Szolnok Megyei Néplap, 1978. március (29. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-14 / 62. szám
1978. március 14. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Napsütéses hétvége rügyek pompáznak az orgonabokrokon, s az embernek me- hetnéke támad a ragyogó napsütésben. Ám a tavasz még csak incselkedik velünk, az idő csalóka. De nem az időjárásról kívánok elmélkedni, hanem a hétvége sportjáról, amely most megmelengette valamennyi sportbarát szívét. Bár a megyének ezúttal kevesebb öröm jutott — gondoljunk csak a Szolnoki MTE NB Il-es labdarúgó-csapatának vereségére — hazánk versenyzőinek nemzetközi sikerei mindenért kárpótolhatnak bennünket. A megye így sem maradt dicsőség nélkül. Duisburgban, az asztalitenisz Európa- bajnokság csapatküzdelmében a Honvéd Kilián FSE versenyzője, Kreisz Tibor először mutatkozott be a magyar válogatottban, s nem is akárhogyan. A Hollandia elleni mérkőzésen az alig húszéves fiatalember újonc létére igazolta a bizalmat: két győzelemmel is hozzájárult a fölényes, 5:0-ás végeredményhez. Igaz, Kreisz Tibor nem a megye szülötte, de nálunk sportol, s aligha kell különösképpen bizonygatni, mit is jelent az, ha valaki a megyéből eljut a nemzetközi porondra, s ott meg is állja a helyét. Ebben az esetben a siker fénye a megyére is rávilágít. Egyébként a női asztaliteniszezők is kitettek magukért, 3:0-ra verték Csehszlovákia együttesét, s így mindkét csapatunk 3—3 győzelemmel, vereség nélkül áll csoportjának élén. De nézzük tovább az eseményeket. Ottawában, a műkorcsolyázó-világbajnokságon a Regőczy Krisztina— Sallai András jégtánckettős kitűnő korcsolyázással jutott bronzéremhez. A milánói fedettpályás atlétikai EB-n Erdélyiné Szabó Ildikó távolugrásban elért ezüstérmét újabb, még fényesebb érem követte: vasárnap Szalma László ugyanebben a számban Európa-bajnoki címet szerzett. A magyar női válogatott a neubranden- burgi nőnapi kézilabdatornán — a viadal történetében először — valamennyi ellenfelét maga mögé utasítva az első helyen végzett. S hogy a jó „sem jár egyedül”, ezt az is bizonyítja, hogy a tornán Sterbinszky Amália nyerte 30 góljával a „gólkirály női” címet. Szófiában, a XVI. alkalommal rendezett Nikola Petrov kötöttfogású birkózó emlékversenyen — amely mezőnyét tekintve Európa-bajnokságnak is beillenék — Tóth István aranyérmet nyert a 62 kg-os súlycsoportban, míg a „százasok” versenyében Farkas József a bronzérmet harcolta ki. rendezvények sorában a többi mellett feltétlenül meg kell jegyezni az V. Országos Sportnapok nyitányát Debrecenben. Az új városi sportcsarnokban látványos dísztornával vette kezdetét az egész országot átölelő rendezvénysorozat, amely szimbolikus értelmet nyert azáltal, hogy elsőnek éppen a legkisebbek, az óvodások léptek színre. A testedzésre, a játékra, mozgásra invitáló felhívás remélhetően mindenkihez eljut. Lehet örülni mások eredményeinek, sikereinek, de igazán örülni csak az tud, aki maga is ott van a résztvevők között. Ha mindenki megfogadja az OSN jelszavát — Sportolj velünk! — akkor a sport napsütéses hétvégei mindannyiunkra meleget sugároznak. — cl — A kiemelkedő Már babszemnyi Táblázatok LABDARUGÓ NB II: 1. V. Izzó 24 14 5 5 40-17 33 2. S.