt a Budapestre akkreditált diplomáciai képviseletek számos vezetője. Az ülést Apró Antal, az országgyűlés elnöke nyitotta meg. Kegyelettel emlékezett meg a legutóbbi ülésszak óta elhunyt Nemeslaki Tivadar országgyűlési képviselőről, kohó- és gépipari miniszterről, a párt és a munkásmozgalom régi harcosáról. A munkáshatalomért, a szocialista társadalom felépítéséért dolgozott, emlékét megőrizzük - mondotta. Mély megrendüléssel vettük a hírt, hogy ma éjszaka elhunyt Ortutay Gyula akadémikus, képviselőtársunk, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának alelnöke, aki a felszabadulás óta volt tagja legfelsőbb államhatalmi testületünknek. Apró Antal méltatta Ortutay Gyula életútját, maradandó életművét, majd javaslatára az országgyűlés jegyzőkönyvben örökítette meg Nemeslaki Tivadar és Ortutay Gyula érdemeit, emléküknek a képviselők néma felállással adóztak. Ezt követően Apró Antal bejelentette, hogy dr. Kovács Gábor, Békés megye 10. számú választókerületének képviselője mandátumáról lemondott; az új választás kitűzéséről az Elnöki Tanács gondoskodik. Az országgyűlés tudomásul vette az Elnöki Tanácsnak a legutóbbi ülésszak óta alkotott törvényerejű rendeletéiről szóló jelentését, majd elfogadta az ülésszak tárgysorozatát: 1. a belkereskedelemről szóló törvényjavaslat; 2. a Legfelsőbb Bíróság elnökének beszámolója; 3. a külügyminiszter beszámolója a kormány külpolitikai tevékenységéről; 4. interpellációk. Az elfogadott napirendnek megfelelően Sághy Vilmos belkereskedelmi miniszter emelkedett szólásra. Sághy Vilmos expozéja — Itt az ideje annak, hogy a régi társadalmi rend tulajdonviszonyaira, erkölcsi normáira felépített 1875-ös kereskedelmi törvényt új szocialista szabályozás váltsa fel — kezdte expozéját a miniszter. Az utóbbi 15—20 esztendőben a lakosság fogyasztása ugrásszerűen megnövekedett; az 1975. évi fogyasztás összehasonlító áron megközelítőleg kétszerese volt az 1960. évinek. 1960-ban a termék- fogyasztásnak 60 százaléka, 1975-ben már háromnegyed része a kereskedelem csatornáin jutott el a lakossághoz. A kiskereskedelmi forgalom az említett 15 éves időszak alatt 2,7 szeresére növekedett. Nincs pontos nyilvántartásunk a kereskedelemben forgalomba kerülő termékek számáról, de annyit tudunk, hogy többszázezer árucikkről van szó, és hogy ma kétszer- háromszor több termékfajtát forgalmazunk, mint másfél évtizeddel ezelőtt. A fejlődés ezen a területen nagyon gyors, statisztikával nem is lehet nyomon követni, fejlődésünk fontos minőségi mutatója az is, hogy a fogyasztásban és a kiskereskedelmi forgalomban 1960. óta az iparcikkek aránya számottevően emelkedett. — A itörvényj avaslat előkészítése során sok vitát váltott ki az ellátási felelősség — mondotta a továbbiakban a miniszter. A belkereskedeDr. Sághy Vilmos belkereskedelmi miniszer expozéját tartja lemnek itt annyiban különleges a szerepe, hogy a fogyasztói igények felmérésében és közvetítésében övé a döntő felelősség, és feladata, hogy gazdasági adottságainknak megfelelően, maximálisan elégítse ki a lakosság igényeit. A bő áruválaszték, a technika és a divat gyors változása miatt különös jelentősége van a piackutatásnak. A törvényjavaslat szerint piackutatással nemcsak a belkereskedelemnek, hanem a külkereskedelemnek és a termelőknek egyaránt foglalkozniuk kell és kölcsönös tájékoztatást kell nyújtaniok egymásnak. A törvényjavaslat nagy gondot fordít arra, hogy a fogyasztók jó minőségű árut vásárolhassanak. Ezért írja elő, hogy a szerződésekben szakszerűen határozzák meg az áruk minőségét és a minőség ellenőrzésének módját, valamint a minőség tanúsítását, s előírja azt is, hogy az áru minőségét meg kell őrizni a raktározás és forgalmazás egész folyamatában. Ezután a miniszter arról szólt, hogy a törvényjavaslat rendelkezései szinte minden pontban érintik a kereskedelmi dolgozókat. Ezek közül is kiemelte a vásárlók tájékoztatásának kötelezettségét, amelynek ki kell terjednie az árakra, az áru tulajdonságainak feltüntetésére és a vásárlói jogokra. Nagyon fontosak a törvényjavaslatnak azok a rendelkezései, amelyek a kereskedelmi dolgozók alkalmazási feltételeit határozzák meg. Ennek lényeges vonása, hogy meghatározott munkakörökben szükséges az erkölcsi bizonyítvány és időlegesen vagy véglegesen el kell