Szolnok Megyei Néplap, 1978. március (29. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-14 / 62. szám
Ára: 80 fillér SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜUETEK! XXIX. évf., 62. sióm, 1978. mórcius 14. kedd A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Kulcskérdés A fiatalok belépése a munkába a termelésbe a felnőt- téválás folyamatának, a társadalmi beilleszkedésnek legjelentősebb állomása. A társadalom, a „hivatalos” közösség érzi ezt, és azt tartja, hogy az ifúságpolitika egyik kulcskérdése a pályakezdés, a munkahelyi beilleszkedés elősegítése. Nem véletlenül foglalkozik ezzel kiemelten az Ifjúsági Törvény is, amely többek között előírja, hogy a gazdálkodó szervek személyzeti és munkaügyi szervei az első mun- kábalépéstől számított öt évig folyamatosan, kiemelt figyelmet kötelesek fordítani a fiatalok beilleszkedésére. Az Állami Ifjúsági Bizottság a kormány ifjúsági bizottsága, amely közvetlenül a Minisztertanács szerve, nemrégiben vizsgálódva mérlegelte, hogy milyen a pályakezdés állapota, milyen a pályakezdők helyzete. A tapasztalatok összegezése kiváló kezdeményezéseket tudott a mérleg serpenyőjébe tenni. A Győri Vagon és Gépgyárban, a Csepel Vas- és Fémművekben a szakmunkástanulók az üzemi gyakorlatukat a leendő- munkahelyükön, a befogadó szocialista brigád patronálása mellett végzik. A kohó- és gépipar, a nehézipar legtöbb vállalatánál beszámít a törzsgárda tagságba a szakmunkástanulók iskolai ideje. Az Egyesült Izzóban „mérnök- óvóda” van, részletes terv alapján foglalkoztatják a kezdő mérnököket. A miskolci postaigazgatóságon a tanítómester-mozgalom keretében készülnék az első évben a fiatalok a kötelező munkahelyi vizsgákra. Az Óbuda Termelőszövetkezetben nyugdíjasok tanítják a pályakezdő fiatalokat. A Székesfehérvári Könnyűfémműben patronálási rendszer van. A Tiszamenti Vegyiművek megbízottai felkeresik a leszerelés előtt álló fiatalokat, leszerelési segélyt adnak át és tájékoztatják a rendelkezésre álló munkakörökről őket. A Videoton a pályakezdők lakáshoz juttatása érdekében bérlőkijelölési jogot vásárol a tanácstól, kamatmentes kölcsönt ad négy-nyolc lakásos társasházak építéséhez. Ennyi jó példa után talán nem is illene azt mondani, hogy a tapasztalatok szerint a pályakezdő fiataloknak mindössze egyharmada kap intézményes segítséget a kötelező patrónusi rendszertől. Ez az egyharmad általában egy-két hónappal előbb sajátítja el a szükséges szakmai fogásokat, mint az a kétharmad, amelyik csak úgy bedobatott a mélyvízbe. Fontos tehát, hogy az üzemek, gyárak, intézmények vezetői különös gonddal, kö- telességszerűen vizsgálják rendszeresen: a fiatalok munkabeosztása megfelel-e képzettségüknek, képességüknek? A díjazásuk ará- nyos-e felkészültségükkel, végzett munkájukkal? Biztonságos, egészségre ártalmas munkakörökben dolgoznak- e? Megfelelő-e a munkahelyi beilleszkedésük? Biztosítottig szakmai, politikai fejlődésük, meg tudják-e szerezni a kellő tapasztalatokat? Nem általános vizsgálatok kellenek, hanem személyes figyelem minden egyes fiatalra, pályakezdőre. S. I. Zöldség, gyümölcs, mezőgazdasági termékek Szerződéskötések az igények szerint szerződés”, amit az összesíAz idén eddig megkötött termékértékesítési szerződések általában összhangban vannak a lakossági, az ipari, valamint az exportigényekkel - ez derül ki a március eleji összesítésekből. Az elmúlt években — 1977 kivételével — gondot okozott a zöldségpiac feltöltése. A termelés fellendítésére hozott kormányintézkedések nyomán tavaly az egy évvel korábbihoz képest már ötödével több áru termett, viszont a termelői kínálat elhelyezése, különösen egyes cikkekből esetenként átmeneti gondot okozott. Az idei szerződéskötések reálisabban számolnak a felvásárlási-értékesítési lehetőségekké! ; a