-tarján 24 13 6 5 43-23 32 3. Eger 14 13 6 5 41-26 32 4. K.-baré. 24 12 6 6 44-28 30 5. DVSC 24 12 4 8 27-29 23 6. Vác 24 11 5 8 29-26 27 7. Dorog 24 11 5 8 25-22 27 8. Budafok 24 10 6 8 36-28 26 9. BTASK 24 9 8 7 26-26'26 10. Volán 24 7 11 6 33-31 25 11. SZMTE 24 8 8 8 32-24 24 12. Kanizsa 24 8 7 9 32-28 23 13. KKFSE 24 5 13 6 35-39 23 14. Fűzfő 24 9 4 11 36-44 22 15. Komló 24 8 5 11 27-31 16. BVSC 24 5 10 9 28-34 20 17. BKV Előre 24 6 7 11 24-34 19 lH. MÁV DAC 24 6 4 14 28-45 16 19. Szekszárd 24 4 6 14 23-48 14 20. Várpalota 24 4 4 16 27-53 12 Eredmények: Vasas Izzó—Salgótarján 1:1. Szekszárd—Nagykanizsa 0:0, Budafok—Dorog 2:0, BVSC—Békéscsaba 1:1, Debrecen —Komló 2:1. MÁV DAC—Fűzfő 1:1. Eger—Volán SC 1:0, Kossuth KFSE—BKV Előre 3:1. Kazincbarcika—Várpalota 3:1. NB III. KELETI CSOPORT: 1. ózd 24 13 8 3 51-17 34 2. Szarvas 24 15 3 6 51-30 33 3. Sz. Dózsa 24 12 7 5 45-31 31 4. MVSC 24 13 3 8 54-30 29 5. Nyíregyh. 24 9 11 4' 23-14 29 6. Papp SE 24 9 10 5 40-26 28 7. DMTE 24 11 5 8 38-30 27 8. Szabó SE 24 11 4 9 38-28 26 9. Leninv. 24 10 6 8 38-30 26 10. HMSE 24 9 8 7 36-33 26 li. Gyula 24 9 7 8 32-34 25 12. Lehel SC 24 9 6 9 33-42 24 13. Szó. MÁV 24 6 9 9 37-50 21 14. Bors. B. 24 7 6 11 36-48 20 15. Kisvárda 24 6 8 10 30-43 20 16. Recsk 24 6 6 12 27-42 18 17. S.-újhely 24 5 8 11 25-40 18 18. H.-szob. 24 4 9 11 '24-38 17 19. SZVSE 24 2 10 12 16-1« " 20. S. Síküveg. 24 4 6 14 21-51 14 Nyíregyháza—Szarvas 1:1, Hajdúszoboszló— Recsk 1:0. Özd— DMTE 3:0, Szegedi Dózsa—Miskolc 1:0, Sátoraljaújhely—Kisvár- da 0:0, Salgótarjáni Síküveg.— Lenlnváros 2:1. Hódmezővásárhely—Gyula 3:1. Á totó 10. heti eredménye 1. Budafok—Dorog 2-0 1 2. Eger—Volán 1-0 1 3. Szekszárd—N.-kanizsa 0-0 X 4. V. Izzó—Salgótarján 1-1* X 5. KKFSE—BKV Előre 3-1 1 6. Vác—Szolnoki MTE 1-0 1 7. Perbál—Pénzügyőr 1-1 X 8. Kecsk. TE—Építők SC 0-1 2 9. D.-újv. Ép.—B.-gyarm. 0-1 2 10. Atalanta—Juventus 0-2 2 11. Fiorentina—Roma 2-0 1 12. Lazio—Lanerossi 1-3 2 13. Milan—Internazionale 0-0 X +1 14. ESMTK—Bp. Spart. 1:0 1 Vízilabda A párharcban Eger kerekedett felül Kimaradtak a helyzetek Vác—Szolnoki MTE 1:0 (0:0) Tóth Csaba három védő között lő kapura Az országos ifjúsági és serdülő-bajnokságban vasárnap Szolnokon, a Damjanich sátortetős uszodában a Vízügy SE Eger csapatai ellen játszott mérkőzést. A szolnokiak rossz teljesítménnyel a két mérkőzésen csak egy pontot szereztek. Eredmények. Ifjúsági bajnokság: Szolnoki Vízügy SE —Eger SE 4:4 (1:1, 2:2, 1:0, 0:1). Szolnok: Molnár—Andrási, .Pinitér (3), Földi, Hu- dacsek, Lengyel (1), Tóth Cs. Csere: Szabó. Szalai, Hegmann. Máté. Edző: Ur- bán Lajos. Az elmúlt heti jó játék után rá sem lehetett ismerni a Vízügy SE csapatára. Sok emberelőnyös helyzetet, ráadásul egy 4 méterest is kihagytak. Ilyen rossz felfogásban és lélefcte- lenül nem játszhat egy bajnoki címre aspiráló csapat. Serdülő bajnokság: Eger SE—Szolnoki