tiltani a kereskedelmi szakmától azokat a dolgozókat, akiket két éven belül háromszor megbüntettek a fogyasztók megkárosítása miatt. A törvényjavaslat egyik alapelve a fogyasztói érdek- védelem. Védi a fogyasztói érdekeket és a vásárlók jogait, tiltja a vásárlók megtévesztését és megkárosítását, s a fogyasztói érdekvédelem követelményeit a javaslat valamennyi fejezete magában foglalja. Hangsúlyozni kell, hogy bár a vásárló és a kereskedelem véleményében, pillanatnyi érdekében lehetnek eltérések — mégis a termelő vállalatokkal, a külkereskedelmi vállalatokkal való kapcsolatban a belkereskedelem a vásárlói érdek képviselője, hordozója. A vásárlók érdekeit az áruforgalmi folyamat minden fázisában köteles figyelembe venni. Ártúllépés, vagy a vásárló bármely más módon történő megkárosítása esetén a vásárló kárát — minden külön felhívás, kérelem, igénybejelentés nélkül — meg kell téríteni. A jogok érvényesítéséhez szükséges hogy a vásárló megismerhesse jogait, ezért a törvényjavaslat szerint a minőségi kifogások intézésének szabályait minden üzletben jól látható helyen ki kell függeszteni. Megkívánjuk, hogy a kereskedelmi dolgozók ezekről a kérdésekről pontom felvilágosítást adjanak. — Természetesen a törvény önmagában nem oldja meg az áruellátás és a vásárlási körülmények általános és gyors javulását, hiszen a fejlődés sok tényező együttes eredményeként következik be. A fejlődésben szerepet játszik a termelés hatékonysága, mennyisége, minősége, az importlehetőségek, a vezetési színvonal összessége és még (Folytatás a 3. oldalon) TANÁCSKOZÁS A POLITIKAI FŐISKOLÁN Az MSZMP KB párt- és tömegszervezetek osztálya és Politikai Főiskola pártépítés tanszéke „az alapszervezeti munka fejlesztésének időszerű kérdései”-ről március 22. és 23-án tanácskozást rendezett. A tanácskozáson, melyet Szabó József, a Politikai Főiskola rektora nyitott meg. részt vettek a budapesti, megyei, jáFási, városi, i^zemi, községi pártbizottságok vezetői, munkatársai, alapszervezeti titkárok, vezetőségi tagok. A vitaindító előadást Jakab Sándor, a Központi Bizottság tagja, a PTO vezetője tartotta, melyet korreferátumok egészítettek ki. A szekcióüléseken élénk vita alakult ki. a résztvevők sokoldalúan szóltak tapasztalataikról és a feladatokról. A kétnapos tanácskozáson részt vett és a vitát összefoglalta Borbély Sándor. • a Központi Bizottság titkára. TÉMA: TAKARMÁNY- ÉS GYEPGAZDÁLKODAS Az országban az idén több mint 2 millió hektár területen termesztenek különböző takarmánynövényeket. A korszerű takarmánygazdálkodás a fejlett állattenyésztés, a növekvő hústermelés alapja — hangoztatták az országos takarmány- és gyepgazdálkodási tanácskozáson, amelyet tegnap Győrött rendeztek meg. A tanácskozáson Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes adott áttekintést az ország takarmány- és gyepgazdálkodásáról. Mint mondotta, a cél: minőségi változást létrehozni a tömegtakarmányok összetételében. Az eddigieknél jobban kell hasznosítani a melléktermékeket a kukoricaszárat. a répafejet és a szalmát. Lehetőség van a silókukorica, a lucerna terméshozamának további növelésére. A tanácskozáson a Hanság mentén gazdálkodó farádi Felszabadulás Termelőszövetkezet felhívással for. dúlt az ország gazdaságaihoz a takarmánynövények hozamainak növelésére, a rét- és legelőterületek jobb kihasználására. SZERSZÁMGÉPIPARI SZERZŐDÉS Tizenöt millió rubel értékű szerződést írt alá tegnap a Technoimpex Külkereskedelmi Vállalat román partnerével, a Meszin Export- Import Vállalattal különféle szerszámgépek kölcsönös szállításáról. A megállapodás alapján a partnerek ebben az évben hárommillió rubel értékben szállítanak egymásnak szerszámgépeket. VÁLASZOL A KÖNNYŰIPARI MINISZTER Március 30-án Keserű Já- nosné könnyűipari miniszterhez látogat el a televízió egyik stábja. Az Országos Divat Intézet munkatársai az elmúlt napokban többezer kérdőív se- nítségével felmérték, hogy a közvéleményt a könnyűipar különféle területeivel kapcsolatban mely kérdések foglalkoztatják leginkább. Ezekre válaszol a miniszter a 40 perces adásban. A nézők csütörtök reggel 10 órától — a napilapokban megadott számokon — telefonon is tehetnek fel kérdéseket. VITAMIN-KOMBINÁT A MARI KÖZTÁRSASÁGNAK A péti Nitrogénművek technológiája és tervei alapján felépült a