tervezett zöldségtermelést a várható piaci helyzetre alapozták, s az a mintegy 15—16 százalékos „t|últés mutat, lényegében biztonsági tartalékot jelent. A felvásárlók a tervezettnél 13 százalékkal több gyümölcsre szerződtek, az eredmények realizálódása azonban nagy mértékben függ majd az időjárástól. További partnereket keres a kereskedelem és az ipar málna, oszd- és sárgabarack, valamint szilva termesztésére. Az állatszállítási szerződésekben lekötött mennyiségek megfelelnek az igényeknek. A szántóföldi növényekre kötött szerződések viszont arra figyelmeztetnek, hogy a kukorica termesztése nem csábítja annyira a gazdaságokat, mint évekkel ezelőtt. Az egyéb növények, például a napraforgó, a cukorrépa, a dohány, valamint a horgonya s a takarmánynövények termelési szerződései a kívánt ütemben és a, tervezettnek megfelelő mennyiségekre jönnek létre. ELLENTMONDÁSOK TÖBB MŰSZAKBAN Művezetők és a pótlék 3. oldal ARANYKOSZORÚSOK ÉS A DERÉKHAD Megújuló klubmogzalom BUDAPEST HULLÁMHOSSZÁN Rádiójegyzet 4. oldal A HÉTVÉGE SPORTEREDMÉNYEI 5—6 oldal Milliószám válogatja a tojást ez a holland gyártmányú tojásválogató gépsor a kisújszállási keltetőüzemben. Az automata lámpázza és súly szerint szétválasztja a tyúktojásokat, hogy a keltetési arány minél magasabb legyen BUDAPESTEN A SZOVJET POSTAUGYI MINISZTER N. V. Talizin, a Szovjetunió postaügyi minisztere — Pullai Árpád közlekedés- és postaügyi miniszter meghívására — tegnap Budapestre érkezett. Négynapos magyar- országi látogatása alkalmával hivatalos tárgyalásokat folytat Horn Dezső miniszter- helyettessel, a posta vezér- igazgatójával és a magyar hírközlés vezetőivel. ÜLÉST TARTOTT AZ ORSZÁGGYŰLÉS KÜLÜGYI BIZOTTSÁGA Tegnap Gyenes András elnökletével ülést tartott az országgyűlés külügyi bizottsága. A Parlamentben megtartott tanácskozáson részt vett Péter János, az ország- gyűlés alelnöke. A bizottság meghallgatta Púja Frigyes külügyminiszter beszámolóját a nemzetközi helyzetről, és a kormány külpolitikai tevékenységéről. Ezt követően a képviselők megvitatták majd elfogadták a bizottság idei munkatervét. A vitában felszólalt Barcs Sándor, Varvasi István, D. Káldy Zoltán, Kállai Gyula, Kelen Béla, Németh Pál, Réger Antal, Sebesi Lászlóne és Stock János. JUGOSZLÁV PARTMUNKASKULDOTTSÉG ÉRKEZETT HAZÁNKBA A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága meghívására tegnap dr. Radovan Radonjicsnak, a Crna Gora Kommunisták Szövetsége KB elnöksége végrehajtó bizottsága tagjának vezetésével jugoszláv pártmunkásküldöttség érkezett hazánkba. növekvő állami TÁMOGATÁS KULTÚRÁRA A különböző művészeti ágak növekvő támogatása, a szervezettebb munka és a takarékos gazdálkodás eredményeként az elmúlt évben tovább bővült hazánkban a kulturális szolgáltatások köre, új közművelődési intézmények kezdték meg működésüket. Jelentősen emelkedett a művészi produkciók, előadások és killítások száma és növekedett látogatottságuk is. A kulturális intézmények folyamatos működésének anyagi feltételei biztosítottak. A tervezett kulturális beruhzásoknak azonban az építőipari kapacitás hiánya miatt csak alig több mint háromnegyede valósult meg — jelentette be Marczali László kulturális miniszter- helyettes. a. Művészeti Szak- szervezetek Szövetsége központi vezetőségének ülésén, melyen a kulturális ágazat gazdasági helyzetéről, és a kulturális beruházásokról tanácskoztak a különböző művészeti ágazatok képviselői. HOLNAP: BEFEJEZŐDIK AZ ELSŐSÖK BEIRATKOZÁSA Március 15-én fejeződik be országszerte a leendő 1. osztályosok beiratása. A pedagógusok — támaszkodva a szülők, a társadalmi aktívák segítésére — nagy gondot fordítanak arra, hogy minSzerte a megyében megkezdődtek az előkészületek a „Károm tavasz" ünnepére. Fellobogózzák a középületeket, és zászlók díszítik ntajd az