Szolnok Megyei Néplap, 1978. március (29. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-19 / 67. szám

12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. március 19. \ Fogorvos helyett s zomorú idők jártak Pen- delyfalva körül. Fölöttébb rosszul állt a téesz-futball- 0»apat szénája. Igaz, még a szalma is kinn hevert. A vezetőség rendkívüli részközgyűlést hívott össze, egyetlen napirendi ponttal: ez a labdarúgó-szakosztály- lyal foglalkozott. Éppen bir- kaellés volt, s ezért a főál­lattenyésztő — aki másodál­lásban a gyúró szerepét is betöltötte — csak tömören, 176 gépelt oldalban foglalta össze a focisták elleni vád­irat lényegét. Aki ébren ki­bírta az előterjesztést, hall­hatta: előfordult, hogy egy- egy idegenbeli mérkőzés előtt csak két józan ember akadt a csapatban, a gépkocsive­zető és ő, a gyúró. Az elnökség elhatározta, hogy Aggastyán Ábelt, a volt futballsztárt szerződteti edzőnek, mert itt már csak ő tehet csodát. A bejelentést lelkes ováció követte. Némi készpénzzel felküldtek öt állandó jelleg­gel nélkülözhető munkaerőt a Nagy Faluba az idős tré­nerért. Tizenegy nap múl­va visszatért a kis delegáció, az edzővel. Az alku rövid volt, de kemény. Ábel kije­lentette: „Nézzék sporttársak! Be­viszem a csapatot az NB II- be, de ezt meg kell fizetni! Kérek két hold repceföldet, fejős tehenet, délies fekvésű istállóval, plusz lakást és havi hétezret”. Az alku rögtön megköttetett, s hamarosan új szelek fújdo- gáltak Pendelyfalván. A csa­pat naponta tizenegyszer ed­zett, új szisztéma szerint. A közelebbi 20—50 kilométer távolságú helyekre gyalog loholtak, s meccs után futás vissza. Az első helyezett há­rom ibrik friss tehéntejet kapott a Mester tehenétől. Az utolsó ed,zés a hajnali el­ső kakasszóra esett, s ezt többen kifogásolták. A rendszeres munka elle­nére az eredmények várat­tak magukra. Néhányan megszöktek a csapatból, s lesz ami lesz alapon, még a munkától se riadtak vissza —, dolgozni kezdtek. A pohár a Nyöhömfalva el­leni meccsen telt be. Az eredmény 0:0 lett, de mint a tárgyilagos gyúró elmon­dotta, könnyen lehetett vol­na fordítva is. A felbőszült szurkolósereget ez nem elé­gítette ki, s újabb vezető­ségi ülésen megvonták a bi­zalmat Ábeltől. Az alapos indokok a következők vol­tak: „A fent nevezett labdarú­góedző eleinte jól látta el feladatát, de később nézet- eltérések támadtak közötte és a játékosok között. Pél­dául: még további két alsó­nadrág elveszett. A Mester nem kapálta rendszeresen a repceföldet, s azt ellepte a kukorcia. Egy ízben pedig kijelentette: Madagaszkár fővárosa: Kaszavubu. Be­iskolázni nem engedte. ma­gát, ezért szerződését véle egyetértésben felbontottuk.” Az ügy hullámai nagy vi­zet kavartak, emiatt a kör­nyéken elmaradt a tavaszi szántás. Azóta havi nyolcezerért másik edző készíti a csapa­tot, új rendszer szerint. Ed­zés nincs, az idegenbeli meccsekre nem járnak el. Csodák csodája, valaki fe­csegett — az utóbbi kitudó­dott. Mindig vannak irigy emberek, a jövő szerdán az ügy újra a közgyűlés elé kerül. A tréner kesereg: elődje túledzette a csapatot, ő pihenteti a fiúkat. Se ez, se az nem jó. Hiába no, ne­héz ma edzőnek lenni... D. Szabó Miklós Elvi szilárdság AFORIZMÁK Helyzetfelismerés. „Bizony, egyre nehezebb 'lesz” — ezt szokták mondogatni a sport- újságírók