Szovjetunióban, Mari Köztársaságban a joskar-olai vitaminkombinát új szorbit üzeme. Az évi 5000 tonna kapacitású gyárhoz a főbb berendezéseket is Magyarországról szállították. A beruházást megelőzően a vitaminkombinát szakemberei Péten tanulmányozták az eljárást, s itt ismerkedtek meg a gyakorlatban a gyártástechnológiával. A péti mérnökök — mint szaktanácsadók — az egész beruházás folyamán részt vettek az építésben, szerelésben, most pedig a próbaüzemeltetésben. EGY MONDATBAN — Tegnap ülést tartott a Magyar Vöröskereszt országos vezetősége. Kaposvári Júlia főtitkárhelyettes értékelte a 25 éves tisztasági mozgalmat. f J 1 * [' j A szolnoki Vas- és Faipari Szövetkezet új terméke az FK-500 típusú 500 ezer kilokalóriás teljesítményű fatüzelésű kazán. A hulladékfával is üzemeltethető berendezéseket fafeldolgozó üzemek részére készítik Willy Brandt az Egyesült Izzóban Willy Brandt, a Német Szociáldemokrata Párt elnöke és .kísérete tegnap az Egyesült Izzóba látogatott. A vendégeket Méhes Lajos, a Vas-, Fém- és Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezetének főtitkára, Dienes Béla vezérigazgató és Vadas Sán- domé, a vállalat pártbizottságának titkára fogadta. A vezérigazgató tájékoztatójában egyebek között elmondta: az Izzónak jelentős kereskedelmi kapcsolata van az NSZK több vállalatával, és a hannoveri vásárokon már eddig is számos elektroipari újdonsággal mutatkozott be. Willy Brandt ezután megtekintette a díszkivilágító- és normál izzókat gyártó üzemrészt, majd elismerését, jókívánságait kifejező sorokat jegyzett a lámpatesteket készítő brigád naplójába. A Német Szociáldemokrata Párt elnöke ezt követően az üzemi szakszervezeti bizottság képviselőivel, szakszervezeti bizalmiakkal találkozott. Érdeklődéssel hallgatta a szakszervezeti beszámolót, a bizalmiak hozzászólásait, majd a vállalat szak- szervezeti tanácsának tevékenységéről, aktivistáinak munkájáról tájékozódott. Az eszmecserén szólt az NSZK üzemeiben és gyáraiban működő szakszervezetek feladatairól is. Örömét fejezte ki, hogy a tárgyalások mellett lehetőségük nyílt egy nagy budapesti vállalat tevékenységének, munkásai életének megismerésére. Hermann Kersting, az NSZK budapesti nagykövete tegnap este a Hilton szállóban fogadást adott Willy Brandtnak. a Német Szociáldemokrata Párt Magyarországon tartózkodó elnökének és kíséretének tiszteletére. A fogadáson megjelent Gáspár Sándor. Óvári Miklós, Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Púja Frigyes külügyminiszter, Méhes Lajos, a Vas-, Fém- és Villamosenergiaipa- rj Dolgozók Szakszervezetének főtitkára, a Központi Bizottság tagjai. Berecz János, a KB külügyi osztályának vezetője, valamint a társadalmi, a gazdasági és a kulturális élet számos képviselője. (Willy Brandt sajtókonferenciájáról tudósításunk a 2. oldalon.) A Jászsági Állami Gazdaságban Korszerű szarvasmarha- és sertéstelep épül Jól halad a szarvasmarhatartás, a sertéstenyésztés fejlesztését, korszerűsítését szolgáló közel 60 millió forintos beruházás a Jászsági Állami Gazdaságban, amely a gazdaság jászkiséri l-es számú kerületében a sertéstelep rekonstrukciójával kezdődött. Az eredetileg 540 anyakocára és 3600 hízósertésre méretezett telepet 880 koca és 5 ezer hízó tartására alkalmas ISV batériás teleppé bővítik. A rekonstrukció 15 millió forintba kerül, kivitelezője a gazdaság építőrészlege. A beruházás megvalósításával, a korszerű batériás technológiák alkalmazásával kedvezőbb feltételeket teremtenek a gazdaságos sertéstenyésztéshez. Az állami gazdaság hízósertés-termelése a bővítés után az évi 120 vagonról 170 vagonra növekszik. Az idei tervekben szerepel ezen kívül egy 504 férőhelyes szakosított tehenészeti telep építése. Az új létesítmény a felső-jászsági kerületben épül 42 millió forint költséggel, saját kivitelezésben. Az előkészületekkel jó ütemben haladnak; befejezték a telep ellátását biztosító artézi kút fúrását, épül a telephez vezető bekötő út, kezdődik az energia- ellátást szolgáló transzformátorállomás építése. A szakosított tehenészeti telep létrehozásával újabb kedvező feltételeket teremtenek a szarvasmarhatenyésztés. korszerűsítéséhez, az állategészségügyi követelmények betartásához. Átadása után a gazdaság 850-re, vagyis csaknem kétszeresére növeli tehénállományát.