utcák házait. Képünkön: Szolnok főutcájának lámpaoszlopain helyezik el a háromszinű és piros zászlókat Összehívták Szolnok Megye Tanácsát Szolnok megye Tanácsát március 17-én délelőtt 9 órára hívta össze a megyei tanács végrehajtó bizottsága. Az ülést a szolnoki Városi Tanács tanácstermében tartják. A tanácsülés napirendjén megtárgyalják a megyei tanács tervgazdasági bizottságának tevékenységéről szóló jelentést, a tanács egészség- ügyi és kulturális ágazatainak területi ellátottságának színvonaláról szóló jelentést, és a szükséges intézkedéseket az eltérése^ mérséklésére. Továbbá napirenden szerepel a megye iparának 1976—1990 közötti fejlesztésének programja, a megyei választási elnökség jelentése az idén március 5- én tartott időközi tanácstagi választás eredményéről, a „Társadalmi Munkáért” kitüntető jelvény, plakett és oklevél alapításáról és adományozásának rendjéről szóló tanácsrendelet kiegészítése. Harmincéves a dunai hajózási egyezmény A Duna-bizottság ünnepi ülése A dunai hajózás nemzetközi jog alapjául szolgáló egyezményt hét Duna-menti ország 30 éve írta alá Belg- rádban. A jubileum alkalmából a Duna-hizottság ülésszakának keretében tegnap ünnepi ülést tartottak a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. Az ünnepi ülést — amelyen a Duna-bizottság tagországainak kormánydelegációi, az NSZK Közlekedési Minisztériuma, valamint számos nemzetközi szervezet den tanköteles korú beírásra kerüljön, senki se maradjon ki. Az együttműködés az utóbbi években jelentős mértékben hozzájárult a tankötelezettségi törvény mind teljesebb végrehajtásához. A jelenlegi tanévben az arra kötelezettek 97,2 százaléka tanul az általános iskolák 1. osztályaiban. Az utóbbi években számottevő erőfeszítések történtek azért, hogy a kicsik megfelelően felkészüljenek iskolai pályafutásukra. A mostani elsősök 7 9,4 százaléka járt óvodába: arányuk 4 év alatt 11,5 százalékkal nőtt. Ezenkívül több mint 20' ezer gyerek vett részt iskolaelőkészítő foglalkozáson, s így a jelenlegi elsősöknek 99 százaléka részesült valamilyen előkészítésben. EGY MONDATBAN — A Hazafias Népfront Országos Tanácsának meghívására vasárnap Budapestre érkezett Faruk Kaddumi, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet végrehajtó bizottsága politikai osztályának vezetője és kísérete. A küldöttségei a Ferihegyi repülőtéren Péthő Tibor, a HNF OT alelnöke fogadta. képviselői vettek részt — dr. Vaolav Moravec budapesti csehszlovák nagykövet, a Duna-bizottság elnöke nyitotta meg. A magyar küldöttség vezetője Pullai Árpád közlekedés- és postaügyi miniszter a Magyar Kormány nevében köszöntötte az ünnepi ülést és résztvevőit. Beszédében utalt arra, hogy a Duna- bizottság az utóbbi években eredményesen bővítette nemzetközi kapcsolatait, növelte tekintélyét. A miniszter utalt arra, hogy a Duna komplex hasznosításával kapcsolatos tennivalókat a 30 esztendeje aláírt egyezmény tartalmazza. Végrehajtásuk a Duna- bizottság keretei között oldható meg. A magyar kormány messzemenően érdekelt e feladatok megvalósításában és kész a konstruktív együttműködésre. A miniszter ezután felolvasta Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökének a Duna-bizottság ünnepi ülése résztvevőihez intézett levelét. Hasonló üzenetet küldőit a jubileumi ülésre a szovjet, a bolgár és a csehszlovák kormányfő is. Az ülésen a többi tagállam kormányküldöttségeinek vezetői felszólalásukban ugyancsak méltatták az egyezménynek és a Duna Bizottság tevékenységének jelentőségét, mint a nemzetközi együttműködés jó példáját. A dunai hajózási egyezmény belgrádi aláírásának 30. évfordulójára rendezett jubileumi ülésszak alkalmából Havasi Ferenc, a Minisztertanács elnökhelyettese tegnap a Parlamentben fogadta az ünnepi ülésre érkezett kormányküldöttségek vezetőit.