a súlyemelő világ­rekordról. * * * Megértő ember. Szigorov, a közlekedési rendőrség köz­szeretetnek örvendő őrmeste­re, mindig elébe siet a köz­úti forgalmi szabályok meg­sértőinek. * * * A művészet ereje. Az úgy­nevezett „Mona Lisa-hatás” érvényesülését napról napra bebizonyítja a XXX. kerüle­ti önkiszolgáló áruház veze­tőnője, Éberova. Bárhol tar­tózkodik is a kedves vevő — a vezetőnő rejtélyes szemé­nek rászegezett pillantását állandóan magán érezheti. * « * Vajon ki röppentette fel elsőnek azt a kacsát, hogy a gyermeket a gólya hozza? * » » A király nem volt udvar- képes. Kezdő emlékiratszerzők okulására: aki folyton a ré­gi dolgokat hánytorgatja fel — annak nem szabad a sze­me elé kerülni. * * * Az igazság egészen jól be­fészkelte magát: még min­den tréfában is akad belőle egy kicsiny hányad. * * * Ha teljesen őszinte vagyok — akkor be kell vallanom, hogy nem lehetek teljesen őszinte. * * * A legnagyobb esztelenség — a rossz irányba fordult ész. * * * Azt, hogy a malmok el­tűntek, elhamarkodottság volna a Don Quijoték sike­reinek tulajdonítani. * * * Ne törd szét a más család­ját: a törmelék a te fejedre hullhat. Fiam magára rántotta a kabátját, kisurrant az ajtón, majd hirtelen visszanézett és kibökte: — A tanárnő meghagyta, hogy írassam alá. — Mit kell aláírni? — Mit... mit... hát az ellenőrző könyvemet! Kinyitottam elsőosztályos pnagzatom iskolatáskáját és megtaláltam az ellenőrző könyvet. Két kettes és egy elégtelen osztályzat alatt a következő bejegyzésre buk­kantam: „Az órákon figyel­metlen. Zavar másokat és nem törődik a figyelmezte­téssel.” Zavartan csóváltam a feje­met. Hiába, a tanárnő meg­jegyzése semmi kétséget nem keltett bennem. Lelki szeme­im előtt egy hatalmas, száz- lakásos ház jelent meg, ahol egész éjjel egyet­lenegy ablak világos — mögötte egy idő előtt megőszült, füzetek fölé hajló fej látszik. Fáradt, jóságos arc, tekintete azon­ban szigorú, elvi szilárdság sugárzik belőle. Rájöttem, hogy tőlem is elvi szilárdsá­got várnak. Csak a közös erő­feszítés, csak a fokozott igé­nyesség és elvi szilárdság se­gíthet bennünket abban, hogy egészséges és erős em­bert neveljünk magzatunk­ból! Ezért a tanárnő bejegyzése alá legott odakanyarintottam: „Ablakot tör be, levest nem eszik, lefekvéskor nem mos fogat.” Másnap, alighogy cseme­tém hazaért, nyomban kinyi­tottam az iskolatáskáját, és kihúztam az ellenőrző köny­vét. Hát igen! Szavaim, akár a mag, jó termőtalajra hul­lottak: „Öra alatt a folyosón mászkál, a táblánál grima­szokat vág!” — olvastam. Én meg mindjárt nekiül­tem és buzgón sercegtettem a töltőtollamat: „Lehetetlen hazacsábítani az udvarról. Valakinek odaadott egy ezüstkanalat.” A tanárnő sem maradt adós a válasszal: „Magatartása nem javul.” „Nem lehet elcipelni a te­levízió elől!” — írtam tömör­ségre törekedve. Az ellenőrző könyvbe ez­után egy ideig semmi bejegy­zés sem került. Tiszta sor: a kölcsönös elvi szilárdság első gyümölcsei már megmu­tatkoztak. Egy hét múlva azonban újabb üzenetet ol­vashattam : „Özönvizet csi­nált az iskolai mosdóban!” „Ellopta és elrejtette a szomszédék macskáját!” — vágtam vissza. Magatartása nem javul!” „A macska nem került meg!” „Magatartása még mindig nem javul!” „A macska viszont megke­rült!!!” ... Ezután igen hosszú hallgatás következett. Végül