Vízügy SE 5:4 (2:1, 1:1, 1:2, 1:0). Szolnok: Molnár—Hegmann (3), Szekeres, Baranyi (1), Kanizsa, Deák, Bors. Csere: Várkonyi, Juhász. Győri. Hegvári. Edző: Urban Lajos. Sok elemi átadási hibát vétett a szolnoki csapat, amelynek eredménye az érzékeny vereség. Vác, 5000 n. v.: Urbán. Vác: Hegedűs — Durgo- nics, Bánfalvi dr., Varga, Szádóczky - Pálinkás (Bodor az 58. percben), Répá- si, Bednarik — Balogh, Tóth, (Keserű a 38. percben), Zagyvái. Edző: Jeszenszky István. Sz. MTE: Szendrei - Kántor, Sebők, - Simon, Zielbauer - Por- handa, Lódi, Kolláth (Borán a 60. percben) — Szatmári, Dákay, Szakács (Melis a 27. percben). Edző: Friedmanszky Zoltán. A 3. percben Balogh villámgyorsan elhúzott a jobb szélen, belfelé kanyarodott, Szendrei kifutott eléje, a szélső azonban középre gurított Bednarikhoz, akinek 8 méterről leadott lövésébe Simon vetődött bele. Két perccel később a bal szélre húzódó Szatmári nagy lövést küldött kapura, a labdát Hegedűs bravúros vetődéssel tolta szögletre. A 8. percben Bednarik veszélyesen csavarodó szögletét Szendrei csak nehezen kaparintotta meg a gólvonalon. A 21. percben remek szolnoki támadás futott a pályán: Porhanda vezette fel a labdát, majd a 16-os előtt középre játszott, Szatmári a nagy lendülettel továbbfutott Porhanda elé sarkalt, s a középpályás mintegy 10 méterről laposan a jobb sarok felé lőtt. Hegedűs bár balra vetődött, de nagy szerencsével lábbal még menteni tudott. Négy perccel később Szakács térde megrándult, s nem tudta folytatni a játékot. A 30. percben Pálinkás jobbról ívelt a kapu elé, nagy tumultus támadt a 16-oson belül, a kifutó Szendrei azonban a mezőnybe öklözte a labdát. Tíz perc múlva a kifutó Hegedűs Melis elől csípte el a labdát. Az 51. percben Dákay labdájával Szatmári a bal szélen tört előre, lövése azonban keresztben elsuhant a kapu előtt. Hat perccel később szintén ő vezette a támadást, ezúttal a jobb szélen, pontosan adott középre, Dákay ügyesen átlépte a labdát, amely így Kolláth elé került. A középpályás mintegy 10 méterről kapásból kapura bombázott, ám a labda centiméterekkel elzúgott a léc fölött. Ennél az akciónál ő is megsérült, s kénytelen volt elhagyni a pályát. A helyér^, beállt Baran kétszer is próbálkozott távoli lövéssel, de Hegedűs a helyén volt. A 70. percben Lódi labdájával Simon tört előre, mintegy 25 méterről a bal sarkot célozta meg, a hazai kapuvédő azonban parádés vetődéssel védett. A hajrában egyre többet támadott a hazai együttes. A 80. percben, cselesen végrehajtott szabád- rúgás után, Bednarik lövését Sebők a gólvonalon állva mentette szögletre. Nyolc perccel később Keserű a jobb szélről lőtte élesen a labdát a kapu elé, amely a középen nagy lendülettel érkező Balogh térdéről a bal felső sarokba vágódott, 1:0. A mérkőzés joiramú, változatos, helyenként színvonalas játékot 'hozott. Az MTE helyzeteit ezúttal sem tudta gólra váltani. A hazai csapat szerencsés góllal nyert — a piros-feketék legalább döntetlent érdemeltek volna. Jó,: Bánfalvi dr., Varga, Bednarik, Balogh, ill. Sebők, Simon, Porhanda, Szatmári. — Verbók — Asztalitenisz EB, Duisburg Vereség a svéd női csapattól Győzelem a lengyel férfi válogatott ellen Két svéd kislány, a tizenéves Éva Strömvall és An- neli Hernwall izgalmas perceket okozott hétfő délelőtt az asztalitenisz Európa-baj- nokságon a magyar küldöttség tagjainak. Bár- az első két egyéni találkozó után 1:1-re állt a mérkőzés, a két tizenéves kislány a párosban legyőzte a Magos—Szabó kettőst, s ezzel a magyar válogatottnak minimálisra csökkentek a győzelmi reményei. Így is történt, mert Heilman nyert Kisházi ellen, s ezzel 3:1 lett a végeredmény. Női eredmények, A csoport: Szovjetunió—Jugoszlávia 3:2, NSZK—Románia 3:0, Hollandia—Belgium 3:0. B csoport: Csehszlovákia— Anglia 3:2, Franciaország— Luxemburg 3:1, Svédország —Magyarország 3:1. Heilman—Szabó 2:0 (14, 17), Strömvall—Kisházi 0:2 (—12, —17), Strömvall, Hernvall— Magos, Szabó 2:1 (18, —14, 16), Heilman—Kisházi 2:0 (20, 15). A mérkőzés krónikájához tartozik még, hogy Kisházinak az első játszmában 20:18-as vezetése volt és a másodikban is vezetett, mégis vesztett. A legkellemetlenebb viszont a páros veresége volt. A női mérkőzések után a férfiak következtek. A magyarok a lengyelekkel mérkőztek, 5:1 arányban nyertek, mindössze Jónyer veszített Kucharski ellen, aki a múlt évben ifjúsági Európába j nők volt. Férfi eredmények, A csoport: J ugoszlávia—Lengyel- ország 5:0, Franciaország— Csehszlovákia 5:2, Csehszlovákia—Hollandia 5:1, Magyarország—Lengyelország 5:1. B csoport: Svédország— Bulgária 5:1, Szovjetunió— NSZK 5:2, Anglia—Dánia 5:1. Szovjetunió—Svédország 5:0, NSZK—Dánia 5:1, Anglia—Bulgária 5:1. Döntetlenek az NB lll-ban Eredménytelenül támadott a MÁV, erejéből az utolsó percekben is csak kapufára tellett, holott a félidőben a tábla még azt ígérte, hogy nullra veri a Borsodi Bányászt Fotó: Kőhidi Szolnoki MÁV—Borsodi Bányász 0:0 Szolnok, 1500 n., v.: Makó. Sz. MÁV: Donka—Juhász, Árvái, Tóth Gy., Debrecze- ni, Szabó Z.. Németh (Szántai), Hábensusz, Szabó I., Menyhárt (Rózsavölgyi), Szilágyi. Edző: Sztancsek János. B. Bányász: Soltész— Kovács II., Ruttkay dr., Krémer, Kovács I., Pincsák, Kovács III. (Bocki), Kvasz- ta._ Kasza I. (Grenkus), Kapa, Fazekas. Edző: nincs (!) Az ötödik, majd a 13. percben Szilágyi veszélyeztetett, ezután csak a félidő hajrája okozott némi izgalmait. A 42. percben Hábensusz futott el a jobb szélen, élesen kapu elé lőtt, a labda útjába Szilágyi belevetődött, de az elcsúszott a lába előtt. A rövidre sikerült felszabadítás után Szabó Z. elé került a labda, aki egyből kapura küldte, de lövése a bal kapufa mellett suhant el. Szünet után élénkült az iram, elsősorban a kék-fehérek jóvoltából. A bányászok továbbra is a védekezésre összpontosítottak, ellentámadásra szinte nem is vállalkoztak. Az 58. percben Hábensusz bal oldali szöglete a felső lécről vágódott vissza, két perccel később Szilágyi fejese csattant a kapufán. A 63. percben a cse-; reként, beállt Rózsavölgyi kapott reihek keresztlabdát, de a csatár 4 méterről magasan a léc fölé