ez a bejegyzés: „Az ellenőrző könyvben nincs már hely a válaszra. Kérem, hagyja bé­kén a fiút!” A sérelemtől reszkető uj­jakkal csaptam be az ellen­őrző könyvet és visszadug­tam az iskolatáskába. Immár hónapok óta elvi szilárdság­gal érdeklődöm az iránt, hogy mi új lehet abban a köny­vecskében. Ha békén kell hagyni a gyermeket — hát akkor én békén hagyom. Vitaute Zilinskaite Fordította: Gellert György Micsurák, a közéleti ember Micsurák Zsiga közéleti ember. Ezt senki sem tagad­ja, igaz, e tény megerősíté­séről sem hallottam. Imád beavatkozni mindennemű lépcsőházi, tömb előtti per­patvarba, de a környék ki- sebb-nagyobb ütközetei sem rendeződnek nélküle. A minap — szokásos esti habfürdőzése közben — úgy kilenc óra tájban — izgága hangokat, szokatlan zajt hal­lott a lépcsőházból. Már épp készült kikászálódni a kád­ból, amikor elbődült egy hős tenor: — Tarts ki Rózsa, jövök már! Zsiga közéietisége magas­latára hágott. Kiugrott a kádból, mit kiugrott?! Ki­röppent! Még arra sem fe­csérelt időt, hogy néminemű textíliát magára rántson. — Gyér a készültségem — álla­pította meg a bejárati ajtó kilincsét megragadva, előka­pott hát egy bugylibicskát a kredencből. Ki is loholt ké­sedelem nélkül a kétszoba összkomfortból, egyenesen a közügyek sűrűjébe. A megdermedt lakók lát tán jóleső érzés suhant át rajta, lám-lám, már a meg­jelenésével is rémületet kelt. Hiányos tekintélyét szigorú pillantással tetézte, néhányat horkantott, majd velősen így szólt: — Itt kérem nem terein rózsa, ez kérem egy tisztes­séges szövetkezeti ház! — majd hogy nyomatékot is adjon kijelentésének, felbiz­tatott bugylibicskájával le­nyisszantott egy sarjadó in­dát a szomszéd vénkisasz­szony „pletykájáról”. Közben kémlelt, mert olthatatlan vágyat érzett a hőstenor le­leplezése iránt. Ám ekkor váratlan esemény történt. Kiugrott a fent minősített kisasszony ízléssel berende­zett otthonából és meggon­dolatlanul azt süvítette: — Maga szatír! Liliomtip- ró! Fegyveres támadó! Elég­tételt követelek!! — meredt harciasán Zsiga szemébe. Folytatta volna egyéni har­cát a nyisszantó ellen, ám ekkor szemei lentebb siklot­tak. miáltal méla nyögések kíséretében egy tűzoltó-őr­mester karjaiba zúdult. Gönczöl Ákoska, a ház ré­me szemtelenül vigyorgott, a szép Tulipánné kacéran rágyújtott, a 97 éves Deme­ter úr pedig vihogva előko­torta színházi látcsövét. A helyzet Zsigára nézve tragi­kusra fordult. Az utolsó pillanatban azonban nyílt a villanyóra szekrényének ajtaja és elő­tűnt egy megviselt külsejű, de nyalka pénzügyőr. — Maguknál is hukk.. . rossz a telefon? — érdeklő­dött kedves tenorján Zsigá­tól. akit. — ki tudja miért — távközlési szakembernek vélt. — Néhány esetben én is tapasztaltam — készségeske- dett Micsurák — hja, kérem, ezek a mai kábelek, készülé­kek! De említhetném kérem a mai szerelők felké ... Nem folytathatta eszmefuttatását, mert a lépcsőházi kanyarból egy anyóstól származó vészt- jósló hang elnyomta: — Szilárd! Te szerencsét­len! Hol kujtorogsz reggel óta?! Te emberiség szégyene, így hívtad te a mentőket?! Ha Micsurák úr reggel nem uszítja ránk csendháborítás címén az URH-t, itt, a Mo­csár utca öt bé-ben jön világ­ra gyermeked. Ugyanis dél óta szerencsés apa vagy. Köszönd meg az úrnak ... — t. szűcs — Edzősors

Next

/
Thumbnails
Contents