bombázott. Hét perccel később ismét ő vehette volna be a kaput, de 3 méterről a bal kapufa mellé fejelt. A 80. percben Hábensusz hagyta ki a mérkőzés legnagyobb helyzetét: Rózsavölgyi fejelt a csatár elé, aki mintegy 5 méterről senkitől sem zavartatva a kapu fölé küldte a labdát. Az alacsony színvonalú összecsapáson a MÁV — bár számtalan helyzetet dolgozott ká — tervszerűtlen, minden elképzelést nélkülöző csapkodó játékot mutatott. Az újabb hazai pontvesztéssel ismételt csalódást okozott. Jó: Juhász, Debre- czeni, Szabó Z., ill. Kovács II, Ruttkay dr., Kovács I. — tamási — Mezőtúri Honvéd— Honvéd Papp József SE 0:0 Mezőtúr, 1000 n., v.: Di- vinyi. M. Honvéd: Hegedűs —Molnár, Tihanyi, Dávid, Takács, Batári, Papp (Spa- csek), Kupcsok, Gulyás, Bánfi, Bernáth (Kovács). Edző: Bencsik Gyula. H. Papp SE: Szögedi—Szűcs 11., Derzsényi, Szűcs I., Bakos, Móricz, Ozsváth, Szilágyi, Szép (Utasi), Stark, Pólyák. Edző: Vágó György. Az erős széltől támogatott miskolciak lendültek támadásba, és a hazai csapatnak nem j ütött más, mint a védekezés. Sok dolga akadt a mezőtúri védelemnek. Hegedűssel az élen, az első félidőt azonban jól és okosan vészelték át. Szünet után az ellenfél bátran támadott a a széllel szemben is, a hazaiak játéka viszont nélkülözte a folyamatosságot. A 89. percben csak a szerencse mentette meg Hegedűs hálóját a góltól: Pólyák tört kapura, Hegedűs előre vetődött. de a labda Stark elé pattant, aki azonban az üres kapu mellé lőtt. A vendégcsapat közelebb állt a győzelemhez. Jó: Hegedűs, Dávid, Kupcsok. ill. Szűcs I., Pólyák, Bakos. — sindel — Szegedi VSE—Lehel SC 1:1 (1:0) Szeged, 300 n._ v.: Győri. SZVSE: Simái—Hamza, Czi- bere, Bacsa, Kovács M., Pel- sőczi, Szabó, Molnár, Vass dr. (Kovács Z.), Sándor (Róth), Gerecz. Édzö:Mösz- mer Jenő. Lehel: László— Karkusz, Sárközi. Hajdú, Ká- tai, Lakatos (Szívós), Lukácsi, Vágó, Sántha, Postás, Bacher. Edző: Bukhár László. A1 4. percben a Lehel kapuja előtt támadt tömörülés után a kapuhoz közel álló Sándorról a kapuba pattant a labda, 1:0. A gól annyira megzavarta a jászberényieket, hogy csak a félidő közepére „tértek magukhoz”. A 20. percben Bacher 22 méterről leadott nagy erejű szabadrúgását Simái parádésan hárította. Nem sok esemény töntént ezután, s a játék képe a második félidőben sem változott. Inkább a Lehel kezdeményezett, játékosai azonban egyénileg erőltették az egyenlitést. s a 16-osnál elfogyott a bátorságuk. A 60. percben Postás ügyesen ugrott ki, a kapus mellett is elhúzta a labdát, de nem sikerült a hálóba találnia. Mindjobban beszorultak a hazaiak, s rendre cáhk szögletre tudtak menteni. A 66. percben ilyen szöglet után született az egyenlítő gól: Sárközi fejelt a kapuba, 1:1. A jászberényiek ezután megpróbáltak még újítani, támadásszövésükbe azonban sok hiba csúszott. A közepesnél alacsonyabb színvonalú találkozón nagy lehetőséget szalasztott el a Lehel. Ha egy kicsit is határozottabban játszik a csapat, győztesként hagyhatta volna el a szegedi pályát. Jó: Kovács M., Sándor, ill. László, Sárközi. — erdős — I